171,426 matches
-
az volt, hogy Milos teljesen egyedül, a legnagyobb szakszerűséggel, egy hámozó segítségével megpucolt egy krumplit. Frászt kaptunk, hogy elvágja a kezét, de annyira konokul dolgozott, hogy nem lehetett megtiltani. Egy három éves gyereknél ez nem rossz.) Ezen kívül hintázás közben azt mondta, hogy " szeretnék elrepülni a világságba ". A nők ebéd után nekiálltak az eperbefőzésnek, én meg elautóztam Ádámért, Milos bácsikájáért. Együtt mentünk, Szentendrére, de Milos az úton elaludt. Ha Ádámmal van, akkor más nem is nagyon létezik. Fociznak, birkóznak, dumálnak, nagyon szeretik egymást
Meghitt álom a halálról [MNSZKorAP/DOC002400/001321]
-
sem, hogy bárkit is fizessünk ezért. Ez egy társadalmi, belűlről jövő társadalmi ügy, aminek mindig igyekeztem eleget tenni, máig, lassanként húsz éve. És igen, alapítója és elnöke vagyok. Ungvári Ildikó: - És mi mindent csináltok? Gubcsi Lajos: - 1987-ben hoztuk létre. Sokáig azt mondták, hogy ez a Spater Alapítványnak, az Erzsébet díjnak az ellenpontja, ami hát nagyon nagy tévedés volt, mert az egy más kategória volt. Más szándékok voltak mögötte, más erők voltak mögötte, és egy bizonyos értelemben szűkebb kör, tehát a szórakoztatáshoz közelebb álló
Névjegy [MNSZKorAP/DOC002928/000454]
-
végig sok-sok száz, ezer kilométerek, hihetetlen utakon, mert vittük ki a gyógyszert, a könyveket, egyszerűen csak a barátságunkat Sütő Andrásnak, Kányádi Sándornak, Pál Antalnak Korondra. És mindenki másnak, akivel találkoztunk. Sőt, volt olyan, hogy csoportokat szerveztem, tehát magyar közéleti embereknek azt mondtam, hogy gyere ki, mert el kell mennünk Kolozsvár főutcáján. Mennünk kell és beszélgetnünk kell egymással, meg a többiekkel, mintha otthon lennénk. És én magam úgy is éreztem, hogy otthon vagyok. És ehhez képest nagyon nagy volt az élmény, az újszerűség élménye
Névjegy [MNSZKorAP/DOC002928/000454]
-
legfontosabbakat, amik egyébként már az enyészetté váltak volna, hirtelen felfedezték hogy vannak, és gyönyörű szépen újjáépítették. És ezek már az ő szemükben természetesen szlovák nemzeti kincs, szlovák vár, szlovák múlt. Ahol egyébként mi is csináltunk valamit - mondják ők. Mi meg azt mondjuk, hogy természetesen ez a mi ezer éves múltunk, és nem érdekes, hogy milyen állam keretei között, és május elsejétől meg még kevésbé érdekes, hogy milyen állam keretei között. Az az érdekes, hogy ez alatt az ezer év alatt ki milyen nemzeti
Névjegy [MNSZKorAP/DOC002928/000454]
-
stúdióban ifj. Bogdán János, az MCF Roma Összefogás elnökhelyettese, itt is egy furcsa helyzet van, Aba-Horváth úr tulajdonképpen az Önök által vezetett Országos Cigány Önkormányzatról sem valami jó véleményt mondott az előbb, Önök most mégis őt támogatják elnökjelöltként, noha ő azt mondja, hogy ő meggyőződéses jobboldali ember, Önöket meg inkább a baloldalhoz közel állónak szokták tartani, miről van itt szó, mi az a koncepció, mi az az elképzelés, ami miatt Önök őt támogatják? Ifj. Bogdán János, az MCF Roma Összefogás elnökhelyettese: - Az MCF
MR1 - Jelenlét Szombat [MNSZKorAP/DOC002935/001347]
-
