171,426 matches
-
majd természetesen az ő saját költségére elvégezni. Riporter :- Azt a költséget, amennyit a magyar állam ezért kifizetett, vajon visszakapja -e a beruházó, vagyis az állam? Gérnyi Gábor :- Ez az a pont, aminél mi tulajdonképpen mi szintén megálltunk az árverésnél, és azt mondtuk, hogy ha lehet, akkor egyrészt a dolognak az adminisztratív előkészítése is legyen teljes egészében tökéletes, másrészt pedig próbáljuk meg valahol elérni azt a lélektani pillanatot, amikor a legnagyobb eséllyel, és a legjobb eséllyel lehet ezt az épületet értékesíteni, ami az épületnek
Árverezik a hannoveri magyar pavilont [MNSZKorAP/DOC002327/003250]
-
Rip: - Berek Patrícia volt ott. Mit állítanak? Berek Patrícia :- Még az idén bérbe adják a legtöbb állami üdülőt magánvállalkozásoknak, és ez több száz ember elbocsátásával jár - ezt azonban csak hallomásból tudja a Belügyi és Rendvédelmi Dolgozók Szakszervezetének főtitkára. Bárdos Judit azt mondta, hogy 2006 óta a Miniszterelnöki Hivatal Központi Szolgáltatási Főosztálya kezeli, és a Humán Jövő 2000 Kft. üzemelteti a volt belügyi üdülőket. Akkor egyéves moratóriummal vették át a munkavállalókat, akik közül sokan tagjai a szakszervezetnek. Mégsem egyeztetett a BRDSZ-szel senki az üdülők
MR1 - Krónika [MNSZKorAP/DOC002920/000633]
-
Sárközi Miklós: - Hát a hatásnak több fajta dimenziója van. Nyilván van gazdasági, van politikai, nagyon erős kulturális kisugárzása van. A legősibb és legerősebb identitású állam a Közel-Keleten. Szénási Sándor: - Hogy mi történik arról különféle megfogalmazások vannak forgalomban. Az izraeli miniszterelnök azt mondta, hogy ez tulajdonképpen a magyar 56-ra hasonlít. Jó, minden hasonlat sántít de ez egy érdekes megfogalmazás. Ebrahim Jazdi volt külügyminiszter akit most éppen egyébként letartóztattak, azt mondta hogy Gorbacsovista fordulat várható, tehát jön majd egy ilyen reformer aki korábban nagyon nem
MR1 - Időt kérek [MNSZKorAP/DOC002911/001182]
-
Szénási Sándor: - Hogy mi történik arról különféle megfogalmazások vannak forgalomban. Az izraeli miniszterelnök azt mondta, hogy ez tulajdonképpen a magyar 56-ra hasonlít. Jó, minden hasonlat sántít de ez egy érdekes megfogalmazás. Ebrahim Jazdi volt külügyminiszter akit most éppen egyébként letartóztattak, azt mondta hogy Gorbacsovista fordulat várható, tehát jön majd egy ilyen reformer aki korábban nagyon nem volt az és ugye Muszavira aki az elnökválasztás vesztese Ahmedinedzsallal szemben, az pontosan ilyen ha lefordítanánk mondjuk ilyen európai variációkra akkor kemény sztálinista volt mielőtt még mondjuk
MR1 - Időt kérek [MNSZKorAP/DOC002911/001182]
-
Ezalatt azt kell érteni hogy az iráni parlament és az iráni elnök akik mindketten választottak nem a hatalom abszolút legfőbb birtokosai, hanem a felettük álló siíta egyházi méltóságnak illetve szervezeteknek kell engedelmeskedniük. Ez az úgynevezett hittudós állama elvből fakad, amely azt mondja hogy a 12. imám a Mahdi visszatértéig a siíta egyház mindenkinél jogosultabb a hatalom megtartására. Ez a filozófia áll az egész mögött. Na most a gyakorlatban ezt Homeini korától kezdve egy meglehetősen összetett kicsit ilyen sakktábla szerű politikai szervezetek halmazaként próbálták
