171,426 matches
-
itt. Pl. arra gondolunk, hogy a szálloda ugyan üzemel, de lehet, hogy az oda vezető út le van zárva a tűzoltás miatt, vagy esetleg szünetel az áramszolgáltatás. Rip.: - Megkerestem több utazási irodát is, ahol szerveznek Rodoszra üdüléseket. A legtöbb helyen azt mondták, hogy eddig senki nem mondott le befizetett utat az erdőtüzek miatt. Több helyen hozzátették, hogy a magyarok körében népszerű úticélokat a tűz nem veszélyezteti. Az üdülővárosok a tűzfészektől 40-50 kilométerre vannak. Rip.: - Kaizinger Tibor konzul megerősítette azt az információt is, hogy
MR1 - Krónika [MNSZKorAP/DOC002938/001978]
-
a Mária el akarta kísérni. " " Persze, hogy nem jön el, hiszen neki nincs betegségtudata. Ne haragudj, én most nem tudom, hogy skizofrén vagy nem skizofrén, mert eddig erről volt szó, hogy pszichés beteg. " " Pszichiátriai beteg. " " Mert nekem ő maga is azt mondta, hogy skizofrén, és hogy ő amikor kijött a kórházból és tudatának volt annak, hogy soha nem élhet normális életet és tudatában volt annak, hogy soha nem mehet férjhez és tudatában volt annak, hogy nem szülhet gyereket. Tehát ez eléggé rosszul hangzott
MR1 - Élhető világ [MNSZKorAP/DOC002932/001147]
-
nevelők. " " Neki muszáj lenne kezeltetni magát, ezt könyörögtünk, nem vagyunk a gyámja, semmi nem tartozik hozzánk. " Rip: - Amíg kiskorú volt, addig nem tudtak elérni semmit, hogy valahogy, valamilyen kezelést kapjon? " Például az intézmény, ahova bejutott, mondom kőkeményen három hónap után azt mondták, hogy vigyük, ahova akarjuk. " Rip. - Biztos, hogy nagyon sokszor gondolkodtak azon, hogy miért alakult így, tehát, hogy hogyan jutott egy gyerek, aki a maguk húsa-vére, a saját családjával, hogy nem engedik be az ajtón? " A legrosszabb önvédelem, mint szülő nem lenne
MR1 - Élhető világ [MNSZKorAP/DOC002932/001147]
-
segítségkérésre már sor került, de hát konkrétumokat nem tudunk. Rip: - Nagyon nehezen szólalt meg ez a kislány, ez a műsorkészítők nehézsége, de lesz még alkalom a héten, mondom a hallgatóknak és Önöknek is. Tamás? Kardos Tamás: - Így van, én is azt mondanám, hogy még többet kellene ebből hallani, hogy valamilyen véleményt tudjak róla formálni, az kiderült, hogy már óvodában voltak problémái, iskolás korában.
MR1 - Élhető világ [MNSZKorAP/DOC002932/001147]
-
2013-11-23 Péter Szigeti A hetedik kerületben tegnap óta nincs net. Az ügyfélszolgálat szerint " dolgoznak a problémát ". Huszonnégy órával ezelőtt azt mondták, hogy még aznap (= tegnap) elhárítják. Nem sikerült. Ma délután újra beszéltem az ügyfélszolgálattal, s szinte szóról szóra ugyanezt mondták.
