171,426 matches
-
akár Izvesztyija-kupa döntőt is játszhatnak majd benne. Kettőt egy időben. Tegnap még elhangzott számos ígéret, és nem is csak Székesfehérvárnak címezve. Az milyen, hogy reggel még arról beszélt Varga Mihály a Dunaferr-ről, hogy szó sem lehet " visszaállamosításról ", este pedig már azt mondta, hogy a kormány a héten vételi ajánlatot tesz a vasműre? Láthatóan mondhat bármit, mi változik - a közeli napokban elbocsátani tervezett ezerötszáz ember reggel ilyen, este olyan szavakkal aligha van kisegítve. Mindennél persze többet árul el Orbán gondolkodásmódjáról, hogy kijelentette: a kormány
by Gyucha Zoltán [MNSZKorAP/DOC001985/005686]
-
évre elegendő ez az örökség, ha magunk termeljük ki magunknak, de hamar elfogy, ha más termeli ki a maga számára. Ezt nekünk kell kiaknázni a saját hasznunkra, összefogással, hittel, öntudattal Magyarország javára. Úgy, ahogy személyes beszélgetés során Orbán Viktor miniszterelnök azt mondta, hogy Magyarország filmnagyhatalom volt a múltban, én, Zabó Gábor producer azt mondom, hogy Magyarország nagyon rövid időn belül filmnagyhatalom lesz, mert a Kárpát-medence földi méretű Amfiteátruma a most következő évezredben a filmiparra és sugárzásra van determinálva. A vetített és sugárzott kép
by mekklátja [MNSZKorAP/DOC001913/010990]
-
elfogy, ha más termeli ki a maga számára. Ezt nekünk kell kiaknázni a saját hasznunkra, összefogással, hittel, öntudattal Magyarország javára. Úgy, ahogy személyes beszélgetés során Orbán Viktor miniszterelnök azt mondta, hogy Magyarország filmnagyhatalom volt a múltban, én, Zabó Gábor producer azt mondom, hogy Magyarország nagyon rövid időn belül filmnagyhatalom lesz, mert a Kárpát-medence földi méretű Amfiteátruma a most következő évezredben a filmiparra és sugárzásra van determinálva. A vetített és sugárzott kép világméretű terjesztésével a Kárpát-medencéből, Magyarország nemcsak a régió, hanem Európa és Amerika
by mekklátja [MNSZKorAP/DOC001913/010990]
-
2013-07-29 Gábor Lőkös Doktor úr, egy éve voltam magánál a reumámmal, és maga azt mondta, hogy kerüljem a nedves helyeket. - Így van! - mondja az orvos. - Most azt szeretném kérdezni, hogy megfürödhetek -e már?
by Gábor Lőkös [MNSZKorAP/DOC001937/012219]
-
a mikor eltöröl minden birodalmat és minden hatalmat és erőt. 25 Mert addig kell néki uralkodnia, mígnem ellenségeit mind lábai alá veti. 26 Mint utolsó ellenség töröltetik el a halál. 27 Mert mindent az ő lábai alá vetett. Mikor pedig azt mondja, hogy minden alája van vetve, nyilvánvaló, hogy azon kívül, a ki neki mindent alávetett. 28 Mikor pedig minden alája vettetett, akkor maga a Fiú is alávettetik annak, a ki neki mindent alávetett, hogy az Isten legyen minden mindenben. (Jézus visszaadja azt
by Echo [MNSZKorAP/DOC001886/004675]
-
