171,426 matches
-
ironikus alkat is tud lenni, aki a hétköznapokban találkozik vele, beszélget vele, az ismeri az ő ironikus oldalát is, de valahogy ebben a verseskönyvben, kevésbé bukkan fel, vagy nagyon keserű iróniává változik. Tehát én azt gondolom, hogy soha sem lehet azt mondani, hogy egy adott korszakban, nem lehet iróniátlan verseket írni vagy, hogy ki volna zárva valami a költészetből. Vári Csaba költészete, megmutatja azt, hogy a lényeg talán az, hogy ezek mögött, valamiféle bizonyosság vagy hitelesség álljon. Ami megtölti tartalommal, ezt a komolyságot
MR1 - Határok nélkül [MNSZKorAP/DOC002943/001637]
-
irányvonala ". A helyszínre korábban Orbán Viktort támogató ellentüntetést is szerveztek németországi magyarok, ők azonban nem kaptak területfoglalási engedélyt, mert később kérték azt, mint az Orbán-ellenes tüntetők. A téren mégis megjelent néhány magyar, akik részt vettek Orbán előadásán. Ők az MTI-nek azt mondták, hogy szerintük sem Orbán, sem Magyarország nem fasiszta, és kifejezetten sértő, hogy néhányan kétségbe vonják a magyar kormány demokratikus elkötelezettségét. " Vékony jégen futottunk " Míg odakint ellene tüntettek, Orbán Frankfurtban arról beszélt, hogy szerinte a 2010-es választások óta eltelt időszak Magyarországon Európa
Internacionáléval tüntettek Orbán ellen Frankfurtban by visnovitz1pc06 [MNSZKorAP/DOC002482/002368]
-
Gábor, a Cinkotai Autóbusz Üzem Szakszervezet elnöke vasárnap a délután négy órakor kezdődő tárgyalás előtt. A szakszervezeti vezető szerint nem volna szerencsés, ha a közvélemény túl későn, esetleg éjjel értesülne a hétfőn üzemkezdettől 13.00 óráig bejelentett sztrájk megtartásáról. Nemes Gábor azt mondta, hogy nem lát sok esélyt a megegyezésre. Mint hozzátette: a sztrájk idején nyújtandó még elégséges szolgáltatásra tett szakszervezeti javaslatot, vagyis, hogy üzemkezdettől 13.00 óráig mintegy száz, az éjszakai menetrend szerint közlekedő autóbusz bonyolítaná a főváros forgalmát, a munkáltató elutasította, ezért még
Nem akarnak elhúzódó egyeztetést a BKV-szakszervezetek [MNSZKorAP/DOC002365/004623]
-
elérni, hogy se a hivatal alkalmazottait, se a sírásókat ne lehessen felelőségre vonni, hanem úgy tűnjön, egyedüli felelős a szellemi fogyatékos apa. A temetést a néptanács intézte, a költségeit is ő fedezte, tehát ő a felelős. Az apa pedig, állítólag, azt mondotta, hogy ő azért mutatta azt a hantot, mert ott puhább volt a föld, s könnyebben lehet ásni... Na, hát ilyen emberekkel mit lehet kezdeni?! Szeptemberben már hűvösebb kezdett lenni, édesanyám újra felkereste a nagylelkűen temetgető polgármesteréket. Az alpolgármester aztán, ékesszólásának hangot
Csak Strasbourgban lehetne megoldani?! [MNSZKorAP/DOC002625/002526]
-
a csereügyletek lehetővé tették, hogy Athén elrejtse költségvetési hiányának és államadósságának valós mértékét az uniós hivatalok és a befektetők elől. Brüsszel február végéig adott ídőt Görögországnak arra, hogy kimutasa, miképp hatottak a tranzakciók az adósságszámokra. Corrigan brit képviselők előtt beszélve azt mondta, hogy a görög ügyletek nem voltak egyediek abban az időben, de konkrétan érintett országokat és bankokat nem nevezett meg. Corrigan azt is hozzátette, hogy a vonatkozó EU-szabályokat 2007-ben változtatták meg, így 2001-ben még nem volt illegális az általuk követett gyakorlat. Görögország
Goldman Sachs: Nem csak a görögök trükköztek by kolozsip [MNSZKorAP/DOC002600/000385]
-
érintett országokat és bankokat nem nevezett meg. Corrigan azt is hozzátette, hogy a vonatkozó EU-szabályokat 2007-ben változtatták meg, így 2001-ben még nem volt illegális az általuk követett gyakorlat. Görögország pénzügyminisztere, George Papaconstantinou a BBC tudósítása szerint a múlt héten szintén azt mondta, hogy nem Athén volt az egyetlen olyan állam, amely használt devizacsere-ügyleteket.
