171,426 matches
-
2011-08-12 KOSSUTH - Krónika Műsorvezető: - A vonalban van Lukács Csaba, a Magyar Nemzet újságírója, aki beszélt a gyilkosok karmaiból megmenekült férfival. Állítólag, amikor véresen, sárosan menekült, a járókelők nem nagyon akartak neki segíteni. Lukács Csaba: - A fiatalember azt mondta, hogy meglepődött azon, hogy amikor az életéért könyörgött és a rendőröket próbálta fölhívni, akkor a járókelők közül senkinek nem volt telefonja - idézőjelbe -, mindenki éppen felejtette otthon. Egy kis boltba is bement, ahol szintén segítséget kért, és ott csak annyiban segítettek neki
KOSSUTH - Krónika [MNSZKorAP/DOC002913/001861]
-
csaknem 40 éve nem volt példa. Kapcsoljuk Londont, tudósítónk Tóth Vali. Hogyan nyilatkozik a liberálisok vezetője, ő kivel tárgyalna a koalícióról? R: - Hát, most hirtelen nagyon kapós lett a menyasszony, Nick Clegg ugye, mert mindenki vele szeretne koalícióra lépni. Ő azt mondta, hogy semmit sem szabad elsietni, nem szabad olyan döntéseket hozni, amik nem bizonyulnak időtállónak. Tehát ő mindenkit arra bíztat, hogy egy pillanatra álljanak meg és vonják meg a mérleget. Egyelőre ő azt mondja, hogy tartja magát korábbi ígéretéhez, ami szerint annak
MR1 - Krónika [MNSZKorAP/DOC002927/003268]
-
mert mindenki vele szeretne koalícióra lépni. Ő azt mondta, hogy semmit sem szabad elsietni, nem szabad olyan döntéseket hozni, amik nem bizonyulnak időtállónak. Tehát ő mindenkit arra bíztat, hogy egy pillanatra álljanak meg és vonják meg a mérleget. Egyelőre ő azt mondja, hogy tartja magát korábbi ígéretéhez, ami szerint annak kell először lehetőséget adni a kormányalakításra, aki a legtöbb mandátumot és a legtöbb szavazatot nyerte, ezek pedig a konzervatívok. Mv: - Ugyanakkor a hagyományok mást mutatnak, vagy mondanak ki. R: - Hát, először is ugye
MR1 - Krónika [MNSZKorAP/DOC002927/003268]
-
tárgyalnak, akkor ugyanúgy nem lesz meg a többségük. Tehát tökéletes patthelyzet van. És sajnos a legnehezebb ugye alkupozícióban lévő Liberális Demokraták teljes választójogi reformot szeretnének, népszavazással együtt, amit a konzervatívok párttagjai nem valószínű, hogy elfogadnának. Tehát hiába hajlandó lenne Cameron azt mondani, hogy legyen, a párt többsége ezt ellenzi. Úgyhogy a Times délutáni internetes kiadásában már azt vizionálja, hogy itt hamarosan újabb választások lesznek.
