171,426 matches
-
a jelentést egy második olvasatra, amit bár a Házszabály nem ír elő, vagy nem tesz különösebben lehetővé, de mindenki, kivétel nélkül támogatta, tekintettel arra, hogy bizonyos konkrét ügyekben olyan természetű ellentétek voltak az érintettek, illetve a vizsgálódók álláspontja között, amire azt mondtuk, hogy igen-nem alapon - mintegy békebíró - nem tudunk állást foglalni, és nem tudunk döntést hozni. Ezt én egyébként egy nagyon tisztességes eljárásnak tekintem, ezért idő előttinek tartom, és egyébként is a jelentés sajátos interpretációjának vélem azt a sommás mondatot, hogy tudniillik az
[MNSZKorAP/DOC001806/000002]
-
Független Kisgazdapárt - amelyről Pető Iván oly elítélően nyilatkozott - természetes, hogy kiállt, kiáll és ki is fog állni a magyar nép mellett, ki fog állni a magyar vidék mellett; és mi úgy gondoljuk, ha joga volt Pető Ivánnak a taxisblokád idején azt mondani, hogy ez a népakarat kinyilvánítása volt, akkor a sokkal inkább és valóban a nép által lebonyolított útdemonstrációkat illetően, úgy gondolom, legalább ez a jog megilleti (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az idő lejártát.) a Független Kisgazdapártot is, hogy azt a
[MNSZKorAP/DOC001806/000002]
-
Ön kapta ezt a lehetőséget!) Tisztelt Országgyűlés! Személyes érintettség címén megadom a szót Torgyánné Cseh Mária képviselő asszonynak. (Derültség. - Általános zaj.) Figyelmet kérek, tisztelt Országgyűlés! DR. TORGYÁN JÓZSEFNÉ CSEH MÁRIA (FKGP): Egy kis türelmet, kedves képviselőtársaim! Csak Lamperth Mónikának szeretném azt mondani, hogy ő az MSZP vezetőségi tagságában benne van, de én nem vagyok benne a Független Kisgazdapárt vezetőségében! És ezért kikérem magamnak ezt a hangot, én egy egyszerű képviselő vagyok, a nőket képviselem; amin ön is ott szokott lenni: én a Független
[MNSZKorAP/DOC001806/000002]
-
DR. TORGYÁN JÓZSEF (FKGP): Köszönöm a szót, elnök asszony. Igen Tisztelt Képviselőtársaim! Én pedig annak örülök, hogy Pál László képviselő úr után szólhatok - mint ahogy ő örült annak, hogy Lányi Zsolt képviselő úr után szólhatott -, ugyanis Pál László képviselő úr azt mondotta, hogy a készpénzes fizetést nem lehetett kiváltani cserekereskedelemre, mert a másik fél csak készpénzes fizetést fogadott el az olajügyletekben. Varga József képviselőtársunk ugyanakkor azt mondta: ők arra törekedtek, hogy ilyen cserekereskedelem-üzleteket kössenek; sajnálatos módon ez a törekvésük nem sikerült, ezért kellett
[MNSZKorAP/DOC001806/000002]
-
vagy ártott - illetve sokszor felvetődik az állítás, hogy ártott - a magyar-orosz államadósság lebontásának az, hogy a parlamentben országgyűlési képviselők felvetették ezt a kérdést, és meg merték kérdőjelezni, hogy ez a bennfentes információkon alapuló követelés-kiáramoltatás megfelel -e az ország érdekeinek, és azt mondják, hogy ez hátrányosan érintette az adósság lebontását. Ez lehet egy elméleti felvetés, de könnyű helyzetben vagyunk, mert az élet válaszolt erre a kérdésre, és konkrét gyakorlati példa alapján meg tudjuk mi is adni erre a választ. A parlamenti felszólalásokat követően négy
[MNSZKorAP/DOC001806/000002]
-
kint járt Rosztovban az alma maternél, és előtte érdeklődött, hogy mit tudna ő ott tenni, hogy a megjelenésének kellő súlyt adjon. Azt javasolták neki - mit gyártanak ott? Kombájnt gyártanak ott - hogy vegyünk tőlünk kombájnt. Az előzetes számítások szerint a hozzáértők azt mondták, hogy kétszáz kombájnt el lehet adni Magyarországon, mire a miniszterelnök úrhoz került, ezt a mennyiséget már - az illetékesek kicsinek találták, mégse kétszáz legyen - ötszázra tupírozták fel. Ez a miniszterelnök úr szájában - hogy még nagyobb súlyt adjon a dolognak - ezer darab kombájnra
[MNSZKorAP/DOC001806/000002]
-
