171,426 matches
-
és az alap között bizony zongorázni lehet a különbséget. Még akkor is, ha az összehasonlítás kicsit nehézkes a limóban dolgozó ötsebességes kézi váltó miatt, de egyszerűen érezhető volt, hogy nem megy úgy, mint a kombi. Ez az a motor, amire azt mondom, hogy minimum ehhez a kasztnihoz, érezhetően erőlködött vele kicsit; el se merem képzelni, milyen lehet az 1,6-os belépővel (5,130 millió forint, a legolcsóbb dízelért, ami az 1,9 dCi 110 lovas változatban 5,665 milliót kell fizetni). A váltóba is belekötnék, mert nem
Következő fázis - Renault Laguna 2005 by davidko [MNSZKorAP/DOC002435/002483]
-
ugyanis egy korábbi megállapodás értelmében a parkot a városvezetés nem zárathatta volna be, és nekik joguk volt ott maradni. A rendőrök azonban benyomultak, és az egymásba karoló embereket egyesével verték bilincsbe, majd szállították el. Egy tüntető a New York Timesnak azt mondta, hogy amikor el akart sétálni, egy rendőr hátulról tarkón vágta gumibottal. A Guardian című brit lap szerint az összecsapásokban három rendőr is megsérült, a bevitt tüntetők közül pedig legalább négy embert letartóztattak. Az akció után a parkot a hatóságok fémkordonnal vették
Gumibottal zavarták szét a téli szünetről visszatérő Wall Street-i tüntetőket by visnovitz1pc06 [MNSZKorAP/DOC002516/001712]
-
A rend fontos dolog, rendet kell rakni, hogy fogjuk holnap megtalálni hogyha mindent széthagynak, és lehet hogy semmit nem fog csinálni, lehet hogy szívesen fogja csinálni, és hosszú-hosszú folyamat míg a gyerekbe beépül és úgy fog rendet rakni, hogy utána azt mondja hogy milyen szép rend van. Erre úgy emékszem vissza amikor kicsi volt a fiam, hogy elkezdtem rendet csinálni, ő pedig pakolt szét és aki gyorsabb volt az győzött, tehát ha gyorsabban csináltam redet mint ő rendetlenséget, akkor én győztem, hogyha ő
Vendég a háznál [MNSZKorAP/DOC002942/002699]
-
és a kormány-jegybank-konfliktus A cég tavaly globálisan kiugró eredménnyel zárt, árbevétele meghaladta az 1 milliárd eurót, a nyeresége valamelyest csökkent, de így is tetemes, 177 millió euró volt. Miért ennyivel rosszabb a helyzet a magyar piacon, mint másutt? Kénytelen vagyok azt mondani, hogy Magyarországon a döntéshozók nem gondolkodnak hosszú távon. A költségvetési szorításból adódóan nem veszik azt figyelembe, hogy stabil, kiváló minőségű gyógyszert forgalmazó és megbízható szállítókkal kell dolgozni. Úgy könnyű lemenni az árral, ha valaki bejön ide adott mennyiséggel kvázi dömpingáron, utána
Csak szavakban védi a hazai piacot a kormány by fekete1emesa07 [MNSZKorAP/DOC002460/001897]
-
meghatározásokhoz, nem is igazán hiszek bennük. Szerintem a rendező feladata az, hogy valami személyeset csináljon, amiért igazán odavan. A szabályok követése sosem volt az erősségem, és nehezemre esik bekategorizálni a saját filmemet, nevezhetjük thrillernek vagy drámának is. - A vetítés után azt mondtad, hogy a filmben tükröződik, ahogyan a magyarok egymással bánnak. Pontosan mit értettél ezalatt? - Lehet, hogy ez a magyarok számára nem annyira magától értetődő. Először 1990-ben jártam itt, és ' 93-ban költöztem ide, a Tilos az Á fénykorában. Harminchét éves vagyok, és a
