171,426 matches
-
Dániel: - Mert most érzik úgy, hogy megfizethető? Pontosan, igen. De hogyha ezt féláron kellene egész évben üzemeltetni, akkor ez nem lenne gazdaságos a vendéglőnek. Hogy mennyire romlik a gazdasági helyzet egyébként, az idén beléptek meglepő módon olyan éttermek, nagyon elegánsak, azt mondom, hogy talán egy kicsit az átlaghoz képest drágák, akiknek eddig eszük ágában nem volt és most mégis megpróbálják. Nagy Emese: - Vannak azért éttermesek, akik bíznak a Torkos Csütörtök vendégeinek visszatérésében. Ilyen egy debreceni ötcsillagos szálloda két étterme is, a magyaros konyhájú
MR1 - 180 perc [MNSZKorAP/DOC002943/002539]
-
újjal, valami mással, összeállítottunk egy új étlapot. Nagy Emese: - Nyilván, hiszen Önök most csatlakoztak először a Torkos Csütörtök éttermekhez, körbenézett és kalkulált. Miért lesz ez nekem jó, miért éri meg? Bíznak abban, hogy tudnak új vendégeket találni? Mert azért sokan azt mondják, hogy nem jönnek oda újra. Szűcs János: - Én nagyon-nagyon sajnálom, hogyha valaki úgy gondolja, hogy ez az egy nap a 365 napból ez az egy nap lesz, amiből a heti, havi tervét, vagy az éves tervét valamilyen szinten is fedezni tudja
MR1 - 180 perc [MNSZKorAP/DOC002943/002539]
-
többség támogatásának megszerzése nélkül hittel, akarattal átviszik az országot a " túlsó partra ". Gyurcsány Ferenc szerint 2001 és 2006 között három kormány több mint 1.500 milliárd forintot költött el " tisztességes, elfogadható, vitatható, de a többség által szerethető célokra ". A volt miniszterelnök azt mondta, hogy az 1.500 milliárd forint - amelyet nem a közös teljesítmény, hanem a hitelek fedeztek - felét a Medgyessy-, harmadát az Orbán-, hatodát pedig a Gyurcsány-kormány költötte el döntően szociális és jóléti kiadásokra. Gyurcsány Ferenc " Magyarországért, a köztársaságért! " fordulattal zárta a beszédét, és
Orbán Viktor attól nem válik demokratává, hogy a Fidesznél is van szélsőségesebb [MNSZKorAP/DOC002289/000292]
-
napilapos kiállítású sajtótermék, viszont tisztában vagyunk azzal, hogy nem csak jónak kell lenni, de szépnek is kell látszani, úgyhogy az ősz folyamán igen kellemes meglepetést ígérünk az olvasóinknak. Átmegyünk igazi magazinos külsőbe, A4-es, teljesen színes formátumba. Riporter: Mindig kellemetlen, hogyha azt mondják, hogy ez a valami, olyan, mint az amerikai nem tudom minek az itteni megfelelője. De viszonyításképpen mihez lehet hasonlítani ezt az őszi meglepetés formátumot? Csinta Samu: Én nagyon örülnék, hogyha belátható időn belül valaki azt mondaná, hogy hűha, ez az Erdélyi
Magyar Rádió - leiratok [MNSZKorAP/DOC002951/000218]
-
Riporter: Mindig kellemetlen, hogyha azt mondják, hogy ez a valami, olyan, mint az amerikai nem tudom minek az itteni megfelelője. De viszonyításképpen mihez lehet hasonlítani ezt az őszi meglepetés formátumot? Csinta Samu: Én nagyon örülnék, hogyha belátható időn belül valaki azt mondaná, hogy hűha, ez az Erdélyi Napló szinte olyan, mint a Time, vagy News Week, vagy olyan, mint a Heti Válasz. Bóknak venném, és akként értelmezném természetesen, rengeteget kell dolgoznunk, hogy egyáltalán ezeknek a lapoknak a közelébe jussunk, akár látvány szempontjából, akár
