171,426 matches
-
előzetes hozzájárulását kellett volna kérni, ami elmaradt. A filmekre 13 millió forintot ki is fizettek, bár azok végül nem kerültek adásba. Később a betéti társaság és a Magyar Televízió közti szerződést felmondták, a cég visszafizette a pénzt. A rendőrök korábban azt mondták, hogy a terhelő bizonyítékok akkor is elegendőek a vádemelési javaslathoz, ha Ragáts végül megtagadja a vallomást. Hűtlen kezelés miatt nyomoznak Ragáts ellen
Elhalasztották Ragáts kihallgatását by dorak [MNSZKorAP/DOC002470/000953]
-
Most először ismerte el hivatalosan is José-Manuel Barroso, hogy pályázik a saját utódlására. Ez persze eddig is sejthető volt, de az európai bizottság elnöke az elnököt firtató kérdésekre eddig kitérő választ adott. Most viszont a párizsi Le Monde-nak adott interjúban azt mondta, hogy Európának folyamatosságra van szüksége és folytatni akarja azt a munkát, amit most befejeződő mandátuma során elkezdett. A júniusi európai parlamenti választások után jelölik ki az unió állam- és kormányfői az európai bizottság elnökét és a döntést a parlamentnek is jóvá
MR1 - Krónika [MNSZKorAP/DOC002917/001510]
-
fel. Az önkormányzat értetlenül áll a demonstráció előtt, mivel szerintük már folynak az egyeztetések a helyi gördeszkásokat képviselő Utcai Sportok Egyesületével (USE) arról, hogy hol legyen a majdani, extrémsportoknak alkalmas pálya. Bakács László, a polgármesteri hivatal médiareferense az [origo] -nak azt mondta, hogy a múlt héten kezdődtek a megbeszélések Borkai Zsolt polgármester és az egyesület között, korábban nem kaptak ilyen jellegű megkeresést. Az önkormányzat a választások második fordulója utánra várja a pálya helyére vonatkozó konkrét javaslatokat az USE-től. " Felesleges hisztériakeltés " Bakács szerint az
A politika állt a pesti és a győri gördeszkások közé by ballai1vinc000 [MNSZKorAP/DOC002478/001367]
-
és elmondta, hogy ezt a választási ígéretüket nem fogják megvalósítani - tette hozzá. Kökény szerint azonban ezt nem tette meg: az Országgyűlés 1998-as és 1999-es jegyzőkönyveit átnézték, de a pártelnök által említett felszólalást nem találták meg. Mikola István, a Fidesz egészségpolitikusa azt mondta, hogy a több-biztosítós program nem kormányülésen bukott meg, hanem szakmai műhelyekben. A Fidesz és az MDF már a rendszerváltozás idején jelezte, az egészségügy területén a több-biztosítós modellben gondolkodik. A Fidesz hatalomra kerülése idején úgy látta, 1999-ben törvényi úton kell létrehozni az
Nem ellenezték a több-biztosítós modellt by NÉPSZAVA Online [MNSZKorAP/DOC002365/001739]
-
a gazdasági helyzet változásáról, az ingyenes első diplomáról, az adójogszabályok változatlanságáról, a családok támogatásának fontosságáról, és a kormány előtt álló teendőkről. Előfordult, hogy Orbán egészségüggyel kapcsolatos kérdéseket is megemlített a parlamentben. A 2001-2002-es költségvetés vitájában - válaszolva az ellenzéki kifogásokra - például azt mondta, hogy a kormány először a szolgáltatások rendszerét akarja átalakítani, " garantálva bizonyos szolgáltatások színvonalát, és csak utána akarunk belevágni az egyébként nagyon kockázatos finanszírozási reformba ". Azt is közölte, hogy " a szakorvosi praxist is a biztonságot még nem veszélyeztető mértékig szeretnénk privatizálni ".
