171,426 matches
-
bocsánat a TEGYESZ-től, illetve hát mégis lesz vér szerinti gyermekük, tehát körülbelül száz esik ki évente. Rip.- Érdekes, még egy mondat itt, beszélgettünk arról, hogy hamarosan a házaspár kisgyermekkel találkozik majd, és ez a kisgyermek az övék lesz, és akkor azt mondta, hogy amikor három-négyéves gyerekről van szó, akkor az az első kérdés, hogy milyen színű az igazi anyukám szeme? Mórucz Lajosné: - Igen, tehát, amikor már ugye ezek a gyerekek fogják tudni, hogy őket örökbe fogadták, hogy nem az anyu pocakjában nőttek, hanem
MR1 - Napközben [MNSZKorAP/DOC002895/002235]
-
származása, vagy vélt származása is akadályozó tényező, ami magyarán annyit jelent, hogy az örökbe fogadni szándékozók egy része úgy gondolja, hogy például cigányszármazású vagy más származású gyermeket nem szívesen fogadna örökbe, akkor ezek mind hátráltatják az örökbefogadást. Rop. - Ha már azt mondta, hogy nyíltan beszélgessünk, én is ezt nyíltan megkérdeztem volna, akkor tegyük fel a kérdést, hogy a 2000 örökbefogadásra váró gyermek közül, hány cigányszármazású vagy vélt cigányszármazású? Molnár László: - Na most, ez az a kérdés, amire egyfelől nem lehetséges válaszolni, másfelől meg
MR1 - Napközben [MNSZKorAP/DOC002895/002235]
-
ezt mondjuk egyrészt megértem, azt gondolom, ezt mindenki megérti. Telef: - Pontosan, viszont ha a másik oldalról nézem, akkor viszont nagyon elégedett vagyok a munkájukkal. Rip.- Jó, akkor viszont, hát ne haragudjon, akkor tulajdonképpen fel is oldozta a nehézkes hivatalt, hogyha azt mondjuk, hogy ez egy felelősségteljes döntés, és nagyon szépen köszönöm, hogy tulajdonképpen ezt a dilemmáját írta le és ezt vállalta is szóban, szóval, a nehézkesség az egyszerűen óvatosság, lehet ezt így mondani? Molnár László: - Életre szóló döntésről van szó, nem beszélve arról
MR1 - Napközben [MNSZKorAP/DOC002895/002235]
-
amit ott hallottak. Rengeteg negatívumot hallottak. A tanfolyam végén nekem az esett nagyon-nagyon jól, hogy nagyon sok pár odajött mi hozzánk és azt nekünk köszönték meg, hogy ott voltunk és elmondtuk a saját tapasztalatainkat, és tartottuk bennük a lelket, mert azt mondtuk, hogy ez azért a való életben nem ennyire negatív. " Rip. - Meg lehet bukni egy ilyen tanfolyamon, ha már itt tartunk? " Nem, a tanfolyamon nem lehet megbukni, nem kell a végén vizsgázni, természetesen ugye ennek anyagi vonzata is van, mert hogy ugye
MR1 - Napközben [MNSZKorAP/DOC002895/002235]
-
Tudósítónk nem tartja kizártnka, hogy a vitában új frontok is nyílhatnak. Azurák Csabát hallják. Még el sem kezdődtek a politikai egyeztetések a haderőreform végrehajtásáról, máris elégedetlenségüknek adtak hangot az ellenzéki pártok képviselői. A hatpárti találkozó előtt az SZDSZ-es Mécs Imre azt mondta, hogy kérésük ellenére semmiféle tárgyalási anyagot nem kaptak a minisztériumtól. A szabaddemokrata politikus azt is furcsálta, hogy a Nemzetbiztonsági Kabinet előbb döntött a haderőreform részleteiről, mintsem, hogy azt megvitathatták volna a pártok. A szocialista Juhász Ferenc formális ülés és menetrendegyeztető találkozónak
Haderőreform - ellenzéki elégedetlenség [MNSZKorAP/DOC002326/000300]
-
