171,426 matches
-
2013-08-19 Fogd már föl, hogy Szeretlek Ma voltam az orvosnál és azt mondta hogy le kell álnom az ivással. Viszont a vedelésről nem mondott semmit.: DDDDDDDD sütiii *
by Fogd már föl, hogy Szeretlek [MNSZKorAP/DOC001951/013697]
-
újszülöttként berekedt, és két hét alatt megnémult. Természetesen az első tünetek megjelenésekor orvoshoz vittük, ahol hangszálgyulladással kezdték kezelni, de mivel két hét alatt a helyzet egyre romlott, és a kisfiam kétszer is befulladt, kórházba utaltak minket. Ott elaltatták, megtükrözték, majd azt mondták, hogy Zétény hangszáláról, gégéjéről leoperálják a papillomákat, és minden rendben lesz. Ez egy jóindulatú daganat, előfordulhat, hogy néha majd kiújul, de nem kell félni tőle. Fél év múlva kiújult. Három hónappal később ismét, majd egyre sűrűbb időközönként, egyre nagyobb mennyiségben jelentkeztek
by Fessler Emma [MNSZKorAP/DOC001936/009991]
-
professzor és számos vizsgálat révén mégis megkaphatták az oltást, és a rég várt gyógyulás is elindult. " A doktor úr azonnal tudta, ez a vakcina lesz a megoldás, be kell oltani a gyereket. Egyből intézkedett, küldött minket egy neves professzorhoz, aki azt mondta, hogy a mérhető immunválasz esetén Zétény megkaphatja az oltást. Ez meg is történt: 2012 júniusában oltottuk először (műtéte is ekkor volt), majd a következő beavatkozás augusztusban történt, amikor már harmadannyi daganat újult ki. Ekkor kapta a második oltást, és októberben a
by Fessler Emma [MNSZKorAP/DOC001936/009991]
-
hogy kevesebb a visszajáró stb. azt hittem csak véletlen de ezek szerint nem. Az már csak érdekesség, hogy elfogyott a poló ez-az, az akció alatt, egy idő után az ember már tendenciát sejt a dolog mögött. Ha valaki 1x 2x azt mondja hogy elbambultam az ok, de ha naponta 10x akkor az alapvetően bamba.
by quqa [MNSZKorAP/DOC001915/006538]
-
2013-08-23 Kolenyák Péter Sziasztok! először majdnem sikerült feltölteni, csak a feltöltöm gombot megnyomva nem történt semmi, csak alatt volt a futófény, de vagy fél órán keresztül, utánra frissítettem fel akartam tölteni megint és azt mondja hogy irányítószám csak szám lehet... 2800 tudtommal számokból áll....: D mi a teendő?
by Kolenyák Péter [MNSZKorAP/DOC001991/005649]
-
2013-08-20 FC Barcelona/ Hungarian FANS/ Tata Martino nyilatkozata: Vár még középső védő igazolást? " Puyol visszatérését várom. Tudom, hogy a klub az érkezésem előtt mit tervezett az igazolások terén. Én azt mondom, hogy Puyollal, akinek szépen halad a gyógyulása, Piquével, Mascheranóval, Bartrával, esetleg Adrianóval és Busquets-cel rendben vagyunk. Ha lennének sérülések, ott lesz nekünk a téli átigazolási időszak. " Milyen a csapat állapota? " Ez az előszezon teljesen más volt a Barçánál megszokottakhoz képest is
by FC Barcelona / Hungarian FANS / [MNSZKorAP/DOC001984/017293]
-
zsiragy 09/22/99 08:22:25 A " rulez " az angol to rule igéből jön, ami sok mindent jelent: mértéket szab, uralkodik. Így pl. a ruler jelenthet uralkodót vagy vonalzót is (végülis mindkettő mértéket szab valamilyen értelemben). Szóval ha valamire azt mondják, hogy rules, akkor az uralkodik a többi felett, illetve az a mérce, az etalon. szvsz - ez eléggé fölösleges. Eredetileg azért találták ki, mert az angolban nincsen egyszerű, rövid szó arra, hogy " szerintem. " A magyarban viszont van, úgyhogy nem hiszem, hogy alkalmazni
by zsiragy [MNSZKorAP/DOC001915/002151]
-
2013-08-23 Kolenyák Péter Sziasztok! először majdnem sikerült feltölteni, csak a feltöltöm gombot megnyomva nem történt semmi, csak alatt volt a futófény, de vagy fél órán keresztül, utánra frissítettem fel akartam tölteni megint és azt mondja hogy irányítószám csak szám lehet... 2800 tudtommal számokból áll....: D mi a teendő?
