171,426 matches
-
kicsapása számos nehezen vagy aligha megválaszolható kérdést vet fel. Kertesi Gábor oktatáskutató a Magyar Rádiónak nyilatkozva így sorolta a felmerülő problémákat:? Ha kicsapják az iskolából a gyereket, hol járjon iskolába. Milyen iskola fogja őt átvenni és milyen jogi alapon? Lehet azt mondani, hogy vegye át egy másik intézményt fenntartó önkormányzat, de beleütközünk egy másik jogba, nevezetesen az önkormányzati autonómiába. Ki fogja kötelezni és milyen alapon a másik intézmény fenntartó önkormányzatot, hogy vegye át a gyereket?? Kertesi szerint egyoldalú megközelítésre utal, ha az iskolai
Atanárverés csak a jéghegy csúcsa by NÉPSZAVA-összeállítás [MNSZKorAP/DOC002368/002465]
-
humorral a későbbiekben ekképp elevenítette fel az eseményt: " Szilárd mindent tudott, csak egyet nem: autót vezetni. Így én lettem a sofőrjük. " A történelem furcsa fintoraként három magyar tudós Albert Einsteinnél tett látogatása döntötte el az amerikai atombomba sorsát. És még azt mondják, hogy kis nemzet vagyunk... Azért, hogy ne szaladjanak el velünk a lovak, érdemes eszünkbe vésni a piros lámpán rendszeresen átkelő szórakozott zseni másik mondását is: nem elég magyarnak lenni.
Az "időgép" feltalálása [MNSZKorAP/DOC002657/000046]
-
ember volt, hát szóval ez egy komoly kérdés. M: - Ez is olyan hihetetlen, mint az egész történet, de az, hogy nem gyűlölte, tehát az ember ezt nem tudja valahogy elképzelni, hát hogyha rálép a lábamra egy ember a villamoson, nem azt mondom, hogy gyűlölöm, de mondjuk pillanatnyilag egy haragot is tudok akár érezni, hogy miért nem figyelt oda, és akkor egy ilyen történet miatt nem gyűlöli azt, aki vele ekkora szörnyűséget tett? Révai Katalin: - Azt nem tudjuk, hogy mi lett volna, hogyha mondjuk
MR1 - 180 perc [MNSZKorAP/DOC002914/000975]
-
az MTI képviselője ezeken a megbeszéléseken, de most már nem volt akkora súlya az MTI-nek, hogy álláspontját is elmondhassa a meetingen. Amikor Németh ehhez mégis ragaszkodott, kivezettették. Belénessy az Index kérdésére elismerte, hogy közös megegyezéssel távozik az MTI éléről, de azt mondta, hogy a hvg.hu információival ellentétben nem akar nyugdíjba vonulni, hanem a magánszektorba helyezkedne el. Több forrásból úgy értesültünk, hogy Belénessy még nem egyezett meg a távozása feltételeiről a munkáltatójával, de ez már csak napok kérdése lehet. A közmédia is megerősítette, hogy
Bele volt kódolva a feszültség: lemondott a kormánypárti médiafőnök [MNSZKorAP/DOC002246/000443]
-
érzésem. Most szembesültem igazán az Afrika-Európa viszonnyal. Miközben üvöltözök velük: tegyétek másképpen a dolgotokat, nem akarom, hogy belehaljatok abba, amibe nem kéne belehalni! - sokszor eszembe jut, hát mi közöm hozzá, miért nem hagyom őket békén? De amikor erről beszélek velük, azt mondják, hogy ne hagyj békén minket! Akkor úgy érzem, ezt nemcsak nekem mondják, hanem a fejlett világnak, és összefacsarodik a szívem. Pedig a gyarmatosításnak negyven éve vége, és nem is lehet minden rosszat annak a számlájára írni, vagyis a saját lábukra állhatnának