az egésznek? Emlékeztek még a felfedezés, a tanulás örömére: amikor az első botladozó lépéseket tettétek a testi gyönyörök és a boldogság világában? Lehet, hogy technikailag nem volt tökéletes, mégis izgalmas volt, nem? Valóban jó lehet, ha tapasztalt az ember, mégis azt mondom, hogy (ha már a számoknál tartunk) ennek az értéke nem több 10%-nál. A szenvedély, az ismeretlen erő, ami elkerülhetetlenül a másik felé sodor, na az már valami. Amikor őrültként vetitek egymásnak magatokat, számít az, hogy előlről vagy hátulról? Szerintem nem. Ha
by tomcat [MNSZKorAP/DOC001915/009702]
-
annyira. Csak sok minden összejött neki is, nekünk... De hát ti már beszéltetek... Gyerekek, tessék menni játszani még, aztán nem lehet éjszakáig fennmaradni. Hogy vagy Tini? ANTON Megvagyok. Látod. Nem nekem való Amerika. MAYA De te úgy szeretted a pénzt, azt mondtad, hogy... ANTON (Leülnek, Maya rágyújt, Anton nem dohányzik.) Ne gúnyolódj mindig... Átjövök, ha sikerül, Európába. Fogalmad sincs, mi van ott. Agyondolgozom magam. De ez a legkevesebb. Én imádom a művészetet, Európát - tavaly Olaszországban voltam végre. Más. Összehasonlíthatatlan. Ott elnyel a város
Juhász Sándor: ÖRÖKKÉ ÚTON [MNSZKorAP/DOC000524/000001]
-
van egy kis veranda - el se tudod képzelni. Imponált nekik, hogy festő vagy, de gyanakodott az öregasszony, hogy férj és feleség vagyunk -e, meg hogy gyerek... Az előző lakókra dühösek. Még félnek, hogy becsapják őket. Az asszony olyan közönséges arcú, azt mondta, hogy azok is bejelentkeztek és már benne volt a gyerek. Így mondta. Meg tönkre tették a falat... Tudod, de nem érdekes, most ilyen hülyeségről beszélni... szóval mindent fognak kérdezni... IVÁN Hogy szeretlek -e? INDI Jaj, hát nem látod be, hogy szétszedsz
Juhász Sándor: ÖRÖKKÉ ÚTON [MNSZKorAP/DOC000524/000001]
-
számít az az anyjának. Az anyja szerelmes... Nem, nem!... A kórházlátogatásomra gondolok. Mennyit panaszkodott az a beteg a doktorra. A doktornak olyan bajusza van, mint Truhacsevszkijnek... Undorító! A muzsikus... a feleségem szeretője... Nem! De... Becsaptak. Mind a ketten becsaptak, amikor azt mondták, hogy elutazik... dehogy utazott! Megvárták, míg énnekem el kell mennem vidékre... s akkor ott... A gyerek előtt! Azzal a puha, piros ajkával, amivel kéjesen szürcsölte a bort... Persze... Igaza van... Hogy is mondta Truhacsevszkij fivére? " Rendes ember nem jár nyilvánosházba, megbetegedhet
Juhász Sándor: ÖRÖKKÉ ÚTON [MNSZKorAP/DOC000524/000001]
-
pohár italt. LIZA Nem kell. POZDNISEV Itt állok, készen arra, hogy minden kívánságodat teljesítsem, és te visszaélsz ezzel. Ez így nagyon nehéz. Az őszinteség mindennél fontosabb. LIZA (Fölcsattan.) Nem tehetek róla, hogy nem hiszel nekem. Talán hazudok neked? POZDNISEV Nem azt mondom, hogy hazudsz, de igenis nem tudom elhinni, hogy most egyszerre anyád a legfontosabb. Odahaza nem láttam, hogy ennyire szeretnéd. LIZA Nem láttad. Talán azt akarod mondani, hogy nem szeretem? Veled legyen az ember őszinte? Hát nem hiszed egy szavamat se?! De
Juhász Sándor: ÖRÖKKÉ ÚTON [MNSZKorAP/DOC000524/000001]
-
