171,426 matches
-
példa. R: - Lippai János mintegy fényképszerűen megörökítette az akkori állapotokat, illetve hogy a teljességre törekedett és igyekezett feltérképezni például az őshonos magyar gyümölcsfajtákat, fajokat. Megállapítja, hogy például a meggy, vagy a cseresznye az már ott volt, vagy a régiek is azt mondták, hogy ez őshonos. SD: - Igen, és még egy: gyönyörűen és nagyon sok olyan nevet leír, nevet használ, ami utána bekerült a közgondolkodásba, a közbeszédbe. Hihetetlen érdekesek ezek, és az is, hogy ő mellékesen megjegyzi, hogy folyók mellett az ártéri részen kiterjedt
MR1 - Disputa [MNSZKorAP/DOC002916/005015]
-
tehát főként vízügyi szerszámokkal dolgoznak. " Rip. - Elég jó dolguk van ezeknek az embereknek, idézőjelben, hiszen most jöttek ki, mert meleg reggelit és kávét is kaptak. " Na most meleg reggelit, azt saját maguknak készítenek, hát a -5 fokban, azért kellemes, hogyha azt mondom, hogy jöjjenek igyanak egy kávét és utána kimennek, sajnos nem lehet tüzet gyújtanunk, tehát a gallyat nem lehet elégetni, a vízi akácot nem lehet elégetni, nem olyan kellemes ő nekik ez a munka. Voltak már kint -10 fokban is dolgozni, ő
MR1 - 180 perc [MNSZKorAP/DOC002904/000573]
-
Az ember már azt gondolta hogy legalább ebben a kutatók megállapodtak hogy hogy kell a Tiszát szabályozni, hogy kell víztározókat építeni, hogy van megoldva ez az egész probléma amit nem oldottunk meg negyven éven keresztül. És akkor jön Ön és azt mondja hogy ez így nem jó. Ez így nem fog működni, ez nem elég. Sok lábon álló rendszer itt baj lesz. Miért? Cigár László: - Hát először is nem negyven éve van a probléma hanem olyan közel százhetven éve amikor elkezdtük a szabályozást
MR1 - Időt kérek [MNSZKorAP/DOC002911/000001]
-
Jó és akkor jön a kérdés hogy ki csinálná ezt meg? Ugye mindenhez az kell, hogy egy gondolat ménsterivé váljon. Cigár László: - Így van. Szénási Sándor: - Azt mondja hogy valami formálódik a vízügyben de nem az amit Ön mond, hanem azt mondja hogy egy párhuzamos folyó. Cigár László: - Igen. Szénási Sándor: - És akkor ennek az ideának meg kéne küzdenie ezzel a másikkal. Cigár László: - Igen. Szénási Sándor: - Mi az érve a párhuzamos folyó ellen? Tehát hol fogunk azzal is ráfaragni hogy ilyen durván
MR1 - Időt kérek [MNSZKorAP/DOC002911/000001]
-
Sándor: - Tehát ugyanúgy négyszázötven milliárd forint. Cigár László: - Négyszázötven. Legalábbis nagyságrendben ennyi. Szénási Sándor: - Vannak Önnek támogatói? Tehát mennyire magányos harcos ebben az ügyben? Cigár László: - Mint mondta ez egy Ön is fel tudja fogni az érvrendszert. Szénási Sándor: - Nem azt mondtam hogy biztosan igaza van, azt mondtam hogy felfogom, megértem és látok benne rációt. Cigár László: - Nézze. Egymillió hektár termőföldet lehetne újra termékennyé tenni. Szénási Sándor: - Ez most gyakorlatilag mind szik? Cigár László: - Ez többé kevésbé szik. Szénási Sándor: - De valami azért
MR1 - Időt kérek [MNSZKorAP/DOC002911/000001]
-
Cigár László: - Négyszázötven. Legalábbis nagyságrendben ennyi. Szénási Sándor: - Vannak Önnek támogatói? Tehát mennyire magányos harcos ebben az ügyben? Cigár László: - Mint mondta ez egy Ön is fel tudja fogni az érvrendszert. Szénási Sándor: - Nem azt mondtam hogy biztosan igaza van, azt mondtam hogy felfogom, megértem és látok benne rációt. Cigár László: - Nézze. Egymillió hektár termőföldet lehetne újra termékennyé tenni. Szénási Sándor: - Ez most gyakorlatilag mind szik? Cigár László: - Ez többé kevésbé szik. Szénási Sándor: - De valami azért terem rajta. Cigár László: - Valami. MÁr
MR1 - Időt kérek [MNSZKorAP/DOC002911/000001]
-
beszerzési ár alatti értékesítést? Lukács László, a Mezőgazdasági Szakigazgatási Hivatal elnöke: - Vannak országok, akik hasonlóan alkalmazzák ezt a szabályozási elemet. Vannak országok, amelyek ezen túlmenően még szigorúbb szabályozásokat írnak elő. R.: - Hogyha a konkrét esetre gondolunk most, dinnyeértékesítésre, a termelők azt mondják, hogy az ő önköltségük kilónként negyvenöt forint. Ezt is ellenőrzik? Lukács László, a Mezőgazdasági Szakigazgatási Hivatal elnöke: - Önköltségi árról sem a törvény, sem semmilyen szabályozás nem szól, és nekünk ezt nem is dolgunk ellenőrizni, illetve vizsgálni. Kimondottan arról a kapcsolatról kell
MR1 - 180 perc [MNSZKorAP/DOC002907/003135]
-
azt olvasóinkra bíznánk. A tegnap bekövetkezett esemény kapcsán Steve Jobs megemlítette, hogy ami most 74 nap alatt sikerült, arra anno az iPodnak két évre volt szüksége. Úgy tűnik igen jellemzővé válik a jövőben az iPhone modell: Mindy Mount a Microsofttól azt mondta, hogy " nem lenne ésszerűtlen " egy Zune telefon, ami a Picipuha iPod-konkurens zenelejátszóját integrálná egy okostelefonba. Pletykálnak még egy PlayStation telefonról is, ami állítólag jövő év februárjában mutatkozik majd be, és fő profilja a szórakoztatás (játék) lesz.
