171,426 matches
-
vannak. Rendben vannak, egyszerűen azért nem megy gyorsabban, mert kisajátítási meg tervezési ügyek, valamint pénzügyi problémák is nehezítik. A 81-es úttal a helyzet a következő. Igaz, annak két verziója volt, mind a kettőt ejtették pénzügyi okok miatt. Az egyik nyomvonal azt mondta, hogy odajön a ti elképzelésetek szerint Vámosszabadira, ezt nem kérjük. A gönyűi kikötőig jó, ha elmegy, ez volt az egyik verzió. A másik verzió pedig, hogy az új komáromi hídra; félő, hogy a szlovák komáromi kikötőhöz vezetne, ami egy kiágazást jelentene
[MNSZKorAP/DOC001794/000018]
-
tennék. Az előbb a hatperces gombom volt benyomva, azért lepődtem meg a kétperces hozzászólásnál, de a dolog rendezhető, most be van nyomva mind a kettő. Balogh képviselőtársamnak szeretném jelezni, hogy azt gondolom, ez a tárgyalási alap, amiről ő beszél, hiszen azt mondja, hogy ő már nyilatkozott az újságban, hogy a péri reptér nemzetközi repülőtérré fejleszthető, csak azt nem tudom, hogy miért nem tudtak erről a törvény előterjesztői, hiszen nem szerepel az előterjesztésben. A mi módosító indítványunk csak az jelenti, hogy kerüljön be az
[MNSZKorAP/DOC001794/000018]
-
hogy akkor ebben az esetben támogatható, és ennek még kimondottan örülök is, hogy kormánypárti oldalról megtámogatnak egy ellenzéki módosító indítványt. Az M85-ös, M86-osról még nem beszéltem, ezt majd a hatperces hozzászólásomban szeretném említeni. Az egy nyugati irányú kiágazás Győrből, és azt mondtam, hogy sajnos ezeket tartalmazza az M81-es, az M82- es és az M83-as közül, pedig az anyag egyetlenegy gyorsforgalmi utat sem tartalmaz. Én ezt látom komoly hibának, hiszen Veszprémből, Székesfehérvárról és a Balaton felől, nem hiszem el, hogy három ilyen jelentős irányból
[MNSZKorAP/DOC001794/000018]
-
mindig a vasútvonal lehet a legjobb olcsóságában, illetve a megbízhatóságában, hogy eljussanak Eger irányba a Putnokon élők, Putnok-Ózd felé közlekedők. Tehát ez az egyik, ami miatt szeretném kérni, hogy visszakerüljön, mert ha nincs itt, akkor már a vasúttörvényre vonatkozóan is azt mondják, hogy azért nincs, mert ott nem szerepel. Tehát nehogy az legyen, hogy most itt kimaradtunk, aztán a másikba már soha nem fogunk tudni visszakerülni. A másik ilyen fontos vonal pedig a Szerencs-Hidasnémeti, az a vonal, amely nemcsak a szép tájon való
[MNSZKorAP/DOC001794/000018]
-
Szeretném felhívni azoknak a figyelmét, akik most szavaznak és nyilván nem tudunk máshogy dönteni, mint szavazással. Abban a pillanatban, ha a többségre bízzuk annak eldöntését, hogy egy indítvány házszabályszerű -e vagy sem, mindazok, akik erre a nyilvánvalóan nem házszabályszerű indítványra azt mondják, hogy igen, Házszabály szerint lehet szavazni, felhatalmazzák a mindenkori többséget, hogy a jövőben hasonló módon a záróvitában nyújtsanak be komplett, új javaslatokat. Én ezt veszélyes precedensnek tartom (Taps az SZDSZ és az MSZP padsoraiban.), a kisebbség érdekét érintő veszélyes precedensnek. Ha
by DR. HACK PÉTER [MNSZKorAP/DOC001815/015315]
-
duck 05/11/99 10:04:48 Jó persze. Csak tudod mielőtt elutazott, mondott ilyesmiket, hogy " időre van szükségem " stb. Persze, amikor hazajött, akkor meg azt mondta, hogy helyretette magában a dolgokat. Úgysem birtam volna ki, hogy ne hivjam fel ma, de ha már Te is ezt mondod, akkor teljesen egyértelmü a dolog. Köszi. Bocs, de ha szerelmes vagyok, akkor általában úgy viselkedek, mint egy tizenötéves kamasz (jaj
by duck [MNSZKorAP/DOC001885/002961]
-
