171,426 matches
-
szülő legalább annyit megtudhatna, hogy egy ilyen eredmény nem biztos, hogy az iskola, illetve a tanító néni/bácsi rossz eredménye, hanem talán sokkal inkább olyanok eredménye, akikre két-három év múlva nem szabad szavazni, bármit is ígérgetnek. Mindezek tükrében talán nem túlzás azt mondani, hogy az összeadás, illetve a matematikai képességek okozzák a legkisebb gondot. Varga Lajos, Felvidék.ma
Mi okozza a gondot? by Varga Lajos, Felvidék.ma [MNSZKorAP/DOC002238/002925]
-
azt is elmondta, hogy a francia uniós elnökség következő fél évében azintézményi reformok kidolgozására hivatott kormányközi értekezlet sikerrevitelét tartja a fő feladatnak. A konföderációs elképzelés jóval túlmutat akormányközi konferencián. Iraki bejelentés szerint tegnap hajnalban rakétatámadás érteBagdadot. A védelmi minisztérium szóvivője azt mondta, hogy nyolc rakétacsapódott be az iraki főváros egyik központi lakónegyedébe, egy gyermek meghaltés négyen megsérültek. A rakétacsapást egy teheráni támogatással működő irakiellenzéki csoport vállalta magára. Közleményük szerint a célpont SzaddámHuszein elnök egyik palotája volt. A csecsen fegyveresek azt állítják, hogy az
HÍREK - Petőfi 03.00 [MNSZKorAP/DOC002326/004639]
-
négy évben az átképzéssel foglalkoztatásukra. Pályázatot zárunk, tehát egy foglalkoztatási pályázatot, amelyet még most is nyögünk, mert még a mai napig nincs lezárva, tehát 18 millió forintunk ott van berekedve. A pályázatban vállalt kifizetéseket ezeknek az embereknek nem lehet tehát azt mondani, hogy majd amikor leutalják, akkor kapjátok meg, ezáltal mi hitelt vettünk föl a 401 millió forintos költségvetésünk 62 millió forintos hiánya mellett, 27 embernek szakmát adtunk, de hát egyszerűen nem tudnak elhelyezkedni! Mi nemcsak várjuk, hogy na valaki segítsen, azért teszünk
MR1 - Jelenlét Szombat [MNSZKorAP/DOC002920/001578]
-
élnek, tehát most akkor kicsit rendszabályozzuk meg ezeket az embereket. A feladatokhoz térve: most én bekértem polgármesterektől ilyen elkészült terveket, látszik a tanácstalanság, ugyanazokat a munkákat adják ki lehet, hogy hatvan embernek, amit eddig tizenöten végeztek - árokpart, temető. Mv.: - Ön azt mondja, hogy abból a feltételezésből indultak ki, hogy itt egyesek élősködnek, satöbbi, ha ezt a goromba szót nem is használom, azért az nem igaz -e, vagy legalábbis nem így látja -e a társadalomnak egy elég jelentős része, hogy vannak munkaképes emberek, akiknek
MR1 - Jelenlét Szombat [MNSZKorAP/DOC002920/001578]
-
azt, hogy egyes társadalmi csoportok kiszakadnak a munkaerőpiacról, ez igenis egy nagyon fontos cél, és ehhez sokfajta eszközön keresztül vezet az út! Mv.: - Mai piacgazdaságunkban, amely azért alapvetően magántulajdonon alapul, az állam nem tud nagyon maga munkahelyeket teremteni, tehát akkor azt mondják, hogy ez nem vezet vissza az igazi munkaerőpiacra, de mi vezetne vissza akkor igazán, mitől lenne több igazi állás, munkahely? Váradi Mónika szociológus: - Azt hiszem, hogy van elég sok állás, ha belegondolunk abba, hogy ezek az emberek, akikről beszélünk, dolgoznak, csak
MR1 - Jelenlét Szombat [MNSZKorAP/DOC002920/001578]
-