hangzik elsőre, de nem kell rögtön leragadni, ha mar belerázódtál, akkor könnyeden lehet váltani egy színvonalasabb munkára. A kereseti lehetőségről: Óránként 5-6 fontot könnyedén meg lehet keresni bárhol. A minimálbér 22 éves kor felett 4,85 font. Ha forintosítani akarjuk, akkor azt mondanám, hogy 350-400 ezer forint havonta, egy nem túl feszített munkatempóval bárki számára elérhető. A munkalehetőségekről: Rengeteg üres hely van. Egy hét alatt mindenkeppen lehet találni munkát, meg csekélyebb angoltudással is. Az adózásról: Ha kevesebb mint 90 fontot keresel hetente (32000Ft), akkor
Érvényesülés Angliában - egy kint dolgozó magyar szemével by zoltanka [MNSZKorAP/DOC002407/000011]
-
és elmondtam a sofőrnek, hogy hova vigyen, akkor megkönnyebbültem. Mikor beléptem a lépcsőházba és a szél megcsapta az arcom, aztán elkezdtem felfutni a lépcsőn, mintha menekülnék valami elől, örültem... Örültem, hogy nem történt semmi, hogy nem kell lezuhanyoznom, nem kell azt mondanom, hogy ez jó volt, nem kell kicserélnem az ágyneműt és nem kell... Nem kell megkönnyebbülnöm. Nem akarok megkönnyebbülni. Túl nagy teher lenne az nekem. És neked is. Hidd el. Ugye bízol bennem? Vicces az élet. Mert most pedig a te maradék
by Ádám András Kanicsár [MNSZKorAP/DOC002158/016990]
-
persze, hogy haza kívánkoznak. De sok olyan kolléga van, aki szolgálati lakást kapott és azt idővel megvásárolhatta. Azok, meg maradnak. És nincs ilyen probléma, hogy most azért megyünk haza, mert Hargitába vagyunk. O.G.E.: - Bizonyos időközönként elhelyezik Önöket. Nem? Nem lehet azt mondani, hogy parancsra vannak ezek az elhelyezések. Inkább a saját kérésre. Befolyásolja a családi helyzete a kollegának, az albérlet is persze közrejátszik. És soknak a szülők, gyerekek szempontjából, elég nagy a mozgás. És a másik dolog az, hogy amit a Miniszter úr
MR1 - Határok nélkül [MNSZKorAP/DOC002935/002897]
-
egy olyan XIX. századi erdei jelenet, amibe valaki egy lábosfedőt applikált bele valami okból, de hát ezzel még nincs kész az egész mű, mert hogy ő ezt megduplázta, lefotózta, mindezt pedig egy áttetsző plasztik felület alá helyezte. Szóval nem lehet azt mondani, hogy olcsón úszták meg a művészek, mert hogy nem ez az egyetlen olyan munka, amin látszik, hogy erősen dolgozott az a kortárs képzőművész, aki a kezébe kapta. Nagy T. Katalin művészettörténész, kiállításrendező.: - Igen, hát mondjuk ez a munka pont Szilágyi Szabolcsnak
Szombat délelôtt [MNSZKorAP/DOC002899/000645]
-
az önkormányzatok felé irányul most talán. Kator Zoltán: - Egy kicsit hadd legyek vaskalapos és konzervatív, itt idéznék az Alkotmánybíróságnak az 1/1994-s határozatából egy mondatot, ez egyébként az ügyészségeknek a polgári perekben való szerepéről szólt, és ez egy nagyon fontos mondat, azt mondja, hogy " Az önrendelkezési jog fontos tartalmi eleme, egyebek között, az egyén joga arra, hogy az igény állapotába került alanyi jogait, a különböző állami szervek így a bíróság előtt is érvényesítse. " Erre a szerkesztőúr is utalt az előbb, senkit nem lehet a
MR1 - Napközben [MNSZKorAP/DOC002898/001940]
-
ügy kapcsán nekem felmerült, hogy egyáltalában ott volt -e ez a névtábla. Tehát, hogy a leszerelésével kapcsolatban, egyáltalában vannak -e nyomok. Rip: - És általában, amikor kapnak egy ilyen visszlevelet az önkormányzattól, hivatalos pecséttel, mindennel, aláírással, akkor már azért esetleg valaki azt mondja, hogy hát, tehát magyarul már nem fogja ezt erőltetni? Papiné Lőrinczi Rozália: - Elképzelhető, hogy engem levélben fel fog hívni telefonon, mert minden esetben megadjuk az elérhetőségünket és idős hölgyek esetében elő is fordul, hogy engem visszahívnak és akkor szóban azt is
