> 170,907 matches
-
megalakul a Fidesz és a Kereszténydemokrata Néppárt (KDNP) frakciójaWPUNCT mondta Harrach Péter, a KDNP leendő frakcióvezetője a Hír Tv Rájátszás című műsorában kedden este a pártszövetség elnökségi ülésén elhangzottakról. Harrach Péter az MTI-nek kedden a frakció várható létszámáról előzetesen azt mondta, hogy 35 azoknak a száma, akik a Fidesz-KDNP közös jelöltjeként, de a KDNP színeiben képviselők lettek. Ezen kívül még sok képviselő indult közös jelöltként, akik kettős tagok a Fidesz-KDNP-ben. Az még nem dőlt el, közülük ki lesz a kereszténydemokrata frakció tagja
Harrach: jövő héten megalakul a Fidesz és a KDNP frakciója [MNSZKorAP/DOC002287/000828]
-
tanácskozás, ez a magyar Parlament hivatalos bizottsága, amelyhez az Állami Számvevőszék se kell, az Ügyészség részvételével elszámolást végez, ez nem tanácskozás. Lakatos Pál :- Én is most azért a magyar Parlamentre szeretnék hivatkozni. Egyrészt 1994-ben a parlamenti választási kampány időszakában Önök azt mondták, hogy mennyi minden borzalom történt privatizációt tekintve az Antall-kormány ideje alatt, majd ha Önök hatalomra kerülnek, akkor felülvizsgálják a priatizációt. Hatalomra kerültek, ez nem történt meg, mármint a felülvizsgálat. Aztán 1994. szeptemberében módosították a privatizációs törvényt. Ebben benne foglaltatik az, hogy
VASÁRNAPI ÚJSÁG - Suchmann Tamás: Visszautasítom, hogy elkótyavetyéltük az országot (1.) [MNSZKorAP/DOC002327/004064]
-
azt gondoljuk, hogy ennek a kötelezettségnek eleget téve az nem politizálás, hogy botránykrónikák indulnak. Az Ügyészségek vizsgálták ezeket a felvetéseket és hála istennek, hogy nem botrányok lettek belőle, hanem ügyészségi eljárások, amelyeknek egyébként még nincs vége, de ezzel nem akarom azt mondani, hogy bűncselekmények történtek, mert az ártatlanság vélelme bárkit és mindenkit megillet. A másik: 1994-ben nem módosítottuk a privatizációs törvényt. 1995-ben hoztunk, alkottunk meg új privatizációs törvényt, amely három elemében korszerű volt és az akkori ellenzék is egyetértett. Az egyik: először készült
VASÁRNAPI ÚJSÁG - Suchmann Tamás: Visszautasítom, hogy elkótyavetyéltük az országot (1.) [MNSZKorAP/DOC002327/004064]
-
albumra, a Caress of Steel-re a zenekar nagyobb reménnyel tekintett, mégis negatív kritikákat fogalmaztak meg róla a rajongók és a kritikusok. Válaszként a negatív kritikára, amelyek nagy része a lemez B oldalán található " The Fountain of Lamneth " -et célozta, Peart azt mondta, hogy vannak vonások benne a " 2112 " című számból, ami a következő albumról, amit 1976-ban adtak ki. Ez az album - annak ellenére, hogy közönyt váltott ki a lemezcégből - hozta meg az együttesnek az áttörést az Egyesült Államokban. Az albumot támogató turné csúcspontja
Neil Peart by Xqbot [MNSZKorAP/DOC002755/000946]
-