MR1 - Időt kérek [MNSZKorAP/DOC002911/001182]
-
európai emberjogi egyezményt hat pontban sérti, amit a szlovák ez ügyben tesznek, a szlovák hatóságok, és az európai unió joganyagát, az uniós jogot is több ponton sérti. Ez egyszerűen elfogadhatatlan, és akkor, amikor az emberjogi. Mv.: - Igen, de bocsánat elnökúr, azt mondta, hogy az európai unióhoz is fordulnak. Brüsszel látványosan hallgat ebben a vitában. Lomnici Zoltán: - Én attól tartok az európai intézmények esetében, hogy ezt két ország vitájának tekintik, én azonban ennek az emberi jogi és jogi oldalát. Mv.: - De ha ennyi jogot
Kossuth - 180 perc [MNSZKorAP/DOC002936/003385]
-
az emberek politikába és politikusokba vetett hite megrendült ", mert a demokratikus viták helyett egyre gyakrabban hatalmi döntések születnek - mondta, és emlékezetett rá: 2001-es országértékelő beszédében abban a reményben adott hangot aggodalmainak, hogy a jelenség még csírájában elfojtható. " Akkor a kormányfő azt mondta, hogy a kételkedést terjesztem. Valójában mára már jóformán csak kételyeim vannak " - jelentette ki Schuster, s nem tagadta: egyre kevésbé hisz a szaporodó problémák megoldhatóságában, mert nem hisz a módszerekben, amelyekről korai volt azt hinni, hogy már a közelmúlt süllyesztőjébe kerültek. Az
Aszlovák államfő országértékelő beszéde a pozsonyi parlament előtt by MTI/Népszava Online [MNSZKorAP/DOC002395/038379]
-
a népszavazás Ózdon " --SYMBOL ---SYMBOL --SYMBOL ---SYMBOL ---SYMBOL ---SYMBOL Hírek Hernádi Zsolt vesztegetett, Gyöngyösi Márton esélyt latolgatott - nemzetközi sajtó - 2013.12.07 A Mol korábbi jogtanácsosa perelhette be Hernádi Zsoltot, a Mol elnök-vezérigazgatóját -írja a Reuters. A hírügynökség szerint a felperes ügyvédje azt mondta: hogy a vezér félrevezette a tulajdonosokat, mert a cég 2008-as üzleti terveiben nem tüntette fel azt az összeget, amelyet később egy horvát bíróság kenőpénznek minősített, azon kívül nem számolt be a részvényeseknek az ellene folyó zágrábi perről, pedig arról bőven tudósított
[MNSZKorAP/DOC002184/016782]
-
Klubrádió) Cikk küldése e-mailben " Nyomtatható cikk " FÓRUM: Új téma indítása " Hernádi Zsolt vesztegetett, Gyöngyösi Márton esélyt latolgatott - nemzetközi sajtó - 2013.12.07 A Mol korábbi jogtanácsosa perelhette be Hernádi Zsoltot, a Mol elnök-vezérigazgatóját -írja a Reuters. A hírügynökség szerint a felperes ügyvédje azt mondta: hogy a vezér félrevezette a tulajdonosokat, mert a cég 2008-as üzleti terveiben nem tüntette fel azt az összeget, amelyet később egy horvát bíróság kenőpénznek minősített, azon kívül nem számolt be a részvényeseknek az ellene folyó zágrábi perről, pedig arról bőven tudósított
[MNSZKorAP/DOC002184/016782]
-
kocsit ennek az új vevőnek, ezért a pénzért, ez négyszázmillió forint, ad inkább helyette kétezer darab használtat. Mv.: - És ennek az értéke jóval nagyobb volt. R.: - Hát legalábbis az azóta nyilvánosságra került vélemények szerint igen. Itt ugye arról van szó, azt mondják, hogy az akkori árakon ha ócskavasként kilóra adják el ezeket a vagonokat, akkor darabjáért 250-300 ezer forintot kaphatott volna a MÁV. Így viszont vasúti kocsiként adták el, tehát használható. Egyébként ezek a vasúti kocsik tényleg használhatók voltak, mert volt köztük olyan