hogy igen veszélyes dolog, mert ön hihetően állít olyan dolgokat, amelyek nagyon komoly csúsztatásokat és valótlanságokat is tartalmaznak. (Demeter Ervin: Cáfolja meg!) Ez fog történni, képviselő úr, meg fogom cáfolni. Ön beszél arról, hogy hozzám fordult anyagokért, amire én először azt mondtam, hogy nem léteznek, majd utána elismertem, hogy léteznek. Képviselő Úr! Emlékezzen vissza, én hívtam fel önt, hogy szabadságra fogok menni, és megkapja tőlem mindazon információkat, amelyeket egyébként más munkánk során erre az ügyre vonatkozóan össze tudtunk gyűjteni. Azt pedig ma is
[MNSZKorAP/DOC001806/000002]
-
bizottság ülésén azok a képviselőtársaink, akik annak idején, ' 95 végén a felvetéseket tették, nevezetesen Kósa úr, Császár Terézia, nem vettek részt a bizottság munkájában. Egypár apróság: ön hosszan, számomra érdekes módon beszélt, felidézte egykori, ' 94 előtti képviselőtársamat, Palotás Jánost, aki azt mondta, hogy többet fog beszélni, mint a miniszterelnök. Ez sikerült neki, csak egy kicsit kevésbé összefogottan. Még két dolgot: kombájnok - kétszáz, ötszáz vagy ezer. Tisztelt Bizottsági Elnök Úr! Nem az a kérdés, hogy ő behozta vagy nem hozta, és hogy a miniszterelnök
[MNSZKorAP/DOC001806/000002]
-
semmilyen plusz információt nem tartalmaz. Ezt illett volna elmondani arról a szószékről. Nem lehet mindent cáfolni két percben. Hozzá fogok majd szólni, de szeretném elmondani, hogy egyszerűen nem mondott igazat, hogy finoman fejezzem ki magam, a képviselő úr akkor, amikor azt mondta, hogy az államadósság lebontása úgy indult, hogy Horn Gyula, Rosztov, stb. Az államadósság lebontása nem úgy indult. A Boross-Csernomirgyin-találkozón maga Hujber Ottó adott át dokumentációt ezekre vonatkozóan. (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi a felszólalási idő leteltét.) Sajnálom elnök úr, nem
[MNSZKorAP/DOC001806/000002]
-
bíró mindent megtesz azért, hogy bebizonyítsa a vádló igazát. Hát ennek a végjátékainak vagyunk most tanúi innen erről az emelvényről. Prekoncepciók vannak, és a prekoncepciókat megkísérli a képviselő úr mindenáron fenntartani, pedig bizonyítást nyert, hogy egyszerűen nem igaz. Első példa: azt mondja, hogy a Molnak nem volt érdeke az áruval való ellentételezés. Kézhez kapta képviselő úr azt a Mol igazgatósági határozatot, amit nem én, az előző igazgatósági elnök, Subai József írt alá, és arról szól, hogy ő kezdeményezi, a Mol Rt. ' 94-ben az
[MNSZKorAP/DOC001806/000002]
-
ez a prekoncepció lényege, hogy a tárcaközi bizottság nem adott ki szabályos pályázatot. Képviselő úr, ön többet foglalkozott ezzel az egész üggyel, mint én miniszterként és a tárcaközi bizottság elnökeként. Szeretném megkérdezni: képes lenne -e megfogalmazni azt a pályázatot, melyikről azt mondja, hogy nem volt megfogalmazva? Én megígérem előre, hogy nem fogja tudni megfogalmazni. Mert nem pályáztatás volt, hiszen a tárcaközi bizottság nem adott senkinek semmit. A tárcaközi bizottság katalizálta a tárgyalásokat. Itt az árut a vállalkozó kereste meg, a szállítót a vállalkozó
[MNSZKorAP/DOC001806/000002]
-
hogy az összes fellelhető dokumentum alapján ez nem bizonyítható. Van egy okirat, amelyet - nem mondom ki a nevét - valamelyik Mol-vezérigazgató hozott a bizottságba aláírás és dátum nélkül, minden nélkül. Van egy kézzel rajzolt skicc, amelyre az az illető, aki hozta, azt mondta, hogy belátja: ez nem dokumentum. Valóban nem dokumentum, mert én is gépelhettem volna. Ezt az állítását vissza is vonta az illető vezérigazgató. Demeter úr végső kétségbeesésében hajánál fogva előrángatja a szószékről ezeket a dolgokat. Nagyon sajnálom (Az elnök a csengő megkocogtatásával
[MNSZKorAP/DOC001806/000002]
-