Goldman Sachs: Nem csak a görögök trükköztek by kolozsip [MNSZKorAP/DOC002600/000385]
-
2008-02-13 Napközben Élhető világ Mv.: - Jó napot kívánok. Nem akarok hazamenni. Könnyű azt mondani, de akkor hová? A felnőtt áll és toporog, majd csendesen hazaballag, tekintettel a lakáshelyzetre. Aztán másnap is azt mondja, hogy nem akarok hazamenni, csakhogy nincsen másik út. Elég kínos. De van rosszabb. Ha egy gyermek, egy kamasz mondja ugyanezt mondjuk, mert nézni sem bírja a pofonok hölgyét, esetleg kapni sem szereti a pofonokat napról napra. Telefonszámunk 328-8257, e-mail címünk elhetovilag@radio.hu
Napközben [MNSZKorAP/DOC002898/000659]
-
tudják, hogy hova, milyen fajta zenét kell vinni? Hamar Dániel geofizikus, a Muzsikás zenekar alapító tagja.: - Van egy bizonyos szabadság egy hangversenyen is, még akkor is, hogyha fél évvel korábban nyomtatott programot kérnek, még akkor is tudunk változtatni, hiszen amikor azt mondjuk, hogy kalotaszegi táncdallamok, akkor igazából senki sem várja azt, hogy melyik dallamokat és milyen hosszan zenéljük, tehát megvan az a bizonyos szabadság, a közönséget meglátva, egy kicsit a reakcióit hallva tudunk változtatni. Cservenka Judit.: - Gondolom nincsen olyan, hogy mondjuk Ausztráliában előjön
MR1 - Vasárnapi újság [MNSZKorAP/DOC002899/000201]
-
ez egy nagyon szűk kis mag, amelyik tényleg odavan valamiért, de azt meg kell mondani, hogy ma már azért nem biztos, hogy megehetjük büntetlenül, hogy azt mondjuk egy kalotaszegi zenére, hogy ez egy gyimes, biztos, hogy jön oda valaki, és azt mondja, hogy itt valami tévedés volt. Cservenka Judit.: - Sütkérezhetnének a dicsőség fényében, hiszen néhány hete, amint említettem, a Royal Albert Hallnak a közönsége ünnepelte magukat, a BBC élőben közvetítette a hangversenyt, rövidesen pedig átvehetik a világzenei vásár, World Music Expo díját, amellyel
MR1 - Vasárnapi újság [MNSZKorAP/DOC002899/000201]
-
újabb kísérletet tett a flottilla megmentésére, amikor elfogadta Lezsák Sándor költségvetési módosító javaslatát. E szerint a költségvetés két év alatt nyolcszázmillió forintot adott volna az alakulat működtetésére. A módosító javaslat azonban a parlament plenáris ülésén látványosan elvérzett. A minisztérium most azt mondja, hogy a flottilla megszüntetéséről az Országgyűlés mondta ki a végső szót. A felszámolás tehát megindult, az alakulat élén álló Hubert István pedig érzelmeit titkolva (33 éve szolgál a flottillánál) fegyelmezett katonaként vezényli a munkálatokat. Pedig, mint mondja, volna itt feladat bőven
Lefegyverző vélemények [MNSZKorAP/DOC002351/000508]
-
hogy ő egyszerűen egy ismerőse elé jött ki a vonathoz, aki nem szállt le a vonatról? Perger: Kérem szépen, ez abban az esetben van, amikor a leszálló utasokat be tudjuk határolni. A vonatról leszálló utasokról van szó. Petres: És ha azt mondja, hogy felment megnézni, hogy. Perger: Nem ment föl megnézni, ilyen nincsen. Petres: Tehát gyakorlatilag az utasoknak számítaniuk kell arra, hogy amint leszáll a vonatról. Perger: Lehet olyan eset is, hogy amint leszáll a vonatról, a menetjegyét ellenőrzésre megkérik. Petres: Mi van