MR1 - 180 perc [MNSZKorAP/DOC002909/002653]
-
az új miniszterelnök, új minisztert hozott, Kóka JÁnost. Csillag Istvánt leváltották, eddig a pontig nem zárult le ez a bizonyos vizsgálat, ezért aztán Csillag István nem tudta megmondani, hogy mi lett ennek az eredménye. Megkerestük a közlekedési tárcát, ahol viszont azt mondták, hogy semmilyen vizsgálatot nem folytatott a szakminisztérium abban az időben. Tehát elég nagy a fejetlenség. Azokra a kérdésekre, amikre nem tudtam most válaszolni az eddigiekben, a MÁV tudna válaszolni, de ők nem nyilatkoznak. Mv.: - A MÁV menedzsmentje még a legapróbb rést
MR1 - 180 perc [MNSZKorAP/DOC002909/002653]
-
Úgy magyaráz, mintha közönsége szellemileg visszamaradott kisiskolásokból állna. Nagy ábrák és kevés tudományos szövegek kísérik mondandóját. Van alapja annak amit mond, de idegesítő, hogy grafikonjain nem látjuk a léptéket és a mértékegységeket, csak a trendeket. Ha egy kutatóra hivatkozik, akkor azt mondja, hogy " egy barátom, aki sok fúrásmintát készített az Északi Sarkon ". Ha a sarki olvadás miatt aggódik, akkor animált jegesmaci úszik kétségbeesetten jégtáblát keresve. Ettől a felnőtt néző egy kicsit becsapva érzi magát. A szájbarágás miatt a film többször is unalmassá válik
Aki zöld elnök akart lenni by ferencv [MNSZKorAP/DOC002451/000264]
-
még kórházban. Mv.: - Lehet azt tudni, hogy ez egy előre eltervezett akció volt, vagy esetleg valamelyik szervezet áll a háttérben? Szóval mi derült ki az elmúlt órákban a támadásról? Shiri Zsuzsa tudósító (Jeruzsálem): - Kihallgatták a támadónak a családját és ők azt mondják, hogy egyrészt nem járt soha mecsetbe, vagy nagyon ritkán, tehát nem volt egy vallásos ember, sőt a legújabb hírek szerint egy zsidó, nem világos, hogy felesége vagy élettársa volt néhány évvel ezelőtt, akivel nagyon csúnya volt a válásuk, utána erőszakos nemi
MR1 - 180 perc [MNSZKorAP/DOC002939/002089]
-
Jeruzsálem): - Ez a kelet-jeruzsálemi merénylő ugyan izraeli állampolgár nem volt, de izraeli személyi igazolvánnyal rendelkezik, mint általában a kelet-jeruzsálemiek. A lakóhelye, a teljes környezete gyakorlatilag izraeli ellenőrzés alatt áll. Tehát Izrael nem tud senkit sem okolni ilyen esetekben, nem tudja azt mondani, hogy a palesztin hatóság nem járt el megfelelőképpen, hogy a Hamasz vagy bárki, mert izraeli fennhatóság alatt élő emberről van szó. Tehát amennyiben lett volna fegyvere, azért is kvázi Izrael a felelős, az izraeli hatóságok. Tehát ilyen esetekben őt - a kelet-jeruzsálemi
MR1 - 180 perc [MNSZKorAP/DOC002939/002089]
-
kvázi Izrael a felelős, az izraeli hatóságok. Tehát ilyen esetekben őt - a kelet-jeruzsálemi merénylőről van szó - nem merül föl ez a kérdés ilyen szinten. Mv.: - Izrael tervez valamiféle lépést, válaszlépést? Shiri Zsuzsa tudósító (Jeruzsálem): - A miniszterelnök és a hadügyminiszter is azt mondta, hogy le kell rombolni a merénylőnek a házát, ahol több testvére, a családja, gyermekei élnek. Hát ez nem egy egyszerű dolog, mert jogi akadályai vannak, ugyanis Izraelben a hatályos törvények mindenkinek védik az otthonát és a házát és ez egy kollektív
