171,426 matches
-
az épület, amit ő épített. Beljebb a kórház területén, két emeletes sebészeti korpuszt, azt is ő építette. Ő még tanár is volt. Nagyon kevés volt az egészségügyi munkás ezen a részén Magyarországnak. Tehát akkor ő itt, egy bábaképzőt szervezett. Mindig azt mondom, hogy a múlt előtt vegyünk le... és vegyük át, hozzuk át magunkkal azt, ami ott jó volt. És hajtsunk fejet, nézzünk előre, lépjünk és dolgozzunk. És nagyon sok mindent kell még megtennünk. I.A.: - Kárpátalján, mintegy 260 egészségügyi intézmény van. A leggyakrabban
MR1 - Határok nélkül [MNSZKorAP/DOC002933/003346]
-
jár el. A CIB közleménye szerint mintegy 50-en jelentek meg a bankfiókban, valós kérdésekkel nem fordultak a munkatársakhoz, ugyanakkor félelmet keltő módon viselkedtek a pénzintézet dolgozóival és ügyfeleivel szemben. Éliás Ádám, a Vállalkozások Érdekvédelmi Szövetségének elnöke az Origo internetes újságnak azt mondta, hogy nem volt félelemre okot adó esemény. A demonstrációt azért tartották, mert a CIB Bank nem fizette ki az egyik képviselt cégüket.
KOSSUTH - Krónika [MNSZKorAP/DOC002923/003700]
-
egy részét más célra, a szociális ellátásra kívánja átcsoportosítani a kormány. Az Unió bővítéséért felelős brüsszeli biztos szerint az új tagok felvétele nem veszélyezteti a munkahelyeket a jelenlegi tagországokban. Günter Verheugen egy német lapban a Németországban foglalkoztatott lengyel vendégmunkásokra hivatkozva azt mondta, hogy pont a német parasztszövetség tiltakozna először, ha korlátoznák a keleti munkaerő beáramlását. A szakember úgy vélekedett, hogy a keleti bővítés élénkíteni fogja a gazdasági növekedést a most még aggodalmaskodó keletnémet tartományokban is. Az izraeli kormány visszautasította az ottani keresztény egyházak
HÍREK - Kossuth 15.00 [MNSZKorAP/DOC002323/002844]
-
is beférkőzött. A büntetőüggyel nem foglalkoznak, csak a nemzetbiztonsági kockázatokkal. Kotsis Márk (riporter): - Tóth Károly a szakbizottság szocialista alelnöke szerint most igazolódni látszanak azok a félelmek, hogy nagyon könnyen beszerezhetők olyan eszközök, amelyekkel bárki törvénytelen megfigyeléseket végezhet. Tóth Károly: - Nem azt mondtam, hogy ennél a cégnél, mert azt nem tudom. De valóságos az a veszély, hogy olyan technikai eszközök birtokába kerülhetnek cégek, amelyekkel olyan információk is megszerezhetők, amelyekre egyébként a törvény erejénél fogva nem jogosultak. Riporter: - Demeter Ervin, a Fidesz szakpolitikusa, volt titkosszolgálati
MR1 - Krónika [MNSZKorAP/DOC002931/001898]
-
a magyar parlamenti pártok közül a legrégebbi - mutatott rá. Mint mondta: az egészséges társadalom felépítéséért kívánnak dolgozni. Kifejtette: számos kezdeményezésük volt, ami ezt szolgálta, ezek közül megemlítette a családi adózásról, a családok csődvédelméről, és a nyugdíjrendszerről szóló indítványokat. Harrach Péter azt mondta, hogy ezeket továbbra is képviselik. Hozzátette: az a szándékuk, hogy a nagy társadalmi felhatalmazás birtokában nem csak frakció- és pártszövetségen belül valósítják meg az együttműködést, hanem a parlament frakciói között is erre törekednek majd. A határozott és a felhatalmazásból következő egyértelmű
