171,426 matches
-
Mumu 11/18/99 00:35:12 Kedves pistipisti, akkor azt mondom hogy hadd el egy par evre. Azt fogod megerni mint most a szonettekel. Irtam hogy az orosz irok problematikaja keservesen unalmas nekunk kozepeuropaiaknak es egy mas kor szulloteinek, de az alapjellemvonasok nagyon jok. Sok emberi melegseg van irasaikba. De jon majd
by Mumu [MNSZKorAP/DOC001906/012684]
-
15:26:24 Borka! Egyáltalán nem gondolom, hogy megalázod magad. Sőt! Tényleg nem lehet mást tenni, mint várni. Azt úgyis csak Te tudhatod, hogy Ő megérdemli e ezt. Én persze " könnyebb " helyzetben vagyok, hiszen az én párom még otthon van. De tegnap azt mondta, hogy szombatig eldönti, hogy mi lesz. Ugyanis tegnap kórházba kellett feküdnie öt napra. És ebben az öt napban gondolkodni szeretne. Közben a barátnője felhívott engem telefonon, mert ő szakítani szeretne, de a férjem nem engedi el. (érzelmileg). Hát most van öt
by vadi [MNSZKorAP/DOC001915/004213]
-
Ima után énekelték: Szent bizonyosság Jézus enyim. Akkor Jézust körülvették az angyalok s egy más éneket énekeltek, zöld ággal a kezekben: A mennyei Szűzanyának ünnepeljük szent nevét, A megváltó Krisztusunknak ki érettünk onta vért. Az ének után hozzám fordult s azt mondta, hogy ünnepély van, az én keresztrefeszítésem napja. Akkor elémbe lépett Vincze Erzsi (aki ezelőtt egy évvel holt meg), Jézus előtt meghajolt tiszta fehér ruhában és arany koszorú a fején, a derekán aranyöv. Jézus az angyaloknak intett és énekelve felszállottak és eltűntek
[MNSZKorAP/DOC000637/000001]
-
pohár vizet üvegkannából, de nem akartam elfogadni. Azt mondta: ez az élet vize, a mennyei kútból való, ez idvezít. És ittam belőle s a kulcsot visszaadtam neki, ügyeljen rá. Muszáj visszamennem, nem maradhatok tovább. Hívtam, hogy jöjjön ő is, de azt mondta, hogy nem jönne a világ minden kincséért sem, mert nagyon boldog. Csak van egy kis boldogtalanságom - mondta - az édesanyám annyit sirat, hogy miatta bokáig érő vízben járok. Búcsút vettem tőle. Mondta, hogy a kapu előtt hajoljak meg, mert máskép nem tudok
[MNSZKorAP/DOC000637/000001]
-
hogy édesanyja felkapta rá a fejét a könyvből, melyet elmerülve olvasott s azt kérdezte: - Mi bajod? Miért is írt neked az a titán Párizsból! Unod magad? - Unom! - vágta rá Iván s a nyomaték kedvéért még egyet sóhajtott utána. Vacsora után azt mondta, hogy elmegy a tanítóhoz s nekivágott a sötét falunak. Majdnem álomkórosan cammogott. Nemsokára Annáék háza előtt találta magát. A kicsi utcai ablakból, melyből nappal három cserép muskátli kandikált ki, most halavány gyertya- vagy lámpafény szűrődött ki az utcára. Előtte egy-két magasra
[MNSZKorAP/DOC000637/000001]
-
Bahh 07/07/99 16:53:35 stoki Nem azt mondtam, hogy mindennap 260-at lenyomok, de egyszer volt mar ra pelda, hogy halozsakkal, satorral valahonnan Salzkammergut felol Zalaegerszegre eltekertem. Muszaj volt, egyebkent meg nem javaslom senkinek.. A Budapest- Keszthelyt is lemerheted, kicsit tobb, mint 200 es nyaranta azt is lenyomtuk mar parszor
by Bahh [MNSZKorAP/DOC001898/004695]
-
WPUNCT megmenthette volna az életét. Sajnos gyakran a rendőrök sem a szigorú ötvenes tempórólWPUNCT ismerszenek meg. Lehet, hogy ő is nyomta, mint süket a csengőt. A sebességről már írtam, de Tamás valóban nem használt övet. A szakértő, akivel beszéltünk, azt mondta, hogy ebben az esetben még az öv sem segített volna, mert a másik kocsi belenyomta Tamást a székbe. (Próbálta már valaki leírni közületek a barátja halálát úgy, hogy tárgyilagos legyen? Nem kívánom senkinek.) Talán egy légzsák segíthetett volna, de az nem
by apabox [MNSZKorAP/DOC001913/005601]
-
vizsgálatai szerint az ásványvíz akár szennyezettebb is lehet - gyártótól függően -, mint a csapvíz, többek között azért, mert nem vonatkoznak rá olyan szigorú sztenderdek. Amikor táplálkozásról és egészséges életmódról van szó, akkor tehát érdemes a józan eszünket elővenni. Ugyanakkor ezzel nem azt mondjuk, hogy bízzunk meg száz százalékig öregapáink eledelében és a jó magyar étkezési szokásokban, már csak azért sem, mert nem igazán ugyanazt esszük, amit öregapáink, köszönhetően a mezőgazdaság és az élelmiszeripar mindinkább iparrá válásának.