Nem ellenezték a több-biztosítós modellt by NÉPSZAVA Online [MNSZKorAP/DOC002365/001739]
-
és ezt nem tartották jónak. Végül a mostani megoldás mellett döntöttek, de megegyeztek abban is, hogy Gál J. néhány hónap múlva visszatér, bár az még egyelőre nem világos, hogy milyen pozícióba. A távozó kabinetdőnök a Népszabadságnak adott interjúban a politikus azt mondta, hogy " szoros munkakapcsolatnál az a jó, ha kibírja a vitákat, még a szenvedélyeseket is ". Elismerte ugyanakkor, hogy az elmúlt másfél évben voltak hibák, de nem árulta el, miket tart annak. A Népszabadság szerint Gyurcsány - vagy még a népszavazás előtt vagy utána
Hónapok óta vitázott kabinetfőnökével Gyurcsány by zsofiag [MNSZKorAP/DOC002474/002021]
-
széléig, betontömböket raktak. Páva Zsolt, Pécs polgármestere szerdán jelentette be: az önkormányzat lezáratja és őriztetni fogja a Tubesre vezető utat, hogy megakadályozza a hegyre tervezett katonai radarállomás építését, melyre egyébként a Honvédelmi Minisztériumnak (HM) jogerős engedélye van. A fideszes politikus azt mondta, hogy tulajdonképpen annak a néhány héttel ezelőtt kihelyezett KRESZ-táblának akarnak érvényt szerezni, amely megtiltja a három és fél tonnánál nehezebb járművek behajtását. Ezt a korlátozást ugyanis a HM gépjárművei rendszeresen megszegik. Kiss Tibor, a városi vagyonkezelő Pécs Holding Zrt. cégvezetője közölte
Asorompót biztonsági őr vigyázza, és nem lehet megkerülni [MNSZKorAP/DOC002377/001410]
-
is megérti a kormány szombati döntését az ellenzék, ami a jászlói atomerőmű leállított blokkjának újbóli üzembe helyezését illeti. Az ellenzéki politikusok szerint az uniós társulási szerződés esetleges megsértése ebben a kritikus helyzetben teljes mértékben megbocsátható. A KDH alelnöke, Daniel Lipšic azt mondta, hogy ő a kormányfő helyében elgondolkodna azon is, hogy esetleg hosszútávra is újból üzembe lehetne helyezni az atomerőművet. Bárdos Gyula pedig szintén megérti a " rizikóval járó lépést ". Az SDKÚ parlamenti klubjának elnöke, Stanislav Janiš úgy nyilatkozott ezzel kapcsolatban, hogy kevés az
Az ellenzék ezúttal nem tiltakozik, és megérti a kormány lépését by Unknown [MNSZKorAP/DOC002232/000782]
-
közül kerülhetett ki. Kósa kinevezése azért is érdekes, mert a Fidesz 2006-os veresége után arról beszélt, hogy szerinte Orbán már nem lesz kormányfőjelölt. " Ha így teszi fel a kérdést, hogy lesz -e még egyszer Orbán Viktor miniszterelnök-jelölt, akkor erre inkább azt mondom, hogy nem tartom valószínűnek " - mondta az MTV-nek még 2006 áprilisában.