László, a Lungo Drom képviselője: -... hogy én bárkit is az ártatlanság vélelme folytán én bárkit is vádoljak! Viszont ennek a következményeképpen és a nem dolgozás következményeképpen a nem érdekképviseletből elkövetett határozatok azok tükrözik azt, hogy milyen választási eredmény van. Mi azt mondjuk, hogy az elmúlt hosszú évek kitartó munkájával szakmailag olyan embereket biztosítottunk helyi szintre, helyi önkormányzatba, kisebbségi önkormányzat, megyeközgyűlésbe, Országgyűlésbe, Európai Parlamentbe, ami példaértékű lenne Európa számára is, és ezt kéne, hogy kövessük, ehhez akarunk olyan elkötelezett embereket, akik a nép akaratát
MR1 - Jelenlét Szombat [MNSZKorAP/DOC002935/001347]
-
következményekkel jár, így meg elvegetáltatják, adtak neki egy kis apanázst, és tulajdonképpen semmi, de semmi jelentősége nincs! Nincs még tisztességesen kitalálva, hogy mit kellene csinálni. Domány András műsorvezető: - De nem az Ön elképzelése is hozzájárul ahhoz, hogy eljelentéktelenedjen, hiszen Ön azt mondja, hogy elsősorban a kultúrát kell ápolni meg satöbbi, és nem kell mondjuk azzal foglalkozni - visszatérek az előbbi példára -, hogy rendbe tartja -e valaki a portáját, vagy küldi -e iskolába a gyerekét? Aba-Horváth István, a Hajdú-Bihar Megyei Közgyűlés Fidesz-KDNP-s képviselője: - Ez minden
MR1 - Jelenlét Szombat [MNSZKorAP/DOC002935/001347]
-
bebizonyította, hogy ennek kapcsán nagyon sok pénz megfordult ebben a programban a cigányokat illetően, és azt is bebizonyította, hogy nem ért célba egyik alap sem. Azt a konzekvenciát kell, hogy levonjuk, hogy valahol probléma van az ellenőrzési rendszerben! Akkor, amikor azt mondjuk, hogy például a szegedi vagy a pécsi vagy a budapesti egyetemen annyi gyerek tanul, annyi a felnőttoktatásban, hogy már mindenkinek diplomája kéne lenni, ez is nonszensz! Hát nekünk, ha tetszik, ha nem, el kell, hogy lássuk a feladatunkat, és felelőssége minden
MR1 - Jelenlét Szombat [MNSZKorAP/DOC002935/001347]
-
és akkor talán elkezdődhet egy olyan integráció, amely először bennünk kezdődik el képviselőkben belül, a lelkünkben, a szívünkben! Ha ezt a tüzet el tudjuk vinni, ha a problémákat fel tudjuk perzselni a tiszteletünkkel, a megbecsülésünkkel, egymás iránti lojalitásunkkal, szeretetünkkel, akkor azt mondom, hogy volt értelme ennek a harcnak, és mindannyiunknak azt javaslom, hogy a magyarországi cigányközösség érdekeit mindennél fontosabbnak, saját érdekünknél is előbbre valónak tekintsük! Az MCF választási szövetség elnökjelöltjeként én ezt tudom képviselni. Domány András műsorvezető: - Akkor egy utolsó mondat Bogdán Jánostól
MR1 - Jelenlét Szombat [MNSZKorAP/DOC002935/001347]
-
kell törnünk abból a politikai karanténból, amibe a magyarországi cigányság az elmúlt húsz évben került, olyan ez, mint hogyha bezárnának bennünket egy nagy terembe, a terem egyik felére tennék a közösség egyik részét, a másik felére a másik részét, és azt mondanák, hogy ti golyó általi halálra vagytok ítélve, ti pedig kötél általi halálra, mi pedig azon kezdenénk el vitatkozni, a két közösség, akit elzárnak egymástól, hogy melyik az emberségesebb, a golyó vagy a kötél? Ezt nem szabad! Domány András műsorvezető: - Kedves hallgatóink
MR1 - Jelenlét Szombat [MNSZKorAP/DOC002935/001347]