joo1hajnalk409 Új párt alapítását lebegteti Berlusconi Cáfolja, hogy új párt élén térne vissza a politikába Silvio Berlusconi. A novemberben lemondott volt olasz miniszterelnök egy közelmúltbeli nyilatkozatában ugyanakkor egy új szervezet megalapítását sürgette, pártjáról, a Szabadság Népéről pedig azt mondta, hogy nem működik. A spekuláció táplálja Silvio Berlusconi szerint a visszatéréséről szóló híreket, miután nemrég úgy nyilatkozott, hogy Olaszországnak szüksége lenne egy új pártra - írja a Corriere della Sera-ra hivatkozva a The Telegraph. A novemberben lemondott volt olasz miniszterelnök a brit
Új párt alapítását lebegteti Berlusconi by joo1hajnalk409 [MNSZKorAP/DOC002516/002183]
-
22 óra feletti tanítás mely esetekben rendelhető el. Nyitott kapukat dönget a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete - fogalmazott a szakszervezeti vezető, hozzátéve: a minisztérium és a szakszervezetek szakértői dolgoznak a részleteken. Hoffmann Rózsa, az emberi erőforrások minisztériumának köznevelési államtitkára pénteken egy sajtótájékoztatón azt mondta, hogy sem a gyerekeknek, sem a pedagógusoknak, sem az országnak nem érdeke egy pedagógussztrájk. Kitért arra is, hogy a törvény értelmében a sztrájk idejére nem jár bér az abban részt vevő pedagógusoknak, és hogy iskolán belül kell megszervezni a gyerekek felügyeletét
Két héten belül sztrájk lesz a közoktatásban by gulyas1pete000 [MNSZKorAP/DOC002484/003439]
-
nemzedék többet, mást akar, mint mi, szélesebb horizontban szemléli tárgyát. Egészen másként gondolkodnak arról is, mi a ráció és az emóció szerepe az orosz kultúrában. Engem Európában is, Amerikában is a klasszikus orosz kultúra legvadabb kritikusának tartanak. Turgenyev hőse, Bazarov azt mondja, hogy az ember eredendően jó, csak a körülmények rontották el. Mi elsősorban ennek a közhiedelemnek mentünk neki, és forgattuk fel gyökerestül, amikor bevezettük a gonosz, a rossz témáját az orosz irodalomba. Azt állítottuk: az ember rossz, eredendően gonosz, de az én
Beszélgetés Viktor Jerofejevvel [MNSZKorAP/DOC002307/000366]
-
helyreállítása, a kivitelezési tendert áprilisban írják ki. A Magyar Hírlap azt írja, hogy a 2002-es választások után a miniszterelnöki kabinet költözik a palotába, miután a tervek szerint az év tavaszán befejeződik a helyreállítás. Visy Zsolt, a kulturális tárca helyettes államtitkára azt mondta, hogy a palotát a mindenkori kormányfő munkahelyének szánják. A kormány a múlt év decemberében határozott a budavári Szent György tér helyreállításáról. A program több mint 10 milliárd forintba kerül, a költségek teljes egészében a központi költségvetést terhelik. Az eddigi vizsgálatok szerint
HÍREK - Kossuth 9.00 [MNSZKorAP/DOC002324/003144]
-
Budapest Sportcsarnokban gondatlanság okozta a tüzet, mint az, hogy szándékos gyújtogatás miatt égett le az épület. A Fővárosi Tűzoltó Parancsnokság megbízott parancsnoka a Napkelte című műsorban hangsúlyozta, hogy ezt a csaknem 100 tanú meghallgatása után valószínűsítik. Kovács János tűzoltó ezredes azt mondta, hogy valószínűleg holnap kezdik meg a tűz keletkezési helyének feltárását, és a végső következtetést azután vonják le, hogy ennek eredményét összehasonlították a tanúk által mondottakkal. Az időjárásról: Többnyire borult, párás, helyenként tartósan ködös idő várható, jelentéktelen hószállingózással, ónos szitálással. A délkeleti
HÍREK - Kossuth 9.00 [MNSZKorAP/DOC002324/003144]
-
