171,426 matches
-
azzal honorálja, hogy baromi kíváncsi lesz, hanem inkább azzal, hogy már nem bízik bennünk. Miközben lázadóknak hisszük magunkat, nagyon is begyöpösödött fazonok vagyunk, legalábbis a média tekintetében. Volt azért persze korábban is fiatalítás: amikor például a Verebes otthagyott bennünket, mindenki azt mondta, hogy ő pótolhatatlan, sőt a Havas távozásával együtt hatalmas érvágás. És akkor jött a Hajós, és jött Hajdu Steve, akik ma már igencsak az alapcsapat tagjai. A Heti hetes -nél mennyire a műsor része az, hogy folyamatosan cikiznek a többiek? - Nincs
Jáksó László: A változatosság csak jót tehet a Heti Hetesnek by apatsg [MNSZKorAP/DOC002576/001553]
-
jókedvűek lettünk, és pont volt nálunk egy fényképezőgép - nagyjából ennyi a történet. Panaszkodom néha órákat is, de közben persze tudom, hogy én választottam ezt az életet, nagyon jól tudtam azt is, hogy ezzel jár. Egyet nem írok alá, amikor valaki azt mondja, hogy abba lehet hagyni, ha zavar ez a dolog. Magyarországon mégis hogyan? Legfeljebb plasztikai műtéttel. Ennyire azért ne hárítsuk rám a felelősséget. Különben is, mit csinálnék, ha abbahagynám? Szeretem a tévézést, szeretem a stúdiómunkát meg a marháskodást is, szeretek rezzenéstelen arccal
Jáksó László: A változatosság csak jót tehet a Heti Hetesnek by apatsg [MNSZKorAP/DOC002576/001553]
-
ember szemléletünket kell megváltoztatni ahhoz, hogy jól tudjunk foglalkozni a gazdasággal, szociálpolitikával, a munkaerőpolitikával és az oktatással. Cservenka Judit: - Egy nagyon érdekes statisztikára vagy kimutatásra hivatkozott, ez a bizonyos harminc és hetven százalék. Balogh Zoltán: - A komoly gazdasági szakemberek is azt mondják, hogy egy igazi sikerhez nemcsak feltétlenül pénzügyi vagy gazdasági vállalkozás, hanem bármi amit eltervezünk és meg akarunk tenni, abból legfeljebb harminc százalék mindaz ami materiális ami kell hozzá. Pénz, munkaerő, infrastruktura. De a hetven százalék ami a legfontosabb, ami nélkül biztos
MR1 - Vasárnapi újság [MNSZKorAP/DOC002892/001333]
-
is ha talán az elején a tőke meg a más viszonyok azok nem olyan kedvezőek. Cservenka Judit: - És van hetven százaléknyi bizalom ebben az országban? Balogh Zoltán: - Ma még nincs. Ma még nincs. És ez nagyon fontos hogy lássuk, én azt mondtam hogy azok akik ma a mondjuk így a polgári nemzeti keresztény erőket támogatják, azok azért nagyon sokfélék, de van egy nagyon jelentős választói réteg akik támogatják a változást, talán éppen minket támogatnak, de sokkal inkább abból a bizalmatlanságból, hogy becsapták őket
MR1 - Vasárnapi újság [MNSZKorAP/DOC002892/001333]
-
Hogy nekünk nincsenek közös értékeink és éppen ezért érdekeink. Úgy gondolom hogy őket is meg kell szólítani az országon belül a kiszorultakat akik nem érzik magukat a nemzet részének. És nagyon fontos amit mond, ez valóban egy nagy adósság. Én azt mondanám hogy a világ magyarság akikben rengeteg segítő szándék tudás ismeret akarat kapcsolatrendszer minden más volt és húsz évvel ezelőtt úgy gondolták hogy na majd ők jönnek és segítenek és nyilván voltak akik ügyetlenségből, de biztos voltak akik tudatosan elutasították ezt a
MR1 - Vasárnapi újság [MNSZKorAP/DOC002892/001333]
-
