171,426 matches
-
kapnak a bankok a papírmunkára Vizsgálja a kormány, hogyan szűkíthető a végtörlesztők köre Ötmillió forintos svájci frankhitele volt Orbán Viktor miniszterelnöknek, de két hónappal ezelőtt visszafizette az egészet - derül ki a Blikk honlapján szombaton megjelent interjúból. A kormányfő a bulvárlapnak azt mondta, hogy " már tisztán áll az Úr előtt ", mert végtörlesztette frankban felvett tartozását. " Körülbelül két hónappal ezelőtt én kiszálltam " - mondta, hozzátéve, hogy a hitel egy részét már korábban törlesztette, most pedig a maradékot is kifizette, svájci frankban. Bár ő maga még frankban
Orbán már törlesztette ötmilliós frankhitelét by visnovitz1pc06 [MNSZKorAP/DOC002481/002345]
-
miniszterelnök szerint a képviselőknek is joga lesz kedvezményesen, egy összegben megszabadulni az adósságuktól. Mesterházy Attila MSZP-elnök korábban azt javasolta, hogy zárják ki a képviselőket a végtörlesztés lehetőségéből, és Lázár János fideszes frakcióvezető is támogatta az ötletet. Orbán ugyanakkor az interjúban azt mondta, hogy szerinte a képviselőket " semmiféle előjog ne illesse meg, de hátrány se érje őket ". Arra a kérdésre, hogy miért csak a lakáshitelesek élhetnek a kormány által lehetővé tett végtörlesztéssel, a kormányfő azt mondta, hogy " először azokon kell segíteni, akik a legnagyobb
Orbán már törlesztette ötmilliós frankhitelét by visnovitz1pc06 [MNSZKorAP/DOC002481/002345]
-
támogatta az ötletet. Orbán ugyanakkor az interjúban azt mondta, hogy szerinte a képviselőket " semmiféle előjog ne illesse meg, de hátrány se érje őket ". Arra a kérdésre, hogy miért csak a lakáshitelesek élhetnek a kormány által lehetővé tett végtörlesztéssel, a kormányfő azt mondta, hogy " először azokon kell segíteni, akik a legnagyobb bajban vannak ". Nem zárta ki ugyanakkor, hogy " később " a többiekre, például az autójukra frankhitelt felvevőkre is vonatkozhat a kedvezmény, de semmi konkrétumot nem mondott arról, hogy ezt mikor, milyen feltételekkel tervezik. Orbán megismételte
Orbán már törlesztette ötmilliós frankhitelét by visnovitz1pc06 [MNSZKorAP/DOC002481/002345]
-
a kisgazdákkal. Kövér László azután nyilatkozott, miután több mint 2 órán át tárgyalt a kisgazdapárt elnökével, Torgyán Józseffel, aki fontosnak nevezte, hogy a két párt egyeztetesse álláspontját, ám hozzátette: hasonló megbeszélés az MDF elnökével, Dávid Ibolyával nincs napirenden. Kövér László azt mondta, hogy ő sem tervez egyeztetést az MDF elnökével, de ha Dávid Ibolya szeretne vele találkozni, akkor áll elébe. Mint közölte, ha megkapják a meghívót az MDF elnökségi ülésére, Áder Jánossal, a Fidesz ügyvezető alelnökével együtt nem zárkóznak el a részvétel elől
HÍREK - Kossuth 20.00 [MNSZKorAP/DOC002327/000282]
-
meghívót az MDF elnökségi ülésére, Áder Jánossal, a Fidesz ügyvezető alelnökével együtt nem zárkóznak el a részvétel elől. A Magyar Demokrata Fórum elnöke szerint pártjának és a Fidesznek tárgyalnia kellene a társadalmat leginkább érdeklő kérdésekről. Dávid Ibolya az Esti Krónikában azt mondta, hogy szerinte ezeknek az egyeztetéseknek háttér-beszélgetéseknek kellene lenniük. Megerősítette, hogy Kövér Lászlót, a Fidesz elnökét meghívták az MDF elnökségi ülésére. A kisgazdák és a Demokrata Fórum viszonyáról Dávid Ibolya kijelentette: pártjának a Fidesszel van koalíciós szerződése, és a kormányszövetségen belüli kapcsolattartás