-
emberekről szó. Tizenhárman felülnek egy székekkel teli alkalmatosságra - aminek nincsenek olyan vastag peremei, ahol bárki elférhetne. Zseblámpákat kapnak a kezükbe, fehér leplet húznak eléjük, egy ideig világítanak mögötte a lámpák, majd eltűnnek, lehull a vászon és mögötte nincs semmi. Copperfield azt mondja, hogy ő nem ígérte, hogy vissza is hozza őket, a számnak ezt a részét még nem tudja. Beszél még arról, ha nem vesszük természetesnek az életet, akkor minden perce gyönyörű. Ezzel a kis moralizálással kimegy, nem jön vissza hajlongani, nem ünnepelteti
Csodák és elveszett illúziók [MNSZKorAP/DOC002299/000269]
-
kisebbségi magyar oktatásügy volt az egyik fő témája - jelentette az MTI. Kucsma állítólag támogatásáról biztosította, hogy Kárpátalján a magyar iskolákból kerekítsenek ki egy magyar tankerületet, másrészt hogy a magyar nyelven érettségizők számára megmaradjon a magyar nyelvű egyetemi felvételi lehetősége. Göncz azt mondta, hogy a magyarság megmaradása szempontjából fontos az anyanyelv magas szintű tudása. A magyar államfő felvetette a kétnyelvű bizonyítványok bevezetésére irányuló törekvést is (Kárpátalján mindeddig csak egynyelvű, ukrán bizonyítványokat adtak ki). Göncz Árpád a 160 ezres magyarságnak otthont adó Kárpátaljára is ellátogatott
Találkozó Leonyid Kucsmával [MNSZKorAP/DOC002341/000043]
-
sem indokolják a szervezet működésképtelenségét. Gőgös Zoltán azt is megkérdőjelezte, hogy Magyarországnak valóban 10 milliárd forintos nagyságrendű uniós pénzt kell -e visszafizetnie az esetleges szabálytalan felhasználások miatt. Szerinte ugyanis erre semmilyen jel nem utal az uniós rendszerben. A parlamenti képviselő azt mondta, hogy eddig Magyarországnak az Állami Számvevőszék szerint csak 3 milliárd forintot kellett visszafizetnie a mezőgazdasági területen, amely az összes támogatás egy ezrelékét teszi ki. Ez pedig a helyes mezőgazdasági gyakorlat alkalmazásának visszamenőleges szabályozása miatt következett be. Az MSZP szakpolitikusa szerint igen
Bajban a mezőgazdasági termelők [MNSZKorAP/DOC002392/007370]
-
egy jogszabály, a rendőrségnek kötelessége azt végrehajtani. De egy működő jogállamban egy jogalkalmazó szervbe delegálni döntési jogosítványokat, ami nem egzakt, tehát nem a jog, vagy tényállásszerű elemekből következik, az veszélyes. Ott a szubjektív elemek igazán nehezen kiküszöbölhetők. Erre persze lehet azt mondani, hogy a rendőrségi törvényben is vannak ilyenek, mert a rendőr végülis amikor kimegy egy ilyen helyszínre, és látja, hogy tetőfokán áll ez a cselekmény, netántán még folyamatban is van az ütlegelés vagy a bántalmazás, tehát a testi sértés, akkor neki természetesen
MR1 - 180 perc [MNSZKorAP/DOC002909/002939]
-
azt mondták, a februári-márciusi lufi mára kipukkant, máshol azonban folyamatos érdeklődésről és keresletről számolnak be az eladók. " Igazából szerintem, a médiának köszönhetően jutott el nagyon sok embernek a tudatáig az, hogy ez most már megvásárolható engedély nélkül. " Rip: - Lehet -e azt mondani, hogy ez a kereslet ez folyamatos, most mondjuk április végén is ugyanaz a tendencia érezhető -e? " Először inkább csak érdeklődés jellegű volt a dolog, igazából márciusban volt az a végkifejlett, hogy elég sokan vásároltak is, de napi szinten szintén van érdeklődés
