171,426 matches
-
2013-12-29 Attila Mikus igen ezzel én is tisztában vagyok, van switch, kb végtelen lehetne de a boltban azt mondták hogy max 3, de várom a telekom válaszát.
by Attila Mikus [MNSZKorAP/DOC002211/007891]
-
míg biztossá nem vált, hogy emberéletet nem követelt a falomlás. A településen évtizedek óta gondot okoz az omladozó tufafal. Az önkormányzat folyamatosan végzi a veszélyeztetett szakaszok megerősítését, ám a baleset helyszínére még nem jutottak el. Kisari Zoltán, a település polgármestere azt mondta, hogy egyelőre csak a kőomlás által veszélyeztetett állami, illetve önkormányzati épületek megóvására van állami keret, ami magáningatlanok esetében nem vehető igénybe. Az önkormányzat ugyanakkor gyorssegélyben részesíti a károsult családot - mondta a polgármester. A település pályázati forrásokból erősítené meg a falu egy
Két kecske bánta a tonnányi kőomlást by zsofiag [MNSZKorAP/DOC002475/000986]
-
ügyész lakásába, ugyanakkor cáfolta, hogy titkosította ezt az információt. A Budapesti Rendőr-főkapitányság sajtóosztályának vezetője arról számolt be, hogy Györgyi Kálmán lakásában gyakorlatilag nem esett kár: mindössze két fiókot húztak ki, és nem tűnt el sem érték, sem írás. Samu Attila azt mondta, hogy az eddigi adatok szerint a betörő valószínűleg nem tudta, hogy a legfőbb ügyész lakásába tör be. Mivel a második kerületben több hasonló betörés is volt, a rendőrség azt sem tartja elképzelhetetlennek, hogy ez az eset is egy bűncselekmény-sorozat része volt
HÍREK - 18.00 [MNSZKorAP/DOC002325/003687]
-
a kislányt, ezzel szemben élettársa nem csak a gyereket, de őt is rendszeresen ütötte és verte " - fogalmazott az ügyvéd. Az édesanya - vallomása szerint - mindig gyerekük védelmére kelt, ha az apa bántotta. Az édesapát képviselő Fridman Róbert ügyvéd az [origo] -nak azt mondta, hogy Sz. Gábor beismerő vallomást tett, bűnösnek érzi magát, és nem tudja megbocsájtani tettét, amelyet vallomásában undorítónak nevezett. Elismerte, hogy megütötte a gyereket, meg is harapta és a kiságyába is beledobta. Arra a kérdésre, hogy milyen magyarázatot adott a gyerek bántalmazását
Bekattant a sírástól a csecsemőharapó apa by prokai1eszt312 [MNSZKorAP/DOC002482/002806]
-
Attól függetlenül, hogy a nagyváros közelsége ilyen-olyan negatív jegyeket is hordoz magában, alapvetően pozitív, mert az élet ott lüktet, s ha jól választjuk ki, hogy ebből a lüktetésből mit hozunk el a mi számunkra, akkor ez abszolút pozitív. Tehát én azt mondom, hogy Budapest nem káros az agglomerációra, hanem hasznos és az agglomeráció nagyon sokat kap a fővárostól. Természetesen ad is, mert élnek emberek, akik pesten dolgoznak, különböző helyen, vagy ott veszik igénybe a színházat, vagy másfajta kulturális lehetőségeket, tehát az együttműködés fontos
MR1 - Közelről [MNSZKorAP/DOC002912/002022]
-
ebben az esetben a városban is, fővárosban is kialakulnak olyan közösségi részek, amelyek együvé tartozás érzéssel vannak. Gondoljunk arra, hogy Újpest, Kőbánya, mind egyfajta hovatartozást jelent az emberekkel, azzal együtt, hogy mindannyian ha eltávolodnak innen és mondjuk Pozsonyban vannak, akkor azt mondják, hogy ők Budapesten laknak, tehát az egészet is meg a részet is meg kell teremteni, akkor is ezeket az életközösségeket, és lehet, hogy 4-5 művészcsoport alakul ki, mert a tér megengedi, meg a létszám egyszerűen követeli. De akkor is valami összefogja
