171,426 matches
-
akkor ketten hibáztunk, de a végén legfeljebb azzal tudott volna segíteni, ha képes lett volna erőt sugározni belém. - Korábban többször nyilatkoztad, hogy életed legkeményebb felkészülésén vagy túl. Nem lehet, hogy túledzett voltál, és ezért hagyott el az erőd? - Talán inkább azt mondanám, hogy az egész év szigorú menetelése jött ki rajtam most. Januárban és áprilisban is bokszoltam, elég rövidek voltak a pihenők, és kemények az edzések, felgyülemlett a fáradtság. - Kár, hogy nincs nálam fényképezőgép. Látok egy mély, több öltéssel összevarrt vágást a két
Plasztikai műtét segíthet Balzsayn by gaborb [MNSZKorAP/DOC002553/001505]
-
politikai, a gazdasági viszonyokat és a társadalom szerkezetét. Aki ezt tagadja, nem felelős politikus. Elemi tényeket nem lehet kétségbe vonni. - Pedig Orbán Viktor szerint az utóbbi hét év nem része a rendszerváltásnak, mert lényegében szocialista restauráció folyt. Pozsgay Imre meg azt mondta, hogy húsz évet elvesztettünk. - Pozsgay Imre politikai szerepe - sajnos - véget ért 1990-ben. Amit azóta mond, az nemigen vehető komolyan. Ami a szavai valóságtartalmáért viselt felelősséget illeti, számomra nyilvánvalóan Orbán Viktor se tartozik a felelős politikusok közé. Március 15-i beszédében az említett kitétellel
Debreczeni: politikai polgárháború zajlik Magyarországon by S.Gy- F.Á. [MNSZKorAP/DOC002369/003857]
-
képtelenség. A politikai ellenfelet kitagadni a nemzetből, ez a legsötétebb korok és rendszerek sajátja. - Hogyan kell akkor értelmezni azt, hogy Orbán szerint az embereknek az alkotmányosság keretein belül kell válaszolni, de ha ez nem sikerül, akkor széttárja a karját és azt mondja, hogy nem vagyunk mindenhatók. - Ő folyamatosan célozgat valamiféle forradalomra meg lázadásra, de ennek nincs különösebb jelentősége. 2006 őszén talán maga is eljátszott ezzel a gondolattal, de ma már csak a saját híveivel játszik, őket manipulálja. - Csakhogy Orbán Viktor - ha úgy alakul
Debreczeni: politikai polgárháború zajlik Magyarországon by S.Gy- F.Á. [MNSZKorAP/DOC002369/003857]
-
de ennek nincs különösebb jelentősége. 2006 őszén talán maga is eljátszott ezzel a gondolattal, de ma már csak a saját híveivel játszik, őket manipulálja. - Csakhogy Orbán Viktor - ha úgy alakul, ahogy ő szeretné - körülbelül egy év múlva miniszterelnök lesz. Lehet azt mondani, hogy nem felelős politikus? - A felelősség fogalmán egyfelől az alkotmányos felelősséget értem, tehát a parlamentáris felhatalmazást. Ezt megkaphatja. Másrészt olyan értelemben beszélek felelősségről, hogy a politikus szavai nem állhatnak szöges ellentétben az elemi tényekkel. Hogy nem mondhat nyilvánvaló képtelenségeket, egetverő hülyeségeket
Debreczeni: politikai polgárháború zajlik Magyarországon by S.Gy- F.Á. [MNSZKorAP/DOC002369/003857]
-
telefonszámon ahol közölték, hogy nincs is ilyen rendelés vagy ha van is azt nem velük kell megbeszélni. Tehát, ha nem csinálok print screent (képernyő fénykép) akkor még meg is magyaráznák, hogy én vagyok a hülye, mert meg se rendeltem. Ráadásul azt mondták, hogy ne őket hívjam, ha nem a webshop.t-mobile.hu-t vagy nekik írjak levelet. (mármint a webshop.t-mobile.hu ra) a baj ez, hogy ha ezen az oldalon rámegyünk a kapcsolat menü pontra akkor bizony a t-mobile.hu navigál minket. (értik, ahol azt mondták, hogy nem
