171,426 matches
-
Áder János elégedett Parlament Áder János házelnöknek meggyőződése, hogy a háromhetes parlamenti ülésezési rend bevezetése óta fegyelmezettebb, eredményesebb lett a törvényalkotó munka. A fiatal közjogi méltóságot az Országgyűlés idei teljesítményéről és saját terveiről kérdeztük. - Elnök úr! A minapi évösszegző sajtótájékoztatón azt mondta, hogy az Orbán-kormány megalakulásakor felállt új összetételű parlament eddig körülbelül ugyanannyi fontos döntést hozott, mint előde az előző ciklus hasonló időszaka alatt. Van -e mégis bármiféle különbség a két,, csapat´´ teljesítménye, vitastílusa között? - Nem is kevés. A legfontosabb az, hogy a
Áder János elégedett by Takács Mariann [MNSZKorAP/DOC002293/007296]
-
állapota kihatott a gyermek fejlődésére is. 2006 tavaszától, az anya öngyilkossága után a nevelési feladatok kizárólag az apára hárultak. A férfinak segítséget jelentett a nagyszülők aktív közreműködése, s a kisfiú 2004 és 2006 között pszichológiai ellátásban is részesült. Heller Gábor azt mondta, hogy legfeljebb öt pofont adott a gyermeknek egész életében, s ezek soha nem okoztak sérülést; a fegyelmezés és a számonkérés eszköze állítása szerint mindig szóbeli volt. Nyári Zoltánné 2006 nyarán költözött a családhoz egyik gyerekével. A férfi a 2010. július 11-ét megelőző napokban
Öt év börtönt kapott a gyermekét halálra verő dunaharaszti férfi [MNSZKorAP/DOC002374/003128]
-
előíró jogalkotási törvény valójában elavult, hogy a választási kampány maga is felfogható nagy társadalmi vitának, és hogy azért kellett egyéni képviselői indítványokkal megkerülni a minisztériumokat, mert nem bíznak a régi apparátusban.WPUNCT Ezek komolytalan érvek. Persze a forradalmi retorikába beleillik azt mondani, hogy nem bízunk a bukott rend régi apparátusában, de ehhez előbb fel kell tenni a kérdést: tényleg forradalom volt -e Magyarországon? Mi győzött, és mi bukott meg? Erről vitatkozni sem tudok, annyira nevetséges. A hatodik szabad választást követően utólag meghirdetni, hogy
Támadás a jogállam ellen [MNSZKorAP/DOC002281/000950]
-
a közszolgálati médiumok sztrájkbizottsága abban a pillanatban, amikor nyilvánosságra hozták a médiatörvény tervezetét. Helyette talpnyalási bizottságok alakulnak. - Nem értem, mit nem ért. Az újságírók ma Magyarországon kiszolgáltatottak, kiéheztethetők. Kirugdalhatók, megalázhatók, és senki sem mozdítja értük a kisujját sem.WPUNCT Én azt mondom, hogy az újságíróké olyan szakma, amely a szabadság szeretetével függ össze szorosan. Tehát egy újságírónak a világ minden országában hangoskodnia kell, ha sértik a sajtószabadságot. - És holnaptól már nem tud megélni újságírásból.WPUNCT Értem én ezt, mégis úgy érzem: ma is
Támadás a jogállam ellen [MNSZKorAP/DOC002281/000950]
-
a hadjárat során. Az összekötő tisztek közvetlenül is felvehették a kapcsolatot a rádióval felszerelt Stukákkal és az ellenséges állások támadására utasíthattták azokat, az előretörés irányában. Egyes esetekben a Stukák 10-20 percen belül reagáltak. Hans Seidemann alezredes (Wolfram von Richthofen beosztottja) azt mondta, hogy " Soha többé nem volt ilyen jól működő rendszer közös műveletek megfelelő tervezésére és összehangolására. " A Dunkerque-i csata során sok szövetséges hajó veszett el Ju 87 támadásokban. Az Adroit francia rombolót 1940. május 21-én süllyesztették el, majd a Crested Eagle lapátkerekes gőzhajót május 28-án
Ju 87 by Porrima [MNSZKorAP/DOC002740/001302]
-
2013-12-29 Attila Mikus Hello, olyan kérdésem lenne hogy egy lakáson belül netmánia XL internet díjcsomag mellé maximum hány iptv vevőegység köthető? az üzletben azt mondták hogy 3 és ezt nem értem hogy miért.
