171,426 matches
-
vele, vagy egy hideg téli fénytelen délutánon előveszi egy fotelba kucorodva, mert azt mondja Csaba testvér, hogy ezekkel a gondolatokkal ő fényt akar gyújtani és eszembe jut az egyik ádventi moldvai csángó énekünk, amelyben amikor Mária elfogadja az angyali üzletet, azt mondja, hogy világosítsa meg sötétes házamat, ragyogó fáklyákkal rakja udvaromat. Ilyesmit tesz, Böjte Csaba ezekkel a gondolatokkal, bár lehet, hogy ő nem is írt volna könyvet soha, ha ezeket a nagyon jól megfogalmazott, nagyon intim kérdéseket nem kapja meg a könyv társszerzőjétől
MR1 - 180 perc [MNSZKorAP/DOC002941/004194]
-
mondja Csaba testvér, hogy " Az édesanya hamuba sült pogácsával látja el a népmesében is az útjára induló ifjút. " És tudjuk, hogy ugye a keresztutakhoz érkezik, a hármas úthoz, amikor döntenie kell. Ez a könyv, akz útkereső embereknek ad segítséget, mert azt mondja, hogy a szerető gondviselő atya ellátott minket ilyen hamuba sült pogácsákkal, csak nem biztos, hogy tudunk erről, és nem biztos, hogy tudjuk használni azokat a bölcsességeket, tanításokat, amiket egyrészt a keresztény vallás, másrészt a hagyományunk, amelybe beleszülettünk, nekünk segítéül, életvezetési támasztékként
MR1 - 180 perc [MNSZKorAP/DOC002941/004194]
-
szentségekről szól, az első helyen a keresztség, a következő bűnbocsánat, ami az újrakezdés lehetőségét adja. Külön nagy fejezet és nagyon-nagyon nagy fejezet az euharisztiáról szóló fejezet, és aztán jön a kamaszkorban szokásos nagy átmeneti rítus, ami a bérmálás szentsége, amiről azt mondja, hogy megvilágosító, megerősítő ajándék. A házasság szentsége az egy külön nagy fejezetet kapott és nagyon sok intim kérdésre válaszol, emberien, és szépen. és aztán természetesen az utolsó kenetről, a betegek kenetéről, mint utolsó szentségről is szó van a könyvben. Nagyon őszinte
MR1 - 180 perc [MNSZKorAP/DOC002941/004194]
-
olyan okos, mint a jezsuiták, nem is vagyok olyan buzgó, mint a bencések, de nem is vagyok olyan szorgalmas, mint a piaristák. Én egy egyszerű góbé székely vagyok, s mikor meghallottam, hogy Szent Ferenc az együgyű bűnbánó kisebb testvéreket keresi, azt mondtam, hogy no lám, megvan az én helyem, nekem ide kell belépnem, én idevaló vagyok. És aztán az egész szerzetesi unalmas és szürke életről is beszél, természetesen mindannyian tudjuk, hogy az ő élete aztán minden csak nem szürke és nem unalmas. De
MR1 - 180 perc [MNSZKorAP/DOC002941/004194]
-
Kr. u. 50 előtt jött létre, nem Pál apostol alapította. E Krisztus-hívők a hitük miatt nem járhattak a zsinagógákba, ezért a keresztények csoportjai " házi csoportokat " alkottak (vö. 15,14-15) A levél tartalma A Róm már említett műfaji jellegzetességével nem áll ellentétben, ha azt mondjuk, hogy Pál " az ő evangéliumát " (2:16; 16:25) fejti ki benne lehető teljességgel, mégpedig egy olyan igehirdetés formájában, amelynek textusa a Hab 2:4-beli mondat: ho dikaios ek pisteós zésetai. Zsidókból és pogányokból lett keresztyéneknek egyaránt arról szól alapvetően az igehirdetés, hogy kegyességünkben
Pál levele a rómaiakhoz by Legobot [MNSZKorAP/DOC002728/001213]
-
