171,426 matches
-
tévedésből - egy helybéli férfi, a 74 éves Sz. I. lőtte hasba. Mint a Népszava a rendőrség illetékesétől megtudta, az idős ember este nyolc óra körül indult haza egy ismerős családtól. Nem sokkal később visszatért és zörgetett az ablakon. A háziaknak azt mondta, hogy ott felejtette táskáját és kulcsait, kérte, adják ki neki. A lakók azonban közölték, hogy nincs ott a kulcs és a táska, azokat nyilván máshol hagyhatta el, ők nem is látták. Később az öregember ismét visszatért és megint követelőzni kezdett. Akkor
Hasba lőttek egy kilencéves kisfiút [MNSZKorAP/DOC002359/001681]
-
frakció tagja (egyébként a Magyar Nemzet újságírója is) hangfelvételt próbált készíteni az elhangzottakról. Ez - Fábry Béla szavai szerint - a büntető törvénykönyv szerint az ülés zárt jellege miatt a gazdasági titok megsértésének alapos gyanúját veti fel. Hanthy Kinga a távirati irodának azt mondta, hogy semmiféle titkos felvételről nincs szó, a magnója végig az asztalon állt, mert saját részére kívánt felvételt készíteni. Annak a véleményének adott hangot, hogy politikai játszmáról van szó. Az alaptalan vádaskodás mögött az rejlik - mondta -, hogy ő a rossz tervezés miatt
Titkos hangfelvétel miatt tesz feljelentést a fóti MSZP by jozsefh [MNSZKorAP/DOC002474/001850]
-
A NOB most valami újat akart. " Aján Tamás úgy tapasztalta, hogy ennyire kiélezett küzdelem még sosem folyt olimpiarendezésért, mint most a Koppenhágában versengő négy jelölt között. A NOB magyar tagja, a Nemzetközi Súlyemelő Szövetség elnöke a színhelyről beszámolva az MTI-nek azt mondta, hogy Chicago, Madrid, Rio de Janeiro és Tokió egyként bizonyította: bármelyik bármikor alkalmas egy olimpia lebonyolítására. " Mind a négy város nagyon komolyan felkészült, bár az kétségtelen, hogy a pénteki prezentációban Rio és Madrid volt a legjobb, ők tartották a leghatásosabb bemutatót
Az első olimpia Dél-Amerikában [MNSZKorAP/DOC002399/006399]
-
meg kell tartani, és meg kell szervezni. Marosi Antal: - Hogy dőlt el, hogy ki a 45-ből az a 41? Dávid Tamás: - Szeptember óta erre készülünk, gyakorlunk szakkörön, szakkörön kívüli órákon, és az utolsó pillanatig voltak olyan diákok, akik felálltak, és azt mondták, hogy igen, ők nem érzik azt, hogy nekik ez sikerülne. Így sikerült igazából ezt a 41 főt kiválasztani. Hamar Mária: - Ez egy időtartam rekord. Az a lényege, hogy 55 órán keresztül életben kell tartani azt a bábut. Nem szabad egy másodperc
Kossuth - 180 perc [MNSZKorAP/DOC002915/004283]
-
Szolgáltatások és szoftveres ellátottság Egy ilyen rendkívül széleskörű szolgáltatásokkal rendelkező és funkciógazdag mobiltelefon esetében nehéz dolga van az embernek. Akár azt is mondhatnánk, hogy ez a telefon mindent tud, de persze ilyen telefon nem létezik. Közelebb járunk az igazsághoz, ha azt mondjuk, hogy ez a készülék majdnem mindent tud. Ha pedig tovább pontosítunk, és leporoljuk nem is olyan rég elkészített Nokia 7610 tesztünket, akkor megkapjuk a tökéletes választ: Ez a telefon mindent tud, amit a 7610, de nála még egy kicsit többet. Lássuk
Nokia 6670 - Másodpéldány by Somez [MNSZKorAP/DOC002316/006627]
-