Fidesz-KDNP: Lázár és Harrach a két frakcióvezető [MNSZKorAP/DOC002378/001753]
-
cseheknek adandó mentességet nem most kell ratifikálniuk a tagállamoknak. " Nem tudom, mikor, de egy későbbi időpontban " - mondta Reinfeldt. Jan Fischer cseh miniszterelnök szerint immár semmi nem akadályozza a Lisszaboni Szerződés csehországi ratifikációs folyamatának gyors lezárását. Jirí Weigl, Klaus hivatalának vezetője azt mondta, hogy a köztársasági elnök nagyon jónak találja az elért eredményt, és nem fog több aggályt felvetni a szerződéssel kapcsolatban. José Manuel Barroso, az Európai Bizottság elnöke is úgy értékelte a fejleményeket, hogy minden politikai akadályt sikerült eltávolítani az útból, és hogy
Klaus aláírja Lisszaboni Szerződés ratifikálását by Unknown [MNSZKorAP/DOC002233/003446]
-
az van, de lakás kéne nekünk gyorsan. " Hozzátette, hogy semmiképpen nem tudnak maguknak lakást venni, mert a bankban nem kapnak hitelt, félretenni meg nem tudnak. " Ha egy cigány elmegy keresni, nem adnak neki munkát. Én két hónapig kerestem, mindenütt csak azt mondták, hogy nincs felvétel " - panaszolta. Egy férfi, aki leszázalékolt élettársával az egyik lerobbant bérházban lakik, megmutogatja a beázásokat a falon. " Le kellene cserélni a csöveket az egész házban. Mi felújítottuk ezt a lakást ahogy tudtuk, de önerőből ezt már nem tudnánk kifizetni
A lakókkal újítják fel a józsefvárosi gettót by zsuzsannaw [MNSZKorAP/DOC002471/002112]
-
hogy szülőföldjén maradhasson. Erről Németh Zsolt külügyi államtitkár beszélt a debreceni Ady Akadémián tartott előadásában. A külügyminisztérium cáfolta a belgrádi állítást, hogy Magyarország zavarja a jugoszláv illetve a szerbiai állami televízió és rádió műsorait, a Hírközlési Főfelügyelet mérőszolgálati igazgatója pedig azt mondta, hogy erre senki nem kért engedélyt tőlük. Borisz Jelcin kinevezte miniszterelnöknek Vlagyimir Putyint. A 46 éves új kormányfő parlamenti meghallgatásakor a rendteremtés szükségességét hangsúlyozta. A dagesztáni válsággal kapcsolatban kijelentette, hogy Oroszország területi épsége megkérdőjelezhetetlen.
HÍREK - Kossuth 4.30 [MNSZKorAP/DOC002322/001207]
-
háromezer tigris él már csak vadon, és élőhelyük hét százalékra zsugorodott az egy évszázaddal ezelőttihez képest. " Ez tragédia " - mondta az orosz kormányfő, aki maga is élharcosa a tigrisek, főleg az orosz Távol-Keleten élő legnagyobb alfaj, a szibériai tigrisek megmentésének. Putyin azt mondta, hogy a tanácskozásnak határozott eredménnyel kell végződnie, mert a cél az, hogy a vadon élő tigrisek állománya 2022-ig megduplázódjon. " Nem a következő választásokra, hanem a jövő nemzedékeire gondolunk, akiknek hátra kell hagynunk mindazt, amit csodálunk. Senki nem vetheti a szemünkre, hogy
Leonardo DiCaprio a tigrisek megmentéséért [MNSZKorAP/DOC002395/022634]
-