vezetőinek tudta nélkül, a Fidesz valószínűleg mélyebbre süllyedt, mint azt saját maga valaha is gondolta volna. Ez a SADES Kft. nekem 1961-et juttatja ezsembe, állunk a gárdonyi iskola sáros udvarán, kinyúlt szvetterekben, mackógatyákban és egy Budaházi nevű nagy fülű gyerek azt mondja, hogy holnaptól hívjuk a Vadász tanár urat Stüszinek. Hatalmas, kisfiús sivító kacaj, zeng az udvar: kilencéves korában ilyeneken tudott röhögni az ember, de a gyerekkort sajnos hamar kinövi mindenki. Szinte "
by benojeno [MNSZKorAP/DOC001882/007724]
-
érdemes.) Villő... már ezt a csipetnyi örömöt se hagyja! Pedig olyan szépen helyrehoztak. Úszás, súlyfürdő, iszappakolás, és az az isteni, bizsergető masszázs... a Reparon csodaszer az aranyérre... Kellemes társaság, szalonzene... És akkor itt találom ezt a morcos, sótlan öregembert. Majdnem azt mondtam, hogy a saját piszkában. Épphogy éhen nem halt. Fogadok, hogy a melegítésre is lusta volt. Csak úgy félfagyosan befalta. Fogadok, hogy a pékig se ment le. Csak a koffein, csak a koffein, a zacc a mosogatóba borítva, kupacokban... ha eldugult, futhatok
Ne féljetekRegény [MNSZKorAP/DOC000672/000001]
-
szabadok lenni. Egyenlőek viszont az emberek csak a szellem vonatkozásában lehetnek: a szellem, amely spirituálisan ragad meg bennünket, mindenki számára ugyanaz. Ezzel összefüggésben mondja a népi közmondás, hogy a halálban minden ember egyenlő. De ha összekeverjük a dolgokat, és egyszerűen azt mondjuk, hogy az ember éljen a Földön testvériesen, legyen szabad és egyenlő - nem választjuk szét a három működési területet - akkor ez csak zűrzavarhoz vezet. " Másutt Steiner realizált, pontosított: szabadság a szellemi életben, egyenlőség a jogban, testvériség az anyagi javakban, a gazdasági életben
Ne féljetekRegény [MNSZKorAP/DOC000672/000001]
-
2013-08-20 fénycsepp a húgommal láttuk a film reklámját a tévében: nem kicsit nézett, amikor azt mondtam, hogy ez egy friss nmozifilm: D
by fénycsepp [MNSZKorAP/DOC001982/017710]
-
járását idézte. Akármi okból, de közénk valóbbnak, megbízhatóbbnak éreztem őt. S ugyanakkor védelemre szorulóbbnak. A fiatalok a szerelmet is a jövőben akarták érvényesíteni. Egy telep, klastrom, sziget, vannak világi szerzetek. Ilyenek voltunk együtt más neműek. Hasonlatnak is túlzott volna, ha azt mondanám, hogy mi fiúk afféle novíciusok voltunk, a testinél különb vonzalom elkötelezettjei, a lányok pedig Krisztus menyasszonyjelöltjeihez hasonlóan a földi, a pillanat adta - a testi - üdvnél máris többre becsülték a jövőbelit, a lelkit. Egymáshoz vonzódva is a hithez vonzódtunk, amely mindenestül a
A Szentlélek karavánja regény [MNSZKorAP/DOC000620/000001]
-
lehet az igaz. Ha a király buta, akkor azt hiszi, hogy csak az egyik igaz, és tegyél róla, hogy ez a tiéd legyen, pedig igaz mind a kettő. Mert olyat kitalálni nem tudsz, ami nem lehet igaz. Én egyszer például azt mondtam, hogy titokban a kecskét hágja Nádasdy Tamás, mert azt mondta ő, hogy nem valami rablók lopták el a bordézsmát, hanem én. Na és melyik nem volt igaz? Na aztán lásd, Erzsébet húgom! Na és ha megy egy pénzesszekér Buda felé, vagy
VonulásKét filmnovella [MNSZKorAP/DOC001080/000001]
-
félt, attól menekült esztelenül, amibe én majd belepusztulok. A súlytól menekült, amit nekem éreznem kell, hogy ne ordítsam, Péter! Nem tudom, mikor kezdődött Atyám, ezt te jobban tudod. Amikor élni kezdtem, amikor a testem adtad és lelket nem adtál, hanem azt mondtad, hogy lelkem testemmel azonos legyen. És ezért rontottam meg testvéremet, pedig belőle is lehetett volna apród, lovag, kapitány, mint a többiekből, vagy szerzetes, apát, püspök, mint a többiek, de ő is csak értem ordítozik, pedig szép nem vagyok, de csillapíthatatlan, s
VonulásKét filmnovella [MNSZKorAP/DOC001080/000001]
-