amúgy. R. :- De azt látja, hogy nem lehet behajtani meg kihajtani. Nagy Lajos: - Azt nem lehet, az biztos, azt látom. R.: - Voltak itt ma a rendőrök. Nagy Lajos: - Voltak, azt nem tudom, miért voltak, nem beszéltem velük. R. :- Fényképeztek, meg azt mondták, hogy nem szabályos, hogy az utat is elfoglalják. Nagy Lajos: - Nem tudok semmit, meg nem is beszélek senkivel. Hát nem tudok oda se menni, elzavarnak engem, mint magát. R. :- Itt a biztonsági őrök nagyon kemények. Nagy Lajos: - Hát mit csináljunk, ez
MR1 - Közelről [MNSZKorAP/DOC002899/001247]
-
ki maradványait. Kihantolásának november 18-i ünnepe, és földi maradványai ereklyetartóba helyezésének szeptember 24-i ünnepe valószínűleg ebből az eseményből eredeztethető. Ereklyéit különböző franciaországi és belgiumi templomokban helyezték el. A hagyomány szerint a Brüsszel helyén létesült első település is az ő nevéhez köthető, mivel azt mondják, hogy a Zenne szigetén ő alapított egy falut a 6. század végén és építtetett egy kis kápolnát. Ez az Île Saint Géry/ Sint-Gorik nevű sziget és település volt a későbbi Brüsszel magja (a jelenlegi Place Saint Géry/ Sint-Goriksplein helyén). Szent Gaugericus
Szent Gaugericus by Hidaspal [MNSZKorAP/DOC002743/002627]
-
diplomáciai viharhoz vezetett. Összegyűjtöttünk a legemlékezetesebb diplomáciai botrányokat. Gyurcsány és a terrorista focisták - többszöri bocsánatkérés kellett Nagy diplomáciai bonyodalom lett 2005-ben Gyurcsány Ferenc egyik minden előzmény nélküli mondatából, amelyben terroristáknak nevezte a szaúdi focistákat. Az akkori kormányfő egy magyar rendezvényen azt mondta, hogy a magyar futballválogatott a február 2-ai szaúdi-magyar barátságos mérkőzésen " halált megvető bátorsággal küzdött az arab terroristák ellen ". Gyurcsány később bocsánatot kért a szavaiért, de Szaúd-Arábia hazahívta nagykövetét Budapestről, és az arab ország lemondta Szili Katalin házelnök szaúd-arábiai látogatását. Az ügy végül
A Kalasnyikovoktól a szexbotrányig - a magyar diplomácia baklövései by dull1szabol930 [MNSZKorAP/DOC002484/000064]
-
a határon több részletben átjuttatott szállítmányt. Jeszenszky Géza volt külügyminiszter Az Antall-kormány azzal is súlyosbította a jugoszlávokkal a konfliktust, hogy Jeszenszky Géza külügyminiszter korábban tagadta a fegyverszállítást. Az ügy nyilvánosságra kerülése után itthon vizsgálóbizottságot hoztak létre, amelynek kormánypárti (MDF-es) vezetője azt mondta, hogy " a magyar politika döntése a béke megteremtéséhez járult hozzá ", mert nagyobb vérengzés lett volna, ha a horvátok nem kapnak fegyvert. Magyar tévéműsor is kiborította már a külföldieket 2003-ban a japán nagykövet tiltakozó levelet adott ki a TV2 egyik műsora miatt
A Kalasnyikovoktól a szexbotrányig - a magyar diplomácia baklövései by dull1szabol930 [MNSZKorAP/DOC002484/000064]
-
is több. Arról nincsenek pontos adatok, hogy Magyarországon hány ember küszködik allergiával. Nékám Kristóf szerint a teljes felnőtt lakosság több mint 20 százaléka szenved légúti allergiától, az asztmások aránya pedig 3 százalékra tehető. Paller Judit országos tiszti főorvos egy sajtótájékoztatón azt mondta, hogy a magyar lakosság körülbelül 10 százaléka allergiás, a pollenallergia mintegy kétszázezer embert érint. A szakemberek egyetértenek abban, hogy a szénanáthát akkor is kezelni kell, ha enyhék a beteg tünetei. Sokan nem gondolnak rá, de a tüsszögés, az orrdugulás, a szemviszketés