by Altalanos Rendszergazda [MNSZKorAP/DOC002171/005743]
-
Ráadásul azt mondták, hogy ne őket hívjam, ha nem a webshop.t-mobile.hu-t vagy nekik írjak levelet. (mármint a webshop.t-mobile.hu ra) a baj ez, hogy ha ezen az oldalon rámegyünk a kapcsolat menü pontra akkor bizony a t-mobile.hu navigál minket. (értik, ahol azt mondták, hogy nem tudnak segíteni) Az meg pláne felháborító, hogy sem az Arkádban sem pedig a Pólus centerben nem tudtak a részemre dominó kártyás feltöltéssel ilyen telefont eladni, ráadásul ezt, 1 óra várakozás, után tudatták. 2 munka napomat ellopták és teljesen hülyének
by Altalanos Rendszergazda [MNSZKorAP/DOC002171/005743]
-
adataihoz viszonyítva jónak értékeli a részvételi arányt. Hozzátette: Magyarországon egyedül itt valósult meg, hogy két civil szervezet és három parlamenti párt együtt lépett fel, és már maga az összefogás is eredmény. Steindl Balázs, a Fidesz városi frakcióvezetője a szavazás után azt mondta, hogy pártjuk " örül a népszavazás érvénytelenségének, mert ellenkező esetben több tízmilliós pereket indítottak volna azok a cégek, amelyeket a népszavazással meg akartak fosztani a közbeszerzési eljárásokkal elnyert szolgáltatások gyakorlásától ". Megjegyezte, hogy a népszavazásra elköltött nyolcmillió forint kárba ment. A frakcióvezető szerint
Az érvénytelen esztergomi népszavazáson 98 százalékos volt az igen szavazatok aránya [MNSZKorAP/DOC002375/000420]
-
edzésen 5 kilometert futunk, sokszor labdaval. Sokat javítjuk az állóképességünket, ruganyosak és erősek vagyunk a rengeteg edzéstől. Vannak nyílt tréningeink, bárki bejöhet megnézni, mit csinálunk. Gondolom a focistaknal is van ilyen - össze kell hasonlítani a kettőt. Egy angol focikapus egyszer azt mondta hogy a magyarok nem jó versenyzők. Szerinted? (cool) Farkas Ágnes: Ez nem igaz, a kézilabdásokra legalábbis nem. Én nem értem volna el semmit, ha nem lennék maximalista. Nem hiszek a szerencsében, csak abban a munkában, amit elvégzek. Azt írtad, hogy egyik
Farkas Ágnes: Soha sem akartam más lenni by istvanu [MNSZKorAP/DOC002606/000092]
-
Ameddig nem volt biztos a teátrum neve, nem nyomtathattak jegyeket, plakátokat. Persze lelkileg mindenkit megvisel a névváltoztatás - véli Iglódi -, de a társulat státusa már biztos. Székhelyi József úgy véli, nincs különösebb baj, lényegében minden marad a régiben. Bessenyei Ferenc viszont azt mondja, hogy Aczél György lerobbantotta a régi Nemzetit, de szellemét nem szüntette meg. Szellemét azt most szüntetik meg. Béres Ilona igen elkeseredve csak annyit présel ki magából, hogy " mit lehet erről mondani, édesem? ". Szakácsi Sándor sejtelmes hangsúllyal közli, hogy a zárt ülés
Zártkörű évadnyitó - indulatokkal [MNSZKorAP/DOC002301/000751]
-
képét kezdi, nem tudja, hogy mi kapcsolódik hozzá, és szép lassan egyre súlyosabb és súlyosabb szövegértési nehézségek lesznek, mert nem tudja azonosítani a jeleket, és akkor előbb-utóbb bekövetkezhet az, hogy a jelek jelentős részét már nem érti, tehát nagyon óvatosan azt mondanám, hogy szinte már-már analfabétává válik. Rip :- Ha visszakanyarodunk az iskolához, van, meg lehet azt határozni, hogy mondjuk egy 14 éves, meg 18 éves gyereknek, meg mondjuk akár egy egyetemistának, mi az, amit illik, muszáj megértenie, vannak szintek, besorolható ez? Balázsi Ildikó