by Péter Szigeti [MNSZKorAP/DOC002153/009947]
-
sokaknak a tévék világa ugrik be, de jelen esetben inkább a csúcsmodell státuszt jelzi. Tekintélyt parancsoló a megjelenése, méretei és fekete színe is rásegít erre. Az átlagos PDA-tól hosszban és szélességben is nagyobb, ám ezt kompenzálja vékonysága. Még egyszerűbb, ha azt mondom, hogy némileg kisebb, mint egy iPhone 3G. Az előlap maga szinte teljesen a kijelző. Erre a kisebb képernyőre csak két szó van: óriási és gyönyörű. Óriási, hiszen a 3,8 " -os képátló még az említett iPhone-nál is nagyobb. Gyönyörű, mert ezen a
HTC Touch HD - magasan definiált by Rusi [MNSZKorAP/DOC002316/019255]
-
rossz embereket, akikkel én Gábort sokat láttam és a lelkiismeretem nem hagy nyugodni, hogy hátha tudnék ezzel kapcsolatban segíteni. Ön az édesapa. A névtelen levelet mi nagyon komolyan vettük. R.: Itt egy bizonyos utcát jelöl meg a névtelen levélíró és azt mondja, hogy... utcából induljanak ki, ott egy x.y. nevű fiú sok-sok rossz barátjával találkozhatnak. Én láttam az önök fiát is ott egy párszor, mint új tagot. Italért küldték a közeli üzletbe. A levélben szereplő személyeket megkerestük. Tényleg megfelel a valóságnak a személyek
Szombat délelôtt [MNSZKorAP/DOC002900/002039]
-
Nyáron nem is nyaralt. RS.: Nem érzem jól magam sehol, csak itthon, idehaza várom a fiam, azt hiszem, hogy ha egy hétre elmegyek valahová, akkor biztos valami csoda történik. A kapun se nagyon megyek ki. R.: Bekopogtatott itt valaki, aki azt mondta, hogy látta a fiát egy televízió műsorban. RS.: Igen, volt osztálytársa a fiamnak, azt mondja, hogy nem volt benne biztos, hogy a 2002-es vagy a 2003-as Sziget fesztiválon ő szembetalálkozott a fiammal, belenézett a kamerába és ő is, a férje is
Szombat délelôtt [MNSZKorAP/DOC002900/002039]
-
fiam, azt hiszem, hogy ha egy hétre elmegyek valahová, akkor biztos valami csoda történik. A kapun se nagyon megyek ki. R.: Bekopogtatott itt valaki, aki azt mondta, hogy látta a fiát egy televízió műsorban. RS.: Igen, volt osztálytársa a fiamnak, azt mondja, hogy nem volt benne biztos, hogy a 2002-es vagy a 2003-as Sziget fesztiválon ő szembetalálkozott a fiammal, belenézett a kamerába és ő is, a férje is őt vélték felismerni. Összevissza kavarog ilyenkor bennem minden, mert az én fiam soha nem ment
Szombat délelôtt [MNSZKorAP/DOC002900/002039]
-
lakásán és kértek magától vércsoport megjelölést. RS.: Találtak Budapesten egy fiatal férfi holttestet, ami négy-öt hónapos halott volt és ezért kérték a fiamnak a vércsoportját, hogy vigyem be, holott én már a rendőrségnek réges régen leadtam vércsoportját, lábméretét, mindent, amit azt mondták, hogy az Interpolnak továbbítják. R.: Jó, de hát akkor miért kértek újra? RS.: Nem tudom. Az elképzelhető, hogy reggelig sétáltam itt a lakásban fel-alá, egy szemet nem aludtam, addig, amíg reggel aztán meg nem tudtam, hogy semmi köze a fiamhoz, de
Szombat délelôtt [MNSZKorAP/DOC002900/002039]
-
változtathatna. Staudt Gábor szerint ugyanakkor a sajtóban kiforgatták a miskolci jobbikosok javaslatát, ugyanis szerinte ezzel az erővel az általa is javasolt hajléktalanszállókat is lehetne táboroknak nevezni, hiszen ott is összegyűjtik az embereket. Szabó Gábor, a Jobbik pártigazgatója az [origo] -nak azt mondta, hogy " szimpátiapillantásokkal kísérik " Szegediék nyilatkozatát, de az ötletről a párt országos szervezete nem tárgyalt. Helyi felvetés, de a Jobbik alapvetően jónak tartja Szegedi Csanád és Szegedi Márton javaslatát - mondta az [origo] -nak Dúró Dóra, a Jobbik szóvivője is. Vona Gábor pártelnök
Cél: a hazai roma közösség elleni gyűlöletre uszítás [MNSZKorAP/DOC002282/000737]
-
Szegedi Csanád és Szegedi Márton javaslatát - mondta az [origo] -nak Dúró Dóra, a Jobbik szóvivője is. Vona Gábor pártelnök ugyanakkor az MTV csütörtök reggeli műsorában azt mondta, biztos benne, hogy önfenntartó börtönökre gondolhatott Szegedi Márton, a Jobbik miskolci polgármesterjelöltje, mikor azt mondta, hogy a Jobbik táborokba záratná a többszörösen visszaeső, cigány származású bűnözőket. Vona azt mondta, hogy ez a Jobbik programja, a bűnözőket ne az adófizetők pénzéből tartsák el. Az állampolgárság esetleges megvonásáról Vona kijelentette, azt ő sem tartja kivitelezhetőnek. Van, aki kiáll
Cél: a hazai roma közösség elleni gyűlöletre uszítás [MNSZKorAP/DOC002282/000737]
-
szóvivője is. Vona Gábor pártelnök ugyanakkor az MTV csütörtök reggeli műsorában azt mondta, biztos benne, hogy önfenntartó börtönökre gondolhatott Szegedi Márton, a Jobbik miskolci polgármesterjelöltje, mikor azt mondta, hogy a Jobbik táborokba záratná a többszörösen visszaeső, cigány származású bűnözőket. Vona azt mondta, hogy ez a Jobbik programja, a bűnözőket ne az adófizetők pénzéből tartsák el. Az állampolgárság esetleges megvonásáról Vona kijelentette, azt ő sem tartja kivitelezhetőnek. Van, aki kiáll Az esetre az MSZP regált először: egy közleményt adtak ki, " Demokraták, fogjunk össze a
Cél: a hazai roma közösség elleni gyűlöletre uszítás [MNSZKorAP/DOC002282/000737]
-
pénteken Jászapátin, ahol népművészeti alkotóházat, valamint információs szolgáltató és kereskedelmi központot adott át. Mint a kormányfő rövid beszédében fogalmazott, köszönet mindazoknak, akik az országban az építkezés útját választották, mert építkezni mindig fáradságosabb, mint panaszkodni. A kormányfő a Jászapátin megvalósult fejlesztésekről azt mondta, hogy ezek a város történetében példa nélküliek, és ismét bizonyítják a jászok közismert tenni akarását.