A Fidesz gyengülésére keresi a gyógyírt Kósa by saling1gergb26 [MNSZKorAP/DOC002478/002112]
-
II: Heart of the Swarm az idei GamesCom-on szada Azt ígéri a Blizzard, hogy a 2012-es kölni rendezvényen bárki számára kipróbálható lesz a StarCraft II: Heart of the Swarm. Dustin Browder, a játék vezető dizájnere nem is olyan régen még azt mondta, hogy a StarCraft II: Heart of the Swarm tulajdonképpen már 99%-ban készen van, már csak a finomítgatások vannak hátra. [hirdetes] Mi sem bizonyítja ezen állítását jobban, mint hogy a legutóbbi értesülések alapján a Blizzard játszható verziót ígért az idei GamesCom rendezvényre
Játszható StarCraft II: Heart of the Swarm az idei GamesCom-on by szada [MNSZKorAP/DOC002314/030998]
-
az adott ígéret az mennyiben áll összhangban a párt deklarációival és programjával. Tehát mondja el, aki azt mondjuk, egy ilyen teoretikus példa, hogy szeretnének a bérből és fizetésből élők terhein könnyíteni és az adójárulékokat csökkenteni, a másik oldalon meg mondjuk azt mondja, hogy fizetni 14. vagy 15. havi nyugdíjat, akkor ugye nyilván a kettő, a megfogalmazott cél, és az ehhez deklarált eszköz közötti ellentmondásra fel tudjuk hívni a figyelmet. A munkát a tervek szerint a programok közzététele után kezdik a szakértők, aztán az
MR1 - Krónika [MNSZKorAP/DOC002924/000239]
-
felháborodást a közelmúltban. Az akció keretében már kiutasítottak négy románt. A most kitoloncolandó magyar állampolgár 33 éves és több mint tíz éve tartózkodik Olaszországban. A hajléktalan férfit Róma központjában, a Tevere partján, egy hídnál vették őrizetbe. A római magyar konzulátuson azt mondták, hogy az olasz hatóságok egyelőre nem küldtek értesítést az esetről.
Olaszországban kitoloncolnak egy magyart a bevándorlók elleni intézkedések keretében [MNSZKorAP/DOC002364/003979]
-
a cikkünkben olvashat). Minden munkaszerződésben alkalmazni kell az új törvénykönyvet Berke Gyula szerint az átmeneti rendelkezésekről szóló törvényben benne lesznek az Mt. hatályba lépéséhez kapcsolódó átmeneti szabályok, módosulnak egyéb törvények, például a társasági törvény, csődtörvény, közalkalmazotti, köztisztviselői törvény. Berke Gyula azt mondta, hogy a főszabály szerint az új törvénykönyvet a már fennálló munkaviszonyokban, illetve kollektív szerződésekben is alkalmazni kell. Ha egy munkaszerződés valamely rendelkezése július 1-jén az új törvénykönyvbe ütközik, akkor az a rendelkezés érvénytelen. Ugyanakkor ha a munkaszerződésből arra lehet következtetni, hogy a
Várnának a szabadságok átalakításával by dull1szabol930 [MNSZKorAP/DOC002445/001629]
-
mint mondta, nem terminátornak, hanem válságkezelőnek szegődött. A miniszterelnök szerint a hétköznapi szempontból a legnagyobb terheket jelentő döntéseket meghozták, ezért elismerte a szerinte felelősségteljesen, a saját napi érdekein is felülemelkedő szocialista párt és az SZDSZ érdemeit. A kormányfő a lapnak azt mondta, hogy végleges a döntése arról, hogy egy évet adott magának a politikában. Az interjúban arról is beszélt, hogy nemcsak a válságot fékezik meg, de olyan változásokat is elindítanak, amelyekre egy később meginduló gazdasági fejlődés idején építhet a következő kormány, bárki vezesse
Bajnai: Nem terminátornak szegődtem by vinczeb2 [MNSZKorAP/DOC002476/002574]
-
Lezsák képviselő úr kért meg rá, talán mint olyan, aki a párttól egy lépéssel hátrébb van, olyan tükröt tudok tartani a párton belül levők elé, amelyben olyan képet látnak meg, amit önmaguktól nem látnak meg. R.: - Az MSZP-vel kapcsolatban sokan azt mondják, hogy egy új generációra lenne szükség ahhoz, hogy új lendületet kaphasson a párt, az Ön személye esetleg az MDF-nél is erre utalhat? Felföldi Zoltán: - Én nem mondom, hogy erről van szó, egy párt is olyan, mint egy család, különböző generációk élnek
Déli Krónika [MNSZKorAP/DOC002925/003433]
-
minden nap a falu szélén lévő, erdő övezte kálváriahegyhez - tette hozzá. A bencés perjel szerint nagy valószínűséggel kirándulók rongálhatták meg a szobrokat. A kár 500-600 ezer forintra becsüli. Közölte, hogy hétfőn feljelentést tesz a rendőrségen. Baky György, Bakonybél SZDSZ-es polgármestere azt mondta, hogy ő is csak néhány napja szerzett tudomást az esetről, amely felháborította, s a falu lakóit is " kiborította " az eset.
