171,426 matches
-
próféták hitelességét is, mert zsidó nemzeti hősként jövendölték a Messiást, de Krisztus nem katonai értelemben lett megváltó. A 4. században Aranyszájú Szent János nyolc fejezetet szentelt összehasonlítással, és fejtegetéssel, és arra jutott többek közt, hogy Isten lerombolta a templomot és azt mondta, hogy a pászka csak Jeruzsálemben ünnepelhető meg, akkor ebből adódóan ezeket a régi ünnepeket templom híján eltörölte Isten, és felépítette az ember lelkének templomát az Újszövetségben. Az Újszövetség létrejötte után a keresztény egyházatyák, sok olyan utalást találtak az Ószövetségben, ami a
A judaizmus és kereszténység szétválása by Tudor987 [MNSZKorAP/DOC002794/002021]
-
erősíti az önállóságot. Lapunk információi szerint az MDF parlamenti frakcióján belül nem teljesen egységes annak megítélése, hogy a Fórum még az idén vagy csak a választások előtt fél-háromnegyed évvel kössön konkrét választási szövetséget a Fideszszel. Dávid Ibolya múlt szombati rádiónyilatkozatában azt mondta, hogy a megállapodásra a választások előtti időszak volna alkalmas, hiszen akkor lehet látni a pártok reális erőviszonyait. Vannak azonban olyan MDF-es képviselők, akik mérlegelendőnek tartják: esetleg még az idén hozzák tető alá a megállapodást. Utalnak Kövér azon nyilatkozatára is, hogy ha
Dávid az MDF lehetőségeiről [MNSZKorAP/DOC002346/000280]
-
több, mint 1.8 millió ember él a mai napig menekülttáborokban itt Észak-Ugandában, ami egy hihetetlenül nagy probléma. Tehát körülbelül az egész Észak-Uganda menekülttáborban él. R: - Egyes szerzők szerint nagyobb, mint Darfur. Volt egy ilyen Jonny Galant nevű ENSZ képviselő, aki azt mondta, hogy itt nagyobb a humanitárius katasztrófa, mint Darfurban. Ez 2003-ban volt. És tulajdonképpen ez azért volt fontos, azért volt egy ilyen töréspont, mert 2003-ig nagyon kevés nemzetközi figyelmet kapott ez az egész konfliktus, pedig már hát 87 óta folyamatosan tartott. És
MR1 - Szombat délelőtt [MNSZKorAP/DOC002899/001163]
-
danielko Két év után áprilisban folytatódnak a bősi tárgyalások A bős-nagymarosi vízlépcsővel kapcsolatos tárgyalások hosszabb szünet után április 13-án felújulnak, miután 2002 áprilisában félbeszakadtak. A szlovák tárgyalóküldöttség vezetője, Dominik Kocinger azt mondta, hogy a két ország szakértői április 13-án Pozsonyban találkoznak. A magyar fél eredetileg azt javasolta, hogy a megbeszélések március 23-án kezdődjenek, de erre technikai okok miatt nem kerülhetett sor - idézte az illetékest a SITA. Persányi Miklós környezetvédelmi és vízügyi miniszter januárban nevezte ki
Két év után áprilisban folytatódnak a bősi tárgyalások by danielko [MNSZKorAP/DOC002469/003095]
-
Értekezlet után hívja össze a Kárpát-medencei magyar képviselők fórumát a házelnök. Kövér László műsorunkban arról is beszélt, hogy a Fidesz és a kormány támogatja a határon túli magyarok autonómia törekvéseit és elfogadhatatlannak tartja, ha egy határon túli magyar párt vezetője azt mondja, hogy az autonómia nem aktuális.
MR1 - Vasárnapi újság [MNSZKorAP/DOC002892/000326]
-
néznek. " És nem csupán a civil dokumentumfilm-fogyasztók, de az építész szakma külföldi képviselői szempontjából is fontos a webes elérhetőség, hiszen tőlünk nyugatabbra vajmi keveset tudnak építészeti örökségünkről. " Nekem nagyon szomorú élményem az, amikor például építészettörténet tanárral beszélek, mondjuk Finnországban és azt mondja, hogy Bécsben befejeződik Európa, tehát ők nem tanítanak, nem tudnak a kelet-európai építészettörténetről és nem feltétlenül azért, mert nem érdeklődnének, hanem egyszerűen azért, mert erről a féltekéről nem készültek el azok az alapkönyvek, azok az alapismeretterjesztő feltárások, aminek alapján ők be
MR1 - 180 perc [MNSZKorAP/DOC002943/001962]
-
hogy az a szervezet, amelyik készítette ezt a felmérést, az egy Royal United Servises Institute nevű intézmény, amely független biztonságpolitikai kutató intézet, 1831 óta működik. Hát ugye Angliában vagyunk, ahol mindennek nagy története és nagy hagyományai vannak. Ennek a szakértői azt mondják, hogy Nagy-Britanniában meg fog jelenni hamarosan a magányos muzulmán vagy muszlim terrorista, mégpedig az a típusú terrorista, aki már Nagy-Britanniában született, tehát nem egy importált, nem egy valahonnan küldött ember. Ők arra hivatkoznak, hogy egyrészt Nagy-Britanniában már volt ilyen. Emlékezetes a
MR1 - Krónika [MNSZKorAP/DOC002921/003109]
-
2013-12-29 Attila Mikus igen ezzel én is tisztában vagyok, van switch, kb végtelen lehetne de a boltban azt mondták hogy max 3, de várom a telekom válaszát.