MR1 - Napközben [MNSZKorAP/DOC002901/003075]
-
az utazásai során, vagy egy elbeszélő szövegben azonosítani a főszereplőt, megtalálni a főbb részeket, ezek olyan dolgok, amelyeket tudnia kell, különben nem tudja használni a szövegértését arra, hogy további ismereteket szerezzen, tanuljon. Rip.- Nem is gondolnánk egyébként, de az ügyfélszolgálatokon azt mondják, hogy ezzel nap mint nap találkoznak, és hogy ez rengeteg konfliktust okoz, mert hogy nem tudják a hírleveleket, a hivatalos leveleket, az ügyfelek megfelelő módon értelmezni és azért, ugye, ha valami nem tiszta, akkor egyből támadnak. Egyébként, hogyan próbálják palástolni ezek
MR1 - Napközben [MNSZKorAP/DOC002901/003075]
-
nem tudják a hírleveleket, a hivatalos leveleket, az ügyfelek megfelelő módon értelmezni és azért, ugye, ha valami nem tiszta, akkor egyből támadnak. Egyébként, hogyan próbálják palástolni ezek az emberek, ezeket a képességeket, vagy ezeket a hiányosságokat? Mayer József: - Hát, hogy azt mondják, hogy kedves segítsen olvasni, mert otthon hagytam a szemüvegemet. Rip :- Ez a tipikus. Mayer József: - Igen, de félre a tréfával, ennek az egész ügynek az az érdekessége, hogy az olyan, mint a lappangó betegségek, nem szívesen beszélnek róla az emberek, nagyon
MR1 - Napközben [MNSZKorAP/DOC002901/003075]
-
a tipikus. Mayer József: - Igen, de félre a tréfával, ennek az egész ügynek az az érdekessége, hogy az olyan, mint a lappangó betegségek, nem szívesen beszélnek róla az emberek, nagyon nehéz helyzet lenne az a számára, hogy elmegy valahova és azt mondja, hogy kérem szépen én azért jöttem ide, mert nem tudok megfelelő módon olvasni, tessék megtanítani, ezt nagyon kevesen vállalják. Tehát innentől kezdve, csak probléma lesz mindenféle típusú szöveggel, most visszatérve az ügyfélszolgálatra, köztünk szólva, nagyon sok esetben nagyon bonyolultak az űrlapok
MR1 - Napközben [MNSZKorAP/DOC002901/003075]
-
írja a hallgató, amíg a feladatot leírtuk mi magunk, addig is gyakoroltunk és ez gondolkodtatott. Mayer József: - Hát kétségtelen, az is egy módszer volt, ma valóban a munkafüzeteknek, a tesztfüzeteknek a megjelenése, számos tekintetben átalakította az iskola világát, de mégis azt mondom, hogy nem ez a döntő, tehát mindig is voltak olyan módszertani megújulások, amelyek időszakos probléma elé állították akár a pedagógusokat, akár a tanulókat. Itt egy átfogó problémáról van szó. Rip :- Külön történet és egy külön témát is megérne, de nem mehetünk
MR1 - Napközben [MNSZKorAP/DOC002901/003075]
-
SYMBOL http://www.origo.hu/archivum/20100606-a-focivebek-tortenete.html História Del Bosque szembemegy a népakarattal " Villa megette vacsorára Ronaldót " - spanyol és portugál lapvélemények Villa 22 centis lesről lőtte a győztes gólt Del Bosque: Készen állunk, hogy történelmet írjunk Ha a németek szállásáról, az Erasmiában lévő Valmore Hotelről azt mondtuk, hogy a nagy semmi közepén található, akkor ez hatványozottan igaz a spanyolok bázisára, amely a Johannesburgtól 120 kilométerre lévő Potchefstroom egyetemi campusán belül található. A másfél órás autóút látnivalóktól mentes egyhangúsága után erősen bíztunk a spanyolokban, hátha megtudunk tőlük valami érdekeset
