171,426 matches
-
kódrendszerrel teszi. Ha az emberek 16 év felett még nem ismerték meg ezt a kódrendszert, akkor ott nagy baj van, mert akkor azok tényleg azt fogják hinni, hogy össze-vissza hazudoznak nekik. R: - Tudja, mi volt nekem még az érdekes? Hogy azt mondta, hogy voltak olyan cégek, például a Zinger, amiről most nem gondolnánk, hogy nagyon reklámra szorul, annak köszönheti a népszerűségét és azt, hogy minden családban ott volt a Zinger varrógép, hogy hihetetlen reklámkampányba fogott. Hát, mi volt ennek a hihetetlen reklámkampánynak a
MR1 - Szombat délelőtt [MNSZKorAP/DOC002893/003182]
-
gázálarcokat, távközlési eszközöket talált. Volt a lakásban ezenkívül egy orosz katonai egyenruha váll-lapokkal és egy speciális katonai kiképzőkönyv. Arutyunjan anyját, aki az elmúlt 23 évben együtt lakott apa nélkül felnevelt fiával, kihallgatásra bevitték a grúz belügyminisztérium elhárítási főosztályára. Az asszony azt mondta, hogy nem hisz fia bűnösségében. A hír kapcsán egy örmény belügyi illetékes közölte, hogy az őrizetbe vett Arutyunjannak - jellegzetes örmény neve ellenére - semmi köze Örményországhoz. Hozzáfűzte, hogy az incidens kizárólag Grúzia belügye, s az örmény szervek nem vettek és vesznek részt
Elfogták a Bushra kézigránátot dobó férfit by danielko [MNSZKorAP/DOC002509/002093]
-
közelében, nem messze a tanyámtól, ahová néha kimegyek. Néha szükségem van rá, tényleg, le kell fürödjek benne, és közben jönnek a tehenek és beleisznak, a nyáluktól még selymesebb a víz. Sokan járnak haza. Nagy Jóska is akármilyen világhírű színházat csinál, azt mondja, hogy minden évben haza kell mennie egy hónapra, és hallgatja a történeteket a kocsmában, biliárdozik ezekkel az emberekkel. Feltöltődik. Amikor kilencvenegyben már mindnyájan tudtuk, hogy el kell menni, akkor eluralkodott rajtunk az utoljára mulassunk egyet lendülete, és bizony, a legjobb cigányok
A vajdasági szirének [MNSZKorAP/DOC002297/002525]
-
vezető, aki tudni akarta, hogy mit csinálunk ott. Megmondtuk neki. Erre beszédet tartott, hogy itt nagy építkezések lesznek, parkosítás és angolvécé, szinte egy szórakoztatóközpontot álmodott oda, a puszta közepébe. Persze semmi nem lett később az egészből. Ilyenek ők, Milosevics is azt mondta, hogy pár év alatt Svédországot csinálunk Jugoszláviából. Megkértem ezt a szerbet, hogy mondja el újra a kamera előtt. Gondoltam, ne színész játsszon el egy ilyen figurát, hanem ő maga. Így született egy jelenet. Amikor a szerb befejezte a nagy ívű tervről
A vajdasági szirének [MNSZKorAP/DOC002297/002525]
-
logikából nő ki. Megoldani a helyzetet egészen biztosan a mostani pártpolitika viszonyai között szerintem nem lehet. De talán segítene az, hogy legalább az lenne világos, hogy ki a felelős. Én ebből az elvileg sem pártsemlegesített, de mégis pártossá tett médiatörvényből azt mondanám, hogy viszonylag legyen független ez az intézmény, de végső soron legyen meg a miniszterelnök felelőssége. Tehát most, hogyha ilyen döntés született, amilyen született, akkor végső soron legyen a miniszterelnök a felelős ezért a dologért, az intézmény működéséért, annak a feltételeiért, így
MR1 - 180 perc [MNSZKorAP/DOC002923/000232]
-