MR1 - 180 perc [MNSZKorAP/DOC002939/002089]
-
valamennyien egyaránt nem törődnek velük. " Ez az elv a mai közgazdaságban általában is megjelenik a magántulajdonnak mint az egyetlen értelmes tulajdonformának a preferálásában, amely konkrétan mint például az " állam a legrosszabb gazda " dogmában teljesül meg (bár természetesen ezzel nem akarjuk azt mondani, hogy feltétlenül igaz lenne). Arisztotelésznél az állam közösség (ld. Arisztotelész államformatana, amelynek alapvető egysége, mikroközössége a család, ez utóbbi pedig része a nagyobb közösségnek, az egésznek. A " legfelsőbbrendű közösség..., amely a többit mind magában foglalja,... az, amit városállamnak nevezünk, vagyis az
Arisztotelész gazdaságbölcselete by Ryca [MNSZKorAP/DOC002721/000602]
-
ami egy olyan nyugodt, szabadidős horgászatnál van? Hogy bedobjuk, aztán leülünk. Én jobb szeretem, hogyha folyamatosan van hal, hogyha kicsi is, nem gond, csak folyamatosan legyen. Aki szabadidős sportként űzi, csaknem versenyszerűen, ők valószínűleg a nagy halra várnak. R: - Tehát azt mondja, hogy a kettőt azt teljesen különítsük el? A hobbi horgászatot és a versenyhorgászatot? Csak a főszereplők ugyanazok? Igen, szerintem azért jelentős különbségek vannak. R: - Hogy ment a mai nap? Mennyit sikerült fogni? Én 4 kiló 20 dekát fogtam. R: - Mennyit? 4
MR1 - Közelről [MNSZKorAP/DOC002901/000340]
-
előfordulhat könnyen az is, hogy amit edzésen kifogtak, most megismerkedett vele a versenyző, akkor az visszaköszön majd versenyen. Abszolút, biztos, biztos. Ki lehet fogni másnap is, abszolút. R: - Szerintem a hölgyek 95%-a, sőt, lehet, hogy még keveset is mondtam, egyrészt azt mondja, hogy én meg nem fognék egy csontit, meg nem fognék egy gilisztát és hogyha ott van az a csúszós, pikkelyes, nyálkás a kezemben, azt se nagyon szeretem. Ön simán megteszi ezt. Talán azért is, mert Duna mellett nőttem fel, siklót, békát
MR1 - Közelről [MNSZKorAP/DOC002901/000340]
-
a maffia elleni fellépésével szerzett tekintélyt. A volt Jugoszláviában és Ruandában elkövetett háborús bűnöket vizsgáló törvényszék jelenlegi főügyészének megbízatása a jövő hónapban jár le. Kórházban volt az orosz elnök, akit egy korábbi gerincsérülése miatt vizsgáltak az orvosok. Borisz Jelcin szóvivője azt mondta, hogy a 68 éves politikus egészséges, csupán rutinvizsgálatról van szó és Jelcin ma ismét munkába áll. Az időjárásról: A felhőátvonulásokból szórványosan zápor, zivatar várható. Sokfelé megerősödik az északi szél. Hajnalban 12 és 17, délután 24 és 29 fok között alakul a
HÍREK - Petőfi 4.00 [MNSZKorAP/DOC002322/000849]
-
rövid - mondta Barak Annannak, majd hozzátette: " A tárgyalás nem fejeződhet be néhány nap alatt, de nem tarthat hónapokig sem. Hetekről lehet szó. " A szavait idéző Jerusalem Post internetes kiadása ezzel kapcsolatban emlékeztetett a kormányfői hivatal egyik magas rangú tisztviselőjére, aki azt mondta, hogy Barak október közepéig foglalkozhat az izraeli-palesztin tárgyalásokkal. Akkor ül össze ugyanis ismét a kneszszet, a kormányfőnek pedig minden erejét a kabinet átalakítására és a parlamenti többség biztosítására kell fordítania. Ez pedig nem lesz könynyű; még New Yorkból is felhívta a
