171,426 matches
-
összefüggésben azzal, hogy " milyen súllyal " tud részt venni ezeken a konzultációkon. A gazdaság legfrissebb hírei Álláskeresés az [origo] -n A nemzeti fejlesztési miniszter ezt egy újságírói felvetésre válaszolva mondta pénteken Szegeden, a Szegedi Tudományegyetemen tartott előadása után. Szerinte azok, akik azt mondják, hogy miniszteri megbízatásának megszűnésével csökken a delegáció súlya, " arra hivatkoznak, hogy bizonyos pozíciókhoz kötött a delegáció vezetése " - tette hozzá. Fellegi csütörtökön közölte, hogy felmentését kérte Orbán Viktor miniszterelnöktől, mert egyszerre nem tudja ellátni az NFM és az IMF-tárgyalások vezetését. Az egyeztetések
Fellegi szerint lemondása nem gyengíti az IMF-tárgyalódelegáció súlyát by galambos1pe000 [MNSZKorAP/DOC002482/000987]
-
a kegyetlen Fatso őrmesterként. 1955-ben a Marty című filmben nyújtott alakítását (egy szerelmes, de félénk hentest játszott) Oscar-díjjal jutalmazták, és olyan sztárok elől szerezte meg a szobrot, mint Spencer Tracy, James Cagney, Frank Sinatra vagy James Dean. 1966-ban egy interjúban azt mondta, hogy az Oscar csinált belőlem sztárt, és ezért hálás vagyok, de úgy érzem, hogy ha nem nyertem volna, nem keveredtem volna ekkora zűrökbe a magánéletemben. (Ötször házasodott, a második feleségéről utólag azt mondta, hogy gyönyörű, de egy tigris.) Borgnine vérbeli karakterszínész
Meghalt a Piszkos 12 sztárja [MNSZKorAP/DOC002250/000435]
-
Sinatra vagy James Dean. 1966-ban egy interjúban azt mondta, hogy az Oscar csinált belőlem sztárt, és ezért hálás vagyok, de úgy érzem, hogy ha nem nyertem volna, nem keveredtem volna ekkora zűrökbe a magánéletemben. (Ötször házasodott, a második feleségéről utólag azt mondta, hogy gyönyörű, de egy tigris.) Borgnine vérbeli karakterszínész volt: a hatvanas években több háborús filmben és westernben tűnt fel. A televízióban az évtized első felében a McHales Navy című vígjáték-sorozatban Quinton McHale hadnagyként, a nyolcvanas évek közepén pedig az Airwolf című
Meghalt a Piszkos 12 sztárja [MNSZKorAP/DOC002250/000435]
-
Amerika, jön a Clinton TV Bill Clinton amerikai ex-elnök az NBC tévécsatornával tárgyal egy talk-show műsorról a CNN információi szerint. Az NBC állítólag 50 millió dollárt kínált fel Clintonnak a műsorvezetői szerepért. Szakértők szerint a műsor sikeres lesz, egyesek mégis azt mondják, hogy a volt elnök a méltóságát váltaná készpénzre.
