171,426 matches
-
meg kell tennünk, törekednünk kell arra, hogy elérjük ezeket a célokat, de a reálpolitika az, amit folytatnunk kell. Mindenki reálpolitikát folytat, még akkor is, ha nagyon sok esetben gyönyörű szólamok mögé bújtatja ezt a reálpolitikát, de a legveszélyesebbek azok, akik azt mondják, hogy ők persze nem foglalkoznak a reálpolitikával, azoktól kell a legjobban óvakodnunk. Magyarországnak az a feladata, hogy felismerje a saját érdekeit, megtalálja azokat az utakat, ahogy ezt az érdeket képviselni tudja és ezt a reálpolitikának az eszközeivel kell elérnie. Mv.: - Politikailag
Kossuth - Disputa [MNSZKorAP/DOC002922/001993]
-
két Gál Franciska film... Mv.: - Mert.... szovjet turnéra ugye? GA.: - Ez így nem igaz. Mv.: - Hadd mondjam el azt, ami nem igaz, amit én olvastam. Tehát, hogy csábították szovjet turnéra, de csak rubelben tudták volna fizetni és a Gál Franciska azt mondta, hogy mit csináljon ő a szovjet rubellel, Európában, ami akkor még Magyarország valamennyire volt, akkor azt mondták, hogy kap kép coboly prémet, ami talán olyan 250 ezer pengőt értékű lett volna, amiért állítólag 2 családi házat vehetett volna. Na ennyi a
MR1 - Időt kérek [MNSZKorAP/DOC002913/000210]
-
el azt, ami nem igaz, amit én olvastam. Tehát, hogy csábították szovjet turnéra, de csak rubelben tudták volna fizetni és a Gál Franciska azt mondta, hogy mit csináljon ő a szovjet rubellel, Európában, ami akkor még Magyarország valamennyire volt, akkor azt mondták, hogy kap kép coboly prémet, ami talán olyan 250 ezer pengőt értékű lett volna, amiért állítólag 2 családi házat vehetett volna. Na ennyi a történet. Nem igaz? GA.: - Így nem. Lapozgatva a korabeli színházi életeket, kiderült, hogy már ekkor, tehát a
MR1 - Időt kérek [MNSZKorAP/DOC002913/000210]
-
mert a szlovák miniszterelnök és Mikulás Dzurinda külügyminiszter is jó viszonyt ápol Orbán Viktorral. A külügyminiszter szerint a Velencei Bizottság állásfoglalása a bizonyítéka annak, hogy a szlovák diplomácia sikeresen teszi a dolgát, és eredményeket ér el. A szlovák külügyminisztérium korábban azt mondta, hogy a bizottság állásfoglalása megerősítette Szlovákiának az új magyar alaptörvényre vonatkozó álláspontját, miszerint a nemzeti kisebbségekhez tartozó személyek védelméért elsősorban az az ország felelős, amelyben a kisebbség él. A közlemény szerint a Velencei Bizottság hangsúlyozta az emberei jogok individuális jellegét, mivelhogy
Fico: A magyar kormány elszigetelődhet az uniós elnökség után by gajdos1milaa03 [MNSZKorAP/DOC002515/001989]
-
pártfogása, szeretete nagyobb kincs, mint a gazdagság vagy a szerencse. Elégedjünk meg azzal, amink van, mert aki az élő Istenben hisz, az gazdagabb, mint a világ. Mi egyebet kívánhatnánk még, mint az örökkévaló Isten szeretetét. Jöjj, én lelkem! Ha Isten azt mondja, hogy soha nem hagy el téged, sem tőled el nem távozik, akkor ne tegyél mást, csak azért a kegyelemért könyörögj, hogy te se maradj el Uradtól, és egy pillanatra se hagyd el útjait. Spurgeon
by Eszter Fekete [MNSZKorAP/DOC002196/000343]
-
bejegyzett időpontok alatt a telefon automatikusan átvált vibra üzemmódra! A naptár egyébként napi, heti és havi nézetben engedi láttatni teendőink listáját, különböző színekkel egyértelműsítve azokat. Vélemény Nagyon okos, intelligens kis jószág az MPx200-as, ha lenne benne Bluetooth és kamera, akkor azt mondanánk, hogy vágyaink netovábbja. Az SD kártya helyére csatlakoztatható VGA kamerával ugyan a gyártó némileg csillapította a kamera hiányából adódó hiányérzetünket, ám mi az igazi megoldást a közeledő MPx220-as modellben látjuk. A készülék hétköznapi használata egyszerű, nagyon könnyen megszokható és a számítógéppel