MR1 - Krónika [MNSZKorAP/DOC002927/003268]
-
métermázsa kocsonyával. Kránitz Balázs és Nagy Margit riportja. Kránitz Balázs.: - Harcba száll -e egymással Miskolc és Szeged? - a borsodi megyeszékhelyen ugyanis nagy felháborodást váltott ki, hogy a Tisza parti város kocsonyafesztivált rendez ezen a hétvégén. A miskolciak közül volt, aki azt mondta, hogy Szeged ellopta a rendezvényüket. Hogy a vita mivé fajul, azt egyelőre nem tudni, annyi azonban biztos, hogy Szegeden a fesztivál vasárnapig tart. A helyszín a Mars tér, Nagy Margit látogatta meg az egyik szervezőt, Lehőcz Józsefet. Lehőcz József szervező.: - Én
Szombat délelôtt [MNSZKorAP/DOC002942/000793]
-
Ian McCulloch... Ian Hubbard kapitány Louise Marleau... Stella Holmes ezredes Marino Masé... Tony Aris hadnagy Siegfried Rauch... Hamilton Gisela Hahn... Perla de la Cruz Carlo De Mejo... Young ügynök Carlo Monni... Dr. Turner Bakik Amikor Hubbard mesél a Marson történtekről, azt mondja, hogy a tojások olyan zöldek voltak, mint a fényképen. Ezt képtelenség megállapítani, mivel a fénykép fekete-fehérek. A labor jelenetnél, amíg a savat egy patkányba fecskendezik, látszik, ahogy a tű elhajlik. Ezzel is jelezve hogy gumiból volt. Miután a raktárban öngyilkosságot követnek
A rémület ivadékai by Porrima [MNSZKorAP/DOC002791/000710]
-
esztert Pintér elleni vádak a Tasnádi-perben A Tasnádi-per keddi tárgyalásán egy állítólagos volt KGB-s ügynöknő azt mondta, hogy tudomása szerint Oroszországból utaltak pénzt Pintér Sándor számlájára. A pénzt állítólag más vette fel a számláról, és az illetőnek cserében terhelő vallomást kellett volna tennie Tasnádi Péter ellen.
Pintér elleni vádak a Tasnádi-perben by esztert [MNSZKorAP/DOC002467/004022]
-
koromban a rabbi, aki a bármicvómat vezette, még hozzátett egy adagot: elveszítette a hitét, és tőzsdeügynöknek állt. Aztán volt az az eset a cserkészreggelin, amikor megettem egy szelet szalonnát, és Isten nem sújtott le rám tüzes villámával, ahogy vártam. Ha azt mondom, hogy felnövekedvén, Istenbe vetett hitem egyre olvadt és fogyatkozott, akkor keveset mondok. Az újhitű zsidó templomban azt tanultam, hogy Isten jó és igazságos is tud lenni: jó cselekedeteimért megjutalmaz, de a vétkeimért megbüntet. Nem gondoltam bele ebbe mélyebben, de aztán egy
A SZERETET TANÍTÁSA by Dr. Gerald G. Jampolsky [MNSZKorAP/DOC002706/000006]
-
azonnal eldöntötte, hogy oda bizony nem engedhet el egyedül. Csütörtökig kétségek között őrlődtem. Vajon teljesen elment az eszem? Hiszen azt tervezem, hogy olyan emberek közé keveredem, akikről tudom, hogy az ördög eszközei. Miért megyek oda? Könyvekért, amelyekről egy belső hang azt mondta, hogy haza fognak vezetni. Ennek az egésznek egy fikarcnyi értelme sem volt. De mégis tudtam, hogy el fogok menni. Csütörtökön megérkeztünk Jerry Jampolskyhoz, aki barátságos mosollyal fogadott. Gyanakodtam is természetesen, hogy miért ilyen szívélyes velem. A ház tele volt emberekkel, akik
A SZERETET TANÍTÁSA by Dr. Gerald G. Jampolsky [MNSZKorAP/DOC002706/000006]
-