eklektikájára és a függetlenségére az interjúkban. Nem tudta, azonban megpróbálta megvédeni Rand nézeteit: Már a kezdet kezdetén is hatással voltak rám Ayn Rand írásai, de ezt nem szabad eltúlozni. Nem vagyok a tanítványa. Az 1980-as Permanent Waves albummal kapcsolatban, Peart azt mondta, hogy az dalszövegeiben használt fantasy és ősi mitológiai témákat. Az 1981-es Moving Pictures album megmutatta, hogy Peart-öt még mindig érdeklik a hősi, mitológiai alakok, de most áttette őket a modern és valós környezetbe. A " Limelight " című dal az azonos című albumról
Neil Peart by Xqbot [MNSZKorAP/DOC002755/000946]
-
a magyar emberek szemével nézi a világot, magyar fejjel gondolkodik, magyar szívvel érez és a magyar érdekek megvédését tarja a legfontosabbnak " - mondta Orbán Viktor. Orbán szerint a szolidáris állam, a szolidaritás elvére épülő program úgy nem jöhet létre, " hogyha valaki azt mondja, hogy van egy ember, van egy program " - utalt a politikus Gyurcsány Ferencre. " Nekünk ugyanis nem egy ember programjára van szükség, hanem a magyar szolidaritás programjára " - emelte ki Orbán, aki szerint ezt a programot konzultációk során kell felépíteni. A demokratikus viták nagy
Orbán szerint a Fidesz kész a kormányzásra by andrassz [MNSZKorAP/DOC002472/000251]
-
rendőrök könnygázzal és gumibottal oszlatták fel a tüntetést. Az elnök lemondását követelő tüntetőkre támadtak a rendőrök a Maldív-szigetek fővárosában. Az ellenzéki néppárt szóvivője szerint több tucatnyi tüntető megsérült, amikor a rendőrök könnygázzal és gumibotokkal feloszlatták a demonstrációt. Az ellenzéki szóvivő azt mondta, hogy legalább negyvennégy embert őrizetbe vettek, közöttük nőket és két parlamenti képviselőt, a rendőrség szóvivője viszont azt állítja, hogy tíz embert vettek őrizetbe károkozás miatt. A rendőrségi szóvivő hozzátette, hogy a rendőrök először távozásra szólították fel a tüntetőket, akik különböző tárgyakkal
Könnygázzal oszlattak fel egy tüntetést az indiai-óceáni üdülőparadicsomban by treszkai1maa17 [MNSZKorAP/DOC002515/001292]
-
tizennyolc, tizenkilenc hónapos korában szerettem volna eredetileg beadni őt bölcsibe. Tehát a másfél évet én mindenképp meg szerettem volna várni a bölcsivel. Rip.: - Tehát addig négy, öt hónap van hátra ugye? Igen. És akárhogy egyezkedek a bölcsődévwl nwm wngwsuj. Tehát azt mondják, hogy vagy most, vagy jövő szeptember. Az mondjuk nagyon messze van még, tehát az biztos, hogy nem tudnám megvárni. Thát most azt tudom, hogy lehet csak azért hívtam, hogy valakinek elmondjam a bajomat, mert szerintem erre nincsen megoldás. Csak tényleg nem
Vendég a háznál [MNSZKorAP/DOC002940/002508]
-
2011-10-16 05:23:03 Rákos a legnépszerűbb sorozatszínész Rákos Larry Hagman, Jockey Ewing alakítója Hagman nem árulta el a rák melyik fajtájáról van szó, csak azt mondta, hogy a betegség gyógyítható. Mint Jockey (az USA-ban J.R.) mindenkinek tanácsot tudtam adni, ha korrupcióról, zsarolásról volt szó. Most pedig meg kell küzdenem a rákkalWPUNCT jelentette ki a 80 éves amerikai színész pénteken kiadott hivatalos közleményében. A színész betegsége ellenére
Rákos a legnépszerűbb sorozatszínész [MNSZKorAP/DOC002261/000968]
-