by Attila Mikus [MNSZKorAP/DOC002195/007267]
-
Te meg vak vagy. Gyakoroltam, hogy könnyen menjen. Amikor odajöttek hozzám a játszótéren a gyerekek, és azt kérdezték, hogy mi van a kisfiú szemével, mondtam, ott van a kisfiú, kérdezzétek meg tőle. A kisfiú, aki egyébként is harapós volt, erre azt mondta, hogy mi lenne, vak vagyok. Közben meg egész jól elmozgott az életben. Azt tanultam meg, hogy partner legyek mindabban, amit csinálni akar. Imádott rohangálni lépcsőkön, meg fára mászni... Mit tehettem volna? Nem néztem oda. Gondoltam, ha leesik, azt úgyis meghallom. Ha
Én a bulvársajtóban éhen halnék... by Szegvári Katalin [MNSZKorAP/DOC002400/004549]
-
vissza kell szorítani a korrupciót, és máris több százmilliárd forintot spórolhatunk. Kérdésünkre, hogy mindezek fényében mekkora lehet a hiány 2011-ben a közgazdász elmondta: " nem gondolom, hogy jövőre az államháztartási hiány a GDP 2,9 százaléka lesz, a Magyar Nemzeti Bank is azt mondja, hogy 4 százalék felett lesz. Ha nem történik semmi, akkor valóban nem lesz alacsonyabb, de ha igen, akkor akár 4 százalékos vagy annál alacsonyabb hiány is elképzelhető. " Én ennyit várok. Ehhez valamennyi fájdalmas intézkedésre biztos szükség van " - mondta az intézetvezető. Megoldások
Századvég Gazdaságkutató: Valamennyi fájdalmas intézkedésre szükség lesz by jankovics1s412 [MNSZKorAP/DOC002600/001326]
-
kis- és középvállalkozásokat tőkésíteni kell, hogy beszállítói lehessenek a multiknak, amelyek adószintjét úgy kellene alakítani, hogy ne legyenek indokolatlan versenyelőnyben a kkv-szektorral szemben - fogalmazott a közgazdász. Arra a kérdésünkre, hogy ad -e a Fidesznek gazdasági, vagy gazdaságpolitikai tanácsokat Heim Péter azt mondta, hogy szokott a Fidesz tagjaival beszélgetni, nagyon jó emberi viszonyt ápol velük, azt is tudja róla mindenki, hogy konzervatív ideológiát vall. Ugyanakkor adott tanácsot az előző kormánynak is, ha megkérdezték, csak éppen az utóbbi félévben nem kérték ki a véleményét. " De
Századvég Gazdaságkutató: Valamennyi fájdalmas intézkedésre szükség lesz by jankovics1s412 [MNSZKorAP/DOC002600/001326]
-
átjárót lezártak, hogy ezzel is akadályozzák a gerillák mozgását. Anatolij Kornukov tábornok, az orosz légierő főparancsnoka úgy vélekedett, hogy két-három nap alatt sikerül kiűzni Dagesztánból a behatolókat és rendkívüli állapot bevezetésére egyelőre nincs szükség. A felkelők vezére, Samil Baszajev ugyanakkor azt mondta, hogy " A vártnál gyorsabban befejezték a Dagesztán felszabadításáért indított hadműveletek első szakaszát. " Csaknem minden nyilatkozó orosz tábornok jelezte, hogy a szövetségi erők nagyszabású manőverekre készülnek. Sztavropolból négy katonai szállítógépen a különleges rendőrség száz tagja, valamint felszerelés érkezett Mahacskalába és az Urálból
Orosz manőverek Dagesztánban [MNSZKorAP/DOC002322/000900]
-
hallatott. Az ima kezdetekor egy darabig csak térdelt, némán, lehunyt szemmel, aztán egyszercsak kijöttek belőle a hangok. Igazából az volt a rémisztő, hogy nem esett semmiféle révületbe, nem látszottak csodálatos átváltozások, nem lebegett, nem fénylett - valaki a szerzetesek közül erre azt mondta, hogy abbahagyta a bohóckodást -, hanem gyerekek, asszonyok, férfiak, sőt állatok sírtak a torkából. De ez mégsem rémisztő volt, hanem szinte ének. Valaki azt mondta, hogy az Isten megállt a határ innenső felén és itt siratja a lényeket. Egy Anaszi nevű okos
Ima [MNSZKorAP/DOC002400/002215]
-
esett semmiféle révületbe, nem látszottak csodálatos átváltozások, nem lebegett, nem fénylett - valaki a szerzetesek közül erre azt mondta, hogy abbahagyta a bohóckodást -, hanem gyerekek, asszonyok, férfiak, sőt állatok sírtak a torkából. De ez mégsem rémisztő volt, hanem szinte ének. Valaki azt mondta, hogy az Isten megállt a határ innenső felén és itt siratja a lényeket. Egy Anaszi nevű okos paraszt úgy vélte: Isten soha nem avatkozik be az emberek háborúiba, mert tanult a teremtés rettenetes tévedéseiből, és fél a saját cselekedeteitől. Azokban a