MR1 - Napközben [MNSZKorAP/DOC002898/001940]
-
a táskáikat. Rip.- Ha valaki elkezd így szórakozni, az akár tényleg kaotikus állapotot okozhat, vagy idézhet elő, akár egy önkormányzaton, akár egy lakóközösségben és gyakori, hogy ilyen esete van ott a XIX kerületben? Papiné Lőrinczi Rozália: - Előfordulnak ilyen esetek. Én azt mondom, hogy annak idején ez nem szabálysértésnek, hanem birtokvédelemben volt állandó, volt egy szomszédos házaspár, állandóan küszködött egymással, egymásnak a házára tojásokat dobáltak, vizet locsolták át. Rip: - Annak sajnos most divatja van. Papiné Lőrinczi Rozália: - Sajnos igen, tehát a rossz szomszédi viszony
MR1 - Napközben [MNSZKorAP/DOC002898/001940]
-
között? Nemes Ferenc: - Az utánpótlás, arra helyezte a hangsúlyt, az utánpótlást szeretné gyakorlatilag fejleszteni, nagyon komolyan. Rip :- Személyi kérdésekre nem tért ki, tehát, hogy melyik elnökségi tagokkal szeretné az elnökségbe látni. Nemes Ferenc: - Nem. Rip :- Tehát ilyen nem volt, hogy azt mondja, hogy én csak ezzel az elnökséggel vagyok hajlandó együtt dolgozni. Nemes Ferenc: - Nem, szó sem volt ilyenről. Elnökségi tagok azok lesznek, akiket majd jelölni fog a futballcsapatok többsége. Rip: - És ezt Csányi Sándor elfogadja majd? Nemes Ferenc: - Nem tudom, feltehetően, azokat
MR1 - 180 perc [MNSZKorAP/DOC002924/002488]
-
személye biztosíték. Nemes Ferencet, a Magyar Labdarúgó Szövetség leköszönő, megbízott elnökét hallottuk. Dénes Ferenc, sportközgazdász szerint: Csányi Sándor kitűnő választás, mivel az OTP elnök-vezérigazgatója, a gazdasági élet kiemelkedő személyisége és a menedzserszemlélet is döntő ebben a kérdésben. Dénes Ferenc: - Ha azt mondja, hogy a magyar gazdasági elit egyik legtekintélyesebb alakja, hogy Uraim és Hölgyeim, számomra ez az ügy fontos, személyes szerepet vállalok a magyar labdarúgás előremenjen, nyilván üzenetértékű minden olyan embernek, aki a gazdaságban potentát, és azt gondolom, azt remélem, hogy a Magyar
MR1 - 180 perc [MNSZKorAP/DOC002924/002488]
-
közölte az MR1-Kossuth rádió kérdésére a sajtóosztály. Az MSZP előzőleg közleményt adott ki arról, hogy egyre több fideszes politikus megnyilatkozása alapján arra lehet következtetni, hogy a kormánypártok visszaállítanák a kötelező katonai szolgálatot. Ez a szocialisták elfogadhatatlannak tartják. Török Zsolt szóvivő azt mondta, hogy a következtetést Pósán László, Simicskó István és Hende Csaba miniszter megnyilatkozásaiból vonták le. Pósán László képviselő egy sajtótájékoztatón beszélt arról, hogy amíg a honvédelmi törvény eltörölte a sorkötelezettséget, a jelenlegi és a készülő alkotmány is azt írja elő, hogy bizonyos
Honvédelmi alapismeretek vagy sorkatonai szolgálat? by Juhász Éva [MNSZKorAP/DOC002616/002910]
-
és nem közösen muzsikáltak a színpadon. A szerző szerint a Muzsikás a hangszerelésben a csiszolatlan stílus kedvelője, amely hitelesen rusztikus hangzást adott a daraboknak. " Néhány esetben tanulságos volt, ahogyan a Muzsikás a Bartók-feldolgozások között eljátszotta az eredeti dallamokat. Helytelen lenne azt mondani, hogy Bartók megszelídítette a népzenei darabokat, de váltás történt: a zongora-feldolgozások letisztázzák a dallamokat, és modern, harmonikus ruhába öltöztették azokat, de az a földközeli vadság, amelyet egy falusi vonószenekar adna nekik, fel lett áldozva az átdolgozás közben " - írta Kozinn.