Ne hagyj békén minket! [MNSZKorAP/DOC002348/002817]
-
Az előadás végén telerakják temérdek jókora román zászlóval a színpadot. Valósággal kitapétázzák velük. Itt az idő! - mondja az egyik szereplő. S az idő szavára léghajóba préseli magát az elit, melynek fő tagja, a felszarvazott férj, akit Kovács Zsolt lenyűgözően alakít, azt mondja, hogy sajnos nem fér mindenki a léghajóba, de lehet utánuk futni, jöhetnek utánuk a földönfutók. Bombaként robban az előadás. A sokat szidott POSZT-nak addig mindenképpen van értelme, ameddig vannak ilyen bombák. Az eddigi fesztiváligazgatók, Jordán Tamás és Simon István tíz év
Igazságkeresők és bűneltusolók, hajlott és egyenes gerincűek by Bóta Gábor [MNSZKorAP/DOC002400/003839]
-
szerb egyház jogait Kárpátalján. 1924. január 13. Az országos kisgazdapárt técsői szervezetének ülésén felszólaló Korláth Endre, a Szövetkezett Magyar Ellenzéki Pártok Szövetségének ügyvezetője elmondta: " ha bizonyos tekintetben talán ellentétesek is gazdasági érdekeink, mégis legyünk mindig egyek [...] Ne hallgassunk azokra az uszítókra, akik azt mondják, hogy a kisgazdapárti magyar nem lehet együtt a keresztényszocialista magyarral, vagy hogy a kisgazdapárti magyar nem lehet együtt a liberális jogpárti magyarral, vagy - amint azt különösen szeretik az uszítók hangoztatni - a liberális magyar nem férhet meg abban a Szövetségben, amelyben a
4 a) Az első parlamenti választások (1923. XI. 18.) [MNSZKorAP/DOC002665/000018]
-
produkálja, hanem csak az lehet a célja, hogy a segélyezettségből visszavezesse a munka világába az embereket. Ebben egyébként azt hiszem, hogy mindnyájan egyetértünk, csak az eszközök, amelyek jelenleg működnek, nem ebbe az irányba hatnak. R.: - Erre viszont, a kisebbségi ombudsman azt mondta, hogy gyakorlatilag szalon rasszizmusról van szó, akkor, amikor akár a monoki példát, akár hasonlókat vesszük, mert hogy ez a probléma zömében a cigányságot érinti. S.L.: - Én abból indulok ki, hogy az alapvető problémánk, ugye az 1988-as szinthez képest 1 millió munkahely
MR1 - Vasárnapi újság [MNSZKorAP/DOC002898/000372]
-
létszámát nem szokták ekkorának tartani. Tehát nyilvánvaló, hogy nem csak cigányságról van szó, és olyanok az ellátási számok, hogy mindenki észszerűen a segélybe fordul a minimálbéres munka helyett. Ez az észszerűség cigányban, és nem cigányban egyaránt megvan, és ha valaki azt mondja, hogy ez cigányellenes lépés, hogy ha ezen változtatni akarunk, indirekt azt állítja, hogy a cigányok azok, akik így visszaélnek, ez pedig nem igaz. Tévút itten kisebbségi kérdést csinálni. Elfedi a dolog lényegét. R.: - A kormány javaslatai például arról is szóltak, hogy
MR1 - Vasárnapi újság [MNSZKorAP/DOC002898/000372]
-