Motorola MPx200 - Minthaházasság by Mattheus [MNSZKorAP/DOC002316/006576]
-
Itt volt az SZDSZ szinte egész vezérkara, de itt volt Szabó György helyi fideszes politikus, Herényi Károly MDF-es politikus és Gerhard Schröder mondott egy gyors beszédet, senki más egyébként itt a demonstráción, csak verseket játszottak be felvételről. Szóval Gerhard Schröder azt mondta, hogy Európában már túl sok erőszak és túl sok borzalom történt a nácik miatt, így kötelességének érezte, hogy ide jöjjön és ő is a demonstráción részt vegyen, megvédje a békét. Annyiban is pontosítanám saját magamat immáron, hogy körülbelül félórája azt mondtam
MR1 - Közelről [MNSZKorAP/DOC002935/003101]
-
mondta, hogy Európában már túl sok erőszak és túl sok borzalom történt a nácik miatt, így kötelességének érezte, hogy ide jöjjön és ő is a demonstráción részt vegyen, megvédje a békét. Annyiban is pontosítanám saját magamat immáron, hogy körülbelül félórája azt mondtam, hogy az ellentüntetők, akik egyébként le vannak választva, egy 200 méterre vannak innen, ötven, százan lehetnek, ezt mondtam tehát félórával ezelőtt, ezt helyesbíteném, nem tudom megmondani hányan vannak, de annál talán egy picivel többen, ők néhány százan lehetnek, én úgy gondolom
MR1 - Közelről [MNSZKorAP/DOC002935/003101]
-
igazán - 60 milliárd forint pluszbevétel. Az előbbi lépésekből összesen 90 milliárd forinttal javul az egyenleg, további 10 milliárd forint pedig abból jön össze, hogy a magyar állam a hozzá került külföldi részvények után osztalékot fog kapni. A kormányfő egy hete azt mondta, hogy nem megszorítást hajt végre a kormány. Matolcsy György azt is elmondta, hogy idén és jövőre 2 százalékos növekedéssel számol a kormány, a költségvetést is így számolják. Az [origo] úgy tudja, hogy a költségvetésért és a makropálya elkészítéséért felelős Nemzetgazdasági Minisztériumban
Adóemelésekkel és több adó behajtásával tömné be a költségvetési lyukat a kormány by fekete1emesa07 [MNSZKorAP/DOC002601/002067]
-
kimondtam és most is meg tudom Önnek erősíteni, hogy a magyar kormány váltságdíjat Papp Istvánért nem fizetett ki. Mv: - Tehát a magyar kormány nem, ebből következik, hogy mások fizethettek. Hajdú János: - Elképzelhető, erről nyilván nincs információnk. Mv: - Ne haragudjon, hogyha azt mondom, hogy én furcsállom, hogy nincs információjuk, miért ne lehetne információjuk erről? Hajdú János: - Nézze, van egy olyan rész, mint mondottam Önnek ez egy titkosszolgálati akció volt, nem tud benne mindenki minden részletet nyilván, a szudáni kormány folytatta ez a tárgyalást és
MR1 - 180 perc [MNSZKorAP/DOC002915/004561]
-
feljelentette Nagy Tamás A Mezőgazdasági Szövetkezők és Termelők Országos Szövetsége feljelentette a rendőrségen Torgyán József földművelésügyi minisztert, aki a MOSZ szerint a Parlamentben, majd egy televíziós műsorban megfenyegette az utcára vonuló gazdákat és a mögöttük álló szervezeteket. A miniszter ugyanis azt mondta, hogy a demonstrálók büntetésre számíthatnak, mégpedig a támogatás megvonására. Ezzel kapcsolatban az állampolgári jogok országgyűlési biztosának is ki kéri véleményét a MOSZ. Nagy Tamás szerint példátlan a tízéves demokrácia történetében Torgyán József kijelentése, aki ahelyett, hogy a gazdák érdekeit képviselné, azzal
Torgyánt feljelentette Nagy Tamás [MNSZKorAP/DOC002326/001004]
-
2009-01-19 MR1 - Közelről Török Annamária :- A Fidesz szerint ezekkel az intézkedésekkel a kormány a leginkább rászorultaktól vesz el. Navracsics Tibor frakcióvezető azt mondta, hogy a kormány csak első körben venné el a családi pótlékot a legmagasabb jövedelműektől, a második körben már mindenkitől megvonná.