Egymillió iPhone fogyott el eddig by Flame of Aiur [MNSZKorAP/DOC002314/037083]
-
tiltott líbiai, iraki és iráni olajmezőkre. A The Washington Postban Jimmy Carter volt elnök úgy ítélte, hogy a túlzott igények a kőolajipar igényeinek kielégítését szolgálják a környezet kárára. Szerinte nincs energiahiány, az áringadozások ciklikusak, van elegendő kőolajtartalék. A terv bírálói azt mondják, hogy az elnök és az alelnök - mindketten a kőolajiparból jöttek - korábbi ágazatuknak akarnak kedvezni, így akarják törleszteni a kampányukhoz adott busás támogatást. A másik vád: a terv nem segít sem az autósokon, sem pedig az áramszünetekkel sújtott kaliforniaiakon. Az elemzők véleménye
Bush-terv: olaj az alaszkai tundráról [MNSZKorAP/DOC002351/000287]
-
a magyar megmozdulások. Csáky Pál: Értem a fölvetést, és hallottam, hogy mit mondott kollégám, de nem tartom nagyon szerencsésnek. Azért nem tartom szerencsésnek, mert ezzel lényegében elfogadja a szlovák kormányfilozófiát, amely azt próbálja belénkszuggerálni, és kifelé a külföld felé is azt mondja, hogy Magyarországon van a probléma, és Magyarország polgárai okozták a gondot. Márpedig nem Magyarország polgárai, hanem a szlovák parlament vitatkozott két nap nagyon durva módon a Kárpát-medencei Képviselők Fórumáról, és ott Dušan Čaplovič úr, Robert Fico úr, illetőleg Pavol Paška az
Nem Magyarországon van a szlovák-magyar feszültséget okozó probléma by Unknown [MNSZKorAP/DOC002231/003277]
-
hogy a magyar parlament fogadjon el egy ilyen közös nyilatkozatot, tehát azt gondolja, hogy a helyzeten ez valamilyen szinten tud javítani? Csáky Pál: Ez a magyar parlament pártjainak a joga, és nekem nincs se lehetőségem, se jogom beleszólni. Mv.: Ön azt mondta, hogy konzultálni kívánnak önökkel. Csáky Pál: Temrészetesen állunk rendelkezésükre, de én úgy gondolom, hogy nekem, nekünk más téren is aktívnak kell lennünk, tehát ha megengedi én ma sajtótájékoztatót tartottam és az MKP elnöksége úgy döntött, hogy tárgyalásokat ajánluk és kérünk Robert
Nem Magyarországon van a szlovák-magyar feszültséget okozó probléma by Unknown [MNSZKorAP/DOC002231/003277]
-
egységét? Németh Zsolt: Talán az elmúlt hetekben tapsztalhatta, azt hogy Göncz Kinga amikor egy meglehtősen durva támadásnak volt a részese, ugye a frizuráját kritizálta meg Slota úr, akkor például a Fidesz illetőleg a külügyi bizottság elnökeként talán egyetlen voltam aki azt mondtam, hogy ez elfogadhatatlan. És természetesen a Fidesz készen áll arra, hogy egységesen lépjünk föl. De úgy vélem, hogy fontos, hogy Magyarország határozott legyen, érzékelhető védelmet tudjon nyújtani és következetes legyen, ez a legutolsó el, amit hangsúlyozni szeretnék, hiszen valóban Magyarországon is
Nem Magyarországon van a szlovák-magyar feszültséget okozó probléma by Unknown [MNSZKorAP/DOC002231/003277]
-
Kereskedelmi és Iparkamara elnöke köszöntőjében hangsúlyozta: nem csak kötelességünk, hanem " evidens érdekünk, a Kárpát-medencei gazdasági tér újraépítésének kezdeményezése ". Javasolta, hogy az új térségi gazdaságpolitika elindítását szolgáló tervet Wekerle Sándorról, Magyarország egykori miniszterelnökéről, pénzügyminiszteréről nevezzék el. A felvetésre reagálva, Matolcsy György azt mondta, hogy " a csúcspont az lesz, amikor a kormány elfogadja majd a Wekerle tervet, s azzal kitágítja azt a történelmi földrajzi, gazdaságpolitikai keretet, amit már a Széchenyi Tervvel elkezdett. A nemzetgazdasági miniszter a Kárpát-medence gazdasági integrációjával kapcsolatban rámutatott: a térségben, - amelynek központjában
Matolcsy György: az európai gazdaság motorjává válhat a Kárpát-medence [MNSZKorAP/DOC002392/010474]
-
2013-12-29 Attila Mikus igen ezzel én is tisztában vagyok, van switch, kb végtelen lehetne de a boltban azt mondták hogy max 3, de várom a telekom válaszát.