MR1 - Közelről [MNSZKorAP/DOC002912/002022]
-
kulturális és a védelmi tárcákkal kapcsolatban emlegeti. " Stropnickyt mint színészt és volt diplomatát tisztelem, de semmi köze a védelmi tárcához " - jegyezte meg Zeman. Kérdésre válaszolva az államfő megjegyezte: csak példát mondott, az esetleges konkrét miniszter-jelöltekről nem kíván véleményt mondani. Zeman azt mondta, hogy az új kormány személyi összetételét december második felében tervezi megvitatni Bohuslav Sobotkával, a választáson győztes Cseh Szociáldemokrata Párt kormányfőjelöltjével. Címkék: csehország kormányalakítás zeman Kapcsolódó anyagok Közös nyilatkozatban reagáltak Cameron javaslataira a V4-országok Újraéled a Made in Czechoslovakia márkanév A cseh
by MTI [MNSZKorAP/DOC002177/002729]
-
számára. Rip: - Merthogy akkor továbbra is meglehetősen nehéz gazdasági helyzetben próbál működni. Gungl László: - Olyannyira nehéz gazdasági helyzetben, hogy tegnap este a pécsi alpolgármesternél, Tóth Bertalannál nagyon is nyíltan rákérdeztem, hogy most mi lesz a Zsolnayval, aki nem is kertelt, azt mondta, hogy ha nem sikerül tőkét bevonni, úgy nyár elejére azzal is számolnak, hogy fizetésképtelenné válik a cég, tehát csődhelyzet áll elő, ennek pedig a következménye az lehet, hogy akár el veheti Pécs városától a vagyonkezelő a gyárat, amit ugye annak idején
MR1 - 180 perc [MNSZKorAP/DOC002908/003124]
-
2008-09-04 MR1 - Krónika Műsorvezető: - A Környezetvédelmi Minisztérium vizsgálja, hogy kiterjeszthető -e a betétdíjas rendszer a gázpalackokra is. V.Bognár Levente főosztályvezető az MR1 Kossuth Rádió kérdésére azt mondta, hogy tervezik a rendszer felülvizsgálatát, de azt nem tudni, hogy mikor változhatnak a szabályok. Most ugyanis semmi nem kötelezi a gáztelepeket, hogy visszavegyék az üres palackot. A legtöbb helyen az üreset csak akkor veszik át, ha a vásárló vesz egy teli
MR1 - Krónika [MNSZKorAP/DOC002899/002506]
-
mindenkivel, egyrészt csak úgy, másrészt hogy megmutassák, nem működik a függetlenség " - mondja egy itteni diplomata. Belgrád asszisztál mindehhez, például köztisztviselői fizetést ad a mitrovicai szerbek vagy felének, hogy meg tudjanak élni maguktól is. Meg szóban: utoljára az egyik szerb kormánytag azt mondta, hogy a szerb-koszovói határátkelők felgyújtása, amit szerb huligánok követtek el a múlt héten, egyezik a kormány politikájával. Vannak, akik optimistábbak. " A szerbek per pillanat elzárkóznak mindentől, de előbb-utóbb rá fognak kényszerülni valamiféle együttműködésre a koszovói állammal és az európai uniós szervekkel
"Ők voltak itt a menők" by gergos [MNSZKorAP/DOC002512/001497]
-