Vigyázat Amerika, jön a Clinton TV by uzletinegyed [MNSZKorAP/DOC002590/004520]
-
javaslatokat, ehhez több időre lenne szükség. " Attól félek, hogy a jegybanktörvény idei elfogadása kicsit hazárdjáték az ország pénzügyi biztonságával " - fogalmazott az MNB elnöke azt kérve, hogy fontolják meg minden lépésnek a következményét, amelyek nagyon súlyosak lehetnek. Rogán Antal erre válaszul azt mondta, hogy megpróbálják összefoglalni az EKB észrevételeinek jelentős részét, és amelyekkel egyetértenek, azokat módosító indítvány formájában beterjesztik. Közölte: pénteken az Országgyűlés a módosító indítványokról dönt, és ha maradnak nyitott ügyek, akkor azokat zárószavazás előtti módosító indítványként is rendezni lehet. Azt mondta még
Tovább módosítaná a jegybanktörvényt Rogán Antal by dull1szabol930 [MNSZKorAP/DOC002602/000529]
-
visnovitzp Hadat üzen Sólyomnak a sértődött MSZP " Csendes háború " - egy MSZP-s képviselő szerint erre készül pártja Sólyom Lászlóval szemben a bírójelölt miatti összezörrenés után. Az államfő az [origo] -nak azt mondta, hogy nem haragszik senkire, a szocialisták viszont úgy érzik, az elnök megsértette őket. Az MSZP és Sólyom viszonya soha nem volt felhőtlen, de a mostani epizód után még a látszatmosoly korszaka is véget érhet. Nem válogatta meg a szavait Az Országgyűlés
Hadat üzen Sólyomnak a sértődött MSZP by visnovitzp [MNSZKorAP/DOC002475/003206]
-
Kumin szerint sértődöttségből cselekedni egy ilyen súlyú kérdésben " minimum problémás ", ezért elvárható, hogy a képviselők újra fontolják meg a döntést. Kumin szerint Sólyom egyébként sem sértésnek szánta, amit a szocialista frakcióról mondott. Sólyom László szerdán az [origo] -nak személyesen is azt mondta, hogy a használt kifejezéseket pontosan mérlegelte. Márpedig sértődésre van kilátás. Bár Csiha Judit azt mondta az [origo] -nak, hogy nem ez fogja uralni a frakció lépéseit, hisz " az ember ne menjen politikusnak, ha sértődékeny ", pár perccel korábban viszont elejtett egy olyan
Hadat üzen Sólyomnak a sértődött MSZP by visnovitzp [MNSZKorAP/DOC002475/003206]
-
Németh Zsolt fideszes politikus egyenesen úgy fogalmazott, hogy Robert Fico " felmosta a padlót " Bajnai Gordonnal. Az MDF úgy értékelte a megbeszélést, hogy azt " nehéz eredményesnek minősíteni ", míg az SZDSZ szlovák-magyar kerekasztal összehívását kezdeményezte. Berényi József, a Magyar Koalíció Pártjának alelnöke azt mondta, hogy a két miniszterelnök - " kissé kibúvót keresve " - az EBESZ kisebbségügyi főbiztosára próbálta áthárítani a felelőséget a nyelvtörvény okozta problémák miatt. Bugár Béla, a Híd-Most párt elnöke viszont pozitívnak nevezte a találkozó eredményét. Ján Slota, a Szlovák Nemzeti Párt elnöke úgy vélekedett
Szlovákia kész az EBESZ ajánlásai szerint módosítani a nyelvtörvényt [MNSZKorAP/DOC002371/004593]
-
az államfő. Igazat adnak Gyurcsánynak Immár két éve él Fico meghívása, hivatalos látogatásra várja Gyurcsányt, aki viszont csak informálisan hajlandó egyeztetni vele. A magyar kormányfő magatartását Szlovákiában rendszeresen kritizálják. A volt szlovákiai diplomata - aki hangsúlyozta, hogy nem különösebben szereti Gyurcsányt - azt mondta, hogy a miniszterelnöknek ebben a kérdésben igaza van. Szerinte egy hivatalos találkozónak valóban csak akkor van értelme, ha az eredménnyel jár, márpedig erre most nincs esély. Ugyanakkor hozzátette: " Azon azért elgondolkodhatnának, hogy elmenjenek esetleg egy halászlét megenni Komáromba. " Szarka László emlékeztet
Szlovák büszkeségre és magyar rátartiságra játszik rá Slota by csabale [MNSZKorAP/DOC002512/003950]
-