kívül élő magyarokkal kapcsolatban? Durai Miklós: - HÁt hogyha csak egy köröm feketényi változás fog beállni az elmúlt nyolc évhez képest, már az is szinte száz százalékos változásnak lesz tekinthető, hiszen az elmúlt nyolc évben teljesen leépült a magyar nemzetpolitika. Nem azt mondom hogy minden megszűnt, mert egyszerűen nem tudtak mindent megszüntetni ami 1998 és 2002 között létrejött. De amit az Antall kormány létrehozott azt megszüntették és amit az Orbán kormány létrehozott azt úgy korlátozták ahogy csak tudták. Na most ehhez viszonyítva hogyha csak
MR1 - Vasárnapi újság [MNSZKorAP/DOC002892/001333]
-
friss színt ugye, mert azért először mindig a szemünkkel eszünk, aztán jön a szánkkal, na ilyen kis apró trükköket lehet csinálni ahhoz, hogy másképp csináljunk egy kis főzeléket. A tökkel is meg lehet azt csinálni ugye, hogy nagyon sok háziasszonynál azt mondják, hogy összefut a tök, szétesik a mártás, meg lehet csinálni azt, hogy lesózom a tököt, kicsavarom, az egyharmadából odarakom a tökfőzeléket úgy, ahogy akarom, aztán hadd essen szét, nem kell vele foglalkozni, mert akármilyen hülye vagyok, nem probléma, amikor készen van
MR1 - Szombat reggel [MNSZKorAP/DOC002900/000545]
-
Én veled mindig megpróbálok kedves lenni. Nem akarok erről vitatkozni, mivel én csak a véleményemet mondom. Ági - Nekem az esett rosszul, mikor éjjel kizavartál. Úgy beszéltél velem, hogy hasonlót érezhettem, mint te. Én elismerem, ezt mondtam, így gondoltam. Én nem azt mondtam, hogy nekem vagy túl kevés. Leo - De ezt mondtad. Ági - Veled nem lehet. Csak fújod a magadét. Nekem is sok minden rosszul esett. Én mindent el szerettem volna mondani. Ne hasonlítsunk össze x időt, x idővel. Leo - (dacosan) A mondat így
Leo megsértődött Ágira by csabak [MNSZKorAP/DOC002604/000304]
-
nem lehet. Csak fújod a magadét. Nekem is sok minden rosszul esett. Én mindent el szerettem volna mondani. Ne hasonlítsunk össze x időt, x idővel. Leo - (dacosan) A mondat így hangzott: te ehhez túl kevés vagy. Ági - (végtelen türelemmel) Én azt mondtam, hogy ahhoz az időhöz képest, amit kint töltöttem valakivel, ahhoz képest kevés. Leo - (megjátszott egykedvűséggel) Ez van. Ági - Tudod, mi a baj veled? Leo - Az, hogy megpróbálom korrektül kezelni a dolgokat. Ha olyan emberek, akik szeretek ilyet mondanak, az mélységesen bánt
Leo megsértődött Ágira by csabak [MNSZKorAP/DOC002604/000304]
-
hogy tegnap vesztettünk. Ha harcolsz valamiért és nem nyersz, akkor az fáj. Nem az bántott a tegnapi dologban, hogy Indián nyert, hanem az, hogy én vesztettem. (Az önsajnálat vermébe hullva) Ebben is kevés vagyok. Ági - Ne kezdjük el megint! Én azt mondtam, hogy valamihez. Más kérdés, hogy tegnap én is ideges voltam. A barátnőim szerintem azon csodálkoznak, hogy még nem sírtam annyit, amennyit szoktam. Leo - Tudod, kialakul benned rólam egy vélemény, az alapján, ami itt történik. Egy csomó mindent túllihegek, mert kíváncsi vagyok
Leo megsértődött Ágira by csabak [MNSZKorAP/DOC002604/000304]
-
elefántot, a cirkusz igazgatója szerint egyszerűen kisétált a sátorból. A rendőrök vizsgálják, történt -e szabálysértés. A Facebookra töltöttek fel egy képet csütörtökön délután arról, hogy Zalaegerszegen " egy elefánt kóborol a Berzsenyi út végén ". Felhívtunk egy ott található kft.-t, amelynek munkatársa azt mondta, hogy " egy kolléga az előbb éppen azt mondta, hogy látta, hogy egy elefánt sétál kint az úttesten ". Magányosan kóborolt az állat a lakóházak között Forrás: Sinka Gábor olvasónk felvétele Ezután egy másik szemtanúval is sikerült beszélnünk. Sinka Gábor az [origo] -nak
