> 170,907 matches
-
kisebb vagy nagyobb felajánlásokat, hiszen amikor szükség helyzetbe kerülünk akkor Önök azok akik leggyakrabban segítenek rajtunk. Talán ebben a tekintetben gondolkozunk el hogy akkor mi is viszonozhatnánk valahogy az Önök segítségét. Pomázi Gábor: - Hát azért olyan nagyon sűrűn nem. Inkább azt mondanám hogy ritkán érkeznek felajánlások. És inkább a kisebb felajánlások érkeznek. Legalábbis hozzánk a jászberényi mentőállomásra.
MR1 - Közelről [MNSZKorAP/DOC002942/002221]
-
amely hitelátütemezést kér, de hogy ennek az átütemezésnek mi lesz a technikája - fix árfolyamon való törlesztés vagy más technikák -, az azon múlik, hogy az állam és a bankok hogyan tudnak megállapodni. Korábban Erdei Tamás, a Magyar Bankszövetség elnöke a tárgyalásokról azt mondta, hogy " jó megállapodás lesz, mindenki vállalja a terheket ". Rogán Antal, az Országgyűlés gazdasági bizottságának elnöke kedden azt mondta, hogy már nyártól rögzítheti a frankhitelek árfolyamát a kormány.
Lázár: A hitelt vissza kell fizetni by barnoczki1b618 [MNSZKorAP/DOC002601/000939]
-
technikák -, az azon múlik, hogy az állam és a bankok hogyan tudnak megállapodni. Korábban Erdei Tamás, a Magyar Bankszövetség elnöke a tárgyalásokról azt mondta, hogy " jó megállapodás lesz, mindenki vállalja a terheket ". Rogán Antal, az Országgyűlés gazdasági bizottságának elnöke kedden azt mondta, hogy már nyártól rögzítheti a frankhitelek árfolyamát a kormány.
Lázár: A hitelt vissza kell fizetni by barnoczki1b618 [MNSZKorAP/DOC002601/000939]
-
hogy a jelentést Orbán Viktor folyamatosan tanulmányozza, és a közeljövőben személyes egyeztetés lesz a kormányfő és Balsai István között. A kormányfő pénteki Blikk-interjújának azon kijelentésével kapcsolatban, miszerint " voltak olyan kormánytagok, akik világossá tették, nem vállalják a négy évet ", a szóvivő azt mondta, hogy Orbán Viktor, amikor felkérte a minisztereket, megállapodásokat kötött velük, és ez így természetes, ha valakik a közös munka mellett döntenek. A kormányátalakítást firtató felvetésre azt válaszolta, hogy jelenleg az ország átszervezése zajlik, nem a kormányé.
Szijjártó: Adóztatható juttatást kapnak a nyugdíjban maradó rendvédelmisek by hamana1zsolb04 [MNSZKorAP/DOC002481/000580]
-
2008-09-14 MR1 - Vasárnapi újság Mv. :- Kemény és békülékeny szavak is elhangzottak a magyar és a szlovák kormányfő közös programján. Sólyom László és Ivan Gasparovic a visegrádi együttműködés értekezletén tárgyaltak. A magyar államfő azt mondta, hogy Szlovákiában a legmagasabb politikai szinten is jelen van a magyarellenesség. Hiányolta, hogy a pozsonyi kormány nem határolódik el a jelenségtől. Gasparovic viszont úgy vélte, bár vannak problémák, a két ország kapcsolata nem rossz.