MR1 - Közelről [MNSZKorAP/DOC002898/001833]
-
1984-ben. Ma már mintegy háromszázan vesznek részt a Japánban rendezett helyi és országos versenyeken. A vaktenisz megjelent Dél-Koreában, Kínában, Nagy-Britanniában, Oroszországban és Tajvanon is. Takei tavaly, 42 évesen halt meg, mert egy vonat elé esett. Felesége, Ecuko, aki szintén van, azt mondta, hogy " gondolatban látta a pályát, tudta, hol áll, és azt is, hogy a labda merre repül és hol esik le ". A hangját hallva " kiválóan tudta kontrollálni a labdát ". William R. Wiener, a greensboroi Észak-carolinai Egyetem továbbképzési központjának dékánja, a vakok tájékozódásának
Vakon a teniszpályán - Szemmé válik a fül [MNSZKorAP/DOC002386/000186]
-
Hétmilliárd fontos kölcsönt ajánl fel London Írországnak Hétmilliárd fontos pénzügyi kölcsönt akar adni Nagy-Britannia Írországnak - közölte hétfőn a brit pénzügyminiszter. George Osborne azt mondta, hogy London a nemzetközi mentőcsomag részeként ajánlja fel a kölcsönt Dublinnak. Osborne azt mondta a BBC-nek: a brit kormány, mint " a Nemzetközi Valutaalap tagja elkötelezett abban, hogy partner legyen az ír gazdaság megsegítésében. " A bejelentés egy nappal azután hangzott el, hogy
Hétmilliárd fontos kölcsönt ajánl fel London Írországnak [MNSZKorAP/DOC002392/008772]
-
egy oroszlánszelídítőtől. Kérdezi a skót kisfiú az apukáját :- Apa mi lesz a karácsonyfa alatt? Válasz :- Parketta kisfiam, parketta! Egy hatalmas vízesés mellett sétál a házaspár, mikor megszólal a feleség :- Drágám, ha beleugranék a vízbe, akkor utánam ugranál és kimentenél? - Ha azt mondom, hogy igen, akkor beleugranál? Védőügyvéd: Elárulná a korát? Kicsi idős hölgy: 76 éves vagyok. Védőügyvéd: Elmondaná, kérem, a saját szavaival, mi történt április elsején éjszaka? Idős hölgy: Ahogy szoktam, a verandán üldögéltem hintaszékemben a langyos tavaszi estén, mikor egy fiatalember lopakodott
'Reggelt! by Chavalier [MNSZKorAP/DOC002314/003172]
-
esztétikai kifogásokat hoztak, de gyakoribbak voltak azok a hangok, amelyek szerint az emlékmű a balliberális kormány (amelynek vezetését 2004 szeptemberében Gyurcsány Ferenc vette át) politikai üzeneteként értelmezendő: a Magyar Nemzet 2005. július 12-i számában Wittner Mária 56-os halálraítélt szabadságharcos, fideszes képviselő például azt mondta, hogy az 56-os emlékmű nem 1956-ról, hanem 2006-ról, a rendszerváltozás utáni magyar történelem mélypontjáról szól. Azt is mondta, hogy a Gyurcsány-kormány szerinte saját magának állít emlékművet. Megváltozna a Szoborpark funkciója Az emlékművel szomszédos Műcsarnok nemrég kinevezett igazgatója, Gulyás Gábor az [origo
Gyurcsány érintése okozhatja az 56-os emlékmű vesztét by vinczeb2 [MNSZKorAP/DOC002494/000442]
-