Pillantson alá, semmit sem lát. A tudás a hatalmasabb. " " Mit csinál, mérnök úr? " " Felhőmintát veszek, kisasszony. " " S mire használja fel? " " Jelölöm, hogy ezt itt és itt vettem el, elemzem, ebből következtetek, de hogy mire használható, azt egyáltalán nem kérdezem. Majd azt mondom, hogy a trieszti öböl felett, harminckét csomós délnyugati szélben, ekkor, akkor, ilyen magasban ennyi volt a víztartalom, és ezen kívül még ezt meg ezt tartalmazott. Találok benne homokszemcséket, virágport. " " Virágport. " " Kiderítem, hogy ilyen virág csupán az Appenninek köves fennsíkjain tenyészik, ez
VonulásKét filmnovella [MNSZKorAP/DOC001080/000001]
-
én vagyok, Kornélia pedig Kornélia. " " Mégse nagyon ismerek föl semmit. Talán ha meggyújtanád a lámpásokat. " " Ha óhajtja a kisasszony, akkor felállok és a spalettákat ismét szépen kitárom. Nappal van. " " De milyen spalettákat, az Istenért. És miért mondod, hogy ismét? Ha azt mondod, hogy ismét, akkor valahol valamennyi időnek el kellett telnie. Est-ce que ta montre marche bien? " " Megnézhetem. " " Akkor már egyszer ki kellett nyitnod, aztán bezártad. " " Nein, es war nicht so. Das gnädige Fräulein hat sie eigenhändig geöffnet. Én csupán újra bezártam. Később
VonulásKét filmnovella [MNSZKorAP/DOC001080/000001]
-
akkor távolabb. A derék hajlatától a nyak hajlatáig. A napégette testen kötés, s így csak az egyik mellbimbó szabad. " Főleg fa. De akár gyalogbodza is, mindegy. Szeder, kökény. Az én feleségem nem bűnös semmiben. Micsoda ostobaság, ezt értse meg. Mintha azt mondanám, hogy az erdei föld legyen a makk felesége. Vagy a makknak azért lett a felesége a föld, mert lehullt. És milyen felesége lehet a csődörnek a kanca vagy a kannak az emse? Semmilyen. Egy ilyen férfi felesége semmilyen. Nem baromfi, nem
VonulásKét filmnovella [MNSZKorAP/DOC001080/000001]
-
tébolyodottnak akarnak nyilvánítani. Ha nem mondja el egészen pontosan, akkor senkire sem számíthatok. Akkor csak az apparátom maradt, és semmi más. " " Én egészen pontosan el fogom mondani. Azonnal vonatra szálltam, mondom szerda volt. Tegnap, azaz csütörtökön utaztam, éjszaka érkeztem, reggel azt mondták, hogy a közös étkezésen nem szabad megjelennie. Nem merészeltem felkeresni. Ennyi történt. Arra gondoltam, hogy majd meglesem, követni fogom. " " És a vonatból nem ugrott ki miattam? " " Édes Kornélia, hiszen mást sem szeretnék, mint mindenünnen kiugrani. A vonatból is szerettem volna kiugrani
VonulásKét filmnovella [MNSZKorAP/DOC001080/000001]
-
arc erre kissé felé is fordul, ám a tekintet éppoly részvétlen, mintha nem is hallaná. " Ha egyszer valamennyi élő és halott arcát egyszerre nem láthatom, s ha mégis azt állítom, hogy a világon nincsen két egyforma arc, akkor mintha csupán azt mondanám, hogy nem tudom megmondani, s legfeljebb a hasonlóság esetéről beszélhetek. " " Ne. Beszéljen. Annyit. Ha. Egyszer. Nem beszél. " " Abból, hogy hallja a hangomat, még nem következik, hogy beszélek. Lehet, hogy csak képzeli. " " Ebben igaza lehet. Én viszont csak arról beszéltem, hogy hallom
VonulásKét filmnovella [MNSZKorAP/DOC001080/000001]
-
részéről is kiemelném a 72 órás őrizetbe vételi időt mint jogállami kritériumot - nem vitásan e módosításnak most mindenképpen be kell következnie. A lényegi vita abból fakadt mégis, hogy a büntetőeljárás-jog 34 paragrafusát érinti a most beterjesztett módosítás. Tehát nem lehet azt mondani, hogy egy felületes módosításról van szó, egy 34 szakaszt és annak több bekezdését is érintő módosítás bizony több olyan jelentős törvényjavaslatot meghalad, amely most a Ház előtt fekszik. Tehát egy igen terjedelmes módosításról van szó, amiben mi nem találtunk magyarázatot arra
[MNSZKorAP/DOC001797/000032]
-