by nk [MNSZKorAP/DOC001976/013826]
-
Ezt követte a ' 91. évi törvény az egyes állami tulajdonban lévő vagyontárgyak önkormányzatok tulajdonba adásáról, ezt követte a ' 92. évi törvény az időlegesen állami tulajdonban lévő vagyonok értékesítéséről és hasznosításáról, ezt követte a ' 95-ös, úgynevezett privatizációs törvény, amely törvények mind-mind azt mondták, hogy az önkormányzatokat megilletik a belterületi föld értékének megfelelő részvények, illetve a részvények fejében az ÁPV Rt.-vel, illetve korábban az ÁVÜ-vel történt megállapodás alapján tehát készpénz illeti meg az önkormányzatokat. Az előző négy év alatt nem kapták meg az önkormányzatok ezt
[MNSZKorAP/DOC001804/000007]
-
amit többször megfogalmaztak kormánytisztviselők, maga a privatizációs miniszter is, nem 350 millió forint került idáig kifizetésre, hanem több mint 800 millió forint, amely megközelíti az egymilliárdot, az 1000 millió forintot. Ugyancsak nyilvánvaló, hogy egymásnak ellentmondóak a különböző nyilatkozatok, amelyek egyszer azt mondják, hogy egy külső tanácsadó céggel kötöttek szerződést, ezzel szemben - ahogy azt már korábban elmondtam - a valóság az, hogy magánszeméllyel kötöttek szerződést, máskor azt mondják, hogy egy ügyvéddel kötöttek szerződést, ezzel szemben legfeljebb egy jogász kisiparossal kötöttek szerződést, akiről már az ügyvédi
[MNSZKorAP/DOC001804/000007]
-
az egymilliárdot, az 1000 millió forintot. Ugyancsak nyilvánvaló, hogy egymásnak ellentmondóak a különböző nyilatkozatok, amelyek egyszer azt mondják, hogy egy külső tanácsadó céggel kötöttek szerződést, ezzel szemben - ahogy azt már korábban elmondtam - a valóság az, hogy magánszeméllyel kötöttek szerződést, máskor azt mondják, hogy egy ügyvéddel kötöttek szerződést, ezzel szemben legfeljebb egy jogász kisiparossal kötöttek szerződést, akiről már az ügyvédi kamarák is kijelentették, hogy soha ügyvédként nem dolgozott. Én azt gondolom, hogy az ön parlamenti tájékoztatója kapcsán azért azt is el kell mondani - s
[MNSZKorAP/DOC001804/000007]
-
összeférhetetlenségi törvény, ami az országgyűlési képviselőknek szabályozná a gazdasági társaságokhoz való viszonyát, és szeretném arra is felhívni a figyelmüket, hogy az a vizsgálóbizottság, amely a képviselők vagyongyarapodását kívánja vizsgálni azért akad el, mert nem teszik meg azt a gesztust, hogy azt mondják, hogy ha a törvény nem írja elő, hogy vagyonnyilatkozatot kell tenni a ciklus közepén csak az elején meg a végén, miért nem lehet ezt egy önkéntes szándékkal megtenni? Én a Magyar Demokrata Fórum részéről kijelentem, a Magyar Demokrata Fórum országgyűlési képviselőcsoportja
[MNSZKorAP/DOC001804/000007]
-
alkalommal sem volt pontos a kormány inflációs várakozása, a valóság mindig meghaladta a kormány által tervezettet. Intő és aggasztó jelnek tartjuk, hogy jelentősen megnőtt az önhibájukon hátrányos helyzetbe került települési önkormányzatok száma. Az önkormányzati törvény rendelkezik ezeknek a védelméről, amikor azt mondja, hogy önállósága és működőképessége védelme érdekében kiegészítő állami támogatás illeti meg az önhibájukon hátrányos helyzetbe került településeket. Az 1996-os költségvetés benyújtásakor nulla forintot tartalmazott erre az összegre. Bizonyára a miniszter urak nem érzékelték a települések ilyen problémáját azon a kormányülésen, ahol
[MNSZKorAP/DOC001804/000007]
-