Clinton fő vágya a békeszerződés [MNSZKorAP/DOC002302/003107]
-
olyan helyzet alakul ki, amit nem lehet máshol kezelni. És hát, ami fontos, hogy mindenképp a család erősítése szükséges. Tárgyalásokat kezdett a háziorvosokkal az Egészségügyi Államtitkárság Mv: Tárgyalásokat kezdett a háziorvosokkal az egészségügyi államtitkárság. Az Orvosok Szövetségének képviselője a Krónikának azt mondta, hogy még idén szeretnének pénzhez jutni. Selmeczi Kamill szerint nem rengeti meg a költségvetést, ha javítják a praxisok finanszírozását. Selmeczi Kamill, elnök, Alapellátó Orvosok Országos Szövetsége: Itt nem ajándékról van szó. Az elmúlt tíz év elmaradása folyamán az állam hatalmas tartozást
Kossuth - Krónika [MNSZKorAP/DOC002951/000183]
-
36 fokban az ember. És még lesz is állítólag folytatása. Mv: - Mintha emlékeznénk rá. Péter György: - Igen, az ember úgy gondolja, hogy bemegy egy moziba, és nem teljesen életszerűtlen az, hogy ugye van nála egy üdítő, és akkor a jegyszedő azt mondja, hogy kérem szépen ezt nem viheti be, csak akkor, hogyha itt vásárolja, tehát nem arról van szó, hogy nem lehet bevinni a kukoricát vagy az üdítőt, vagy az ásványvizet, hanem az, hogy ott kell megvenni. Na a mozik panaszkönyvei tele vannak
MR1 - 180 perc [MNSZKorAP/DOC002940/001008]
-
szervezetekben. Tehát minden olyan erőben, amely baloldali értékeket vall. Tehát egy széles összefogásra a magunk részéről készek vagyunk és azt gondolom, hogy ez rajtunk nem fog múlni. Riporter: Igen, csak úgy gondolja az ember, hogy ha ön itt ma reggel azt mondta, hogy nagyon szeretné hogyha az MSZP, és az MSZP vezetése nagyon szeretné, ha a párt a szociáldemokrata párthoz közeli programot fogadna el. A Munkáspártnak úgy tűnik, nem ez a program a kánaán. Kovács László: Erre utaltam, amikor azt mondtam, hogy a
Kovács László- 4. rész [MNSZKorAP/DOC002322/002630]
-
reggel azt mondta, hogy nagyon szeretné hogyha az MSZP, és az MSZP vezetése nagyon szeretné, ha a párt a szociáldemokrata párthoz közeli programot fogadna el. A Munkáspártnak úgy tűnik, nem ez a program a kánaán. Kovács László: Erre utaltam, amikor azt mondtam, hogy a programokat össze kell tudni egyeztetni, mert enélkül átfogó együttműködés nem lehetséges és vannak dolgok, amiben nyilvánvalóban nem tudunk engedni, de nem látom eredménytelennek a helyzetet. Annyi párt annyit változott az elmúlt kilenc évben, hogy semmit se lehet ma kizárni
Kovács László- 4. rész [MNSZKorAP/DOC002322/002630]
-
hogy ezt a nyugdíjasokon takarították meg. Ez nem volt indokolt, hiszen a gazdaság helyzete ezt nem indokolta. A miniszterelnök úr, a pénzügyminiszter úr, gazdasági miniszter úr a kormányváltás után nem sokkal itthon Magyarországon is, de Washingtontól Tokióig a világban mindenütt azt mondták, hogy a magyar gazdaság a világ egyik legstabilabb és leggyorsabban fejlődő gazdasága. Tehát nem volt indokolt a nyugdíjasokon 50 milliárdot megspórolni. Riporter: A magyarázatok között szerepelt az, hogy azért volt erre szükség, mert egyrészt változott az infláció mértéke, illetve a vegyes
Kovács László- 4. rész [MNSZKorAP/DOC002322/002630]