-e kár. Mv.: - Egyébként jogszabályokkal kordában tartható a helyzet? Most tudom, hogy nagyon nehezet kérdeztem, és hosszasan lehet rá válaszolni, de most csak röviden kellene. Mayer Erika: - Jogászként mosolygok erre a kérdésre, mert ugye az lenne az a tisztem, hogy azt mondjam, hogy oh persze, de az én szakmai véleményem az, hogy nem. Nem, az internet nem az terület, ahol a jogi szabályozás olyan hatékony tud lenni, és még egy nagyon fontos gondolatot el kell, hogy mondjak, egyre inkább előtérbe helyezkedik az, hogy
Kossuth - 180 perc [MNSZKorAP/DOC002929/004093]
-
eldöntötték, hogy újra együtt fognak élni. Ritka látogatásainak egyikén Lennon fia, Julian a " Ya Ya " című dalban dobolt. Lennon az album végére tette a dalt ezzel a megjegyzéssel: " Julian Lennon dobol, a Papa zongorázik és énekel ". Julian amikor értesült erről, azt mondta, hogy jobban dobolt volna, ha tudja, hogy ki akarják adni a dalt. Amellett, hogy az USA-ban első helyet ért el és aranylemez lett, Nagy-Britanniában a 6. helyet érte el. A Mind Gameshez hasonlóan ezt sem tartják annyira jónak, mint a John
Walls and Bridges by Legobot [MNSZKorAP/DOC002731/001827]
-
a durvaságot - írja a Független HírügynökségI. " Lefogta a kezem és térddel megrúgott " - ezt állítja a 9 éves Krisztián. A gyerek azt mondja, a történteknek nem volt előzménye, a tanár egyszerűen megragadta, berángatta a wc-be és ott rúgta meg. A fiú azt mondta, hogy nagyon fájt neki, de legnehezebben azt élte meg, hogy nem tudta magát megvédeni. A gyerek először otthon nem mesélte el, hogy mi történt. Farkas Sándorné t a Független Hírügynökségnek azt mondta furcsán viselkedett a fia, először ez tűnt fel neki
Lágyékon rúgta tanítványát [MNSZKorAP/DOC002281/000344]
-
gyerek lágyékán. Farkas Sándorné azt mondja, voltak orvosnál és látlelet vetettek a sérülésről, de a rendőrségen azért nem tettek feljelentést, mert nem akarta a gyerekét kitenni a bírósági eljárásnak. Krisztián tanára, Kozmáné Gyovai Katalin elismerte, hogy bántotta a gyeket és azt mondta, hogy nagyon sajnálja a történteket. A tanárnő azt állítja, Krisztiánnal folyamatosan gondok vannak az iskolában. Bár szerinte okos és értelmes, de nem tud viselkedni. És azért rúgta meg a fiút, mert az bántotta a gyerekét. Testnevelés órán Krisztián az asztmája miatt
Lágyékon rúgta tanítványát [MNSZKorAP/DOC002281/000344]
-
iskolában. Bár szerinte okos és értelmes, de nem tud viselkedni. És azért rúgta meg a fiút, mert az bántotta a gyerekét. Testnevelés órán Krisztián az asztmája miatt nem futhat gyorsan, de nem lehetett leállítani. Kicsivel később hanyatt vetette magát és azt mondta, hogy mindjárt meghal. Ekkor a kicsik is utánozni kezdték és nem lehetett rendet tartani. Ráadásul a tanár állítása szerint Krisztián is megrúgta az ő gyerekét, ezért az öltözőben fenéken billentette. Kozmáné Gyovai Katalin indul a polgármester-választáson, és azt mondja, nem mond
Lágyékon rúgta tanítványát [MNSZKorAP/DOC002281/000344]
-
