171,426 matches
-
tett vallomását, amely szerint egy felhergelt, kopasz férfit látott bokszolóállásban a diszkóban, aki azt kiabálta: " na, mi van köcsögök ". Erre egy társa odaszólt neki, hogy " jól van, na, ennyi volt " - áll a rendőrségi vallomásában. Az NNBM4-es tanú a hétfői tárgyaláson azt mondta, hogy " erre ma már nem emlékszik ". A tárgyalás kedden újabb tanúk meghallgatásával folytatódik. Marian Cozmát, az MKB Veszprém és a román kézilabda-válogatott tagját 2009. február 8-án hajnalban gyilkolták meg a veszprémi Patrióta lokál előtt. A segítségére siető sporttársait, a szerb Zarko Sesumot és
Cozma-ügy: egyik tanú sem látta a Patrióta lokál előtti verekedést [MNSZKorAP/DOC002277/000823]
-
ügyében Gusztos Péter (SZDSZ) intézett kérdést a legfőbb ügyészhez. A Magyar Gárda megalakulása vitát váltott ki a nagy parlamenti pártok között. Gyurcsány Ferenc miniszterelnök egy az ellenzékkel közös nemzetközi sajtótájékoztatón azt mondta, a szervezet a nácizmust képviseli. A Fidesz is azt mondta, hogy a gárda rossz Magyarországnak, de szerinte a kormány hisztériát kelt az ügy körül. Egymásnak ugrottak a Magyar Gárdát elítélő pártvezetők Ezrekről álmodnak az ébredő magyarok
Vizsgálja az ügyészség a Magyar Gárdát by andraspe [MNSZKorAP/DOC002474/000253]
-
kivegye a nemzeti bankból és betegye a magyar vállalkozásokba, valahol meg pénzt kell keresni. A jegybankban tartott pénzen egyre kevesebbet keresnek. A multinacionális cégeket ugyan finanszírozzák, de ott nagyon szűk marzsint lehet csinálni, mert egy multicégnek, ha nem tetszik, akkor azt mondja, hogy finanszírozzák majd más országban. A devizahitelek lassan kicsepegnek, lassan csorog szépen lefele az az állomány, amin hatalmas pénzt lehet keresni. A hitelfelvevők egy része pedig egyszerűen nem fizet, mert nem tud. Ezért keresnek új felületet, magyarán új bolondot. - Azt is
by MNO [MNSZKorAP/DOC002182/001702]
-
indítványt készítettek. Szerintük a fent említett többségi állásfoglalásokat hatályon kívül kell helyezni, és május 10-ig új házszabályt kell letenni az asztalra. Az eredeti állapot visszaállítását Hack Péter (SZDSZ) is követeli, aki szerint nincs a felek között jogértelmezési vita. " Amikor a Fidesz azt mondja, hogy a kétharmados követelményből az következik, hogy a jelenlegi háromhetenkénti működést kell kétharmaddal megváltoztatni, ez a tolvaj érvelése: most éppen nálam van a dolog, a tulajdonos forduljon bírósághoz, mert amíg nem köteleznek rá, én nem adom vissza. " Áder János és Salamon
Vita a parlamenti munkarendről [MNSZKorAP/DOC002331/000262]
-
telefonszámon ahol közölték, hogy nincs is ilyen rendelés vagy ha van is azt nem velük kell megbeszélni. Tehát, ha nem csinálok print screent (képernyő fénykép) akkor még meg is magyaráznák, hogy én vagyok a hülye, mert meg se rendeltem. Ráadásul azt mondták, hogy ne őket hívjam, ha nem a webshop.t-mobile.hu-t vagy nekik írjak levelet. (mármint a webshop.t-mobile.hu ra) a baj ez, hogy ha ezen az oldalon rámegyünk a kapcsolat menü pontra akkor bizony a t-mobile.hu navigál minket. (értik, ahol azt mondták, hogy nem
by Altalanos Rendszergazda [MNSZKorAP/DOC002160/010889]
-
Ráadásul azt mondták, hogy ne őket hívjam, ha nem a webshop.t-mobile.hu-t vagy nekik írjak levelet. (mármint a webshop.t-mobile.hu ra) a baj ez, hogy ha ezen az oldalon rámegyünk a kapcsolat menü pontra akkor bizony a t-mobile.hu navigál minket. (értik, ahol azt mondták, hogy nem tudnak segíteni) Az meg pláne felháborító, hogy sem az Arkádban sem pedig a Pólus centerben nem tudtak a részemre dominó kártyás feltöltéssel ilyen telefont eladni, ráadásul ezt, 1 óra várakozás, után tudatták. 2 munka napomat ellopták és teljesen hülyének