Többen szenvednek allergiától by NÉPSZAVA-információ [MNSZKorAP/DOC002375/002510]
-
A megkérdezett vállalatok 11 százaléka szerint nő az alkalmazottak száma, 8 százalékuk visszaesésre számít, 78 százalékuk szerint pedig nem lesz változás. Az idősek járnak pórul A Matolcsy által jelzett terv úgy valósulhat meg, ha új munkahelyek jönnek létre, Matolcsy korábban azt mondta, hogy a foglalkoztatottság év végéig 1 százalékkal emelkedik majd a kormány elképzelései szerint. Az elmúlt hónapokban azonban a foglalkoztatottak aránya is visszaesett, a kormány hivatalba lépése óta összességében csökkent a foglalkoztatottak száma: 2010. május-júliusban még 3,789 millióan dolgoztak, míg most csak
Kezdenek előbújni a sötétből a láthatatlan munkanélküliek by galambos1pe000 [MNSZKorAP/DOC002601/000927]
-
akkor annak az életnek nem sok értelme lenne. Az értelme a hitet hirdetni, s ez egy örök feladat. Én hálás vagyok az Istennek, hogy ilyen sorsot kaptam, s nagyon örülnék, ha itt a Felvidéken lennének társaim, akik megértették mindezt, s azt mondanák, hogy igen, én is szeretném csinálni... HE, Felvidék.ma
A hit a legnagyobb tudás az ember számára by Unknown [MNSZKorAP/DOC002237/002401]
-
éppen a tartomány székvárosa, Újvidék vitte a pálmát a falfirkafestési " lázban ". A Reagálj! nevű nem kormányzati szervezet hétfőn ismét kampányt indított a falfeliratok eltüntetésére. A városi köztisztasági vállalat bejelentette, hogy beszerzett egy grafittitisztitó gépet. Zeljko Blagojevic vállalatvezető a csodagép bemutatóján azt mondta, hogy a közel 1,2 millió dinárt (3,6 millió forint) érő berendezés képes különféle felületekről leszedni a feliratokat. EU-nagykövetek Szabadkán tájékozódtak a vajdasági helyzetről Eredményes magyar-szerb dialógus Szabadkán Ljajic szigorúbban büntetné az etnikai bűncselekményeket A szerbiai románok is Rasim Ljajic távozását követelik
Önálló vajdasági rendőrséget követel a parlament elnöke by jozsefh [MNSZKorAP/DOC002509/003820]
-
módon nem is tudtunk megfelelni az elvárásoknak. Most sokkal kisebb a teher rajtunk, igaz belül mindannyian érezzük, hogy most a bosnyákok ellen dupla a tét, hiszen a Norvégia elleni kínos vereséget is feledtetni kellene. Azt hiszem nem lesz könnyű. - Sokan azt mondják, hogy a kapitánynak változtatnia kell a szombati csapaton? - Egy 1-4-es vereség után természetes, hogy sokakban felmerül a változtatás igénye, de ez a kapitány dolga. A magam részéről úgy gondolom egyébként, hogy lesz pár változás, de nem biztos, hogy ezek egybeesnek majd
Gera szerint Bozsik változtat by balazse [MNSZKorAP/DOC002461/000182]
-
fabok1balin916 Lezuhant egy sárkányrepülő Pilisszentkeresztnél Súlyosan megsérült az a budapesti férfi, aki lezuhant sárkányrepülőjével csütörtökön Pilisszentkeresztnél. Kovács Viktória, a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóügyeletese azt mondta, hogy bár a rendőrség még nem tudta kihallgatni, úgy tudják, a férfi amiatt zuhant le, mert légörvénybe keveredett. A rendőrség szakértő bevonásával vizsgálja az eset körülményeit.
