171,426 matches
-
főkántora, közölte, hogy azon nyomban fölveszi kántornak. Ezt nehezményezték egyéb kántorok, akik féltették a pozíciójukat. Megfúrták Kelen Tibor kántorságát. Édesapja azt mondta, ne búsuljon, és csak úgy ukmukfukk bejelentkezés nélkül elindult vele az Operába. Ismerte Pless László karigazgatót, a portán azt mondta, hogy hozzá mennek. Pless László nem volt ugyan benn, de leültek, várakoztak. Kinézett a főtitkár, kérdezte, mire várnak. Mondták, arra, hogy a karmester úr meghallgassa Tibort. De Pless tényleg nem volt jelen, a főtitkár viszont hamarosan behívta őket. Nádasdy Kálmán, az
Operasztár a kántorversenyen [MNSZKorAP/DOC002297/002107]
-
szabtak ki rá. A 2000-es sydneyi olimpián három arany- és két bronzérmet szerzett 31 éves sprinter múlt pénteken a New York-i kerületi bíróság előtt elismerte: hazudott, amikor korábban azt állította, hogy soha nem használt doppingszereket. A sportoló a taláros testületnek azt mondta, hogy " a tiszta " néven elhíresült szteroidokat tartalmazó szert korábbi edzőjétől, Trevor Grahamtől kapta 1999-től két éven át, de a tréner neki csak annyit mondott az anyagról, hogy táplálék-kiegészítőket tartalmazó lenmagolaj. Jones múlt pénteken a sajtó nyilvánossága előtt bejelentette visszavonulását. Peter Ueberroth
Marion Jones visszaadta érmeit by balazsd [MNSZKorAP/DOC002548/002821]
-
a bizonyosság szintén és ugye ott kell lenni mindig szponzoroknak vagy embereknek és amikor én három évvel ezelőtt megemlítettem, hogy Janus Pannoniusnak a csontját újra akarjuk temetni, akkor egészen fellelkesült az akkori polgármester, Toller László és Szili Katalin is és azt mondták, hogy akkor mindent elkövetünk annak érdekében, hogy ez megtörténhessen. Tehát jó az, hogy ha nemcsak a püspök áll az érdekeltség mögött, hanem mások is odaállnak, akiknek a hatalmuk és befolyásuk egy kissé nagyobb. R. :- Pécs polgármestere Tasnádi Péter. Tasnádi Péter, Pécs
MR1 - 180 perc [MNSZKorAP/DOC002943/002779]
-
értem, hogy mire gondolt, amikor azt írta, hogy különböző minisztériumok között eltérő elfogások léteznek, és ha jól értettem, akkor Önnek persze a Szociális Minisztérium megközelítése a szimpatikusabb, de ugyanakkor nem lehet -e némi megértéssel viszonyulni a Pénzügyminisztérium megközelítése iránt, amely azt mondja, hogy valamiféle meghatározott szervezet, vállalkozás, satöbbi legyen, amely ezt a pénzt kapja, ugyanis közpénzekről van szó, és azzal el kell számolni, és az Állami Számvevőszéknek van egy több éves vizsgálata, amely azt mondja, hogy elfolyik sokszor például a roma programokra szánt
MR1 - Jelenlét Szombat [MNSZKorAP/DOC002932/002230]
-
megértéssel viszonyulni a Pénzügyminisztérium megközelítése iránt, amely azt mondja, hogy valamiféle meghatározott szervezet, vállalkozás, satöbbi legyen, amely ezt a pénzt kapja, ugyanis közpénzekről van szó, és azzal el kell számolni, és az Állami Számvevőszéknek van egy több éves vizsgálata, amely azt mondja, hogy elfolyik sokszor például a roma programokra szánt pénz is? Hadas Miklós szociológus, egyetemi tanár: - Természetes, hogy korlátozni kell azt, hogy elfolyjanak a pénzek, ugyanakkor mégis hogyha a terepen tevékenykedő civil segítő nézőpontjából próbálunk rálátni ezekre a jelenségekre, akkor azt mondhatjuk
MR1 - Jelenlét Szombat [MNSZKorAP/DOC002932/002230]
-
