171,426 matches
-
MaNcs: A hídember a millenniumi projekt része lesz. Végre egy film, amihez nem ezer helyről kell összekoldulni a pénzt, és nem kell hozzá ócska kompromisszumokat kötni. CT: Ideális a helyzet, mert ebben az esetben egy producertől indult a kezdeményezés. Forgatókönyvíróként azt mondom, hogy nem kellett kompromisszumokat kötnünk, a rendezői oldalt nem tudom, de Bereményi van olyan független... MaNcs: Nem politikai kompromisszumra gondolok, hanem pénzügyi korlátokra, hogy nem lehet benne sok statiszta meg árvíz, mert az túl drága... CT: Persze ilyen értelemben vannak korlátok
Mozi, világzenére [MNSZKorAP/DOC002331/001650]
-
annyi, hogy voltak vérveszteségei a filmnek, és talán csak azzal sem hízelgek magamnak, hogy ennek különösen. Többször át kellett írni menet közben a forgatókönyvet, sok motívum kimaradt, ami nem szokott jót tenni a filmnek. Amikor a filmszemlén végül levetítették, én azt mondtam, hogy ez maga az élő csoda, hogy itt van, hogy összeállt. MaNcs: Az volt a benyomásom, hogy ebben nagy része van a zenének, mert annak van egy erős, egységes szerkezete, ami össze tudja tartani a filmet. CT: Számítottam erre, mert Másik
Mozi, világzenére [MNSZKorAP/DOC002331/001650]
-
tudja tartani a filmet. CT: Számítottam erre, mert Másik Jánossal ez már a negyedik közös munkánk. Ez ilyen szempontból egy zenés film, őt pedig úgy hívják, hogy alkotótárs. A producerek le akarták váltani, hogy nekik ő nagyon drága, de én azt mondtam, hogy ezt nem lehet, mert vannak dolgok, amik nélkül nincsen film. Nagy harc volt, de mindketten bíztunk a másikban, ő abban bízott, hogy én megszerzem őt, én meg abban, hogy ő megszerzi a zenét. Ide tartozik, hogy menet közben leváltódott a
Mozi, világzenére [MNSZKorAP/DOC002331/001650]
-
Anett: - Ami az ügyfeleknek jó hír, nyilván a biztosítóknak egy csomó hatékonyság javító intézkedést meg kell tenni, hogy ezt kigazdálkodják, de jogilag természetesen jövőre is lehet majd váltani, tehát ilyen kötöttség nincs. Műsorvezető: - Aztán az is eszembe jutott, hogy sokan azt mondták, hogy nem rendes dolog, hogy a hűséget nem díjazza a biztosító, hiszen sok esetben, aki ugyanannál a biztosítónál maradva köti át és köti újra szerződését, kedvezőbb feltételekben részesül, mint azok, akik azt mondják, hűséges maradok a biztosítómhoz. Pandurics Anett: - Hát sajnos
Kossuth - 180 perc [MNSZKorAP/DOC002896/001113]
-
az számszerűleg nem nagyon jelentős. És annak a településnek a lakói tiltakoznak, ahova akarják a rakétákat telepíteni. Dehát az is csak néhány ezer ember, és majd valahogy meggyőzik őket. Mv.: - MIndjárt folytatjuk, mert érdekes az oroszországi reakció is, akik ugye azt mondják, hogy nem hagyják majd büntetlenül azt, hogyha ezt a rakétapajzs rendszert odatelepítik 2012-ig Lengyelországba. De mielőtt folytatnánk, hallgassuk meg a Magyar Rádió moszkvai tudósítóját, Nemes Gábor t, és az Egyesült Államokból Járai Judit ot, akikkel Rábai Balázs beszélgetett. R.: - Oroszország haditechnikai
MR1 - 180 perc [MNSZKorAP/DOC002912/002577]
-
