171,426 matches
-
a strandolók figyelmét. A német-magyar kettős állampolgárságú bejelentő pedig azóta elhagyta az országot - tudtuk meg Horváth Józseftől. Ez azt jelenti, hogy a rendőri intézkedéssel kapcsolatban, a rendőrök és Kertész Gábor fotós tanúvallomása áll egymással szemben. Kertész az [origo] -nak korábban azt mondta, hogy a rendőrök " nem kérdeztek semmit, bilincsben vittek végig a parton ". Majd fogdába zárták, ahol még az óráját is elvették, így azt sem tudta megmondani, hogy mennyi időt kellett ott eltöltenie. Az inzultus hírére a MÚOSZ magyarázatot követelt az országos rendőrfőkapitánytól
Hibáztak, de jogszerűen vitték be a fotóst by zsoltbog [MNSZKorAP/DOC002472/001666]
-
megmondani, hogy mennyi időt kellett ott eltöltenie. Az inzultus hírére a MÚOSZ magyarázatot követelt az országos rendőrfőkapitánytól, a Népszava főszerkesztője pedig a vizsgálat eredményétől tette függővé a további lépéseket. Horváth István, a lap felelős szerkesztője szerda délután az [origo] -nak azt mondta, hogy számukra érthetetlen, hogyan nevezhető egy rendőri intézkedés jogszerűnek és törvényesnek, ha az eljáró rendőröket utána felelősségre vonják. A vizsgálatot így a rendőrség önigazolásának tartják, ezért panasszal fordulnak az ügyészséghez és bejelentést tesznek az állampolgári jogok biztosánál. A Népszava mellett áll
Hibáztak, de jogszerűen vitték be a fotóst by zsoltbog [MNSZKorAP/DOC002472/001666]
-
Válságban a liberális párt Már most szombattól érvényes Fodor Gábor lemondása az SZDSZ elnöki posztjáról - legalábbis ezt nyilatkozták név nélkül az SZDSZ országos tanácsának (ot) ülésén részt vevő párttagok az MTI-nek. Többen is azt mondták, hogy a pártelnök az egyik hozzászóló pontosító kérdésére válaszolva azt felelte az ülésteremben, hogy szombattól érvényes a lemondása, és júliusban új elnököt kell választani. Fodor Gábor múlt hét vasárnap este az európai parlamenti választások eredményének ismeretében jelentette be, hogy hétfőn felajánlja
Válságban a liberális párt [MNSZKorAP/DOC002370/004411]
-
ezt lehet kiolvasni az új enciklikájából, lehet Ön szerint is egy ilyen olvasata a körlevélnek? Érszegi Márk: - Hát ha nem is konkrétan erre gondol a pápa, azt írja, hogy a globalizációt is kormányozni, irányítani kell. Nagyon fontos, hogy a pápa azt mondja, hogy a globalizációtól nem félni kell, az nem önmagában egy rossz dolog, sőt kiemeli, hogy milyen előnyös oldalai is vannak, például a gazdagság növelése és a népeknek a szegénységből való kiemelése vonatkozásában, azonban, mint minden folyamat, emberek alkotják, emberek hozzák létre
MR1 - 180 perc [MNSZKorAP/DOC002903/003153]
-
telefonszámon ahol közölték, hogy nincs is ilyen rendelés vagy ha van is azt nem velük kell megbeszélni. Tehát, ha nem csinálok print screent (képernyő fényképet) akkor még meg is magyaráznák, hogy én vagyok a hülye, mert meg se rendeltem. Ráadásul azt mondták, hogy ne őket hívjam, ha nem a webshop.t-mobile.hu-t vagy nekik írjak levelet. (mármint a webshop.t-mobile.hu ra) a baj ez, hogy ha ezen az oldalon rámegyünk a kapcsolat menü pontra akkor bizony a t-mobile.hu navigál minket. (értik, ahol azt mondták, hogy nem
by Altalanos Rendszergazda [MNSZKorAP/DOC002150/011508]
-