kísérő rendellenességek miatt. A külügyminiszterek mai ülésén az a döntés született, hogy valamennyi EU-tagállam berendeli az ottani ukrán nagykövetet a Külügyminisztériumba. A soros elnöki tisztet betöltő holland külügyminiszter korábban sem titkolta, hogy a nyugatbarát Juscsenkonak drukkol. Javier Solana, külügyi főmegbízott azt mondta, hogy az utóbbi időben sokszor konzultált Kucsma (?) elnökkel és felhívta a figyelmét az elemi demokratikus normák betartására. A külföldi megfigyelők viszont nem erről számoltak be. Brüsszelben nagy izgalommal figyelik az Unióval immár szomszédos Ukrajna fejleményeit és a külügyminiszterek nyilatkozata mérsékletre szólítja
Késő Esti Krónika [MNSZKorAP/DOC002911/000064]
-
bizottság döntési helyzet előtt áll, büntetni, vagy segélycsomagot nyújtani. Darvas Zsolt, a brüsszeli Bruegel Intézet elemzője. Jó reggelt kívánok Önnek. Darvas Zsolt: - Jó reggelt kívánok! Mv.: - Egy tegnap előtti dátummal született cikk a New York Timesban erről a dilemmáról, és azt mondja, hogy nagyon nehéz lesz, mármint hogy a cikk azt mondja, hogy nagyon lesz eldönteni a bizottságban, hogy büntetni, vagy pedig segélycsomagot készíteni. Ezt ki és mi határozza meg az európai bizottságban, ha maradunk Spanyolország dilemmájánál? Darás Zsolt: - A bizottságban a közgazdasági
Kossuth - 180 perc [MNSZKorAP/DOC002913/002325]
-
Zsolt, a brüsszeli Bruegel Intézet elemzője. Jó reggelt kívánok Önnek. Darvas Zsolt: - Jó reggelt kívánok! Mv.: - Egy tegnap előtti dátummal született cikk a New York Timesban erről a dilemmáról, és azt mondja, hogy nagyon nehéz lesz, mármint hogy a cikk azt mondja, hogy nagyon lesz eldönteni a bizottságban, hogy büntetni, vagy pedig segélycsomagot készíteni. Ezt ki és mi határozza meg az európai bizottságban, ha maradunk Spanyolország dilemmájánál? Darás Zsolt: - A bizottságban a közgazdasági és monetáris igazgatóság döntése lesz, és amit ők figyelembe fognak
Kossuth - 180 perc [MNSZKorAP/DOC002913/002325]
-
gondolnak erről a munkavállalók. Pataky Péter szerint a foglalkoztatottak hetven százalékát nem érinti a kedvezményes szja-sáv. " Továbbra is fel kell vetnünk ezt a bruttósítás kérdését, legutóbb volt egy ilyen vita itt a plenárison, hogy mi vettük magunknak a bátorságot és azt mondtuk, hogy értjük. Én azt gondolom, hogy egyszerű és nem tudok mást mondani, ez egy kommunikációs trükk, nem egészen világos, hogy mit jelent ez a 27 százalékkal felnyomott bruttósítás és van még egy kérdés, ezt elmondtuk többször és nem kaptunk rá választ
MR1 - Krónika [MNSZKorAP/DOC002939/002867]
-
EU-csatlakozási ütem. A lap szerint Mádl Ferenc kijelentette: Magyarország azt várja, hogy 2002 végéig tagja lesz az Európai Uniónak. A Vecernji List elismerte, hogy pontatlanul idézte a magyar államfőt, és teljes terjedelemben ismertette Mádl Ferenc válaszát. Eszerint a magyar elnök azt mondta, hogy a minél gyorsabb csatlakozás híve. Meggyőződése, hogy az EU hamarosan befejezi a belső reformokkal kapcsolatos vitákat, és akkor készen fog állni a bővítésre. Mádl Ferenc szerint Magyarország 2002 végéig készen áll majd arra, hogy csatlakozzon az Európai Unióhoz. (MTI) MTI-TUDÓSÍTÁS
Mádl Ferenc-interjú [MNSZKorAP/DOC002631/001675]
-
rá a folyamatos láz, a lép megnagyobbodása, kiütések jelentkezhetnek, hasmenés. Általában 3-4 hét a lefolyása ennek a betegségnek. Riporter: - Zalaegerszegen 20-25 éve nem fordult elő tífuszos megbetegedés, az indiai származású férfi valószínűleg még külföldön fertőződött meg. A tisztiorvosi szolgálat sajtóügyeletén azt mondták, hogy alkalmanként diagnosztizálnak egy-egy tífuszos beteget Magyarországon, de minden esetben arról van szó, hogy külföldről hozzák be a betegséget.