Lezuhant egy sárkányrepülő Pilisszentkeresztnél by fabok1balin916 [MNSZKorAP/DOC002479/001062]
-
el, tehát, hogyha ezeket biztosítottnak látja a piac az új kormány tevékenységétől, akkor biztos vagyok benne, hogy ez tartósan is egy forinterősítő tényező lehet. Rip: - És folytatódhat a kamatcsökkentés is, ugye ma kamatdöntő monetáris tanácsi ülés lesz, és az elemzők azt mondják, hogy újabb 25 bázisponttal csökkenthet a Magyar Nemzeti Bank. Weinhardt Attila: - Igen, a mai csökkentés az gyakorlatilag biztosra vehető, és az sem lesz meglepő, hogyha egy-két monetáris tanácstag 50 bázispontos kamatcsökkentés mellett fog érvelni. De azt gondolom, hogy érdemes azért a
MR1 - 180 perc [MNSZKorAP/DOC002920/003742]
-
is és nagyon sokan jártak különböző iskolákba, egyetemekre, főiskolákra, talán nem egy kollégiumból kéne a csapatot összeállítani. Túl sok tehetséges ember van ebben az országban, és én hiszek bennük és én főleg nálam okosabbakat hívok ide minden évben.- Egy interjúban azt mondta, hogy mániákusan hisz a keveredésben.- Hát ez az ország maga a színtiszta keveredés. Hát ezt állandóan rasszista emberek próbálják homogenizálni. Hát ebben a Közép-Kelet-Euróában a legcsodálatosabb ez a keveredés. A rengeteg tehetséget pont ez adta.- A kormányban egy miniszter azt mondta
Szárszói találkozó a hét végén [MNSZKorAP/DOC002321/002972]
-
kaptam, nem adhatnak hitel átütemezést. Ács Gábor.: - Hadd kérdezzem meg, hogy milyen élethelyzetben volt, amikor felvette ezt a hitelt? Név nélkül.: - Akkor volt rendes munkahelyem, hegesztő szakmunkás voltam egy cégnél. Az volt a probléma, hogy létszámleépítés volt, ezért fogtak, és azt mondták, hogy köszönöm szépen. Ács Gábor.: - Számított egyébként arra, hogy az állása bizonytalan lehet? Név nélkül.: - Nem zuhantam meg, mert nekem volt egy péküzletem is. Ács Gábor.: - De ezt múlt időben mondta. Név nélkül.: - Azért, mert mivel az OTP rátett a BAR
Kossuth - Délután [MNSZKorAP/DOC002902/001706]
-
egyeztetett az Örökségvédelmi Hivatal jogászával. Kovács Andrea: - A hivataltól ígéretet kaptunk arra, hogy hétfőn délelőtt megkapjuk azt a cd-t, amelyen szerepel az értékvizsgálat, fotók, illetve a művészettörténészek és építészek értékelése az adott ingatlanokról. A Kulturális Örökségvédelmi Hivatal elnöke, Mezős Tamás azt mondja, hogy az értékvizsgálatot fel fogják tenni a honlapjukra. Mezős Tamás: - Én személyesen sosem értettem egyet azzal, hogy ezt az anyagot ne tegyük közkinccsé, a hivatal jogászainak volt az a véleménye, hogy különböző jogszabályokra hivatkozva, ők ezt nem publikusként értékelték, egyetértek az
MR1 - Krónika [MNSZKorAP/DOC002915/001160]
-
szándékok, amelyek a hivatal meggyőződése szerint az értékmegőrzést nem prímer szempontként kezelik. Rip: - Ez alatt, mit ért? Mezős Tamás: - Bizonyos gazdasági szempontok vezérlik a tervkészítést. A Pesti zsidónegyed minden épületéről készült egyébként értékvizsgálat tavaly februárban. A VII kerületi önkormányzat akkor azt mondta, hogy rehabilitációs szabályozási tervüknek ez lesz az alapja, az Óvás Egyesület elnöke Perczel Anna építész szerint ez végül nem így lett. Perczel Anna: - Egy szabályozási tervnek kötelező része a környezeti hatástanulmány és értékvizsgálati hatástanulmány, a nélkül szabályozási tervet nem lehet elfogadni
MR1 - Krónika [MNSZKorAP/DOC002915/001160]
-
bevásárlóközpont, és úgy emlékszem, akkor én még nem voltam még polgármester, hogy volt ilyen kezdeményezés a kereskedők részéről, de megakadályozni azt senki nem tudja, hiszen vállalkozói szabadság van Magyarországon. Mv.: - Aláírásgyűjtéssel csábít diszkontláncot Kőrösladányra a helyi polgárság, azonban az üzletláncok azt mondják, hogy túlságosan szegények ott az emberek, így nem igazából szeretnének megtelepedni a Békés megyei városban. Társi István összeállítását hallották.