oroszok azt a következtetést vonták le, hogy az amerikaiak csak játszottak velük. R.: - Judit, mi erre az amerikai válasz? Járai Judit, a Kossuth Rádió washingtoni tudósítója: - Had tegyem hozzá egy mondat erejéig, hogy a demokraták várható elnökjelöltje, Barack Obama éppen azt mondja, hogy ő csökkenti a rakétavédelmi rendszer beruházására fordítandó pénzeket, hiszen szerinte egyáltalán nem bizonyított, hogy ez a védelmi rendszer működőképes, illetve, hogy az a fenyegetés, amelyről a jelenlegi kormányzat beszél, az a fenyegetés valós. Egyébként az amerikai politikai osztályon belül is
MR1 - 180 perc [MNSZKorAP/DOC002912/002577]
-
a felesége, az American Enterprise Institute-ban volt kinevezése előtt programigazgató. Na most hasonló garanciákat a lengyel külügyminiszter, Szikorszki nem kapott Barack Obamától. Ez azt jelzi, hogy a republikánusok és a demorkaták között megvan ez a fajta nézetkülönbség. Ámbátor az elemzők azt mondják, hogy amikor hatalomra kerül esetleg a demokrata párti jelölt a Fehér Házba, akkor feltételezhetően neki is felül kell vizsgálnia az álláspontját. R.: - Végül ismét Moszkva. MIlyen lehetséges együttműködést képzelnek el ezután? Nemes Gábor, a Kossuth Rádió moszkvai tudósítója: - Ugye azt mondta
MR1 - 180 perc [MNSZKorAP/DOC002912/002577]
-
katonai stratégiai lépés, akkor egy ugyanilyen lépést teszünk. De ez nem jelenti azt, hogy minden más területen, ahol megértjük egymást, ahol közös érdekeink vannak, ott fölhagynánk az együttműködéssel. És még egy lesz, nyilván az európaiakra próbálnak az oroszok koncentrálni. Ugye azt mondják, hogy ez a rendszer nem passzol abba a sokat idézett európai közös házba, és az amerikaiak az európaiak kontójára akarnak maguknak nagyobb biztonságot. Ezen a ponton fognak az oroszok nyilván előremenni. Mv.: - Járai Judit ot Washingtonból és Nemes Gábor tMoszkvából hallották
MR1 - 180 perc [MNSZKorAP/DOC002912/002577]
-
6.5 százalék Magyarországon a GDP csökkenés, akkor miért nem 6.5 százalék mínusszal részesedik csak az önkormányzati szektor az elvonásokból, miért részesedik ennél nagyobb mértékben, mondjuk 10 százalékkal. Tehát, ha ez mondjuk nem 120 milliárd lenne, csak mondjuk 70-80 milliárd, akkor azt mondom, hogy akkor mi is arányosan annyit vállaltunk a bajból, mint egyébként a társadalom többi része. Ez szerintem az első vita. A második vita az, hogy ha már el kell vonni valamennyit és akkor most a számot tegyük zárójelbe, ha el kell
MR1 - 180 perc [MNSZKorAP/DOC002924/002814]
-
Hát meg szakemberektől, csak arról hadd kérdezzek egyet, 06-30-9000-666 az SMS-számunk, nem én kérdezem, a hallgató " Nem a dolgozóknak kellene a tréning, hanem az embereket alkalmazó cégek vezetőit kellene kötelezni rá, hogy emberségesebb legyen a dolgozókkal, mert rabszolgahajtók. " Szóval ön azt mondja, hogy ön-tréning, füzetekkel, filmekkel, ezt hogy kell elképzelni, veszek egy ilyen kis füzetet, és abból otthon, mint a nyelvleckét megtanulom, hogy hogy tűrjem el a főnökömet? Dr. Stadler Adrienn: - Igen, ez egy kicsit így is tud működni, önsegítő módszerekkel is meg
MR1 - Napközben [MNSZKorAP/DOC002903/002339]
-