Húsból csak a pulykamell az, ami szóba jöhet. Bodrogkisfalud lázban ég, a fiatal gyerekek és a középkorú hölgyek kedvenc..... Lékó Péter, megszervezték a helyi női futballcsapattal a focit, ilyen igények voltak, hogy este fél tízkor indultak el pingpongozni. Péter mindig azt mondta, hogy majd megtanulom, hogy a sakkozó az egy külön állatfaj, és egy kicsit fordítva élnek. Nagyon sokáig sakkoznak, elemeznek, későn kelnek, életritmusuk más. Egy kicsit Hegyaljával is megismerkedtünk a rövid, de tartalmas szabadidőben. Lékó Péter eddig antialkoholista volt, de a tokaji
Reggeli krónika [MNSZKorAP/DOC002898/001609]
-
lépett lakásépítési támogatási rendszer módosítását. Az indítvány szerint a kedvezmények a tavaly január elsejétől kiadott építési engedélyek esetében is érvényesek lesznek. Ezt Stumpf István, a Miniszterelnöki Hivatalt vezető miniszter jelentette be a gazdasági kabinet ülése után. Matolcsy György gazdasági miniszter azt mondta, hogy a szociálpolitikai támogatási rendszer az idén megmarad, a következő években azonban változtatni kívánnak rajta. A romák életkörülményeinek javítására kidolgozott középtávú intézkedési csomag idei megvalósítására több mint 4 és fél milliárd forintot ad a költségvetés. Erről Hende Csaba igazságügyi államtitkár beszélt
HÍREK - Kossuth 21.00 [MNSZKorAP/DOC002325/002636]
-
magyar, német, szerb és hottentotta lapokat), a napilaptól a keresztrejtvényig, vállalná föl tíz százalék haszonért a Harangszó terjesztését is. Azt mondta, beszélnie kell főnökével... (Itt jegyzem meg, akkor még nem volt RODIPET, valami szövetkezet foglalkozott a terjesztéssel.) És a főnök azt mondta, hogy egyházi lapokat nem terjeszthetnek... Akkor láttam, hogy itt valami nem klappol a sajtószabadság berkeiben. De a demokrácia tájain sem... Aztán nemhogy rendeződtek volna a dolgok. Ma már ott tartunk, hogy egyes újságárusok (RODIPET-esek és magánvállalkozásban árusítók) nem foglalkoznak kisebbségi lapok
Tízéves a Harangszó [MNSZKorAP/DOC002625/001132]
-
például éghajlatváltozás, levegőszennyezés, élőhelyek, fajok eltűnése, ezekre nem válaszok ezek a beruházások. Ezek húsz-harminc évvel ezelőtti terveken, elképzeléseken alapulnak, az akkori problémákat, az akkori helyzetet veszik figyelembe. És nem hulladékégetők építésére lenne szükség. Az alternatívák léteznek. Az Európai Uni is azt mondja, hogy inkább például a hulladék megelőzésére, az újrahasznosításra kellene koncentrálni. Vagy például nem olyan elkerülő utat kellene Budapest köré építeni, ami szintén lakott területeken megy keresztül, tehát csak átvezeti a problémát a belvárosból az aglomerációba. Vagy például problémánk van a Kis-Balaton
Kossuth - 180 perc [MNSZKorAP/DOC002941/003767]
-
esélyt is képvisel. Mv: - De mégis milyenek lehetnek az esélyei? Szakértőként hogy látja? Pécsi István: - Igen, papíron úgy néz ki, hogy a negyedik és a nyolcadik esély között áll a bookmakereknél momentán Overdose, ami a Haydock parki versenyét lefutotta, akkor azt mondtam, hogy az a forma arra lehet elég, hogyha arra még rájavul, akkor az első ötben lehet Ascotban. Sajnos nem volt azért teljesen problémamentes neki az elmúlt három hete, volt egy újabb patkolás. Az, hogy a hátsó patkóját elveszítette Haydock parkban, szerintem
Kossuth - 180 perc [MNSZKorAP/DOC002928/001135]