Pedro: Nem Villa-függő a spanyol csapat by ujlaky1istv714 [MNSZKorAP/DOC002456/000868]
-
amikor észrevettem, hogy nyertem a lottón 10 millió dollárt, felmondtam a munkahelyemen, és vettem magunknak két jegyet Jamaikába. De mikor hazaértem, Te már nem voltál ott. Tudom, mindennek oka van. Remélem, olyan életet élsz, amilyet mindig is akartál. Az ügyvédem azt mondta, hogy az alapján a levél alapján, amit írtál nekem, egy fillért sem fogsz tőlem kapni. Tehát csak óvatosan. Ui.: Nem emlékszem, hogy mondtam volna valaha, de Carl, a bátyám Carlaként született. Remélem nem baj! Pokolian gazdag és szabad férjed: Norty
by Martus György [MNSZKorAP/DOC002204/007830]
-
növekedési elvárásokat túlzottnak tartja, hangsúlyozta ugyanakkor, hogy a kormány figyelembe vette a tanács több javaslatát. Kovács Árpád, elnök, Költségvetési Tanács: Bár a tanács alapvető kifogást nem emelt a törvénytervezettel kapcsolatban számos javaslatot, fogalmazott meg véleményében. Riporter: Rogán Antal aFidesz vezérszónoka azt mondta, hogy az elmúlt két év eredményeit viszi tovább a jövő évi költségvetés, de a Fidesz-frakció javasolja még a kormánynak a bérterhek csökkentését az alacsony keresetűek, a fiatalok, a védett korúak, a kismamák esetében. Rogán Antal, frakcióvezető, Fidesz: Megéri őket foglalkoztatni, azaz
Kossuth - Krónika [MNSZKorAP/DOC002947/000373]
-
hogy ultimátumot adtak Hagyó Miklósnak? De erre sem válaszolt. Tíz órára hirdettek sajtótájékoztatót. Egyébként reggel felhívtuk a Központi Nyomozó Főügyészséget, hogy beszálltak -e a nyomozásba, ez utalhat arra, hogy esetleg politikus is érintett lehet az ügyben, de a szóvivő munkatársunknak azt mondta, hogy nem szálltak be, a jövőről pedig nem akart nyilatkozni. Rip: - Egyébként Hagyó Miklós ott van a helyszínen, meghívták? Windisch Judit :- Nem látták bemenni, nem az elnökség tagja. Mv: - Köszönöm szépen! A további fejleményekről a hírekben, illetve a Déli Krónikában hallhatnak
MR1 - 180 perc [MNSZKorAP/DOC002929/001262]
-
színes laptopot, hortáskát, jochtykot, digitális kamerát vásárolt. Az eredeti cél, hogy a rászorulók juthassanak nagyobb számban számítógéphez, egyáltalán nem teljesült. Suli NET közháló... Durván 20 milliárd forintot fizettünk ki indokolatlanul. (Figyelik? Két mondat között eltűnt harmincmilliárd forint.) Kérdező: Bocsásson meg, azt mondja, hogy nem bővült a számítógépek száma Magyarországon? Pokorni: - A számítógéppel ellátott háztartások száma nem bővült. (Az internet előfizetésekből viszont lehet látni, hogy nagy ugrásszerű változás volt az elmúlt időszakban.)... Mert akiknek volt számítógépük, azok előfizettek internetre, és ez önmagában egyébként örömteli
Visszajátszás [MNSZKorAP/DOC002400/001649]
-
másik nem, hanem azért van, mert tájékozatlanok vagyunk? Bán Zoltán. - Nekem a kedvenc felvételi kérdésem, mert nagyon sok közgazdászt felvételiztetek és az a kirúgó kérdés, ezek végzett, vagy majdnem végzett közgazdászok, hogy szerintem, nincs meg az MNB-nek, össze-vissza beszélnek mindent, azt mondják, hogy a devizahitel, az kockázatosabb, mint a forinthitel. Nézzük meg a svájci frank az egy biztos valuta, az ott van, az nem megy, a forint meg ide-oda mozog, és amikor azt mondja, és amikor meggyőzőm erről a delikvenst és bólint, akkor