Megrongálták a bakonybéli kálváriát by kataj [MNSZKorAP/DOC002475/000649]
-
szerint a szűk likviditás miatt könnyű volt egy-egy ajánlattal megmozdítani az árfolyamokat. A forgalom gyenge volt, mivel a kereskedők közül csak kevesen szánják el magukat pozíció vállalására. A kereskedők szerint a piacon máris kamatcsökkentési várakozások tapasztalhatók, miután a jegybank elnöke azt mondta, hogy amennyiben az euró/forint árfolyam stabilan beáll egy 250-260 forint közötti szintre, az MNB-nek akkor lesz tere a kamatvágásra. Szerdán az euróval 259,70 és 256,50 forint között kereskedtek, délben 257,20 /50 százalékon állt a közös valuta jegyzése, 2,60 forinttal gyengébben a
Ingadozik a forint a bankközi devizapiacon by laszlov [MNSZKorAP/DOC002590/008499]
-
2010-05-25 MR1 - Krónika Mv: - Adókedvezményekkel ösztönözné a kultúra támogatását a nemzeti erőforrás minisztériumának leendő vezetője. Réthelyi Miklós kulturális és sajtóbizottsági meghallgatásán azt mondta, hogy sokszínű, strukturált kulturális intézményrendszert akarnak működtetni, és ennek érdekében együtt szeretne működni a kulturális élet valamennyi szereplőjével. A miniszter-jelölt arról is beszélt, hogy oktatni kell a diákokat az állampolgári ismeretekre.
MR1 - Krónika [MNSZKorAP/DOC002944/000240]
-
bűncselekmény hiányában felmentette a vádlottat. Indoklása szerint a halálos balesetet alapvetően az okozta, hogy a sértett körültekintés nélkül használta a fürdőt. Az ügyész az elsőfokú ítélet hatályon kívül helyezéséért nyújtott be fellebbezést. Szörényi Mariann tanácsvezető bíró a másodfokú ítélet indoklásában azt mondta, hogy az elsőfokú ítélet érdemi felülbírálatra alkalmatlan. A bírói tanács szerint az ítélet megalapozatlansága a tényállás részbeni hiányosságaiban és helytelen ténybeli következtetéseken alapul, az indoklás iratellenes megállapításokat is tartalmaz, továbbá a bíróság nem tett megfelelően eleget indokolási kötelezettségének. Szörényi Mariann ismertette
Új eljárás a ballószögi halálos fürdőbaleset ügyében [MNSZKorAP/DOC002377/000549]
-
1994 között a Nemzetközi Gazdasági Kapcsolatok Minisztériumának politikai államtitkára, majd 1998-2002 között a Miniszterelnöki Hivatal politikai államtitkára volt. A másik Pusztai Erzsébet, aki az előbbi kabinet idején népjóléti, míg az utóbbi idején egészségügyi államtitkár volt. Pusztai Erzsébet az [origo] kérdésére azt mondta, hogy nem érintett, és hozzájárul, hogy a bizottság nyilvánosságra hozza, ha vele kapcsolatban bármit találnak. Bogár Lászlót egyelőre nem értük el. A Horn- és Medgyessy-kormány tagjai és államtitkárai között 8 átfedés is van. Jánosi György, Kis Zoltán, Kiss Péter, Kovács Kálmán
Tíz érintettet talált a Mécs-bizottság by emeser [MNSZKorAP/DOC002467/005388]
-