by Altalanos Rendszergazda [MNSZKorAP/DOC002160/010889]
-
kormánytól? Vannak azonban, akik nehezen feledik, hogy a szocialista pártelnök egykor Milosevic jobbkeze volt. Pásztor Bálintot, a Vajdasági Magyar Szövetség szerbiai parlamenti frakciójának vezetőjét Ternovácz István kérdezte. Pásztor Bálint, frakcióvezető, VMSZ: A hitelesség elve vezérel bennünket. Ha az elmúlt hónapokban azt mondtuk, hogy nem fogunk beállni a szocialista, haladó G17-es kormány mögé, akkor ezt nem tehetjük meg, annak ellenére, hogy magában a kormányprogramban olyan nagyon sok kivetnivalót nem lehet találni, hiszen ez az első olyan kormányprogram az elmúlt három ciklust szemlélve, amely a
Magyar Rádió - leiratok [MNSZKorAP/DOC002951/000148]
-
gimnázium esetében ki kellett azt harcolni, hogy nyíljon még egy tagozat, akkor gyakorlatilag egy telefonhívással elintézhető volt. Slavica Djukic Dejanovic-tyal is kitűnő volt az együttműködés az elmúlt években, ugyanakkor parlamenti elnök volt, most pedig egészségügy-miniszter lesz. Tehát nem lehet itt azt mondani, hogy olyan emberekből fog állni a kormány kizárólag, akik a kilencvenes évek véres kezű vezetői közé tartoznak, és azóta semmit nem tettek le pozitív értelemben az asztalra, viszont mi a kivárás politikáját fogjuk követni. Amennyiben elintézhető lesz például a bírósági hálózat
Magyar Rádió - leiratok [MNSZKorAP/DOC002951/000148]
-
Sor kerülhet -e a következő négy évben alkotmánymódosításra? Ezt a kérdést időszerűsíti, hogy a szerbiai alkotmánybíróság a minap alkotmányellenessé nyilvánította a Vajdaság tartomány hatásköreit szabályozó törvény 22 pontját. Pásztor Bálint: Ez egy nagyon összetett kérdés, hiszen igaza van Dacic-nak, amikor azt mondja, hogy az alkotmánybírákat 2007-ben nevezte ki a parlament, illetve Boris Tadic. Bízom abban, hogy az új kormánnyal ki lehet alakítani egy együttműködést, és ez azt eredményezheti, hogy a hatásköri törvény módosítására sor kerülhet olyan módon a szerbiai parlamentben, hogy ezeknek a
Magyar Rádió - leiratok [MNSZKorAP/DOC002951/000148]
-
évad a Komáromi Jókai Színházban. A jubileumhoz híven a " kötelező " repertoár mellett számos rendezvény, vendégelőadás és konferencia tarkította az évet. Az előadások többsége beváltotta a hozzá fűzött reményeket, mondta el a színház igazgatója, Tóth Tibor. A prímet egyértelműen az Anyám azt mondta, hogy ne! című darab vitte, melynek sikerén felbuzdulva a színház vezetősége arra a következtetésre jutott, hogy a stúdiódarabok sorában mindenképpen folytatni kell a kortárs magyar és külföldi szerzők műveinek színre vitelét. Hasonló érdeklődés övezte A bor című zenés népszínmű előadásait, mely
Legördült a függöny by Neszméri Csilla [MNSZKorAP/DOC002231/000418]
-
drága New York-kávéházi törzsasztalok! Csak az asztal mellé esett poénokból el lehetne éldegélni két-három évig, hát még ami az asztalon maradt, fölvágatlanul... Szóval a pragma. Mert aszongya, hogy van pragmatizmus és pragmatikus. Ez azóta jött divatba, mióta a Megye Elnöke azt mondotta, hogy ő pragmatikusan fog politizálni. Mondta ezt áprilistól május idusáig. Azóta nem mondja, csak csinálja. Igaz, eléggé visszhangtalanul, de hát nem is érdemes mindennek nagy feneket keríteni. Ha Malvin anyó kimegy a piacra, vásárolni, arról nem ír az újság. Ha valaki