MR1 - 180 perc [MNSZKorAP/DOC002926/000238]
-
mondjuk április végén is ugyanaz a tendencia érezhető -e? " Először inkább csak érdeklődés jellegű volt a dolog, igazából márciusban volt az a végkifejlett, hogy elég sokan vásároltak is, de napi szinten szintén van érdeklődés is rá, és vásárlás is én azt mondom, hogy igen, tehát ez folyamatos. " Csak kismértékű növekedés tapasztalható az országos fegyvernyilvántartás adataiban - tudtuk meg az ORFK igazgatásrendészeti főosztályának munkatársától. Hubay Krisztina szerint ennek valószínűleg az az oka, hogy sokan csak otthoni használatra vesznek gáz- vagy riasztópisztolyt. Ezek a fegyverek pedig
MR1 - 180 perc [MNSZKorAP/DOC002926/000238]
-
egy üzem lesz egy idő után, mert nem lehet más. Az önálló estem egészen más kihívást jelent. Amikor legutóbb a Szigeten voltam, óriási volt a tét, egy hegyoldalnyi, 2500-3000 ember figyelt. Ráadásul ezeknél az esteknél nem kapaszkodhatok másik színészbe, nem azt mondom, hogy nem hibázhatok, de a táncosokon kívül kizárólag magamra vagyok utalva. Ezelőtt a fellépés előtt annyira izgultam, hogy nem tudtam kijönni az öltözőből, remegtem. Amikor kiléptem a fiatalok közé, már minden rendben volt. MN: Ha színészelődöket kell említened, Ruttkait és Törőcsiket
"Mindened látszik" [MNSZKorAP/DOC002331/003266]
-
vagyis megállapította a jogellenes elkülönítést, és helybenhagyta a hajdúhadházi szegregációs perben hozott elsőfokú ítéletet. Ez azt jelenti, hogy az alapítványnak adott igazat. Hogy mi volt a vita az I.és II.fokú ítélet között, arról néhány szót. Az I.fokú bíróság tavaly májusban azt mondta, hogy jogellenesen különítette el a roma tanulókat a két említett iskola. A II.fok viszont decemberben úgy határozott, hogy hátrányt szenvedtek ugyan a melléképületben tanulók, de azt nem látta bizonyítottnak, hogy szándékos etnikai alapú megkülönböztetésről lett volna szó. Vagyis elfogadta a II.fok
MR1 - Krónika [MNSZKorAP/DOC002938/003490]
-
a két említett iskola. A II.fok viszont decemberben úgy határozott, hogy hátrányt szenvedtek ugyan a melléképületben tanulók, de azt nem látta bizonyítottnak, hogy szándékos etnikai alapú megkülönböztetésről lett volna szó. Vagyis elfogadta a II.fok az iskolák álláspontját. Az intézmények ugyanis azt mondták, hogy mondjuk tehetségességi alapon osztották el a tanulókat, hogy sajátos nevelési igényűek -e, gyógypedagógiai oktatást igényelnek -e vagy kérnek -e a szülők kisebbségi oktatást. A LB. kimondta, hogy jogellenes, szándékos etnikai alapú elkülönítés volt Hajdúhadházon. Műsorvezető: - Tudsz -e arról valamit, hogy
MR1 - Krónika [MNSZKorAP/DOC002938/003490]
-
hogy a LB. iratismertetéskor a hajdúhadházi kisebbségi cigány önkormányzat képviselője egy nyilatkozatot juttatott el a bíróhoz, amelyben az áll, hogy nem látnak okot, hogy szankcionálják a várost. A szegregáció a kisebbségi cigány önkormányzat álláspontja szerint augusztus 30-ig megszűnt. Az alapítvány erre azt mondta, hogy nekik nem ez a tapasztalatuk. Műsorvezető: - Köszönöm szépen.