tudni. Noha, említette ezeket a darabokat, márcsak a témájuknál fogva is mind a magyarországi magyaroknak, mind a határon túliaknak éppen annyira fontos kell legyen. Kollár Péter: - Sajnos azt kell mondanom, hogy a támogatásuk ezeknek a bemutatóknak minimális volt. Vagy ha azt mondanám, hogy egyáltalán nem kaptunk támogatást, akkor közelebb állok az igazsághoz. Pedig feltételezésem szerint, vagy meggyőződésem szerint nagyon fontos, hogy ezeket színpadra tudjuk vinni. Mivel a dramaturgiai tervbe ezt be tudjuk építeni. De ezekre a produkciókra nem kapunk támogatást, pályázatokból vagy más
MR1 - Határok nélkül [MNSZKorAP/DOC002945/001479]
-
visszaveti, visszafejleszti tulajdonképpen ez a mostani helyzet, hogy ilyen nehézségbe ütközik, többnyire magyarországi bürokratikus akadályai vannak a vízummegszerzésnek. Ez Romániát, Erdélyt kevésbé érinti. Ez a mostani csalódás ez arányban áll azzal, hogy túlságosan is sokat vártak ettől itt. Én magam azt mondtam, hogy mindig az csalódik sokat, akinek túlságosan nagy reményei vannak. Nekem nem voltak ilyen csodaváró reményeim az uniós csatlakozással. Ez a határon való átjárás ez most sokkal könnyebb mondjuk Kolozsvárról, ahonnan én jövök, meg a visszautazás. Rip.: - De most mit tesz
MR1 - Határok nélkül [MNSZKorAP/DOC002945/001479]
-
2009-12-02 MR1 - 180 perc A Szülészeti és Nőgyógyászati Szakmai Kollégium azt javasolja, hogy a kismamák mindenképpen oltassák be magukat az új influenza ellen, ha ezt eddig még nem tették meg. Tóth Zoltán a kollégium elnöke, reggeli műsorunkban azt mondta, hogy az állapotos nők családtagjai is kérjenek oltást, a H1N1 vírus ellen. Tóth Zoltán: - Az a terhes, aki védőoltásban részesült, az anya ellenálló képességét biztosító immunanyagok átjutnak a magzatba, megszületés után, szoptatással az anyatejjel az újszülöttbe, tehát az újszülött egyéves koráig
MR1 - 180 perc [MNSZKorAP/DOC002933/003844]
-
teljesítette, amikor vizsgálatot rendelt el a Hortobágyi Nemzeti Park ügyében. A kisgazda pártelnök ismét cáfolta a miniszter menesztéséről szóló pletykákat. Ugyanakkor úgy vélekedett, hogy a fegyelmi eljárást szakszerűtlenül, felelőtlenül folytatták le. A Kossuth Rádió Vasárnapi Újság című műsorában Torgyán József azt mondta, hogy egy kezdő jogásznak is feltűnő lehet, mennyi törvénysértés történt. A környezetvédelmi miniszter, Pepó Pál is azt hangsúlyozta, hogy a Hortobágyi Nemzeti Park területén olyan jogsértéseket tártak föl, amelyeket orvosolni kell. A Postabank volt vezérigazgatója cáfolta, hogy bármi köze volna a
HÍREK - Kossuth 11.00 [MNSZKorAP/DOC002323/002337]
-
nem titkolták szélsőjobbololdali nézeteiket, de időközben megváltozott a véleményük. Az egyik fiú három éven át a szélsőjobboldali Nemzeti Demokrata Párt tagja volt. Nézeteit annak hatására változtatta meg, hogy a börtönben beszélt egy lelkésszel és a tartományi zsidó hitközség alelnökével. Ezekután azt mondta, hogy korábban megzavarták a politikai tisztánlátását. Az önkritika nem változtat azon, hogy a két fiú a mai ítélethirdetés után börtönben marad.