Elefánt kóborolt Zalaegerszeg utcáin by dull1szabol930 [MNSZKorAP/DOC002485/000195]
-
sátorból. A rendőrök vizsgálják, történt -e szabálysértés. A Facebookra töltöttek fel egy képet csütörtökön délután arról, hogy Zalaegerszegen " egy elefánt kóborol a Berzsenyi út végén ". Felhívtunk egy ott található kft.-t, amelynek munkatársa azt mondta, hogy " egy kolléga az előbb éppen azt mondta, hogy látta, hogy egy elefánt sétál kint az úttesten ". Magányosan kóborolt az állat a lakóházak között Forrás: Sinka Gábor olvasónk felvétele Ezután egy másik szemtanúval is sikerült beszélnünk. Sinka Gábor az [origo] -nak azt mondta, hogy a zalaegerszegi Tescónál látta az
Elefánt kóborolt Zalaegerszeg utcáin by dull1szabol930 [MNSZKorAP/DOC002485/000195]
-
egy kolléga az előbb éppen azt mondta, hogy látta, hogy egy elefánt sétál kint az úttesten ". Magányosan kóborolt az állat a lakóházak között Forrás: Sinka Gábor olvasónk felvétele Ezután egy másik szemtanúval is sikerült beszélnünk. Sinka Gábor az [origo] -nak azt mondta, hogy a zalaegerszegi Tescónál látta az elefántot, amelyet több idomár is üldözött. Az elefánt végigsétált a Berzsenyi utcán, majd a lakóházakhoz ment, elhaladt az ablakok és erkélyek előtt, egy játszótéren is átvágott, és végül egy panelház tövében fogták el. Sinka Gábor
Elefánt kóborolt Zalaegerszeg utcáin by dull1szabol930 [MNSZKorAP/DOC002485/000195]
-
majd a lakóházakhoz ment, elhaladt az ablakok és erkélyek előtt, egy játszótéren is átvágott, és végül egy panelház tövében fogták el. Sinka Gábor szerint negyedóráig tarthatott az állat kóborlása. A játszótérre is beszabadult Forrás: Sinka Gábor olvasónk felvétele A rendőrség azt mondta, hogy hivatalos bejelentést nem kaptak az elefántról, de úgy tudják, hogy a közelben állomásozó cirkusz reklámcélból eresztette szabadon az állatot. A rendőrség későbbre ígért részletesebb tájékoztatást. A Zalaegerszegen március végén fellépő cirkusznál kora délután még azt mondták, hogy a műsorukban nem
Elefánt kóborolt Zalaegerszeg utcáin by dull1szabol930 [MNSZKorAP/DOC002485/000195]
-
felvétele A rendőrség azt mondta, hogy hivatalos bejelentést nem kaptak az elefántról, de úgy tudják, hogy a közelben állomásozó cirkusz reklámcélból eresztette szabadon az állatot. A rendőrség későbbre ígért részletesebb tájékoztatást. A Zalaegerszegen március végén fellépő cirkusznál kora délután még azt mondták, hogy a műsorukban nem szerepel elefánt, tehát nem tőlük szökött el az állat. Több helyi lakos viszont azt mondta, hogy reggel már látták, hogy nagyobb testű állatokat, például lámákat és elefántokat vékony fákhoz kötöttek ki, és szerintük így szabadulhatott el az
Elefánt kóborolt Zalaegerszeg utcáin by dull1szabol930 [MNSZKorAP/DOC002485/000195]
-