25 millióról 30 millió forintra nő, utóbbi pedig - a mostani döntés értelmében - 37 százalékra. Az eva ügye azzal kezdődött, hogy a fideszes Koszorús László október végén kezdeményezte a megszüntetését az adótörvényekhez benyújtott egyik módosító indítványában. Lázár János azonban november elején azt mondta, hogy szerinte meg kell tartani az egyszerűsített vállalkozói adót, és az Országgyűlés számvevőszéki és költségvetési bizottsága sem támogatta az eva megszüntetésére vonatkozó indítványt. A kormány viszont úgy határozott, támogatja az eva megszüntetését 2012. január 1-jével. A Fidesz- KDNP-frakció november 7-i ülésén foglalt állást az
37 százalék lesz az eva kulcsa 2012-ben by Szombat Mihály [MNSZKorAP/DOC002618/003055]
-
igazán komoly baja nem hiszem, hogy lenne, talál elég táplálékot már ilyenkor, annak ellenére, hogy elég korán megérkezett, korábban, mint szoktak lenni gólyák. Rip: - Úgy tűnik, hogy egyre korábban, nem? Tehát, hogyha így figyelem a gólyáknak a Magyarországra érkezését, mindig azt mondják, hogy megint korábban jöttek, megint korábban jöttek? Lovászi Péter: - Igen, utóbbi években, mindig kaptuk a hírt, az Őrsről, hogy megérkezett már februárban, március elején az első gólya, és felvetődik tulajdonképpen teljesen jogosan az emberben, ugye elég sokat beszélnek a globális felmelegedésről
Szóljon hozzá [MNSZKorAP/DOC002911/001032]
-
mondta a kormányfő, aki köszöntötte a helyszínen megjelent, Ausztriában élő magyarok csoportját is. Arra biztatta őket, vegyenek részt " a most már az államhatárokat túllépő modern magyar politikai életben ", így például a választásokon. Az eseményen Varga János, a Collegium Pazmanianum rektora azt mondta, hogy Mindszenty József hős volt, a hűség hőse, aki a végsőkig kiállt és tanúságot tett a hit, az erény, az emberi méltóság és a nemzeti értékek mellett. Orbán Viktor ezt követően megbeszélést folytatott Christoph Schönbornnal, valamint a helyi magyarok képviselőivel, a
Orbán Bécsben megkoszorúzta Mindszenty emléktábláját [MNSZKorAP/DOC002375/003656]
-
beszélnek, hanem inkább politikai uszítás folyik. És nem kevésbé, a magyar kártyának az ismételt kijátszása. Ennek amúgy, meg is vannak már a tragikus, és sajnálatos következményei, ha csak a gyulafehérvári teológia rektorának a megverésére gondolok, akkor talán nem tévedek, ha azt mondom, hogy az ok, okozati összefüggés meg van a bukaresti televízió képernyőjén zajló hisztéria, és ez az eset között. És valószínűleg más ilyen esetek is vannak, amik nem érték el a médiának az ingerküszöbét. Tehát a vitát nem itt kell folytatni, hanem
Határok nélkül [MNSZKorAP/DOC002932/003378]
-
férfihoz és a nála lévő bozótvágóval több alkalommal a fején megütötte. A sértett ennek következtében többszörös nyílt koponyatörést szenvedett el. Végül úgy került kórházba, hogy másnap a három közül két fiatalnak " megszólalt " a lelkiismerete és hívták a mentőket. A rendőröknek azt mondták, hogy ők csak " rátaláltak " a sérült emberre, de a szentesi nyomozók gyorsan kiderítették, hogy elmondásukból egy szó sem igaz. Ellenük életveszélyt okozó testi sértés bűntette megalapozott gyanúja miatt indult büntetőeljárás. A nyomozás feladata annak tisztázása, hogy az általuk elkövetett cselekmény megvalósított
Heccből verték el a férfit by Kovács Péter [MNSZKorAP/DOC002620/003058]
-
és szivattyúznak. Vasárnap óta dolgoznak egyébként megfeszített erővel, csaknem 40 ezer homokzsákot raktak le. Ha ezzel befejezték ezt a munkát, akkor következnek az utómunkálatok: fertőtlenítés, ez lesz a legnagyobb gond, és a legnagyobb feladat. És vízügyes szakemberekkel beszélt a polgármester, azt mondta, hogy szombaton még jöhet egy 20 centiméteres árhullám, de arra számítanak, hogy addigra annyit apad itt a vízszint, hogy ez már nem jelent gondot.