Elítélték a német szélsőségeseket [MNSZKorAP/DOC002328/001483]
-
mondta a képviselőnő Bocsánatot kért kijelentései miatt Máténé Virág Krisztina önkormányzati képviselő, a zuglói Fidesz alelnöke, miután az egyik bizottsági ülésen azt mondta: " Volt, aki jött az én fogadóórámra, és tényleg nyomor eszi ki a fejét, hogy így éljek, de azt mondta, hogy nem képzelem, hogy ő elmegy feketemosogatónak. Hát akkor haljál éhen. Bocsánatot kérek, de amit Pusztai úr mondott, hogy tele van az Express újság. El kell menni utcát söpörni, havat lapátolni, és tovább lehet onnan lépni " - áll az ülés jegyzőkönyvében. Máténé
Haljál éhen - mondta a képviselőnő [MNSZKorAP/DOC002381/001493]
-
egyetem rendészetét. Ezután rövid időn belül megérkeztek a rendőrök, akik azonnal elfogták a férfit - mondta a dékán, aki rendkívül súlyos fegyelmi ügynek minősítette az esettet. Mégsem indul eljárás Pap Judit, az Országos Rendőr-főkapitányság sajtóügyeletének vezetője az esti órákban tartott sajtótájékoztatón azt mondta, hogy a 22 éves fiatal nem követett el bűncselekményt, a hallgatót tanúként hallgatták ki, majd hazaengedték. Az eset további körülményeit a XI. kerületi rendőrkapitányság vizsgálja - közölte Pap Judit, hozzátéve, hogy a hallgató nagyon sajnálja a történteket, illetve - elmondása szerint - nem gondolta
Diákcsínyre csapott le a TEK - fotókkal [MNSZKorAP/DOC002376/003636]
-
akciónak jelentős anyagi vonzata volt, amelyet egyelőre a rendőrség és a Terrorelhárítási Központ visel - jegyezte meg a szóvivő. Előzmény Félreértés okozhatta a riadalmat a Műegyetemen Kiürítették a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetemet szerda délelőtt. Diákok és tanárok az MTI tudósítójának azt mondták, hogy egy fegyveres van az épületben. Bényi Mónika, a Budapesti Rendőr-főkapitányság szóvivője az MTI-nek azt mondta, hogy bejelentésre érkeztek a rendőrök az egyetemhez, mert egy férfi bement az egyik előadóba, és egy fegyvert tett az asztalra. Sajtóértesülések szerint nagy erőkkel vonultak
Diákcsínyre csapott le a TEK - fotókkal [MNSZKorAP/DOC002376/003636]
-
a szóvivő. Előzmény Félreértés okozhatta a riadalmat a Műegyetemen Kiürítették a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetemet szerda délelőtt. Diákok és tanárok az MTI tudósítójának azt mondták, hogy egy fegyveres van az épületben. Bényi Mónika, a Budapesti Rendőr-főkapitányság szóvivője az MTI-nek azt mondta, hogy bejelentésre érkeztek a rendőrök az egyetemhez, mert egy férfi bement az egyik előadóba, és egy fegyvert tett az asztalra. Sajtóértesülések szerint nagy erőkkel vonultak ki a rendőrök, és a Terrorelhárító Központ (TEK) emberei is a helyszínen voltak. Két mentőautó és
Diákcsínyre csapott le a TEK - fotókkal [MNSZKorAP/DOC002376/003636]
-
zenei kincsét megmutassuk. Az egy fontos elhívás hogy a Kárpát-medencei magyarság zenéjét zászlóra tűzzük és megmutassuk az embereknek. De én úgy lengetem a magyar zászlót, hogy közben ott van velünk a körülöttünk levő hét ország nemzeti színű zászlaja is és azt mondom, hogy ez csak úgy lehetséges, ha velünk együtt ezer éve együtt élő mondjuk ötven népcsoportnak törzsnek akikkel itt a Kárpát-medencében összezárva élünk a kulturáját megismerjük és megszeretjük. Abban a pillanatban be lehet ásni a lövészárkokat a politikusok nem tudnak mit kezdeni
MR1 - Vasárnapi újság [MNSZKorAP/DOC002892/001391]
-
Legyen felhasználóbarát, könnyű legyen szörfözni és riggelni, legyen stabil és kényelmes. Ez mindenki célja. Inkább csak a folyamat változott. Nagyon jól sikerülnek a modelljeink, a minőséget, az anyagokat és a formákat is folyamatosan fejlesztjük. A fejlesztés sosem ér véget. Néha azt mondjuk, hogy elkészült egy vitorla. Ekkor kerül gyártásba, de a fejünkben máris fejlesztjük tovább. Mi segít a tervezésben? Hagyományos kézi technika vagy CAD? - Saját tervezőprogramom van a személyes stílusomnak megfelelően. A szoftver mindent gyorsan és precízen végez és nem lehet összehasonlítani a
Renato Morlotti a szörfvitorla-tervezés csúcsán by adame [MNSZKorAP/DOC002609/002060]