-
kellett esnie, és ilyenkor soha nem tudjuk, hogy az mennyire viselte meg ez a hercehurca, azért szerencsére az elmúlt hat hónapban azt mondhatjuk, hogy mindenféle probléma nélkül zajlottak a patkolások Overdose-nál. M - A legutóbbi versenyen ugye hetedik helyen végzett, tehát azt mondja, hogy most azért minden esélye megvan, hogy jobban szerepeljen, de az első három között nem nagyon lehet a bookmakerek is. Pécsi István: - A bukmékerek is azért elég jól látják az esélyeket. Alapvetően a negyedik-nyolcadik helyre is úgy várják Overdose-t, hogy feltételeznek
Kossuth - 180 perc [MNSZKorAP/DOC002928/001135]
-
akkor el fogja csípni ezeket a lovakat valamikor. Mv: - Mennyi verseny lehet még Overdose-ban? Lehet még olyan kitűnő eredményeket elérni vele, elérhet még olyan kitűnő eredményeket, mint régen volt? Pécsi István: - Ez nagyon megosztja a szakembereket, tehát mondjuk egy részük azt mondja, hogy kizárt dolog, ugye nem is az a probléma, hogy volt ez a patasérülése, hanem nagyon hosszú kényszerpihenő, és nagy kérdés, hogy az izomzata mennyire épül vissza. Tehát, ami most hiányolunk Overdose-ból, vagy hiányoltunk a Haydokck parkban, azt a hihetetlen robbanékonyságot
Kossuth - 180 perc [MNSZKorAP/DOC002928/001135]
-
kijelentése, mely szerint " a szegények mindig veletek lesznek " (Márk 14:7; Máté 26:11) csak a betániai szegényház közelében hangozhatott el úgy, hogy ne tűnjön érzéketlennek. Jézus tanítványai egyedül itt, Betániában említik a szegényeket (mikor Mária drága olajat önt Jézusra, ők pedig azt mondják, hogy inkább adta volna az árát a szegényeknek - Márk 14:5; Máté 26:8-9; János 12:4-6); ez sugallhatja, hogy Betániának kiemelt jelentősége volt a szegényekről és betegekről gondoskodás terén. A helyszínen talált osszuáriumokra faragott nevek alapján feltételezhető, hogy Jézus idején Betániában galileaiak éltek
Betánia by Alensha [MNSZKorAP/DOC002801/000640]
-
a viták hevében lehetnek nézeteltérések, és a nézeteltérések nem jó, hogyha olyan retorziót vonnak maguk után, mint amelyek a budapesti második kerületi MDF-nél is történtek, hogy a sikeres választás után, amit a Magyar Demokrata Fórum elnöksége sikeresnek ítélt, mi is azt mondjuk, hogy sikeres, de ez az 5,033 százalék az valójában nem tükrözi igazából azoknak a választóknak a számát, amelyek jelenleg ma az MDF-hez tartoznak. Ugyanis ha valaki tegnap hallgatta a Szonda Ipsos meg egyéb, Gallup Intézetnek a jelentését, jelenleg ma a Fidesz
Szóljon hozzá [MNSZKorAP/DOC002918/004007]
-
azt sokan nem értik ezt a problémát. Röviden szólva: a második kerületben többen a másik nagy pártnak gyűjtöttek kopogtatócédulákat, és ez szerintem egy lehetetlen állapot. Ha ez fordítva lenne, akkor is hasonló eredményhez lehetett volna... Bálint István szerkesztő: - Tehát Ön azt mondja, hogy csak azért, mert most valaki az MDF-ben nem a Dávid Ibolya által képviselt irányvonallal ért egyet, azt kár lenne, hogyha retorziók érnék a pártban? Tehát... Antall Péter: - Tehát hogyha az MDF pártalkotmányát elfogadja és betartja, akkor, akkor kár lenne. Szükségünk
Szóljon hozzá [MNSZKorAP/DOC002918/004007]
-