Daniel Young: A szabályok követése nem az erősségem by borib [MNSZKorAP/DOC002452/000322]
-
szerint a párt vezetőit is meglepte, Gyurcsányék pedig a tagnyilvántartás pontatlanságaiban bíznak, és azt remélik, a többszörösen nyilvántartott vagy elhunyta tagok kiszűrésével jelentősen csökkenthet a hivatalosan nyilvántartott párttagok létszáma, ezzel pedig nőhet az érvényes voksok aránya. Mesterházy Attila az MTI-nek azt mondta, hogy az MSZP elnöksége figyelembe fogja venni a pártszavazás kérdéseire adott válaszokat az alapszabály módosításának folyamatában. Az elnök szerint a pártban minden tag véleménye számít, függetlenül attól, hogy a voksolás érvényes, illetve eredményes volt -e. A regisztrált tagok június 22-e és 28-a
Mégis sikeres lehet Gyurcsány pártszavazása by joo1hajnalk409 [MNSZKorAP/DOC002481/001036]
-
MSZP frakcióvezetője üdvözölte, hogy Orbán Viktor " végre egyszer hitet tett " Magyarország uniós tagsága, az integráció és az EU bővítése mellett. Az MSZP számára egyébként elfogadható a pénzügyi paktumról szóló határozattervezet - jelezte. A kormányfői felszólalásra a KDNP részéről reagáló Harrach Péter azt mondta, hogy egyértelműen európai és magyar érdeket képviselnek, és a KDNP mindig ezt a két szempontot együtt tartotta fontosnak. A kisebbik kormánypárt frakcióvezetője kiemelte: az a küzdelem, amit Orbán Viktor az ország érdekében végzett, a választópolgárok előtt is nyilvánvalóvá vált. Azt kívánta
Orbán megegyezésről, helyes útról, küzdelemről beszélt [MNSZKorAP/DOC002256/000681]
-
az imádságnak ható Igét, " Za chleb i wolność i nową Polskę " - ami körülbelül annyit jelent: a kenyerért, a szabadságért, az új Lengyelországért. Már Krakkó pályaudvarán vártuk a Báthory expresszt amikor megkockáztattam a megjegyzést: - Lengyelországban kitört a forradalom. Feleségem legyintett és azt mondta, hogy náluk mindig forradalom van. A következő év, 1980 augusztusában átmenetileg utazhattam, nyaralni mentünk lengyel földre. A legjobbkor! Varsóig eljutottunk, de Gdanskba már nem, a ZOMO, a rohamrendőrség légmentesen elzárta a már sztrájkoló gyáróriásokat az ország többi részétől. Akkor tanultam meg
"Ebből lesz otthon baj neki" by Szász István [MNSZKorAP/DOC002395/010622]
-
2013-11-23 r_ileey 2005 Japán? Azt még úgysem láttam, és Kimi nyert.:) viszont bár azt mondtam, hogy Vettel éra nem, 2011 Kanada is megfontolandó, az jó volt
by r_ileey [MNSZKorAP/DOC002152/010496]
-
2010-12-22 MR1 - Krónika Műsorvezető: - Újabb iratok kerültek elő megfigyelt emberekről - jelentette be az elszámoltatási kormánybiztos. Budai Gyula azt mondta, hogy nemcsak ő volt célszemély, de más neveket, személyi jogokra és a nyomozás érdekeire hivatkozva, nem közölt. Az iratokat, a kormánybiztos szerint, a Benedek Fülöp volt szakállamtitkár ellen folyó eljárásban lefoglaltak között találták. Budai Gyula még novemberben számolt be arról, hogy
MR1 - Krónika [MNSZKorAP/DOC002919/004069]
-
