> 170,907 matches
-
Leszögezte azt is, hogy a költségvetés " egyértelműen megszorítás ", amely miatt a társadalmi robbanás veszélye alakulhat ki. Végül elfogadhatatlannak nevezte a jogszabályt, mert az egy " nemzetvesztő politikának a gipszlenyomata ". Az utána következő Rozgonyi Ernő " gyengén megalapozottnak " nevezte a költségvetést. A képviselő azt mondta, hogy a bevételeket túlzott mértékben tervezték, miközben az is kétes, hogy ezeket egyáltalán beérkeznek -e. Megjegyezte, hogy eközben a kiadásokat minimumra akarják lefaragni és a kabinet úgy számol, hogy a 300 milliárdos tartalék mindenre elég lesz. Kritikáját megfogalmazva elmondta, hogy az
Jobbik: a költségvetés egyértelműen egy megszorítás [MNSZKorAP/DOC002383/001914]
-
ezeket hogyan távolítsuk el, így kell hozzáállni és nem siránkozni, miattuk. " Rip: - Kína, mit vár el Magyarországtól és Magyarország mit várhat az Önök országától? " Önöknél nagyon jó agyak vannak, ez az ország tele van nagytudású emberekkel, persze csak vicceltem, amikor azt mondtam, hogy Önök nem tudják eladni magukat jól, pedig a tudás itt van és ne becsüljék alul ennek az erejét, mi is sokat tanulhatunk Önöktől, annak ellenére, hogy a méretek különbözőek. " Rip: - Rendben, de akkor mégis, hogyan lehetne megismertetni Kínában a magyar
MR1 - 180 perc [MNSZKorAP/DOC002930/004147]
-
2013-11-23 Péter Szigeti A hetedik kerületben tegnap óta nincs net. Az ügyfélszolgálat szerint " dolgoznak a problémát ". Huszonnégy órával ezelőtt azt mondták, hogy még aznap (= tegnap) elhárítják. Nem sikerült. Ma délután újra beszéltem az ügyfélszolgálattal, s szinte szóról szóra ugyanezt mondták.
by Péter Szigeti [MNSZKorAP/DOC002156/019189]
-
Mediafax hírügynökség. Ioan Pascu román külügyi államtitkár azt mondta Szőcs Ferencnek, hogy Románia nem szeretné, ha az ügy politikai színezetet kapna. Itthon Horváth Gábor külügyi szóvivő a tárca nevében elítélte a budapesti román külképviselet elleni akciót, a román nagykövet pedig azt mondta, hogy a történteket elszigetelt jelenségnek tartja, amely nem lesz hatással a két ország kapcsolataira. A belügyminiszter utasítására megerősítették a nagykövetség és a szegedi román főkonzulátus őrizetét. Tíz év után a tavalyi volt az első olyan esztendő, amikor a magyar gazdaság teljesítménye
HÍREK - Kossuth 07.30 [MNSZKorAP/DOC002325/001313]
-
tisztség betöltésére. Gyi-móthy a közeljövő legfontosabb feladatának a nemzeti földalapról és a birtokrendezésről szóló törvények meghozatalát nevezte. Szavazás nélkül adták egyetértésüket az elnökség tagjai arra is, hogy Torgyán József töltse be a jövőben a párt országgyűlési frakcióvezetői tisztséget. A kisgazdaelnök azt mondta, hogy pusztán formalitásból kikéri majd a frakció véleményét is. Magáról annyit közölt, hogy bizonyára megfelelően ellátja majd ezt a feladatot is, miután kiemelkedő frakcióvezetői múlttal bír. Torgyán József fontosnak tartotta elismételni azon indokait, melyek agrárminiszteri tisztségéről való lemondásához vezettek. Véleménye szerint
Torgyán maga döntött új tisztségéről [MNSZKorAP/DOC002293/003158]
-
2010-07-11 14:00:57 Molnár Attila Ne vegyen csalónak feltöltő kártyát! Ismét becsaptak egy nőt a régi trükkel. A sarkadi hölgyet szombaton reggel hívták fel a mobiltelefonján és közölték vele, hogy az egyik mobilszolgáltató játékán 2 millió forintot nyert. A csaló azt mondta, hogy a pénzt viszont csak akkor kaphatja meg, ha rögtön a hívás után 20 ezer forint értékben feltöltő kártyát vásárol. A nő a helyi benzinkúton meg is vette a kártyákat és nem is kellett sokáig várnia arra, hogy a szolgáltató munkatársaként