Ráadásul azt mondták, hogy ne őket hívjam, ha nem a webshop.t-mobile.hu-t vagy nekik írjak levelet. (mármint a webshop.t-mobile.hu ra) a baj ez, hogy ha ezen az oldalon rámegyünk a kapcsolat menü pontra akkor bizony a t-mobile.hu navigál minket. (értik, ahol azt mondták, hogy nem tudnak segíteni) Az meg pláne felháborító, hogy sem az Arkádban sem pedig a Pólus centerben nem tudtak a részemre dominó kártyás feltöltéssel ilyen telefont eladni, ráadásul ezt, 1 óra várakozás, után tudatták. 2 munka napomat ellopták és teljesen hülyének
by Altalanos Rendszergazda [MNSZKorAP/DOC002150/011508]
-
valamilyen szinten érintettek vagyunk, mi mindannyian azon vagyunk hogy egy megoldást keressünk. Itt a kérdés az hogy milyen irányba menjen el a válasz. TEhát hogy a büntető vonalnak az erősítése és egy büntető igazságszolgáltatásba való terelése ezeknek a gyerekeknek. VAgy azt mondjuk hogy maradjon a gyermekvédelmi intézményrendszeren belül, és annak a megerősítése olyan programoknak az elindítása amiről például a Herczog Mária is beszélt. Merthogy például az iskolának tényleg hihetetlenül nagy szerepe van. Mert hogyha. Ércfalvi András :- Hát ha már a szülő nem teljesíti
Napközben [MNSZKorAP/DOC002924/001328]
-
én azt gondolom hogy valami ilyesmiről van szó. TEhát számszerűen nem növekszik arányok változnak, hol kiúgró. De a betelefonálóhoz ha lehetne valamit mondani és nehogy megbántódjon és tényleg előre elnézést kérek, csak köszönöm az apropót amit ő mondott. Ugye ő azt mondja hogy őrá ránéznek a gyerekek az utcán és ő azt agresszívnek ítéli meg és fél. Hogyha belemennénk abba az utcába ahogy egy életkor vagy egy nem tudom mi alapján büntetünk, akkor egyszer csak eljutnánk oda a jogtörténetben volt ilyen ugye a
Napközben [MNSZKorAP/DOC002924/001328]
-
választ modellezne? Vaskúti András: - Igen. Itt úgy fogalmazódott meg ebben a műsorban és általában az elmúlt időszakban hogy nevelés vagy büntetés. Én azt vallom, hogy a fő kérdés a felelősség megállapításának a kérdése. A felelősségi korhatárokon lehetne elsősorban gondolkodni. És azt mondani hogy a tizennégy éven aluli gyermekkorú is adott esetben felelőssé tehető, és valamilyen fajta szembesítést kell lefolytatni a saját magatartásával, életével, életvezetésével, tettével. Ez nemcsak kizárólagosan sőt legkevésbé gondolnám hogy ez büntető jogi válasz. De valamilyen fajta olyan szembesítés, aminek következménye
Napközben [MNSZKorAP/DOC002924/001328]
-
fajta szembesítést kell lefolytatni a saját magatartásával, életével, életvezetésével, tettével. Ez nemcsak kizárólagosan sőt legkevésbé gondolnám hogy ez büntető jogi válasz. De valamilyen fajta olyan szembesítés, aminek következménye lehet. Ércfalvi András :- Tehát viselje a tette következményét valamilyen módon? EGy hallgató azt mondja hogy igenis el kell vinni azokhoz akiket megkárosított, akivel szemben erőszakot követett el. Mert állítólag gyermekkorban hát ezt én nem tudom ezt talán egy pszichológus sokkal jobban tudja, vagy Önök, ez egy gyerekre sokkal mélyebb hatással van mint egy felnőttkorú elkövetőre
Napközben [MNSZKorAP/DOC002924/001328]
-