HÍREK - Kossuth 20.00 [MNSZKorAP/DOC002327/000282]
-
arca Vasárnap 78 éves korában egy tokiói kórházban meghalt Morita Akio, a japán Sony szórakoztatóelektronikai óriáscég társalapítója, aki nemcsak a szigetország hagyományos vállalatbirodalmaitól függetlenül is sikeres vállalatot hozott létre, de a világ szemében a japán üzletembert is megtestesítette. " Nem túlzás azt mondani, hogy Japán arca volt " - vélte közleményében Idei Nobujuki, a japán Sony vezérigazgatója, méltatva a cég társalapítóját, Morita Akiót, aki vasárnap tüdőgyulladás következtében elhunyt. A 78 éves, lobogó ősz hajáról könnyen felismerhető Moritát egy tokiói kórházban azóta ápolták, hogy augusztusban visszatért Hawaiiról
A Sony-alapító halála [MNSZKorAP/DOC002307/001320]
-
egy törvényjavaslatot, amely egyrészt eltörli a pályakezdők kötelező pénztári tagságát, másrészt lehetővé teszi, hogy a tagok jövő év végéig visszaléphessenek a társadalombiztosítási rendszerbe. Az egyik legfontosabb kérdés, hogy mi lesz az állami rendszerbe visszatérő tagok pénzével. Selmeczi Gabriella nyugdíjvédelmi megbízott azt mondta, hogy a pontos szabályokat később dolgozzák ki, de azt ígéri, hogy az egyéni számlák az állami rendszerben is megmaradnak. A megbízott úgy fogalmazott: a legkorrektebb megoldás, ha ezeket az egyéni számlákat, amelyek a magánnyugdíj-rendszerben vannak, egyszerűen áthozzák az állami nyugdíjrendszerbe, és
Nyugdíjvita: ma elszabadul a Fidesz [MNSZKorAP/DOC002280/000037]
-
is megerősítette, hogy együtt fog működni az ügyészséggel, de azt mondta, az ügyészség működésében Orbán Viktor miniszterelnök meghosszabbított karját látja. Szerinte az ügyészség Orbán megrendelését teljesítette, amikor meggyanúsította őt, mert a miniszterelnök börtönben szeretné tudni politikai ellenfelét. Az ügyészség pénteken azt mondta, hogy Schiffer András LMP-frakcióvezető feljelentése nyomán indítottak vizsgálatot, de Gyurcsány nem hiszi, hogy az ügy politikai mozgatórugója Schiffer András lenne. Gyurcsány szerint az ügyészségnek nincs igaza a gyanúsítással, mert ő betartotta a jogszabályokat, és a hazája érdekét szolgálta, tökéletesen biztos abban
Gyurcsány szerint Orbán kérésére gyanúsította meg az ügyészség by vorak1anitab02 [MNSZKorAP/DOC002480/003314]
-
tervezett út keresztezi az úgynevezett C-körzetet. Ez Ciszjordániának az a kétharmadnyi része, ahol nem a palesztinok az urak, hanem Izrael, és ahol 350 ezer izraeli telepes él. Az út engedélyezéséért Tony Blair is lobbizott Benjamin Netanjahu izraeli miniszterelnöknél. Ő maga azt mondta, hogy támogatja Ciszjordánia gazdasági fejlesztését, de nem volt hajlandó kommentálni az épülő palesztin város problémáját. A Világbank szerint 30 százalékkal bővülhetne a palesztin gazdaság, ha garantált lenne a hozzáférés a területhez. Egyelőre azonban sokan vonakodnak ingatlant lekötni, mert attól tartanak, hogy
by InfoRádió [MNSZKorAP/DOC002187/000890]
-