én ezt a tréningben, abban az összefüggésben mondtam, hogy vannak olyan cégek, ahol a hiba az érték, találjuk meg, akkor ki tudjuk javítani és akkor jobbak leszünk holnap, mint voltunk ma. Tehát ez egy kreatív, őszinte hozzáállás. Ha a vezető azt mondja, hogy minden hibának van vezeték- és keresztneve, akkor valószínűleg a hibák nem fognak úgy előkerülni, hiszen mindenki fél attól, hogy ez megtorlással járhat. Tehát ezzel én csak azt akartam szimbolizálni, hogy két vezetői kultúra, két vezetői magatartás, két vezetői szemlélet, mekkora
MR1 - Napközben [MNSZKorAP/DOC002903/002339]
-
fel kell tárni. Rip. - Jó, de hát kik azok, akik egy-egy ilyen tréningen, akik a legkevésbé adják oda magukat? Kapás Zsolt: - Ugye egy 2.5 órás tréningen ezt nem lehet. Rip. - Amikor négy napig együtt vannak, hogy oldja fel azokat, akik azt mondják, hogy inkább elbújok a hátsó padba, lehajtom a fejemet, mint egy vizsgán, klasszikus vizsgahelyzet. Kapás Zsolt: - Ezek a tréningek úgy vannak megcsinálva, hogy mind csoportos, mind egyéni szerepvállalásra lehetőség van, sőt ajánlott is, ugye a trénerünk, azt szoktam mondani, hogy az
MR1 - Napközben [MNSZKorAP/DOC002903/002339]
-
levezetni, igen, tehát, hogy ezeket az energiákat le kell vezetni és a relaxáció, amit mondtam, az például segít ebben, és a mozgás ugyanúgy. Rip: - Ha már a mozgást említette, lesz majd egy riport, néhány perc múlva, a Noldik Walkingról, ott azt mondják, hogy a munkaidő előtt másfél-két órát túrázzunk a hegyekben, hát szimpatikusabb, amit ön mond, hogy három percet, ez egy olyan kicsit hamburger, de három perc alatt ezt meg lehet csinálni, hogy levezetem az összes stresszt, ez valahogy fogyaszthatóbb a számomra, de
MR1 - Napközben [MNSZKorAP/DOC002903/002339]
-
felesége társaságában, szűk körű megbeszélést folytatott a kisgazdapárt vezető politikusaival. A látogatást követően Torgyánné Cseh Mária, Balogh Gyula kisgazda szervezőfőtitkár és Gyimóthy Géza alelnök is úgy nyilatkozott, hogy " az elnök úr állapota jó, munkabírása pedig kitűnő ". Gyimóthy Géza újságírók előtt azt mondta, hogy Torgyán jelenleg regenerálódik. - Az elnök úr derűje és dinamizmusa éppen olyan jó, mint korábban. Ennek bizonyítéka az is, hogy a kétórás látogatás alatt szinte végig ő beszélt - tette hozzá. Gyimóthy újságírók gyűrűjében A sajtó várakozó képviselői közül kizárólag a közszolgálati
Javult Torgyán József állapota [MNSZKorAP/DOC002346/002140]
-
ezt néhány minisztere nehezményezi. A pártelnök hozzátette: a kórházban megkezdi a párt 2002-es választási stratégiájának előkészítését. A visszatérését a politikai életbe húsvét utánra tervezi, jövő hétfőre összehívta a pártelnökséget. Gyimóthy Géza kisgazda alelnök a hétfői kórházi látogatás után újságírók érdeklődésére azt mondta, hogy az utódlás kérdése fel sem merülhet. " Isten akaratát nem lehet korlátozni. Én egy kisgazda vagyok a százezer közül. Az elnök úr bizalmát talán azért bírom jobban, mint egyesek, mert együtt nőttem fel a tagsággal, de szerencsére olyan ember vagyok, akinek
Javult Torgyán József állapota [MNSZKorAP/DOC002346/002140]
-
János a Népszabadságnak megerősítette, hogy holnap hivatalosan is beterjesztik az Országgyűlésnek a pénzügyi világválság miatt korrigált büdzsét. A lap úgy tudja, hogy érdemben nem nyúlnak a szociális kiadásokhoz, de kisebb növekedés és alacsonyabb infláció várható. A miniszterelnök a hét elején azt mondta, hogy a kormány a bérjövedelmeket az inflációhoz kívánja igazítani.