jogos a félelmük, a falurombolás után megindul a kisvárosok rombolása. A módosító indítványom, mely egy törvényt módosít, arra irányul, hogy törvényben kell szabályozni a minimális kórházi ágylétszámot és a minimális osztálylétszámot a kórházban, hiszen az alkotmány és a jogalkotási törvény azt mondja, hogy alapvető jogokra és a társadalom szempontjából meghatározó jelentőségű intézményekre vonatkozó részeket törvényben kell szabályozni. Erre irányul a módosító javaslatom. Végül engedjenek meg egy szubjektív dolgot. Ez a miniszteri rendelet, amely a kórházi minimális ágylétszámot tartalmazza, minőségében (Az elnök pohara megkocogtatásával
[MNSZKorAP/DOC001804/000007]
-
Hatvani Zoltán képviselő úrnak, Szabad Demokraták Szövetsége. DR. HATVANI ZOLTÁN (SZDSZ): Köszönöm, elnök asszony. Tisztelt Országgyűlés! Képviselőtársam egyik kijelentésére szeretnék reagálni, ami nagyon valószínű, hogy nyelvbotlás volt. Inkább az atomerőművek védelmében és a lakosság megnyugtatása érdekében szeretném ezt tisztázni. Mert azt mondta, hogy a csernobili eset bizonyítja azt, hogy a legjobban védett, legbiztonságosabb erőműveknél is történhetnek üzemi balesetek. Az én információim szerint azért a csernobili erőműre nem volt jellemző, hogy annyira biztonságos és olyan jól védett erőmű volt. Köszönöm. ELNÖK: Köszönöm szépen. Kétperces
[MNSZKorAP/DOC001804/000007]
-
lehet arra, hogy a biztonsági problémákat eltussolja. Tehát az érvek, az érvelés nem ennyire egyszerű. Másrészt azt szeretném mondani, hogy a kormány nem javasolja, hogy ebben a törvényben erről a kérdésről rendelkezzék a parlament. Meg szeretném jegyezni, hogy ha most azt mondjuk, hogy atomlétesítmény csak állami tulajdonban lehet, akkor egyúttal arról is rendelkezünk, hogy az ipar növekvő részének - ahol izotópokat jobbra-balra használnak - állami tulajdonban kell lennie, ami mintha ellentétes lenne egy kicsit azzal az irányzattal, ami felé 1990 óta haladunk, tehát ezt is
[MNSZKorAP/DOC001804/000007]
-
a nyugati megyékben is olyan önkormányzatok, ahol hátrányos helyzetükből saját maguk nem képesek kilépni. Megvizsgálva az önkormányzatok finanszírozási rendszerét, azt állapítottam meg, hogy nagyon sok területen hozzászoknak az önkormányzatok az állam, a központi források minden határon túli támogatásához. (20.10) Nem azt mondom, hogy Magyarországon kettészakadt az önkormányzati rendszer, hanem azt mondom, hogy vannak önkormányzati típusú önkormányzatok, vannak helyhatósági típusú önkormányzatok, és nagyon sok helyen egyfajta tanácsi szemlélet és gazdálkodás került vissza, amikor már minden forrás az államtól, a központi hatalomtól, néhány esetben már
[MNSZKorAP/DOC001804/000007]
-
saját maguk nem képesek kilépni. Megvizsgálva az önkormányzatok finanszírozási rendszerét, azt állapítottam meg, hogy nagyon sok területen hozzászoknak az önkormányzatok az állam, a központi források minden határon túli támogatásához. (20.10) Nem azt mondom, hogy Magyarországon kettészakadt az önkormányzati rendszer, hanem azt mondom, hogy vannak önkormányzati típusú önkormányzatok, vannak helyhatósági típusú önkormányzatok, és nagyon sok helyen egyfajta tanácsi szemlélet és gazdálkodás került vissza, amikor már minden forrás az államtól, a központi hatalomtól, néhány esetben már a megyétől is érkezett. Ezt az irányt nem szabad
[MNSZKorAP/DOC001804/000007]
-
felé. - Most ezt nézze meg, Ilonka! Leküldöm ide a trafikba a fiatalurat két szivarért. És hogy hozza fel? Zacskóban? Becsomagolva? Legalább újságpapírba csomagolva? Szó sincs róla! A csupasz tenyerében! Ezt szívjam én el?! Ezt kell nekem elszívni?! És ha most azt mondom, hogy menj le, és cseréld ki! és úgy hozd fel nekem zacskóban? Mi a véleményed erről, fiatalúr?! A fiú hallgatott. Az a két összetört szivar a tenyerében! Dohányszálak hulldogáltak az ujjairól. Bánatosan peregtek a dohánylevelek. Hátrahajtotta a fejét a fotelban. Belebámult