MR1 - Krónika [MNSZKorAP/DOC002935/001469]
-
hónapos készenléti hitelkeret formájában. A csomag részeként az IMF 15,7 milliárd dolláros (12,3 milliárd eurós) hitelkeretet biztosít, az Európai Unió további 8,1 milliárd, a Világbank pedig 1,3 milliárd dolláros segítséget kész nyújtani. Dominique Strauss-Kahn, az IMF főigazgatója múlt csütörtökön Washingtonban azt mondta, hogy a magyar kormány erős gazdasági programot tervezett a pénzügyi zavarokra válaszul, és az IMF támogatta a programot a 12,3 milliárd eurós hitelkerettel. Ennek megnyitása előtt a Valutaalap szakértői Magyarországon jártak és a programról egyeztettek, beható tárgyalásokat folytattak különböző kormányzati szakértőkkel
Recesszió [MNSZKorAP/DOC002395/003480]
-
aznap közel húsz kilométert letekerő idős férfi szerint az országnak ezen a részén öregebbek és keskenyebbek az utak, ezért az autósok nem szívesen fogadják a bicikliseket. A helyzet néha városrészenként is változik. Az egész évben kerékpárral közlekedő Mark Plotz például azt mondja, hogy Washingtonnak az a része, ahol ő lakik, kifejezetten biztonságos a biciklisek és gyalogosok számára: " sok latin lakik ott, akik gyakran gyalogolnak, így akkor is tudnak gyalogosfejjel gondolkodni, amikor épp vezetnek ". Néhány kilométerrel távolabb, a külvárosi részekhez közelebb azonban teljesen más
Ahol a gyalogos nem ember by saling1gergb26 [MNSZKorAP/DOC002517/002950]
-
emelkedő (és jelenleg is magas) üzemanyagár volt az oka, hanem az, hogy az állandó közlekedési dugók és egyéb forgalmi problémák elvették az amerikaiak kedvét a vezetéstől. Közéjük tartozik a biciklis munkába járást népszerűsítő kampányban részt vevő Mark Mulholland is, aki azt mondja, hogy mindig is volt autója, de nem különösebben szeret vezetni. Hozzáteszi ugyanakkor azt is, hogy " mivel egy farmon lakom, így valószínűleg nem tudnék autó nélkül élni ".
Ahol a gyalogos nem ember by saling1gergb26 [MNSZKorAP/DOC002517/002950]
-
mindenkit érdekel, mindenkit érint, csak legtöbben a világban nem vesznek róla tudomást. Mv: - Hogyan? Zentai Péter: - A világ harmadik legfontosabb gazdasági erőteréről van szó, és hogyha ma már 13 múlvára, pontosabban 13 év múlva itt ülünk ebben a stúdióban, akkor azt mondják, hogy Kína erősebb gazdaság lesz, erősebb hatalom lesz, mint az Egyesült Államok és Európa. Ez az egyik oldala. A másik oldal, azt mondta, hogy egy kommunista ország. Egy kommunista ország, amely éppen a devizagazdálkodás révén avatkozik be, a mindennapok gazdaságába, viszont
MR1 - 180 perc [MNSZKorAP/DOC002901/002299]
-
szó, és hogyha ma már 13 múlvára, pontosabban 13 év múlva itt ülünk ebben a stúdióban, akkor azt mondják, hogy Kína erősebb gazdaság lesz, erősebb hatalom lesz, mint az Egyesült Államok és Európa. Ez az egyik oldala. A másik oldal, azt mondta, hogy egy kommunista ország. Egy kommunista ország, amely éppen a devizagazdálkodás révén avatkozik be, a mindennapok gazdaságába, viszont másik oldalról egy szuperliberális gazdaság, egy abszurdum az egész, ami úgy működik, hogy a világ többi része, a két másik gazdasági erőtér, az
MR1 - 180 perc [MNSZKorAP/DOC002901/002299]
-