MR1 - Napközben [MNSZKorAP/DOC002893/000675]
-
mondta, elképzelhetőnek tartják, hogy minden csúszni fog az átszavazási hercehurcák miatt. Várkonyi Zsolt, Vona Gábor elnöki kampányfőnöke ehhez hozzátette az [origo] tudósítójának, hogy a szavazókörökből nem lehet kitelefonálni, így nem tudják megbecsülni a választási eredményeket. Az átszavazások körüli problémákról pedig azt mondta, hogy volt ennek pozitív oldala is, mert az elmúlt voksolások alkalmával többször is felmerült, hogy az átszavazók segítségével próbálták manipulálni az eredményeket. Most azonban sorsolással választották ki, hogy az átszavazók hol adhatják le voksaikat. 19.02 Ez az este a politikáé és
Zárt körű borozás a Jobbiknál - percről percre by saling1gergb26 [MNSZKorAP/DOC002478/001235]
-
az ökörhús ügyének! A többek által is csodálatosnak minősített sültre jogosító jegyet 200 forintért lehet megvenni, és ezért komplett menü jár burgonyával, csalamádéval együtt. Az ökörből befolyó pénz a Jobbik által létrehozott Attila Király Népfőiskola támogatására megy. Egy középkorú hölgy azt mondta, hogy ez a kezdeményezés is az egymással való törődést mutatja, és azt bizonyítja, hogy nem kell mindenből pénzt csinálni. 20.22 Még mindig csak a csarnok harmada foglalt a Jobbiknál Nem nagyon gyarapodik az érdeklődők száma a Jobbik rendezvényén, még mindig csak
Zárt körű borozás a Jobbiknál - percről percre by saling1gergb26 [MNSZKorAP/DOC002478/001235]
-
tanuló vidéki fiatalok ne utazzanak haza, hanem jelentkezzenek át, és szavazzanak Budapesten. Arra a kérdésre, hogy a sorban álló átszavazók elsősorban Jobbik-szavazók lehetnek, és Czeglédi nem fél -e attól, hogy meggondolják magukat, és haza mennek voksolás nélkül, a zuglói jelölt azt mondta, hogy még nem gondolt ebbe bele. 20.46 A Jobbik szóvivője a demokratikus jogokat félti Dúró Dóra, a Jobbik szóvivője, és XI. kerületi képviselőjelöltje még nem tudja, hogy az átszavazók okozta problémák, hogy befolyásolhatják a választási eredményeket. Dúró is elmondta, hogy az
Zárt körű borozás a Jobbiknál - percről percre by saling1gergb26 [MNSZKorAP/DOC002478/001235]
-
az eseményekkel. További képekért kattintson a fotóra. 22.33 Balczó: A Jobbik az MSZP-vel azonos súlyú párt lett Óriási tapsvihar és ováció köszöntötte Balczó Zoltánt, a Jobbik alelnökét, amikor a Magyar Televíziónak nyilatkozott. A politikus elégedett az eddig megismert részeredményekkel, és azt mondta, hogy " a Jobbik most már egy 15 százalékos, az MSZP-vel azonos súlyú párt lett ". Balczó azt is elmondta, hogy konstruktív parlamenti munkára készülnek, és minden olyan indítványt támogatni fognak, ami összhangban van a Jobbik programjával. 22.36 Fél óra múlva beszél Vona
Zárt körű borozás a Jobbiknál - percről percre by saling1gergb26 [MNSZKorAP/DOC002478/001235]
-
MSZP-vel azonos súlyú párt lett ". Balczó azt is elmondta, hogy konstruktív parlamenti munkára készülnek, és minden olyan indítványt támogatni fognak, ami összhangban van a Jobbik programjával. 22.36 Fél óra múlva beszél Vona Gábor Szabó Gábor, a Jobbik pártigazgatója a nagyszínpadon azt mondta, hogy a rendezvény " immár egy parlamenti párt eredményváró gyűlése ". Azt is bejelentette, hogy 30 perc múlva a párt elnöke, Vona Gábor fog beszédet mondani. 22.40 A Jobbik szavazói nem osztják Balczó örömét Az [origo] tudósítója arról számolt be, hogy sok Jobbik-szavazó
