171,426 matches
-
a balosok némelyikére száll néha. A hülyeség pártsemleges, bár nem egyforma. On Amúgy kíváncsi leszek, mi lesz Csurka következő lépése. Logikusan az következne, hogy nála a labda, bizonyítania kéne, amit állít, mivelhogy Demszky tagad. Tényleg elég ütődött módon, mert nem azt mondta, hogy " én ilyet sose tettem ", hanem hogy nem látta a papírt, meg hazugság az egész. Nem a papír és nem az állítások itt a lényeg, hanem a tények, mármint hogy megtörténtek -e vagy sem. Ebben erőst hasonlítanak egymásra Orbánnal, a bányaügyben
by Trebitsch [MNSZKorAP/DOC001916/010013]
-
Irodalmi Magazin (a Könyvmolyképző Kiadóhoz tartozik) az egyik legnagyobb lehetőség, ha egy könyvet ki szeretnénk adatni. Egy évben egyszer van rá pályázat, de tekintve, hogy én hány kiadónak írtam levelet, és abból a legtöbb nem is válaszolt, aki igen, az azt mondta, hogy nem foglalkozik kortárs magyar szerzőkkel (?!), elég jó esély. (Meg ötlet is a kiadó részéről.) Szerintetek érdemes lenne megpróbálnom? Valami újjal - avagy megkezdettel, ami a gépemen pihenget hónapok/évek óta, és csak arra vár, hogy megírjam - ha előrukkolnék? A következő pályázat decemberben
by Charity [MNSZKorAP/DOC001981/012155]
-
Vágyaid mozgatórugói az ebből fakadó érzés hit és remény a beteljesülés iránt. A jó érzéssel pedig már önmagában is szeretetet árasztasz a környezetednek és a szeretet vissza tér hozzád. Minél többet adsz annál többet is kapsz vissza. Persze ezzel nem azt mondom, hogy az élet tökéletes hanem azt, hogy olyan amilyenné te teszed. A bajok a problémák és a rosszabb pillanatok is a velejárói hiszen ha nem lennének nem örülnél ugyan úgy a jó dolgoknak. Mindennek megvan a maga oka: ki lép be
by Rebeka Széplaki [MNSZKorAP/DOC001948/009446]
-
ágy szélén. Damon a hátára gördült, és visszavigyorgott rám, mielőtt felült volna. - Vele alszol? - kérdezte, játékosan csiklandozva a maci hasát. - Nem - ráztam meg a fejem, elmélyülten figyelve, ahogy játszadozik a mackóval. - Inkább afféle kabalának számít, mindenhová magammal viszem. Kiskoromban mindig azt mondtam, hogy ő vigyáz rám - magyaráztam, mire Damon felpillantott, arcán egy sugárzó mosollyal. Erre kicsit elszégyelltem magam, és hebegni-habogni kezdtem, szokásom szerint. Természetesen elvörösödtem, ha ez eddig nem lett volna nyilvánvaló. - Tudom, hogy ez kicsit gyerekes, meg minden... - Nem, egyáltalán nem az
[MNSZKorAP/DOC001991/010647]
-
ugrott be, miért volt olyan furcsa, amikor Damon élete szerelmét emlegette nekem a tengerparton. " Aztán megismertem őt, Katherine-t, és tetszett benne, hogy nem adta magát nekem csak úgy. " Lehet, hogy a két történetben szereplő Katherine egy és ugyanaz? Ráadásul Stefan azt mondta, hogy a bátyja, akiről időközben kiderült, hogy Damonnel azonos, együtt volt egy Katherine nevű nővel. Ezek szerint Damon annyiban mindenképpen őszinte volt, hogy Katherine a barátnője volt, csakhogy azt, hogy Stefantól nyúlta volna le... azt sehogy sem tudom beleilleszteni a képbe
[MNSZKorAP/DOC001991/010647]
-