by Attila Mikus [MNSZKorAP/DOC002194/001833]
-
került a sajtó érdeklődésének középpontjába, a szerintük lassú ügyintézés miatt ugyanis felmásztak a tábor melletti mobiltelefontoronyra, és csak hosszú rábeszélés után voltak hajlandóak onnan lemászni. Mv: - És vajon mi a helyzet a Schengeni övezet keleti határán? Gárdonyi Eszter: - Ugye mindig azt mondjuk, hogy tranzitország vagyunk, pedig nagyon sokaknak mi vagyunk a célállomás, hiszen Nyugat-magyarországi megyéknek Burgerland, az Kárpátaljának Szabolcs-Szatmár-Bereg, bár persze távolról sem olyan egyszerű, hiszen a schengeni övezet épp a megye határán ér véget. Veszprémi Erzsébet. A mezőgazdasági idénymunkásoktól a legális piacon
MR1 - 180 perc [MNSZKorAP/DOC002903/001172]
-
élőket az, hogy mi történt? Lukács József :- A szakemberek, elsősorban atomfizikusok magyarázzák el, hogy mi miért történt. Ennél többet itt, Tokióban szerencsére nem lehet észrevenni. Riporter :- És mi derül ki az atomfizikusok nyilatkozatából? Kell -e tartani sugárzásveszélytől? Lukács József: - Egyértelműen azt mondták, hogy Tokióban már nem kell tartani. Ott, ahol történt ez, Tokaimurán 10 kilométeres körzetben áll fenn a veszély, és amennyiben nem változik meg kedvezőtlenül a széljárás, vagy az időjárás, akkor állítólag Tokióban semmiféle érezhető hatása ennek nem lesz. Riporter: - Továbbra is
Japán a nukleáris baleset után [MNSZKorAP/DOC002322/004787]
-
a másik, mert akkor az csak egy üres papír lesz. Ez egyértelmű utalás volt arra, amiről a kínai miniszterelnök beszélt nem sokkal korábban, és így úgy tűnik, hogy a klímacsúcs zárószakasza némileg leegyszerűsítve egy Kína-USA állóháborúvá fajult. Az Egyesült Államok azt mondja, hogy addig nem hajlandó aláírni semmilyen megállapodást, amíg a kínaiak nem egyeznek bele, hogy ellenőrizni lehessen, valóban végrehajtják -e gázkibocsátásuk visszafogására vonatkozó vállalásukat. Az amerikaiak ugyanis attól tartanak, hogy ellenkező esetben előfordulhat, hogy Kína nem teljesíti ígéretét, és gazdasági versenyelőnyhöz jut
Állóháborúvá fajult a klímacsúcs by saling1gergb26 [MNSZKorAP/DOC002477/002135]
-
megállapodást, amíg a kínaiak nem egyeznek bele, hogy ellenőrizni lehessen, valóban végrehajtják -e gázkibocsátásuk visszafogására vonatkozó vállalásukat. Az amerikaiak ugyanis attól tartanak, hogy ellenkező esetben előfordulhat, hogy Kína nem teljesíti ígéretét, és gazdasági versenyelőnyhöz jut az USA-val szemben. Kína viszont azt mondja, hogy a szuverenitását sértené az, hogy mások ellenőrzik az ő saját maga által vállalt ígéreteinek teljesítését, ráadásul értékes gazdasági információkhoz juthatnak a konkurensei. További részletek az OzoneNetwork helyszíni tudósítójától a TV csatornán és a www.ozonenetwork.hu weboldalon.