be. A miniszterelnököt abban találták hibásnak, hogy nem szentelt a válság kitörése előtt külön kormányüléseket a bankrendszer problémáinak. A bíróság ugyanakkor úgy döntött, hogy a politikust semmilyen büntetéssel nem sújtja az ügyben. Haarde abszurdnak nevezte az ellene hozott ítéletet, és azt mondta, hogy szerinte politikai nyomás áll az ítélet hátterében. Azt mondta, hogy a bírók mindenképpen bűnösnek akarták kikiáltani egy vádpontban, még akkor is, ha ez a vádpont a legjelentéktelenebb ellene felhozott vád. Izlandon továbbra is kérdés, hogy felelősségre vonjanak -e valakit a
Elítélték Izland exkormányfőjét a 2008-as válság miatt by visnovitz1pc06 [MNSZKorAP/DOC002516/002187]
-
minden előröl. Például az egyik albérletünket sajnos azért kellett felmondanunk, mert vártam azt, hogy hétvégén kifizessenek, és két heti béremmel úgy, ahogy van, az illető elment, hitegetett két hétig, hogy fizetek, fizetek, fizetek, nekem kellett fizetni a lakást, a tulajdonos azt mondta, hogy őt nem érdekli, bezárta a lakást, és ezáltal kerültem utcára, és akkor ilyenkor volt az, hogy sokkal rosszabb, tehát ilyen átmeneti szállóra vittem a családomat, egy-két hétig, újabb munkát kellett vállalni, akkor megint ki kell várni azt, addig ugye abban
MR1 - Élhető világ [MNSZKorAP/DOC002935/001167]
-
a legszegényebbek számára kiutalható lakáskeretbe. Mind egyházi, mind alapítványi, mind városi segítséggel, lakás, lakóközösségeket segítenek létrehozni a hajléktalanoknak. Rip: - Folytatjuk a beszélgetést Pelle Józseffel a Budapesti Módszertani Szociális Központ és Intézményei igazgatójával. Nálunk, milyen az arány, ugye itt Zentai Péter azt mondta, hogy több a lakás, szociális bérlakás, mint ahány hajléktalan van. Pelle József: - Hát, hogy a lakásoknak a puszta száma, hogy viszonyul a hajléktalanok számához, én ezt így nehezen tudom megmondani, az nálunk is egy nagyon nagy probléma, hogy az úgynevezett tanácsi
MR1 - Élhető világ [MNSZKorAP/DOC002935/001167]
-
azt az ösvényt járják, amelyet George Clinton, a Funkadelic, a Primal Scream, James Brown, és a Groove Armada taposott ki. Igazi diszkórobbanás várható tehát, élő hangszerekkel előadva. Little Axe neve talán nem annyira ismert a hazai közönség előtt, de ha azt mondjuk, hogy az ő gitárjátéka hallható Grand Master Flash The Message, illetve White Lines című klasszikus oldschool hiphop számaiban, akkor biztos mindenkinek nagyot dobban a szíve. Egyesült Zenei Királyság-játék right Hány albuma jelent meg Mr. Scruffnak a Ninja Tune kiadó gondozásában? A
Brit elektronikus zenei fesztivál az A38-on by balazskr [MNSZKorAP/DOC002610/001816]
-
bástya, egy harcnak a színhelye. - Ön is föladott egy bástyát, hiszen a Magyar Állami Operaház főrendezője volt és eljött onnan. - Azért jöttem el, mert a remek magyar kultúrpolitika bezárta az Erkel Színházat. Megvan annak az igazgatói gyűlésnek a jegyzőkönyve, amin azt mondtam, hogy én ehhez a nevemet nem adom. Hiszen Szinetár Miklós menesztése után világossá vált, hogy oda utána valaki olyan jön, aki el fogja azt fogadni, hogy az Erkelt bezárják. Azóta is üresen tátong, teljesen alkalmas lenne színjátszásra. - Nem igaz, hogy életveszélyes
"Minden mögé odaáll a politika" - Indul a Kortárs Magyar Drámák Fesztiválja by Bóta Gábor [MNSZKorAP/DOC002396/002056]