ha valamit kifogásolnak, akkor az én döntésemet kifogásolják, ugyanis, én javasoltam azt, hogy idén először, a román közösségnek, nyújtsuk meg, azt a kulturális autonómiát, amit mi, magyarok is, Erdély más területén, ahol kisebbségben vagyunk, ezt igényeljük, a román közösségtől. Ezért, azt mondtam, hogy amennyiben a román tanácsosok, egyességre jutnak és ugyanazt a jelöltet, támogatják, akkor mi magyarok, azt a jelöltet fogadjuk el, függetlenül attól, hogy mi a véleményünk erről az emberről. Én, azt hiszem, hogy elsősorban, a román közösséget minősíti az, hogy milyen
MR1 - Határok nélkül [MNSZKorAP/DOC002937/002581]
-
dadám... Sándor Erzsi riporter: - Körülötted jó sok nő volt. Hegyi Barbara: - Főleg nők. Bernarda alba háza az én nagynéném szerint. De ők nagyon nagy szenvedéllyel és szeretettel és türelemmel csinálták ezt, még akkor is, hogy ha utólag biztos az anyám azt mondaná, hogy dehogy is, de én a szeretetet láttam rajtuk, és engem az nagyon megfogott. Sándor Erszi riporter: - Miden van, az előételtől az utóételig, a csokoládéig. Ott jöttem zavarba. Hegyi Barbara: - A csokoládénál. Sándor Erzsi riporter: - A csokoládénál igen, igen, ott zavarba
Kossuth - 180 perc [MNSZKorAP/DOC002896/000828]
-
Az al-Arabíja tévé azt jelentette, hogy a biztonsági erők helikoptereket is bevetettek a fegyveresek ellen, s a mentők több sebesültet szállítottak el a helyszínről. A hírtelevízió úgy értesült, hogy este két gyanúsítottat elfogtak, akik megpróbáltak autón elmenekülni. A belügyi szóvivő azt mondta, hogy a tűzharcban, amely még kora este is folyt, két rendőr megsebesült. A támadók számáról nem volt hajlandó felvilágosítást adni. A szaúdi állami tévé szerint legalább hárman barikádozták el magukat a börtön tőszomszédságában, és az esti autós üldözés során egy további
Dzsiddában lelőttek két szaúdi rendőrt by jozsefh [MNSZKorAP/DOC002511/000285]
-
erre most úgy tűnik, meglenne az esély, nem engedi a kormány, hogy az év végéig húzódjon a reálhozamok kifizetése, és a magánnyugdíj-pénztári vagyon átadása - közölte Selmeczi Gabriella miniszterelnöki megbízott. Selmeczi Gabriella: - Ezért ez a törvény, amelyet hétfőn a parlament elfogadott, azt mondja, hogy június 12-vel a vagyont át kell adni az Államadósságcsökkentő és Nyugdíjreform Alapnak. Ugye, ez az az állami alap, amely a jövőben kezelni fogja ezt a vagyont, amely a magánnyugdíj-pénztárak felől átjön, és kormányrendeletben fogjuk meghatározni azt a két hetet, amíg a
MR1 - Krónika [MNSZKorAP/DOC002935/002440]
-
azért szavaznak a Polgári Törvénykönyvről, azért így vagy úgy foglalkoznak a médiatörvény-tervezettel, résztörvényekkel, tehát miért nem fér be éppen a kisebbségek képviseletének a kérdése a tárgykörök közé? Kállai Ernő kisebbségi ombudsman: - Erről van egy nyilvános álláspont a politika részéről, amelyik azt mondja, hogy de foglalkozunk és dolgozunk rajta, és különböző munkacsoportok vannak, amelyek megalakulnak, és megszűnnek, satöbbi, ez a nyilvános álláspont, és van egy valószínűleg nem nyilvános álláspont, ami nem a nyilvánosság előtt hangzik el, amikor azt mondják, hogy bizony sok ez a
MR1 - Jelenlét Szombat [MNSZKorAP/DOC002931/003378]
-