by Attila Mikus [MNSZKorAP/DOC002212/000866]
-
amikor észrevettem, hogy nyertem a lottón 10 millió dollárt, felmondtam a munkahelyemen, és vettem magunknak két jegyet Jamaikába. De mikor hazaértem, Te már nem voltál ott. Tudom, mindennek oka van. Remélem, olyan életet élsz, amilyet mindig is akartál. Az ügyvédem azt mondta, hogy az alapján a levél alapján, amit írtál nekem, egy fillért sem fogsz tőlem kapni. Tehát csak óvatosan. Ui.: Nem emlékszem, hogy mondtam volna valaha, de Carl, a bátyám Carlaként született. Remélem nem baj! Pokolian gazdag és szabad férjed.
by Hepály Nagy Péter [MNSZKorAP/DOC002200/014579]
-
rentábilis feltétlenül, de hosszútávra mindenképpen kifizetődik. Molnár Pál: - Méhes Márton a bécsi kollégium hungaricum igazgatója. Miért kellett megszakítani egy hagyományt vagy egy új hagyomány teremteni azzal hogy az európai kulturális fővárosok sorozatában most először kerül sor egy stafétabot átadásra? Inkább azt mondanám hogy örülök neki hogyha egy új hagyományt sikerül teremteni ezzel, hogy az egyik kulturális fővárosa másikat segíti és ennek van egy szimbólikus aktusa is a végén, illetve hát a másik szempontjából Pécs szempontjából az elején. Én ennek rettenetesen örülök, ugyanis azon
MR1 - Vasárnapi újság [MNSZKorAP/DOC002894/002615]
-
jelentős ráfizetéssel már megrendezett egy Európa kulturális fővárosa fejlesztést? Ugye a számok nagyon izgalmasak egyfelől. Másfelől vigyázni kell velük. Lehet hogy papíron fehéren feketén veszteséget lehet mutatni. A másik oldalon ma Grazról negatívan nyilatkozni embert nem hallotta. Aki oda utazik azt mondja hogy ott nemcsak hogy minden rendben van és fel van újítva, hanem komolyak a programok, az emberek jókedvűek kulturáltak és így tovább és így tovább. Ez az egész ügy szemléletmód váltásról szól, például arról is hogy Pécsett lehet -e szeretni, lehet
MR1 - Vasárnapi újság [MNSZKorAP/DOC002894/002615]
-
szerint a belügyminiszter részt vett volna azon a csütörtöki értekezleten, ahol ő bejelentette döntéseit. A Fidesz Országos Választmánya hatályon kívül helyezte saját korábbi döntését, amellyel Helmeczy László képviselőt kizárták a párttagok közül. A tanácskozás után Répássy Róbert, a testület alelnöke azt mondta, hogy a tavaly decemberben hozott határozat alakilag volt hibás. Helmeczy László így ismét teljes jogú Fidesz-tag, ám vele szemben érvényben van egy kizárási indítvány, és erről hamarosan döntenie kell a párt szabolcsi választmányának. Az Országgyűlés elnöke szerint most már biztosan állítható
HÍREK - Kossuth 15.00 [MNSZKorAP/DOC002327/003371]
-
És így az úgynevezett buli barakba kerültek elhelyezésre. Voltak olyan személyek is akiket már a táborban szerveztek be. Itt vallomásokat környezettanulmányokat készítettek, magának az ügynöknek a jelentéseiből resszióként, tehát nyomásként beszervezték a másikat is amely adatokat megtudtak róla. Sokszor szoktam azt mondani, hogy ott is ügynök és ügynök között vagy vamzer és vamzer között óriási különbségek voltak, mert én olvastam olyan jelentést amiből az őröket teljesen hülyére veszik és igazából nem, tehát a konkrétumokat meséli el és nem rossz szándékkal, hanem az ami
Vasárnapi Újság [MNSZKorAP/DOC002944/003601]
-
2012-09-01 18:25:01 " Nézzék csak, az agyhalál lábon kihordható " Mindenki mást mond: eltérően ítélik meg a pártok Kolláth György kijelentéseit. Az alkotmányjogász azt mondta, hogy a választási rendszer átalakítása során eljöhet az a helyzet, hogy a demokratikus ellenzéknek meg kell fontolnia a választástól való távolmaradás lehetőségét. Az MSZP indulna a választásokon, az LMP frakcióvezető-helyettese szerint viszont nem zárható ki, hogy a kormány intézkedései miatt az