területekről Magyarországra történő bevándorlás egyébként Szlovákiából a legalacsonyabb, már csak azért is, mert az itteni magyar lakosság a határ mentén él, és a határ menti munkavállalásban érdekelt. A számok egyértelműen alátámasztják, hogy fogyatkozásunkért elsősorban az asszimiláció a felelős? Nem lehet azt mondani, hogy nagymértékben növekedne az asszimiláció. A 47 ezres népességfogyás fő meghatározó összetevője az asszimiláció, de a 90-es években drasztikusan csökkent a termékenység. A 70-es, 80-as években a természetes szaporodás még 25-35 ezres többletet mutatott, a 90-es években pedig már 2 ezer
Gyurgyík László szociológus a magyarság lélekszámának csökkenéséről by Unknown [MNSZKorAP/DOC002234/001665]
-
és visszafogottabban fogalmazott, mint múlt héten. Nem mondta most például, hogy nem lesz gátja a kormány törvényhozási lendületének, kérdéseikben az MSZP-s képviselők ennek ellenére erről kérdezték a legtöbbet. Ezekre a kérdésekre adott válaszaiban Schmitt Pál most már sokkal óvatosabb volt, azt mondta, hogy mihelyst a pozíció miatt felfüggeszti vagy megszünteti Fidesz-tagságát, függetlennek és pártsemlesnek tek-, pártsemlegesnek tekinti majd magát, és nem fog bólogató Jánosként egyetérteni a kormány minden lépésével. Sok kérdést kapott még egyébként a jelölt már elfogadott vagy még a parlament előtt
MR1 - Krónika [MNSZKorAP/DOC002911/002902]
-
és ez egy óriási dolog. Mikor volt már ilyen pápánk, aki ennyire megértette a világot, és érdekes módon a világ kezdi megérteni őt. Mv.: - XVI. Benedek pápa az elmúlt 29 évben a második pápa, aki az Egyesült Államokba látogatott, és azt mondta, hogy Amerikának türelemre van szüksége, mit jelenthet ez a mondat Magyarics úr? M.T.: - Ez ezt jelenti, hogy ki kellene használnia az utolsó pillanatig a lehetőséget arra, hogy minden konfliktusra békés megoldást találjanak, türelmesen, hosszú tárvra kellene gongolkozni, ez sajnos az Egyesült
MR1 - Közelről [MNSZKorAP/DOC002945/002990]
-
Egyesült Államokban egyrészt a katolikus egyház megerősödik, jelenleg is 70 millió tagot számlál, és a legerősebb egyház, hogy ha úgy vesszük, másodszor amiről korábban szó volt egy spirituális megújulásra van szükség, és egy helyen idézte II. János Pált is, aki azt mondta, hogy az igazság nélküli világban a szabadság elveszti az alapjait, tehát ez az a nagyszabású és távlati gondolkodás, amelyet át szeretne adni, amely talán az üzenete lehet az egész látogatásnak. K.U.: - És még annyit hozzátennék, hogy ugye amit a nagyon befolyásos
MR1 - Közelről [MNSZKorAP/DOC002945/002990]
-
hit és az értelem között. Márpedig a dialógusa az iszlámnak is ugyanaz az alapgondolata, hogy a kettőt ki kell egyensúlyozni. Tehát ő alázattal meg oda tanulni, és ezér az erkölcsi kérdések, nem mutató ujjal érkezik, felemelt mutató ujjal, hanem alázatosan azt mondja, hogy vétkeztünk uram, de ugyanakkor tanulni szeretnék, de azt is helyr teszi, hogy nem lehet ez az egyensúly valamiféle új fundamentalizmus. Én úgy gondolom, hogy azt, hogy mint alázatos tanuló megy oda ez az amerikaiaknk hihtetlenül imponál, és talán indirekte megértik
MR1 - Közelről [MNSZKorAP/DOC002945/002990]
-
Krétán kifejezetten megalázó volt hogyha úgy serdült fel valaki, hogyha nem volt korábban férfi szeretője, mert ez annak a jele volt számukra, hogy az illető nem rendelkezik elég erénnyel ahhoz hogy felfigyeljenek rá a felnőtt férfiak. Tehát egyáltalán nem lehet azt mondani, hogy Nagy Sándor számára, aki egy ilyen közegben nevelődött ez valami ismeretlen vagy botrányos dolog lett volna. Másik oldalról azt is tudjuk, hogy éppen Hifaisztionnal tehát aki a film itt a hogy is mondjam intim barátjaként ábrázol Hifaisztionnal valóban nagyon intim
