171,426 matches
-
csab 08/24/99 18:13:40 Most lattam a napokban a NapTV-t es abban az ossztuz musorat. Szerintem ott egy sokkal provokativabb kerdesre siman elhajtotta a Forro Tamast a ToJo ugyanis azt mondta, hogy a Fradi gala gusztustalan es rossz volt es ez lement a tv-ben itt nev szajaskodott a " muszterert ". ;-)
by csab [MNSZKorAP/DOC001911/005875]
-
egyetlen tüntetést sem tiltottak be. Három helyszínen került sor összeütközésre a rendőrök és az állampolgárok között: a Hősök terén, a mi információink szerint a Király utcában és a Parlament előtt is - mint ahogy azt több kamera is rögzítette. Nem lehet azt mondani, hogy ezek betiltott tüntetések voltak, hiszen sem a Király utcában, sem a Parlament előtt ilyenről nem volt szó. A Hősök terén azért állítottak elő állampolgárokat, mert magyar zászlót hordtak a gépkocsijukon, kitűzték a gépkocsira a magyar zászlót, és azzal a feltétellel
[MNSZKorAP/DOC001808/000022]
-
hatósági munka szorossága és feszessége kellően nem teremthető meg. Ami a kiadási többlet bevételi oldalon történő forrásteremtését illeti, azt hiszem, igen szerény az a javaslat, hogy minimum 1:1 arányú megtérülést várhatunk ettől. Igazából sokkal reálisabb lenne - és teljesíthető is -, ha azt mondanánk, hogy 1 milliárdos többlet legalább 5 milliárd forint többletbevétellel jár. Ez egyébként elég jól kalkulálható, és csak a bevételek nagyon-nagyon konzervatív tervezése miatt nem irányoztunk elő képviselőtársaimmal a kiadási többletnél nagyobb bevételi többletet. Én tehát azt kérem, hogy a képviselőtársak ezt
[MNSZKorAP/DOC001808/000022]
-
a 2 százalékos létszámleépítésből előállott megtakarítások mint fedezet jelennek meg új feladatokra, illetve meglévő feladatokra. Erre a 2 százalékos létszámleépítésre, létszámfogyásra nincs remény, nincs lehetőség. Elfogadtunk olyan törvényeket - akár a gyermekvédelemről szóló törvényt, akár az építésügyről szóló törvényt -, amelyek egyértelműen azt mondják, hogy nagyobb létszám kell. A szociális ágazatban egyértelműen azt mondják a szaktörvények, hogy akár a fogyatékosok otthonában, a bentlakásos intézményeknél a jelenlegi létszám nem felel meg a szakmai követelményeknek, tehát nincs meg a realitása annak, hogy erre 2 százalékos létszámfogyásra vagy
[MNSZKorAP/DOC001808/000022]
-
szerint nem helyes. Ennek legalább a 70 százalékát be kell építeni a központosított előirányzatokba. Ha a központosított előirányzatokban szerepeltetjük, annak két nagy előnye van. Az egyik: ha ez 70 százalékban központosított előirányzatokban van, ha nem jók azok a számítások, amelyek azt mondják, hogy egy 18 milliárdos nagyságrendű ez az összeg, akkor - ha ez kisebb lesz - ez a pénz a költségvetésnél bent marad. Ha több természetes, akkor a költségvetésnek kell állnia, és nem az önkormányzatoknak. De úgy gondolom, hogy egy ilyen, egyelőre kiszámíthatatlan és
[MNSZKorAP/DOC001808/000022]
-
teszi hozzá, hogy a módosítás joga kizárólag az önkormányzaté. Az általa kifogásolt bürokratikus módosítások és a határidő-módosítások is csak biztosabbá, ellenőrizhetőbbé teszik a beruházásokat, és felgyorsítják a folyamatokat. Képviselőtársam az alanyi jogosultság elvesztéséről beszél a tervezet kapcsán. Néppárti képviselőtársunk viszont azt mondja, hogy a tervezet szerinte egy kis lépést tesz az alanyi jogosultság visszaállítása érdekében. Néppárti képviselőtársam különben jelzi, hogy a módosítást nem tudják támogatni, éppen a megyék újraelosztó szerepének az újraélesztése miatt. Ez a megyei testület persze nem a korábbi megyei tanács