Állóháborúvá fajult a klímacsúcs by saling1gergb26 [MNSZKorAP/DOC002477/002135]
-
nagy mennyiségű metanolt szereztek be, amit aztán az alkoholba kevertek, amely különböző utakon forgalomba hoztak. Az Opavában lefoglalt metanolt Macalíková szerint külföldön gyártották, de az országot nem nevezte meg. Petr Necas miniszterelnök - miután tárgyalt a szeszgyártók és forgalmazók szövetségeinek képviselőivel - azt mondta, hogy a kormány a jövőben egyebek között megszigorítja a metanol behozatalát Csehországba, illetve az sem kizárt, hogy adót vet ki rá. A metanol Csehországban, ahol nem gyártják, hanem importálják, eddig adómentes volt, ami vonzotta a nyerészkedőket. Az utóbbi években a metanol
Már 26 áldozatot követelt a kíméletlen nyerészkedés [MNSZKorAP/DOC002395/013932]
-
2013-12-29 Jozsef Stadler Gondoltam egy nagyot és Ti már segítettetek is ebben! És azt mondom, hogy szerintem is lehetünk 5000-en Szilveszterre. Ha ez így lesz, akkor közületek egy valakinek kívánsága szerint elkészítek egy interaktív falvédőt! Mit szóltok hozzá? Feladat: -Természetesen légy Babakorzós! -Lájkold és oszd meg a játékfelhívást! -Írd le röviden kommentbe, hogy milyen témájú falvédőt
by Jozsef Stadler [MNSZKorAP/DOC002206/015473]
-
2013-12-09 ts3 Majd ha éves szinten lesz többlet, akkor én is azt mondom, hogy Eltol egy zseni.
by ts3 [MNSZKorAP/DOC002183/009844]
-
eddig erről nem beszéltem, de 1993-ban szóba jött közöttünk, hogy ha a miniszterelnök úr egyszer elszánná magát arra, hogy létrehoz egy ilyen pártszövetséget, abban a Fidesznek, de talán Tölgyessy Péter irányzatának is helye lehetne. Megrázó beszélgetés volt. A miniszterelnök úr azt mondta, hogy ez az összefogás szükséges, de neki nincs már ereje hozzá. Nem tudja, hogy a közeljövőben mi történik vele. Hamarosan elmegy Németországba, és ötven százalék az esélye annak, hogy a műtétet túléli. Azt javasolta, hogy a polgári szövetség tervét halasszuk későbbi
Eskü és feladat [MNSZKorAP/DOC002336/003065]
-
politikai ellenfelek között kell keresnie? - Ez a rádöbbenés megtörtént. Azt tartom követendő iránynak, amit az angol igen bölcsen, nyelve egyszerűségének erejét kihasználva, törvénynek és rendnek nevez. Az olvasónak biztosan feltűnt már, hogy az angol nem mondja azt, hogy jogállam. Egyszerűen azt mondja, hogy törvény és rend. Nem szükséges többet mondanunk. A szabadságnak megvan a saját rendje. - A szocialisták és a szabad demokraták konstruktivitást ígértek. Kovács László előzetes kormánykritikája során az önök programját lényegében általánosságban mozgó ígérgetésnek minősítette. Mit gondol, tényleg létrejöhet konstruktív kapcsolat
Eskü és feladat [MNSZKorAP/DOC002336/003065]
-
lapátnyelet láttak. Aztán a rendőrségen kívül még Eszes Tamás tájékoztatott arról, hogy mi történhetett, de ez még mindig feltételes. Mv: - Mégis a Véderő például mit mond, miért tértek vissza a helyszínre, nagy számban tegnap? Dudellai Ildikó: - A Véderő vezetője nekünk azt mondta, hogy még az ő információja sem első kézből származik, tehát ő telefonon kapott egy jelzést, hogy mi történt és akkor mentek ki Gyöngyöspatára, tehát, hogy ilyen értelemben ők nem voltak ott. Ő azt mondta, hogy a Véderő egy tagja, aki egyébként
MR1 - 180 perc [MNSZKorAP/DOC002937/000715]
-
Dudellai Ildikó: - A Véderő vezetője nekünk azt mondta, hogy még az ő információja sem első kézből származik, tehát ő telefonon kapott egy jelzést, hogy mi történt és akkor mentek ki Gyöngyöspatára, tehát, hogy ilyen értelemben ők nem voltak ott. Ő azt mondta, hogy a Véderő egy tagja, aki egyébként nem viselt egyenruhát és három civil ment az úton, amikor rájuk támadtak, tehát az elmondása szerint az egyik utcából nyolcvan cigány rohant rájuk vascövekkel, karókkal, a Véderő vezetője szerint várták ezeket az embereket, tehát
MR1 - 180 perc [MNSZKorAP/DOC002937/000715]