Új módszer a jegyek ellenőrzésére a MÁV-nál [MNSZKorAP/DOC002321/004145]
-
kaptam, és senki nem közeledett tolakodóan. - Van esélye nálad a fiatalabb pasiknak? (Géza) - El kell, hogy szomorítsalak, mert úgy érzem, hogy megtaláltam az igazit. Nem a kor számít, de én már félig elköteleztem magam. - Mikor szeretnél gyereket? (domi797) - Anyukám állandóan azt mondja, hogy ketyeg a biológiai órám, s igaza is van, de most az életem nem csak a sport miatt, hanem a párom miatt is kicsit a feje tetejére állt, és nem mondható, hogy a hétköznapi ember életét élem. A választ még én
Mohamed Aida: Furfangra épül a tőrvívás by palj [MNSZKorAP/DOC002606/000342]
-
a temetőben? Somogyi Tibor: - A Temetkezési törvény szerint. Mi nekünk az az álláspontunk, hogy szedhető díj azért, hogy ezt a nagy gépkocsiforgalmat, mi ott a temetőn belül koordináljuk. Mv: - Ugyanazt a törvényt olvassák, mint az Ombudsman, mert az ombudsman viszont azt mondja, hogy a temetkezési törvény értelmében nem lehet semmilyen más díjat szedni, a vízért sem, a temetői utak használatért sem, tehát nem lehet pénzt szedni. Somogyi Tibor: - Igen, egyébként ennek az ombudsmani megállapításnak most folyik nálunk a vizsgálata, a jogászok vizsgálják és
MR1 - 180 perc [MNSZKorAP/DOC002920/004965]
-
a vizsgálata, a jogászok vizsgálják és természetesen meg fogjuk tenni a reakciónkat az ombudsman felé, illetve a tulajdonos fővárosi önkormányzat felé is, mert mi nem értünk egyet az ombudsmannak az álláspontjával. Mv: - De van ilyen passzus a temetkezési törvényben, ami azt mondja, hogy szedhetnek az autóval érkezőktől pénzt? Vagy milyen passzus mondja ezt ki? Somogyi Tibor: - Ezt szerintünk nem mondja ki passzus, hanem nem tiltja. Tehát nem a behajtásért, tehát azért. Mv: - Mert ugye ez egy közút, ott KRESZ táblák vannak. Somogyi Tibor
MR1 - 180 perc [MNSZKorAP/DOC002920/004965]
-
az államnak. Ebben az ügyben egyértelmű, hogy most rendet, védelmet, biztonságot, jogbiztonságot akarnak az emberek. Azt várják a kormánytól, hogy lépjen föl. Az állam az egy erős dolog. Tehát ha egyszer azt mondjuk valamire, és rólunk ez szerintem hihető, ha azt mondjuk, hogy no, ennek most itt vége van, akkor lehet tudni, hogy onnan mindenki el fog menni. Tehát mindenki, aki törvénysértő magatartást folytatott eddig, itt most abba fogja hagyni és haza fog menni. Mert rá egy óra múlva ott megjelennek a magyar
MR1 - Krónika [MNSZKorAP/DOC002945/002041]
-
szakportálnak adott interjúban elárulta, hogy kapott megkeresést, mármint Mocsai, a női válogatott néhány tagjától, hogy vegye át a csapat irányítását a közelgő világbajnoki selejtező előtt. Az érintett, mármint Mátéfi Eszter Kalapos Mihály nak nyilatkozott. Mátéfi Eszter: - Fölhívtam Mocsai Lajost, énnekem azt mondta, hogy most nem történt semmiféle megkeresés. Korábban, mikor a fiúk megvívták sikeresen a világbajnoki selejtezőt, akkor egy-két ilyen hang elhangzott, de semmi komoly. Biztos, hogy mindig lesznek olyanok, akik mást szeretnének ebben a székben, amit én most betöltök, a magyar női