by Kolenyák Péter [MNSZKorAP/DOC001999/010268]
-
2013-08-20 Patrik Serbán Ismerős szitu, a mai nap folyamán óránként elmegy a net 1-2 percre. Komolyan, nem telik el 1 óra anélkül hogy anyáznék a net miatt.... Cseréltek már modemet, elismerték hogy náluk a hiba.... azt mondták hogy kijavították stb.... a szart! ÉS az a vicc hogy ez mindennapossá vált!
by Patrik Serbán [MNSZKorAP/DOC001983/005823]
-
no persze nem kötelező bírónak lenni. Csak hát az emberi lélek bonyolult, és az egzisztenciális érdekek gyakran elnyomják at erkölcsi elveket, és mentségeket is lehet magának találni, ha az érdek úgy kívánja. Kicsiben ez olyan, mint amikor félrelépsz, és nem azt mondod, hogy fúdeszemétmocskosaljasállat vagy, hanem azt, hogy a múlt héten is hideg volt a leves... Péter Gábor elítélésének valóban voltak furcsa vetületei, - de ezt írjuk a kor számlájára. Nem akarnám én őt megvédeni - nem is szolgál rá, de a tényszerűség kedvéért el
by ? [MNSZKorAP/DOC001897/001650]
-
és abban sem, hogy keresztre feszítették és meghalt. Ha nem feszítették volna keresztre cca. 2.000 év alatt már akkor is sokszor meghalt volna a biológiai törvényszerűségek miatt. Ergo, ilyen körülmények között a halálának bizonyítását kérni ugyanúgy értelmetlen dolog, mint mikor azt mondom, hogy a nem létező Isten nemlétét sem lehet bizonyítani azon túlmenően, hogy értelmetlen lenne. Ezzel ellentétben Jézus feltámadását a Bibliában írtakon (amely egy értékes könyv!) és a hívők hitén kívül semmi nem támasztja alá, vagyis a feltámadása bizonyításra szorul, cca. kétezer
by HJM [MNSZKorAP/DOC001875/000548]
-
2013-07-29 mimindannyian@ Question (67563): Nincs. SZVSZ ez egy falszifikálhatatlan, és éppen ebből kifolyólag tudománytalan elmélet. Szerintem inkább filozófiai játék. Játék azon lehetőségekkel, melyek nem valósultak meg. Ezekre nem azt mondjuk, hogy nem valósultak meg, hanem, hogy megvalósultak, csak egy másik univerzumban, azaz számunkra nem, de valahol valakiknek az a valóság. Egészségükre! Magyarul a (számunkra) nem létező dolgokról mondunk valamit. Ennek az objektíve megtapasztalható valósághoz ugye nincs sok köze... Elképzelhető, bár eddig
by mimindannyian [MNSZKorAP/DOC001942/005231]
-
ismét: " Szívvel hiszünk az igazságra és szájjal teszünk megvallást az üdvösségre. " " Okoskodásnak és bizonygatásnak " nevezed az Isten Igéjének prédikálását, máskülönben nem akarnád leszakítani a szerinted állítólag Istentől ajándékba kapott " hitet " attól a prédikálástól, amely meglehetősen hat az értelemre is. És azt mondod, hogy az " objektív " hit egyedül Isten ajándéka - mintha ugyan nem maga Isten döntött volna úgy, hogy az igehirdetés által közli az emberekkel a megváltás örömhírét! Ezzel a szembeállítással elárultad, hogy szerinted az emberi értelem nem lehet Isten működésének a színtere, mert