"Nézzék csak, az agyhalál lábon kihordható" [MNSZKorAP/DOC002248/000291]
-
Karácsony Gergely, a párt frakcióvezető-helyettese. Egy választási bojkott eseténWPUNCT mint mondtaWPUNCT a demokratikus harcot az utcán kéne megvívni. Karácsony Gergely szerint az LMP továbbra is önállóan készül a választásokra. Az ATV kereste a Demokratikus Koalíciót is, de ott azt mondták, hogy csak holnap, a háromnapos elnökségi ülés után nyilatkoznak. Azt a sajtóhírt viszont cáfolták, hogy Gyurcsány Ferenc éhségsztrájkba kezdene, az előzetes választói regisztráció ellen. Kolláth György szerdán arról beszélt: el kell azon gondolkodni, hogy a demokratikus pártoknak szabad -e olyan versenyben
"Nézzék csak, az agyhalál lábon kihordható" [MNSZKorAP/DOC002248/000291]
-
esetben visszaáll az a patthelyzet és folytatódik a pereskedés, mert ugye a román tanügyi törvény az érvényben marad. A tanügyi törvény pedig stipulálja, hogy a multikulturális egyetemeken önálló magyar departamentumokat kell létrehozni, csak az a baj, hogy egy másik paragrafusban azt mondja, hogy az ezek számát az egyetemi szenátusra bízzák és az egyetemi szenátus ezt mindig zéróban szokta nekünk meghatározni. Tehát gyakorlatilag ellenáll a departamentumok létrehozására. R.: - Mit tapasztalnak a román vezetőség részéről? Van -e azóta valami attitűd váltás, változás az ő magatartásukban
Határok nélkül [MNSZKorAP/DOC002931/000248]
-
megfelelő lépések megtételétől. Ezért a bécsi diplomácia államtitkára azt sem tartja kizártnak, hogy kormánya fenntartásokkal él, ez pedig késleltetheti mind az Unió reformját, mind pedig a szervezet bővítését. Megerősítette, hogy elsősorban Franciaország, valamint Belgium zárkózik el a megfelelő tájékoztatástól. Németországról azt mondta, hogy a bonni magatartást még nem értékelték ki. Ugyanakkor Ausztria brüsszeli uniós nagykövete arra panaszkodott, hogy elsősorban a felvételi tárgyalásokkal kapcsolatos felvilágosítás hiányzik nekik, hiszen éppen most kezdtek hozzá a leglényegesebb fejezetek megvitatásához, vagyis itt lenne nagy szükség a kétoldalú kapcsolattartásra
Ausztria - az uniós szankciók visszaüthetnek [MNSZKorAP/DOC002327/001517]
-
elvárásoknak, ám a felzárkózásban valóban nagy a lemaradás. A német kancellár mintegy harmincezer közép- és kelet-európai illetve indiai számítástechnikai szakembert akar az országba csalogatni, hogy megoldja az ágazatban uralkodó súlyos munkaerőhiányt. Gerhard Schröder a hannoveriszámítástechnikai és távközlési vásárt megnyitó beszédében azt mondta, hogy a külföldiek hat évre szóló tartózkodási engedélyt kapnának. Ebből a lehetőségből azonban csak azok a német cégek profitálhatnak, amelyek egyidejűleg kiveszik a részüket munkanélküli németek számítástechnikai át-, illetve továbbképzéséből. A külügyi szóvivő szerint az orosz újsághírekkel ellentétben szó sincs arról
HÍREK - Kossuth 15.00 [MNSZKorAP/DOC002325/001891]
-
járvány, az nem koraősszel, hanem inkább télen, a tél elején, közepén vagy a végén szokott nálunk megjelenni. M: - Meg időjárásfüggő is. És mielőtt a jövőről beszélünk, annyit beszéljünk a múltról, hogy a H1N1 vírus elleni védőoltást, amit eddig kaptunk, tavaly azt mondták, hogy aki megkapja, engem is beoltottak és akkor mondták, hogy szóljak, hogyha van valami tünetem, mert ezt szeretnék összesíteni. Van -e erről már valami összesítés, hogy milyen mellékhatásokkal járt ez a H1N1 elleni vírusoltás? Oroszi Beatrix: - A szokásos rendje az oltást
MR1 - 180 perc [MNSZKorAP/DOC002903/001373]
-
