171,426 matches
-
2013-12-29 Tiszai Mercédesz A telekomnál tényleg van kerületi kedvezmény meg áramkedvezmény együtt? most keresett meg egy emberke és azt mondta hogy az áram is olcsóbb lesz meg a tv+ internet+ telefon csak írjak alá egy két éves hűségnyilatkozatot!!! help
by Tiszai Mercédesz [MNSZKorAP/DOC002211/003114]
-
Tessék! Kis butykossal érkezett. " Igen, két litert szoktam venni, de még maradt a múlt hetiből, ezért csak egy litert és nagyon-nagyon örülünk neki, mert itt a környéken csak ez az egyetlen egy úr árul ilyen igazi, igazi tehéntejet. " Rip. - Azért azt mondta, hogy egy hete vette és még van belőle. " Igen. " Rip: - De az már milyen az? Aludtej. " Nem, fel szoktam forralni és forralva, és hűtőben és sokáig, három napig eláll. " Rip.- És mit szokott még venni, " Szoktam tehéntúrót venni, tejfölt venni, ezt
Kossuth - 180 perc [MNSZKorAP/DOC002923/002337]
-
tehát tulajdonképpen a visszajlezések nagyon jók. " Rip. - Ha úgy vesszük, akkor még olcsóbb, mint a bolti tej, itt a literje. " Igen, igen, olcsóbb. Szarvasmarháink azok kint az etyeki legelőn legelnek, tehát nagyon sok zöldet kapnak, állatorvos ellenőrzi őket, tehát én azt mondom, hogy a vásárlóknak a bizalma, ha el is tudjuk mondani ezeket a dolgokat, akkor még nagyobb. " Rip. - Egy nap körülbelül hány litert tud eladni? " Attól függ, hogy hol vagyok. Mondjuk itt vegyük azt, hogy egy olyan száz liter elmegy, tehát egy
Kossuth - 180 perc [MNSZKorAP/DOC002923/002337]
-
szóvivő a vizsgálatot. Ennek célja, hogy pontosan megállapítsák: a helyszínre elsőként érkező rendőrök mikor, mit csináltak, hogyan helyszíneltek. A szóvivő közölte: az elsőként Tatárszentgyörgyre érkező dabasi rendőrökkel azt közölte a holttestet megvizsgáló orvos, hogy az idegenkezűség kizárható. A tűzvizsgáló pedig azt mondta, hogy rövidzárlat okozta a ház leégését. A tatárszentgyörgyi gyilkosságot, amely hétfőre virradó éjszaka történt, először nem bűnügynek tartotta a rendőrség. Apa és ötéves fia holttestét egy lakástűz után találták meg, a támadás során két másik kisgyermek is megsérült, őket édesanyjukkal együtt
Belső vizsgálat a rendőrségnél a tatárszentgyörgyi ügy miatt by csabale [MNSZKorAP/DOC002476/000683]
-
még meg akarják mérettetni magukat. Így jutott el a két barát a Külső Világba, ahol Sub-Zero jelentkezett a viadalra, Smoke viszont csendben elrejtőzött, hogy ő meg kívülről meglepetésként tudjon majd rátámadni Tsungra. Kitana hercegnő szintén részt vett a Tornán. Nevelőapjának azt mondta, hogy ez kiváló al kalom a számára, hogy megölhessen pár földi harcost a császár nevében, valójában azonban fel akarta venni azokkal a kapcsolatot, különösen a bajnokkal, Liu Kanggel, akiben a legnagyobb reményt látta apja hatalmának megdöntésére. Ál-ikertestvére szintén jelentkezett a Tornára
Mortal Kombat II by Xqbot [MNSZKorAP/DOC002764/002760]
-
Beregsurányban - közölte a NAV észak- alföldi regionális bűnügyi igazgatóságának sajtóreferense szombaton. Jánvári-Stefán Regina főhadnagy elmondta: a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei településen egy férfi 50 ezer doboz illegálisan beszerzett cigaretta átpakolásához készülődött családi háza udvarán, amikor lecsaptak rá. A férfi a pénzügyi nyomozóknak azt mondta, hogy százezer forintért vállalta a raktáros szerepét ismeretlen emberek felkérésére. Az őrizetbe vett férfit jelentős értékre elkövetett költségvetési csalás megalapozott gyanúja miatt hallgatták ki. A bíróság elrendelte előzetes letartóztatását. Az ügyben az ismeretlen megbízók felkutatása még tart.© 2004-2013 TAS-11 Kft. Minden
[MNSZKorAP/DOC002187/000908]
-
1999. 09. 30. 05:32:00 Hírszerkesztőség HÍREK - Kossuth 06.30 - Ma újabb egyeztetés lesz az agrártárca 413 milliárdos igényéről, ezuttal a földművelésügyi miniszter és a kormányfő között. Torgyán József a Pénzügyminisztérium és a Kisgazdapárt szakértőinek tegnapi megbeszéléséről azt mondta, hogy közel kerültek a megoldáshoz.- A földművelésügyi miniszter és a lengyel mezőgazdasági miniszter helyettese lát esélyt arra, hogy a két ország véget vessen az agrár-vámvitának. Erről Torgyán József beszélt, miután részt vett a Közép-európai Szabadkereskedelmi Megállapodás, a CEFTA agrárminisztereinek budapesti tanácskozásán