MR1 - Vasárnapi újság [MNSZKorAP/DOC002895/000105]
-
2013-11-23 László Varga Azért vicc! van két aranykártyás és egy platinakártyás előfizetésem és nem tudok telefont rendelni?!?! egy folyószámlán kell nekik lenniük hogy kedvezményt kapjak?? nem elég hogy 5 éve előfizetőjük vagyok!! és akkor azt mondják hogy van az egyik számon 15 Ft tartozás amit rendezni kellene addig nem tudnak semmilyen ügyet elindítani!! Holnap már nem leszek ügyfelük az biztos. elég volt most akartam meghosszabbítani 2 előfizetésemet de inkább lemondom és elmegyek egy olyan szolgáltatóhoz ahol jobban
by László Varga [MNSZKorAP/DOC002170/000440]
-
társfüggőségnek hihetetlenül sok a megnyilvánulási formája. Szinte felsorolhatatlan. Van a szakmában leírva a főbb kritériumok nagyon nagy különbségek lehetnek. Azt látom, hogy vagyunk néhányan, akik szeretnénk tudni és szeretnénk többet tudni, és változni és egy teljesebb életet élni, és én azt mondtam, hogy miért érném be kevesebbel? Miért? És akkor azt mondtam, hogy inkább megvárom. Rip. - Van 12 kérdés, amelyek megválaszolásakor egy szakember azt mondhatja, hogy igen ennek a betegségnek az a neve, hogy társfüggés, vagy társfüggőség, de onnantól, amikor ezt mondják, hogy
MR1 - Élhető világ [MNSZKorAP/DOC002937/001113]
-
szakmában leírva a főbb kritériumok nagyon nagy különbségek lehetnek. Azt látom, hogy vagyunk néhányan, akik szeretnénk tudni és szeretnénk többet tudni, és változni és egy teljesebb életet élni, és én azt mondtam, hogy miért érném be kevesebbel? Miért? És akkor azt mondtam, hogy inkább megvárom. Rip. - Van 12 kérdés, amelyek megválaszolásakor egy szakember azt mondhatja, hogy igen ennek a betegségnek az a neve, hogy társfüggés, vagy társfüggőség, de onnantól, amikor ezt mondják, hogy kell dolgozni az embernek magának, egyedül vagy segítséggel? Békési Tímea
MR1 - Élhető világ [MNSZKorAP/DOC002937/001113]
-
ez a neve? Békési Tímea: - Igen, idézőjelben szennyes lista. Rip. - Kiteregetni a szennyest, nyilván itt kezdődik. Békési Tímea: - Igen, szembesülnöm kell vele, hogy én ezeket hordozom magamban, nem szándékosan. Rip. - Tudna ebből mondani olyat, amit a minket most magát hallgatók azt mondják, hogy Te jó Isten, lehet, hogy én is! Békési Tímea: - Nagyon szívesen, akár az összeset felolvasom. Tehát 1-es, " Elszigetelődtünk és féltünk az emberektől és a tekintéllyel rendelkezőktől. " Harcoltuk az elismerést és közben elveszítettük önmagunkat. Megijedünk a dühös emberektől és bármilyen személyes
MR1 - Élhető világ [MNSZKorAP/DOC002937/001113]
-
igazgatója. A szakértő közölte, hogy a hitelminősítők döntéseinél alapvető szempont az IMF jelentése, illetve véleménye, ezért az IMF által jelzett kockázatok megjelennek a minősítő intézeteknél is. Márpedig Magyarország besorolása jelenleg egy kategóriával van az úgynevezett bóvli szint felett. Forián Szabó azt mondta, hogy az IMF a 2012-re vontakozó 5,2, illetve az követő évekra jósolt 7 százalék feletti GDP-arányos államháztartási deficit becslésénél bizonyára nem számolt még a februárban nyilvánosságra kerülő reformcsomaggal. " Amennyiben a tervezett mértékben sikerül csökkenteni az államháztartás kiadásait, akkor jövőre tarthaó lesz
Borúlátóan látja Magyarország teljesítményét az IMF by csernatonyc [MNSZKorAP/DOC002601/000629]
-
2013-12-29 Hungarianspice Egy hétre elvonult a világtól az X-Faktor után Krasznai Tünde (25), az RTL Klub tehetségkutatójának harmadik helyezettje. Karácsony után értük utol az aranytorkú énekesnőt, aki azt mondta, hogy egy kis magányra vágyott, mert elfáradt. Még azt is csak lassan kezdi felfogni, hogy egy egész ország tudj...
by Hungarianspice [MNSZKorAP/DOC002208/003719]
-
a külföldről behozott járművet. F.A.: - Egy békéscsabai polgárnak ez tökéletes megoldás, de mondjuk egy győri, vagy egy szomathelyi autó imprtőrnek az egy tragédia, hiszen körülbelül 900 kilométert kell megtenni ahhoz, hogy az autóját ott bemutassa. R.: - A VPOP szóvivője erre azt mondja, hogy a viták megelőzésére jelöltek ki egetlen központot, mert ha az országban egy helyen végzik a műszaki felülvizsgálatot, akkor nagyobb bizonyossággal garantálható az egységes eljárás is. F.A.: - Én úgy gondolom, hogy az egységes eljárás egy egységes technológiai leírás mentén valósítható meg
MR1 - 180 perc [MNSZKorAP/DOC002925/004834]
-
elmondta, hogy egy monumentális buliban gondolkodik, az már minden elképzelésemet felülmúlta. Azonnal közös nevezőre jutottunk, megbeszéltük a paramétereket, az időpontokat, hiszen a zenekar az elmúlt tíz évben sem szünetelt, Misi működtette. A legnagyobb kérdőjelet a visszatérés helyszínének kiválasztása jelentette. Nem azt mondom, hogy a Lord nem tudna megtölteni egy fél Kisstadiont, mégis alkalmasabb helyszínnek látszott a Petőfi Csarnok szabadtéri színpada. Ott örömmel fogadták ajánlatunkat, hiszen az időpont ráadásul egybeesik a Petőfi Csarnok 15 éves fennállásával. Tegnap éjjel jöttünk vissza Szombathelyről, ahol szenzációs hangulatban
A szíved magyar legyen! [MNSZKorAP/DOC002330/000690]
-
keresztül úgy tudják, hogy zsoldosok ajánlották fel Szeif al-Iszlámnak, hogy egy olyan országba szállítják, amely nem írta alá a Nemzetközi Büntetőbíróság alapokmányát, tehát nincs kiadatási kötelezettsége. A BBC szerint az ügyész most azt írta, hogy a közvetítő, akiben nagyon megbíznak, azt mondta, hogy Szeif be akarja bizonyítani ártatlanságát, és kíváncsi a következményekre. Arról, hogyan halt meg a Líbiát negyven éven át vezető Moammer Kadhafi, itt olvashat bővebben.