[MNSZKorAP/DOC001808/000022]
-
nem tudunk kárpótlást adni azoknak, akik megfagytak a Don partján, és sok minden más esetben sem tudunk. A törvényjavaslat jelenleg arra az álláspontra helyezkedik, ami az eredeti törvényalkotói szándékban is kifejezésre jutott, és ezt próbálja tisztességgel, korrekt módon rendezni. Ön azt mondta, hogy én annak idején támogattam a módosító indítványt, miszerint kerüljön ki a " harcoló alakulat " jelző ebből az összetételből. Ez így van, képviselő úr, én támogattam. Sokan támogattuk a jelenlévők közül, voltak képviselői indítványok is a mi sorainkból, amelyek szintén ezt kívánták
by DR. VASTAGH PÁL [MNSZKorAP/DOC001815/021237]
-
akarja felhívni a figyelmet " - Akkor hát önmagában alaposan félrevezető, mert ezt az egyébként szükséges fenntartást nem tartalmazza. " A " látás " azt jelenti, hogy vedd észre, hogy az arany nyaklánc (a felesleges vágyaid), és a kígyó (az alaptalan félelmeid) földhözragadttá tesznek. " -Ő azt mondta, hogy ez az üdvösség elnyerésének módja. Azt is mondta, hogy e vágyak tárgyai már megvannak, tehát a vágyakat nem mondta alaptalannak. Ez a legjobb esetben is csak a józan megelégedés azzal, amink van. Csakugyan el lehetne így nyerni az üdvösséget? " az
by Nemo [MNSZKorAP/DOC001986/017907]
-
2013-07-29 Pecze Gábor Tegnap reggel jelentette büszkén a saját motorkerékpár szakaszában Aksu Korla, a tőle megszokott mosoly, boldog a hatalmas ázsiai utazási keletre motorkerékpár. Délben még mindig azt mondja, hogy mennyire tetszett neki ez a kaland, de tegnap, miután 12:00-16: 10, barátunk Jani Padovani elaludt a motorján, ütött a védőkorlát erősen, és azonnal meghalt. Csoportunk látott dráma, különösen a második csoport, akik tehetetlenül tanúja a baleset. Jani nem beszélt sokat
by Pecze Gábor [MNSZKorAP/DOC001943/007185]
-
hogy azt a törvénycsomagot, amelyet a kormány tervez benyújtani a gazdasági megszorító intézkedések kapcsán, egy tömegben tárgyalhassa ez a parlament. Ez ugyanis alkotmány- és házszabálysértő gyakorlat elindítását jelentené ebben a Házban. Néhány héttel ezelőtt aggódva hallgattuk Bokros Lajos pénzügyminisztert, aki azt mondta, hogy ennek a csomagnak a parlamenten való átpasszírozása igazából csak úgy történhet, ha bizonyos szabályokat megsért. Itt látjuk ennek a gyakorlatnak az első példáját. Mi köze is lehet egymáshoz például a személyi számnak és a tandíjnak vagy a gyed megszüntetésének? Ezekről
[MNSZKorAP/DOC001799/000001]
-
a türelmüket. Viszontlátásra! (Taps.) ELNÖK: Köszönöm szépen. Szólásra következik Lusztig Péter képviselőtársunk, MSZP, őt követi Pozsgai Balázs képviselőtársunk, ugyancsak az MSZP-től. DR. LUSZTIG PÉTER (MSZP): Elnök Úr és - létszámában erősen megfogyatkozott - tisztelt Ház! Nem tudom, Rott Nándor hozzászólása után, aki azt mondta, hogy egyre nehezebb a hozzászólók helyzete, a nemzetbiztonsági miniszter távollétében megkockáztathatom -e - Bacsó Péter után szabadon -, hogy " a helyzet fokozódik ", mert valóban mindent elmondtak. Olyannyira nehéz, hogy hozzászólásom történeti részét - gondolom mindannyiuk megelégedésére - kihagyom, tekintettel arra, hogy a mai nap folyamán
[MNSZKorAP/DOC001799/000001]
-
2013-08-23 Patrik Serbán Ismerős szitu, a mai nap folyamán óránként elmegy a net 1-2 percre. Komolyan, nem telik el 1 óra anélkül hogy anyáznék a net miatt.... Cseréltek már modemet, elismerték hogy náluk a hiba.... azt mondták hogy kijavították stb.... a szart! ÉS az a vicc hogy ez mindennapossá vált!