Magyar Rádió - leiratok [MNSZKorAP/DOC002951/000218]
-
és a legutóbbi választások eredménye szerint érdemi támogatottsággal nem rendelkező pártnak adott, szokatlanul nagy összegű támogatásról. Az adományozó cég, a C.C. Soft Kft. korábbi tulajdonosa, Egervári Ajtony először azt állította, hogy pusztán szimpátia alapján döntött a támogatásról, később azonban már azt mondta, hogy egy külföldi céggel kötött megállapodás alapján fizették ki az összeget a pártnak. Egervári szerint több százmillió forintos kártérítést kellett volna fizetniük ennek a külföldi vállalkozásnak, de végül azt a megállapodást kötötték, hogy ha a C.C. Soft átutal a MESZ-nek százmillió
Egy pesti áruházban vész a ködbe a világot bejáró pártfinanszírozási ügy by petho1andra413 [MNSZKorAP/DOC002479/003254]
-
nyár végén feljelentést tett a Vám- és Pénzügyőrség Országos Parancsnokságán (VPOP), amely szeptember elején nyomozást indított csődbűncselekmény gyanújával. Bár azóta közel három hónap telt el, a C.C. Softot a felszámolás előtt tulajdonló és vezető Egervári Ajtony az [origo] -nak hétfőn azt mondta, hogy őt nemcsak hogy nem hallgatták meg a nyomozók, de még csak nem is értesítették a nyomozásról. Megkerestük a VPOP-t is, de lényegében változtatás nélkül elküldték ugyanazt a választ, amit még néhány héttel a nyomozás szeptemberi kezdése után kaptunk tőlük. Ebben
Egy pesti áruházban vész a ködbe a világot bejáró pártfinanszírozási ügy by petho1andra413 [MNSZKorAP/DOC002479/003254]
-
2013-12-09 [2013-12-05] A fordulat szellője lebbent át Kijeven Az ukrán miniszterelnök-helyettes tegnap azt mondta, hogy készek tárgyalni az előrehozott választások lehetőségéről is az ellenzékkel. Főnöke csak a kormány átalakítását ígéri. Az Ukrajnában kialakult politikai válság egyre jobban érezteti hatását a gazdaságon: a nemzeti valuta 0,3 százalékkal, 8,245 hrivnya/dolláros árfolyamra gyengült, ami 2009 óta a legszerényebb
[MNSZKorAP/DOC002182/014713]
-
2009 óta a legszerényebb értéke. A tizenkét hónapra előretekintő határidős jegyzések ráadásul 10,1-es árfolyamot mutatnak, ami nem éppen a befektetők optimizmusának a jele - derül ki a Financial Times összefoglalójából. Szerhij Arbuzov miniszterelnök-helyettes - Viktor Janukovics államfő közeli szövetségese - tévéinterjújában kérdésre válaszolva azt mondta, hogy megfontolnák egy előrehozott elnökválasztás kiírását, ha az ígérne kiutat a krízisből. Ha tárgyalások indulnának a kormányon lévő és az ellenzéki erők között, amelyeken felmerülne ez a lehetőség, akkor erről is hajlandóak lennének beszélni. Arbuzov főnöke, Mikola Azarov kormánya átalakítását helyezte
[MNSZKorAP/DOC002182/014713]
-
állra gombolt usánkában ülni a fűtetlen Zilben, és a befagyott folyón repeszteni, miközben a mamám, aki hét évig élt Oroszországban és számos tagköztársasági nyelvet is beszélt, csevegett a mellénk kirendelt tolmáccsal, aki a belbiztonsági igazolványát mutatta fel a benzinkutaknál, ha azt mondták, hogy nincsen. Kuponok, igazolványok, füstölt halak, szárított húsok, cédruspálinka megfázás ellen. Talán akkor láttam utoljára felhőtlenül boldognak. Sokszor becsapott, sokszor nem figyeltem rá. Amikor úgy döntött, hogy már nem akar negyvenhat éves lenni, és semmi mást sem akar, nyilván már én