Építkezik az ország [MNSZKorAP/DOC002367/003900]
-
Muhammad Ali egy önéletrajzot A legnagyobb címmel. Ebben olvashatjuk: amikor az újságírók megkérdezték tőle, mi az igazság abban, hogy a hadseregben olyan rossz teljesítményt nyújtott az értelmi képességek vizsgálatakor, hogy felmentették a katonai szolgálat alól, a világbajnok így válaszolt: " Csak azt mondtam, hogy én vagyok a legnagyszerűbb. Azt nem, hogy a legokosabb is. " Alinak ez a megjegyzése egy általánosan megfigyelhető lélektani jelenséget foglal össze: ha az embereket megkérdik, hogy az átlaghoz képest ők maguk mennyire tisztességesek és mennyire okosak, akkor a legtöbben önmagukat
[MNSZKorAP/DOC002705/003351]
-
a díj összege az autó évei számának növekedésével nem csökken, amikor viszont a kár bekövetkezik, az akkori életkor szerinti értékre végzik el a számításokat. - Ha azonban kisebb a sérülés, és az önrészesedést is figyelembe veszem, a szerviz általában akkor is azt mondja, hogy anynyiból, amennyit a biztosító kiszámolt, nem lehet elvégezni a javítást. - A biztosító ugyanis egy ideális helyzetre kalkulálja ki a szerviz költségeit. Alkatrészre, munkafázisra, munkaórára lebontva számítja ki, mennyi ideig tarthat egy-egy rész javítása. Igen ám, de olyan körülményekre alapozza ezt
A biztosítási csalás bocsánatos bűn [MNSZKorAP/DOC002332/002370]
-
szent. István királyt lovon ülő bohócnak, a magyar külügyminisztert kócos asszonynak titulálta. Elemzők szerint a kormányfői találkozó elodázásában nem kis szerepet játszik az is, hogy Fico egyetlen alkalommal sem határolódott el koalíciós partnerének magyarokat becsmérlő kijelentéseitől. Szarka László a Közbeszédben azt mondta, hogy Slota kormányzati tényező, és senki nem tud mit kezdeni vele sem a diplomácia, sem a sajtó. dunatv.hu
Merre tovább magyar-szlovák kapcsolat? by Unknown [MNSZKorAP/DOC002231/001347]
-
van szó. Garanciális jelentőséggel bír az a rendelkezés, hogy népi kezdeményezésről három hónapon belül dönteni kell. R.: - Itt most mégis hat hónapról beszélünk. dr. Vejke Imre, alkotmányjogász, az OVB tagja: - Ez a határidő ez a jogerőstől számít. R.: - Három alkotmányjogász azt mondta, hogy népi kezdeményezést csak törvénymódosítással lehet benyújtani. dr. Vejke Imre, alkotmányjogász, az OVB tagja: - Ez álláspontom szerint nem így van. Sőt, most már mondhatom, hogy nemcsak az én álláspontom szerint nem így van, hanem az Alkotmánybíróságnak az álláspontja szerinte sem így
MR1 - Vasárnapi újság [MNSZKorAP/DOC002908/001847]
-
értek el idehaza és a nemzetközi porondon, zenéltek Németországban, a Benelux államokban, de koncerteztek Prágában és Bécsben is. - Eric Singer, a Kiss korábbi dobosa érkezik hazánkba. Mi már játszottunk vele egyszer, még 98-ban történt, Bécsben. Nagyon meg volt velünk elégedve, azt mondta, hogy mi voltunk a legjobb, Kiss számokat előadó zenekar, akivel dolga volt - mesélte büszkén az együttes vezetője. - Eric most Alice Cooperrel turnézik Európában, majd 12-én már Minneapolisban koncertezik - mondta. - A holnapi, Wigwam-os koncerten lesz lehetőség arra, hogy a rajongók fotókat készítsenek
A Kiss dobosa a Wigwamban by csabak [MNSZKorAP/DOC002432/002531]
-