cirkusz reklámcélból eresztette szabadon az állatot. A rendőrség későbbre ígért részletesebb tájékoztatást. A Zalaegerszegen március végén fellépő cirkusznál kora délután még azt mondták, hogy a műsorukban nem szerepel elefánt, tehát nem tőlük szökött el az állat. Több helyi lakos viszont azt mondta, hogy reggel már látták, hogy nagyobb testű állatokat, például lámákat és elefántokat vékony fákhoz kötöttek ki, és szerintük így szabadulhatott el az elefánt. Végül a gondozóknak sikerült befogniuk Forrás: Sinka Gábor olvasónk felvétele Később a rendőrség is beszélt az állat gondozóival
Elefánt kóborolt Zalaegerszeg utcáin by dull1szabol930 [MNSZKorAP/DOC002485/000195]
-
szakaszának építésével. Románia uniós főtárgyalója attól tart, hogy ha hazája nem tesz tényleges lépéseket a környezeti balesetek megelőzéséért, az hatással lehet a csatlakozási tervekre. A bukaresti vezetőség szándékai szerint Románia 2007-re lehetne az Európai Unió tagja. Aurel Ciobanu Dordea főtárgyaló azt mondta, hogy kormányának jóval nagyobb figyelmet és költségvetési fedezetet kellene fordítania erre a területre. Úgy vélekedett, hogy a román döntéshozatalban elszakadt egymástól a politikai és a szakértői szint. A politikusok a jelek szerint elfelejtették a tárgyalások igazi tétjét. Moszkvában elismerték, hogy komoly
Hirek 18.00 - 2. [MNSZKorAP/DOC002326/000234]
-
Ráadásul az egyik legjobb barátom, akivel rengeteget birkózunk nap, mint nap. - De azért annak mégiscsak örül, hogy... - Ne is folytassa! Óriási lehetőséget kaptam Komáromi Tibor szövetségi kapitánytól, aki nekem szavazott bizalmat és remélem élek vele majd a világbajnokságon. - Önről sokáig azt mondták, hogy rendkívül ügyes, ám a nagy eredményekhez még nem elég érett. - A kritikusaimnak tökéletesen igazuk volt. Komáromi Tiborral sokszor leültünk négyszemközt beszélgetni arról, hogy tulajdonképpen saját magam ellenfele vagyok a versenyeken. - Ezt hogy érti? - Hatalmas drukk dolgozott bennem folyton folyvást, ami
Oláh éremért megy a birkózóvébére by laszlopi [MNSZKorAP/DOC002546/000600]
-
beadás, ballábas lövés, gól, ballábas lövés, Gera, a baloldali beadást Gera Zoltán lövi a hálóba. A vége 5:3, de tényleg nincs szégyenkezni valónk. Gera Zoltán így nyilatkozott kollégámnak a lefújás után. Gera Zoltán: - Őszintén megnézzük a két mérkőzést, akkor lehet azt mondani, hogy a pénteki mérkőzésen sokkal nyíltabban játszottunk, ma visszaálltunk, védekeztünk, vártuk az ellenfelet, és a kontra lehetőségeinkre vártunk, amiből rúgtunk három gólt. Nagyon komoly tanulságai vannak mindkét mérkőzésnek. Rip :- És egyébként nemcsak a két mérkőzés között volt különbség, hanem itt Amszterdamban
MR1 - 180 perc [MNSZKorAP/DOC002917/001693]
-
kell mindent ugyanúgy lásson. Az csoda, hogy a REAC évek óta az NBI-ben van, és az is csoda, hogy ilyen kicsi költségvetéssel lehet gazdálkodni és valahogyan fennmaradni. " Rip: - Nem lehet, hogy Forgách úr keveset tesz bele a Rákospalotai futballba? " Inkább azt mondanám, hogy a Forgách úr, amit beletesz az elképesztő összeg, csak jó lenne, ha más is beletenne. Éves szinten közel 100 millió forinttal támogatja, de vitathatatlan, hogy az átigazolási időszakban télen, szerettünk volna a játékban erősíteni, nem egy vonzó a REAC semmilyen
MR1 - 180 perc [MNSZKorAP/DOC002920/002563]
-