a politika részéről, amelyik azt mondja, hogy de foglalkozunk és dolgozunk rajta, és különböző munkacsoportok vannak, amelyek megalakulnak, és megszűnnek, satöbbi, ez a nyilvános álláspont, és van egy valószínűleg nem nyilvános álláspont, ami nem a nyilvánosság előtt hangzik el, amikor azt mondják, hogy bizony sok ez a tizenhárom közösség Magyarországon, s félnek attól, hogyha legalább tizenhárom olyan parlamenti képviselő bekerül a parlamentbe, akik esetleg kormányalakítást befolyásoló tényezők lehetnek, hát az nem jó senkinek, mert ettől félnek, azt mondják, hogy nyilván a kisebbségi közösségek
MR1 - Jelenlét Szombat [MNSZKorAP/DOC002931/003378]
-
előtt hangzik el, amikor azt mondják, hogy bizony sok ez a tizenhárom közösség Magyarországon, s félnek attól, hogyha legalább tizenhárom olyan parlamenti képviselő bekerül a parlamentbe, akik esetleg kormányalakítást befolyásoló tényezők lehetnek, hát az nem jó senkinek, mert ettől félnek, azt mondják, hogy nyilván a kisebbségi közösségek tagjai olyanok lesznek, akiket majd meg lehet venni valamelyik politikai oldal részéről, és akkor befolyásolni lehet, hát nem tudom, hogy ettől reális -e félni, még az a szerencse, hogy a mai parlamentbe senkit nem lehet megvenni
MR1 - Jelenlét Szombat [MNSZKorAP/DOC002931/003378]
-
munkatársa, és én elmeséltem, hogy Magyarországon milyen jogi szabályozás van fejlesztési pénzek vonatkozásában, úgy nevetett, hogy csapkodta a térdét, hát hogy azt mondta: ilyet ő még nem is hallott, tehát hogy így, így bemondásra szét lehet osztani pénzt, és akkor azt mondjuk, hogy utána mondjuk a cigányokra vagy horvátokra vagy bárkire költöttük, mikor azt sem tudjuk, hogy tényleg odament -e ez a pénz, hát ez, ez így, ez így lehetetlen! Mv.: - Két területet emelt még ki, hogy mindenképp foglalkozni fog vele az elkövetkezőkben
MR1 - Jelenlét Szombat [MNSZKorAP/DOC002931/003378]
-
Az egyik legnagyobb hazai gazdaságkutató cég egyik első embere szerint elég a vártnál valamivel nagyobb fogyasztás vagy a bérek visszaesése, s máris feljebb kúszik az államháztartási deficit. A kutatók összességében tehát nincsenek meglepve, a lapunknak ugyancsak nyilatkozó Belyó Pál egyenesen azt mondta, hogy optimista. Kedvező jeleket lát a nemzetközi folyamatokban arra vonatkozóan - a német konjunktúra, a világ több gazdasági erőpontjának talpra állása -, hogy lasulhat a válság. A Ecostat főigazgatója emiatt sem gondolja úgy, hogy 5-5,5 százaléknál magasabb lehet idén a GDP visszaesése. Ami
Változathat az IMF a várt makrokilátásokon [MNSZKorAP/DOC002370/002307]
-
ökológiai határérték rendszer kellőképpen szigorú ahhoz, hogy emberi egészségre nem jelentsen veszélyt az ilyen határértékeknek megfelelő vízminőség. Riporter: - Ön szerint veszélyben van -e a Kraszna élővilága? Szőke Sándor: - Véleményem szerint abszolult nincs veszélyben ebből a szempontból. Riporter :- El tudná nekem azt mondani, hogy mondjuk 1999-ben hányszor találkoztak olyan problémával, hogy a román fél szennyezte a Krasznát? Szőke Sándor :- Évente egyszer-kétszer előfordul, általában szerves szennyezésre utal. A folyó színe sötét lesz, bűzös lesz, oxigénhiányos lesz. Általában ilyen szennyezésekkel találkozunk.
