171,426 matches
-
hogyha csökkentik az általános forgalmi adót, az alapvető élelmiszereknél, akkor abból mennyit érzünk meg mi, akik bemegyünk a boltba? " Nem tudom, 3,60-as kenyeret árultunk itt a Bródy Sándor utcában, volt, a péküzlet, úgyhogy egészen más volt. " A Kereskedelmi Szövetség főtitkára, azt mondja, hogy az 5 százalékos áfa-kulcs emelés, jelentős drágulást hoz, és ezzel együtt szerinte, a forgalom is csökkenhet. Vámos György. Vámos György: - A kereskedelemben, az 5 százalékos áfa-kulcsemelés, hiszen ez a termékek döntő részét jelentené, egyrészt egy 3-4 százalékos áremelkedést jelentene, másrészt
MR1 - 180 perc [MNSZKorAP/DOC002903/003118]
-
bejárata előtt, de sérültekről nincs hír. Az épület előtti kövezett teret kordonnal zárták el, és az alkalmazottak valamivel távolabb, az utcán várakoztak. A tűz egyes jelentések szerint azon a felső szinten keletkezett, ahol az EU-biztosok irodái találhatók, egy tűzoltó azonban azt mondta, hogy valójában a pincében, és a füst a csöveken át az épület tetején távozott. Nem sokkal később már sokkal kisebb volt a füst, a tűz a jelek szerint nem harapózott el. A négyágú csillag formájú Berlaymont az EU legfőbb végrehajtó testületének
Atűz a jelek szerint nem harapózott el [MNSZKorAP/DOC002370/002588]
-
megélhetési szempontok is. Legjobban dramaturg szerettem lenni, olyan ember, akinek nem magának kell írnia, hanem másoknak segíteni, ötleteket adni. De ilyen munka a szocializmusnak nevezett korszak lezárultával nagyon kevés van. - Miért Zalaegerszegen rendezett? - Azért mentem Zalaegerszegre rendezni, mert Bereményi Géza azt mondta, hogy indít egy új sorozatot, amelynek az a címe, hogy Az író rendez. Megkérdezte, hogy van -e kedvem megnyitni ezt a sorozatot. Volt, de azzal a kikötéssel, hogy két egyfelvonásost szeretnék színpadra állítani. Bereményi elolvasta a darabokat, azt felelte, egyetlen feltétele
"Hogy hajnalig ne lehessen letenni..." - beszélgetés Vámos Miklóssal [MNSZKorAP/DOC002296/001731]
-
A Lehetetlen című műsor elején viszont mindig elmondta, hogy ezek ráérős beszélgetések. - Nekem meggyőződésem, hogy aki beszélgetni akar, az érjen rá. Ha az írásaim tempója gyors, az nem azt jelenti, hogy az olvasónak nem kell ráérnie. A Lehetetlen történeteiről nemcsak azt mondtam, hogy ráérősek, hanem azt is, hogy régimódiak. Mindkét jelző igaz az írásaimra is. Hiszen ma már régimódi, ha valaki fontosabbnak tartja a mondandót a formánál. Az pedig természetes, hogy ha el akarok mondani valamit, nekem is rá kell érnem. Olyan könyveket
"Hogy hajnalig ne lehessen letenni..." - beszélgetés Vámos Miklóssal [MNSZKorAP/DOC002296/001731]
-
és jobboldal. Nem vitatom, hogy az is célja volt ennek a dolgozatnak, hogy magunkat ráébresszem arra, hogy több nyitottsággal és megértéssel kell fordulni ebben a vitában. Amikor egy házaspár pöröl egymással éveken keresztül és valamelyik elkezdi feloldani a konfliktust és azt mondja, hogy kell megértést tanusítanom, akkor nem biztos, hogy teljesen pontos a fogalmazás, de kell, hogy a másik kihallja belőle, hogy aha, valamit változik. Már nemcsak a saját igazságait ismételgeti folyamatosan, hanem mutat valami megértést. Mv.: - Tegnap este aztán itt a beszélgetésben
