171,426 matches
-
betöréses lopásoktól tart, s nem gondolja, hogy komolyabb bűncselekmények érik szűkebb pátriáját. A félelemérzetre utaló kérdésekre adott válaszok szerint a megkérdezettek 67 százaléka soha nem gondol arra, hogy éjszaka félnie kellene, ha egyedül tartózkodik otthon. Ugyanakkor a válaszadók 22 százaléka azt mondta, hogy néha azért tart a bűncselekményektől, sőt 10 százalék szinte mindig tart ettől. Ez utóbbi elsősorban az idősekre jellemző. A kutatás kiterjedt a településeken fellelhető félelmi zónákra is. Kiderült, hogy a lakosság túlnyomó többségének nincs félni valója lakóhelyének környékén, de a
Leginkább a lopásoktól tartanak [MNSZKorAP/DOC002368/001547]
-
hogy állami gondozásba vagy a kukába kerüljön, nem is gondoltam. Elkeseredésemben jött az ötlet, hogy dr. Czeizel Endrét megkeresem. Addig nem gondoltam pénzre, de a beszélgetés után úgy gondoltam, hogy ha adnak, miért ne fogadjam el... " Egy másik tanú, S.-né azt mondta, hogy a Czeizel Endre által felvázolt lehetőségek közül az itthoni szülést és azt választotta, hogy külföldieknek adja örökbe gyermekét. Ez így is történt, 1994-ben egy olyan francia házaspár fogadta örökbe kislányát, akik négyszobás kertes házban laknak és havi nettó jövedelmük 36
A bíróság föltárja a Czeizel-ügy részleteit [MNSZKorAP/DOC002341/000018]
-
lát senki fantáziát, aki be tudna szállni, még nem értik ezt a forgalmazási modellt, de eljön majd még ez az idő is. - Hosszabb távon hogyan működik majd az, hogy a közönség dönt a filmekről? A magyarhangyán megjelenik egy csoport, és azt mondják, hogy ' hallottunk erről és erről az állati jó horrorfilmről, ezt mutassátok be nekünk! ', és akkor ti megszervezitek nekik? - Ha vannak elegen, akkor igen. A bérlet esetében ötezer darab teszi fenntarthatóvá a kezdeményezést, de a későbbiekben, ha ennek kialakul a modellje, azt
Gyorsabbak még a torrentnél is by bujdoso1bor000 [MNSZKorAP/DOC002452/002769]
-
és gyors kárfelmérést kért a biztosítóktól Bajnai Gordon ügyvezető miniszterelnök. Kedden a biztosítók képviselőivel találkozott, és azt kérte, működjenek együtt a kárfelszámolásban részt vevő szervezetekkel, és a lehető legjobb biztosítási csomagot dolgozzák ki. Kisbenedek Péter, a Magyar Biztosítók Szövetségének elnöke azt mondta, hogy átcsoportosították a kárszakértőket, és bővítették, egyszerűsítették a telefonos kárügyintézést. Így a károsultak bankszámlájára napokon belül megérkezhetnek a biztosítóktól az előlegek. Közlése szerint az eddigi mintegy 10 ezer bejelentés alapján az előzetes becslések szerint 4-6 milliárd forint lehet az árvízkár. Borsodban
Rekordokra törő árvízzel küzdenek Észak-Magyarországon - árvízi összefoglaló by petho1andra413 [MNSZKorAP/DOC002478/002235]
-
helyettes. Lezárták a 11-es utat Szentendrén egy kidőlt fa miatt átmenetileg lezárták a 11-es utat, míg Tura és Hatvan között az átcsapó víz indokolta a teljes útzárat - közölte a Magyar Közút Nonprofit Zrt. szóvivője kedden az MTI-vel. Pécsi Norbert Sándor azt mondta, hogy a szentendrei Duna-korzó környékén egy jegenyefát csavart ki a szél. A munkálatok elvégzésnek idejére teljes útzárat rendeltek el a 11-es főúton, ahol öt óra óta félpályán már lehet haladni. Komolyabb a gond Tura és Hatvan között a 3104-es úton, ahol
Rekordokra törő árvízzel küzdenek Észak-Magyarországon - árvízi összefoglaló by petho1andra413 [MNSZKorAP/DOC002478/002235]
-