A Trafik [MNSZKorAP/DOC000943/000001]
-
hát nem voltam az apja. Haza kellett volna küldenem a feleségéhez. Vagy inkább talán az édesanyjához. Csakhogy példát kellett mutatnom. Ezt várták a többiek. És hát ő maga is... igen... Ott állt előttem belepve porral. Meg se értette volna, ha azt mondom, hogy eredj haza, fiam! De hát persze nem is mondtam semmi ilyesmit. A fiú arca elszállt a füstben. Egy lelkész közeledett magasra tartott feszülettel. Valahol dobok peregtek. A többiek... Függőleges, fekete vonalak levegőben. Én vagyok az utolsó előtti. Vécsey maradt utolsónak
A Trafik [MNSZKorAP/DOC000943/000001]
-
őrzőjétől. Attól a nénitől. Megvárta, amíg bemegy a fürdőbe. Akkor leült a toalett-tükre elé, rendbe hozta a haját. Fülébe illesztette a fülbevalóját, karpereceket csúsztatott a karjára. Egy darabig még a tükör előtt ült. Odalépett az ablakhoz. Kinyitotta. A Balaton férfiszabó azt mondta, hogy egy pillanat volt az egész. A férje azt mondta, hogy még intett is neki. Vagy legalábbis felemelte a kezét. Én meg azt mondom, büntetés volt ez. Meg akarta büntetni az utcát. A férjét, aki azzal a listával a zsebében szaladgált
A Trafik [MNSZKorAP/DOC000943/000001]
-
leült a toalett-tükre elé, rendbe hozta a haját. Fülébe illesztette a fülbevalóját, karpereceket csúsztatott a karjára. Egy darabig még a tükör előtt ült. Odalépett az ablakhoz. Kinyitotta. A Balaton férfiszabó azt mondta, hogy egy pillanat volt az egész. A férje azt mondta, hogy még intett is neki. Vagy legalábbis felemelte a kezét. Én meg azt mondom, büntetés volt ez. Meg akarta büntetni az utcát. A férjét, aki azzal a listával a zsebében szaladgált. Később mindent eltüntettek a járdáról. Legalábbis azt hitték. De az
A Trafik [MNSZKorAP/DOC000943/000001]
-
neked!!! Ha megtérsz. ÉZSAIÁS KÖNYVE 1:18-19 .igében Ezt ígéri neked Isten: 18, Ha vétkeitek skarlátpírosak is, hófehéreké válhatok, ha vörösek is, mint a bíbor, fehérekké lehettek, mint a gyapjú. 19.Ha készségesen hallgattok rám, élhetek az ország javaival. Ha hallgatsz Istenre(megtérsz) azt mondja, hogy hófehérré válsz megtisztít, meg szentel bűntelenné tesz. Adja meg neked az Isten, hogy valóban szentségben tudjál élni már itt a földön. És ne higgy olyan pásztornak aki azt mondja, hogy nem lehetsz szent. Ezt azért mondja mert ő bűnben él
by Đezső Łakatos [MNSZKorAP/DOC001921/007363]
-
készségesen hallgattok rám, élhetek az ország javaival. Ha hallgatsz Istenre(megtérsz) azt mondja, hogy hófehérré válsz megtisztít, meg szentel bűntelenné tesz. Adja meg neked az Isten, hogy valóban szentségben tudjál élni már itt a földön. És ne higgy olyan pásztornak aki azt mondja, hogy nem lehetsz szent. Ezt azért mondja mert ő bűnben él!!! A szent szó jelentése: ISTEN SZÁMÁRA ELKÜLÖNÍTETT. Köszönöm, hogy végig olvastad. Az Úr áldjon meg.
by Đezső Łakatos [MNSZKorAP/DOC001921/007363]
-
2013-08-19 Béla Sári tavaly októberben nagyon fellelkesültem... azóta viszont napról napra, hétről hétre csak csalódás.. igazán miért nem lehet azt mondani hogy szakértő kormányt (nem párt kormányt) és teljesen független szakértő vezetőt 2014-re? (azt sem tudom megérteni a mai napig mi a túróért történhetett meg hogy a fideSS-es agymosás ilyen szinten beépüljön az ellenzékbe? naponta átveszik a retorikáját, ha kicsit odafigyel az
by Béla Sári [MNSZKorAP/DOC001953/018322]