a republikánusok kedvencének zaklatási ügye Egy nő hétfőn azzal vádolta meg Herman Caint, hogy szexuálisan zaklatta őt még 1997-ben, amikor munkakeresésben kért tőle segítséget - közölte a brit BBC a nő sajtótájékoztatója után. Sharon Bialek, aki korábban egy éttermi lobbicsoportnak dolgozott, azt mondta, hogy Cain (aki a republikánus párt elnökjelölt-aspiránsa) egy vacsora után felhajtotta a szoknyáját, és a fejét az ágyékához húzta. A nő szerint, amikor kérdőre vonta, hogy mit csinál, a férfi azt válaszolta: " Munkát akarsz, vagy nem? " A nő az ügyvédje, Gloria
Újabb nő vádolja zaklatással Obama kihívóját, Herman Caint by berta1katal215 [MNSZKorAP/DOC002516/000347]
-
szexuális zaklatással vádolta őt. Majd azzal hozakodott elő, hogy egy megállapodás nem egyenértékű egy ügy elsimításával. Egyelőre nem világos, pontosan miről is szóltak a Cain elleni zaklatási vádak, de a cikkek alapján nem valószínű, hogy fizikai zaklatás történt. A politikus azt mondta, hogy egyszer valóban tett egy megjegyzést az egyik nő magasságára, de szerinte ennek nem volt szexuális töltete. Cain szerint " lejáratási " kampány folyik ellene azzal a céllal, hogy ne lehessen a republikánus párt elnökjelöltje, amire egyébként jó esélyei vannak.
Újabb nő vádolja zaklatással Obama kihívóját, Herman Caint by berta1katal215 [MNSZKorAP/DOC002516/000347]
-
elraboltak és megöltek legkevesebb 12 síita muzulmánt Irakban - jelentette a BBC News Online. Beszámolók szerint az áldozatok rokonok voltak, és a Bagdadtól harminc kilométerre fekvő, főként szunniták által lakott Latifiya városában éltek. Az iraki hadsereg egyik tisztje az AP hírügynökségnek azt mondta, hogy a fegyveresek csütörtök hajnalban rontottak be három házba, magukkal vittek 12 húsz és negyven év közötti férfit, akiket beszállítottak egy mikrobuszba, majd géppisztollyal agyonlőtték őket. Más jelentések ugyanakkor eltérő módon számoltak be a történtekről. Az AFP hírügynökség szerint 14 embert
Elraboltak és megöltek tucatnyi síitát Irakban by andraspe [MNSZKorAP/DOC002510/000070]
-
2009-12-31 MR1 - 180 perc A háztartások fogyasztásának visszaesését mutatja a GFK Piackutató Intézet felmérése. A cég igazgatója a Népszavának azt mondta, hogy akár 9 százalékkal is kisebb lehet a családok által elköltött összeg az idén, mint 2008-ban, és rövidtávon nem is várnak javulást. Kozák Ákos szerint, itthon a háztartások minden 100 forintból legalább 25-öt élelmiszerrel költenek, holott a legtöbb nyugat-európai országban ez
MR1 - 180 perc [MNSZKorAP/DOC002903/000887]
-
nyári rendkívüli parlamenti ülésszakon az Országgyűlés elé terjeszti a földtörvény módosítását, amelynek lényege: földvásárlásoknál a magyar államot illeti meg az elővásárlás joga - jelentette be Fazekas Sándor miniszter szombaton Jászladányban, a helyi gazdakör felújított székházának átadásakor mondott beszédében. A tárca vezetője azt mondta, hogy ezáltal a spekulációt és a zsebszerződéseket akarják megelőzni, a vásárlásokkal pedig egy alapot teremtenének a fiatal gazdászok földhöz juttatásához, illetve a már termelő gazdák is ki tudják majd bővíteni földterületüket haszonbérlet révén. A törvénymódosítás összhangban van a kormányprogramban foglaltakkal, miszerint