arra sem a bank, sem pedig az érdekeltek nem adtak engedélyt. Az újságírók vitatják, hogy banktitkot sértettek, mert a VIP-listáról már korábban is nyilvánosságra kerültek nevek. Az ügyészség szerint Torgyán József nem követett el bűncselekményt, amikor a tiltakozásra készülő termelőknek azt mondta, hogy nem kapnak agrártámogatást. A minisztert a Mezőgazdasági Szövetkezők és Termelők Országos Szövetsége, valamint Karsai József és Szanyi Tibor a gyülekezési szabadság megsértése miatt jelentette fel. A Fővárosi Ügyészségi Nyomozó Hivatal büntetőjogi szempontból nem értékelte fenyegetésként a történteket. A mezőgazdasági szervezet
HÍREK - Petőfi 3.00 [MNSZKorAP/DOC002327/000396]
-
indíttat -e vizsgálatot? Pallag László: A bizottság átfogó képet kíván kapni ezekről az ügyekről. Folytatódik majd a meghallgatás és amikor összeáll úgy a kép, hogy ezeket a kezdeményezéseket meg lehet tenni, fogjuk kezdeményezni ezt a lépést. Riporter: A sajtótájékoztató elején azt mondta, hogy a bizottság nem kapja meg mindazt a segítséget, amit elvárna a munkájához, például vannak olyan hivatalos szervek, amelyektől a megkért anyagok sem érkeztek meg és köztük említette az ÁPV Rt.-t. Pallag László: Én tudom az okát, hogy miért is nem
Pintért is vádolja az oaljbizottság névtelen tanúja [MNSZKorAP/DOC002327/002591]
-
pékségek száma Magyarországon. Pékszövetség: Elszaporodtak Magyarországon az albán pékségek A magyar sütödék problémának tartják az albán pékségek jelenlétét, bár egyesek szerint csupán konkurenciaharcról van szó - írja a Magyar Nemzet. A lap csütörtöki számában Werli József, a Magyar Pékszövetség szakmai főtitkára azt mondta, hogy 250-300 albán pékség van Magyarországon, de piaci részesedésük nagyságáról nem tudott beszámolni. A tapasztalatok szerint az utóbbi két-három évben folyamatosan nő az albánok által fenntartott pékségek száma - írja a lap. A főtitkár a Magyar Nemzetnek azt mondta, hogy ez " nem
A magyar sütödék nehezen bírják a versenyt az albán pékségekkel by vandor1eva427 [MNSZKorAP/DOC002444/002375]
-
szakmai főtitkára azt mondta, hogy 250-300 albán pékség van Magyarországon, de piaci részesedésük nagyságáról nem tudott beszámolni. A tapasztalatok szerint az utóbbi két-három évben folyamatosan nő az albánok által fenntartott pékségek száma - írja a lap. A főtitkár a Magyar Nemzetnek azt mondta, hogy ez " nem jelentene semmiféle problémát, ha ezek a társaságok is betartanák a hazai pékségekre vonatkozó higiéniai, technológiai és munkaügyi szabályokat ". Werli József szerint mivel ez nem jellemző, komoly és tisztességtelen árelőnyhöz jutnak ezek a pékségek. A Magyar Pékszövetségnél úgy tudják
A magyar sütödék nehezen bírják a versenyt az albán pékségekkel by vandor1eva427 [MNSZKorAP/DOC002444/002375]
-
mit javasolnak a szabad demokraták? Rovó Attila.: - Amit említettél a bevezetőben, azt ugye Horn Gábor ügyvivő mondta a köztelevízió reggeli műsorában. Most itt erről még nem volt szó, még ezekben a pillanatokban is tart egyébként a sajtótájékoztató. Fodor Gábor elnök azt mondta, hogy az ország célja, hosszú távú célja az, hogy az eurót minél hamarabb be lehessen vezetni, és arra kéri a kormányt, hogy ezért tegyen meg mindent. Két konkrét intézkedésre kérte a kormányt: bérstopot vezessen be - a munkahelyek megőrzése miatt van erre
MR1 - Krónika [MNSZKorAP/DOC002928/000461]
-