elhinni, úgy gondolta, hogy ezek a rejtvénykészítők ülnek az elefántcsonttornyukban a lexikonokkal körülvéve és próbálják kitalálni a furmányosabbnál furmányosabb feladványokat. Holott azt tudom mondani, a rejtvénykészítés, ugyanúgy csak egy ember, mint ahogy a rejtvényfejtő is. " Rip. - Volt már olyan, hogy azt mondta, hogy elég volt, elegem volt. " Amikor 24 órás versenynek vége van, az egy ilyen pillanat szokott lenni, hogy na most akkor elég, egy darabig ne, nem szokott túl sokáig tartani. "
MR1 - Napközben [MNSZKorAP/DOC002895/001473]
-
kölcsönökből. Korábban a Nemzetközi Valutaalap figyelmeztetette Moszkvát, hogy felfüggeszti Oroszország támogatását, ha a csecsenföldi akciók súlyosan megterhelnék a költségvetést. A szerb ellenzék egyik vezetője elhibázottnak tartja azt a stratégiát, amellyel Washington megpróbálja megbuktatni a jugoszláv elnököt. Zoran Gyingyics egy lapinterjúban azt mondta, hogy a gazdasági és pénzügyi büntető intézkedések nem használnak, de nem is ártanak Szlobodan Milosevicsnek. Hozzátette azt is, hogy Szerbia talpraállításához nem elegendő a jelenlegi kormányzat megbuktatása, legalább 2-3 milliárd dolláros segítségre is szükség van hozzá. /folyt./
HÍREK - Kossuth 24.00 1. rész [MNSZKorAP/DOC002323/001067]
-
nem csak az otthonukat. Műsorvezető: - Igen, de elnök úr, kérdés az, hogy bemennek -e ezekbe a hajléktalanszállókba? Ugye korábban sokak számára nem volt vonzó, féltek, elsősorban a társaiktól féltek. És itt a változásnál én arra is gondoltam, hogy a belügyminiszter azt mondta, hogy ezeken a hajléktalan szállókon a jövőben ott lesznek a rendőrök, és nem azért, hogy korlátozzák a lakókat, nem a külvilágot védik tőlük, hanem hogy egymást ne bántsák és lopjanak egymástól. Kozma Imre: - Azt gondolom, hogy a Máltai Szeretetszolgálat által fönntartott
Kossuth - 180 perc [MNSZKorAP/DOC002904/003656]
-
ezek az emberek tapasztalják meg, hogy elfogadják őket, és akkor nem hogy támadóak, ugyan, erről nem szabad beszélni, legfeljebb néha nehezebben elviselhetők. A mi tapasztaltunk az, hogy a mi otthonaink környékén lakó emberek ajándékokat hoznak ezeknek az embereknek, tehát nem azt mondom, hogy örülnek, hogy ott vannak, de megtapasztalják azt, hogy nem kell ezektől az emberektől félni. Műsorvezető: - A hajléktalan szállók semmilyen veszélyt nem jelentenek a környéken élők számára, mondta az imént műsorunkban a Magyar Máltai Szeretetszolgálat elnöke Kozma Imre atya. Budapesten a
Kossuth - 180 perc [MNSZKorAP/DOC002904/003656]
-
kapnak kaját, szállást, szia. Cserébe leültetik az aluljáróban, és azok a napi lóvét fogják és odateszik, mielőtt megkérdezi valaki, miért van kartonpapír, nem tud magyarul, egy szót nem tud magyarul. De azt biztos nem árulná el, hogy ők kiknek dolgozik, azt mondaná, hogy saját célra. " Rip: - Ez ennyire nyilvánvaló, tehát, hogy ezt így lehet tudni, mert én megsajnálom azt a szerencsétlen nőt, aki ott van a gyerekével, és azt mondja, hogy ételre kell, vagy ne adj isten, amikor azt mondja, hogy beteg az
MR1 - 180 perc [MNSZKorAP/DOC002939/002275]
-