Ne vegyen csalónak feltöltő kártyát! by Molnár Attila [MNSZKorAP/DOC002613/003942]
-
2009-04-27 MR1 - Határok nélkül MV: - A Budapesti Nemzetközi Könyvfesztivál keretében, kerekasztal-beszélgetést is szerveztek, a rendezvény díszvendégével, Ljudmilla Ulickajával. A riporter, Gecse Géza. Gecse Géza: - Van egy észtországi ismerősöm, aki megtanult szlovákul és megtanult magyarul is, ő azt mondja, hogy a legfinnugorabb szláv nyelv, az a szlovák. Daria Anyiszimova, az Orosz Tudományos Akadémia Szlavisztikai Intézetének a munkatársa. Mennyire ért egyet, ezzel az állásponttal? Hiszen, ön volt itt most, az egyik meghívott. Daria Anyiszimova: - Érdekes, hogy szlovák néha egy kicsit nehezen
MR1 - Határok nélkül [MNSZKorAP/DOC002937/002580]
-
szerdán debütáló edzőt. Capello a játékosok rossz mentális állapotát jelölte meg a vb-kudarc egyik okaként: " Önbizalom helyett félelemmel futballoztunk, pedig a játékosok hozzáállása mindennek a kulcsa. Jelenleg nem tudom, hogy ezen hogyan lehetne javítani. " Nem jó jel, ha egy szakember azt mondja, hogy tehetetlen, mert így könnyen elveszítheti játékosai bizalmát. Capello szerződtetését anno az FA azzal indokolta, hogy egy olyan, nemzetközileg is elismert edzőt kerestek, akit a labdarúgók tisztelnek. Az olasz szakember eddig megkérdőjelezhetetlen tekintélyén azonban csorba esett. Jöjjenek a fiatalok? Ezzel együtt
Csalódott Anglia, tehetetlen Capello vár a magyarokra by ujlaky1istv714 [MNSZKorAP/DOC002555/003524]
-
egyelőre nem tört meg Groznij védőinek ellenállása. Egy ipari negyedet például egész erődítménnyé alakítottak át. A Moszkva-barát félkatonai alakulatok mintegy 800 fegyveressel állítólag mélyen behatoltak a városba, hogy a felügyeletük alá vonják a legfontosabb ellenőrző pontokat. Aszlan Maszhadov csecsen elnök azt mondta, hogy a végsőkig védeni fogják Groznijt. Az oroszbarát csecsen államtanács elnöke szerint 5000 harcos van a városban, és mindannyian felesküdtek a Koránra. Nyugat-Európában nagy pusztítást végzett a hétvégi orkán. Franciaországban 31 ember meghalt, ketten eltűntek és legalább húszan súlyosan megsebesültek. Az
HÍREK - Kossuth 11.00 [MNSZKorAP/DOC002324/001857]
-
Beregsurányban - közölte a NAV észak- alföldi regionális bűnügyi igazgatóságának sajtóreferense szombaton. Jánvári-Stefán Regina főhadnagy elmondta: a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei településen egy férfi 50 ezer doboz illegálisan beszerzett cigaretta átpakolásához készülődött családi háza udvarán, amikor lecsaptak rá. A férfi a pénzügyi nyomozóknak azt mondta, hogy százezer forintért vállalta a raktáros szerepét ismeretlen emberek felkérésére. Az őrizetbe vett férfit jelentős értékre elkövetett költségvetési csalás megalapozott gyanúja miatt hallgatták ki. A bíróság elrendelte előzetes letartóztatását. Az ügyben az ismeretlen megbízók felkutatása még tart.© 2004-2013 TAS-11 Kft. Minden
[MNSZKorAP/DOC002185/005202]
-
az államigazgatásban 5 százalékot akarnak megspórolni. 2012 végére a pályázatokat papírmentessé akarják tenni, de addig is csökkentik a pályázatokban részt vevő szervezetek számát. Az áthidaló kölcsönök arányát 75 százalékra emelik, ettől az építőipar fellendülését várják. Orbán Viktor amásodik gazdasági akciótervről azt mondta, hogy az a közérdeket képviseli a magánérdekkel szemben. Orbán Viktor :- Eddig az ügyeskedős, potyautas módszerrel lehetett érvényesülni Magyarországon. Aki becsületesen próbált dolgozni, vállalkozni, az szinte csak rosszul járhatott, és még a szemébe is nevettek, hogy milyen élhetetlen vagy. Ennek a korszaknak