Ima [MNSZKorAP/DOC002400/002215]
-
n.-i fogolytáborba hurcolták. Egy éjszakán aztán, a priccsen - az egy EU-raklap volt, szálkás fából, valami ronggyal és szalmával takarva -, ahol másodmagával feküdt egy Sohopin nevű szegény kicsi éhenhaldoklóval, megállapította, hogy Isten nem követte. Elmondta ezt Sohopin mérnöknek, aki kinevette, és azt mondta, hogy nincs is Isten. Pedig jelet adott nekem, mondta Avram, és elmesélte a nagy fényességet. Sohopin megkérdezte, hogy pontosan mikor volt az, és melyik templomban. Avram elmondott mindent. A mérnök elmagyarázta: azt a templomot úgy építették, hogy bizonyos számú esztendők elmúltával
Ima [MNSZKorAP/DOC002400/002215]
-
2013-11-23 Varga Cesar Csacsa Ricsi Veller Merje bárki azt mondani hogy az Alkoholtol nem szépülnek meg az emberek: D
by Varga Cesar Csacsa [MNSZKorAP/DOC002166/010976]
-
srác " ütni akarja - mondta N. Győző, aki valójában Zarko Sesumot, az MKB Veszprém és a szerb válogatott kézilabdázóját rúgta fejbe. Sesum a szíven szúrt Marina Cozma fölé hajolt, amint ez a rendőrség több nyilatkozatából ismert a gyilkosság óta. N. Győző azt mondta, hogy nem tudta, hogy valaki meghalt a szórakozóhelyen; erről csak akkor értesült, miután kialudta magát, majd R. Sándor barátjával kocsival elindult Ausztriába és az autórádióból hallott a halálesetről - mondta a férfi a tévéműsorban.
Az egyik gyanúsított szerint "egy ember felelős" Marian Cozma haláláért by vinczeb2 [MNSZKorAP/DOC002477/002962]
-
is, hogy Tömörkény városában a MIÉP mintegy 1, 5 millió forint értékkel járul hozzá egy ottani lakos házának rendbehozatalához. A fennmaradó segélyösszeg sorsáról a MIÉP később dönt. Az ukrajnai Csernobilban működő atomerőmű közeli leállításáról szóló hírekre reagálva a MIÉP elnöke azt mondta, hogy a szlovákiai Mohi településen nemrégen fölépített atomerőmű is komoly veszélyt jelenthet a magyarországi lakosságra nézve. Csurka hangsúlyozta, hogy ezenkívül a többi, még a szovjetek által épített atomerőmű biztonsági állapotát is szigorúbban kellene ellenőrizni. A pártelnök végül elmondta: a köztársasági elnökkel
Heti sajtótájékoztató [MNSZKorAP/DOC002330/001030]
-
Lost Planet 2 - Képek Gulius Érkezett néhány új screenshot a készülgető Lost Planet 2-ről. A Lost Planet jófajta kis akció volt, így aztán örömmel vettük a hírt, hogy készül a folytatás. A Capcom ugyan azt mondta, hogy ezután minden játéka megjelenik PC-re is, a Lost Planet 2 egyelőre Xbox exkluzívnak tűnik, de ez még változhat. [hirdetes] Az egy szem trailer az Xbox Live-on jelent meg, azóta pedig nem sokat hallottunk a játékról. PC-s bejelentés ugyan most sem
Lost Planet 2 - Képek by Gulius [MNSZKorAP/DOC002314/010029]
-
amerikai elnökről írt életrajz a jövő hónapban jelenik meg. A könyv már néhány éve készen van, 1999-ben a kiadó azért nem jelentette meg, mert szerzőjéről kiderült, hogy egyszer börtönbe került, mert fel akart bérelni egy verőlegényt. A mostani kiadó képviselője azt mondja, hogy a szerző állítását hárman is alátámasztják: Bush egyik osztálytársa, a család egy régi barátja és Bush egy magas rangú tanácsadója, aki régóta ismeri a jelenlegi elnököt. (o-, i-x, h-a, szml)
HALLOTTA MÁR? [MNSZKorAP/DOC002633/001361]
-
2004-11-25 Reggeli krónika Kovács M. István: Az MDF parlamenti vizsgálóbizottság felállítását kezdeményezi a Nemzeti Tankönyvkiadó Rt. privatizációjának kivizsgálására. Herényi Károly az MTI-nek azt mondta, hogy a tankönyvkiadó magánosítása stratégiai szempontból is megkérdőjelezhető és a pályázat lebonyolítása számos kérdést vet fel.