Szeretetszolgálat mentőcsoportjának vezetője: - Én nem minősíthetem senkinek a munkáját, ma már azokat a repülők, amik jönnek, és mentőcsapatot hoznak, azokat vissza is fordítják, tehát már nem kérnek mentőcsapatokat a helyszínre, viszont az ország déli részéről még most sincs megfelelő információ, azt mondták, hogy várhatóan éjszakára érnek vissza azok az emberek, illetve a jelzések, amiket megindítottak, hogy mi történt arra, és mi az állapot. Most pihenésre kötelezik - úgymond - a csapatokat, és holnap reggel pedig szétdobják az ország déli részébe az összes csapatot. R.: - A
MR1 - Krónika [MNSZKorAP/DOC002931/003247]
-
hogy ez a levéltár nem semmisült végül is meg a II. Világháborúban. Szénási Sándor.: - Mit számított Illés Bélának kitalálni egy ilyet? Egyet nem értek azért, nem tudom, hogy mennyire jutott ennek a nyomára, hogy ha már kitalált valamit, ha már azt mondta, hogy olvasta Guszev védőbeszédét, és ebből tud idézni, akkor miért nem folytatta a hamisítást tovább, hiszen minden erre kényszerítette. Futnia kellett volna a pénze után, de nem csinált semmit Vörös Boldizsár történész.: - De futott azért ő valamilyen módon, sőt ő ezt
MR1 - Időt kérek [MNSZKorAP/DOC002910/002060]
-
a mozgalomnak, a pártnak a nagyon szigorú, nagyon fegyelmezett katonájával. Hogy fér ez a kettő Szénási Sándor.: - De nem is csak egyszerűen az életet szerető ember, egy dzsentri volt tulajdonképpen: szeretett enni, inni, imádta és hajkurászta a nőket, és mindenki azt mondja, hogy tulajdonképpen egy nagyon kellemes, jó ember volt, és ' 56 után sok embert megmentett, mert mellettük tanúskodott. Hát úgy, ahogy akkor ez menteni tudott embereket. Tehát hogy mintha egy ilyen dzsentri bújt volna a Vörös Hadsereg egyenruhájába. Nem gondolja? Vörös Boldizsár
MR1 - Időt kérek [MNSZKorAP/DOC002910/002060]
-
Sándor.: - Egyet áruljon még el: hogy történész és fiatal történészként, aki a korszakot ugye hát nemigen élhette át, bár biztos belelóg azért valamennyire, miért érdekelte ez a sztori? Már azért is, mert amikor meséltem valakinek, hogy erről fogunk beszélgetni, akkor azt mondta, hogy mit akarsz ezzel a történettel, mindenki tudja már ezt a Guszev dolgot, hogy az Illés Béla hazudta össze és nem is élt, oszt jó napot! Most mit kell ezzel foglalkozni? Miért foglalkozott vele? Vörös Boldizsár történész.: - Ez a politikai propaganda
MR1 - Időt kérek [MNSZKorAP/DOC002910/002060]
-
bizalmatlansági indítvány körözött az akkor még 23 fős frakcióban, amelynek első aláírója épp Herényi volt. Balsai lemondott, és helyére őt választották frakcióvezetőnek. Ezt a posztot megtartotta azután is, hogy a frakció szétszakadt, és mindössze nyolc fővel alakult újjá. Herényi magáról azt mondta, hogy hasonló kommunikációs és stílusbeli elveket vall, mint a pártelnök: " Szerintem azzal tudjuk a társadalmi elfogadottságunkat növelni, ha a frakció a parlamenti munkában Dávid Ibolya stílusát követi, hiszen az elnök asszony méltán az egyik legnépszerűbb magyar politikus. A tizenkét éve tartó
Herényi Károly by zsoltbog [MNSZKorAP/DOC002437/001505]
-
attilano Skodák Kazahsztánból Szeptembertől indul be a Skoda legújabb kazahsztáni összeszerelő üzeme. A Skoda Auto szóvivője azt mondta, hogy a kelet-kazahsztáni Uszty-Kamenogorszk egy már működő autógyárában kezdik meg a Skodák gyártását. Azt egyelőre nem tudni, hogy a Skoda mennyi autót készít Kazahsztánban és mennyi munkahelyet teremt. A Volkswagen-csoport tulajdonában lévő Skoda Auto Csehország legnagyobb és legnyereségesebben működő exportvállalata. Tavaly