kormányban és az Országgyűlésben, aki nemzetbiztonsági kockázatot jelent. Gyöngyösi eredetileg Orbán Viktortól várt volna választ arra a kérdésre, hogy az izraeli-palesztin konfliktus kapcsán mikor áll ki a Külügyminisztérium " a szenvedő palesztinokért is ". A kérdésére Németh Zsolt külügyi államtitkár válaszolt, és azt mondta, hogy Magyarország a két nép közös érdekeit képviseli, és hozzátette azt is, hogy sok magyar ajkú ember él Izraelben, és sok zsidó Magyarországon. Gyöngyösi erre válaszolva vetette fel a felmérést. A kormányszóvivői iroda erre reagált úgy kedden délelőtt, hogy a kormány
Fellépést ígér a kormány a zsidózó jobbikos ellen by dull1szabol930 [MNSZKorAP/DOC002484/001729]
-
visszatérjen hazájába, és feladja magát. Brazíliában már nem tudta fizetni orvosi kezelésének költségeit, és abban reménykedik, hogy az angol börtönkórházban biztosított kezelés nyomán esetleg ismét képes lesz beszélni. Maga Biggs a The Sun című brit bulvárlap újságírójának a múlt héten azt mondta, hogy angol földön kíván meghalni, de előtte az az utolsó kívánsága, hogy besétálhasson egy igazi angol kiskocsmába, és egy korsó hazai sört ihasson. A férfi hazatérését is a brit bulvárlap szervezte meg, amely egykori barátját és cinkosát, Bruce Reynoldsot is Rióba
Brit földön a nagy vonatrabló [MNSZKorAP/DOC002358/003078]
-
5 százalékpontos járulékcsökkentést és az iparűzési adó megszüntetését. Szerinte a gazdaságélénkítés érdekében ez a legsürgetőbb feladat. Hozzátette, hogy a jelenlegi kormány 2011-től lényegében egykulcsossá alakította az adórendszert. " Ezt még technikailag lehet igazgatni, finomítani " - mondta. A költségvetés kiadási oldalát illetően pedig azt mondta, hogy ragaszkodni kell a takarékos gazdálkodás fenntartásához. Ezzel egy időben lényegesen javítani kell az intézményrendszer hatékonyságán, ami már nem kizárólag pénzügyminiszteri feladat. Kétségtelennek nevezte, hogy lényegesen hatékonyabb oktatási rendszerre van szükség, " mert nemcsak pénzből, hanem tudásból lesz valójában hosszabb távon gazdasági
Oszkó: Kártékony a magyar politikai kultúra by mzoltan [MNSZKorAP/DOC002599/003507]
-
2010-05-11 11:13:46 Aggódhatunk? Szívműtét vár a tévésre! Szívműtétet fognak elvégezni Barbara Waltersen a héten. Ezt maga a híres amerikai tévés jelentette be hétfőn. A 80 éves Walters azt mondta, hogy ki fogják cserélni az egyik hibás szívbillentyűjét. Barbara Walters, aki több mint öt évtizedes tévés-karrierje során állam - és kormányfők, valamint hírességek tucatjaival készített exkluzív interjúkat, az ABC amerikai csatorna " View " című műsorában jelentette be, hogy megoperálják. Ennek a műsornak az
Aggódhatunk? Szívműtét vár a tévésre! [MNSZKorAP/DOC002287/000304]
-
Idéztek valami évekkel ezelőtti dumámat, hogy miért nem mosolyognak a magyarok, és írták, hogy ők egy emberként mosolyognak rám. Ez tényleg tök kedves volt. Azért szerintem az én énekesi pályafutásom nem említhető egy lapon, mondjuk, Zsédáéval. De trükkös, mert nem azt mondták, hogy ki a jó énekesnő, hanem, hogy szerintük ki a jó csaj. - Olvastam, hogy a Rotfront már ostromolja a német slágerlistákat. - Lassan igen. Ugyanaz a lemez jött ki ott is, amit Magyarországon is lehet kapni. A Kaláka Zeneboltban mindenképpen, a többi
Gryllus Dorkát Velencében is imádják by ferencv [MNSZKorAP/DOC002452/001126]
-