MR1 - Krónika [MNSZKorAP/DOC002945/002041]
-
2013-11-23 6. alabardos Pont az i-re Ha november, akkor félmaraton Siófokon. Harmadszor. Sokban más ez a harmadik, mint a korábbiak, de a Balaton ugyanaz. Szeretem ilyenkor, és mindig azt mondom, hogy akkor is eljönnék, ha nincs verseny. De, lássuk be, ez önáltatás, kell a verseny. Úgy készültem a 10. Balaton maraton félmaratoni távjára, hogy most először volt bennem minimális a drukk. Először az volta helyzet, hogy bár tudtam magamról, hogy 1:50
by 6. alabardos [MNSZKorAP/DOC002167/005043]
-
eladásai 20%-kal visszaestek rögtön a Nano piacra kerülése után. Azt egyelőre nem tudni, hogy a jövőben mennyire lesz hatással a piacra és a többi autó árára a Nano, de 2012 júliusában a Tata Motors azóta már visszavonult elnöke, Ratan Tata azt mondta, hogy az autóban hatalmas lehetőségek rejlenek a fejlődő országok piacait tekintve, de ezeket sajnos egyelőre nem sikerült kiaknázni néhány kezdeti probléma miatt. Vételár A Tata Nano csak belülről hozzáférhető motortere A végtelenül egyszerű műszerfal - itt CD-s rádióval A Tata Nanót a
Tata Nano by Scholes18 [MNSZKorAP/DOC002802/000055]
-
olyan előadásokat hallhatnak az odalátogatók amelyeket például dr. Béres József, vagy Őri Ajándok a kelet gyógymódok tudója és azonkívül még dr. Papp Lajos szívsebész is előadást fog tartani. De a muzsika se marad ki ebből a napból. Juhász Zsolt: - Lehet azt mondani hogy ez lesz az egyik fénypontja ennek a napnak, hiszen abból is különleges hogy a Mistrál együttessel közösen készült. Tolcsvay Béla: - Érdekes ez a név az én életemben a Mistrál. Én annak idején Rákóczi gimnáziumban a Mistrál együttes volt az osztályzenekar
MR1 - Vasárnapi újság [MNSZKorAP/DOC002893/002200]
-
ajtók mögött jelentést hallgat meg a szíriai helyzetről, amelyről előzőleg az ENSZ Közgyűlésben is vitát folytattak. Az Arab Liga arra kérte a BT-t, hogy ruházza fel a megfigyelőket nagyobb hatalommal a lakosság védelmében. Ban Ki Mun korábban a közgyűlés előtt azt mondta, hogy könnyűfegyverből rálőttek az ENSZ megfigyelőire, akik megpróbáltak eljutni a szíriai Hama környékén elkövetett legutóbbi vérengzés színhelyére. A szervezet 297 fegyvertelen megfigyelője tartózkodik Szíriában. " Az ENSZ megfigyelőit először nem engedték be, most megpróbálnak eljutni a helyszínre. Most tudtam meg néhány perce
Drónok lőtték az ENSZ-megfigyelőket Szíriában by albert1akos209 [MNSZKorAP/DOC002516/002710]
-