elején mondjuk alapító tagja voltam, és ott abban a lázban, hogy most rendszert váltunk, és itt a lehetőség, tettem egy-két megjegyzést, legalábbis - hogy mondjam - én értelmezésem szerint kardinálisnak mondható javaslatot, hogy mondjuk.... Dunántúli Napló a Magyar Szocialista Munkáspárt lapja, akkor azt mondtam, hogy maradjon a Dunántúli Napló, de legyen az a neve, hogy Pártok Lapja, és itt minden pártnak legyen benne egy oldalnyi lehetősége vagy megosztva úgy, ahogy esetleg lehetséges. A másik felvetésem pedig volt, hogy legyen az, hogy Magyar Szocialista Munkáspárt székháza
Szóljon hozzá [MNSZKorAP/DOC002918/004007]
-
egyébként demokratafórum-tag. Hát bizony, bizony, én így láttam volna én, én, egyszerű ember, falusi kisemberke a demokrácia indulását, hogy itt lett volna egy lehetőség. Ilyen formában kiindulni és nekiállni egy új szemléletű országépítésnek. És én valahol, valahol visszatekintve tizenöt évvel, azt mondom, hogy lehetséges, hogy ha akkor ezt a dolgot ott a Magyar Demokrata Fórum istenkúti összejövetelén elfogadták volna, illetve hát valamiféle állásfoglalás lett volna, lehet, hogy akkor a demokrata fórum mondjuk most nem itt lenne. Halló! Bálint István szerkesztő: - Igen, hallgatjuk! Telefonáló
Szóljon hozzá [MNSZKorAP/DOC002918/004007]
-
az Antall József Alapítvány ebben koordinációs szerepet vállal, hogy a különböző szakterületeknek a munkáját szintézisben lássuk. Utána egy nagyon nehéz, egyéni képviselőket keresünk, tehát ez egy nagyon nehéz folyamat lesz. Tehát nekünk munkánk van bőven. Bálint István szerkesztő: - Tehát Ön azt mondja, hogy nem szakad az MDF és továbbra is Dávid Ibolya lesz az elnök szeptember huszonötödike után? Antall Péter: - Nem szabad szakadnia, nem hiszem, hogy szakad. Bálint István szerkesztő: - Pesti Sándor mit jósol? Pesti Sándor politológus, az Eötvös Loránd Tudományegyetem Politikatudományi Intézetének
Szóljon hozzá [MNSZKorAP/DOC002918/004007]
-
cselekedeteit. A BBC szudáni tudósítója szerint jól dokumentáltak a darfúri falvak elleni támadások, és nem kétséges, hogy a milícia fegyvereket és járműveket kapott a lázadók leveréséhez. Omar al-Basir szudáni elnök azonban tagadja, hogy közük lenne a dzsandzsavíd milíciák akcióihoz és azt mondta, hogy a konfliktus méretét nagymértékben eltúlozzák az Egyesült Államok és a nyugati kormányok. Gyilkosság, kínzás, erőszak Luis Moreno-Ocampo főügyész két évet töltött az ENSZ tényfeltáró csoportja által összegyűjtött adatok vizsgálatával, miután a Biztonsági Tanács megszavazta, hogy adják neki át az emberiség
Miniszter is van a darfúri vérontás gyanúsítottjai között by danieli [MNSZKorAP/DOC002511/001234]
-
Minden, ami sport. videa.hu Sportarchívum Az [origo] minisite-jai a 2000-es labdarúgó-Eb-től a 2007-es úszóvébéig. Megnézem! Peking 2008 Hamarosan itt a várva várt pekingi olimpia. Mi már vágjuk a centit. " Tarver nem menekülhet előlem, a szerződés megszületett a meccsünkről. Évek óta azt mondja, hogy simán legyőzne, hát most megmutathatja, mit tud " - üzent riválisának a brit. A 35 éves Woods (41 győzelem, 3 vereség, 1 döntetlen) egy pillanatig sem gondol az esetleges kudarcra, olyannyira, hogy kijelentette, Tarver legyőzése után Joe Calzagheval, a félnehézsúly " királyával " akar
Összejön a félnehézsúlyú Woods-Tarver ütközet by laszlopi [MNSZKorAP/DOC002549/002245]