MR1 - Krónika [MNSZKorAP/DOC002933/000520]
-
2008-11-28 MR1 - 180 perc Műsorvezető: - Válságstáb alakul Pécsett. Közgazdászokból és pénzügyi szakértőkből álló költségvetési tanács segíti az önkormányzat munkáját, hogy a város jövőre elkerülje a csődöt. Só László, a költségvetési bizottság elnöke azt mondta, hogy drasztikus megszorításokra kell számítani az oktatás, az egészségügy és a szociális ellátás területén, mert 8 milliárd forint hiányzik Pécs jövő évi büdzséjéből. Hitelt nem vesznek fel. Tasnádi Péter pécsi polgármester szerint nagy a baj, de mindez nem érinti a 2010-es
MR1 - 180 perc [MNSZKorAP/DOC002900/002169]
-
juttatásaikat. A General Motors szintén leállást jelentett be, ezúttal egy michigani üzemében, a Ford pedig közölte: tíz üzemében meghosszabbítják a szokásos, kéthetes karácsonyi leállást. A Fehér Ház egyelőre nem kommentálta az autógyárak bejelentéseit, George Bush elnök a Fox televízióban csak azt mondta, hogy a döntésnek relatíve gyorsan kell megszületnie, de vezető demokrata párti szenátorok ismét azonnali döntésre sürgették az elnököt. " A kormányzatnak azonnal cselekednie kell " - olvasható abban a közleményben, amelyet Debbie Stabenow, michigani szenátorasszony adott ki. Nyilatkozatban sürgette a döntést Nancy Pelosi házelnök
MR1 - Közelről [MNSZKorAP/DOC002911/003546]
-
megyei kerületi ügyészt, hogy szándékosan tartotta vissza az iratokat, mert azok meghiúsították volna a kiadatást. Kedden az egykori áldozat, Samantha Geimer is megszólalt. Örömét fejezte ki Polanski szabadon bocsátása felett, és - amint azt korábban már számos alkalommal megtette - ezúttal is azt mondta, hogy a rendező nem veszélyes a társadalomra, az ügyet pedig végképp törölni kellene.
Az USA ragaszkodik Polanski felelősségre vonásához [MNSZKorAP/DOC002284/000505]
-
bármilyen formalizált (például elsőrendű nyelvre épített) axiomatikus-deduktív elméletet érthetünk, melynek axiómarendszere rekurzívan felsorolható. 2 - Ellentmondásos egy axiomatikus-deduktív elmélet, ha van benne olyan mondat, mely bizonyítható is és cáfolható is. Amennyiben kizárt, hogy akármelyik mondat bizonyítható és cáfolható is legyen, akkor azt mondjuk, hogy az elmélet ellentmondásmentes. 3 - Azon, hogy tartalmazza a természetes számok elméletét, azt értjük, hogy szerepeljenek a formális nyelvben olyan kifejezések, melyek megfeleltethetők a természetes számoknak, az összeadásnak, a szorzásnak úgy, hogy a Peano-aritmetika axiómái megfogalmazhatók és egyben levezethetők is legyenek
Gödel első nemteljességi tétele by Bináris [MNSZKorAP/DOC002727/001309]
-
Európában tényleg csak a legnagyobbak jutnak el. És azt azért kár tagadni, hogy persze, ezek Obama-előnyt mutatnak, és az elég meggyőző, sokszor tíz százalék is. De láttam én már ennek az ellenkezőjét is. Kisebb cégek, kisebb közvéleménykutatással, hát ők is azt mondják, hogy megfelelő módszerrel dolgoznak. Mv.: - November negyedikén többet fogunk tudni.
MR1 - 180 perc [MNSZKorAP/DOC002908/002448]
-
vállalkozott arra, hogy megítélje, mi a többség véleménye. A csatlakozás pártolói az ellenzőknél nagyobb arányban gondolják úgy, hogy a többség az ő álláspontjukkal ért egyet. A november 16-i népszavazáson 44 százalék jelezte biztosra a részvételét október végén, további 28 százalék pedig azt mondja, hogy " valószínűleg elmenne " a népszavazásra. A csatlakozás pártolói sokkalta nagyobb arányban jelzik részvételüket biztosra a népszavazáson, mint a csatlakozás ellenzői. A csatlakozás híveinek 58 százaléka mondta azt, hogy biztosan ott lesz az urnáknál novemberben, a csatlakozás ellenzőinek viszont csak 39 százaléka
A Gallup felmérése a NATO-népszavazásról [MNSZKorAP/DOC002333/003050]
-
és 9-én a ott volt a fegyelmi biztos és az őt segítő bizottság. Azt, hogy az ügyfelemet megkeresték -e, ezt én nem óhajtom sem cáfolni sem megerősíteni. Amit állítottunk, azt tanukkal vagy okirattal tudjuk bizonyítani.riporter: Végülis a helyettes államtitkár sem azt mondta, hogy a dokumentumok hamisak, csak azt állította, hogy nem bizonyítható a hitelességük. Orosz János: Kinek kellene bizonyítani a hitelességet? Gondolom amikor a minisztérium a feljegyzéseket megkapta akkor elrendelt egy erős, belső vizsgálatot. A vizsgálat szeptember 2-án kezdődött, tehát akkor rendelték el a