Történelmi magánügyem [MNSZKorAP/DOC002361/003305]
-
a szezonális influenza védőoltás, akkor már száz felett jártunk, tehát az volt a tapasztalatunk, hogy mindenki igyekezett minél gyorsabban hozzájutni a védőoltáshoz, most meg alig adtunk be 35 védőoltást és sokkal lassabban és sokkal bizalmatlanabbul jönnek a betegek. Komáromi Zoltán azt mondja, hogy a betegek panaszaiból könnyen megállapítható, hogy influenzásak vagy csak megfáztak. Azt azonban nehéz megmondani, hogy a háromféle vírus közül melyiket kapta el a páciens. De a háziorvos szerint ez mindegy is, mert minden típusra ugyanazt a gyógymódot tudja ajánlani, vagyis
MR1 - 180 perc [MNSZKorAP/DOC002938/002824]
-
az nem február-márciusban fog kitörni, hanem megvan a veszélye annak, hogy korábban. Rip: - Egy másik ellentmondás. A miniszter azt mondta hétfőn, hogy csak a második és a harmadik harmadban lehet oltani a terhes nőket, tegnap Czeizel Endre együtt a miniszterrel, azt mondta, hogy bármikor megkaphatják a terhesség alatt. Akkor mi a megoldás? Falus Ferenc: - Sajnos különböző szakmai viták és óvatosságok, és megfontolások vannak, a terhesekkel kapcsolatban minden esetben azt mondtuk, hogy a kezelőorvossal kell egyeztetni, hogy minek van nagyobb esélye, és minek van
MR1 - 180 perc [MNSZKorAP/DOC002938/002824]
-
harmadban lehet oltani a terhes nőket, tegnap Czeizel Endre együtt a miniszterrel, azt mondta, hogy bármikor megkaphatják a terhesség alatt. Akkor mi a megoldás? Falus Ferenc: - Sajnos különböző szakmai viták és óvatosságok, és megfontolások vannak, a terhesekkel kapcsolatban minden esetben azt mondtuk, hogy a kezelőorvossal kell egyeztetni, hogy minek van nagyobb esélye, és minek van nagyobb kockázata. Az én véleményem egyértelmű ebben a kérdésben, hogy mindenkit oltani kell aki a terhesség első időszakában az oltás veszélytelen, hiszen semmiféle fejlődési rendellenességet, sem az oltóanyag
MR1 - 180 perc [MNSZKorAP/DOC002938/002824]
-
oltással, mert az IGG jellegű médiumanyagok átkerülnek a magzatba is, és a magzat az első hat hónapban biztosan nem oldható, tehát csak a környezetét lehet védeni. Rip: - És akkor még mindig nem értem például, azt, hogy a járványügyi bizottság elnöke azt mondja, hogy a magyar vakcina jobb, mármint hogy kevesebb mellékhatása lehet, mások viszont állítják, hogy e tekintetben nem a magyar vakcina a legjobb. Falus Ferenc: - Mindenki állíthat bármit, főleg akkor, hogyha nincsen az információknak a kellő mennyiségének a birtokában. Ri: - Ezért gondolom
MR1 - 180 perc [MNSZKorAP/DOC002938/002824]
-
lesz szükség. A kormányfő arra kérte minisztereit tegyék félre személyes céljaikat és képviseljék közösen a kormány elképzeléseit. Az egészségügyi reformmal kapcsolatban azt mondta: a sok tekintetben csak kifizetőhelyként működő egészségbiztosítási pénztárt valóságos biztosítószerű intézménnyé kell átalakítani. A kormányfő külföldi újságíróknak azt mondta, hogy a kormánynak le kell mondania, ha az Országgyűlés nem fogadja el a költségvetést. A kormányszóvivő szerint Gyurcsány Ferenc csak teoretikus fölvetésként említette a kormány esetleges lemondását.