Zárt körű borozás a Jobbiknál - percről percre by saling1gergb26 [MNSZKorAP/DOC002478/001235]
-
kampány során végig az ellenséges média által gerjesztett ellenszélben küzdött. E miatt volt szükség azokra a pozitív ígéretekre, amelyekkel a párt " katonáit ráncba lehetett szedni ". Az [origo] tudósítójának kérdésére, hogy miért maradt el a kampány során többször beígért győzelem, Losonczi azt mondta, hogy kiderült, nagy eredményt csak úgy lehet elérni, ha a Jobbik is megcsinálja a maga médiáját. " Én már megcsináltam a Fidesz médiabirodalmát, a Jobbikét is meg tudom csinálni " - mondta Losonczi, a Hír TV egykori alapítója. Tudósítónk azt is megkérdezte, hogy tudták
Zárt körű borozás a Jobbiknál - percről percre by saling1gergb26 [MNSZKorAP/DOC002478/001235]
-
összeáll a Fidesszel. 00.22 Csendőrruhás férfiak kísérgetik Morvai Krisztinát Morvai Krisztinát, a Jobbik EP-képviselőjét az este folymán mindenhová két csendőr- és egy gárdistaruhás férfi kísérte. 00.25 Grespik: Félretájékoztatják az embereket Grespik László, a Jobbik jogi kabinetjének tagja az [origo] tudósítójának azt mondta, hogy egy demokráciában alapjog a tájékoztatás, de Magyarországon a tévék félretájékoztatják az embereket. Grespik kifejtette, hogy minden jobbikos szereti a hazáját, a népét, " a parasztságot, a földet és szent megművelőjét ". Grespik szerint a Jobbik egyelőre még nem készült fel a kormányzásra
Zárt körű borozás a Jobbiknál - percről percre by saling1gergb26 [MNSZKorAP/DOC002478/001235]
-
az [origo] tudósítójának Vona Gábor, a Jobbik elnöke. " Bár van bennem hiányérzet, szerintem ma történelmi sikert ért el a Jobbik, ami nem adhat okot csalódásra. " Kérdésre, hogy nem érzi -e úgy, hogy a kampányban megígért győzelemmel félrevezették a szavazóikat, Vona azt mondta, hogy az EP-választáson elért 15 százalék után már a kormányra kerülést kellett célként kitűzni. " Ez egy olyan cél, amihez most még könnyűnek találtattunk " - mondta. Az őszi önkormányzati, és a következő parlamenti választásokon azonban még a mostaninál is jobb eredményre számít, utóbbi
Zárt körű borozás a Jobbiknál - percről percre by saling1gergb26 [MNSZKorAP/DOC002478/001235]
-
HÍREK - Kossuth 23.00 A központi költségvetés 18 milliárd forint körüli többlettel zárt októberben - közölte a pénzügyminiszter. Így a költségvetési deficit, amely szeptemberre meghaladta az egész évre tervezettet, a múlt hónap végére 95-97százalékra mérséklődött. Az ír kormányfő a magyar államfővel találkozva azt mondta, hogy Magyarország már most előbbre tart az uniós felkészülésben, mint néhány tagország a csatlakozás időpontjában. Bertie Ahern a magyar miniszterelnökkelmegállapodott abban, hogy a két ország ezentúl együttműködik a szervezett bűnözés, a pénzmosás és a kábítószer-csempészés elleni harcban. Magyarország jövőre megnyitja diplomáciai
HÍREK - Kossuth 23.00 [MNSZKorAP/DOC002323/002667]