tud magyarul. De azt biztos nem árulná el, hogy ők kiknek dolgozik, azt mondaná, hogy saját célra. " Rip: - Ez ennyire nyilvánvaló, tehát, hogy ezt így lehet tudni, mert én megsajnálom azt a szerencsétlen nőt, aki ott van a gyerekével, és azt mondja, hogy ételre kell, vagy ne adj isten, amikor azt mondja, hogy beteg az ő gyereke. " Ez egy szöveg, ami kell ahhoz, hogy az emberek megsajnálják őket. Figyelj, van egy ember, aki kirakja őket, lát benne fantáziát, tud belőle pénzt csinálni. Ennyi
MR1 - 180 perc [MNSZKorAP/DOC002939/002275]
-
kiknek dolgozik, azt mondaná, hogy saját célra. " Rip: - Ez ennyire nyilvánvaló, tehát, hogy ezt így lehet tudni, mert én megsajnálom azt a szerencsétlen nőt, aki ott van a gyerekével, és azt mondja, hogy ételre kell, vagy ne adj isten, amikor azt mondja, hogy beteg az ő gyereke. " Ez egy szöveg, ami kell ahhoz, hogy az emberek megsajnálják őket. Figyelj, van egy ember, aki kirakja őket, lát benne fantáziát, tud belőle pénzt csinálni. Ennyi. ez egy nyílt titok, ezt mindenki tudja. " Rip: - Hogyha én
MR1 - 180 perc [MNSZKorAP/DOC002939/002275]
-
erre is nagyon kíváncsi lennék. " ÉN most mondok neked egy számösszeget. Húsz perc alatt a Keletiben összeszedtünk másféldoboz cigire valót, meg cigit is egy dobozzal, meg még plusz valami 1.000-1.500 forintot. " Rip.- Kinek adnak több pénzt? " Akik az aluljáróban alszanak, azt mondják, hogy az a legalja, akik ott alszanak, nem fürdenek mindent, az ember már azért nem ad nekik, mert már tudja, hogy piára kell neki. De mondjuk, ha én vagy ő, vagy ő is odamegy hozzá, akkor már elgondolkodik, hogy hoppá, nem
MR1 - 180 perc [MNSZKorAP/DOC002939/002275]
-
az utcán, mivel, hogy nincsen felmérés, azért azt nem tudjuk megmondani, hogy például most a válság következtében vajon nő -e a számuk. Rip: - Milyen koldus kategóriákat lehet felsorolni? Hogy vannak, akik az aluljáróban, hajléktalanként élnek. Beszéltem olyan kéregetőkkel, koldusokkal, akik azt mondták, hogy nincsen semmiféle munkájuk, de van valamilyen lakásuk, vagy hajléktalanszállón élnek, vagy van egy kis albérletük, de ebből tartják fenn magukat. Maklári Ferenc: - Biztos, hogy vannak olyan emberek, akik fenn tudják ebből magukat tartani, szerintem, sokan vannak olyanok, akiknek ez valamifajta
MR1 - 180 perc [MNSZKorAP/DOC002939/002275]
-
48 milliárdot lehet spórolni ezzel a két területtel és a lakossági energiaár támogatás 55 milliárddal csökken. Ennek a részleteit nem lehet tudni, de mint azt említetted, a távhő áfája is a tervek szerint 5 %-os lesz. Most 18 %-os. Oszkó Péter pénzügyminiszter azt mondta, hogy erre akkor van lehetőség, hogy ha ez a költségvetési keret marad, mert akkor van rá fedezet. Az ideinél több mint 20 %-kal kevesebbet kap a Szociális és a Munkaügyi, az Agrár és az Önkormányzati Minisztérium, máshol zömmel 10 % alatti a csökkenés
MR1 - Krónika [MNSZKorAP/DOC002922/004676]
-
nem tudják megmondani, hogy támogatják -e vagy sem. Tehát ő nem volt annyira elutasító. Korábban egyébként arról beszélt, hogy az adócsökkentést mindenképpen szeretnék megvalósítani, mindenképpen kell erre fedezet. Bajnai Gordon miniszterelnök pedig szerdán, amikor elfogadta a kormány a költségvetési tervet azt mondta, hogy az adócsökkentésre megvan a fedezet a költségvetésben.