a vizsgálatok kiderítették, hogy nem az oltásnak tudható be. A másik fele, a nagyobb részben nagyon enyhe. Tehát a szokásos enyhe mellékhatások, ez a fejfájás, bőrpír, a tagfájdalom, esetleg egy-két napig minimális hőemelkedés lehet. Ez volt a jellemző. M: - Lehet azt mondani, hogy ez viszont normális. Oroszi Beatrix: - Ezek igen, tehát ezek az oltást követően olyan események, amikre számítunk, tehát ez az alkalmazási előírásban is benne van, hogy. M: - Ettől baja senkinek nem lesz és ettől az oltás jól fog működni? Oroszi Beatrix
MR1 - 180 perc [MNSZKorAP/DOC002903/001373]
-
se nyitás, se zárás. Volt már egyszer kiírva, de itt nem lehet betartani. Ha az ember itt lakik az udvaron, annak nagy előnye, hogy nyugodt vagyok, mert helyben vagyok, viszont nagy hátránya viszont az, hogy még sokszor este 9-kor is azt mondják, hogy nyissam ki. Sőt, ez arról híres ez a Lámpamúzeum, hogy lámpát sem akartam gyűjteni, múzeumot sem akartam csinálni és a végén ez az egy Lámpamúzeum van benne a Guiness-rekordok könyvébe az egész világon. Úgyhogy teljesen véletlenül kezdődött el. Hát az
Magyarországról jövök... [MNSZKorAP/DOC002921/001382]
-
hogy azt gyújtom meg, amelyikhez éppen kedvem van. Cs. F.: - A vidéket nem szokta járni lámpák után? Borús Ferenc: - Dehogynem, eleinte jártam a vidéket és abban volt a fantázia, amikor az embert felengedték egy padlásra, oszt átkutatta. Az öreg bácsi azt mondta, hogy az nem volt az ő padlásán. Hát mondom nem gondolja, hogy magammal hoztam? De maga egyszer sem kutatta úgy át a padlást, mint én. Különben is, első naptól kezdve mindent gyűjtöttem. Hát sok gyűjtő piszkált, hogy miért nem szakosodok. Mondom
Magyarországról jövök... [MNSZKorAP/DOC002921/001382]
-
azt nagyon komplexen kitaláltuk. - Olyan sokféle műfajban- animáció, élőszereplős kisfilm, kísérleti film, nagyjátékfilm, dokumentumfilm, stb.- alkotsz, hogy képtelenség téged felcímkézni. Ez előny vagy hátrány? - Ráadásul képzőművész is vagyok, vannak képregényeim, képtörténeteim, fotóim. Szirtes János, aki a mesterem volt az egyetemen, azt mondta, hogy ezt nagyon hamar el kéne dönteni, és ráállni egy dologra, mert különben polihisztor jellege lesz az embernek, ami azt sugározza, hogy mindenbe csak belekap. De rájöttem, hogy hülyeség ezen rugózni, mert ha van valami, amit el akarok mondani, akkor azt
Csáki László: Rajz közben jönnek az ötletek by lavicskazs [MNSZKorAP/DOC002452/000176]
-
aki úgy beszél, mintha kántálna, és mikor a gyárban meglátjuk először, már akkor kilóg a sorból ezzel az okostojás, törtető karakterével. - A film látványvilága hihetetlenül kidolgozott, ami nagyon erős, és egyedi atmoszférát eredményez. Hogy állt össze ez a világ? - Sokan azt mondták, hogy ez arra ment ki, hogy nagyon olcsón csináljunk nagy látványokat, pedig ez hülyeség, mert eleve úgy lett kitalálva, hogy mindenki által ismert, meglévő dolgokat rakjunk bele, csak kicsi átalakítva, fűszerezve. Ha utazol a vonaton, és kinézel az ablakon rengeteg a
Csáki László: Rajz közben jönnek az ötletek by lavicskazs [MNSZKorAP/DOC002452/000176]
-
komolyan, felnőtt módon. A kormányfő például közölte: ő különbséget tesz a cinizmus és a humor között. Ha lenne új Alkotmányunk, akkor azt függesztette volna ki. De még nincs. Semjén a parlamentben idegenvezetett egy házaspárt. Ekkor próbálkoztam nála nyilatkozat-ügyben. Elhárított, és azt mondta, hogy Szijjártóhoz tartozik a kérdés. Jeleztem: az előbb előszobáztam nála, de a kormányfő sajtóembere nálam sokkal komolyabb ember, így nem is ért rá. Semjén megszánhatott, mert menet közben magyarázott. Már-már nem is mondta, hanem mondotta, amit mondott: - A nyilatkozat az Országgyűlés
Kötelező olvasmány [MNSZKorAP/DOC002284/000531]