Nincs veszélyben a Kraszna? [MNSZKorAP/DOC002325/002148]
-
ember az alapító tagság, ma már ez olyan 300-500 fő között tehető azon szimpatizánsok száma, aki mind szóban mind tettben azért megnyilvánítja, hogy ezzel a gondolkodásmóddal egyetért, a fő irányvonalunk az, hogy egy átlátható adományozási portált hoztunk létre, ha valaki azt mondja, hogy van valami körülötte, ami felesleges, felajánlja az oldalon keresztül, és mi eljuttatjuk ahhoz, akinek arar szüksége van. Mv: - Említette az adó egy százalékos felajánlást, eddig mennyi felajánlást kaptak? Rózsahegyi Márk: - Az első időszakban olyan 80 fő volt, minden évben egyre
MR1 - 180 perc [MNSZKorAP/DOC002903/003722]
-
fő közötti egy százalék az, amit szervezetünk számára felajánlanak. Rip: - Mi történik, hogyha módosul a törvény? Rózsahegyi Márk: - Alapjában véve, azt, hogy a kiegészítő normatív támogatás eleve létezik Magyarországon, én ezt már nem is tartom egy jó dolognak, a törvény azt mondja, hogy az egyház és az állam különüljön el. Ha megvonják tőlünk ezt a kiegészítő normatív támogatást, ami mondjuk éves szinten ilyen nyolcszázezer és egymillió kétszázezer forint közötti összeg, nem fog a történet minket földhöz vágni, azért azt, hogy létezik Magyarországon egyház
MR1 - 180 perc [MNSZKorAP/DOC002903/003722]
-
területen, az orosz légtéren keresztül. A legfogasabb kérdésről, tehát arról, amiről valószínűleg nincs megállapodás, arról közös nyilatkozat készült. Hogy pontosan mi van benne, nem lehet tudni. Ez a rakétaelhárító rendszerek európai telepítésének az ügye. Az oroszok nem szeretnék, az amerikaiak azt mondják, hogy persze azért meg kell csinálni, csak nem most. Majd ha nyilvánosságra hozzák a szöveget, akkor talán kiderül, hogy mi áll benne. A lényeg azonban az, és ezt mindkét elnök hangsúlyozta, Medvegyev úgy fogalmazott, hogy új lapot nyitunk a kapcsolatokban, a
MR1 - Krónika [MNSZKorAP/DOC002918/001965]
-
legyen éjszakai verseny, tulajdonképpen Burnie Eclestoné, de a Formula-1-ben ezt nem tudta kivitelezni, a Dorna és a katariak nem szóltak semmit, hanem megépítették a világítást, meghívták a Motor GP világsztárjait, Valentino Rossit, Rickey Ebent, Loris Capinossit és a többieket, akik azt mondták, hogy ez így sajnos nem jó, megijednek a saját árnyékuktól, ahogy befordulnak a kanyarba, nem tudnak így motorozni, ezért az egész pályát átépítették, illetve a fényszórókat, és a világítótesteket, és most hetven focipályára elegendő fény van. Talmácsi Gábor hat futamgyőzelemmel a
Kossuth - Délután [MNSZKorAP/DOC002896/001889]
-
Kavalírová, a KPV elnöke a közelmúltban az MTI tudósítójának. A kommunizmus áldozatainak prágai emlékhelyét a Motol köztemetőben a kilencvenes évek közepén hozták létre azon a helyen, ahol 1954 óta tömegsír volt. Julius Mlcoch, a prágai temetkezési vállalat igazgatója az MTI-nek azt mondta, hogy a kilencvenes évek elejéig mintegy 3000 személy hamvait helyezték a hosszú évekig jeltelen tömegsírba. " 1965-ben ide szórták azon volt politikai foglyok hamvait is, akiknek urnáját addig a prágai Pankrác börtönben őrizték " - mutatott rá az igazgató. Esterházy János emléktáblája a felújított
Virágcsokrot vitt Schmitt Pál Esterházy prágai emléktáblájához by MTI, Felvidék.ma [MNSZKorAP/DOC002237/001047]
-
2013-11-23 Haverok a köbön Taxi 1998 - Akció, Vígjáték Megnézem(Indavideo) Megnézem(Zixshare)# Letöltöm (Depositfiles): Jelszo: filmvadasz Daniel, aki korábban pizzás fiú volt, most a taxi-iparban tapos. Ha azt mondjuk, hogy ez a srác sebességmániás, megközelítőleg sem írtuk le a v...
by Haverok a köbön [MNSZKorAP/DOC002157/015475]