171,426 matches
-
az euró 3 százalékkal 1,5200 frankra, a dollár szintén 3 százalékkal 1,1900 frankra drágult. A döntés messze meghaladta a piaci várakozást, a bejelentésre a svájci frank gyorsan esett a dollárral és az euróval szemben, annál is inkább, mert devizapiaci kereskedők azt mondták, hogy a svájci központi bank már meg is kezdte a frankeladást. Frankba menekültek a befektetők A bank azzal indokolta intézkedéseit, hogy a svájci frank az utóbbi időben erősödött, mert a nemzetközi kockázatkerülés közepette a befektetők menedékhelyeket keresnek, ám ez ellentétes a
Lépett a svájci jegybank, zuhan a frank by somaj [MNSZKorAP/DOC002598/000611]
-
két héttel ezelőtt megjelent cikkében az eurózóna válságának dinamikáját megfelelteti egy klasszikus, a gazdasági életben gyakran látott buborék képződésének folyamatához, ahol a várakozások és a fundamentumok kölcsönös egymásra hatása vezet fenntarthatatlan helyzethez. Soros az eurózóna kapcsán beszél politikai buborékról, ugyanis azt mondja, hogy a közös értékeken nyugvó, nemzetek feletti közösség kialakításának ideájához kapcsolódó integráció sikeres lépései egyre fokozták a várakozásokat a politikai projekttel szemben. A kezdeti eredményeken felbuzdulva egyre nagyobb ugrásokban történt az előrehaladás, úgy, hogy közben sokan tudták, a rendszert majd utólagosan
Ki a hibás a válságért? by puskar1kris428 [MNSZKorAP/DOC002445/002094]
-
mégiscsak jelen van az ember szellemi életében. Saját megfogalmazása szerint: " Ha egyszer arról győződik meg az ember, hogy a lét nem tulajdonság, akkor az egész ontológiai bizonyítás elesik. De Kantot ezért istentagadónak nevezni, mint azt némelyek tették, nem lehet. Ő azt mondotta, hogy az istenfogalom feltétlenül szükséges a mi értelmünk szervezetében. A világot mi az Isten ideája nélkül el sem képzelhetjük, és ha elképzeljük, akkor hiányzik a mi világunkból egy csúcspont. Tehát a belső szükséglet folytán követeljük, hogy az Isten a mi belső
Böhm Károly filozófiájának teológiai vonatkozásai [MNSZKorAP/DOC002656/000003]
-
lökdösődés, verekedés lesz a vége. Mi most úgy szerveztük meg, hogy a faluban egy ház udvarán pakoltuk ki a tucatnyi zsák ruhát és Csaba kettesével, hármasával hívta oda a telepről a legrászorultabb családokat. Nem is volt semmi gond. Akik érkeztek azt mondták, hogy alig kaptak valami segítséget, és ami jött az sem lett rendesen szétosztva, ez persze nemcsak az adományozók hibája. " Azon a 7.000 forinton kívül, amit adtak, nem nagyon adtak így, mert kihoztak ilyen holmit és azt inkább úgy csinálták, hogy aki
MR1 - 180 perc [MNSZKorAP/DOC002925/003469]
-
szlovák iskolába adja a gyermekét, mondván, hogy csak így tud érvényesülni. Csáky Pál: - Holott ez természetesen nem igaz, mert nem így tud éppen érvényesülni. Én voltam olyan bátor és fel is olvastam egy részt a könyvből, egy elbeszélést, amely épp azt mondja, hogy az elmúlt féléven én legalább hat-hét olyan felvidéki magyarral találkoztam, aki rá volt kényszerítve arra, hogy megtanuljon több nyelvet. Ugyanakkor multinacionális cégnél úgy nert pályázatot, hogy épp az ilyen érdekes nyelvkombinációk birtokában volt mint például egyszerre kellett tudni csehül, szlovákul
Vasárnapi Újság [MNSZKorAP/DOC002893/000625]
-
úgy fogalmazott: " mintha ez látszana megbolydulni a mi korunkban ". Felhívta a figyelmet arra, hogy " ha Krisztus növekszik, azzal mi nem veszítünk, hanem nyerünk ", hiszen őt azért küldte az Isten, hogy mi el ne vesszünk. Bölcskei Gusztáv a 2009-es évre figyelmeztetésül azt mondta, hogy a világnak fel kell ismernie a növekedés határait, mert e nélkül elveszünk. Szavai szerint a mai növekedés nem mehet tovább, így nem lehet emberséges életet biztosítani, hanem meg kellene állni és engedni, hogy most már Krisztus növekedjen. A püspök a
"Ha Krisztus növekszik, azzal mi nem veszítünk, hanem nyerünk" [MNSZKorAP/DOC002368/003408]