MR1 - Napközben [MNSZKorAP/DOC002896/001652]
-
beszélgetésnek, mert nyilván ez egy hatalmas hiba. Ha meg lehet győzni a közgazdászoknak egy részét arról, kellő magabiztossággal, hogy a devizahitel jobb, mint a forinthitel, akkor miért ne lehetne meggyőzni egy átlagpolgárt úgy, hogy alacsonyabb a törlesztőrészlet jóval. Én nem azt mondom, hogy a forinthitel jobb, mint a devizahitel, jelen pillanatban volumenben csak devizában lehet hitelezni, mert a forint alkalmatlan rá. Meg kell nézni az állampapír piacot, alkalmatlan rá, itt az a kérdés, hogy valaki bevállal -e ilyen hitelt, ilyen hitel alkalmas bizonyos
MR1 - Napközben [MNSZKorAP/DOC002896/001652]
-
válságot nem okoz, és egyébként nem rendíti meg a bankoknak, a jó bankoknak az ügymenetét, ugye? Bán Zoltán: - Igen. Rip: - Aztán kirendeltség-vezetőket belülről láttam, a minősítés hibáit - mondja a kedves hallgató, megpróbáljuk majd visszahívni. És ezt a hallgatót is, aki azt mondja, hogy " Sajnos a törlesztések jelentős része a feketegazdaságból ered, 2008-ban nem itt kellene tartanunk. " - hívjuk vissza a kedves hallgatót, mert azt gondolom, hogy ezzel folytatjuk majd reklám és zene után, honnan vannak jövedelmek, milyen jövedelmet kell bevallani, és 50-60, 70 ezres
MR1 - Napközben [MNSZKorAP/DOC002896/001652]
-
nem talált a hatályos jogszabályok szerint kábítószernek minősülő anyagot a fiatalok szervezetében, arról pedig, hogy mitől lettek rosszul, a rendőrségtől nem kaptunk információt. Szécsényi Sándor, a Bács- Kiskun Megyei Önkormányzat Gyermekvédelmi Központjának igazgatója kérdésünkre elmondta: az eset után a gyermekek azt mondták, hogy látnokzsályát fogyasztottak, mely ma Magyarországon nem minősül illegálisnak. A növényről egy barátjuktól szereztek tudomást. A látnokzsálya, más nevén jósmenta egy Közép- Amerikában őshonos, erősen pszichoaktív hatású növény, már ha a leveleit valaki nyersen elfogyasztja, vagy megszárítva elszívja azokat. Sok más
Ki ne próbálja! Egyre több áldozatot szed a látnokzsálya by Kutasi Roland [MNSZKorAP/DOC002618/001243]
-
össze sem lehet hasonlítani az igazival. Sütő Zoltán. - Ez a műtojás magától értetődően a teljes biológiai értékű, és a valódi tojással azonos aminósav összetételű, ásványi anyag és vitamintartalmú élelmiszerrel nem tudja felvenni a versenyt, még akkor is, ha egyébként kémiailag azt mondanánk, hogy ez ugyanazokat a vegyületeket tartalmazza. A kínai élelmiszerbiztonsági hatóságok már be is zártak egy ilyen hamis tojásgyártó céget, a tulajdonost pedig megbüntették. Az azonban elgondolkodtató, hogy Kínában a tojás ára ma 8 forint körül mozog és hogy ez az ország
MR1 - 180 perc [MNSZKorAP/DOC002904/000317]
-
gondolom, hogy így, ezáltal, hogy 25000 forintért valaki egy téglát vesz, és kap egy lehetőséget, olyan emberek is hozzáférhetnek, vagy rendeződhet majd az életük, akik amúgy nem tudnának semmi hitelt fölvenni, nincs mögöttük család, aki támogassa meg őket. Így meg azt mondom, hogy biztos vagyok benne, hogy lesz kétezer olyan ember, aki azt mondja, hogy 25 ezer forintot áldozok azért, hogyha én vagyok az, akit kihúznak, akkor ajándékba kapok egy 30 milliós lakást. R.: - Persze ehhez kell a szerencse. Minden azon múlik. Szűcs
MR1 - Hajnal-táj [MNSZKorAP/DOC002909/000499]