szót Lányi Zsolt képviselő úrnak, Független Kisgazdapárt. LÁNYI ZSOLT (FKGP): Nem fog két percig tartani - nem kívánok vitatkozni. Ezeken a vakló-példákon nem szoktam megsértődni, mert érzek ebben egy kis látó lovat is - abban, amit mondtam. De ezenkívül most Vancsik képviselőtársam azt mondta, hogy olyan árut kellett Oroszországban szerezni, amit Magyarországon el lehetett adni. Ezt rosszul mondta, mert nekünk magyar árut kellett volna olyat találni, amit ezek el tudnak adni Oroszországban, mert ez az ellentételezés! (Moraj.) Olajat és gázt hozunk. (Derültség a kormánypártok padsoraiban
[MNSZKorAP/DOC001806/000002]
-
és egymással szembeállít olyan dolgokat, amelyeket nem volna szabad szembeállítani. Oly mértékben sikerült szembeállítani az orosz államadósság lebontását és az olajszállítások ügyét, hogy például a kisgazda képviselőtársaim ma egész este nem voltak képesek kibogozni ezt az ügyet. Igazságtalan volnék, ha azt mondanám, hogy a jelentés nem tartalmaz egy-két jó megállapítást is. Többek között tartalmazza azt, hogy az azonnali kérdések órájában elhangzott véleményeket megcáfolták a bizottsági ülésen. Rendkívül sajnálatos, hogy a cáfolatok ellenére Demeter képviselő úr ma megint felengedte a lufijait, mikor a bizottsági
[MNSZKorAP/DOC001806/000002]
-
másfél éven keresztül nem találtak alkalmat, hogy azt mondják: bocsánat, tévedtünk, elnézést kérünk, tévedtünk - csak annyit mondjanak, hogy téves állítást adtak a szánkba. Nem, tisztelt képviselőtársaim, másfél éven keresztül fideszes, KNDP-s képviselőtársaink erre nem találtak alkalmat. Most Fritz Péter itt azt mondta, hogy kövessék meg. Senkit nem lehet arra kötelezni, hogy kövesse meg. Csak a közvéleménynek kell látni, hogy úgy látszik, az Országgyűlésben ezek a képviselőtársaink a Fidesztől, a Kereszténydemokrata Néppárttól úgy ítélik meg, hogy a rágalmazás egy elfogadott norma a parlamentben, és
[MNSZKorAP/DOC001806/000002]
-
erre. Ugyanakkor ugyanezt a bizonyos összeget, amit Kónya Imre javasolt, megkapná dr. Schmitt Pál is, aki hazánk madridi nagykövete, az első számú magyar sportdiplomata, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság alelnöke. Nem hiszem, hogy ő rászorult erre. Tudom, a javaslatban Kónya Imre azt mondja, hogy erről nyilatkozni kell minden év március 31-éig, és ha nem tart rá igényt, akkor a Mező Ferenc Alapítvány részére átutalhatja. Most igazából nem is nagyon tudom letenni - egyikünk sem - a voksot. Kíváncsi vagyok mások véleményére is, és gondolom, valamennyien így vagyunk
[MNSZKorAP/DOC001806/000002]
-
vagyunk néhányan - lobbyzunk azért, hogy amikor majd a költségvetési törvényben a Mező Ferenc Alapítvány jövő évi pénzéről lesz szó, jócskán megnöveljük ezt az összeget, és valóban minden rászoruló, minden arra érdemes megkapja ezt. Végezetül csupán egyetlenegy mondat: Kónya Imre képviselőtársunk azt mondta, hogy ez a sporttörvény, amit tavaly éppen a centenáriumi olimpia idején hoztunk, tulajdonképpen azokat a szabályozatlanságokat szentesítette, erősítette meg vagy betonozta be, amelyek eddig is megvoltak a sportban. Én ezt egy kissé másként látom, de önöknek is meglett volna a lehetőségük
[MNSZKorAP/DOC001806/000002]
-
feladatokat mindenféleképpen indokoltnak tart. A másik: a vadászati törvény létrehozásával, megalkotásával olyan speciális szabályozás alakult ki, amely ezt a tevékenységet túlnyomó többségében ma is olyan területen gyakorolja, amely az adott földterület tulajdonosának bizonyos rendelkezési jogát csorbítja. Amikor tehát az előterjesztők azt mondják, hogy ebből a körből azt az etikailag, szakmailag oda nem illő, a szabályokat súlyosan megszegő személyt el kell távolítani, a megfelelő kontrollt érvényesíteni kell, akkor nemcsak azok érdekében szólnak, akik ezt a tevékenységet folytatják, hanem kvázi a védelmet is biztosítják mindazok
[MNSZKorAP/DOC001806/000002]
-