by Nemo [MNSZKorAP/DOC001902/002127]
-
2013-08-20 fénycsepp a húgommal láttuk a film reklámját a tévében: nem kicsit nézett, amikor azt mondtam, hogy ez egy friss nmozifilm: D
by fénycsepp [MNSZKorAP/DOC001981/014871]
-
Heti Válasznak azt is elmondta, az IMF-hitel végtörlesztése miatt, a tartalékok visszaépítése érdekében újabb dollárkötvény-kibocsátással kell megjelennie a nemzetközi piacokon ősszel Magyarországnak. " (Felteszem, Orbán Gábor államtitkár megszólalásától nem kell kétségbe vonni a minielnök hitelét. Mert hülyén hangzik, ha a főnök azt mondja, hogy megtermeltük, tehát nem kell hitel, a beosztott meg kontrázik, vissza kell pótolni a tartalékokat. Csak nem a tartalékokból ment mégis a visszafizetés? Csak nem füllentett a miniszterelnök? Valami nem stimmel itt, Virág elvtárs!
by Légifelvétel [MNSZKorAP/DOC001991/005368]
-
problémám merült fel, pár napig le volt merülve a telefonom, többen szerettek volna elérni ez idő alatt, sajnos nem tudtak, de a szokásos hangposta helyett egy idegen férfi jelentkezett (aki már zaklatásnak vette a hívásokat). Már én is beszéltem vele, azt mondta, hogy neki egy 30-as száma van. Csak akkor jelentkezik ő, ha az én telefonom ki van kapcsolva. A hívásátirányítást megnéztem a hívásbeáll.ban, elvileg minden a 06209400444-es számra megy. Miért van ez és hogyan lehet megoldani???
by Andrea Hősei [MNSZKorAP/DOC001998/005689]
-
originalqszi 05/07/99 08:29:18 Dulifuli: meg tudlak érteni, mert ilyen helyzetben az ember nem tudja hirtelen, hogy mit csináljon. Most én is azt mondom, hogy a legkisebb jelnél ki van rúgva, mégha a szívem meg is szakad:((((.... aztán a valóság mit hozna???????
by originalqszi [MNSZKorAP/DOC001895/000210]
-
2013-08-23 slowmotion Kecskemét - Haladás 0:1 a Kecsó teljesítménye a gyors kezdés utáni erőteljes visszaesést mutatja. pont, mint az NB I immár úgy húsz éve. le sem tagadhatnák, hogy a Zótépében tolják. Pápa - Diósgyőr 0:3 Kovi erre azt mondaná, hogy ha mindenáron el akarjuk veszteni a szüzességünket, akkor azt csak dipivel... MTK - Pécs 1:0 most akkor Emil nem Rulez? Felcsút - Kaposvári Rákóczi 0:1 ahhoz képest, hogy az Ákádémia újonc, mi meg tíz éve játszunk az élvonalban, mi leszünk a legkisebb
by slowmotion [MNSZKorAP/DOC001993/019020]
-
garázs. Tavaly a kollégám házát 75e/nm -ért csinálták kulcsrakészen, de sajnos az a cég teljesen telítve van az idénre. Megkérdeztem 1-2 kivitelzőt, de 140-150e-ket mondtak..... (miért van az, hogy bp-en tök ugyanaz a ház 40%-al drágább, mint vidéken???) Persze amikor azt mondtam, hogy Törökbálinton van a telek, mindjárt 120e-ről kezdtek el beszélni.... Na szóval valami komolyabb brigádot keresek, referenciákkal, stb. Köszi.