Skodák Kazahsztánból by attilano [MNSZKorAP/DOC002436/000745]
-
kinevezését tervezik. Ráadásul a megyei főkapitányságok sem tudják, hogy mikortól számíthatnak az általuk toborozott, és ott már nagyon várt új kollégák munkájára. 2011. március 15-én tették le az esküt a Hősök terén a próbaidőre kinevezett " új rendőrök ". A fogadalomtételen Orbán Viktor miniszterelnök azt mondta, hogy " az átalakulás lezárulását követően az önök helyzete, erkölcsi, anyagi megbecsülése, életszínvonala jelentősen meghaladja majd a jelenlegit. " Az érdekvédők Pintértől arra is választ várnak: milyen erkölcsi megbecsülés az, ha az érintetteket tanulmányaik befejezése előtt három héttel értesítik arról, hogy budapesti kényszerszolgálatot
Karhatalmi kényszerszolgálatban 900 új rendőr [MNSZKorAP/DOC002382/000945]
-
valóságnak. Rip: - És hányan is dolgoznak ezeknél az intézményeknél? Lóránt Zoltán: - Közel 400 ezer közalkalmazott és köztisztviselő. Rip: - És mi az Állami Számvevőszék válasza? Szükség van ennyi intézményre, ennyi dolgozóra? Lóránt Zoltán: - Hadd mondjam el azt, hogy az Állami Számvevőszék azt mondja, hogy a gondoskodó államnak alapvetően gazdaságpolitikájával, a költségvetési politikájával kell ezt a keretet kijelölni, és a helyi önkormányzat pedig a közfeladat ellátása, ha úgy látszik a születéstől a sírig elkísér bennünket, és azokat a feladatokat, amit helyi szinten kell megoldani, azt
MR1 - 180 perc [MNSZKorAP/DOC002902/000815]
-
át az állam és az ágazati törvényekkel olyan feladatokat adjon az önkormányzatoknak, amit forrással, azaz állami költségvetési támogatással is tud biztosítani. Rip: - Mi az a feladat, ami Ön szerint feleslegesen van most az önkormányzatoknál? Lóránt Zoltán: - Olyan feladatok, én inkább azt mondanám, hogy mire nincs pénzük? Például a szennyvíz- és csatornaügyet nem fogják tudni egyedül megoldani. Nem tudják megoldani a monszun esők hatására, maga a vízelvezető árkokra nincs pénze. Magyarul, ha én azt mondom, hogy az önkormányzatoknak közel 90 százaléka az éves költségvetésnek
MR1 - 180 perc [MNSZKorAP/DOC002902/000815]
-
az önkormányzatoknál? Lóránt Zoltán: - Olyan feladatok, én inkább azt mondanám, hogy mire nincs pénzük? Például a szennyvíz- és csatornaügyet nem fogják tudni egyedül megoldani. Nem tudják megoldani a monszun esők hatására, maga a vízelvezető árkokra nincs pénze. Magyarul, ha én azt mondom, hogy az önkormányzatoknak közel 90 százaléka az éves költségvetésnek a közfeladat-ellátásra megy el, és alig 10 százaléka marad a helyben önként vállalt feladatokra, akkor én azt hiszem azzal mindent elmondtam. Ri: - A hitelt vagy a kötvényeket, mire szánják, mire veszik fel
MR1 - 180 perc [MNSZKorAP/DOC002902/000815]
-
példánk is van, hogy egyelőre tartalékolja. Most én azt nem fogom tudni. Rip: - Mennyit tartalékolnak ilyen esetben? Lóránt Zoltán: - Többségét. Rip: - És ez szabályos? Lóránt Zoltán: - Természetesen szabályos, nem az önkormányzatisággal függ össze ez, itt alapvetően az van, hogy ők azt mondják, hogy a saját forrásuknak, hogy tudjanak pályázni, azért tartalékolnak. Na most, a probléma akkor van, hogyha ezt nem beruházás, hanem működtetésre, vagy a korábbi hitelek, likvid hitelek kiváltására fordítják. Rip: - És ez ugyancsak gyakori, hogy működésre fordítják? Lóránt Zoltán: - Gyakori, de