MR1 - 180 perc [MNSZKorAP/DOC002893/000728]
-
az első magyar lóversenyhirdetmény és egy vizsgajegyzék, retorikából vizsgázott Stefanus Petrovics és Alexander Petrovics. Rip: - Ezeket is megvette? Skultéti Csaba: - Én ezt az egész mappát igenis megvettem és mikor meglátogattam az Aszódi múzeumot, és Asztalos István múzeumigazgató megdöbbenve a látottakon azt mondta, hogy neki sajnos nincs erre valutája, hát arra mondtam, hogy nem, itt nem valutáról van szó, ennek a zöme, hát Aszódra került, és egy párat elhelyeztem másutt, ezek egyikét őriztem mind a közelmúltig Fürednek, még pedig 1830 körül kialakult egy reformkori
MR1 - Határok nélkül [MNSZKorAP/DOC002932/001870]
-
egy iraki ellenzéki csoport. A rendőrség közlése szerint négy-hat embert ejtettek túszul. Meg nem erősített információk szerint lövések is eldördültek a követségnél, egy jelentés szerint néhányan megsérültek. A csoport, amely Németországi Demokratikus Iraki Ellenzéknek nevezi magát, kiadott egy közleményt, amelyben azt mondják, hogy békés és ideiglenes akciót indítottak el. A német rendőrség lezárta a környéket.
Iraki nagykövetséget szálltak meg Berlinben by danielko [MNSZKorAP/DOC002506/005320]
-
2011-02-11 18:37:44 Lemondott szolgálati luxusautójáról Lázár Két héten belül leadja szolgálati gépkocsiját Lázár János. A Fidesz frakcióvezetője, Hódmezővásárhely polgármestere ezt pénteki siófoki sajtótájékoztatóján közölte. Hozzátette, a jövőben nem kívánja senkinek a szolgálati gépjárművét igénybe venni. Lázár János kedden még azt mondta, hogy a választók dönthetik el, megéri -e nekik, hogy egy 450 lóerős luxusautóval jár. A politikus szerint a tízhengeres Audi S8-as kiválasztásánál a márka nem, csak a biztonság számított. Naponta ingázik Hódmezővásárhely és Budapest között, havi hétezer kilométert tesz meg, ehhez
Lemondott szolgálati luxusautójáról Lázár [MNSZKorAP/DOC002274/000492]
-
2010-04-29 MR1 - 180 perc Ma kezdi bemutatni miniszterjelöltjeit a Fidesz. Orbán Viktor hétfőn azt mondta, hogy a leendő kormány tagjainak bemutatásával megvárja, amíg hivatalosan is felkérést kap az államfőtől. Sólyom László tegnap jelentette be, hogy Orbán Viktor tkéri fel kormányalakításra az Országgyűlés alakuló ülésén.