HÍREK - Kossuth 06.30 [MNSZKorAP/DOC002322/004661]
-
agrárminisztereinek budapesti tanácskozásán. A lengyel miniszter-helyettes provokációnak nevezte azt a magyar lapértesülést, hogy Varsó újabb vámemelésre készül.- Jövőre 4 milliárd forinttal nő a közegészségügy költségvetési támogatása, és a mostaninál négyszázzal több munkatárssal dolgozhatnak a terület intézményei. Gógl Árpád egészségügyi miniszter azt mondta, hogy erre az uniós csatlakozás miatt is szükség van.- Az európai uniós követelményekhez igazodik az az intézkedés is, amelynek értelmében várhatóan 2001-től megszűnik a Magyar Villamos Művek monopóliuma a villamosenergia-piacon. Az átalakítástól az energiaár-emelkedés mérséklését és a cég hatékonyságának növelését is
HÍREK - Kossuth 06.30 [MNSZKorAP/DOC002322/004661]
-
Villamos Művek monopóliuma a villamosenergia-piacon. Az átalakítástól az energiaár-emelkedés mérséklését és a cég hatékonyságának növelését is remélik a szakemberek.- A gazdasági miniszter megerősítette, hogy a magyar állam eladja 25 százalék plusz egy részvényes tulajdoni hányadát a Mol Rt.-ből. Chikán Attila azt mondta, hogy az energia-árcsomag részeként elkészítették és a Parlament elé terjesztették a földgáz árának felszabadításáról szóló javaslatot.
HÍREK - Kossuth 06.30 [MNSZKorAP/DOC002322/004661]
-
hogy annak idején Massa is hasonló utat járt be, három szezont töltve a Saubernél, mielőtt továbblépett a Ferrarihoz, Sauber azt felelte: " Felipével nem lehet összehasonlítani, mert neki már szerződése volt a Ferrarival, amikor hozzánk igazolt. " A Sauber vezérigazgatója, Monisha Kaltenborn azt mondta, hogy mivel Pérez tagja a Ferrari tehetségkutató programjának, a Ferrari Driver Academy-nek, előre tudták, hogy a tesztre idővel sor kerül. " Az akadémiát azoknak találták ki, akik a Forma-1-be szeretnének kerülni, ő viszont már ott van, ezt nem szabad figyelmen kívül hagyni
Sauber: Pérez nem megy a Ferrarihoz by farkas1pete208 [MNSZKorAP/DOC002444/001208]
-
Oz doktort először a homeopátiáról kérdeztem.- A homeopátia alapelve az - mondja a professzor - hogy a hatóanyagok képesek arra, hogy megváltoztassák bizonyos molekulák energiaállapotát. Ez az energiaállapot-változás pedig a maga részéről átalakítja a test belső funcionális folyamatait. A nyugati gondolkodásmód alapján azt mondjuk, hogy mindez csak akkor hihető, hogyha sikerül igazolni, nagy számú esettel dokumentálni, hogy igaz. Ez azonban még várat magára. Ennek alapján persze logikus volt a következő kérdés: elégséges kutatást folytatnak -e az alternatív vagy kiegészítő orvoslás módszereinek vizsgálatára? - Nem hinném, hogy
A komplementer medicina és a hagyományos orvoslás viszonya Amerikában [MNSZKorAP/DOC002326/004575]
-
kellene fókuszálni. Ugye az alkotó munka az szabdságot igényel és sajnos ezek nagyon sok erőt felemésztenek ezek a torzsalkodások. Ez az egyik veszélye, hogy az akkreditációs felkészülést nem tudjuk esetleg úgy véghezvinni. A másik az, hogy hát a feles megosztódás azt mondja, hogy a folyó két partjára kerültünk, tehát az egyik oldalon az egyik fél, a másik oldalon a másik fél. Én a másik félről beszélek, nem az ellenfélről. Én még mindig bízom a hídépítésben. Trmészetese, hogy nekem is eszembe jut az a
MR1 - Határok nélkül [MNSZKorAP/DOC002939/000336]
-
nem az ellenfélről. Én még mindig bízom a hídépítésben. Trmészetese, hogy nekem is eszembe jut az a magyar átok, viccben ugye, hogy két emigráns magyar is megalakít három pártot, az enyémet, tiédet és a miénket, de az egyetemi szellemiség valójában azt mondja, hogy üljünk le és tárgyaljunk. B.P.: - Aztán valami más történt, de már az interjú elkészülte után. Strédl Terézia és 7 tanácstag társa lemondásával a Sellye Egyetem Tanácsa határozatképtelenné vált. A folytatást természetesen mi is nyomon követjük.