a szétosztásban együttműködünk olyan civil szervezetekkel, önkormányzatokkal, önkormányzati intézményekkel, akik a rászorulókkal közvetlen kapcsolatban vannak. Magyarországon jelenleg több mint 500 ilyen partnerszervezetünk van, akik az országban körülbelül 500 ezer rászorulót látnak el. Baranyi Mária tudósító: - Hogy van? Megkeresik önöket, és azt mondják, hogy mi vagyunk az X, Y családsegítő és szeretnénk krumplit osztani, vagy tésztát, most csak eszembe jutott valami. Cseh Balázs: - Igen, folyamatosan érkeznek hozzánk megkeresések, mi éves szerződéseket szoktunk kötni ezekkel a szervezetekkel, és általában évente két-három alkalommal tudunk egy-egy szállítmányt
Kossuth - 180 perc [MNSZKorAP/DOC002905/001026]
-
szó, lehetetlen pontosan megmondani, mekkora lesz ezeken a veszteség. A céltartalékképzés valóban nem jelenti azt, hogy biztosan ennyit veszítünk az ügyleteken. Ez a kötelezettség arra szolgál, hogy a bank felkészüljön arra, hogy a jövőben ekkora veszteségek érhetik. Nem lehet azonban azt mondani, hogy a bank nem veszteséges, mert nem kell feltüntetni a várható veszteséget, a céltartalékot. Ekkor megszegnénk a nemzetközi és a magyar számviteli szabályokat, és a bankok prudens működéséről szóló bázeli egyezményt is. Ugyanakkor nem tagadom, hogy az enyhe túlkonszolidálás esélye megvan
Nem akarok a múlttal foglalkozni [MNSZKorAP/DOC002359/001586]
-
Sándor belügyminiszterhez, azt tudakolva, a kormány egyetért -e a javaslattal. Mint mondta, kezdeményezésüket eddigi intézkedései alapján támogathatja a kormány, hiszen elfogadásával az állam venné kézbe saját vagyonának védelmét. Ezzel kapcsolatban idézte Orbán Viktor október 18-i napirend előtti felszólalását, amikor a miniszterelnök azt mondta, hogy " ki kell söpörni a magánérdeket az állami vállalatok világából is ".
MSZP: a szerzett jogok megvonásának próbája zajlik [MNSZKorAP/DOC002382/000585]
-
mint a nagyanyám, holott ez a nem tudom hatodizigleni rokon, és én is találtam egyet, egy Amerikában élő nőt, ez a Nina Hüps, aki egy Novák ágon lévő nagynénémnek a testvére, a mozgása, a reakciói, hogy ránéztem a Ninára, és azt mondtam, hogy itt a Picu néni, tehát egészen fura érzéseket hoz ki az emberből. Rip: Hogyan maradt meg magában ennek a találkozónak az emléke, mi volt ennek a hozadéka? Novák Mária: - Nagyon nagy öröm volt, ott voltak a gyerekeim, az én gyerekem
MR1 - Szombat reggel [MNSZKorAP/DOC002916/000546]
-
felhasznált hulladék. A nádfelmérésen dolgozó vízügyi szakemberek azonnal kihívták a természetvédelmi őröket, de mire a hatóság megérkezett, a munkások szerszámaikat hátrahagyva elmenekültek a helyszínről - nyilatkozta a Somogyi Hírlapnak Pomogyi Piroska, a vízügyi igazgatóság hidrobiológusa. A lapnak a kiérkező természetvédelmi őr azt mondta, hogy az illegális bejáró miatt három eljás is indulhat, a természetkárosítás mellett engedély nélküli feltöltésért és hulladéklerakásért is felelnie kell a munkások megbízójának. Ha a vízben lerakott sitt veszélyes hulladékot is tartalmazott, az tovább súlyosbítja büntetést. A Somogyi Hírlap által megszólaltatott
Hulladékból épülő töltést találtak a balatoni nádasban by visnovitz1pc06 [MNSZKorAP/DOC002479/001786]
-