-
való törődés, főleg akkor, amikor már kilátástalan a helyzet, hogy a beteg utolsó pillanatában is egy ne egy idegenek vegyék körül, hanem azok, akikért ő élt, tehát mennyire fontos ezt figyelembe venni. Befejezésül benne van a karácsony is, hogy újból azt mondom, hogy a szeretetet nem ünnepelni kell, hanem gyakorolni kell január 1-től, december 31-ig, mert az üres szavak mit sem nyomnak a mérlegen, mindig úgy tanultam. " Rip: - Tulajdonképpen ez a könyv abban segít az olvasóinak, hogy egy leltárt csinálhat az ember, úgy az egészségét
MR1 - Élhető világ [MNSZKorAP/DOC002922/004906]
-
hogy na ilyen-ilyen fürdőkkel, mennyire lehet segíteni, erősíteni a szívmunkáját, ilyen táplálkozását, amit már el is kezdett, én csak már besegítettem, meg egy-két tanáccsal neki, és tessék nézni, hatodik éves házasok vagyunk, egyszer sem volt kórházban, nem volt szívműtét, én azt mondom, hogy a szeretet, a megértés, a belső béke, mindig ezt mondom neki, hogy kapun belül érezzük magunkat jól, ez egy első alap az egészséghez. Van egy nagyon komoly mondat is ebben a könyvben, hogy azok a fizikai mérgek vagy lelki lerakódások
MR1 - Élhető világ [MNSZKorAP/DOC002922/004906]
-
káni ittlétet, hogy ha éppen üres valamelyik ház, akkor egy-két napra beköltözünk, így felváltva a különböző házainkban töltjük az időnket, hogy mi is élvezzük, megkóstoljuk azt, amit az emberek itt éreznek. R.: Most sem hozott fel bennünket a terepjárójával, mert azt mondta, hogy ittmarad. Meddig? ÁL.: Igen, ez mindig spontán működik nálunk. Ha van egy néhány óránk, azt is kihasználjuk, kiugrunk Pécsről, fél óra és itt maradunk néhány órát, de én most úgy gondolom, hogy most legalább egyszer itt alszom, mert már két
Napközben [MNSZKorAP/DOC002898/002241]
-
a riport. - Előre meg volt beszélve az összes kérdés és válasz. A Juszt-féle interjúból, amely a Magyar ATV-n volt látható tegnap este, az derül ki: az orosz férfi nem tudta, hogy televíziós műsor készül a Freijel folytatott a beszélgetésből. Neki azt mondták, hogy egy másodrangú moziban játsszák majd a filmet, s a film egyik epizódjában kell statiszta szerepet játszania. Állítása szerint először ezer dollárt ajánlottak, de végül csak 600-at kapott meg a játékért, és a Mercedes, amibe beszállt, sem az övé. Azt mondták
Per lesz a riporterek "műsorából" [MNSZKorAP/DOC002358/003424]
-
ha valaki meglát véletlenül a villamoson valakinek a kezében egy Magyar Nemzetet, vagy egy Népszabadságot, akkor azt már be is kerül ebbe vagy abba a kalickába és nem veszi a kezébe, egyszerűen nem veszi a kezébe. Úgyhogy egy ilyen világban azt mondani, hogy az olvasók, nem nagyon van, ami meglepett az az, hogy arra jöttem rá, hogy ahol nincs leírva néhány politikus neve, és ahol nem ilyen napi szintű a politikával való foglalkozás, ott nem értik, hogy miről beszél valaki. Ez elég rossz
MR1 - 180 perc [MNSZKorAP/DOC002909/000817]
-
változott a szakma, és a szakmát nagyon nagy mértékben változtatta a technológia és a technika, tehát a digitális állás megváltoztatta a fényképezést alapvetően, sokkal többen fényképeznek, sokkal gyorsabban fényképeznek, nehezebb válogatni. De igazából ez nem baj, azok pártján állok, akik azt mondják, hogy ez alapvetően nem tesz rosszat a szakmának. A szakmában ezen túl is az lesz a jó, ami eddig volt jó, ami kifejez sok mindent, amiben gondolatok vannak, amiben érzelmek vannak, és tulajdonképpen ennek teljesen mindegy, hogy analóg vagy digitális géppel
MR1 - 180 perc [MNSZKorAP/DOC002909/000817]
-
vetett reménységről, aki képes rendbe hozni a reménytelennek tűnő helyzeteket is, és ha az ő kezébe helyezzük a kis életünket, még a halálon túl is biztonságban tudhatjuk magunkat. Erről már 3000 évvel ezelőtt a bibliai Dávid király is tudott, amikor azt mondta, hogy` Csak Istennel csendesül a lelkem, tőle kapok segítséget.` Megosztom!SYMBOL