MR1 - Határok nélkül [MNSZKorAP/DOC002939/000336]
-
Gábor :- Nem, a fürdőket sem érinti, mert gyakorlatilag a támogatási ár összegét megemelték ugyanakkora összeggel, mint amekkora összeggel csökkentették. Tehát ugyanott vagyunk mint eddig, csak azt az összeget, amit eddig kapott a fürdő mondjuk egy medencefürdőért 329 forintot, eddig erre azt mondták, hogy 100 százalék, július elsejétől ez csak 85 százalék, tehát a teljes ár 387 forint lenne, amit így se, úgy se kap meg a fürdő. Riporter :- Ugyanakkor tapasztalták -e önök azt, hogy mert ezek a szolgáltatások ingyenesek, nem igazán veszik igénybe
Csökkenti a tb a gyógyfürdők támogatását [MNSZKorAP/DOC002328/000533]
-
Az új szabvány lényegesen erősebb földrengést feltételez, talán nagyobb gyakorisággal is, mint az eddigi, továbbá az épületeket sokkal hosszabb időre kell tervezi. Azzal gondolkozik, hogy egy családi háznak legalább 120 évig állnia kell. Ez megosztja a szakmát, mert a statikusok azt mondják, hogy talán kicsit túlzás amit be akarnak vezetni. Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy több betonacélt, magasabb minőségű betont kell beépíteni, sűrűbb megtámasztásokat és megerősítéseket kell alkalmazni. Ez persze a költségekben is jelentkezik, 20-25 százalékkal drágul a szerkezetépítés mondja a szakember
Szigorodnak az építési szabályok by Tóth Alex [MNSZKorAP/DOC002612/001101]
-
a blog nyomán) ahol a szerző is a szilárd falazatot javasolja, valamint olvastam Rosa és a többi tyúktartó hosszas küzdelmeit a különféle élősködőkkel. A lekapart falakat újravakoltam hogy eltüntessem a repedéseket. Borzasztó trehány munkát végeztek az építők! Azt hiszem elég azt mondanom hogy erre a helyiségre elment vagy 100kg vakolat és így sem egyenes csak viszonylag sima felületet sikerült kialakítani. Betömtem minden lehetséges élősködő búvóhelyet és igyekeztem minden egyenletlenséget legalább lekerekíteni. Az ajtó fém kerete szerencsére egészen jó konstrukció volt így a deszkákat
by Rosa Rugosa [MNSZKorAP/DOC002184/021310]
-
hogy Moszkvában elhangzott: ha a 2008-as grúz háború idején már rendelkezésre álltak volna ilyen hajók, akkor a hadi célokat 26 óra helyett 40 perc alatt elérte volna az orosz haderő. Lavrov ezekről a fenntartásokról nem beszélt párizsi közös sajtótájékoztatón, és azt mondta, hogy a tárgyalások intenzíven folynak, és az sem akadály, hogy nemzetközi versenytárgyalást írtak ki a fegyvervásárlásra. Erre a kormányzati beszerzésekre vonatkozó szabályok miatt van szükség, de Párizzsal így is exkluzív tárgyalás folyik - mondta. A két fél a közel-keleti béketárgyalásokat érintve nagyon
Rászállt Iránra Franciaország és Oroszország [MNSZKorAP/DOC002395/021095]
-
egyáltalán azt, hogy Isten használjon is téged mások megmentésére? Tudod... Az életemben gyakran voltam azon a gondolaton, hogy " de jó lenne minél több embert a szeretet irányába vinni... ", az igei szólás elhívására több mint egy évet vártam, és végül Isten azt mondta, hogy " áldássá akar tenni mások számára... " Amikor te is életed megélése közben azon gondolkodol, hogy " mi is a terved valójában velem Istenem... ", mindig legyen az előtted, hogy az Úr Isten áldássá akar téged tenni mások előtt... Persze felmerülhet a szívedben a
by János Garancsi [MNSZKorAP/DOC002203/007047]
-
2013-12-29 Attila Mikus igen ezzel én is tisztában vagyok, van switch, kb végtelen lehetne de a boltban azt mondták hogy max 3, de várom a telekom válaszát.