már a politikai tagoltságon is, és még az is látszik, hogy ahogy távolodunk a központi hatalomtól, szerintem annál nagyobbak a bajok. Tehát a központi kormánynál is rettenete zűrök vannak, de mind a vállalkozók, vannak erre megkérdezett adatok, mind a becslések azt mondják, hogy az önkormányzati szférában jóval nagyobbak a bajok száma. De ha belegondolunk, most előjöttek például fizetésekről adatok. Egyes egyetemi rektoroknak a jövedelme, akár ötszöröse a miniszterelnökének, tehát a magyar társadalomban nagyon mélyen benne van, hogy legyen autonómia, ugyanakkor nem nőtt fel
MR1 - 180 perc [MNSZKorAP/DOC002919/003063]
-
kell ahhoz, hogy az ember külföldi tudósító legyen? Zentai Péter berlini tudósító: - Valószínűleg az, hogy ne kislánynak, hanem kisfiúnak szülessen. Vegyük ezt olybá, mintha viccelődni akartam volna. Ha azt nézzük, hogy a Magyar Rádióban hogyan lehet valaki külföldi tudósító, én azt mondom, hogy mindenben az életben az ambíciónak van meghatározó jelentősége. Én is, amikor kisfiú voltam, nagyon szerettem volna külföldi tudósító lenni, és csak az akartam lenni mindig. Riporter (Farkas Erika): - Hány nyelven beszélsz Péter? Zentai Péter berlini tudósító: - Hát, nagyon jól egy
Reggeli krónika [MNSZKorAP/DOC002902/000994]
-
volna külföldi tudósító lenni, és csak az akartam lenni mindig. Riporter (Farkas Erika): - Hány nyelven beszélsz Péter? Zentai Péter berlini tudósító: - Hát, nagyon jól egy nyelven sem beszélek, de angolul, németül és olaszul készítettem életemben riportokat. Riporter (Farkas Erika): - Sokan azt mondják, hogy kockázatos pálya ez, mert meg lehet halni adás, műsorkészítés, tudósítás közben. Voltál -e valaha életveszélyes helyzetben? Zentai Péter berlini tudósító: - Igen, voltam. Megérkeztem a libanoni polgárháború közepén, és még olyan fiatal voltam, huszonnyolc-huszonkilenc éves lehettem, azt néztem, hogy melyik az
Reggeli krónika [MNSZKorAP/DOC002902/000994]
-
tanúknak a jelenlétében. És hát nem ez az utolsó tervem. Tehát én nem is titkoltan azért lettem anyakönyvvezető, mert nem vallom azt az elvet, hogy a házasság a házasságkötésnek a ceremoniális jellege miatt lesz örök és lesz kitartó, hanem én azt mondom, hogy vannak nagyon sokan, akik azt mondják, hogy a szívükben tudják, hogy a párjukkal akarják az életüket leélni, viszont egyedivé, emlékezetessé és nem is annyira komolyan akarják a házasságkötést lebonyolítani. Így biztatom a rádióhallgatókat, ha bárkinek bármilyen őrült ötlete támad, motortól
MR1 - Közelről [MNSZKorAP/DOC002912/001404]
-
az utolsó tervem. Tehát én nem is titkoltan azért lettem anyakönyvvezető, mert nem vallom azt az elvet, hogy a házasság a házasságkötésnek a ceremoniális jellege miatt lesz örök és lesz kitartó, hanem én azt mondom, hogy vannak nagyon sokan, akik azt mondják, hogy a szívükben tudják, hogy a párjukkal akarják az életüket leélni, viszont egyedivé, emlékezetessé és nem is annyira komolyan akarják a házasságkötést lebonyolítani. Így biztatom a rádióhallgatókat, ha bárkinek bármilyen őrült ötlete támad, motortól elkezdve mondjuk szívesen adnék össze víz alatt
MR1 - Közelről [MNSZKorAP/DOC002912/001404]
-