állandóan a másikra mutogatjuk, hogy a másik vitte el. Kérem! Nem kérdés, hogy kicsi vagy nagy. Nyugat-Európa a koncentráció irányában halad előre, és a koncentráció mértéke a gazdaság hatékonysága. Ezt akkor is ki kell mondani, hogyha időnként politikailag jobban tetszenék azt mondani, hogy a kicsi az szép. Lehet, hogy szép, de hogyha abból nem tud megélni az a paraszt, arra biztatni, hogy abból a kicsi szépből haljon meg, úgy gondolom, politikai felelőtlenség volna, márpedig Kapronczy képviselőtársam és Bogárdi képviselőtársam is valamilyen nosztalgikus csodafarmot
by DR. OROSZ SÁNDOR [MNSZKorAP/DOC001815/005696]
-
lefelé, az út szélén volt két srác, akik éppen térképet nézegettek. Csatlakoztam hozzájuk (nézésileg), és kiderült, hogy az az út egyenesen Esztergomba megy, úgyhogy akkor már tudtam, hogy viszonylag sokat fogok bringázni. A srácok is Pestre mentek vissza, de ők azt mondták, hogy Esztergomból vonattal mennek haza. Kaja: Mivel nem vittem magammal túl sok pénzt, ezértnem ettem rendesen, de vettem hat Sportszeletet és azzal, meg a kulacsokban lévő teával kibírtam az utat. Pá
by kamikázé [MNSZKorAP/DOC001898/005327]
-
elfogadta és a szívébe rejtette, majd ő is kiszakított egy darabot az ő csupa gyötrelem szívéből és a fiatalnak adta. Igaz, hogy nem illett oda tökéletesen, de így is szép volt. A fiatal bámulta a szívét, amelyre már nem lehetett azt mondani, hogy tökéletes, de szebb volt mint valaha. Mert a valaha tökéletes szíve most az öreg szívének a szeretetétől dobogott. Egymásra mosolyogtak, és együtt indultak útjukra. Mennyire szomorú ép szívvel bandukolni az élet útjain. " Tökéletes " szívvel, amelyből hiányzik a szépség... (Ismeretlen szerző
by Éva Ligeti [MNSZKorAP/DOC001932/000438]
-
nálam. Otthon Prágában a Tuzexből, a valutás boltból öltöztem, még egy cseh zoknit sem vettem fel magamra, a Váci utcában nyugati turistának néztek. Váltottam pénzt, közben érdeklődtem, hogy hol találhatnék szállást, mert nem akartam hivatalosan bejelentkezni. Végül egy cigányfajzat nő azt mondta, hogy az egyik rokonánál ellakhatok - így jöttem össze a későbbi bűntársammal, Berki Kálmánnal. Előbb csak egy éjszakáról volt szó, de aztán ottragadtam náluk. Tudtam, hogy a meglevő pénzem kevés egy hamis útlevélhez, meg kell csinálnom valami komolyabb srenket. Észrevettem, hogy itt
[MNSZKorAP/DOC001008/000001]
-
2013-08-20 atti_2012 Alöldi: miért írsz olyanokat, amiket te sem hiszel el? Ha nem az amd a hunyó, akkor miért szűnik meg a probléma a kártya cserével? Ha nem az amd a hunyó, miért tudják azt mondani, hogy az ettől - eddig gyártott amd karival van probléma, az utánna előtte gyártottakkal nincs? Hol találtál arra utalást, hogy más szoftveres környezetben ugyan az a hardver jó? Linkeld be kérlek. Lehetőleg ne azt hogy a szomszéd Pisti aki almát csak a
by atti_2012 [MNSZKorAP/DOC001985/016298]
-
egy szemellenzős bunkó vagy. Te, személyesen. " finom hölgyekkel nem ildomos így beszélni. De biztos, hogy te hölgy vagy, hogy ollan dolgokat fröcsögté ide 07-29-98 3:50 AM-kor? Bezony, ez nem egy hölgy beszéde. " Én soha nem mondtam, hogy hölgy vagyok, sőt azt mondtam hogy nem. Te hölgyezel itt egyfolytában, ezzel nemem miatt diszkriminálsz, ezt még az alkotmány is tiltja. Látom ez sem téged, sem a keresztény öntudatodat nem zavarja. Elnézést, hogy ilyen sokat írtam, muszálly vót, támadtak. Holnaptól meg úgyse leszek, megszabadultok tőlem. (most
by kenyai [MNSZKorAP/DOC001873/006522]
-
kőolajtermékekre, és legutóbb a gazdasági stabilizációs csomagtervben a szerencsejáték-törvény módosításában. Azt gondolom tehát, hogy ezen lépések egyik fontos állomása az 1993. évi LVIII. törvény a jövedéki termékekről, amely persze nem tökéletes törvény, különösen nem eredeti formájában, hiszen az egykori előterjesztő azt mondotta, hogy csak minimális feltételeket írnak elő a törvényben, amely a bizalmi elvre épít, és majd ha valaki nem felel meg a bizalomnak, akkor attól megvonják az engedélyt. Igen ám, csakhogy ez oda vezetett - hogy néhány számmal érzékeltessem -, hogy ma 3828 nagykereskedő
by MIKLÓS LÁSZLÓ [MNSZKorAP/DOC001815/024653]