Elővásárlási joga lesz az államnak by Kokovai Péter [MNSZKorAP/DOC002613/002800]
-
eredményhirdetés után újra megkereste őket. Apolka További fotókért kattintson! Felvételizők eredményhirdetés előtt és után! Sírva ült a pálya szélén Apolka, amikor megtudta, hogy nem vették fel a Pázmány médiaképzésére, így csak a BKF költségtérítéses képzésére tudott bejutni. Ugyan délután még azt mondta, hogy a Pázmányon bevállalja a 170 ezer forintos költségtérítéses képzést is, a ponthatárok kihirdetése után már azt mondta, a BKF-en 275 ezer forint lenne egy félévre a tandíj, és ezt nem biztos, hogy vállalni tudja, mert " apuci, anyuci nekem nem tudja
Három ponton múlott by vorak1anitab02 [MNSZKorAP/DOC002483/002655]
-
pólójukat is ledobták a pálya közepén. Márk előző beszélgetésünkre utalva azt mondta: " na, most már aztán tényleg el kell mélyednünk a hallgatói szerződésben ", mivel mindkettejüket állami helyre vették fel. Kata További fotókért kattintson! Felvételizők eredményhirdetés előtt és után! Kata mosolyogva azt mondta, hogy a Pázmány jogi karáról " jó sokkal " maradt le, az ELTE anglisztika szakjára sem vették fel, de bejutott a Nemzeti Közszolgálati Egyetem igazgatásszervező szakára. Kérdésünkre, hogy mit fog csinálni, ha elvégzi, azt mondta, nem tudja, " valamit az igazgatásban, ami talán kicsit
Három ponton múlott by vorak1anitab02 [MNSZKorAP/DOC002483/002655]
-
kap az eddigi 225 000 helyett. Az alapfizetés mellett Gerspach 2 920 000 darab, Forsese 5 400 000 darab részvényt kap 2009-ben. Vikram Pandit viszont, aki a Citi vezérigazgatója, mindössze 1 dolláros fizetést kap és egyetlen darab részvényt sem. Egy név nélküli forrás a Reutersnek azt mondta, hogy a bank nem is kezdeményezett nagyobb fizetést Panditnak. Korábban a vezér 958 333 dollárt (több mint 172 millió forintot) keresett egy évben. A Reuters szerint ez a lépés a legújabb abban a sorban, amit a Wall Street vállalatai próbálnak tenni, hogy
Ismét milliós fizetésemelés az óriásbanknál by somaj [MNSZKorAP/DOC002599/002908]
-
el valamit. De akinek a saját társadalmi viszonyaihoz képest semmire nem futotta, semmit nem tudott letenni az asztalra, az ne üljön például a képviselőtestületben. Nagy baj lenne, ha olyan képviselők ülnének, akiknek semmijük nincsen. Németh Zoltán riporter: - A Fidesz frakcióvezetője azt mondta, hogy három évvel ezelőtt nem a szegény emberekről, hanem a megélhetési politikusokról beszélt a hódmezővásárhelyi közgyűlésben. A szocialista Szanyi Tibor szerint Lázár János szavai egyértelműen visszatükröződnek például a kormány szegényellenes adórendszerében vagy a támogatásokat elvonó és ezzel a szerinte milliók megélhetését
MR1 - Krónika [MNSZKorAP/DOC002931/003729]