tények a cukorbetegségről Szomorú adat, hogy ma Magyarországon közel 1,5 millió ember érintett a cukorbetegségben. Utoljára 2006-ban volt egy felmérés azzal kapcsolatban, hogy hány regisztrált cukorbeteg él itthon. Akkor 507 ezer (20-69 év közötti) felnőtt emberről szólt az adat. Szakértők azt mondják, hogy mára ez a szám 10%-kal nőhetett, azaz közel 568 ezer főre tehető azok száma, akik ebben a betegségben szenvednek. Viszont az is tény, hogy megközelítőleg ugyanennyi embernél áll fenn a cukorbetegség, akik nincsenek regisztrálva, mert nem is tudnak a betegségükről
Ami a lábat illeti - a fekélybetegség [MNSZKorAP/DOC002386/000254]
-
McMahont, a táncosnőt Alex Cox 1987-es Straight to Hell című filmjében. Dalai számos más filmben hangzottak el, köztük A nagy Lebowskiban. Alkoholfüggőség Cait O'Riordan súlyos alkohol- és pszichés problémákkal küzdött. 2003-ban lesoványodva, alkoholproblémákkal, depresszióval utalták kórházba. Egy 2008-ban adott interjúban azt mondta, hogy 2007. február 14-én, Valentin napon ivott utoljára. Érdekesség A Pogues 1988-as If I Should Fall From Grace With God lemezének Fiesta című számában Cait O'Riordanről és Elvis Costellóról is énekelnek. A dal szövege itt olvasható el, és itt hallgatható meg. Jegyzetek Lásd
Cait O'Riordan by Tulipanos [MNSZKorAP/DOC002794/001683]
-
2013-12-29 Tiszai Mercédesz A telekomnál tényleg van kerületi kedvezmény meg áramkedvezmény együtt? most keresett meg egy emberke és azt mondta hogy az áram is olcsóbb lesz meg a tv+ internet+ telefon csak írjak alá egy két éves hűségnyilatkozatot!!! help
by Tiszai Mercédesz [MNSZKorAP/DOC002209/010422]
-
az MKP követeléseinek teljesítésétől: sem az úgynevezett " nevesítetlen földek ", sem a magyar pedagógusképzés, sem az európai kisebbségi nyelvek chartájának szlovák ratifikálása ügyében nem hajlandók engedni az MKP követeléseinek, jóllehet, ezek egybecsengenek a kormányprogramban foglalt célkitűzésekkel. Csáky a partnerek " érzéketlenségéről " szólva azt mondta, hogy az MKP áttörhetetlen falnak ütközik, amikor a kormányprogram teljesítésének próbál érvényt szerezni. A koalíciós tanácskozáson kialakult válság Csáky szerint azért állt elő, mert a szlovák partnerpártok megállapodtak, hogy a kisebbségi nyelvek chartáját csak úgy tessék-lássék módon, a kisebbségi nyelvtörvény mintájára
Az MKP nem vállalja a felelősséget [MNSZKorAP/DOC002626/000808]
-
kísérték; a magánvádlók, a zsidó szervezetek egy része csalódottságát fejezte ki. Alain Jakubowicz, a zsidó szervezetek egyik ügyvédje így fogalmazott: " Nem vagyunk elégedettek az ítélettel, de örülünk, hogy megtörtént az igazságszolgáltatás. " Jan Kahn, az egyik első számú franciaországi zsidó vezető azt mondta, hogy Papon megérdemelte volna az életfogytiglani büntetést, az izraeli parlament helyettes elnöke viszont " csöndes győzelemről és szomorú napról " beszélt, mert " az ártatlanul megölt emberek milliói soha nem hozhatók vissza ". Egy magánvádló azt nevezte a legfontosabbnak, hogy a fiatal nemzedékek tudomást szereztek
Az elítélt szabadlábon marad és fellebbez [MNSZKorAP/DOC002334/003003]
-
A számvevőszéki és költségvetési bizottság javaslatát Szijjártó Péter, a miniszterelnök szóvivője szombaton azzal indokolta, hogy a nyugdíjjárulék-emelésből befolyó plusz pénzből a legalább negyvenéves munkaviszonnyal rendelkező nők nyugdíjba vonulását fedeznék. Vámosi Nagy Szabolcs, az Ernst and Young adószakértője a Klubrádiónak korábban azt mondta, hogy a járulék megemelése mérsékli az adócsökkentés hatását, ami így nem éri el az 1 százalékot sem. A munkaadói járulék ettől nem változik, vagyis a vállalkozásokra háruló teher nem emelkedik, ugyanakkor a munkavállalók nettó bére csökken.