felöltözve... Hogy ő nem akar semmi rosszat... POZDNISEV (Kergetőznek.) Az nem is rossz... LIZA Szégyelld magad... nem tudtam már hogy lerázni, azt mondtam neki, képzeld, hogy tíz gyerekem van... POZDNISEV Bolondítottad. LIZA Eszembe se volt... Csak le akartam rázni. Aztán azt mondtam, hogy terhes vagyok. POZDNISEV Terhes vagy? LIZA (Nevet.) Nem, nem... Hát nem érted? Ilyen születésnapot! Azt csak hazudtam neki... (Pozdnisev utoléri, elkapja, rálocsolja a pezsgőt Liza vállára, karjára. Liza sikoltozik.) Azt mondta, olyan vagyok, mint egy briliáns... Ezen meghatódtam. Jaj... (Bolondosan
Juhász Sándor: ÖRÖKKÉ ÚTON [MNSZKorAP/DOC000524/000001]
-
Meg vacsorára is. STEFI Na ja. Ők vannak rád szorulva, nem te rájuk. ETEL Te... Ezeknél a Vizyéknél fél évnél tovább még nem maradt lány. STEFI Ne félj. Ez maradni fog. Félhülye. Ezt pofozhatják is. ETEL Nem pofozzák! STEFI Nem azt mondom, hogy pofozzák, hanem hogy pofozhatják is. Bolond az az asszony. Spiritisztákhoz jár. ETEL Aki a halottak lelkével beszélget, nem is lehet normális. STEFI Hogy a lánya meghalt. ETEL Attól még normális lehetne. De láttad? Így kidülled a szeme. Mindig azt hiszem
Juhász Sándor: ÖRÖKKÉ ÚTON [MNSZKorAP/DOC000524/000001]
-
egy narancs. Mégis mindent kifejez. MOVISZTERNÉ Nem is a magáé. TATÁR (Drumához fordul.) Ez igaz. Hogy szerezte, ügyvéd úr? DRUMA Nem is tudom, már nem is tudom... DRUMÁNÉ Nem tudja! Ő semmit sem tud, csak megszerzi. Nagy svihák! Hát nem azt mondtad, hogy az a kliensed, aki nemrég szökött át Olaszországba? DRUMA Ja, igen! Milyen jó a memóriája ennek a Borisnak! DRUMÁNÉ Nem szeretem, ha Borisnak hívsz. Nem vagyok én tehén. DRUMA (Kezet csókol a feleségének.) (Vizyhez.) Ne haragudj. Látja, ki vagyok neki
Juhász Sándor: ÖRÖKKÉ ÚTON [MNSZKorAP/DOC000524/000001]
-
TATÁR Így nem lehet semmit elmondani. MOVISZTERNÉ A narancs szimbólum. Ady tele van szimbólummal. DRUMÁNÉ (Ront rá Tatárnéra.) Te nem ismered Angéla új lányát? Ilyet még nem láttál! TATÁRNÉ Csinos? MOVISZTERNÉ Azért az túlzás. VIZYNÉ Miért, talán randa? MOVISZTERNÉ Nem azt mondtam, hogy randa, de ha végignézek itt rajtunk... TATÁRNÉ Csak nem akarsz minket a cselédekkel összehasonlítani? DRUMA Nem arra érti Mária, asszonyom, csak hogy elfogadható. DRUMÁNÉ (Kipukkan belőlük a nevetés.) Ja, igen. Az igaz. Nem béna. TATÁRNÉ Te, ezek a parasztlányok olyan
Juhász Sándor: ÖRÖKKÉ ÚTON [MNSZKorAP/DOC000524/000001]
-
után jön egy bűnbánó százezer forint... hogy külföldön van, dolgozik, értünk! Nem, mért? Ez olyan nagy összeg egy karácsonyra? Neki van... Nem... sosem volt smucig, ezt nem mondhatom. Sosem volt anyagi gondom. Mit? Hogy most is szeretem? Marha vagy. Csak azt mondom, hogy anyagilag ellátott minket. Ez még nem szerelem, ez objektív ténymegállapítás. Dehogy gyűlölöm. Mért gyűlölném? Ő egy csavargó... Szexuálmisztikus. Ne féltékenykedj. Hogy csókolta -e a combomat? Most ilyen összehasonlításokat teszel! Ne... Nem kell ilyeneket mondani, még telefonban sem! Majd ha ketten
Juhász Sándor: ÖRÖKKÉ ÚTON [MNSZKorAP/DOC000524/000001]
-