Schiff András a New York Timesban [MNSZKorAP/DOC002396/010359]
-
azt mondták nekem, hogy néhányszor, négyszer-ötször kell különféle, jobbra-balra menni ahhoz, hogy telefonszámokat érjen el. Nem is azt akartam kérni, hogy minősítse ezt a helyzetet, hanem csak azt, hogy van -e különbség abban, hogy levélben adom fel, vagy e-mailben. Lehet azt mondani, hogy ez olyan bizalmi kérdés, ami csak levélben oldható meg? biztonságosabb a levél, a postai út, mint az e-mail, azt akarom kérdezni? Kiss Gergely: - Én nem így választanám el, ugye az, hogyha e-mailben küldünk el, hogyha egy kérdést küldünk el, ott
MR1 - Napközben [MNSZKorAP/DOC002897/002427]
-
véget. Úgy fogalmazott, hogy a magyar alkotmány és az uralkodó hivatalos normák kiállnak amellett, hogy férfiaknak és nőknek azonosak a jogaik Magyarországon. A lehetőségeket nézve viszont elég nagy a különbség a férfiak és a nők között - jegyezte meg. A kormányfő azt mondta, hogy Magyarországon az azonos munkakörben dolgozó férfiak és nők között érdemi jövedelmi különbség van. Ennél is figyelmeztetőbb adat, hogy minél több gyermeke van valakinek, annál kisebb a jövedelme a férfiakéhoz képest.
Gyurcsány a nőnapról [MNSZKorAP/DOC002369/002717]
-
velük szemben. 2006. február 2-án Kövér László Dusnokon kijelentette, hogy nem szabad riogatni a választókat azzal, hogy a Fidesz nem fogja kifizetni a nyugdíjakat. Az emberek rosszabbul élnek, mint 4 éve, majd bemutatta a helyi kerületi jelöltet. Három héttel később Pakson Kövér azt mondta, hogy a Fidesz fogja az emberek hitét megerősíteni. Egy hónappal később az MDF sajtótájékoztatón jelentette be, hogy Bagó Zoltán Fidesz-képviselő Romsics Imre MDF-jelöltet megfenyegette, hogy lépjen vissza a jelöltségtől. Ennek hangfelvételét a sajtótájékoztatón mutatta be Romsics. Az ügy miatt a Fidesz-KDNP
2006-os magyarországi országgyűlési választás by DeniBot [MNSZKorAP/DOC002776/001163]
-
amely reményeink szerint hűen reprezentálja ezt a nyarat és a telet összekötő időszakot. Az ilyen listák legnagyobb hasonlósága, hogy mindig vannak hiányzók. A legtöbben nyilván a Guns N ' Roses November Rain -jét fogják hiányolni, de mi most erősek leszünk, és azt mondjuk, hogy márpedig a Guns N ' Roses nem attól Guns N ' Roses, hogy szirupos balladákat játszik Elton John modorában, hanem attól, hogy kemény rockzenét nyom, törve-zúzva a színpadon. Márpedig a November Rain nem ez a kategória. Igyekeztünk több nézőpontot is megmutatni, hiszen
A levélhullástól a marhasültig - 10+1 dal az őszről by bencei [MNSZKorAP/DOC002610/003494]
-