Gyurcsány-interjú az egészségügyről by andraspe [MNSZKorAP/DOC002473/000797]
-
volt egy megjegyzése tegnap este itt Gyurcsány Ferencnek. Gyurcsány Ferenc.: - Amikor kritizálnak bennünket, hogy ez meg az talán átgondolatlan, ezeket meg kell hallani. Hogy nem látják az egész utat, akkor végig kell gondolni. De ez nem azt jelenti, hogy én azt mondanám, hogy adjuk fel azt, hogy ezeket a rendszereket átalakítjuk. Átalakítjuk talán pontosabban, okosabban és több megértéssel. Mv.: - Nagyon nagy vonalakban ennyi a visszaidézés. Minderről szó volt tehát tegnap este, persze sokkal hosszabban. Ma pedig az egészségügyi reform a beszélgetés témája. A
Gyurcsány-interjú az egészségügyről by andraspe [MNSZKorAP/DOC002473/000797]
-
kapcsolatai, vagy egyszerűen Magyarország egy kevésbé elhanyagolt tájára született. Az emberek nagyrésze vajon mindezt miért nem kalkulálja illetve miért nem érzékeli? Gyurcsány Ferenc.: - Hát mert a gyógyítás az egy alapvetően privát szituáció. Nem tudja, hogy mit kapott a másik. Amikor azt mondják, hogy a magyar egészségügy alapvetően rendben van, akkor az emberek egyébként nem ismerik azt a tényt, hogy a gyógyítás eredményessége szempontjából 2-3 fontos betegséget vizsgálva, szív- és érrendszeri megbetegedések például, rákos megbetegedések, korai gyermek, csecsemőhalál tekintetében a 25 európai országból a
Gyurcsány-interjú az egészségügyről by andraspe [MNSZKorAP/DOC002473/000797]
-
standardek ma Magyarországon nincsenek. Mv.: - Mit jelent az egyébként? Tehát milyen összetevőkből állnak ezek, hogy ezek a szakmai standerdek mondjuk beazonosíthatók és számonkérhetők lesznek? Gyurcsány Ferenc.: - Hát ez azt jelenti, hogy nyilván a szakmai kollégiumok, mert ez az ő dolguk, azt mondják, hogy bizonyos típusos szituációkban egy jól szabályzott típusos gyógyítási eljárást, mint fő ajánlatot írnak le, amitől persze el lehet térni, hiszen az orvos a betegség meg a beteg pontos megismerése után majd maga fog dönteni, de azok a hihetetlen nagy különbségek
Gyurcsány-interjú az egészségügyről by andraspe [MNSZKorAP/DOC002473/000797]
-
kilátásba, akkor ők egy-két milliárd forintos gondok miatt tették ezt. Amikor igen nehéz helyzetben voltak a kórházak október, november, decemberben, akkor a kormány kevesebb, mint 10 milliárd forinttal meg tudta oldani a problémájukat. A vizitdíjból 20 milliárd forint bejön. Lehet azt mondani, hogy ez semmi. Mv.: - Hát költségvetési szinten nagyon úgy tűnik. Gyurcsány Ferenc.: - Ennél sokkal kisebb problémák, ennél sokkal kevesebb pénz hiánya is nagyon nagy gondokat tud okozni. És van még valami ami nagyon fontos. Kornai professzor mondta ezt éppen önnek talán
Gyurcsány-interjú az egészségügyről by andraspe [MNSZKorAP/DOC002473/000797]
-
Nemzeti Fejlesztési Terv kibontásának a határán, 400 milliárdot kell az egészségügyi fejlesztésre fordítani, az meglehetősen sok pénz. És nyilván, melyik intézményt kell fejleszteni, az melyik hosszútávon megmarad. Nagyon rossz lenne, hogy ha elkennénk a fejlesztési pénzeket, mindenhova egy picikét. Ezért azt mondtuk, hogy döntsünk gyorsabban annak érdekében, hogy nehogy a fejlesztésekről szóló döntés ne lehessen szinkronban, mert elvileg most már dönteni kell idén tavasszal. Azaz a fejlesztési döntést és a szerkezetről szóló döntést kellett szinkronba hozni. Ez volt a fő ok. Mv.: - Aha