Megszavazta a parlament a nyugdíjjárulék emelését by jankovics1s412 [MNSZKorAP/DOC002600/003141]
-
Pesti Központi Kerületi Bíróságon Grespik László egy, a Viking Klubban 1999-ben tartott szkinhed-koncert nyomán megvádolt fiatalember ügyvédjeként a büntetőper első tárgyalásán azt kérdezte a bírónőtől, hogy zsidó vallású -e vagy zsidó származású -e. Péterfalvi Attila adatvédelmi biztos az eset után azt mondta, hogy szerinte a védő jogellenesen kérdezett rá a bíró származására. Grespik László viszont azt hangsúlyozta, hogy védői kötelessége volt tisztázni a bíró elfogultságát.
Lomnici Zoltán fellép a bírói kar védelmében by NÉPSZAVA Online [MNSZKorAP/DOC002372/000622]
-
MR1 - Krónika Mv.: - Itt a Késő Esti Krónika. A Fidesz elnöke szerint az eddigi kétpólusú politikai rendszer helyett centrális épül Magyarországon. Orbán Viktor pártja országos választmányának tisztújító ülésén politikai adócsalók gyülekezetének nevezte a kormányt, és a kabinet létrehozta kríziskezelő alapról azt mondta, hogy az az MSZP választási pártkasszája. A pártelnök kijelentette: ha az ő vezetésével alakul kormány, annak sem szocialista, sem jobbikos tagja nem lesz. Az MSZP visszautasítja Orbán Viktor minősítéseit. Szentgáli Edit összeállítása. Szentgáli Edit :- A Fidesz országos választmányának ismét Kövér László
MR1 - Krónika [MNSZKorAP/DOC002933/000551]
-
megnéztük. Bizonyos fényűzéssel épített kétárbocos yacht volt. Alapos szemle után abban állapodtunk meg, hogy nem lehet jó vitorlás, mert az árboca alacsony, a bugja pedig hasas. Lehet, hogy jól ítéltük meg a hajót. Az a naplopó, aki a födélzeten ásítozott, azt mondta, hogy a yachtot a lusszini hajógyárban rendelte meg egy gróf; egy éve már, hogy elkészült, de a gróf nem tudja átvenni, mert hitelre nem akarják neki odaadni. - Mi a neve annak a grófnak? - Paziga Coriolán. A suner a Bradamante volt, melyen
by Tóth Tamás [MNSZKorAP/DOC002194/012388]
-
doppingtesztje MLSZ: A Diósgyőr nincs kizárva Az Arany Ászok Liga állása és mesterlövészei Képgaléria az UEFA-kupa csütörtöki fordulójáról UEFA-kupa Nézze meg a meccs összefoglalóját! A feszült hangulatú, helyenként durvaságoktól sem mentes találkozón a labdát többségében a Millwall birtokolta, mégsem lehet azt mondani, hogy a Ferencváros a alárendelt szerepet játszott volna. Helyzeteket azonban csak a londoniak alakítottak ki az első félidőben: a hatodik percben Elliott fejese után Szűcs tolta brvúrral szögletre a labdát, a 17. percben pedig ismét Elliott próbálkozott, de távoli bombájával sem
A Fradi ikszelt, az Újpest kikapott az UEFA-kupában by gaborb [MNSZKorAP/DOC002541/000617]
-
Blair brit kormányfő. Blair közölte, hogy nem fogadja el Kofi Annan ENSZ-főtitkár nyilatkozatát, miszerint az amerikai-brit fegyveres beavatkozás az ENSZ alapokmányával ellentétes, és így törvénysértő volt. Tony Blair a kormányzó Munkáspárt éves kongresszusának kezdete előtt, a BBC politikai magazinműsorának nyilatkozva azt mondta, hogy az a hírszerzési értesülés, hogy Szaddám Huszein volt iraki elnöknek bevethető állapotú tömegpusztító fegyverei voltak, végül nem bizonyult helytállónak. Hozzátette azonban, hogy továbbra is meggyőződése, hogy Szaddám Huszein fenyegetést jelentett a világra, és nem hajlandó elnézést kérni azért, hogy a