médiatörvény sérti a sajtószabadságot és a tájékozódáshoz való jogot. A törvény visszavonására szólította fel a magyar kormányt, az Európai Bizottságot és az osztrák kormányt pedig arra, hogy lépjenek fel határozottan a törvény ellen. Az Amnesty International ausztriai irodavezetője, Heinz Patzelt azt mondta, hogy a kormány " ne féljen az ellenzéktől és az eltérő véleményektől ". A mintegy egyórás tüntetés résztvevői petíciót adtak át Szalay-Bobrovnitzky Vince nagykövetnek. A nagykövet a tüntetés előtt az őt megszólító, gyülekező résztvevőkkel is beszélgetett a médiatörvény mellett érvelve. Ugyancsak a nagykövetség
Bécsben is tüntettek a magyar médiatörvény ellen by albert1akos209 [MNSZKorAP/DOC002480/001165]
-
beszélgetett a médiatörvény mellett érvelve. Ugyancsak a nagykövetség előtt, a médiatörvény elleni tüntetéssel egy időben a Magyarországgal szembeni erős bírálatok ellen tartott demonstrációt egy kisebb, mintegy tízfős csoport. Az ausztriai magyarokból szerveződött tüntetés szervezője, a salzburgi Karsai Péter az MTI-nek azt mondta, hogy nem a törvény ellen vagy mellett akartak állást foglalni, hanem a túlzónak és felületesnek tartott külföldi bírálatok ellen tiltakoztak.
Bécsben is tüntettek a magyar médiatörvény ellen by albert1akos209 [MNSZKorAP/DOC002480/001165]
-
Bagaméri László: - Hát persze, hogy az volt a baj, de hát újságot nem szabad másképp csinálni. Van annyi foglalkozás, akkor azokat kell űzni. R. :- Emberi sorsokat tett tönkre, Halász Miklóst, akkor Bodzsár Erzsébetet, akit szintén meghívtam ide. Nem jött el, azt mondta, hogy még mindig felzaklatja, hogy ha erről a témáról kell neki beszélni, hanem küldött nekem egy levelet és ha megengedik, akkor felolvasnám: " Kegyelmi állapotnak tartom, hogy a lefejezett mindhárom Csongrád megyei lapnak, a Reggeli Délvilágnak, a Páholynak és a Makói Hétnek
MR1 - Közelről [MNSZKorAP/DOC002900/000323]
-
legnagyobb probléma, mert úgy éreztem, hogy nincs tovább, nincs hová. Az van, hogy én szabadúszóként dolgozom a sajtóban, csináltam is egy névjegykártyát, ahol egy meztelen nő úszik... R. :- Ez a szabadúszó? Veréb Simon: - Ez a szabadúszó, igen, és a feleségem azt mondta, hogy hé, nem vagy te szabadúszó, te szabad fuldokló vagy. Dolgozom a színháznál kicsit, prospektusokat, könyveket csinálgatunk, de az az adrenalin, amit az újságírásban kaptam, vagy riportozunk és oknyomozunk és egészséges hiúsággal olvassuk a saját dolgainkat, ez hiányzik. Ez hiányozni fog
MR1 - Közelről [MNSZKorAP/DOC002900/000323]
-
szabad fuldokló vagy. Dolgozom a színháznál kicsit, prospektusokat, könyveket csinálgatunk, de az az adrenalin, amit az újságírásban kaptam, vagy riportozunk és oknyomozunk és egészséges hiúsággal olvassuk a saját dolgainkat, ez hiányzik. Ez hiányozni fog. Én próbáltam ebből gondolatban is kiszállni, azt mondani, hogy nem kell ez nekem, hát egy cipőboltban milyen jó eladónak lenni, de minden, de hát ez olyan, mint a hegymászás, hogy az ember állandó életveszélyben van - most idézőjelben mondom ezt, de visszakívánkozik mindig. R. :- A Halász Miklósról ejtsünk néhány szót
MR1 - Közelről [MNSZKorAP/DOC002900/000323]