Szonda [MNSZKorAP/DOC002943/000550]
-
Cristóbal de los Angeles nevű kölyökcsapatban, de tehetségét nem lehetett nem észrevenni, így hamarosan az Atlético megfigyelői jelentették a klub utánpótlásának vezetőinek, hogy egy csiszolatlan gyémántot találtak. Raúl tehát megvalósította édesapja álmát, és az Atlético igazolt játékosa lett. Nem lehet azt mondani, hogy rossz társaságba került, hiszen a piros-fehér-kékek utánpótlása akkoriban meglehetősen jónak volt mondható. A 14 éven aluliak együttese Francisco de Paula edzősége alatt például 1991-ben azt az elképesztő bravúrt hajtotta végre, hogy fél év alatt a korosztályos bajnokságban 175 gólt szerzett
Az Atlético nevelése a Real legendája lett - Raúl-sztárportré by balazse [MNSZKorAP/DOC002550/000843]
-
kapcsoló kis reteszt. LETÖLTHETŐ, ON-LINE NÉZHETŐ VIDEÓTESZT Bámulatos kijelző Ahogy a sportkocsiknál a motor teljesítménye, úgy a mobiltelefonoknál többé kevésbé a kijelző képességei a legmeghatározóbbak. A V3x 240x320 pixeles (33x44 mm) és 262 ezer színű QVGA kijelzője lenyűgöző. Nem merem azt mondani, hogy veri a Sony Ericsson W900-at, de nagyon közel jár az igazsághoz. A színek teltek és a kép is éles, kifejezetten tetszik és fontos előrelépés ez a penge Motorolák történelmében. Külső ablaka már kevésbé szép, mindössze 96x80-as felbontású, 65 ezer színű
Motorola V3x - Pengének látszó tárgy by Somez [MNSZKorAP/DOC002316/008265]
-
értékekről Dudás Károly, vajdasági magyar író, a Hét nap hetilap főszerkesztője készített egy ötvenes listát. Vele beszélget Németh Ernő arról, hogy milyen délvidéki dolgokra lehet büszke a magyarság. Dudás Károly vajdaság magyar író.: - Én azzal kezdtem az előadást, hogy sokszor azt mondták, hogy nekünk nem voltak ismert, híres lovagváraink, nagy vezéreink, híres tudósaink, közben hát dehogynem, és számbavéve ugye, természetesen honnan indul ki az ember az aracsi pusztatemplom titkától. Az aracsi kő, amely latin nyelvű még, de hát a magyar írásbeliség kezdeteit jelentette
MR1 - Határok nélkül [MNSZKorAP/DOC002933/003219]
-
hogy szükségünk van -e erre. Szükségük van -e erre Szlovákia és Magyarország polgárainak? " - tette fel a kérdést Solymos. A frakcióvezető szerint néha az egyik és a másik oldalról is elhangzanak szerencsétlen kijelentések. " Például a magyar parlament elnöke a múlt héten azt mondta, hogy vannak itt olyan pártok, akik úgy tesznek, mintha a magyar érdekeket védenék, és közben kollaborálnak a többségi nemzettel. De nem csak itt, hanem a Vajdaságban és Romániában is " - magyarázta Solymos. Szerinte sokkal több empátiára lenne szükség a szlovák-magyar viszony terén
Solymos szerint hiba volt Gašparovič Esterházyval kapcsolatos véleménye by Felvidék.ma [MNSZKorAP/DOC002236/002597]
-