Gyurcsány-interjú az egészségügyről by andraspe [MNSZKorAP/DOC002473/000797]
-
mindenki telefonálni a legjobb sebész vagy nem tudom én, térdspecialista után? Gyurcsány Ferenc: - Amúgy ennek is van egy ilyen szabályrendszere, hogy az ember nem össze-vissza választhat magának természetesen orvost, hanem van egy folyamatos beutalási rend viszonylag nagy szabadsággal és aki azt mondja, hogy én ebből önállóan szeretnék saját magamnak rendelni, az az igénybe vett plusz szolgáltatás egy részét meg kell fizetni. Mi szemérmesek vagyunk. Mv.: - De mondjuk egy szabolcsi faluban élő ember, ha térdproblémája van, a nyíregyházi kórházba ha eljut, akkor ott ugyanolyan
Gyurcsány-interjú az egészségügyről by andraspe [MNSZKorAP/DOC002473/000797]
-
biztosan van. De hogy itt ez minőségről szól döntően,... beszéltünk már korábban a standardekről, hogy ugyanazt kell kapnia mindenkinek. Ez itt ebben a lényeg. Hogy itt a hozzáférés egyenlőségét javítani kell, de nem szabad szemérmesnek lenni, ma sincs egyenlőség, csak azt mondjuk, hogy aki többet akar, többre vágyik, az fizesse meg. És az is igaz hozzáteszem, hogy ez döntően a középosztályok problémája. Mert a szabolcsi kis faluban azt gondolj... ugye van szabad orvosválasztás. Dehát egyetlen egy belgyógyász van a szomszédos kisvárosban. Két darab
Gyurcsány-interjú az egészségügyről by andraspe [MNSZKorAP/DOC002473/000797]
-
azt kell mondani, ez nem normális, ez nincsen rendben. Ez rombolja a nemzeti közösséget. Ilyenkor tessék patriótának lenni. Ilyenkor tessék hazafinak lenni, hogy nekem nem jár több, mint amennyi jár annak a fejkendő néninek ott valahol Battonya környékén. És akkor azt mondják, hogy a hétszázát, ezek felelősen járnak el, ezek a magyar politikusok meg magyar elitbe tartozók. Mv.: - De ugye most nem a szabad orvosválasztás ellen beszélt. Gyurcsány Ferenc: - Ó, egyáltalán nem. Ezekbe nagyon nehéz visszalépni, és nem is szabad eltörölni. De hogy
Gyurcsány-interjú az egészségügyről by andraspe [MNSZKorAP/DOC002473/000797]
-
tudja pontosan. Adjon akkor mindjárt a miniszterelnök egy definíciót. Mi az a biztosítási rendszer? Gyurcsány Ferenc: - Az a biztosítási rendszer, hogy mi itt nagyon sokan, vagy a társadalombiztosítás esetén valamennyi polgár beteszünk egy előre meghatározott pénzt egy közös kasszába és azt mondjuk, hogy nem külön-külön fizetjük meg a mi gyógyító ellátásunknak a számláját, hanem ebből a közös kasszából mindenkinek fizetnek, mindenkinek kifizetik a számláját. Persze ezt azt jelenti, hogy lesz olyan, aki az adott évben többet fizet be, mert egyszer sem volt orvosnál
Gyurcsány-interjú az egészségügyről by andraspe [MNSZKorAP/DOC002473/000797]
-
elem. Hosszútávra is az lesz. Mégegyszer mondom, 90-95-98 százalékban biztosítási elem fog maradni és csak ilyen picike, mondhatni jelképes hozzájárulást fizetünk. Mv.: - Az azt jelenti, hogy egymás életmódjába bele fogunk szólni? Gyurcsány Ferenc: - Egyáltalán nem. Hiszen nem szólunk bele, csak azt mondom, hogy ha én nagyon pusztítom magamat, annak annyi következménye azért van, hogy picivel többet kell fizetnem. Az Isten mentsen meg bennünket ettől a mércsikéléstől. De attól a fajta rossz egalitáriánus, egyenlősdi eszménytől. Nézze, volt it egyenlő rendszer. A jegyrendszer az egy