Még tart a Környezetvédelmi Minisztériumban a Hortobágyi Nemzeti Park igazgatója ellen megkezdett vizsgálat [MNSZKorAP/DOC002322/003469]
-
szerint vele kellett tárgyalni vagy üzletet kötni, és ő határozta meg a Generál Média mindennapjait, míg bátyja csupán a pénzügyeket intézte. Holman Endréről nem tudni, hogy keresi -e a rendőrség, erre többször is rákérdeztünk az ORFK-nál, de kitérő választ adva azt mondták, hogy a nyomozás érdekei miatt nem adhatnak több információt. Elfogni viszont nehéz lenne, ugyanis márciusban Szingapúrba költözött. A top tízben ott voltak a nagy cégek, plusz az Endre A Generál Média Kft.-t Holman Endre többedmagával alapította 2002-ben, két alapítótársa azonban egy
A top tízben ott voltak a nagy cégek, plusz az Endre by albert1akos209 [MNSZKorAP/DOC002485/000998]
-
MTI-információ Korábban magas rangú palesztin illetékesek azt közölték, hogy a két politikus délután 16 órakor találkozik a gázai nemzetközi repülőtéren. Az izraeli rádió szerint Saron az izraeli kabinet heti ülésének elején bejelentette: vasárnap nem lesz Peresz-Arafat találkozó. Az izraeli kormányfő azt mondta, hogy " ha aknavetőkből tüzelnek ránk, akkor nincs találkozó ". Az izraeli hadsereg közlése szerint palesztin fegyveresek két gránátot lőttek ki szombaton Kfar Darom zsidó településre a Gázai övezetben. Ariel Saron 48 órás fegyvernyugvást követel feltételként az Arafattal folytatandó béketárgyalásokhoz. Harckocsiktól támogatott izraeli
Ariel Saron lemondta a Peresz-Arafat találkozót [MNSZKorAP/DOC002359/000573]
-
majd meg fogjuk szüntetni, illetve a nyomozást. Kovács Anna: - A rendőrkapitány hozzátette, hogy a lakók csak előre megbeszélt időpontban, a rendőrség és a tűzoltóság kíséretében mehetnek be a lakásokba például ruhákért, iratokért vagy más személyes tárgyakért. A kerület fideszes polgármestere azt mondta, hogy huszonöt önkormányzati lakásba bármikor beköltözhetnek a lakók, de Rogán Antal úgy tudja, hogy mindegyikük inkább rokonoknál tölti a következő napokat. Tizenkét embert pedig a Polgárvédelem ferihegyi bázisán helyeztek el. Rogán Antal, az V. kerület fideszes polgármestere: - A legfontosabb veszélyelhárítási munkák
MR1 - Krónika [MNSZKorAP/DOC002929/002763]
-
életveszély-elhárítási munkák után, ami alapvetően bontást jelent, tehát a megromlott falfelületeknek a bontását és a többinek a stabilizálását, a harmadik emeletig egészen biztosan vissza lehet költözni a házba, ez szerintem egy olyan 2-3 hét múlva meglesz. Kovács Anna: - A polgármester azt mondta, hogy védőállványt építenek a Balaton utcai óvoda mellé, ezért az intézmény már hétfőn nyitva lesz.
MR1 - Krónika [MNSZKorAP/DOC002929/002763]
-
mint ahogyan én tenném. " Rip: - Szoktatok erről beszélgetni a szülőkkel, hogy milyen tapasztalatok vannak? " Igen, igen, szoktunk időnként, amikor összejövünk, akkor van erről szól. ilyenkor azért örülök, megmondom őszintén, mert jónak tartom a döntésemet, mert sokat hallom a szülőket, amikor azt mondják, hogy ezt sem tudtam, sokat idegeskedtem, beszélgettünk, a közös dolgoktól vette el az időt, úgyhogy ilyenkor úgy gondolom, jól döntöttem, amikor úgymond külsőst fogadtam, aki a gyerekkel tanul. " Rip. - Szerinted, minden gyereknek szüksége van külön tanárra? " Szerintem ez iskolafüggő is, mert
MR1 - Vendég a háznál [MNSZKorAP/DOC002936/000380]
-
2013-12-29 Attila Mikus igen ezzel én is tisztában vagyok, van switch, kb végtelen lehetne de a boltban azt mondták hogy max 3, de várom a telekom válaszát.
by Attila Mikus [MNSZKorAP/DOC002192/009088]
-
csapatába. Tiszeker Ágnest, a Magyar Antidopping Csoport vezetőjét halljuk. Tiszeker Ágnes: - Ez nekünk ugyanolyan érzés, mint hogy egy sportoló kijut az olimpiára, és részt vehet egy olimpián. Az is siker volt, hogy a szingapúri ifjúsági olimpiára egy doppingellenőrt delegálhattunk, ha azt mondom, hogy összesen nyolc nemzetközi ellenőr volt. Nagyon komoly akkreditációs procedúra van, tehát nem akárkit választanak ide be. Nagyon remélem, hogy a magyar doppingellenőrök nemzetközi szerepe erősödni fog. Kalapos Mihály sportszerkesztő: - A Nemzetközi Olimpiai Bizottság elnöke üdvözölné, ha Közel-Kelet pályázna ötkarikás játékokra
MR1 - Krónika [MNSZKorAP/DOC002923/004752]