szervezet 297 fegyvertelen megfigyelője tartózkodik Szíriában. " Az ENSZ megfigyelőit először nem engedték be, most megpróbálnak eljutni a helyszínre. Most tudtam meg néhány perce, hogy könnyűfegyverből rájuk lőttek " - mondta a közgyűlés előtt a főtitkár. Az ENSZ szíriai missziójának vezetője a BBC-nek azt mondta, hogy a megfigyelőket a szíriai katonaság korábban nem engedte a mészárlás helyszínére. Ban Ki Mun arról nem szólt, hogy vannak -e sebesültek a megfigyelők között. A főtitkár " botrányosnak és vérlázítónak nevezte " a közép-szíriai Mazraat al-Kubeir faluban szerdán elkövetett mészárlást. A mészárlás
Drónok lőtték az ENSZ-megfigyelőket Szíriában by albert1akos209 [MNSZKorAP/DOC002516/002710]
-
tárgyalóféllel, a kisgazdákkal folytatott megbeszélései után lehet csak konkrét, személyi kérdéseket is tisztázó tárgyalásokat lefolytatni. Az egyeztetések ezen szakaszába az ajánlattevő Fidesz és a két tárgyaló fél a jövő hét végére juthat majd el. Dávid Ibolya az MDF kormányzati szerepéről azt mondta, hogy a párt súlyának megfelelően részesülhet a tárcák elosztásából. Mint mondta, a mandátumok számától elrugaszkodni nem lehet, az arányosság kell hogy a fő szabály legyen. Információink szerint az MDF egy miniszteri tárcához jut majd, és emellett néhány államtitkári poszt is a
Koalíciós ajánlat az MDF-nek [MNSZKorAP/DOC002359/003514]
-
nincs arról, hogy csak fiatalok ülnének a nézőtéren, a nézőink kétharmadát a huszonhat évnél idősebbek teszik ki és a nyugdíjasok aránya is magas. Közönségünk hetven százaléka egyébként nem a magasan iskolázott emberek közül kerül ki. - Ez dicsekvés vagy panaszkodás? - Majdnem azt mondom, hogy dicsekvés. Ez annak a népszínházi eszményemnek valamilyen bizonyítéka, amit régóta hangoztatok. Bárki bármit is mond, nincs közönségproblémánk. Az elmúlt szezonhoz képest növekedett is a nézők száma. De hogy valóban az előadásokért jönnek -e a nézők, az a következő évadban fog
"Nem tudok úgy dönteni, hogy az mindenkinek jó" by Bóta Gábor [MNSZKorAP/DOC002400/002933]
-
biztos kifejtette, hogy meglepte a Renault bejelentése és azonnali pontosítást kért a francia hatóságoktól. Amennyiben a francia segélycsomagnak valóban feltétele lesz a gyártások Franciaországba telepítése, az szinte biztosan ellentétes lenne az unió egységes piaci szabályaival. Jose Manuel Barroso bizottsági elnök azt mondta, hogy szerinte félreértésről van szó, a Renault ugyanis nem vonul ki semelyik tagállamból. A francia Renault vezetése péntek reggel jelentette be, hogy az eddig Szlovéniában gyártott Clio II. tipust a jövőben Franciaországban gyártják majd. A hazatelepülés Franciaországban 400 munkahelyet teremt majd
Botrány Brüsszelben a Renault hazatelepülése miatt by kolozsip [MNSZKorAP/DOC002598/000885]
-
napos iskolának programot is kell tudnia adnia, és ott, nagyon fontos lenne, különösen olyan körülmények között, ahol a család nem tudja mindazt megadni a gyerekeknek, diákoknak, ami az iskola mellett a családra hárulna. A miniszterjelölt a felsőoktatásban bevezetett bolognai képzésről azt mondta, hogy a pedagógus képzésnek rosszat tett, így a tanárképzésben megszűntetik a kétfokozatú rendszert.
MR1 - 180 perc [MNSZKorAP/DOC002931/002561]