MR1 - Krónika [MNSZKorAP/DOC002942/001426]
-
Áder: a szabadság, a partneri együttműködés és az önrendelkezés oldalán állunk Áder János köztársasági elnök szerint a diktatúrákkal szembenéző demokrataként nem elég azt mondani, hogy az áldozatok oldalán állunk, ki kell mondani azt is: elkötelezettek vagyunk a szabadság, a partneri együttműködés és az önrendelkezés mellett. Az államfő erről a totalitárius diktatúrák áldozatainak európai emléknapja alkalmából a Parlamentben tartott, Szembesítés a múlttal című nemzetközi konferencián beszélt
Áder: a szabadság, a partneri együttműködés és az önrendelkezés oldalán állunk [MNSZKorAP/DOC002376/002781]
-
befolyásolja, az MSZP híveinek 97 százaléka nyilatkozott negatívan, a Fidesz támogatói már megosztottabbak, de közülük is 56 százalék inkább rossznak érzi a 2010-es évet. Az emberek 73 százaléka úgy gondolja, hogy tavaly rosszul alakult az anyagi helyzete, 23 százaléknyian viszont azt mondták, hogy jól alakultak a pénzügyeik. Az értékelés a közvélemény-kutatás szerint jelentősen függ az életkortól és a munkaerő-piaci helyzettől. Az idősebb válaszadók rosszabbnak értékelték az évet, a 60-as korosztályban 17 százalék nyilatkozott pozitívan, viszont a húszas éveiben járók közül 31 százalék. Závecz
Szonda: Rossznak látja 2010-et a magyarok többsége by molnar1anet514 [MNSZKorAP/DOC002480/000807]
-
módszert használta arra, hogy a roma gyerekeket szegregálja. Mindenkinek becsengettek - ezt a címet viseli az az integrációt támogató együttműködési program, amelyet ma az oktatási bizottság elnöke, Pokorni Zoltán is aláír. Korábban pedig Lázár János, a Fidesz frakcióvezetője az MR1-Kossuth Rádiónak azt mondta, hogy a Fidesz legfontosabb feladata, hogy megakadályozza a szegregációt. Lázár János: - Én abban az oktatási rendszerben hiszek, ahol nem zárjuk el a valóságtól a gyerekeinket, hanem szembesülnek idejekorán azzal, ami egyébként az utcán szembe jön. Tehát ezt kár volna letagadni. Én
MR1 - Krónika [MNSZKorAP/DOC002919/000448]
-
rendszerben hiszek, ahol nem zárjuk el a valóságtól a gyerekeinket, hanem szembesülnek idejekorán azzal, ami egyébként az utcán szembe jön. Tehát ezt kár volna letagadni. Én integráció ügyében fölzárkóztatás, esélyteremtés ügyében, a szegények számára a kitörés lehetőségének a megteremtése ügyében azt mondom, hogy ez a Fidesz legfontosabb társadalompolitikai célja. Suri Szilvia riporter: - A külön oktatás tulajdonképpen az integrációt szolgálja - ezt mondta a Krónikának Gloviczki Zoltán helyettes államtitkár. Gloviczki Zoltán: - Befogadandó csoportokat alkalmassá kell tenni arra, hogy be lehessen fogadni őket. Ezt az adaptív
MR1 - Krónika [MNSZKorAP/DOC002919/000448]
-
ezt mondta a Krónikának Gloviczki Zoltán helyettes államtitkár. Gloviczki Zoltán: - Befogadandó csoportokat alkalmassá kell tenni arra, hogy be lehessen fogadni őket. Ezt az adaptív pedagógiát szolgálnák ezek az elemek, amiket mi javaslunk. Diós Judit riporter: - Jól értem a szavaiból, hogy azt mondja, hogy a szegregáció az lehet része ennek az adaptív módszernek és átmenetinek tekintik ezt. Gloviczki Zoltán: - Természetesen. Suri Szilvia riporter: - Ma Magyarországon több mint 700 olyan párhuzamos osztály van, ahol elkülönítve csak cigánygyerekek járnak.