a Soul Kitchen velencei sajtótájékoztatóján- Hogyan kaptad meg a szerepet a Soul Kitchen -ben? - Monica Akin (Fatih felesége) csinálta a castingot. Látott engem az Irina Palm -ban, és ő javasolt Fatihnak. És akkor Fatih megnézte az Irina Palm -ot, és azt mondta, hogy jó. - Akkor az már el volt döntve és fel is ajánlották neked a szerepet? - Igen. Aztán találkoztunk, és mondta Fatih, hogy itt van a könyv és olvassam el, én pedig azt mondtam, hogy nem kell, hogy elolvassam, mert úgyis el
Gryllus Dorkát Velencében is imádják by ferencv [MNSZKorAP/DOC002452/001126]
-
Fatih megnézte az Irina Palm -ot, és azt mondta, hogy jó. - Akkor az már el volt döntve és fel is ajánlották neked a szerepet? - Igen. Aztán találkoztunk, és mondta Fatih, hogy itt van a könyv és olvassam el, én pedig azt mondtam, hogy nem kell, hogy elolvassam, mert úgyis el fogom vállalni, akármi van a könyvben. - Tényleg akármi lehetett volna benne, akkor is elvállaltad volna? - Akármi. - Nem sok derült ki a figurádról a filmben. Beszéltetek arról, hogy egyáltalán milyen nemzetiségű? - Az nem volt
Gryllus Dorkát Velencében is imádják by ferencv [MNSZKorAP/DOC002452/001126]
-
a ZDF-re. Tegnap volt az első nap, és holnapután lesz a következő. - Magyarországon mikor csinálsz valamit legközelebb? - Valószínűleg januárban anyukám fog rendezni Pinceszínházban Budapesten. - Már dolgoztatok együtt korábban anyukáddal? (Dorka anyukája Kővári Katalin színházi rendező - a szerk.) - Nem, soha. De azt mondta, hogy most már elég felnőttek vagyunk mind a ketten ahhoz, hogy csináljunk valamit együtt. Eddig mindig azt mondtuk, hogy nem tudna engem színészként látni, én meg őt rendezőnek, inkább hagyjuk, de most először az életünkben megpróbáljuk. - Amúgy jól kijöttök? - Amúgy jól
Gryllus Dorkát Velencében is imádják by ferencv [MNSZKorAP/DOC002452/001126]
-
januárban anyukám fog rendezni Pinceszínházban Budapesten. - Már dolgoztatok együtt korábban anyukáddal? (Dorka anyukája Kővári Katalin színházi rendező - a szerk.) - Nem, soha. De azt mondta, hogy most már elég felnőttek vagyunk mind a ketten ahhoz, hogy csináljunk valamit együtt. Eddig mindig azt mondtuk, hogy nem tudna engem színészként látni, én meg őt rendezőnek, inkább hagyjuk, de most először az életünkben megpróbáljuk. - Amúgy jól kijöttök? - Amúgy jól. http://videa.hu/flvplayer.swf?v=vGKNg7pZwWcs0mpe Gryllus Dorka a premierpartyn elmondja, hogy tetszett neki és a közönségnek a Soul Kitchen- Valamelyik nap itt
Gryllus Dorkát Velencében is imádják by ferencv [MNSZKorAP/DOC002452/001126]
-
bevonásával. Az Országgyűlés kisebbségi és vallásügyi bizottsága szintén támogatta a módosító javaslatot. A katolikus egyház szerint azért, mert a képviselők azt hitték, hogy a tervezettel a Vatikán is egyetért. A bizottság szocialista alelnöke, (a módosítás egyik benyújtója) Donáth László ugyanis azt mondta, hogy a Magyarországon a pápai diplomáciát képviselő Karl-Joseph Rauber nuncius megegyezett Szalay István egyházi ügyekkel foglalkozó államtitkárral a módosításról. Az ülésen jelen lévő Szalay István nem tiltakozott a megjegyzés ellen. Rauber nuncius azonban határozottan állítja, hogy nem csak, hogy nem egyezett
Szószegéssel vádolják a püspökök a kormányt by peterma [MNSZKorAP/DOC002467/007461]
-