-
Mv: - Ez így van, csak most arra is vonatkozott már a kérdésem, hogy milyen bizonyítékok vannak azzal kapcsolatban, hogy Juhász Ferenc átvett pénzt whiskys dobozban? Budai Gyula: - Oláh János dandártábornoknak az önmagát és Juhász Ferencet terhelő vallomása, amelyet. Mv: - Aki azt mondja, hogy egy harmadik személy bevitte hozzá a pénzt. Budai Gyula: - Nem harmadik, hanem FA Pál, tehát ő vitte Fa Pál László közigazgatási államtitkárnak, és Fa Pál abból a szobából, ahol ők voltak, átment a szomszédos szobába, ahol a miniszter volt, elég
MR1 - 180 perc [MNSZKorAP/DOC002934/002870]
-
-e bizonyító erejűnek, vannak -e bizonyítékok? Budai Gyula: - A bizonyítóerejűség majd a bíróság vonatkozásában lehet releváns. Én úgy gondolom, hogy egy megalapozott gyanúhoz egy ilyen vallomás mindenképpen elegendő ebben a vonatkozásban, de ha nem akarok ennyire szőrösszívű lenni, még mindig azt mondom, hogy Juhász Ferencet legalább tanúként nyilatkoztatni kellett volna ebben az ügyben, hot mit tud ezekről az eseményekről, hogy elmondhatja az álláspontját. Én úgy gondolom, hogy egy óriási taktikai, nyomozástaktikai hibát követett el az ügyészség, hogy ez nem történt meg. Mv: - Igen
MR1 - 180 perc [MNSZKorAP/DOC002934/002870]
-
mindenütt volt széles e hazában (sajnos ma sincs belőle kevesebb, bár a haza kevésbé széles), nem kellett azt keresni, minden utcasarkon felbukkant legalább egy, hogy jó alaposan semmibe vegye a haza üdvét. Apám azonban nem félt az ellenségtől, sőt mindig azt mondta, hogy ha véletlenül nem volna ellenség, akkor ki kellene találni. Néha ki is találta aztán. Idáig persze csak ritkán fajultak a dolgok, mert Isten úgy teremtette a világot, hogy virtuális és valóságos ellenség minden történelmi és történelmietlen pillanatban akadt benne bőven
Harmonia Terrestris (Hommage a Esterházy) (Disneyland) [MNSZKorAP/DOC002301/000844]
-
a bátrak, mint apám, mertek kitenni az asztalra. De hát édesapám nemcsak saját vagyonát, hanem az országét is közszemlére tette, leleplezte a vörös olajszőkítőket, megnevezte őket, úgy is, mint Horn és Kuncze, nehogy tévedés essék, a koalíciós várúrnak meg közben azt mondta, hogy csak így tovább, mindent bele (a várba) ilyen bátran és őszintén. Minden idők legjobb és legőszintébb kétéves büdzséjével, kivont kardjával aztán jól elvolt még két évre. Vagy csak másfélre? Mi, gyerekek, meg csak őszinte csodálattal bámultuk. Ahogy a gyerekeknek illik
Harmonia Terrestris (Hommage a Esterházy) (Disneyland) [MNSZKorAP/DOC002301/000844]
-
Himnusz, a Vanitatum Vanitas, a Huszt, az Emléklapra, ezek meghatározzák a magyarság jövőképének az irányait, alapirányait. Össze kell hasonlítanunk az összehasonlíthatatlant, hiszen a himnuszok versek és dallamok, amelyeknek esztétikai értéke is van. Kiss Gy. Csaba a monográfia szerzője: - Sokáig Magyarországon azt mondták, hogy a lengyelek híres csatadala, hiszen egy indulóval, " Nincs még veszve Lengyelország " vagy ugye nagyon sok helyen a népdal hagyománya, hiszen a modern nemzetté válásnak az a szellemi öröksége, ami részben a felvilágosodás korához kapcsolódik, tehát a népben keresték az eredetit
MR1 - 180 perc [MNSZKorAP/DOC002939/001079]