by Patrik Serbán [MNSZKorAP/DOC001995/007764]
-
sorozatban.) A fő kérdés tehát: miért nem tud mesterséges beavatkozás nélkül izgalmas lenni a Formula-1? Nem nehéz a válasz: a technika uralkodik az ember felett, a végső teljesítményben lényegesen nagyobb szerepe van az autónak, mint a pilótának. (Trollok figyelmébe: nem azt mondtam, hogy egyáltalán nem számít az ember, hanem azt, hogy sokkal jobban számít a technika, mint az ember. A korábbi kommentelők közül sokan nem értették meg ezt a különbséget.) No, ez nem volt valami nagy felfedezés persze, ezt tudtuk eddig is. Mégis
by Smackdown [MNSZKorAP/DOC001928/008493]
-
is, az kizárólag azért van, mert nem tartjuk elégségesnek ezt az időt, ami a parlament rendelkezésére áll. Itt két szempont ütközik. Az egyik az, hogy van egy bevezetési időpont, amit már szinte dogmaként kezel a kormány, a kormánytöbbség; mi pedig azt mondjuk, hogy ez egy olyan, az egész társadalmat érintő reform, amelyet megfelelően meg kell tárgyalni, és az alapvető princípium az, hogy ez megfelelő legyen, hiszen nemcsak a mostani nyugdíjasokra vonatkozik, hanem a fiatalokra is, akik később majd nyugdíjba mennek. Tehát semmiképpen nem
[MNSZKorAP/DOC001806/000023]
-
szeptemberben legyen lehetőség a módosító javaslatok elkészítésére. Köszönjük a figyelmüket, és várjuk konstruktív hozzáállásukat. Köszönöm. (Taps az ellenzéki pártok soraiban.) ELNÖK: Megadom a szót Szekeres Imre frakcióvezető úrnak, MSZP. DR. SZEKERES IMRE (MSZP): Egyetértek azokkal az ellenzéki parlamenti képviselőkkel, akik azt mondták, hogy egy nagy jelentőségű változásról van szó, és gondosan kell mérlegelni a parlamentnek a döntéshozatalt. Ennek a reformnak az előkészítése 1991-ben már megkezdődött politikai és szakmai körökben, és a mai kormány mintegy másfél éve intenzíven foglalkozik vele, szakmai, politikai egyeztetéseket folytat
[MNSZKorAP/DOC001806/000023]
-
dezintegrálódás, bizonyos területek lebénulása kísérte, és valljuk be azt is őszintén, hogy mi volt ennek a korábbi Bokros-programnak az igazi motorja: az állami vagyonértékesítés és a lakossági reáljövedelmek körülbelül 20 százalékos csökkentése. Ez nem gazdasági teljesítmény, lehet, hogy egyesek persze azt mondják, hogy politikai teljesítmény volt, hogy csakis az MSZP az elmúlt fél évszázad társadalompszichikai örökségének alapján, annak a tapasztalati anyagnak a birtokában, hogy ezeknél nem lehet visszafecsegni, tudta így leszorítani a reálbéreket és a reálnyugdíjakat; de azért szeretném megkérdezni, hogy el fogja
[MNSZKorAP/DOC001806/000023]
-
eddigi teljesítménye kapcsán nem lehet tudni, mikor van az, amikor önök nem hallgatnak valamiről, és mikor van az, amikor propagandaszólamokat fejtenek ki. Én Torgyán Józsefnél még régebbre emlékszem, amikor 1994 szeptemberének végén Horn Gyula itt, a parlamentben egy előadói beszédben azt mondta, hogy ő semmi olyan megszorító intézkedéshez nem fog hozzájárulni, amely széles tömegeket negatívan érinthetne. Erre félévre jött a Bokros-csomag. Úgyhogy ennek következtében nehéz eldönteni önöknél, hogy most a nem hallgatásról vagy pedig éppen a propagandaszólamokról van -e éppen szó. Amúgy a
[MNSZKorAP/DOC001806/000023]
-
tisztelt ellenzéki képviselőtársaim felkészületlenül, megalapozatlanul nyilatkoztak volna meg ezekben az írásokban. Mint ahogy itt az imént a napirend előtt is már tulajdonképpen az általános vita vette kezdetét. Úgy tűnt, hogy több képviselőtársunk máris véleményt tudott formálni a benyújtott tervezetről, jóllehet azt mondták, hogy az idő nem volt elégséges ennek a tanulmányozására. Tisztelt Képviselőtársaim! Én azt gondolom, hogy ebben a helyzetben mindannyiunknak egy közös érdeke van: hogy ez a nyugdíjrendszer 1998. január 1-jével megindulhasson. Ez nem ennek a kormánynak a speciális érdeke. Ez elsősorban ennek az