Gyurcsány-interjú az egészségügyről by andraspe [MNSZKorAP/DOC002473/000797]
-
Ferenc: - 100 milliárdnak mondják, de ilyen szívességkereskedelem. Én szívességet teszek abban, te meg ebben neked, és azok akik a tetején vannak a rendszernek, azok között ez zajlik ma is, csak eldugva azok szeme előtt, akik ezt az egészet finanszírozzák. Én azt mondom, hogy nézzék, minden rendszert rombol az, hogy ha otthon azt mondanánk, hogy egyenlőek a gyerekeknek a zsebpénzei de van egy gyerek, aki állandóan titokban belenyúlhat a családi kasszába, a többiek nem is igen tudják ezt, és összekacsint mondjuk a papával vagy
Gyurcsány-interjú az egészségügyről by andraspe [MNSZKorAP/DOC002473/000797]
-
te meg ebben neked, és azok akik a tetején vannak a rendszernek, azok között ez zajlik ma is, csak eldugva azok szeme előtt, akik ezt az egészet finanszírozzák. Én azt mondom, hogy nézzék, minden rendszert rombol az, hogy ha otthon azt mondanánk, hogy egyenlőek a gyerekeknek a zsebpénzei de van egy gyerek, aki állandóan titokban belenyúlhat a családi kasszába, a többiek nem is igen tudják ezt, és összekacsint mondjuk a papával vagy a mamával. Mit mondanának a többiek? Azt mondanák, hogy ők be
Gyurcsány-interjú az egészségügyről by andraspe [MNSZKorAP/DOC002473/000797]
-
ha a látszat meg a valóság eltér egymástól. Mv.: - Nade ez az új rendszer akkor hogyan hozza létre ezt a biztonságot? Tehát mit tesz annak érdekében, hogy ezek, ha nem is kiegyenlítődnek de láthatóvá váljanak? Gyurcsány Ferenc: - Hát ugye ön azt mondta, hogy különböző biztosítási csomagok vannak és például az alapbiztosítási csomag, ami egyébként kötelező és lényegében úgy működik, mint ma, ott garanciát vállalunk kölcsönösen. Mi garantáljuk, hogy ezt a szolgáltatást mindenki megkapja, és te megkapod azt a jogot, hogy ez ki is
Gyurcsány-interjú az egészségügyről by andraspe [MNSZKorAP/DOC002473/000797]
-
kérdések. A harmadik pedig a fejlesztésnek a dolga. Ez a három van előttünk, én úgy látom, hogy az összes fontos döntés az idejében meg fog születni. 2008-ban már e tekintetben inkább az új rendszer begyakorlása, a fejlesztések elindulása lesz. Ha azt mondják, hogy lesz -e közben kisebb-nagyobb korrekció, az szinte egészen biztosan. Aki már épített életében egyszer házat, az tudja, bármennyire kész a terv, mikor a kőműveseket ott dolgoznak, időnként azt mondja, hogy na nem. Ezt az ajtót egy fél méterrel arrébb kell
Gyurcsány-interjú az egészségügyről by andraspe [MNSZKorAP/DOC002473/000797]
-
inkább az új rendszer begyakorlása, a fejlesztések elindulása lesz. Ha azt mondják, hogy lesz -e közben kisebb-nagyobb korrekció, az szinte egészen biztosan. Aki már épített életében egyszer házat, az tudja, bármennyire kész a terv, mikor a kőműveseket ott dolgoznak, időnként azt mondja, hogy na nem. Ezt az ajtót egy fél méterrel arrébb kell tenni, akkor egy picikét igazítsunk. Azaz én azt nem tekintem nagy bajnak, hogy ha apró korrekciók vannak folyamatosan, viszont azt fontosnak tartom innentől kezdve, hogy jobban lehessen látni az egymás
Gyurcsány-interjú az egészségügyről by andraspe [MNSZKorAP/DOC002473/000797]
-