by ? [MNSZKorAP/DOC001894/011756]
-
más bizonygassa az állításunk ellenkezőjét. Azt szeretnénk, hogy mások mondjanak jót rólunk, hogy mások magasztaljanak föl minket. Másokhoz való viszonyunk Alázatosoknak kell lennünk másokkal szemben is. Egy több ezer éves bölcsesség azt írja, hogy alázattal különbnek tartsuk egymást magunknál. Ez azt mondja, hogy legyünk alacsonyak, a normális szint alatt levőek, az alatt, ahol a többiek vannak. A büszkeség, a kevélység nem csak a valósággal való viszonyunkat torzítja, de az emberi kapcsolatokat is rombolja. A büszkeség nem engedi, hogy a másik szemszögéből nézzük a
by Matula István [MNSZKorAP/DOC001924/011122]
-
a lánynak/nőnek. Olyan elementáris szenvedélyben nekem még nem volt részem, hogy ott pusztultam volna el, ha nem csókolhatom meg rögtön. Ez lehet, hogy sajnálatos, de így volt. Konzervatív vagyok e téren. Az megint más kérdés, hogy mit nevezünk randinak. Valaki azt mondta, hogy oda már csak olyanok mennek, akik túl vannak a smáron, de ez szerintem hülyeség.
by nemecsek [MNSZKorAP/DOC001885/014877]
-
pultos lányokat, míg megkapom az útravaló személyzeti sörömet. Volt ott vodka is. A meló fika. Jönnek az állatok és küzdünk. Félkézzel leverem őket! Akinek valami nem tetszik azt elküldöm a kurva anyjába. Akármilyen nyelven. Ilyenkor már minden nyelven beszélek. Nem azt mondtam, hogy szót értünk, csak, hogy kommunikálunk. Rosszabbra számítok, de azért így sem jó. Verik fel a betegek a port a színpad előtt és megkapom az első löketeket a tüdőmbe. Sűrű a dolog. A lemenő nap fényében józanodom. Nem áll jól nekem
[MNSZKorAP/DOC001995/018172]
-
semmi közük a választópolgároknak. Vannak, akik azt mondják, úgy könnyű tisztának látszani, hogy kesztyűt húzunk a koszos kezünkre. Ön mit gondol? 1. Eddig csak titokminiszter létezett, mostantól lesz titok-miniszterelnök, oszt jó napot. 2. A választópolgároknak mindenhez van közük, amiről én azt mondom, hogy közük van hozzá. 3. Aki a koszos kézről mer beszélni, azt meg kell tanítani kesztyűbe dudálni.
by Orbán lapjáról kitiltottak társasága. [MNSZKorAP/DOC001928/002964]
-
nemetha 08/10/99 18:06:57 Én azt mondom, hogy nem kell bedőlni az Alladvantage-nak (havi$ 50000), látogass el a weblapomra www.infornax.hu/~nemetha/money.html és ott látod, hogy még hány van. egyébként én már kb 3000 Ft-ot kerestem 1 hét alatt a gotoworld.com-nál :-)))
by nemetha [MNSZKorAP/DOC001908/014155]
-
vezetőinek tudta nélkül, a Fidesz valószínűleg mélyebbre süllyedt, mint azt saját maga valaha is gondolta volna. Ez a SADES Kft. nekem 1961-et juttatja eszembe, állunk a gárdonyi iskola sáros udvarán, kinyúlt szvetterekben, mackógatyákban és egy Budaházi nevű nagy fülű gyerek azt mondja, hogy holnaptól hívjuk a Vadász tanár urat Stüszinek. Hatalmas, kisfiús sivító kacaj, zeng az udvar: kilencéves korában ilyeneken tudott röhögni az ember, de a gyerekkort sajnos hamar kinövi mindenki. Szinte.
by figyelő [MNSZKorAP/DOC001911/006605]