kérdéskörben Homoki János képviselő úr azt állította két magyar állampolgárról, hogy sikkasztott. Homoki János úrnak ez a kijelentése jogerős bírósági ítélettel nincs alátámasztva. A magyar alkotmány szerint az ártatlanság vélelme egy alkotmányos alapelv, amelyet a parlamentben nem illik megsérteni. Én azt mondtam, hogy országgyűlési képviselőt sértő kifejezés esetén rendreutasíthatnám Homoki Jánost. Nem utasíthatom rendre, viszont azt gondolom, hogy a magyar állampolgárok személyiségi jogait érintő, indokolatlan és alkotmánysértő állítást igenis meg kell akadályozni. Az ülés vezetése nemcsak azt jelenti, hogy megadom a szót, hanem
by ELNÖK: [MNSZKorAP/DOC001815/028934]
-
vennie az arcabol, hiszen csak a boxnak es Coulthard lokdosodesenek koszonheti az elso helyet, egyebkent nem volt kepben. Meg Barrichello is otthagyta. Nem tudom miert jo, ha magara haragitja az egesz kozvelemenyt. Egyebkent S. is ugyanilyen. Hakkinent pedig sokan lebecsulik, azt mondjak, hogy az auto miatt jo csak. Azert most mar volt egy par olyan verseny, ahol bemutatta, hogy nem csak az elen autozva tud robotolni, hanem kuzdeni is tud, amihez nem eleg az auto (lasd Coulthard). Egyebkent csak egy kormanyrudon mult 5
by Ayrton [MNSZKorAP/DOC001883/015562]
-
person 09/09/99 20:23:57 Bár te engem elárultál (és dekódert az SZDSZ-topicban olyasmivel mentegetted, amivel én nem is vádoltam - én őt egyáltalán nem vádolom, hanem ignorálom - azt nem mondtam, hogy buta, vagy hogy ne lehetne vele vitatkozni, hogy nem szégyelled magad, azt mondtam, hogy a nézetei alapján nem akarok vele társalogni, no de mindegy, az ember ifjan sok hülyeséget csinál) ez a topicod nagyszerű.. Jó kérdés. Igazi kérdés. Aki igazul megválaszolja, azé a jövő.
by person [MNSZKorAP/DOC001914/001900]
-
2013-07-29 Hideg Janika mért van hogy mindenki azt mondja hogy beképzelt vagyok
by Hideg Janika [MNSZKorAP/DOC001943/004276]
-
mert utálom őket eléggé. De azért a vixi is beszél már itt hülyeségeket hónapok óta. Meg akarták figyeltetni a Pokornit a xéniások, de aztán nem figyelték meg nekik. Ez ami ma biztosnak tűnik és ez tényleg penetráns. A miniszterelnök régebben azt mondta, hogy fideszes politikusoKAT!! és családtagjaikat!! figyelték meg állami pénzekből. Először még vagy 10 név szerepelt és őrületes összeesküvés elméletek, aztán már csak a nagy mellédumálást kaptuk. Hazudozik ez a viktor na, akárhogy is fáj ez és ez is penetráns.
by Paprita [MNSZKorAP/DOC001887/012571]
-
2013-07-29 Bari8 Messze nem vagyok Fed párti, sőt... Mégis azt mondom, hogy egy ilyen tenisz multtal rendelkező klasszis, nyugodtan kijelenthet ilyet. Egyébként úgy érzem, hogy annak a tenisznek, amit manapság, vagy a közelmúltban játszottak Ők ketten, joggal mondja Fed a kettőjükre vonatkozó értékelést.
by Bari8 [MNSZKorAP/DOC001937/009103]
-
2013-07-29 Kovács Nikoletta Minden ami eddig történt az életemben, az tett olyanná, amilyen vagyok és ez minden nehézséget, csalódást megért, mert belemerek nézni a tükörbe és azt mondani, hogy Ember tudok lenni azok között, akik elfelejtettek emberként élni...