MR1 - Krónika [MNSZKorAP/DOC002922/004676]
-
MSZP-vel egyébként sem lehetett volna együttműködni, ez a fővárosi MSZP alkalmatlan volt arra, hogy hatékony együttműködést produkáljon " - mondta Lakos Imre. Megjegyezte, hogy az SZDSZ-frakció is " fáradtan és fásultan viselkedett " az elmúlt három esztendőben. Az SZDSZ-ből, mint pártból való esetleges kilépéséről azt mondta, hogy ez a csütörtöki közgyűlésnek nem volt témája, s erre a kérdésre a következő hetek adják majd meg a választ. Hangot adott annak a véleményének, hogy a következő parlamenti választások átrendezik az ország belpolitikai térképét, és mindenkinek el kell döntenie, ezen
Lakos Imre: vergődés volt az elmúlt három év [MNSZKorAP/DOC002377/003903]
-
és Tiszalök között hóekék tisztították a vonatok előtt a síneket, mert a hófúvás miatt fél és másfél méter közötti hóréteg gyűlt össze. Más vonalakon minden vonat előtt és után ki kell tisztítani a váltókat. A Fővinform munkatársa az [origo] -nak azt mondta, hogy egyelőre nincsenek fennakadások a fővárosi utakon, a BKV budai járatain lehet késésekre számítani. A Fővárosi Közterület-fenntartó Zrt. 94 szóró- és ekéző munkagéppel folyamatosan végzi a hó eltakarítását és a síkosságmentesítést a fő- és közösségi közlekedési útvonalakon, hidakon, felüljárókon, a kórházakhoz
Hóekék vágtak utat a vonatoknak - fennakadást okozott az intenzív havazás by prokai1eszt312 [MNSZKorAP/DOC002482/002187]
-
Az ügy kapcsán kitért arra, hogy az elmúlt napokban újabb és újabb információk láttak napvilágot. Emlékeztetett: hétfőn a parlamentben, napirend előtti hozzászólásában feltette a kérdést, hogy hogyan kerülhettek ki információk a nyomozó hatóságoktól. Hozzátette: erre Iváncsik Imre titkosszolgálatokat felügyelő államtitkár azt mondta, hogy ebben az ügyben a Nemzetbiztonsági Hivatal folytatott vizsgálatot, de nem találtak semmit. Gulyás József értelmezése szerint ezzel az államtitkár azt állítja, hogy más nyomozóhatóságoktól szivárogtak ki az információk. Ebben az esetben viszont véleménye szerint ez automatikusan felveti Draskovics Tibor igazságügyi
Az adatvédelmi biztoshoz fordult az SZDSZ az adatgyűjtési ügy miatt [MNSZKorAP/DOC002367/003749]
-
akik egy olyan céggel, az UD Zrt-vel álltak kapcsolatban, amelynek munkatársai " magántitkainkat kutatták ". Gulyás József szerint demokráciában az is elfogadhatatlan, hogy Demeter Ervin szóbeli megbízást adott arra, hogy a cég információkat gyűjtsön a Nemzetbiztonsági Hivatal vezetőjéről, Laborc Sándorról. Újságírói kérdésre azt mondta, hogy a nemzetbiztonsági bizottság tagjaként nincs tudomása arról, hogy Fodor Gábor pártelnök neve is elhangzott volna az egyik, az UD Zrt.-től lefoglalt felvételen. Megjegyezte: egy hírportál arról írt, hogy az üzleti élet több szereplője mellett Fodor Gábor neve is szerepel egy
Az adatvédelmi biztoshoz fordult az SZDSZ az adatgyűjtési ügy miatt [MNSZKorAP/DOC002367/003749]
-
felvételen. Megjegyezte: egy hírportál arról írt, hogy az üzleti élet több szereplője mellett Fodor Gábor neve is szerepel egy felvételen, de tudomása szerint a liberálisok elnöke sem kapott erről értesítést. A Szilvásy György és Draskovics Tibor felelősségét firtató újságírói kérdésre azt mondta, hogy véleménye szerint ebben az ügyben " az egy helyes következtetés, hogy a politikai felelősség megáll, és az is egy helyes következtetés, hogy ilyen esetben egy politikusnak fel kell állnia ". Hozzátette: ebben a tekintetben a miniszterelnök jogosult dönteni arról, hogy a helyén
Az adatvédelmi biztoshoz fordult az SZDSZ az adatgyűjtési ügy miatt [MNSZKorAP/DOC002367/003749]