a közgyűlési elnökök minden évben elutaznak külföldre, szakmai út keretében. A szakmai programok mellett fakultatív kirándulásokon is részt vehettek az önkormányzati vezetők, így többek között bálnalesre is elmehettek, de ezt már saját zsebükből kellett fizetniük. Az [origo] kérdésére Fábián Adrián azt mondta, hogy a számlákat még nem összesítették, de az előzetes kalkulációk szerint mintegy 5,5 millió forintba került az utazás, a kiadásokat a Megyei Önkormányzatok Országos Szövetsége fizette. Az önkormányzati szövetség titkára azt állította: az öt nap alatt a programok mintegy fele volt
Közpénzen kirándultak a megyei elnökök by gergelyk [MNSZKorAP/DOC002471/001601]
-
tenni, rajzolni tudtam, ezt senki tőlem el nem vitatta soha, azt mondták, jó, jó, hát az Zorád az ugyan tud rajzolni, de hát ilyen szemét műfajt produkál és ne akarjon beletenyerelni az irodalomba és egyszerűen nem kaptam munkát. És akkor azt mondtam, hogy hát jó, hát hogyha látom, hogy mire megy ki, itt én ellenem megy a dolog, hát akkor majd jó képregényt kell, hogy csináljak, hogy én tudjam a piacot kézbe venni, most már csak így tudom kifejezni magam, ilyen sötét módon
MR1 - Napközben [MNSZKorAP/DOC002901/003093]
-
alatt, a rajzai alatt Latinoviccsá vált. Rip. - Azt tudjuk, hogy a magyar kisfilmesek, nagyfilmesek, rajzfilmesek, hol s mint szerepelnek a nagyvilágban és a képregényrajzoló illusztrátorok? Serkúti Dávid: - Én azt gondolom, hogy nem túlzón az optimizmus, ami jelenleg belőlem beszél, amikor azt mondom, hogy egyre jobban, hiszen történt valamiféle, mondhatni forradalmi dolog, most mutatták be a Műgyűjtők Éjszakáján Fotaki Attilának a Spirál című képregényét, és ennek az a különlegessége, kettő is van neki, hogy az egyik, hogy egy olyan kiadó jelentette meg, amelyik nem
MR1 - Napközben [MNSZKorAP/DOC002901/003093]
-
ezt én úgy élem meg, hogy élvezem. Nem unatkozok, szeretem csinálni. Ternovác István: - És arról még nem is beszéltünk, hogy itt gyönyörű a táj, friss a levegő. Kalmár Lajos: - A lányaink ugye, Pesten vannak, erre-arra mennek a világba, amikor hazajönnek, azt mondják, hogy most jövünk mi csak erre rá, hogy miért szeretsz te itt lakni. Csend, nyugalom, szép a táj. A birkák lelegelik a kerted, mintha nyírva volna. Az út gyönyörű szép. Majd meglátják, ha mennek tovább, itt a tanyák után, ahol nincs
Határok nélkül [MNSZKorAP/DOC002932/002848]
-
megpróbálunk ezzel nem foglalkozni, van egy cél előttünk, amit muszáj megcsinálnunk ahhoz, hogy a nyomtatott saját életben maradjon. Rip.: - A döntések megszülettek, és a fellebbezésnek helye nincs, magyarázza az érveket Molnár Márton, a Kisebbségekért Közalapítvány elnöke. Molnár Márton. :- Bárki, aki azt mondja, hogy ő többet szeretne, egyébként feltételezem, hogy ez szinte mindenki, akkor ezt azt jelenti, hogy ezt mástól, vagy másoktól kéne elvenni, mert a keretösszeg nem nőhet. A kisebbségi törvény az országos önkormányzatokat kvázi kitüntetett helyzetbe helyezi, az ő sajtóorgánumok az, ami
MR1 - Jelenlét - Vasárnap [MNSZKorAP/DOC002933/002383]
-
2004-08-06 Reggeli krónika REGGELI KRÓNIKA Nagy Katalin: - A pénzügyminiszter szerint a magánosítással nem csökken a közvagyon, hanem átalakul közösségi vagyonná. Gyarapszik a közösségi célokat szolgáló infrastruktúra. Szlotta Judit: - A privatizáció körüli vita kapcsán Draskovics Tibor azt mondta, hogy a magángazdaságra épülő rendszerváltásról a társadalom döntött. A privatizációt nem kell szégyellni, hiszen így kevesebb hitelt kell az államnak felvenni, mondta a pénzügyminiszter. A MAHART teherflottáját egy osztrák cég vette meg, a MALÉV privatizációjának tenderét szeptember elején írják ki, a