hét alatt 200 milliárd forint folyt el a költségvetésből: 80 milliárdot a minisztériumok pluszigényére kellett költeni, 120 milliárdot pedig a 13. bérekre. Azt mondta Kóka János, hogy ebből az a tanulság, hogy a felelőtlen költést kamatostul kell megfizetnünk. Ő is azt mondta, hogy nem támogatják az adóemelést. És még egy dolog: pont, amikor szót kaptam, akkor volt arról szó, hogy a családi pótlék rászorultsági elven való elosztását támogatják -e a szabad demokraták - erre a kérdésre egyértelműen igennel feleltek a politikusok. Hatvani Tóth Erika
MR1 - Krónika [MNSZKorAP/DOC002928/000461]
-
így elindulhat. " Rip :- Egyszerűen felhívta a Magyar Nők Szövetségét, mint Szalay Péter filmrendező és megkérdezte, hogy nem érdekli -e őket a filmje? " Általában ezek úgy működnek, szájról szájra, mint a hagyományok, tehát, hogy valamelyik filmklubon valaki látott engem és akkor azt mondta, hogy milyen jó ötlet lenne, hogyha a Magyar Nők Szövetségében is vetítenénk, ez például speciel így volt. A Közgázon voltam előtte egyébként egy filmklub vetítésen és így jutottam el. Tényleg kell egy alkotótól vagy egy gyártótól egy ilyen aktivitás, hogy odaadja
MR1 - 180 perc [MNSZKorAP/DOC002939/001945]
-
vesék érintheti, ezért adjunk elegendő folyadékot a kicsinek - ha megfelelő mennyiségű vizet iszik, akkor az segítheti a méreganyagok kiürülését a szervezetéből. A gyerekek (és persze sok felnőtt is) gyakran elfelejtenek inni, ezért kínáljuk őket gyakran, még akkor is, ha először azt mondják, hogy nem szomjasak. Arra azonban ügyeljünk, hogy ne adjunk a kicsinek mesterséges, édesített italokat. A Hold ma együtt áll a Mars bolygóval. Csemeténk a mai napon különösen aktív, barátságos és szeretetteli lesz, nagyon élvezi a közös játékot, vagy ha olyan játékot
Hétfői babahoroszkóp by judithu [MNSZKorAP/DOC002441/002941]
-
kapni a lengyel-ukrán közös rendezésű Eb-n, de nem vonják felelősségre a hibáért. Az UEFA megerősítette, hogy a német Wolfgang Stark, a holland Björn Kuipers és a spanyol Velasco Caballo sem vezet több meccset az Eb-n. Kassai Viktor az Eb előtt azt mondta, hogy elégedetlen lenne, ha a kieséses szakaszban nem számítanának rájuk. " A legfontosabb a teljesítmény. Ha a csoportkör alatt jól teljesítünk, esélyünk lesz rá, hogy a kieséses szakaszban is kapjunk meccseket " - nyilatkozta a torna előtt a Sport Televízió Harmadik félidő című műsorának
Kassaiéknak ennyi volt az Eb by fabok1balin916 [MNSZKorAP/DOC002455/000568]
-
aki komoly nagyságrendekkel foglalkozott, nagy céget irányított, átalakulásokat menedzselt, innovatív projekteket indított el, különféle cégek vagy társadalmi szervezetek között találta meg az összhangot. Lehet keresni a magyar piacon is ilyen embereket, érdemes ilyen helyzetben megnézni nemzetközi példákat. Közben a kollegáim azt mondták, hogy Csehországban úgyis most szabadult fel egy miniszterelnök, miért nem vesszük fel őt. " Helyes -e az MSZP taktikája, mekkora az esély az előrehozott választásra? - egyebek mellett erről is kérdezem rövidesen az MSZP egyik közeli szakértőjét, tanácsadóját. Előtte azonban még az egykori
MR1 - 180 perc [MNSZKorAP/DOC002908/000622]
-