az államadósságot, és megőrzi a nyugdíjak reálértékét. Az elméletnél mélyebb szintre így nem jutottak, pedig a részletek fontosak lennének, hiszen januárig igen rövid az idő. De Orbán Viktor kijelentését talán nem vonja kétségbe a szóvivő és irodája. A miniszterelnök nemrég azt mondta, hogy a " mintegy 4 milliárd eurós adósságcsökkentésből (...) 1 milliárdot a nyugdíjrendszer (...) átalakításával fedeznek ". A kormányülés után pedig úgy fogalmazott: újabb, néhány százalékos államadósság-csökkentés bejelentésére készül, az intézkedés forrása ismét a nyugdíjrendszer átszervezéséből felszabaduló pénz lesz. Emlékezetes Varga Mihály egy korábbi interjúja
Titkolják az igazságot nyugdíjügyben by Muhari Judit [MNSZKorAP/DOC002383/000480]
-
juha1pal102 Mezey György: Ma kicsit béna volt a Fradi Az 5-0-s vendéggyőzelemmel zárult FTC-Videoton NB I-es mérkőzés után a fővárosi csapat edzője, Prukner László azt mondta, hogy ő sohasem nevezte bajnokesélyesnek a csapatát, és már annak is örül, hogy idáig eljutottak. A fehérváriak szakvezetője, Mezey György szerint túl nagy teher volt a Fradi vállán, ezért szenvedett nagy gólarányú vereséget. A győztes csapat tulajdonosa még nem veszi biztosra
Mezey György: Ma kicsit béna volt a Fradi by juha1pal102 [MNSZKorAP/DOC002557/002314]
-
nincs meg, legfeljebb akkor, ha a jövő héten a Debrecen-meccsen is sikeresen túljutunk. Ahogy mi, hegymászók mondani szoktuk, a csúcsot nem elég megmászni, onnan épségben haza is kell érni " - nyilatkozta a klubtulajdonos. A vendégek edzője, Mezey György a mérkőzés előtt azt mondta, hogy szoros összecsapást vár, ezzel szemben sima, 5-0-s győzelmet aratott az immáron kilenc ponttal vezető csapata. " Váratlanul nagy gólarányú győzelem született, de én elsősorban annak tulajdonítom a Fradi botlását, hogy valakik akkora terhet raktak a csapat nyakába, amely alatt összeroskadt. Ilyen
Mezey György: Ma kicsit béna volt a Fradi by juha1pal102 [MNSZKorAP/DOC002557/002314]
-
2013-11-23 Tünde Dudás Tisztelt Invitel, múlt hét kedden befizetük a díjtartozásunkat és még aznap felhívtuk önőket és azt mondták hogy legkésőbb péntekre leveszik a korlátozást, pénteken is korlátozva volt az internet+ a tv felhívtuk ismét önőket és azt mondta a kollégájuk legyünk már még egy kicsit türelemel hétfőn leveszik a korlátozást, hát kedd van de még most is korlátozva vav
by Tünde Dudás [MNSZKorAP/DOC002166/020309]
-
véleménye szerint indokolt lenne az ingatlanadó bevezetése, mely komoly bevételi forrás lenne az önkormányzatoknak. Ha van ingatlanadó, akkor meg lehet szüntetni az építményadót, a kommunális adót, valamint az iparűzési adót - tette hozzá. " Aki nem akarja az ingatlanadót bevezetni az implicite azt mondja, hogy maradjon fenn az a mai torz adórendszer, amelyik gátja a gazdasági növekedésnek és a fellendülésnek " - jelentette ki.
Töröljék el az ajándékozási illetéket [MNSZKorAP/DOC002370/002783]
-
alakja rajzolódik ki. A vacsoraügy kipattanása óta Vásárhely két részre szakadt: egyik fele nem hisz a puccsistáknak, és a polgármester visszatérését várja, a másik fele lassan kezdi elhinni, hogy véget érhet Rapcsák kilenc éve folyó one man show-ja. " Rossz nyelvek azt mondják, hogy Rapcsák András szereti az italt, szeret kimaradni, vérfertőző, és veri a feleségét. Korábban én is ilyen voltam, mégis megválasztottak képviselőnek " - mutatta be Marzsinai Zoltán 1990 őszén Rapcsák Andrást a képviselő-testületnek. A viccesnek szánt érveken kívül semmi nem szólt Rapcsák megválasztása
Rapcsák András felfüggesztése [MNSZKorAP/DOC002331/000210]