kezében van. A bolgár elnök érkezése előtt a líbiai igazságügy-miniszter viszont úgy nyilatkozott az újságíróknak, hogy " ez humanitárius kérdés, amelyet nemzetközi keretek között kell rendezni, nem kétoldalú módon ". Az 1999 óta börtönben lévő ápolónők és az orvos ártatlanságukat hangoztatják, és azt mondták, hogy vallomásukat erőszakkal csikarták ki belőlük. Az Európai Unió sem fogadja el azokat a bizonyítékokat, amelyek alapján Bengázi város bírósága kimondta az elsőfokú ítéletet. A líbiai egészségügyi hatóságok közlése szerint 426 gyermek fertőződött meg egy kórházban. Az ápolónőket és a palesztin
Politikummá vált a halálraítélt bolgár ápolónők ügye by jozsefh [MNSZKorAP/DOC002509/001415]
-
az egy egészen más 56 volt, mert ott mindenki ismert mindenkit. Nem nagyon tudta senki, hogy most mi van, most forradalom van és ez úgy saladt végig az országon egy pillanat alatt, mint egy futótűz. Az, hogy édesapám mint humanista azt mondta, hogy nem lehet ezeket az embereket felakasztani, mert ez gyilkosság és így megmentett egy pár embert. Meg tudta mondani, hogy nem szabad itten, hogy elszabaduljanak az indulatok és hát ezért ő 13 évet kapott, amiből hatot le is ült és 63-ban
MR1 - 180 perc [MNSZKorAP/DOC002893/002297]
-
Ez a munka ez úgy született meg, hogy a kollégiumi társai ugye Szombathely, Magyar utca 1., ami egy jelenleg is működő kollégium. Az ő kollégiumi társai kértek meg, hgoy csináljam ezt meg. Teljesen rámbízták, teljesen váratlan berohant egy ember, bemutatkozott, azt mondta, hogy hagy nézzem, hagy nézzem, hát én a Gazsinak a kollégista társa vagyok, és nézte, és akkor mondtam neki, hogy hát akkor találkozunk. Persze, hajjaj, persze ott leszek. Még Léner Tibor volt kint a bronzöntődében és ők is nézték, nézték, és
MR1 - 180 perc [MNSZKorAP/DOC002893/002297]
-
tudtuk valamennyire megakadályozni azt, hogy az emberek kimenjenek a lakóházaikból, illetve a rendőrség egy 300 méteres körzetben a területet lezárta és egyelőre nem engednek be senkit. Mv.: - Attól nem kell tartani a lakóknak, hogy ideiglenesen kitelepítik őket? Ugye az előbb azt mondta, hogy az egészségügyi határértéket elérte ennek a mérgezőanyagnak a koncentrációja, de azzal, hogy a tűz tovább ég, kerülhet -e több szennyezőanyag a levegőbe? A telefonnál: Benke Donát, a Szentendrei Tűzoltóparancsnokság szóvivője: - Nem, mert folyamatosan, tehát kitelepítésről nincsen szó, tehát nincs kitelepítés
MR1 - Közelről [MNSZKorAP/DOC002908/001042]
-
2013-11-23 Dorottya Krein A rádióban azt mondták, hogy a metró jár, csak nem áll meg az érintett szakaszon. Imádom ezeket az ellentmondásos híreket! Most akkor mi van?
by Dorottya Krein [MNSZKorAP/DOC002167/016571]
-
már bejelentette, és a jövő héten le is zárulhat a procedúra. Szécsi Gábor arra is kitért, hogy ha megkapja a bizalmat, akkor lehetséges, hogy belép az MDF-be. A képviselőjelölt ehhez hozzátette, az SZDSZ-nél elfogadták, tudomásul vették kilépését. Retkes Attila válaszul azt mondta, hogy az elmúlt napokban nem erről egyeztetett Szécsi Gáborral illetve hogy a kilépést írásban kell bejelenteni. " Mivel ez nem történt meg, ezért a pártból nem lépett ki, ezért nincs is mit tudomásul venni " - mondta. Retkes Attila kitért arra is, hogy ha
Ha Szécsi Gábor átlép az MDF-be, az SZDSZ mégsem fogja támogatni [MNSZKorAP/DOC002373/002702]