itt most a RET -e, a Regionális Egészségügyi Tanács vagy Tanácsokra gondolok, amelyek hát egyhangúlag ugye visszadobták a labdát. Gyurcsány Ferenc: - A Regionális Egészségügyi Tanácsokban talán Budapest kivételével mindenütt ellenzéki többség van. Hogy igaz vagy nem igaz, nem tudom, nekünk azt mondják, hogy ez egy legfelsőbb szinten eldöntő tudatos stratégia, hogy nemet kell erre mondani. Mv.: - Márhogy a Fidesz eldöntötte, hogy... Gyurcsány Ferenc: - Igen, hogy nem szabad megállapodni. Van egy jó ellenpéldánk és az elmúlt napokban Dél-Dunántúlon az egészségügyi intézmények vezetői azt mondták
Gyurcsány-interjú az egészségügyről by andraspe [MNSZKorAP/DOC002473/000797]
-
mondják, hogy ez egy legfelsőbb szinten eldöntő tudatos stratégia, hogy nemet kell erre mondani. Mv.: - Márhogy a Fidesz eldöntötte, hogy... Gyurcsány Ferenc: - Igen, hogy nem szabad megállapodni. Van egy jó ellenpéldánk és az elmúlt napokban Dél-Dunántúlon az egészségügyi intézmények vezetői azt mondták, hogy őket nem érdekli sem a pártutasítás, sem más, ők meg tudnak állapodni. És Dél-Dunántúlon a kórházak vezetői megállapodtak és a törvénynek megfelelően szűkített, átalakított kapacitást a törvénynek megfelelő szellemben fel tudták osztani. Mv.: - A Tanácsban ott is fideszes többség van
Gyurcsány-interjú az egészségügyről by andraspe [MNSZKorAP/DOC002473/000797]
-
Ferenc: - Igen, de nem a Tanácsban állapodtak meg, mégegyszer mondom. A Tanács nem tudott megállapodni, nemet mondott. Erre azt mondták a kórházi vezetők, hogy ha ti nem tudtok megállapodni, akkor mi megállapodunk nélkületek. Azaz vannak itt bíztató jelek is. Én azt mondom, hogy ha elfogadjuk azt, itt hadd mondjak egy példát. Magyarországon százezer lakosra 600 kórházi ágy jut, Németországban 400. 50 százalékkal több. Ugyanakkor családi orvosban éppen fordított az arány. Itt hozzá kell nyúlni. Hát azzal nem lesz jobb az egészségügy, ha nemet
Gyurcsány-interjú az egészségügyről by andraspe [MNSZKorAP/DOC002473/000797]
-
de feltehetően ugyanúgy vélekedne pró is, kontra is valamenynyi vélekedő, mert mitől vélekedne másképp. Ha valaki Wagner esetében kiáll a mű független értékelése és a művészet nyilvánosságának szabadsága mellett, akkor echte náci szerzők esetén is ki kell állnia. Ha valaki azt mondja, hogy ha ma lehet Wagnert játszani Izraelben nyilvános koncerten, akkor holnap akármelyik náci tömeggyilkos műalkotását is lehet, akkor igaza van. Igen, ez ezt jelenti. A reneszánsz művészete tele van köztörvényes bűnözők, gyilkosok és véres kezű martalócok remekműveivel, Cellinitől Gesualdóig. Wagner szabadsága
A száműzött Walkür [MNSZKorAP/DOC002349/000909]
-
lakó szülőföldjéről és magyarságáról beszél Mv: Egy ember, aki semmi áron nem hagyná el szülőfaluját. A határ közelében fekvő Szilágypér alpolgármestere után halljuk egyik lakójának vallomását szülőföldjéről és magyarságáról. Péli Tiborral Benkei Ildikó Sződemeteren, Kölcsey születésnapjának emlékünnepségén találkozott. Riporter: Ön azt mondta, hogy a 22 megemlékezésből húszon itt volt. Megszólaló: Igen, mert kétszer beteg voltam. Nagyon, de akkor igazán nagyon. Riporter: Miért érezte ezt ilyen fontosnak? Megszólaló: Én szilágypéri születésű vagyok. Először is, hogy ott kezdjem meg jöttünk a vásárra, vagy valami okból
Magyar Rádió - leiratok [MNSZKorAP/DOC002951/000099]