MR1 - 180 perc [MNSZKorAP/DOC002902/000815]
-
Ivanov külügyminiszter is. Belgrádban több mint 100 ezer ember gyűlt össze a parlament előtti téren, hogy Szlobodan Milosevics elnök leváltását követelje. A tömeghez újabb és újabb tüntetők csatlakoznak. A nagygyűlést az ellenzék szervezte. Zoran Gyingyics, a Demokrata Párt elnöke korábban azt mondta, hogy legalább 200 ezer résztvevőre számítanak. Az egyik szervező a Magyar Rádiónak elmondta, hogy a rendőrség engedélyezte ugyan a gyűlést, de mindent elkövetett azért, hogy megnehezítse a fővárosba igyekvők dolgát. Útakadályokat állítottak, töröltek több busz- és vonatjáratot. A megmozdulásra nem megy
HÍREK - Kossuth 21.00 [MNSZKorAP/DOC002322/001452]
-
arról, hogy lesz vagy sem ingatlanadó és adóreform. Most ismét azt állítják kormányzati körökben, hogy nem lesz ebben a ciklusban. Bár erről még nincs politikai döntés, de a szakértők Gyurcsány Ferenc szavaiból erre következtettek. A miniszterelnök kedd este az MSZP-frakcióülésén azt mondta, hogy a már életbe léptetett adóintézkedések hatását " kivetítették " a ciklus végéig. Miközben a közgazdászok hónapok óta számolják a különböző konstrukciókat az ingatlanadóval kapcsolatban, most ismét szárnyra kapott a hír, hogy nem lesz új adó - írja a Világgazdaság. Legalábbis erre következtetnek a
Bizonytalan az adóreform by monikaku [MNSZKorAP/DOC002594/000456]
-
hogy mindösszesen három darab esetet regisztráltunk, amikor ilyen előfordult, ez köszönhető a Kopint-Datorg üzemeltető személyzetének a gyors reagálásában és a rendszer leállításában. Mv :- Remélem, Ön jól hall bennünket, mert néha szakadozik a vonal, vagy legalábbis kicsit rossz a minősége. Szóval, azt mondja, hogy köszönhető ennek, hogy gyorsan és szakszerűen léptek fel. De az minek köszönhető, hogy összeomlott a rendszer, mármint minek köszönhető az, hogy ezek a hibák előfordulhattak? Dedinszky Ferenc: - A hibák azok nagy valószínűséggel tesztelési hiányosságokra vezethetők vissza. A vizsgálat jelenleg folyik
MR1 - 180 perc [MNSZKorAP/DOC002904/004491]
-
lehet, hát itt sok minden, aki nagy informatikai rendszer bevezetésével foglalkozott, az tudhatja, hogy olyan hibák, kisebbek-nagyobbak előjönnek, minden rendszerben, amelyek elkerülik a fejlesztő, a tesztelő figyelmét is, de alapvetően a működést nem gátolják. Mv :- Ha úgy nézzük, vagy lehet azt mondani, hogy kivédhetetlen az, hogy előbb vagy utóbb, vagy bármiféle hiba miatt, mondjuk adatkeveredés ne legyen. Tehát mindig, mindenkor előfordulhat, vagy ez a probléma ott van a levegőben? Dedinszky Ferenc: - Hát az informatika terén százszázalékos biztonságot sohasem lehet állítani, aki ilyet állít
MR1 - 180 perc [MNSZKorAP/DOC002904/004491]
-