Fel tudtad -e mérni, hogy kinek nagyobb a támogatottsága? Fodor Gábornak vagy Kóka Jánosnak? V.J.: - Az max. a tapsokból látszik egyenlőre. Kóka János oda fele kapott nagyobb tapsot, Fodor Gábor viszont a beszéde után. Egyébként Fodor Gábor most a beszédében azt mondta, hogy ellenzéki szerepre készül az SZDSZ. Előrehozott választás csak akkor lehet, hogyha megállapodnak a pártok arról, hogy nem lesz alkotmánymódosítás, nem változtatják meg az állampolgársági törvényt, ill. a választási törvényt. Sürgette, hogy a kormány hozza nyilvánosságra cselekvési programját. Arról egy szót
MR1 - Krónika [MNSZKorAP/DOC002940/002726]
-
sem ejtett, hogy bármilyen feltételekkel visszamenne vagy újból koalíciót kötne az MSZP-vel. Sokan ezt vetették fel. Kóka János viszont önálló SZDSZ-ről beszélt. Azt mondta, hogy az SZDSZ-en belüli koalícióra van szükség és konstruktív ellenzékiségről. Kitértek a másikra is. Kóka János azt mondja, hogy Fodor szerint rugalmasabbnak kell lenni és kevésbé harcosnak. Szerinte ez nem jó politika. Fodor Gábor szerint viszont Kóka János ultimátumpolitizál, ehelyett viszont párbeszédre van szükség. Mind a ketten hangsúlyozták a párt egységét is. H.T.E.: - Látod -e hogy vannak -e távol
MR1 - Krónika [MNSZKorAP/DOC002940/002726]
-
vizsgálat, ez teljesen egyértelműen, szinte száz százalékosan, tehát a biztonsággal határos valószínűségig ad véleményt 99,99 és a kilenceseket lehetne folytatni a végtelenségig. Minél több jelleget vizsgál a DNS szakember, a biztonság annál nagyobb fokú. Várkonyi Benedek.: - Miért nem lehet akkor azt mondani, hogy száz százalék a biztonság, ha már ilyen sok kilences van ott? Susa Éva antropológus, igazságügyi szakértő.: - Semmiféle biológiai módszer, illetve vizsgálómódszer nem száz százalékos, csak megközelíti, mégpedig ugye ezzel a 99,99 és végtelenségig folytatott kilencesekkel a vizsgálómódszer százalékos értékét. Várkonyi
MR1 - Közelről [MNSZKorAP/DOC002910/002150]
-
kilences van ott? Susa Éva antropológus, igazságügyi szakértő.: - Semmiféle biológiai módszer, illetve vizsgálómódszer nem száz százalékos, csak megközelíti, mégpedig ugye ezzel a 99,99 és végtelenségig folytatott kilencesekkel a vizsgálómódszer százalékos értékét. Várkonyi Benedek.: - A tudományban ritkán van olyan, hogy valamiről azt mondják, hogy ez most már biztos. Akkor ez a DNS vizsgálat azt jelenti, hogy nem is igen fognak találni most már olyan módszert vagy eljárást, ami ennél még biztosabb lesz? Hiszen azért ez már tényleg majdnem száz százalékos. Susa Éva antropológus, igazságügyi
MR1 - Közelről [MNSZKorAP/DOC002910/002150]
-
partnerekkel is, Kovács kerül minden gyanús mozdulatot, a MIÉP elnöke elemében van, minden egyes pörölycsapása az FKGP szavazóinak üzen: lám, helyettünk ezeket választottátok! Amennyiben Torgyán nem lesz mihamarabb úrrá a kialakult helyzeten, ismét a kormányfőn a sor. Nem elég, ha azt mondja, hogy szó sem lehet a földalap kisgazda kezeléséről, hiszen " még egy kis csatornázással sem végeztetek zaj nélkül ". Az sem, ha vészfékkel állítja le a 2002-ről szóló Fidesz-FKGP-tárgyalásokat. Áldozatra kell bírnia a kisgazda elnököt, mégpedig nem is kicsire. Ám, hogy az áldozatok
Zülléspont [MNSZKorAP/DOC002345/002622]
-