Reggeli Gondolatok Jürgen Thuswohllal by Kodácz Csengele [MNSZKorAP/DOC002617/002671]
-
azt értelmesen elkölteni és gazdasági növekedést gerjeszteni vele Magyarországon. Az új program a következő évtizedekben is alapvetően a brüsszeli pénzekre alapoz. Matolcsy György, igen hosszú kifutási időt jelölt meg. Matolcsy György :- Az Új Széchenyi terv időhorizontja 2030-ig is kiterjed, mi azt mondjuk, hogy 2030-ra kell Magyarországon olyan gazdasági fejlettséget elérnünk, ami az akkori uniós átlag felett van és olyan életszínvonal, életminőség fakadhat ebből, ami szintén az akkori uniós átlag felett van. A nemzetgazdasági miniszter az Új Széchenyi Terv bemutatóján azt mondta, a program
MR1 - 180 perc [MNSZKorAP/DOC002929/003254]
-
egyéb támogatás révén az állam segít, ez szintén ide vihet, hogy egyes, egyéb ilyen szektorok, hogy gyógyturizmus és hasonlók, hogy ez bejön -e, tehát visszaigazolják -e a fogyasztók, a vevők, ténylegesen olyan mértékben, hogy míg az I Széchenyi terv ugye azt mondta, hogy 2010-re, tehát mostanra, mondjuk megnégyszereződjön a turizmus bevétele, ezt most nem tudom megnézni, nincsenek előttem az adatok, de ez egy kicsit szkeptikus vagyok. Mv: - Ezt majd meglátjuk, magyarul. Balázs Zoltán: - Igen, majd meglátjuk. Mv: - Balázs Zoltán közgazdászt hallották! És itt
MR1 - 180 perc [MNSZKorAP/DOC002929/003254]
-
például a gyár város általi megvásárlása, de világosan látja a célt: ahol gyár volt, oda eztán is gyár kell. Nem lesz könnyű megbirkóznia a Danone-nal, de legalább keresi a fogást. A világ legkönnyebb és legfelelőtlenebb dolga egy kibontakozó konfliktus kapcsán azt mondani, hogy ez is a globalizáció következménye, s jól ledorongolni. A mi saját, nehezen kiküszködött s ma is teremtődő értékvilágunkat csak magunk őrizhetjük meg magunknak. S csak úgy, ha azt újra és újra sikeresen tudjuk illeszteni a környező világba. A Danone nem
Hej, Danone [MNSZKorAP/DOC002346/002939]
-
részéről Hiller István volt oktatási miniszter szólalt fel, aki azt mondta, a külföldi egyetemek olcsóbbak lesznek, mint a magyarok, és el fogják hódítani a magyar diákokat. 13.14 Játék a szavakkal Balczó Zoltán szerint a kormány csak játszik a szavakkal, amikor azt mondja, hogy nem lesz tandíj. 13.16 Elvették a cigány gyerekektől a lehetőséget Az LMP-s Osztojkán Ágnes szerint csak a tervgazdálkodáshoz lehet hasonlítani a felsőokatási rendszert. Szerinte egy falusi, hátrányos helyzetű, esetleg cigány származású gyerekből az életben soha nem lesz olyan ember, akinek
Helyére tették a Kossuth teret - parlament percről percre by vorak1anitab02 [MNSZKorAP/DOC002482/002402]
-
államtitkárságnak az elvégzett munkáért, és azért, hogy még fórumot is tartottak a felvételi határidők előtt. Szerinte az, hogy nem minden fórum volt telházas, jelzi, hogy a diákok képben vannak. 13.19 Pokorni aggódva várt Pokorni Zoltán, a Fidesz volt oktatási minisztere azt mondja, hogy az országban mindenki aggodalommal várta a felsőokatási jelentkezések eredményét. Arról beszél, hogy az államnak nincs elég pénze ahhoz, hogy ingyenes legyen a felsőoktatás, de bevonták a finanszírozás segítésére a diákhitelt. " Jól döntöttünk " - mondta Pokorni, aki szerint ezt mutatják a felvételi
Helyére tették a Kossuth teret - parlament percről percre by vorak1anitab02 [MNSZKorAP/DOC002482/002402]
-
a következőket hangsúlyozta. Szijjártó Péter szóvivő: - Két olyan pont van, amiben egészen biztosan nem tud és nem is fog és nem is akar változtatni a kormány. Két ügyben ugye a szociális konzultáción az emberek döntöttek, tehát az emberek 92 százaléka azt mondta, hogy legyen védett kor 55 éves kor fölött, tehát hogy csak nagyon szélsőséges esetben lehessen kirúgni valakit, illetve a válaszadók 97 százaléka mondta azt, hogy a segély helyett munkalehetőséget biztosítson az állam. Madarász Zsolt bemondó: - Szijjártó Péter egyúttal jelezte, amit nem
KOSSUTH- Krónika [MNSZKorAP/DOC002914/004775]