Reggeli krónika [MNSZKorAP/DOC002933/002860]
-
azt, hogy ez a kamatemelés milyen mértékű lesz és milyen sebességgel fog megvalósulni, arról a Monetáris Tanács nem ad jelzést, azt gondolom, hogy a következő időszakban érkező adatok fogják meghatározni, hogy milyen mértékű szigorítás lesz szükséges. Mv: - Voltak elemzők, akik azt mondták, hogy ez egy kemény üzenet a jegybank részéről a kormánynak, sok szempontból, egyrészt a gazdaságpolitika szempontjából, másrészt pedig tudjuk, hogy több fronton van háború a kormány és a jegybank között - most kist túlzással - van fizetésháború, a monetáris tanács tagok jelölésével kapcsolatban
MR1 - 180 perc [MNSZKorAP/DOC002936/001062]
-
a Reese Witherspoon lenne, mi lenne, ha más... Nyilván, akik most pénzt hoznak. Találkoztam is emberekkel, teljesen fölöslegesen. Szerencsére volt olyan is, akit már majdnem elfogadtunk, és a végén ő mondta, hogy nem. Ez csak mázli volt, mert én végig azt mondtam, hogy vele sem szabad, és csak arra vártam, hogy nemet mondjon. Teljesen értelmetlen lett volna vele forgatni, csak azért, mert a neve ismert. Hiszen a figura nem ő volt. De közben telt az idő, és kiderült, hogy nyáron már nem tudunk
Koltai Lajos a föld fölött by ferencv [MNSZKorAP/DOC002451/000296]
-
forgatott Robert de Niróval és Michelle Pfeifferrel. Azt beszéltük meg, hogy levetítjük neki a Sorstalanság -ot egy szálloda mozijában, és aztán beszélgetünk. Kettesben néztük a filmet, persze én elbújtam hátul. Ő nagyon fáradtan érkezett, és miután véget ért a film, azt mondta, hogy most meg se tud szólalni, hadd menjen haza és gondolja végig. Később elmesélte, hogy visszament a saját szállodájába és próbált magához térni. Aztán leültünk egyet enni, és akkor már lehetett érezni, hogy ő ezt szeretné. A fiúk Amikor kiderült, hogy
Koltai Lajos a föld fölött by ferencv [MNSZKorAP/DOC002451/000296]
-
jó lenne, ha bejönne a filmbe Glenn Close, bár egy nagyon kis szerepet tudnánk neki adni: Mamie Gummer édesanyját kellene játszania. Érdekes volt, hogy Mamie szinte jobban hasonlított Glennre, mint Merylre, szóval ez nagyon jól jött ki. A stúdióban mindenki azt mondta, hogy nekem kell először fölhívnom őt, mert együtt csináltuk a Találkozás Vénusszal -t, és akkoriban barátságban voltunk. Nehezen, de felhívtam. Először húzodozott, mert azt gondolta: itt mindenkinek van legalábbb egy szép pillanata, csak neki nincs. Mondtam: ' De, neked is van, amikor
Koltai Lajos a föld fölött by ferencv [MNSZKorAP/DOC002451/000296]
-
hogy sajnos azt nem lehet, már odaadtuk Merylnek. Ugyanakkor mindig hagyott egy kiskaput, amiért újra meg újra tudtam próbálkozni. Közben összeállt szinte a teljes csapat, és kezdtek megjelenni a cikkek Amerikában, hogy ez milyen film lesz. És akkor egyszer csak azt mondta, hogy rendben van. Mikor pedig az első forgatási napján megjelent, a nyakamba ugrott, és azt mondta: ' You're very-very welcome! ' Pados Gyula Én operatőrként mindig egyedül voltam a világban, és most nagyon nagy dolognak érzem, hogy van valaki mellettem, akivel vizuálisan hasonló
Koltai Lajos a föld fölött by ferencv [MNSZKorAP/DOC002451/000296]
-
akiket megragadott ez az ötlet, ők kiépítették a rendszert ami alkalmazható, és segítenek a környezetükben lévő gazdálkodóknak bekapcsolódni. Sarkadi Péter: - Egy ilyen rendszer kiépítése a gyakorlatban mit jelent? Tehát hogyha mondjuk kis földtulajdonosok vannak, ezek összefognak, vagy egy-egy nagy tulajdonos azt mondja, hogy akkor megbízzák Önöket, hogy akkor menjenek ki, mérjék fel, gyűjtsék össze az adatokat? Németh Tamás: - Igen. Igaziból ugye ez három szintű a dolog. Az első az adatgyűjtés, információgyűjtés. A második a rendszer elemeinek a felépítése, a harmadik pedig hogy olyan
Zöld válasz [MNSZKorAP/DOC002943/000151]