az utolsó kötete annak a 7 tagú sorozatnak amely ennek a kutatásnak a témáit mutatja be. Palló Gábor tudományfilozófust hallják. Palló Gábor: - Ennek a kutatásnak az volt a célja, hogy egy közmondásos magyar művelődéstörténeti jelenséget próbáljon körüljárni. Ez a közmondás azt mondja hogy a magyarok valamiért különlegesen kreatívak, hogy a magyar kulturának lenne valami olyan sajátossága, amelynek következtében itt különlegesen sok kreatív ember születik és született. Azt gondoltuk, hogy komolyan vesszük az állítást és megpróbáljuk megvizsgálni a szellemi élet különböző területein azt hogyan
Reggeli krónika [MNSZKorAP/DOC002909/003131]
-
elmúlt két hétben. Lefoglaltak továbbá hamisított mosóport, parfümöt, ruhaneműt és csempészett árucikkeket. Alkalmi munkavállalók szabálytalan foglalkoztatását is felderítették az akcióban részt vevők. A legtöbb esetben előre tervezett volt az ellenőrzés, de volt, amikor bejelentés alapján derítettek fel szabálysértést. Sipos Jenő azt mondta, hogy a közeljövőben elsősorban a turizmushoz kapcsolódó helyeket, vendéglőket ellenőriznek, ahol nagyobb mennyiségben fordulhat elő jövedéki adóköteles áru. A Kánikula-akció június 30-án indult nyolc hatóság részvételével. Elsősorban a fürdőket, a strandokat, a vendéglátó-ipari egységeket, valamint a taxikat ellenőrzik. Az ellenőrzéssorozat augusztus 25-én ér
Kaszált a VPOP a Kánikula-akcióval by annam [MNSZKorAP/DOC002596/001076]
-
berta1katal215 Kadhafi előkerült fia esküt tett a lázadók elleni harcra Megjelent Moammer Kadhafi líbiai vezető egyik fia, Szeif al-Iszlám Kadhafi Tripoli központjában keddre virradóan, ahol éljenző hívei társaságában azt mondta, hogy apja épségben van. Korábban a kormányellenes lázadók azt közölték, hogy őrizetbe vették Szeif al-Iszlámot. Közben a NATO harci gépei Kadhafi tripoli rezidenciáját bombázták keddre virradóra is. Orvlövészek árnyékában megy a hajsza Kadhafi után Bengázi forradalmától Tripoli ostromáig - a líbiai háború
Kadhafi előkerült fia esküt tett a lázadók elleni harcra by berta1katal215 [MNSZKorAP/DOC002515/002834]
-
hívei által lakott szállodához keddre virradóra Moammer Kadhafi fia, Szeif al-Iszlám egy nappal azután, hogy a lázadók azt mondták, fogva tartják őt. A BBC tudósítója szerint Szaif magabiztosnak tűnt, és " tele volt adrenalinnal ", amikor hívei társaságában felbukkant. A BBC tudósítójának azt mondta, hogy megtörték a lázadók gericét, azok csapdába estek Tripoliban. Hozzátette, hogy " mi győztünk ". " Azért vagyok itt, hogy cáfoljam a hazugságokat " - így kommentálta a Kadhafi fiú az elfogásáról és őrizetbe vételéről szóló híreket. Szeif al-Iszlám azt állította, Tripolit a kormányerők ellenőrzik, és
Kadhafi előkerült fia esküt tett a lázadók elleni harcra by berta1katal215 [MNSZKorAP/DOC002515/002834]
-
mesteremberek is olyan mesteremberek voltak, akik az apjától tanulta meg inkább. Riporter: Minden meg van rajta, ami egy valós nagyságú szekéren vagy mezőgazdasági eszközön. Tulajdonképpen elfelejtett szavak, elfelejtett kifejezések jönnek vissza. Eszembe jut a székely falvaknak a csúfolódó neve, és azt mondják, hogy küszküllős borzsova, ma már az emberek nagy többsége nem tudja, mi az. De hogyha a parasztembert megkérdezzük, mi a küszküllő, akkor azonnal rámutat a járomra, és megmutatja azt a kis kelléket, itt, ami van a járomban, az a küszküllő. De
Magyar Rádió - leiratok [MNSZKorAP/DOC002951/000040]