helyzetben vette át a csapat a kormányzást. Én akkor tudtam igent mondani a felkérésre, amikor megkaptam. Nagy megtiszteltetés volt, hogy augusztus végén megkerestek ezzel. Néhány hetes beszélgetés után kialakult az a koncepció, és azoknak a beruházásoknak a köre, amire én azt mondtam, hogy lassan negyvenévesen ez nagy megtiszteltetés, úgyhogy szívesen belevágok. - Az elmúlt években inkább a magánszférában tevékenykedett. Meglepte a megkeresés? - Annyiban nem lepett meg, hogy előtte meg a közszférában tevékenykedtem az első Orbán-kormány idején, és viszonylag régóta vagyok kapcsolatban azzal a politikai
"Dolgozni jártam, nem politizálni" - interjú a nagyberuházásokért felelős kormánybiztossal by saling1gergb26 [MNSZKorAP/DOC002482/000267]
-
jártam, nem politizálni. Fürjes Balázs vagyok, akinek vannak meggyőződései, vannak szakmai tapasztalatai, és most a kormány, illetve a miniszterelnök úr úgy gondolta, hogy ezeket tudjuk hasznosítani egy közös munka keretében. - A WING Zrt.-t is érintette olyan ügy, amelyre fideszes politikusok azt mondták, hogy ki kell vizsgálni. Ilyen a Magyar Posta székházának adásvétele. - Nézze, én a WING Zrt. képviseletében nem tudok nyilatkozni. Amikor ott voltam, akkor sem ez volt a feladatom, most pedig már nem vagyok ott. A vizsgálatok kormánybiztosként nem képezik a feladatomat
"Dolgozni jártam, nem politizálni" - interjú a nagyberuházásokért felelős kormánybiztossal by saling1gergb26 [MNSZKorAP/DOC002482/000267]
-
magasabb összegért eladni, mi pedig szeretnénk minél alacsonyabb összegért megvásárolni, és van olyan összeg, amelyért szóba sem jöhet, hogy megvásároljuk. - Mi ez az összeg? - Erről a tárgyalások kellős közepén semmiképpen sem szeretnék nyilatkozni. - A Ferencvárosi tornaklub egyik elnökségi tagja nemrég azt mondta, hogy feldarabolnák a telket, a stadiont a telek értéktelenebb belső részére építenék fel, az Üllői út felőli telekrészt pedig kiadnák vállalkozóknak hasznosításra. Ebből mi igaz? - Ez is egy lehetséges megoldás, mindenképpen érdemes végiggondolni. Végső döntés nem született ebben a kérdésben sem
"Dolgozni jártam, nem politizálni" - interjú a nagyberuházásokért felelős kormánybiztossal by saling1gergb26 [MNSZKorAP/DOC002482/000267]
-
és programja?. Fel kellett volna készíteni az embereket, hogy például 20 százalékos visszaesés lesz a nemzeti jövedelemben. Ezt tulajdonképpen egy ember vállalta, ő pedig nagyon rövid ideig tehette: Bokros Lajos. Horn Gyula pedig inkább csak engedte, hadd beszéljen Bokros, aki azt mondta, hogy? ez és ez van, és ezek a lépések elkerülhetetlenek?. A rendszerváltástól nálunk a legtöbb ember azt várta, hogy még magasabb lesz az életszínvonal, olyan lesz, mint Ausztriában, de hogy milyen módon, abba nem nagyon gondoltak bele.? Hol a helye akkor
Arendszerváltásban 56 emléke játszott kiemelkedő szerepet by Az 56-os Intézet főigazgatójával Simon Zoltán és Gergely Miklós beszélgetett [MNSZKorAP/DOC002373/001633]
-
Megvan az, hogy melyik tétel érdekel. Van, amit az ember megvesz úgy, hogy pontosan tudja, hogy kinek fogja eladni mennyiért és mennyit érdemes beletenni, mennyit nem. R: - Egyébként mit csinál? Lakberendező, kereskedő? Én idézőjelben Mondjuk valaki csináltat egy laká ismerős azt mondja, hogy fú, ez megvan ez a lakás, körülbelül ilyen szőnyeget akarok bele, ilyen ezt, ilyen azt, és akkor: tök jó lenne egy ilyen plakát. Ha elfogadja azt, amit majd mondok neki. Megkérdezi, hogy ez körülbelül hogy jönne ki? Ez ennyibe, ez
MR1 - Szombat délelőtt [MNSZKorAP/DOC002897/002367]