Ártatlannak tartja magát Kadhafi bújkáló fia by vorak1anitab02 [MNSZKorAP/DOC002516/000248]
-
kívül, rájött végleg egyedül maradt. A haverjai, magányát enyhítendő, vettek neki prostit egy-egy éjszakára - ezt a felnőtt fiamtól tudom. A férjem, amikor rákérdeztem erre a történetre, a világ legtermészetesebb dolgaként tálalta ezt. Majd kis idő elteltével kétségbeesetten kérte a segítségemet, azt mondta, hogy ha egyedül élek, akkor álljak mellé segítsek neki. Megígérte, hogy abbahagyja az alkoholizálást, ami szétzilálta a családunkat. Lelkiismeret-furdalásom támadt, úgy éreztem én is hibás vagyok abban, hogy igy lezzüllött. Mellé álltam, most is vele vagyok - több mint féléve - nem a
Facér Pasi heti csokra by krisztinapa [MNSZKorAP/DOC002521/000665]
-
forintnak ötször annyi helye van, mint lehetne. Kiss Norbert: - Ez a százmilliárdos fejlesztési program, ahogy ezt hangsúlyoztuk, az új Széchenyi Tervben jelenik meg, és mint minden uniós támogatásnál, nyilván a felhasználásnak nagyon szigorú szabályai vannak. Én erre utaltam akkor, amikor azt mondtam, hogy nyilván majd itt a felhasználás során erre figyelni kell. Mv.: - Mégis mire összpontosítanak? Részben gondolom, a tárgyi, az eszközfeltételeket, részben a pedig a tudományos képzést akarják előtérbe helyezni, segíteni ezzel a pénzzel. Kiss Norbert: - Elsősorban az utóbbi, tehát a minőség
Kossuth - 180 perc [MNSZKorAP/DOC002922/001712]
-
2004-11-22 Reggeli krónika B. A felvidéki magyarság meghatározó személyisége politikusa a Magyar Koalíció Pártjának ügyvezető alelnöke Durai Miklós, a 80 éves nem létező nemzetpolitika kérdésének tartja a kettős állampolgárság intézményét. Véleményét Mái Kovács Kriszténak mondta el. R:- A beszédében azt mondta, hogy határon túli magyarok kettős állampolgársága nem v olt politika kérdés, hanem az nemzet áll szemben egy kisebb csoporttal. MIért gondolja hogy mik azok a jelek amikre erre következtet. Durai Miklós.- Ez az állampolgárság ügy még régen nem pártpolitikai kérdés, tulajdonképpen
Reggeli krónika [MNSZKorAP/DOC002897/001572]
-
2008-11-15 MR1 - Krónika Műsorvezető: - A brit konzervatív párt árnyékkormányának pénzügyminiszter-jelöltje aggódik a szigetország fizetőeszközéért. George Osborne úgy véli, hogy összeomolhat az angol font, ha a londoni kormány eladósodással és költekezéssel próbál kilábalni a recesszióból. Egy interjúban azt mondta, hogy a font máris gyorsan veszít értékéből az euróval és a dollárral szemben. Értesülések szerint a munkáspárti kormány hamarosan rendkívüli adócsökkentési terveket jelent be a gazdaság élénkítése végett.