by Kovács Nikoletta [MNSZKorAP/DOC001947/003776]
-
Míg a kifogásolt paragrafus két bekezdésben tartalmazza, az azt követő és Szabó Iván által nem említett 59. § hat bekezdésben részletezi a feltételeket. " Feloldja a vezető és kormánytisztviselők, államhivatalnokok összeférhetetlenségét a privatizációs és vagyonkezelő társaságoknál - lásd 8l. §. " Egészen pontosan a 8l. § azt mondja, hogy a közigazgatási államtitkárok és helyettes államtitkárok vonatkozásában nem kell alkalmazni az államtitkárok jogállásának átmeneti szabályozásáról szóló törvény egyes rendelkezéseit, ugyanakkor - ellentétben a korábbi gyakorlattal - a törvény nem teszi lehetővé a 19. §-ban rögzített tiltó szabályok alóli kormányfői mentesítést. Ez valóban
by KELLER LÁSZLÓ [MNSZKorAP/DOC001815/029157]
-
hátra, és ott volt mindenki körülöttem, a doki csak őt kérdezte, hogy jól van -e, nem fog -e elájulni. Engem bezzeg a kutya se kérdezett (fölösleges volt...) offoff No, szóval ha csak racionálisan közelítjük meg a kérdést, talán én is azt mondanám, hogy nem érdemes, vagy elég egy. De -hálistennek- úgy tapasztalom, nem lehet hideg fejjel megközelíteni ezt a kérdést, megtervezni az életet szögmérővel és vonalzóval.
by sófelhasználó [MNSZKorAP/DOC001891/001416]
-
beszélünk a világról, ahogy Einstein elképzelte, azt el tudom képzelni 100%o san, azt is tudom, miért mondta, amit mondott. De először is, ha jól vettem észre, Hawking egyszerüen ignorálja Einsteint, nem pedig az ő teóriájára épit. Azt megérteném, ha valaki azt mondja, hogy Einstein(Newton) állitott valamit, és itt és itt van benne a bibi, vagy ezt és ezt nem vette figyelembe, tehát ezen módositanunk kéne. De ő valami egész más irányba megy. Nem mintha az én véleményem sokat nyomna a latban, mert nem
by Buzgó Mócsing [MNSZKorAP/DOC001897/013013]
-
Budapesten, tárgyalták Párizsban, tettek javaslatokat, segítették a magyar művelődési kormányzat munkáját. Ez a segítség nem fejeződött be akkor, amikor kormányváltás történt, hiszen ' 94 második felében és ' 95-ben is szakemberek jöttek Magyarországra, hogy segítsék a felsőoktatás fejlesztését. Fodor Gábor miniszter úr azt mondta, hogy ennek a munkának folytatása az, ami ma megjelenik a parlament asztalán. Én ezzel nem értek egyet, de talán jobban meggyőzöm képviselőtársaimat akkor, ha nem a saját szavaimat, hanem a ' 94. évben alakult új kormány első felsőoktatási helyettes államtitkára szavait idézem
by DR. DOBOS KRISZTINA [MNSZKorAP/DOC001815/021324]
-
akkor nem biztos, hogy a felsőoktatásban most egy vagy két ország piramisszerű rendszerét kívánjuk követni. A harmadik pont arról szól, hogy jelentős mértékben kell növelni a esti, levelező és a távoktatásban részt vevő hallgatók létszámát. Ezt meg lehet tenni. Lehet azt mondani, hogy a postsecondary képzést, az esti, levelező és a távoktatásban részt vevő hallgatók képzését tekintjük fő irányadónak. Akkor pillanatok alatt el lehet érni azt, hogy egy adott korosztálynak a 30 százaléka a felsőoktatásban tanul. De ez nem jelenti azt, amire mi
by DR. DOBOS KRISZTINA [MNSZKorAP/DOC001815/021324]
-
Surranó 10/15/99 12:12:18 Lesz az 7-8 is... Nem azért, de nem azt mondták, hogy Imolához hasonlít? Az talán kicsit rövidebb, de 20 mp-cel azért nem...