Reggeli krónika [MNSZKorAP/DOC002902/001306]
-
mindennel, na most ezt az ajtót feltépték, letépték a láncot, bementek és bontják a tetőt, lemeztetőt szedik le, és a szemben lévő házban a pincében van egy MÉH és odahordják le. Többször jelentettük a jelentőségnek, hogy itt mi történik, és azt mondták, hogy akkor hívjuk ki őket, amikor éppen ott vannak. Na most egyszer ez megtörtént, kijött öt rendőr, mink ott voltunk négyen, ott is találtak három fiatalembert, akik hát ott tevékenykedtek, és a rendőröknek azt mondták, hogy ők az önkormányzat megbízásából dolgoznak
Napközben [MNSZKorAP/DOC002910/000466]
-
hogy itt mi történik, és azt mondták, hogy akkor hívjuk ki őket, amikor éppen ott vannak. Na most egyszer ez megtörtént, kijött öt rendőr, mink ott voltunk négyen, ott is találtak három fiatalembert, akik hát ott tevékenykedtek, és a rendőröknek azt mondták, hogy ők az önkormányzat megbízásából dolgoznak, amit ugye hát kinevettük és elengedtük a három embert és mikor mondtuk, hogy miért engedte el, hát azt moindta, hogy nem fogtam rajta, hogy elvitték a MÉH-be a tetőanyagot. Rip: - A Napközben stúdióvendége Szomor Sándor
Napközben [MNSZKorAP/DOC002910/000466]
-
hogy a csütörtöki rendkívüli parlamenti ülésen napirendre kerüljön ez az indítvány. A két szövetséges ellenzéki párt szerint a júniusi európai parlamenti választásokkal egy időben kellene megtartani az új országgyűlési választásokat. A házbizottság szerdai soron kívüli ülése után Szili Katalin házelnök azt mondta, hogy két szavazással kerülhet napirendre a rendkívüli parlamenti ülésen a Fidesz és a KDNP javaslata: először a sürgősségről, majd a napirendre vételről voksol a Ház, de ha a sürgősséget nem szavazza meg az Országgyűlés, akkor a napirendre vételről már nem szavaznak
Az SZDSZ csütörtökön nem támogatja a Fidesz indítványát [MNSZKorAP/DOC002368/005257]
-
viszont csak csütörtökön döntenek, hogy a megszavazzák -e a javaslat sürgős tárgyalását. Közölte azt is: az MDF azt várja a Fidesztől, hogy egy ilyen kezdeményezés mellé tegyen le válságkezelő programot. Répássy Róbert, a Fidesz frakcióigazgatója a házbizottság ülése utáni sajtótájékoztatóján azt mondta, hogy MSZP és az SZDSZ egyértelmű elutasítása ellenére kitartanak az új országgyűlési választások kezdeményezése mellett. Mivel azonban a sürgősségi szavazáshoz és a napirendre vételhez is a jelenlévő képviselők többségének igen szavazata szükséges, ezért kevés az esélye annak, hogy napirendre kerüljön az
Az SZDSZ csütörtökön nem támogatja a Fidesz indítványát [MNSZKorAP/DOC002368/005257]
-
gépjárművet adtak el Kínában. Ehhez képest az idei januári értékesítés 14,4 százalékkal maradt el. Kínában a decemberihez képest az eladott autók száma 0,8 százalékkal csökkent. A múlt héten Mike DiGiovanni, a General Motors globális piacokért felelős vezérigazgatója, továbbá számos elemző azt mondta, hogy idén várhatóan 10,7 millió autót adnak el Kínában. Az amerikai eladást 9,8 millióra tették.