ügyvéd... MÁRIA (Fölemeli a kezét.) Nem, nem is úgy! MARGIT (Gépiesen lejegyezné a nevet, csak adatként.) Milyen né? MÁRIA Öetterné, ö-e-vel... Öetter Ambrusné. MARGIT Ö-e-vel? Nem e-ö-vel? MÁRIA Nem e-ö-vel! Ö-e-vel... MARGIT Mint Öettker? MÁRIA Nem Öettker! Öetter! MARGIT Csak azt mondom, hogy mint az Oetker sütőpor? MÁRIA Nem tudom, hogy írták az Öettker sütőport. Ezt ö-e-vel írják. MARGIT (Írja, de ellenállhatatlanul nevetni kezd, nevet, nevet, nevet, aztán ez a kifürkészhetetlen nevetés átterjed a látogatóra is, lassan, aztán teljesen belegerjed, ketten nevetnek, mint
Juhász Sándor: ÖRÖKKÉ ÚTON [MNSZKorAP/DOC000524/000001]
-
Nem bejelentkezéssel... KONRÁD Nem könnyű... És csöndesen elrendezni a válást, annak vagyok a híve... Ma már van erre mód... Úri módon, megegyezéssel... Barátok maradtok... Hát ez már úgyis inkább barátság, mint szerelem... Nem? BÉLA Barátság? KONRÁD Szerelem? Na, ne akard azt mondani, hogy húsz év után... Mindegy. Ez nem tartozik a hivatalos részéhez... A válást, mindenesetre el tudom intézni, tisztességesen, gyorsan. Gondolom, nem akarsz azzal vacakolni, hogy ez a szekrény kié, az a szék hova kerül? Nem érdemes, én mondhatom... van telketek? BÉLA
Juhász Sándor: ÖRÖKKÉ ÚTON [MNSZKorAP/DOC000524/000001]
-
egyen, igyon. Mindent eljátszanak, hosszabb rész; igyekeznek játszani neki.) LALI (Mutatja az ételre.) (Bólogat, örül, eszik.) (Mutatja, hogy kér, majd Béla felé.) Kö-szö-nöm. Ke-nye-ret! Mi az? BÉLA (Körülnéz maga mellett.) Nem tudom, mire gondol a kisöreg. LALI Le-lén. LENGYELKE Biztos azt mondja, hogy te is egyél. BÉLA (Bólogat.) Jó, jó, köszönöm. Jól van. LALI (Mutat.) Le-lén. LADY M. Hogy maga az övé. Mindenki magát akarja. KISPÉTER Nem, nem, valami mást mond. Mi az? LALI Le-lén. Ott! EDIT Rám mond valamit. SAMAY Dehogyis. Azt
Juhász Sándor: ÖRÖKKÉ ÚTON [MNSZKorAP/DOC000524/000001]
-
erőből rázendít a lefojtott dal. Benn szétszélednek az emberek. Tamásék menni készülnek, kimennek a kabátokért, felöltözködnek a bejárati ajtóban.) (Beront.) (A bejárati ajtóhoz szaladva kiabál, húzza őket.) Konrád. Tomi! Ne menjetek! Várjatok! Egy perc, Tomi. Ne tegyél csúfot belőlem! Masa azt mondja..., hogy úgyse jöttök vissza! Gyere! Mutasd meg! Azt mondja, hogy úgysem teszed meg. Hogy mégis elmész. TAMÁS El kell mennünk. Muszáj. BÉLA Konrád! Nézd, ott áll az a nő: Masa! Azt mondja, nem jöttök vissza, még a teremig sem! KONRÁD Marhaság
Juhász Sándor: ÖRÖKKÉ ÚTON [MNSZKorAP/DOC000524/000001]
-
szebb ruhákat vettünk föl, és ő is dönteni akart, gondolom. Azt mondta az egyik alkalommal, hogy csak egy jegyet tudott szerezni, kérdezte, kijön el: Márta, Bea vagy én... mindnyájan megőrültünk érte... gondolhatja, tizenhét évesek voltunk, igen, harmadikosok, és ők rögtön azt mondták, hogy nem érnek rá, hogy zongoraórájuk van, pedig csak egyedül nekem volt zongoraórám... érti... és én maradtam ott... vele. Nem sokáig tartott, de én akartam valahogy, azonnal, borzongatóan, szédülésig. Érti, Miklós? PINCÉR Asszonyom... ez a fiatalság. MASA (Ő leül.) Igyon még
Juhász Sándor: ÖRÖKKÉ ÚTON [MNSZKorAP/DOC000524/000001]