Ne legyünk tehát most maximalisták. Elégedjünk meg ezzel a büntetőeljárás veteményesében végzett kis sürgős dudvázással, amit az Európa Tanácsnak az emberi jogok és alapvető szabadságjogok védelméről szóló egyezménye tett elengedhetetlenül szükségessé. Kár a leltárt megismételni, habár a propaganda nagy tudósa azt mondta, hogy az igazi propaganda abból áll - és a jognak is szüksége van propagandára -, ha ugyanazt többször ismételjük. Tehát itt a leltárt már többször elmondták előttem. Csak visszatérően kiemelném, hogy a most beterjesztett törvényjavaslat legalább megpróbálja, legalábbis tárgyalási szakban biztosítani a tisztességes
[MNSZKorAP/DOC001797/000032]
-
a beterjesztett törvényjavaslatban szabályozott kártalanításról. Csak azt tenném hozzá, hogy most már alapvető módon és alkalmazhatóan szabályozva van: a szerződésen kívüli károkozás szabályai érvényesülnek. Tehát nyilvánvaló, hogy a kártalanítás vonatkozásában a törvényjavaslat az alkotmánybírósági döntésnek teljesen megfelel. Nagyképű lennék, ha azt mondanám, hogy a vidéki ügyvédi gyakorlatomban naponta találkoztam kiadatással. De azért lényeges, hogy az új törvény itt is a védői jogosítványok kiterjesztését jelenti - a kiadatási eljárásban a védő részvétele. Mert egy ilyen eljárásban a hozzátartozó legfeljebb a védőtől értesülhet arról, hogy kiadatási
[MNSZKorAP/DOC001797/000032]
-
hozta a legfőbb ügyész ezt a rendkívül jó elveket is tartalmazó utasítását. Mert adott esetben elment a védő, hogy beszéljen a védencével, betekintsen az iratokba, a nyomozó nagy örömmel fogadta, hogy minden rendben van, máris intézkedik, amikor bejött valaki, és azt mondta, hogy önnek azonnal mennie kell ide és oda. Akkor jelezte a nyomozó, hogy ez az ő parancsnoka, aki most külön feladatot adott neki, ezért, bármennyire sajnálja, nem tudja a védőnek a védencet felvezetni a fogdából, nem tudja az iratokat prezentálni, de
[MNSZKorAP/DOC001797/000032]
-
megfogalmazásra. Ennek értelmében a jogalap tekintetében különbség van a kártérítés és a kártalanítás között, a mértékük azonban megegyezik - mondja az Alkotmánybíróság -, és ez az a jogi hókuszpókusz, amivel végül is két, egymásnak tökéletesen ellentmondó jogszabályi rendelkezést és jogértelmezést felold, és azt mondja, hogy a mértékük mindkét esetben az okozott kár; és ezzel tulajdonképpen ugyanott vagyunk, mint ha bármelyik oldalról közelítenénk meg ezt a kérdést. Tehát végeredményben ez a rendelkezés ilyen módon a teljes körű kártérítést jelenti, bár tény az, hogy rendkívül szerencsétlen a
[MNSZKorAP/DOC001797/000032]
-
rendkívül szerencsétlen a magyar jog szempontjából, hogy - a nemzetközi egyezmény szóhasználatát is követve - a kártalanítás került végül a törvényjavaslat módosítása iránt előterjesztett szövegbe. Amivel viszont semmiképpen nem tudok kibékülni, az a következő: a beterjesztés 20. -ának (3) bekezdése a) pontja azt mondja, hogy nincs helye kártalanításnak, ha a terhelt a hatóság elől elrejtőzött, megszökött, szökést kísérelt meg. Látszólag ezek jogállami rendelkezések, de ha végiggondoljuk, hogy kártérítés, illetőleg - maradjunk a törvény szóhasználatánál - kártalanítás csak abban az esetben illeti meg a gyanúsítottat, terheltet, ha nem
[MNSZKorAP/DOC001797/000032]
-
nem lehet egy büntetőeljárás-jogot úgy módosítani, ahogy az a jelen előterjesztéssel történt; tehát, hogy elkezdi a büntetőeljárás-jog - a hatályos büntetőeljárás-jogról beszélek - 25. -ával, és befejezi a 401. -sal, közben mérhetetlenül sok szakaszt módosít, még ehhez többletrendelkezéseket is hozzáad, és akkor azt mondja, hogy: nem a teljesség igényével nyúltam hozzá, majd a jövő év márciusig megint hozzákezdek. Szóval, ez a mi megítélésünk szerint egy olyan " lopakodó törvénykezést " jelent, amelyet mindenképpen el kell kerülnünk. Különösképpen el kell kerülni ezt a lopakodó törvénykezést akkor, amikor a
[MNSZKorAP/DOC001797/000032]