Blair: a hírszerzés hibázott, de a háború jogos volt by dorama [MNSZKorAP/DOC002508/002321]
-
a szövetségesek eltávolították Huszeint Irak éléről. Legutóbb a harmadik legnagyobb brit parlamenti erő, a liberális demokraták vezére szólította fel a párt kongresszusán Blairt arra, hogy kérjen bocsánatot az országtól a félrevezető hírszerzési adatok alapján indított háború miatt. Blair azonban vasárnap azt mondta, hogy Huszein már bevetett tömegpusztító fegyvereket saját népe ellen is, a tömegsírokban eddig 300 ezer áldozatot találtak, és a lakosság 60 százaléka élelmiszer-segélyre szorult a háború előtt. A kormányfő közölte: nem fogadja el Kofi Annan ENSZ-főtitkár minapi, nagy nemzetközi feltűnést keltő
Blair: a hírszerzés hibázott, de a háború jogos volt by dorama [MNSZKorAP/DOC002508/002321]
-
a háború előtt. A kormányfő közölte: nem fogadja el Kofi Annan ENSZ-főtitkár minapi, nagy nemzetközi feltűnést keltő BBC-nyilatkozatát, miszerint az amerikai-brit fegyveres beavatkozás az ENSZ alapokmányával ellentétes, és így törvénysértő volt. Tony Blair a háború utáni tervezés hibáit firtató kérdésre azt mondta, hogy visszatekintve hibának ismeri el az iraki hadsereg teljes feloszlatását és a Baasz-párti rezsim tisztviselőinek túl gyors eltávolítását a közigazgatásból, de annak idején " rendkívüli nyomás " nehezedett a szövetségesekre. A brit miniszterelnök vasárnapi nyilatkozata szerint fel sem vetődik, hogy a terrorhadjárat miatt
Blair: a hírszerzés hibázott, de a háború jogos volt by dorama [MNSZKorAP/DOC002508/002321]
-
fel a Dillinger-banda elfogására. 1934. január 15-én John Hamilton és John Dillinger kirabolta a kelet-chicagói First National Bankot. A zsákmányuk több mint 20 ezer dollár volt. A bűncselekmény során agyonlőttek egy rendőrt, William O'Malleyt. Hivatalosan Dillingert vádolták meg gyilkossággal, de több szemtanú azt mondta, hogy Hamilton lőtt. A rablás során kitört tűzharcban Hamiltont két találat érte, ezért barátnőjénél, Pat Cherringtonnál húzta meg magát, és az alvilág sebésze, Joseph P. Moran ápolta. Az év végére Hamilton az indianai közellenségek listájának harmadik helyén állt Dillinger és Pierpont
John Hamilton by Tulipanos [MNSZKorAP/DOC002801/001674]
-
tagozat volna. (1934/35, II. évf. 5-6. szám, 323. l.) Hány magyar iskolánk is van tulajdonképpen Erdélyben? Caliani közoktatásügyi vezérigazgató cikket írt a városunkban megjelenő Revue de Transylvanie c. francia folyóiratban a magyarságtól sérelmezett iskolaügyi kérdésekről. Állításainak támogatására adatokat közöl s azt mondja, hogy az átvett területen 783 hitvallásos magyar iskola működik 1426 tanerővel s az állam is fenntart 210 magyar tannyelvű elemi iskolát, továbbá 232 magyar tagozatot összesen 653 tanerővel. A hitvallásos magyar középiskolák száma pedig 50, az államiaké is 7. Tudnunk kell
Tanügyi helyzetkép egy hírrovat tükrében [MNSZKorAP/DOC002647/000137]
-