MR1 - Közelről [MNSZKorAP/DOC002901/001680]
-
A Veres Jánost kiegészítő Szűcs Erika szociális miniszter a gázártámogatás változásairól beszélt új elemként. Szűcs Erika (szociális miniszter): Csökkenő gázárak esetén az, aki eddig kapott támogatást, az ugyanannyit fizet, mint eddig. Tehát a csökkenő gázárat nem támogatjuk, hanem továbbra is azt mondjuk, hogy támogatjuk az ő fogyasztását addig a szintig, mint eddig, tovább nem kívánunk menni vele. A támogatás visszafogásától egyébként körülbelül 20 milliárd, a gyógyszertámogatások benntartásától pedig további 30 milliárd forintnyi megtakarítást remél a kabinet. A családi pótlék adóalapba vonása a miniszter
MR1 - 180 perc [MNSZKorAP/DOC002945/001668]
-
kezdeményezett Magyar Chartáról és a szeptemberi gyűlésről Fodor Gábor az SZDSZ elnöke kedden az MTI-nek nyilatkozva. A kormányfő a szombati melegfelvonuláson történtek kapcsán az intolerancia elleni " jogos nemzeti önvédelmet " kezdeményezett a Magyar Charta formájában, s gyűlést hirdetett szeptember 6-ára. Fodor Gábor azt mondta, hogy csak akkor vesznek részt a szeptemberi gyűlésen, ha az nem egy pártrendezvény lesz, hanem más politikai erők is támogatják azt. Az SZDSZ elnöke fontosnak nevezte hogy ilyen esetekben széles körű társadalmi és politikai összefogásra van szükség, és a különböző politikai
Nem helyes, ha egy párthoz kötődik a Magyar Charta kezdeményezés [MNSZKorAP/DOC002366/004618]
-
a lobbistákat nyilvántartó Igazságügyi Hivatal tanulmánya szerint sem váltotta be a hozzá fűzött reményeket. A 2006-os törvény lényege, hogy egy jegyzékben regisztrált, hivatalos lobbisták végezhetnek csak érdekérvényesítő tevékenységet és a velük folytatott találkozókról emlékeztetőket kell írni. Schiffer az [origo] -nak azt mondta, hogy szándékosan és cinikusan szabták ilyen szűkre az érintettek körét, hiszen a problémás ügyekben nem hivatásos lobbisták járnak közben, hanem a befektetők és cégvezetők maguk keresik meg a döntéshozókat, akár a hatalmon lévő vagy a leendő miniszterelnököt. Utóbbi kijelentésével Schiffer arra
A félhomályt választják az állami tisztviselők a rázós ügyekben by kovacs1aron000 [MNSZKorAP/DOC002479/001302]
-
kívánt nyilatkozni róla. Tukacs István, a költségvetési bizottság szocialista tagja azt közölte: egyetértenek azzal, hogy szigorúbban kellene szabályozni a lobbizást, ugyanakkor az LMP javaslatát szakmailag még alaposan át kellene nézni, és egyeztetni a részletekről. Egy névtelenséget kérő MSZP-s forrásunk szintén azt mondta, hogy a módosításnak vannak problémás részei, például az emlékeztető készítés minden gazdasági emberrel folytatott megbeszélésről, hiszen nehezen meghatározható, milyen egyeztetések tartoznak ebbe a körbe. " Nemrég együtt vacsoráztam egy gimnáziumi barátommal, aki jelenleg egy cég vezetője. Beszélgettünk erről, meg a családról, de
A félhomályt választják az állami tisztviselők a rázós ügyekben by kovacs1aron000 [MNSZKorAP/DOC002479/001302]