by Surranó [MNSZKorAP/DOC001884/000150]
-
BOGÁRDI ZOLTÁN (MDF): Elnök Asszony! Tisztelt Ház! Nem tudom, Gráf képviselőtársam mit fogad el, mert ez nem derült ki. Az elején azt mondta, hogy támogatja, utána pedig felsorolt egy negyedórányi kritikát a mezőgazdasági támogatással kapcsolatban. Jó lenne, ha pontokba szedné, hogy mi az, amit elfogad, mert megmondom őszintén, elég sokat foglalkoztam a költségvetéssel, de ebből a hozzászólásból nem derült ki, hogy mi az, amit
by BOGÁRDI ZOLTÁN [MNSZKorAP/DOC001815/017199]
-
melnyikov 07/26/99 01:59:58 Kösz, abszolút meggyőző amit írsz, nem is hittem a Microfosnak, no de marad még bennem egy kérdés: miért mentek bele linuxosok a tesztben való részvételbe? Elég lett volna azt mondani, hogy a sebesség nem minden, és tudjuk ugye, hogy még Bill Gatsi (ejtsd: geci), illetve a Microfos is Linuxot használ nem egy helyen. MB
by melnyikov [MNSZKorAP/DOC001901/005157]
-
Cgo 04/09/99 06:54:43 Mikey: eppen ezert nem irtam ala semmit, de mikor mutattam a horpadast, felirta a rendszamom. Mikor megkertem, hogy dobja el, azt mondta, hogy ez csak neki van, senki kezebe nem kerulhet. Ugy latszik jol ismerik egymast a zsarukkal, mert a masik azt mondta, hogy estere atnez hozza es szol neki... A hetvegen magyarorszagi turan voltam, 700 km-t nyomtam le, Visegrad alatt lehagyott 2
by Cgo [MNSZKorAP/DOC001877/009978]
-
eppen ezert nem irtam ala semmit, de mikor mutattam a horpadast, felirta a rendszamom. Mikor megkertem, hogy dobja el, azt mondta, hogy ez csak neki van, senki kezebe nem kerulhet. Ugy latszik jol ismerik egymast a zsarukkal, mert a masik azt mondta, hogy estere atnez hozza es szol neki... A hetvegen magyarorszagi turan voltam, 700 km-t nyomtam le, Visegrad alatt lehagyott 2 merzso: Gabor-9 meg valamilyen noi nev - tul gyors volt, hogy elolvassam. Szoval ami meglepett, hogy Tatan felmentem az M1-re, elmentem Gyorig
by Cgo [MNSZKorAP/DOC001877/009978]
-
jelent a gömbösözés? Ez nem elhatározás vagy szándék kérdése, hanem ténykérdés, a szó használatának kérdése. Evvel a fáradsággal azt is mondhatnók, hogy Horn Hitler reinkarnációja, mert mindketto alatt épültek autópályák. Ilyet ezret lehet csinálni, venni egy eros képet, Gömbös, majd azt mondani, hogy mi csupán a kép egy kis (jelentéktelen, de persze igaz) részletére gondoltunk. Ez, nemde, legjobb esetben is baromság. " (Esterházy Péter, ÉS, 1998. december 4.) Lehet, hogy idovel valami rövidebbet is lehetne találni topickímélés okán, de egyelore megteszi. Nos?
by Korovjov [MNSZKorAP/DOC001881/005347]
-
r_bendegúz 06/18/99 15:31:25 Ne má! Nehogy azt mondd, hogy gondot okoz a zmrzlina kiejtése? Esetleg Vujity Tvrtkó nevénél is nehézségeid akadnak? Pedig ő nem is cseh.:o)) r_b.
by r_bendegúz [MNSZKorAP/DOC001899/002795]
-
először is arra emlékeztet, hogy Ő hozott ki bennünket Egyiptom földjéről, a szolgálat, pontosabban a rabszolgaság házából. Szó szerint a zsidóság megmenekülésére vonatkozott ez a mondat - de szimbolikusan minden emberre érvényes. Egyiptom ugyanis a Bibliában a rabszolgaság jelképe; Jób pedig azt mondja, hogy az ember élete ezen a földön olyan, mint egy rabszolga élete, nemcsak fizikai, hanem szellemi és lelki értelemben is (Jób 7:1-6). Salamon szerint is az Isten jelenléte nélkül élő ember a földi élet hiábavalóságának, az élet értelmetlen körforgásának a rabszolgája
by Fülöpné Tünde [MNSZKorAP/DOC001962/004065]