SYMBOL Hírek Véglegesíti egyéni képviselőjelöltjeinek névsorát a Fidesz - 08:06 Mai ülésén véglegesíti a jövő évi országgyűlési választáson induló Fidesz-KDNP-s egyéni képviselőjelöltek névsorát a Fidesz országos választmánya. Kövér László házelnök, a kormánypárt választmányi elnöke az MTI-nek adott interjújában a múlt héten azt mondta, hogy a jelöltnévsorról szóló döntéssel lép a Fidesz a kampányidőszakba, hivatalosan pedig akkor, amikor a köztársasági elnök kihirdeti a voksolás időpontját. A Magyar Nemzet információja szerint a 106 egyéni jelölt bemutatásával egy időben áll fel a választási egyeztető bizottság is, amely
[MNSZKorAP/DOC002188/016318]
-
téma indítása " Véglegesíti egyéni képviselőjelöltjeinek névsorát a Fidesz - 08:06 Mai ülésén véglegesíti a jövő évi országgyűlési választáson induló Fidesz-KDNP-s egyéni képviselőjelöltek névsorát a Fidesz országos választmánya. Kövér László házelnök, a kormánypárt választmányi elnöke az MTI-nek adott interjújában a múlt héten azt mondta, hogy a jelöltnévsorról szóló döntéssel lép a Fidesz a kampányidőszakba, hivatalosan pedig akkor, amikor a köztársasági elnök kihirdeti a voksolás időpontját. A Magyar Nemzet információja szerint a 106 egyéni jelölt bemutatásával egy időben áll fel a választási egyeztető bizottság is, amely
[MNSZKorAP/DOC002188/016318]
-
is bizonyítani próbálta, hogy Obama alkalmatlan a külpolitika irányítására. Felidézte, hogy a demokrata jelölt korábban többször is azt mondta, előfeltételek teljesülése nélkül is hajlandó lenne leülni ellenséges országok vezetőivel, márpedig McCain szerint ez nem csupán naivitás, hanem veszélyes is. " Irán azt mondja, hogy eltöröljük a színről Izraelt, és mi azt válaszoljuik rá, hogy ó, nem fogjátok ezt csinálni? " - gúnyolódott a republikánus jelölt (aki ugyanakkor csak többszöri próbálkozásra tudta kimondani az iráni elnök, Mahmud Ahmadenizsad nevét). " Fenntartom magamnak a jogot, hogy bármikor és bárkivel
Csak a páncélt szurkálta McCain és Obama by andraspe [MNSZKorAP/DOC002410/000272]
-
az egyiptológiában és az arabisztikában való jelenlétet jelenti. Most is azt gondolom, hogy valójában létezik magyar intézet Egyiptomban, ezek az ásatások, ezek együttesen nevezhetők magyar intézetnek. Ehhez még talán egy papír kellene, amelyik ezt hivatalos szintre emeli és teszem azt, azt mondja, hogy az Eötvös Lóránd Tudományegyetem és a kulturális kormányzat ebben az értelemben egymással együttműködik, és az ELTE Egyiptológiai Tanszékét egy budapesti helyszínének tekinti ennek az intézetnek, amelynek Kairóban is van valamiféle helyszíne. Szénási Sándor.: - Ön hogy emlékszik vissza rá? Kákossy professzor
MR1 - Időt kérek [MNSZKorAP/DOC002912/003509]
-
emberek hosszabb ösztöndíjjal ott tartózkodhattak Kairóban, egyrészt kutathattak, másrészt pedig egy ilyen korlátozott intézeti tevékenységéként, az éppen nem Kairóban tartózkodó kutatóknak segítettek. Szénási Sándor.: - Térjünk át egy picit a kiállításra. Schreiber Gábor volt a főkurátora ennek, és Török professzor úr azt mondta, hogy olyan sok fényes sikerrel folynak ezek a magyar ásatások, hogy mi volt ott kiállítva tulajdonképpen? Ezt itt szomorúan is lehet kérdezni, mert ami ott ki van állítva, hát az ott is marad. Tehát ez a leletmegosztás már nem működik régóta
MR1 - Időt kérek [MNSZKorAP/DOC002912/003509]