MR1 - Krónika [MNSZKorAP/DOC002938/003490]
-
Aztán azt hittem, hogy elment az eszem, mert kezdtem úgy nézni a Bélára, mint valami csodálatos emberre, aki visszatért a felfedező útról és akinek mindent meg lehet bocsátani, mert az a lényeg, hogy életben maradt. És meg is bocsátottam, mikor azt mondta, hogy most már tudja, hogyan működnek a nők, és kielégítette a kíváncsiságát. Én meg ráadásul kaptam egy másik Bélát helyette, akinek olyan kalandos élete volt mellettem, mint egy fapados Casanovának.
Fapados Casanova by Podmaniczky Szilárd [MNSZKorAP/DOC002400/003612]
-
összeköt a törzs. Egyetlen fa sem tehet róla, ha valami kettévágja a törzsét, vagy határt alkotó pánttal igyekeznek elszorítani benne a keringést. Nem lehet véletlen, hogy a következő történet ötlik elő az emlékeiből. - Amikor 1962-ben találkoztam Illyés Gyulával az otthonában, azt mondta, hogy a meghívás elsősorban erdélyi mivoltodnak szól. Fél órát kaptam. Húsz perc múltán az órámra néztem, de még tisztázni szerettem volna, ami bántott. Fölkapta a fejét. A szemébe mondtam, hogy nem vagyok én egy szegény, menekült erdélyi, hanem egy olyan vidéki
Mezítláb a szentegyházban Kányádi Sándorral by Szendrei Lőrinc [MNSZKorAP/DOC002400/002811]
-
Mv.: - És ez, egyszer rángatja így meg, vagy több... Nem, hanem úgy többször. Mv.: - És közben lát rajta valami erőlködést. Olyan, olyan, mintha megfeszülne a kis keze vagy lába is. Vitték őtet a gyermekambulanciára is, Budára... Mv.: - És?... és ott azt mondták, hogy nincs semmi, minden rendben van. Hát a menyem volt ezeken a különleges vizsgálatokon is, mert egy baba elment nekik. Mv.: - Neurológus pl. látta. Igen, igen, igen, igen. Mv.: - És a neurológus azt mondta, minden rendben van. Azt mondta, hogy minden
Napközben [MNSZKorAP/DOC002943/000046]
-
azt most már kezdi mondani. De azért mondom, hogy olyan értelmes, legalább is úgy vesszük észre, mert mindent megértet. Én ha visszagondolok az én kisebbik fiamra, ez az idősebbiknek van családja, a kisebbiknél még nincs, nekem is ugye annak idején azt mondták, hogy: biztos azért nem beszél, mert megértünk mindent. Mv.: - Kezdjük ezzel az utolsó mondattal. Én azt gondolom, hogy jó azt többször elmondani, hiszen szülők gyakran fölvetik: akkor hamarabb fog a gyerek beszélni, hogyha nem értjük meg, amit mond? Csabai Katalin logopédus
Napközben [MNSZKorAP/DOC002943/000046]
-
a nagyvilágban az első világháború következtében. Professzor asszonynak néhány nappal ezelőtt volt egy előadása és azon elhangzott egy hallgatói kérdés, hogy az első világháborúból vajon a monarchiának és benne a magyar királyságnak miféle haszna származott és akkor ön nagyon sommásan azt mondta, hogy semmi. Ormos Mária, történész: - Ha ki akarom bővíteni ezt az egyszavas mondatot, akkor azt mondanám, hogy a semminél is rosszabb, tudniillik az első világháború Ausztria, Magyarország halálát jelentette. Mv.: - Igen ám, de ezt nem lehetett rögtön az elején tudni? Ugye
Kossuth - Disputa [MNSZKorAP/DOC002922/001992]