ők már házasok voltak, de én úgy gondolom hogy ceremoniálisan így is megállta a helyét és hát arról meg nyugodtan lehetne vitatkozni, hogy vajon melyik igen kimondása tartalmasabb, az, amikor először a fiatalok szerelemtől telve, de tapasztalattól mentesen belevágnak és azt mondják, hogy igen, vagy pedig amikor egy már házaspár azt mondja, hogy na ők most már, amikor a göröngyös úton is együtt jártak megerősítik és egymás szemébe nézve azt mondják, hogy lám-lám, az első igen is szívből jövő volt és tessék, megalapozott
MR1 - Közelről [MNSZKorAP/DOC002912/001404]
-
így is megállta a helyét és hát arról meg nyugodtan lehetne vitatkozni, hogy vajon melyik igen kimondása tartalmasabb, az, amikor először a fiatalok szerelemtől telve, de tapasztalattól mentesen belevágnak és azt mondják, hogy igen, vagy pedig amikor egy már házaspár azt mondja, hogy na ők most már, amikor a göröngyös úton is együtt jártak megerősítik és egymás szemébe nézve azt mondják, hogy lám-lám, az első igen is szívből jövő volt és tessék, megalapozott volt a döntésünk. Úgyhogy összeadtam tulajdonképpen itt a levegőben őket
MR1 - Közelről [MNSZKorAP/DOC002912/001404]
-
amikor először a fiatalok szerelemtől telve, de tapasztalattól mentesen belevágnak és azt mondják, hogy igen, vagy pedig amikor egy már házaspár azt mondja, hogy na ők most már, amikor a göröngyös úton is együtt jártak megerősítik és egymás szemébe nézve azt mondják, hogy lám-lám, az első igen is szívből jövő volt és tessék, megalapozott volt a döntésünk. Úgyhogy összeadtam tulajdonképpen itt a levegőben őket. R.: - Ki volt még ott, koszorús lány, nyoszolyólány? Ivády Gábor, Ivád polgármestere: - Az egész násznép ült a repülőn, csimpaszkodtak
MR1 - Közelről [MNSZKorAP/DOC002912/001404]
-
az OKJ-s bizonyítvánnyal kopogtató álláskeresőt, ha választhat diplomást is. Így egy pénzügyiügyintéző-bizonyítványt felmutató jelentkező helyett inkább választ egy frissen végzett közgázost, pláne, ha ezt ugyanannyi pénzért teheti meg, és ha kell, inkább őt képzi tovább. Egy hazai bank hr-vezetője is azt mondta, hogy náluk legfeljebb a pénzkezelő- vagy a valutapénztáros-képzést fogadják el, más posztra diplomást keresnek, akit aztán beiskoláznak, ha kell. Zsoldisné Csaposs Noémi az OKJ-s problémákat nem feltétlen a csökkentéssel oldaná meg, inkább úgy erősítené az OKJ-s képzések hírnevét, hogy a gyakorlati
Drágább lesz munka mellett tanulni by berta1katal215 [MNSZKorAP/DOC002446/001900]
-
benne van a kalapban - mégis kellemetlen volt ezt megélni. Mit vittek el öntől? Többnyire személyes adatokat, iratokat és leveleket. No, és a zöld dossziét. Számítógépem winchesterét egyben vették ki, s így foglalták le. Mindent egy szalaggal átkötve tettek el, és azt mondták, hogy majd behívnak, hogy jelenlétemben tudják szétválogatni a hivatali adatokat a személyestől. De mint mondtam, az elvitt anyag döntő többsége személyes jellegű volt. Gondolom, a zöld dossziéból sem ez az egyetlen példány létezik... A fontos adatok biztonságban vannak. Egyébként a házkutatás
[MNSZKorAP/DOC002196/006257]
-
jelzés ellenére akart átmenni a síneken, amikor az arra közlekedő villamos elütötte - írja a. A 4-es, 6-os villamosok vonalán, az Oktogon és a Corvin negyed megálló között jelenleg pótlóbuszok szállítják az utasokat - tette hozzá. Németh Cecília, az Országos Mentőszolgálat sajtóügyeletese azt mondta, hogy a fiatalt könnyű sérülésekkel szállították kórházba.