-
Kósa: A politikai felelősöket is meg kell nevezni a Zuschlag-ügyben Kósa Lajos szerint az MSZP-nek a politikai felelősöket is meg kell nevezni a Zuschlag-ügyben azután, hogy annak vádlottjait jogerősen is elítélték a napokban. A Fidesz alelnöke hétfőn újságíróknak azt mondta, hogy az egykori Ifjúsági és Sportminisztériumban is működött az a bűnszervezet, amely segítette a pályázati pénzek szabálytalan felhasználását. A tárca volt vezetői közül Kósa Lajos Gyurcsány Ferencet és Mesterházy Attilát emelte ki, akiknek szerinte nem szabad tovább politikai szerepet adni. A
Kósa: A politikai felelősöket is meg kell nevezni a Zuschlag-ügyben [MNSZKorAP/DOC002380/003713]
-
A Szegedi Ítélőtábla január 31-i jogerős ítélete szerint összesen hat évet kell börtönben töltenie Zuschlag Jánosnak csalásért és más bűncselekményekért. Börtönbüntetést kaptak társai is. Az ítélőtábla fenntartotta, hogy a vádlottak bűnszervezetben követték el a csalást, pályázati pénzekkel éltek vissza. Kósa Lajos azt mondta, hogy a jogerős ítélet vízválasztó volt, az MSZP-nél most már nem hivatkozhatnak az ártatlanság vélelmére, meg kell nevezniük a szocialistáknak a Zuschlag-ügy politikai felelőseit. Úgy látja ugyanis, hogy az a bűnszervezet, amelyre az ítéletben hivatkoztak, az egykori ifjúsági tárcánál is működött
Kósa: A politikai felelősöket is meg kell nevezni a Zuschlag-ügyben [MNSZKorAP/DOC002380/003713]
-
megjegyezte: ha egy vezető politikus nem észleli, hogy az irányítása alá tartozó területen maffia működik, akkor alkalmatlan a feladata ellátására. Ha azonban észleli, és nem tesz ellene semmit, akkor a korrupciót pártfogolja. A kormánypárti politikus úgy véli: ha a szocialisták azt mondják, hogy az ítélet után távoznia kell a közéletből Mesterházy Attilának és Gyurcsány Ferencnek, akkor az MSZP elkötelezte magát a korrupcióellenes küzdelemben. Ellenkező esetben a szocialisták a korrupció mellett kötelezik el magukat - tette hozzá. A Fidesz alelnöke egy kérdésre azt válaszolta: hasonló
Kósa: A politikai felelősöket is meg kell nevezni a Zuschlag-ügyben [MNSZKorAP/DOC002380/003713]
-
elmondta nekem, hogy ezen a telepen még anno TSZ időkben voltak kacsák. Na most, ma reggel felvettem a kapcsolatot ezzel a H-Lúd nevű céggel és elmondta a cégvezető, hogy az uniós csatlakozás előtt foglalkoztak ők valóban libákkal. Innentől kezdve én azt mondom, hogy ez a téma sajnos már nem arról szól, hogy fáj -e a libának, vagy nem. De azért azt el kell mondani, hogy mi több ízben dolgoztunk együtt dán, holland televíziósokkal. Azért azt a protokollt mindig betartották a külföldi újságírók és
MR1 - Közelről [MNSZKorAP/DOC002912/001847]
-
kolozsip Visszavonul Le Pen, a francia szélsőjobb vezére Hátrább lép Jean-Marie Le Pen, a francia Nemzeti Front 81 éves elnöke, aki a Figarónak azt mondta, hogy nem indul a 2012-es elnökválasztáson. Jean-Marie Le Pen Jóváhagyták Le Pen felfüggesztett börtönbüntetését A kínaiaké lett Le Pen főhadiszállása " A 2012-es válaszásokon nem leszek jelölt " - mondta a Figarónak a Nemzeti Front alapítója és elnöke, a francia szélsójobboldal ikonikus alakja, Jean-Marie
Visszavonul Le Pen, a francia szélsőjobb vezére by kolozsip [MNSZKorAP/DOC002514/001231]
-
Le Pen eddig soha nem mondta ki, hogy nem indul majd a választásokon, csak annyit árult el, hogy a jelölt természetesen az lesz, akit a párt a következő kongresszuson elnöknek választ. Le Pen még a közelmúltban tartott regionális választásokon is azt mondta, hogy 81 éves kora ellenére nem hajlandó ezt a voksolást élete " utolsó választási csatájaként " kezelni, amit sokan úgy értelmeztek, hogy újra ott lesz az elnökségre kandidálók között. Az ellentmondásos megítélésű politikus a francia politika igazi nagy öregje, jelölt volt az 1974-es
Visszavonul Le Pen, a francia szélsőjobb vezére by kolozsip [MNSZKorAP/DOC002514/001231]