kedvezményes áramdíj - mellett készül, ami piactorzító hatású. Így tudnak a kínaiak mintegy 9 százalékkal alákínálni az európai gyertyaöntőknek. Az Ikea, valamint a Tesco és a Marks UNKNOWN Spencer áruházláncot képviselő British Retail Consortium (BRC) máris támadta az uniós illetékeseket, amiért azt mondták, hogy a kereskedők " könnyedén kigazdálkodják " majd a pótvámok miatti áremelkedést. Az EU számításai szerint azonban a nagy áruházláncok eddig akár 70 százalékot is rátettek a gyertya árára, így ezentúl legfeljebb egy kicsit kevesebbel is megelégszenek. A BRC viszont azt állítja, hogy
Dömpingvámmal sújtja az EU a kínai gyertyát by zsofiag [MNSZKorAP/DOC002597/001204]
-
hogy a feltörekvő piacok esetében ez egészen másképp működik. Kínára azt szokták mondani, Kína világgazdaságilag nagyhatalom, hiszen az előbb hallottuk, hogy a világ második legnagyobb nemzetgazdasága, a világ legnagyobb exportőre, a világ egyik legnagyobb működő tőke befektetője. Ennek ellenére mindenki azt mondja, hogy Kína világpolitikailag úgy viselkedik, mintha csak regionális hatalom lenne. Mindenki azt mondja, hogy Kínának nincs igazából stratégiája a 21. századra. És nagyon érdekes, hogy maga a geopolitikai kifejezést sem használják Kínában egyébként. Műsorvezető: - Ez csak a látszat, vagy tényleg így
Kossuth - 180 perc [MNSZKorAP/DOC002903/004460]
-
Kína világgazdaságilag nagyhatalom, hiszen az előbb hallottuk, hogy a világ második legnagyobb nemzetgazdasága, a világ legnagyobb exportőre, a világ egyik legnagyobb működő tőke befektetője. Ennek ellenére mindenki azt mondja, hogy Kína világpolitikailag úgy viselkedik, mintha csak regionális hatalom lenne. Mindenki azt mondja, hogy Kínának nincs igazából stratégiája a 21. századra. És nagyon érdekes, hogy maga a geopolitikai kifejezést sem használják Kínában egyébként. Műsorvezető: - Ez csak a látszat, vagy tényleg így van egyébként? Bernek Ágnes: - Hát én azt mondanám, hogy ez valahol természetesen a
Kossuth - 180 perc [MNSZKorAP/DOC002903/004460]
-
regionális hatalom lenne. Mindenki azt mondja, hogy Kínának nincs igazából stratégiája a 21. századra. És nagyon érdekes, hogy maga a geopolitikai kifejezést sem használják Kínában egyébként. Műsorvezető: - Ez csak a látszat, vagy tényleg így van egyébként? Bernek Ágnes: - Hát én azt mondanám, hogy ez valahol természetesen a látszat. De ugyanakkor ez valahol a praktikus kínai gondolkozásmód is, hiszen ahogy az előbb hallottuk, Kína Afrika egyik legnagyobb működő tőke befektetője, ami nem más, mint annak a biztosítása, hogy nyersanyagok és energiahordozók legyenek a kínai
Kossuth - 180 perc [MNSZKorAP/DOC002903/004460]
-
valahol a praktikus kínai gondolkozásmód is, hiszen ahogy az előbb hallottuk, Kína Afrika egyik legnagyobb működő tőke befektetője, ami nem más, mint annak a biztosítása, hogy nyersanyagok és energiahordozók legyenek a kínai növekedéshez. Kínával szokták szembe állítani Oroszországot. Oroszországra mindig azt mondják, hogy Oroszország világgazdaságilag nem nagyhatalom, hiába mondja Putyin minden egyes davosi világgazdasági fórumon, hogy az, hiába erősítik meg a szentpétervári világgazdasági fórumon. Műsorvezető: - Nincsenek az első hatban, ha jól tudom. Bernek Ágnes: - Első hatban nincsenek, Oroszország jelenleg a világnak a 12.
Kossuth - 180 perc [MNSZKorAP/DOC002903/004460]