by Attila Mikus [MNSZKorAP/DOC002203/004729]
-
új jogszabályok miatt örültek, hiszen tavasz óta felemelték a bírságot. Akinek a földjén június 30. után tenyész a gaz, az 20 ezertől 2 millió forintig terjedő bírságot fizethet, az önkormányzatok pedig az eddigieknél könnyebben rendelhetnek el kényszerkaszálást. A fideszes Illés Zoltán azt mondta, hogy szeptemberben kezdeményezni fogja parlamenti bizottság felállítását parlagfű-ügyben. A Parlagfűmentes Magyarországért Egyesület elnöke szerint kormánybiztost kellene kinevezni a gyom kiirtásáért. Orosz Sándor szocialista képviselő szerint öt-hat év hatékony munkájával el lehetne érni, hogy már csak nyomokban lehessen megtalálni a parlagfüvet. Látványos
A törvény ellenére burjánzik a parlagfű by peterma [MNSZKorAP/DOC002471/001779]
-
drámai a különbség, mégis jobban szeretem a francia üzemanyagot. " A benzin még csak nem is olcsóbb, mondja a holland fiatalember, aki kocsival jött Budapestre nyaralni, pedig a kocsi valamiért többet fogyaszt itt Magyarországon, mint Hollandiában. " Beszéltem külföldi fiatal sofőrökkel, akik azt mondják, hogy az ő autójuk lényegesen kisebb erővel bir itt Magyarországon, néhány kilóméter/per órával lassabban tud csak menni az autó maximum sebességen, és gyengébb a gyorsulása is. Elképzelhető -e az, hogy Hollandiában, Németországban, Franciaországban azok az adalékok, amelyek az ottani gépjármű parknak
Benzin-II.rész [MNSZKorAP/DOC002322/000673]
-
és gyengébb a gyorsulása is. Elképzelhető -e az, hogy Hollandiában, Németországban, Franciaországban azok az adalékok, amelyek az ottani gépjármű parknak és klímának megfelelnek azokból itthon más hatást vált ki a hazai benzin, esetleg ugyanannál a társaságnál is? C.M. :- Én inkább azt mondanám, hogy az itteni viszonyokra kifejlesztett üzemanyag-adalék és az ehhez a gépkocsi parkhoz és az ittani közlekedési morálhoz kifejlesztett üzemanyag adalékok elképzelhetően valamivel kisebb teljesitményt nyújthatnak egy korszerűbb gépkocsimotorban, mint a mi átlag motorjaink. Riporter :- Hogyan hozható kapcsolatba az adalékanyag a közlekedési
Benzin-II.rész [MNSZKorAP/DOC002322/000673]
-
a fősecus ugye aki két évet üldögélt ki tudja milyen jó körülmények között, most egy biztosító cégnek a vezérigazgatója .És ezeknek a helyzet ismerete és helyzet felmérése és hozzáállása biztosan nem változott. Benkei Ildikó: - A temesvári ünnepségek alkalmából Orbán Viktor azt mondta, hogy bár megbuktak a diktatúrák a rendszerváltozás után húsz évvel még mindig nem ért véget az átmeneti korszak. Önnek és az emberi jogok többi képviselőjének vagy ha úgy tetszik harcosának ma is van dolguk ugye? Szőce Árpád: - Az én kis feladatom
MR1 - Vasárnapi újság [MNSZKorAP/DOC002894/001331]
-
is kíván változtatni. Kijelentéseinek kontextusában ez gyakorlatilag a náci népirtás tagadását jelentette. A felháborodás természetesen hatalmas volt. Norbert Darabos a szociáldemokrata védelmi miniszter úgy nyilatkozott, hogy Rosenkranz a háború utáni Ausztria antifasiszta alapjait vonja kétségbe. Christoph Schönborn osztrák bíboros pedig azt mondta, hogy kijelentései után a politikusnő immár " nem választható ". Sőt, Rosenkranzot ki is utasították abból az alsó-ausztriai templomból, ahová járni szokott. Március második felében mintegy háromszáz antifasiszta a Hofburg közelében gyertyás felvonuláson tiltakozott jelölése ellen. Rosenkranzot mindez talán nem is zavarta volna
"Ausztria anyja" lenne a politikusnő by Kepecs Ferenc [MNSZKorAP/DOC002395/017166]
-
akik ezt előidézték, azok gondolják, hogy ők fogják megoldani a problémát. Egy normális országban, hogy ha egy politikai osztály ilyen mértékben kárt tesz az országban, ilyen csapdába viszi az országot, akkor van egy tisztességes megoldás, a közerkölcsnek megfelelő megoldás, hogy azt mondja, hogy köszönöm szépen, nekem nem sikerül, tévedtem, sajnálom, bocsánatot kérek, és átadom a hatalmat másnak és látjuk az európai országoknak a sorozatába, Belgiumtól kezdve Ausztriáig és máshol, az ilyen kormányok azt mondják, hogy akkor most átadom a lehetőséget másnak, ha valaki
MR1 - Vasárnapi újság [MNSZKorAP/DOC002908/001848]