élesen, melyik ügyész foglalkozik nyomozással és melyik vádiratok élőkészítésével. Az ügyészi szakvizsga mindegyikük számára ugyanaz, bár később különböző feladatokra specializálódnak. Általában gyakorlottabb ügyész vezetésével szereznek megfelelő rutint az egyes feladat típusokhoz, illetve speciális továbbképzéseken vehetnek részt. Györgyi az [origo] -nak azt mondta, hogy az ügyészségek általános gyakorlata szerint olyan ügyészeket bíznak csak meg egy-egy üggyel, akiknek már kellő tapasztalatuk van. " Nyilvánvaló, hogy kezdő ügyészre nem fognak rábízni olyan ügyet, ami alatt összeroskad. Az ügyészségnek sem érdeke, hogy felsüljön " - fogalmazott. Az [origo] megkereste a
Elutasíthatja a bíró Kulcsár vallomását by gergos [MNSZKorAP/DOC002471/001906]
-
BKV miatt Ha a nemzetgazdasági miniszter a gazdaságszabályozásért felelős államtitkárral javasolt találkozót előkészítő tárgyalásnak szánja, akkor azon Vitézy Dávid, a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) vezérigazgatója fog részt venni - mondta Tarlós István főpolgármester a köztévé Ma reggel című műsorában. A főpolgármester azt mondta, hogy az a dolga, hogy a fővárosért harcoljon, és ha ezért bizonyos ügyek mentén " ütköznie " kell politikusokkal, akkor megteszi, " alkalmasint fideszessel is ". Tarlós dühös levélben kéri számon Matolcsyt Tarlós: Februárban leállhat a fővárosi tömegközlekedés NGM: Matolcsy nem volt fáradt A főpolgármester
A Fidesszel is szembe menne Tarlós a BKV miatt by barnoczki1b618 [MNSZKorAP/DOC002482/001225]
-
tömegközlekedés NGM: Matolcsy nem volt fáradt A főpolgármester szerint " olyan a világon nincs, hogy vagy az állam nem ad komoly forrást a fővárosi, nagyvárosi tömegközlekedés finanszírozására, vagy pedig nem kap a város bevételiforrás-teremtési lehetőséget ". Tarlós István a köztévé reggeli műsorában azt mondta, hogy a két forrás egyidejű megszüntetése vagy befagyasztása egy " megoldhatatlan matematikai képletet " ad. A főpolgármester még nagyobb bajnak nevezte, hogy ha a helyzet így marad, akkor a főváros nem fog tudni az uniós szabályok szerint új közszolgáltatási megállapodást kötni a BKV-val
A Fidesszel is szembe menne Tarlós a BKV miatt by barnoczki1b618 [MNSZKorAP/DOC002482/001225]
-
érdemi előrelépésről beszéljünk. Ugyanilyen visszafogottan értékelik a Magyar Országgyűlés külügyi bizottságának pozsonyi látogatását is, ahol óvatos jelzéseken és a rendszeres találkozók fölvetésén túl szintén nem történt sok egyéb. Magam, érintett felvidéki magyarként és a Magyar Koalíció Pártja volt elnökeként is azt mondom, hogy méltányolni kell a civilizált hangnemet s a jó szándék hangoztatását, ám ezen szépen hangzó kijelentések igazi értékét majd a jövő mutatja meg. Most egyelőre annyi történt, hogy igyekezet mutatkozik a két ország közötti normális véleménycserére. Látnunk kell azonban, hogy vannak
Csáky Pál: Jelek Pozsonyból? by Unknown [MNSZKorAP/DOC002235/001526]
-
és azonnal megváltoztatta a jelszavakat; a felhasználók azonosítóinak és jelszavainak listája azonban még órákig látható volt több freeweb szerveren. Az értesítettek között nem volt Lévay Levente, ami persze nem jelenti azt, hogy az ő jelszava nem foroghatott közkézen. A MaNcsnak azt mondta, hogy tavaly kétszer is " megkeresték " hackerek, ám akkor csak tréfás üzenetekben közölték vele, hogy vigyázzon jobban, mert könnyen be lehet hatolni a rendszerébe. (Az érdi polgármesteri hivatal honlapjára múlt hétfőn behatoló hacker nem volt ilyen gentleman: ő veretes szitkozódás hátrahagyásával jelezte
Internetes pedofíliával gyanúsított politikus [MNSZKorAP/DOC002331/001703]