aki vállalható, hiteles és reformprogramot képvisel, mert ma ez segít leginkább az országnak, nekem ez a meggyőződésem. Ezután következett az, hogy a szocialista párt elnöksége megnevezett három jelöltet, akit ő úgy ítélt meg, hogy alkalmasak erre a feladatra. Az SZDSZ azt mondta, hogy a három jelöltből egy mellé maradéktalanul oda tud állni. Ez Surányi György. Surányi György viszont bejelentette azt, hogy ő köszönettel nem tudja elfogadni ezt a jelöltséget. Ezért nyilvánvaló, most egy új helyzet állt elő, kell keresni egy másik jelöltet. Rip
MR1 - 180 perc [MNSZKorAP/DOC002908/000622]
-
kormányfőt találni, akkor előbb-utóbb előrehozott választások lesznek. " Rip: - Valóban nem ismerjük természetesen az MSZP egészét, viszont azt szerintem mindenképpen megegyezhetünk abban, hogy képes arra, hogy összezárjon a párt és az alkalmas jelölt megléte esetén biztosítsa a parlamenti többséget. Tehát Ön azt mondja, hogy. " Ebben egyetértek. " Rip: - Hogy mindenképpen ebben a verzióban kell továbbra is gondolkodni? " Nézze, a politika, amennyire én látom, az sokkal inkább esetlegességekkel, véletlenszerűségekkel terhelt, mint azt általában gondoljuk, tehát ezekben a nagy előre meghatározott, determinált forgatókönyvekben kevésbé hiszek. Mondom még
MR1 - 180 perc [MNSZKorAP/DOC002908/000622]
-
csak azok tudják, akik ott ülnek a tárgyalásokon, én azt gondolom, hogy jelenleg is nagyobb esélye van annak, hogy lesz új kormány és talán a közös miniszterelnök-jelöltnek, mint az előrehozott választásoknak, de hogyha ilyen helyzetbe hoz, akkor tényleg intuitíve én azt mondanám, hogy 70:30. " Rip: - A szakértői kormány javára. " Igen. " Rip: - Köszönöm szépen! Dezsőfi Tibor, a DÉMOSZ Magyarország elnöke volt a vendégünk.
MR1 - 180 perc [MNSZKorAP/DOC002908/000622]
-
is, hogy az Egészségbiztosítási Felügyeletet feloszlatják. Az államtitkár szerint az összeomlás határán van az ellátórendszer, az egészségügy állapotát stabilizálni kell. A konferencia helyszínéről tudósít Dobozi Pálma. Dobozi Pálma: - Szócska Miklós egészségügyi államtitkár egy meglehetősen szakmai hasonlattal vázolta a jelenlegi helyzetet, azt mondta, hogy cserbenhagyásos gázolás áldozata az egészségügy, ami politraumás helyzetben van, és most az állapotát kell stabilizálni, a helyreálló műtétet még nem lehet megkezdeni. Szócska Miklós egyébként a korábbiakhoz képest több konkrétumot említett a tervei közül, de pénzről továbbra sem beszélt. Úgy
MR1 - Krónika [MNSZKorAP/DOC002912/000718]
-
milliárd forintra lenne szükség. Ugyanakkor - ahogy Te is említetted - azonnali intézkedésként beterjesztett egy javaslatot az Egészségbiztosítási Felügyelet megszüntetéséről, szerinte ugyanis a felügyelet - és itt őt idézem - ütő, verő, ellenőrző szervként működött, és a betegjogokat hatékonyabb módon kell képviselni. Amúgy is azt mondta, hogy szakít ezzel az ütő, verő vezetési stílussal, és partnerként tekint az egészségügyi dolgozókra. Ugyanakkor azt is megjegyezte, hogy senki se ringassa magát abba a hamis illúzióba, hogy minden változatlanul fog maradni. Valóban kitért arra, hogy megteszi azt, amit a Gyógyszerész
MR1 - Krónika [MNSZKorAP/DOC002912/000718]