Most előznek [MNSZKorAP/DOC002392/022796]
-
jogok biztosa, a közelmúltban adta közre annak a vizsgálatnak a tapasztalatait, amely a fiatalok helyzetét vizsgálta a büntetés-végrehajtási intézetekben. A kép drámai, a megoldási módszerek még csak alakulnak. Szabó Máté: - A javítóintézetekben viszonylag jó a helyzet, ott a szociális tárca azt mondta, hogy nem kell új, azon is lehetne vitatkozni, attól is lehetne jobb, de az még relatíve legjobb a helyzet, ott a fiatalkorú számára, az előzetesben nagyon-nagyon rossz a helyzet, ott rosszabb, mint bárhol a büntetés-végrehajtásban, tehát kétszeres a telítettség, nem tudják
MR1 - Élhető világ [MNSZKorAP/DOC002935/001996]
-
gyerekekért is befogadják, fogadják, ha tudják benntartják, de mindenesetre megpróbálják kivonni a bűnelkövetők köréből. A lányoknál, jelenleg 26 helyen, 8-n vannak. Rip :- Mátra Márta, melyik intézetben dolgozik? " A rákospalotai javítóintézetben. " Rip.- Ott fiúk vagy lányok laknak? " Fiatalkorú lányok. " Rip.- Ön azt mondta, hogy járt előzetes letartóztatásban lévő. " Büntetés-végrehajtási intézetben. " Rip.- Egyáltalán mi ez a nagyon lényeges különbség? " Amikor én legutóbb voltam, kinyitották a zárkaajtót és egy háromemeletes, háromemeletes ágyas szobában két felnőtt elkövetővel hevert egy 16 éves fiatalkorú lány, közel egy éve. " Rip.-
MR1 - Élhető világ [MNSZKorAP/DOC002935/001996]
-
Dr. Bottyán Éva, a Magyar Utazási Irodák Szövetségének elelnöke és a szervezet jogi bizottságának vezetője. Dr. Bottyán Éva, a Magyar Utazási Irodák Szövetségének elelnöke, a szervezet jogi bizottságának vezetője: - Elég jók az információi, de én visszatérnék rögtön az elejére, miszerint azt mondja, hogy furcsa, hogy tulajdonképpen üzletemberként köti meg ezt a szerződést, hiszen azért az utazási szerződés is egy polgári ügylet, olyan, mint egy adásvételi szerződés, csak itt szolgáltatásra szerződünk tulajdonképpen. Itt is vannak jogi közkötelezettségek mind a két oldalon, mondhatnám azt, hogyha
Törvénykönyv [MNSZKorAP/DOC002946/002631]
-
árajánlatot, a lakás alaprajzot kellett lefaxolni nekik. " Rip: - Már most elnézést, hogy így közbevágok, de Önök szerencsés emberek, hogyha a lakás építője, már abba belement, hogy jó, akkor keressünk egy olyan szakembert, egy olyan gárdát, aki ezzel foglalkozik. Legtöbb esetben azt mondják, hogy megmondtam, hogy ki kell nyitni az ablakot. " Hónapokig levelezgettünk az építtetőnek a műszaki felelősével, mire nagynehezen sikerült azt elérnünk, hogy egyáltalán kijöjjön a lakásba, és megnézze a lakást, hogy milyen állapotban van, és nagynehézségek árán, de sikerült elintézni azt, hogy
MR1 - Napközben [MNSZKorAP/DOC002894/003037]