Gázolt a villamos a Blahánál [MNSZKorAP/DOC002256/000837]
-
erre még rásegíteni. Én amikor kislány voltam teljesen természetes volt hogy vasárnaponként a nagyanyám fülön fogott, a kiskapával, kisásóval mentünk a nagypapához rendezgetni a sírt. Ma nézze meg, nagyon nagyon kevés gyereket lát ma, mert nem akarják belevonni. Ezzel nem azt mondom hogy nap mint nap azt kell mondani hogy ez a halál meg ilyen a halál meg mit tudom én, de azért része az életünknek. Tetszik nem tetszik. De én utálnék meghalni, most ezt nehogy azt gondolja. Riporter: - A nagypapája sírján mikor
MR1 - Magyarországról jövök [MNSZKorAP/DOC002931/003181]
-
már tíz éve megy, régen körülöleli majd ez a kulturális fővárosi események a mienkét, ez tulajdonképpen egy zárt egység. Öröm, hogy találkozik ez az időpont ezzel a nevezetes rendezvénysorozattal, de nem mondhatnám, hogy mi különösebben együttműködünk. Mv: - Mi az, amire azt mondaná, hogy ilyen még nem volt, tehát abszolút újdonság? Jordán Tamás: - Nem tudom azt mondani, hogy olyan nóvum van benne, amivel még nem találkoztunk, a fesztivál hangulatát, nemcsak a versenydarabok határozzák meg, hanem az úgynevezett off-programok, ami minden évben nagyon gazdag körítést
MR1 - 180 perc [MNSZKorAP/DOC002925/000275]
-
ez tulajdonképpen egy zárt egység. Öröm, hogy találkozik ez az időpont ezzel a nevezetes rendezvénysorozattal, de nem mondhatnám, hogy mi különösebben együttműködünk. Mv: - Mi az, amire azt mondaná, hogy ilyen még nem volt, tehát abszolút újdonság? Jordán Tamás: - Nem tudom azt mondani, hogy olyan nóvum van benne, amivel még nem találkoztunk, a fesztivál hangulatát, nemcsak a versenydarabok határozzák meg, hanem az úgynevezett off-programok, ami minden évben nagyon gazdag körítést ad a versenyprogramok közé. Amikor a versenyprogramot már tudjuk, akkor áll neki a csapat
MR1 - 180 perc [MNSZKorAP/DOC002925/000275]
-
mégiscsak arról van szó, hogy itt bepalizunk embereket, nem? Berántunk abba, hogy pénzt költsön, berántjuk őt az üzletbe. Olyan vágyakat ébresztünk benne, amilyen vágyak nem is léteztek benne. Ez így van sajnos. Csúnya szóval élve ez a bepalizzuk, igen. Nem azt mondom, hogy valamiből meg kell élni, de ez egyfajta rávezetés is lehet egy akár jobb, vagy egy másfajta világra, hogy ők is örömüket leljék abban, amit kapnak. R: - Vannak itt etikai határok? Biztos, hogy van, de hát ezek a szakemberek szeretik túl
MR1 - Szombat délelőtt [MNSZKorAP/DOC002893/003182]
-
amit kapnak. R: - Vannak itt etikai határok? Biztos, hogy van, de hát ezek a szakemberek szeretik túl is lépni. Nemcsak súrolni. Igen, sajnos. De hát ez ezzel jár. A reklámmal igazából nincs baj, még nálunk is körülbelül 20-30%-a az embereknek azt mondja, hogy ez kell. Inkább az a baj, hogy nem úgy kezeljük a reklámot, ahogy kellene. A reklám olyan kommunikáció, amely nyílt kártyákkal játszik, körülhatárolt felületeken és mindig szól előtte, hogy figyeljél, nem a hagyományos módon fogok veled beszélni, én reklámozni fogok
MR1 - Szombat délelőtt [MNSZKorAP/DOC002893/003182]