[MNSZKorAP/DOC001806/000023]
-
kormány magával jóval elnézőbb volt, mint ahogy a parlamenttel. Hiszen abban a dokumentumban, ami a parlamentnek a törvényhozási sorozatát határozza meg, és tavaly decemberben vette tudomásul az Országgyűlés, februári beterjesztéssel szerepel ez a nyugdíjcsomag. Igaz, van egy kis lábjegyzet, amely azt mondja, hogy a társadalmi egyeztetéstől függően. Ennek következtében a kormány a saját előkészítési folyamatában hat hónapot tudott késni, ezek után viszont egy hónapnyi idő alatt szeretné megtárgyaltatni az Országgyűléssel ezt a kérdést. (Zaj az SZDSZ padsoraiban.) E tekintetben érdemes mindenkinek magába pillantania
[MNSZKorAP/DOC001806/000023]
-
zsoltu 04/02/99 22:45:19 Én nem azt mondom, hogy szerencsés vagy sem a testi ügyeknél kezdeni. Azt mondom, hogy van, akinek ez van írva. Van akivel 5 perc alatt ezer szálon, szinte tudatelőtti kapcsolat alakul ki, vagyis tökmindegy, hogy elsőként az ágyban oldódtok, vagy verseket olvasgattok. A pillanat élvezete
by zsoltu [MNSZKorAP/DOC001889/008948]
-
azonnal nagy fényerővel világít, míg a TUNGSRAMok (bár azok is elektronikusak) lassabban melegszenek be. Ez a hálószobában kifejezetten előny kora hajnalban télen. Nem vakítóan indul, kb. fél perc kell neki, míg eléri a teljes fényerőt. Viszont ne hallgassatok arra, aki azt mondja, hogy negyede-ötöde teljesítmény elég a kompakt fénycsőből, mint izzóból. Tapasztalatom szerint búra nélkül kb. harmada, búrás lámpatestbe inkább a fele. Mint már írtam: El kell dönteni, világítani akarunk, vagy takarékoskodni.
by Árpi [MNSZKorAP/DOC001872/009583]
-
piglet! Na alljon meg a menet! NEM az asztrologiat kezeltem le, es azert amikrol szo volt azokhoz igenis van kozom. Ne haragudj de en tanultam fizikat, biologiat, stb. Ha most nekem valaki elkezdene asztrologiat " tanitani ", hogy " ertsek hozza ", akkor vagy azt mondana, hogy tenyleg butasag az egesz, vagy pedig azt, hogy felejtsem el, amit eddig tanultan az iskolakban. Amugy az en egyetemeim sem " uli-bulik ", hidd el. Honnet gondolod, hogy azok? Mar bocs, de amit tudok IGAZI termeszettudomanyokbol, azok nem egyeztethetok ossze az asztrologiaval
by Juiice [MNSZKorAP/DOC001904/001041]
-
fight, live by your heart There's always one more try I'm not afraid to die Stand and fight, say what you feel Born with a heart of steel... " Nem tudom miert olyan biztos, hogy szivbol gyulolnotok kellene amiatt, hogy erre azt mondom hogy komolytalan. Egyebkent nem irtam, hogy a zenejuk szar lenne, hanem azt, hogy abszolut elmegy, nem irtam, hogy a szoveg lenne a lenyeg, de tovabbra is fenntartom, hogy a szoveg nevetseges es kozhelyes (es pozolas), de en nem vagyok agressziv tipus
by halacska [MNSZKorAP/DOC001897/003544]
-
Som-Som 09/16/99 16:42:36 150 fokos?! Jóember, akkor már vörösen izzik a kályha kéménycsöve! Szerintem a finnek nem nyilvános szaunában sem szoktak túl sokat masszírozni, mivel a szaunázás komoly dolog, nem szabad butáskodással elrontani. Egyébként Jyrki azt mondta, hogy szaunában mindent lehet, masszírozni is, sőt szűlni is, csak akkor ne legyen felfűtve, ne izzasztásra használják. Ez a szülés nem valami gyenge poén akart lenni, ugyanis ha a ház koszos, kidőlt-bedőlt, a szauna akkor is jó minőségű és tiszta (tiszta
by Som-Som [MNSZKorAP/DOC001912/011517]
-
geszthi 02/15/99 23:13:30 Speaker, te mar nem vagy a regi. egy masik topicban azt mondtad, hogy nem kell felni a fasiszta eszmektol, mert mar tortenelem, semmi nyoma, bezzeg a kommunizmus... Most meg te jossz itt az 1:1-gyel? Ejnye-ejnye, mar azt sem tudod mit kopiztal be a szomszedba (modjuk ez a birosagrol alkotott velemenyednel is latszik ahol
by geszthi [MNSZKorAP/DOC001884/019009]