MR1 - Krónika [MNSZKorAP/DOC002919/000448]
-
2008-08-06 MR1 - Krónika Kristóf Gábor.: - A hírre, hogy az ÖMW visszavonja a MOL papírokra korábban tett 32 000 forintos ajánlatát, nagyot huppant a Budapesti Értéktőzsdén a MOL részvény ára, több mint 6 százalékot esett. Szakértők viszont azt mondják, hogy ez csak a hirtelen rémület következménye és a gyengélkedő MOL papír nemsokára ismét virul majd. Kubicsek István érdeklődött a részletekről. Kubicsek István.: - Az ÖMV döntésével a fogyasztók mindenképpen jól jártak -mondta el a Déli Krónikának a GKI Energiakutató vezetője: Bartha
MR1 - Krónika [MNSZKorAP/DOC002916/003479]
-
2013-11-23 Erzsébet Busch Lássuk, mi is a Facebook... a gyerekek szerint " A Facebook az egy ilyen számítógépes szakácskönyv. Anyu, mikor süt vagy főz valami finomat, akkor mindig azt mondja, hogy várjatok, először lefotózom, mert felteszem a Facebookra. " " Anya azt mondta, hogy lefotóz, ne mozduljak, mert utána feltesz a Facebookra. De végül nem is tett fel, csak nyomkodta a telefonját, én meg álltam a kertben. " " A facebook az egy közösségi háló
by Erzsébet Busch [MNSZKorAP/DOC002160/016813]
-
2013-11-23 Erzsébet Busch Lássuk, mi is a Facebook... a gyerekek szerint " A Facebook az egy ilyen számítógépes szakácskönyv. Anyu, mikor süt vagy főz valami finomat, akkor mindig azt mondja, hogy várjatok, először lefotózom, mert felteszem a Facebookra. " " Anya azt mondta, hogy lefotóz, ne mozduljak, mert utána feltesz a Facebookra. De végül nem is tett fel, csak nyomkodta a telefonját, én meg álltam a kertben. " " A facebook az egy közösségi háló. Mindenki bele van gabalyodva. Ezt a Nagypapa mondta. " " A facebook az
by Erzsébet Busch [MNSZKorAP/DOC002160/016813]
-
fészbúkon jó csajok vannak. Én 9 éves vagyok és lány szóval nekem nem kell fészbúk. " " Apa letiltotta anyát a fészbúkról, mert egész nap zenéket küldött neki. Nem tudom ez mit jelent, de most jól viselkedem, nehogy büntetésből fészbúkot kapjak. " " Anya azt mondta, hogy ha nagy leszek, majd csetelhetek a barátaimmal a fészbúkon... szerintem a csetelés az olyan, mint a szex és terhességet lehet tőle kapni. " " A nővérem a pattanásait nyomogatja és a fészbúkot. A fészbúk is egy ilyen bőrbetegség szerintem. " " A fészbúk az
by Erzsébet Busch [MNSZKorAP/DOC002160/016813]
-
ezt az olimpiát ne szeretnénk? De most tényleg? Hát nem láttuk a tévében? Azt a sok embert, aki már a pólós EB-n is szerette volna? Nézte a vizet, és arra gondolt, hajjaj, ha itten olimpia lehetne! És erre én is azt mondom, hogy akkor már, ha ennyien akarják, legyen. Ez az egyik. A másik meg. Hogy mennyit takarítottunk meg avval, hogy egyáltalán csak beszéltünk az olimpiáról! Na mennyit? Dollármilliókat. Dollármilliókat ért az, hogy azt mondtuk, legyen olimpia itten. Mert így eljutott a létezésnek