MR1 - 180 perc [MNSZKorAP/DOC002904/004435]
-
folyósított, és most visszakapott 18 milliót, az öt millió forint többletbevételnek adókötelesnek kell lennie. Skoda Gabriella, a Főváros Főügyészség szóvivője a műsorban ismertette: a feljelentés alapján most adatgyűjtés folyik, elsődlegesen a speciális banki adózási szabályokat kell tisztázni. Kovács Levente erre azt mondta, hogy a bankok könyvelési szabályzata eltér a bt.-ékétől, az árfolyamnyereségből vagy -veszteségből származó eredményhatást máshová kell könyvelniük, mint egy bt.-nek. Akik a feljelentést tették, a nyereséget észrevették, a veszteségről meg nem vettek tudomást - mutatott rá. Hozzátette: bízik abban, ha az ügyészség
Bankszövetség: Szürkítheti a gazdaságot a sárgacsekk-adó by dull1szabol930 [MNSZKorAP/DOC002460/000750]
-
ügyében ismertté vált Joav Blumot azzal vádolja az ügyészség, hogy közokirat-hamisítást követett el, amikor 2008-ban Sukorón csak névlegesen létesített lakóhelyet, azaz az általa előbb bérelt, majd megvásárolt, leromlott állagú ingatlant nem kívánta életvitelszerűen használni. A per első tárgyalásán az üzletember azt mondta, hogy tervezte az ingatlan felújítását, a munkálatok megkezdését azonban édesapja halála miatt el kellett halasztania. A büntetőper több tárgyalását is el kellett halasztani Joav Blum betegsége miatt. Távolmaradása - a kirendelt igazságügyi orvos szakértő szerint - egészségi állapota miatt indokolt. A sukorói ingatlancsere
Az Alkotmánybírósághoz fordul Joav Blum a Sukoró-ügyben by hamana1zsolb04 [MNSZKorAP/DOC002481/000408]
-
játéka nagyban meghatározta az eredményességünket. Még nem pótoltuk, viszont továbbra is jól szerepelünk, igaz, sajnos a kupából egy pech miatt kiestünk. Viszont továbbra is vezetjük a tabellát, és eddig nem éreztük a hiányát. Szerintem megnyerjük nélküle is a bajnokságot. - Korábban azt mondta, hogy több esély van arra, hogy maradjon, ha ön lesz a PSV új csapatkapitánya? Ön lesz? - Ha csak nem sérül meg, akkor Engelaar lesz, és a tavasz végéig ez biztosan nem is változik. - A litvánok ellen ön volt a magyar válogatott
Dzsudzsák Balázs: Mostantól egy másik szintre kell lépnem by juha1pal102 [MNSZKorAP/DOC002557/000872]
-
PSV ezt biztosítja is a számára. Ennek én nagyon örülök " - mondta. Egervári úgy véli, hogy a Lille - amely kis híján leigazolta Dzsudzsákot - egy komoly francia csapat, a Ligue 1 pedig " picit erősebb, mint a holland bajnokság ". Éppen ezért a kapitány azt mondja, hogy összességében előrelépés lenne a légiós számára, ha a Lille-hez szerződik, de ha egyszer klubot vált, akkor előtte mindenképp tudnia kell majd, hogy mennyi játéklehetőségre számíthat. A szakvezető szerint Dzsudzsák nem számíthat arra, hogy a válogatott csapatkapitány lesz, mivel a játékostársak
Dzsudzsák Balázs: Mostantól egy másik szintre kell lépnem by juha1pal102 [MNSZKorAP/DOC002557/000872]
-
2013-11-23 Nyelv és lélek 49. Bírálat és kegyelem Kosztolányi azt mondja, hogy az igazán rossz műveket csak dicsérni érdemes, ahogy a haldoklóknak sem mondjuk, milyen pocsékul néznek ki. Lehet mondani, hogy illendőségből, de ennél többről van szó...
[MNSZKorAP/DOC002151/005547]
-
tudott volna takarítani - mondta Orbán Viktor. A magyar légierőnél mintegy háromezerrel csökkentik a létszámot az elkövetkező években. Jelenleg 12 és félezer katona szolgál a repülősöknél. Erről Talla István vezérkari főnök beszélt Szentkirályszabadján, a Bakony harci-helikopter ezred nyílt napján. A vezérőrnagy azt mondta, hogy a légierő eszközeinek modernizációja után a mostaninál kisebb kiszolgáló személyzetre lesz szükség. A NATO leköszönő főtitkára kijelentette: az észak-atlanti szövetség nem fog bevatkozni Kelet-Timoron. Javier Solana úgy fogalmazott, hogy a NATO regionális szervezet, amelynek nem az a hivatása, hogy felvállalja
HÍREK - Kossuth 19.00 [MNSZKorAP/DOC002322/003116]