-
hadseregünk, puskák, katonák, de te is tudod, hogy mégsem volt ez hadsereg. A megszállók most tárgyalást akarnak, azt hiszik, meggyőzhetik a népet, hogy igazságot szolgáltatnak. Ha a te házadban hangzik el az ítélet, ahonnan a nép igazságot vár... AYA Mira azt mondta, hogy jöjjek be egyenesen, uram. BRAVE Persze. Maga Aya Babari? AYA (Brave lefelé néz.) Igen, uram, én vagyok. Azt mondják, hogy Leót bíróság elé állítják és agyonlövik. Azt is mondják, hogy maga ítéli el. A maga szavai végeznek vele. BRAVE Ki
Juhász Sándor: ÖRÖKKÉ ÚTON [MNSZKorAP/DOC000524/000001]
-
de sohasem szegte meg a törvényt. BRAVE (Ráteszi Aya vállára a kezét.) Ismertem Leót, még kisfiú korából. Ismertem az apját, a nevelőapját. A nagyapja medvevadász volt a régi időkben. AYA Nem ítéli el Leót? BRAVE Hogyan ítélhetném? AYA A nép azt mondja, hogy elítéli, a rend érdekében. BRAVE Rendet akarnak az emberek? AYA Szabadok akarnak lenni. BRAVE Igen. De tudják, hogyan kell ehhez hozzáfogni? Tudják -e, milyen módszert kell alkalmazni egy felfegyverzett ellenség ellen? AYA Nem tudják. De azt érzik, hogy amint engedelmeskednek
Juhász Sándor: ÖRÖKKÉ ÚTON [MNSZKorAP/DOC000524/000001]
-
EZREDES Ha ön igent mond, mi még mindig azt mondhatjuk nekik, hogy nemet mondott. Hogy könyörgött az életéért. DU LAH (Sziréna hangzik, szélroham csapkodja az ablakot.) Megtudják. Maguk nem tudnak titkot tartani. Egyik emberük egy este elvesztette a fejét, és azt mondta, hogy a legyek meghódították a légypapírt, és most az egész ország ismeri ezeket a szavakat. Dalt is csináltak belőle. BRAVE Hallja, uram? Semmi sem változtathat rajta. Magukat tönkre teszik és kikergetik. És most már ez a nép tudja: nem szereti, ha
Juhász Sándor: ÖRÖKKÉ ÚTON [MNSZKorAP/DOC000524/000001]
-
ebbe a kis ártatlan magánszanatóriumba, ebbe a kis ázilumba, ahogy a nagy gróf mondaná. ROSALIE Nem szégyelli magát? GÖRGEN Nem. Éppen nekem kellene szégyellnem magam? Éppen nekem?! ROSALIE Jól van. Igaza van. Beférkőztem, beházasodtam ebbe a hatalmas vagyonba... GÖRGEN Nem azt mondtam, hogy hatalmas... ROSALIE De vagyon! Ó, Görgen doktor, icipici Görgen doktor, én úgy ismerem már magát, úgy ismerem... Magának olyan rettenetesen horribile dictu... GÖRGEN Mondaná a nagy gróf... ROSALIE Elég volt! Semmit sem mond a nagy gróf. Csak, hogy maga egy
Juhász Sándor: ÖRÖKKÉ ÚTON [MNSZKorAP/DOC000524/000001]
-
Selmeczi elvtársnak... az tudna rajtunk segíteni! LÁZÁRNÉ Miért akarod becsukni az ajtót? Nincs olyan nagy baj. MARI Jaj, apa, te mindennek bedőlsz! LÁZÁR Mit mond anyád? GYULA Hogy nincs olyan nagy baj. (Lázár ide-oda kapkodja a fejét.) LÁZÁR Hát nem azt mondtad, hogy a központban van? LÁZÁRNÉ Mit idegeskedtek? Mi mennyit szenvedtünk, ugye, Árpád? De kibírtuk. GYULA Mit akartál azzal a Selmeczivel, Mari? LÁZÁR Mit mond anyád? MARI (Bezárja az ajtót.) Hogy sokat szenvedtetek. GYULA Fenéket! Hogy kibírjuk! LÁZÁRNÉ Nem ti bírjátok ki
Juhász Sándor: ÖRÖKKÉ ÚTON [MNSZKorAP/DOC000524/000001]