Megtakarítás (Bácskai rizsa) [MNSZKorAP/DOC002303/002801]
-
telefonszámon ahol közölték, hogy nincs is ilyen rendelés vagy ha van is azt nem velük kell megbeszélni. Tehát, ha nem csinálok print screent (képernyő fénykép) akkor még meg is magyaráznák, hogy én vagyok a hülye, mert meg se rendeltem. Ráadásul azt mondták, hogy ne őket hívjam, ha nem a webshop.t-mobile.hu-t vagy nekik írjak levelet. (mármint a webshop.t-mobile.hu ra) a baj ez, hogy ha ezen az oldalon rámegyünk a kapcsolat menü pontra akkor bizony a t-mobile.hu navigál minket. (értik, ahol azt mondták, hogy nem
by Altalanos Rendszergazda [MNSZKorAP/DOC002171/022239]
-
Ráadásul azt mondták, hogy ne őket hívjam, ha nem a webshop.t-mobile.hu-t vagy nekik írjak levelet. (mármint a webshop.t-mobile.hu ra) a baj ez, hogy ha ezen az oldalon rámegyünk a kapcsolat menü pontra akkor bizony a t-mobile.hu navigál minket. (értik, ahol azt mondták, hogy nem tudnak segíteni) Az meg pláne felháborító, hogy sem az Arkádban sem pedig a Pólus centerben nem tudtak a részemre dominó kártyás feltöltéssel ilyen telefont eladni, ráadásul ezt, 1 óra várakozás, után tudatták. 2 munka napomat ellopták és teljesen hülyének
by Altalanos Rendszergazda [MNSZKorAP/DOC002171/022239]
-
az esetben két dolgot kerestem: egyrészt az elméleti, a bölcseleti alapokat, mert Pecceinél ilyeneket nem találtam. Másrészt a társakat, azokat az embereket, akikre szintén hat ez a könyv. Lefordítottam a művet, és amolyan szamizdatként a fiatalok kezébe adtam. Peccei is azt mondta, hogy velük kell valamit kezdeni. Társakat a közvetlen környezetemben, a fiatal biológusok között találtam, velük alapítottuk meg a mai Egyetemes Létezés Természetvédelmi Egyesület elődjét, az ELTE Természetvédelmi Klubot. Egyesületet akartunk létrehozni, de akkor erről szó sem lehetett. Azt mondták, próbáljunk meg
Beszélgetés György Lajos környezetvédővel [MNSZKorAP/DOC002705/004754]
-
Azt mondta, hogy azért tanácsolta ezt, mert teljesen bizonytalan, hogy sztrájk két órát vagy két napot tart. Negyed 8-kor mondják be először, hogy az utasfelvétel szünetel, az utasbiztonságiak sehol sem dolgoznak. Az előbb beszéltem az egyik sztrájkoló szakszervezet vezetőjével, aki azt mondja, hogy a műszaki személyzet 80 %-a sztrájkol. Az utasok türelmesek, de tanácstalanok. Műsorvezető: - Mit tud tanácsolni az utasoknak Németh Krisztina a MALÉV szóvivője? Jó reggelt kívánok! Hány gépük nem indult, vagy csak késve tudott felszállni? Németh Krisztina: - Jó reggelt kívánok! Köszöntöm a
MR1 - 180 perc [MNSZKorAP/DOC002897/002409]