MR1 - Krónika [MNSZKorAP/DOC002932/002898]
-
új elemként szerepel " kizárólag élőzenei, akusztikus vagy elektronikus hangszerekkel előadott vagy kísért énekesek, koncertek megvalósításának támogatása " - számolt be a javaslatról a szavazás előtt a Heol.hu, Heves megyei hírekkel foglalkozó internetes újság. A lapnak az Egri Kulturális és Művészeti Központ igazgatója azt mondta, hogy az elhatározás jó, de tovább kell gondolni a kérdést. Mészárosné Pusztai Éva arról beszélt, hogy fontosnak tartja: indokolt esetben el lehessen térni a rendelettől. Mint mondta, bizonyos eseményeken, mint egy gyermeknap, megfizethetetlen egy teljes zenekar. Póka Egon úgy véli, hogy
Kőbánya után Egerben is betiltották a playbacket by berta1katal215 [MNSZKorAP/DOC002482/000668]
-
Franz Fehrenbach mindazonáltal bizakodó, azzal számol, hogy a vállalat bevétele már nőni fog a negyedik negyedévben. Hozzátette: a cég teljesítménye csak 2011 után éri el a 2007. évi, recesszió előtti szintet. Májusban a Robert Bosch Kft. ügyvezető igazgatója, Thomas Beyer azt mondta, hogy Magyarország a Bosch számára az egyik legfontosabb külföldi helyszín, több mint 7 ezres munkaerővel és 1,5 milliárd eurós forgalommal. Ficzere Ferenc, a Bosch csoport regionális kommunikációs igazgatója az MTI-nek kedden elmondta, a magyarországi Bosch csoport vállalatai a szükséges intézkedéseket már
Magyarországon nem terveznek leépítést [MNSZKorAP/DOC002392/015381]
-
és ugye ő az akit ilyen csodálatosan megcsinálta a 15 éves lengyel királynői uralkodása alatt, hogy most is a minden lengyel tudja, hogy kicsoda Jadviga. Mi magyarok sajnos az iskolások se tudják, sokszor tanárok sem, hogy létezik ilen. És ugye azt mondta, hogy legyen művelt a népem és ezért óvoda, iskola, egyetem létesít de mindenhol iskola illetve kolostor és templom is lehet valaki okos és művelt és diplomás lehet, de börtönbe is lehet. Mert nem biztos, hogy a diplomás ember jó is. És
Vasárnapi Újság [MNSZKorAP/DOC002895/002707]
-
fenntartsák vele a kommunikációt, miközben a szökését is meg kell akadályozniuk. " Az arra tett kísérlet, hogy a gyanúsított anyja közvetítsen, kudarcba fulladt, de egy ilyen tárgyalás nem könnyű " - mondta a Sky Newsnak egy, a neve elhallgatását kérő brit túsztárgyaló. Ő azt mondta, hogy megpróbálna megkeresni egy vallási vezetőt, aki közvetítene a felek között, miután a jelek szerint vallási indoka volt a támadásának.
Nem akarnak hőst csinálni a toulouse-i gyilkosból by berta1katal215 [MNSZKorAP/DOC002516/001756]
-
2013-11-23 Dorottya Krein A rádióban azt mondták, hogy a metró jár, csak nem áll meg az érintett szakaszon. Imádom ezeket az ellentmondásos híreket! Most akkor mi van?
by Dorottya Krein [MNSZKorAP/DOC002170/012477]
-
1999. 11. 05. 06:34:00 Ismeretlen HÍREK - Petőfi 4.00 A pénzügyminiszter szerint Magyarország 4-5 év múlva teljesíteni tudja az európai pénzügyi rendszer követelményeit. Járai Zsigmond a kelet európai rendszerváltás tapasztalaival foglalkozó hágai nemzetközi konferencián azt mondta, hogy az európai uniós csatlakozás után két-három évvel léphetünk be a pénzügyi unióba. Azt is hangsúlyozta, hogy Magyarország a rendszerváltás után a világ egyik leggyorsabb gazdasági átalakulását hajtotta végre. Magyarország bár elsőként, de nem hamarabb, mint 2004-ben csatlakozhat az Európai Unióhoz
HÍREK - Petőfi 4.00 [MNSZKorAP/DOC002323/002779]
-
Jobbik szélsőséges politikája tönkreteszi, elárulja Magyarországot. Az Önök gondolatai és programpontjai? megvalósulásuk esetén? szegénységbe és szolgaságba taszítanák a magyar embereket. Adjon nekem másfél órát, hogy bebizonyítsam: az Ön által kínált politika nemzet? és társadalomellenes. A Jobbik nemzet? és társadalomellenes, amikor azt mondja, hogy nem kell visszafizetni az IMF hitelt, amely megmentette hazánkat az államcsődtől. Ön pontosan tudja, hogy a teljes magyar közszolgáltatást, a mentők munkába állását, a rendőrség finanszírozhatóságát, több tízezer ember lakáshitelét, több százezer ember munkahelyét veszélyeztetik az ilyen mondataikkal. Önök nem
OS - MDF: Bokros Lajos levele Vona Gáborhoz by Kiadó: Magyar Demokrata Fórum [MNSZKorAP/DOC002392/002348]