mert a társaságnak - a rendelkezésre álló adatok szerint - adóssága van. Ezt a szennyeződés jogi kérdéseivel foglalkozó munkabizottság vezetője, Sólyom László közölte. Az Európai Bizottság szakemberei már megkezdték a ciánmérgezés nemzetközi és magánjogi vonatkozásainak feldolgozását. Az Unió környezetvédelmi főbiztosa, Margot Wallström azt mondta, hogy reményeik szerint így nemzetközi nyomásgyakorló csoportot lehet szervezni az érintett országok kártérítési igényeinek támogatására. Az Egyesült Államok 650 ezer dollár értékben ellenőrző állomásokat létesít a ciánmérgezést szenvedett folyóknál - közölte a budapesti nagykövetség ügyvivője. Thomas Robertson kijelentette: a magyar kormánynak kell
HÍREK - Kossuth 23.00 [MNSZKorAP/DOC002325/001387]
-
juha1pal102 Csányi Sándor csak a tüzet gyújtó ultrákból nem kér Csányi Sándor, a Magyar Labdarúgó Szövetség elnöke a futballhuliganizmus elleni küzdelemről rendezett nemzetközi tanácskozáson azt mondta, hogy az MLSZ bevezeti a szurkolói kártyát és a kamerarendszert, hogy a nemkívánatos személyek ne juthassanak be a mérkőzésekre. Sportarchívum Az elmúlt 24 óra sporthírei A konferenciát a Kriminálexpo 2010 keretében, a magyar labdarúgás napja alkalmából rendezte az Országos Rendőr-főkapitányság és
Csányi Sándor csak a tüzet gyújtó ultrákból nem kér by juha1pal102 [MNSZKorAP/DOC002556/002773]
-
sporttámogató résztvevők? a nagy állami vállalatok, szövetkezetek, szakszervezetek, minisztériumok? tudták, mi a teendő. 15-16 kiemelt sportegyesület működött, könnyű volt a rendszert ellenőrizni. A sportszereplők kivételezett helyzetben voltak, nem kellett sztk-t fizetni a sportolók után, létezett a sportállások intézménye. Én nem azt mondom, hogy ez az igazi, hogy ezt kellene ma is. Hogyne érteném meg, hogy e rendszernek eredendően politikai okai voltak, ezzel is igazolni igyekezett az ország politikai berendezkedésének felsőbbrendűségét. Ám hiba volt kidobni az egész rendszert az ablakon, ezt még az oroszok
"Az egész ügy valóságos nemzeti kérdés!" by Varga T. Róbert [MNSZKorAP/DOC002399/007601]
-
szerint boldognak látszott. A holttestekre a gyilkosság másnapján talált rá a nagyapja. A fiút néhány órával később fogták el Monte Vistától 130 mérföldre északra, ahová a teherautóval jutott el. Az őt megállító rendőrnek - aki furcsának találta, hogy szülei nélkül utazik - azt mondta, hogy észak felé tart, Dakotában élő nagybátyjához. A gyerek ellen vádat emeltek két rendbeli előre kitervelt emberölés miatt. Az ügyészség szerint a legszörnyűbb bűncselekményt követte el, és csak kora miatt kerülheti el a halálbüntetést.
Szemétkivitel miatt ölte meg szüleit egy 14 éves fiú by saling1gergb26 [MNSZKorAP/DOC002514/000612]
-
Gandhiról (Gandhi's Truth) írt könyvet. A sors fintora, hogy miközben Erikson nagy hangsúlyt fektetett az egészséges érzelmi és kognitív környezetre a gyermekek fejlődésében, Neil nevű fia Down-kórral született. Az orvosok egy-két évet jósoltak neki, így a szülők a többi gyermeküknek azt mondták, hogy Neil meghalt, miközben valójában egy intézetbe került, és ott élt huszonegy éves korában bekövetkezett haláláig. Az igazságra később fény derült, melyet a másik három gyermek, Kai T, Jon és Sue nem fogadott kitörő örömmel. Később a család Massachusettsbe költözött, ahol
Erik H. Erikson by Pataki Márta [MNSZKorAP/DOC002754/000884]