A pragma [MNSZKorAP/DOC002628/003757]
-
egy elég nagy segítségünk, a távérzékelés. Na most ezen a radart és a villámlokalizációs rendszert kell érteni. Ezek alapján mi utána tudunk nézni, hogy éppen melyik térséget sujtotta a kritikus időjárási esemény. R.: Érdekes ez az 50 %. Ugye a hallgatók azt mondják, hogy ők nem is hallottak olyan településről, aminek az ötven százalékánál többet ért volna viharkár. NA.: Több zivatar és vihar is volt ebben a hónapban, illetve a múlt hónapban. Voltak olyanok, amelyek eléggé nagy területet érintettek, viszont az a bizonyos tornádó
Napközben [MNSZKorAP/DOC002899/002233]
-
2008-07-11 MR1 - Élhető világ Nem enged a kurdisztáni munkáspárt zsarolásának a német kormány. A külügyminiszter azt mondja, hogy nem tárgyalnak, az elrabolt német hegymászók azonnali szabadon engedését követelik. E közben Berlinben folyamatosan ülésezik a túszok kiszabadításán dolgozó válságstáb. A délkelet-törökországi kurd autonómiáért küzdő betiltott párt, még szerdán rabolt el három német alpinistát a török-iráni határ közelében az Araráton
MR1 - Élhető világ [MNSZKorAP/DOC002927/002295]
-
egy kalap alá veszik Önt is azokkal a firkálókkal, akik végigmennek a körúton, a villamosokon, a vonatokon és nagyon-nagyon sok helyen. Név nélkül.: - De, tartok tőle, de én ettől az egésztől teljesen elhatárolódok. Kicsit el is ítélem a tegelőket. Én azt mondom, hogy mindennek megvan valahol a maga helye, a tegelésnek például nem pont a körúton. Hogyha esetleg lenne sokkal több legál fal, akkor szerintem inkább oda járnának ki a fiatalok. Társi István.: - Ön szerint csak ez az egyetlenegy megoldás? - hiszen itt lehet
MR1 - Közelről [MNSZKorAP/DOC002899/000896]
-
illegális helyre festett és őt elkapták, aztán hogyha nem is bevitték, de jól megbüntették és azóta most már tényleg csak legál falakra fest. Név nélkül.: - Igen. Elkapták, nagyon sok pénzbírságot kiszabtak rá, és akkor ott neki betelt a pohár és azt mondta, hogy jó, én többet illegálisan nem festek. Társi István.: - Templomok, iskolák, közintézmények. Név nélkül.: - Hát én ettől is teljesen elhatárolódom. A graffitinek például nem a templomon lenne a helye. Társi István.: - Nem tart attól, hogy ez a beszélgetés lehet, hogy egy
MR1 - Közelről [MNSZKorAP/DOC002899/000896]
-
Őszintén beszélt - kirúgták a minisztériumi szakértőt Elbocsátották a Közlekedéstudományi Intézetnek (KTI) azt a munkatársát, aki egy vasúti szakszervezeti egyeztetésen a vonalbezárások lehetőségéről beszélt, valamint azt mondta, hogy azt egy államtitkár szerint az IMF-re lehet majd kenni. A pénteki megbeszélésről készült videót a Vasúti Dolgozók Szabad Szakszervezete (VDSZSZ) tette közzé. Dóka Gábort, a fejlesztési minisztérium háttérintézményeként működő KTI vasúti közlekedési vezető szakértője a hírportálnak elmondta: munkáltatója - arra hivatkozva
Őszintén beszélt - kirúgták a minisztériumi szakértőt [MNSZKorAP/DOC002375/003615]
-
úgy gondoltam, hogy be kellene tanítani egy betlehemeset, gyerekeknek tanítottam be, ezt a falun ugye végig is vittük. A falu lakossága annak nagyon örvendett, elég sok pénzt is tettek be a betlehembe, kicsit templomocskába. Csakhogy az egyik idős ember nekem azt mondta, hogy tanár úr, maga ezt a csúfságot végigvitte a falun. Mondom, hát mutassanak jobbat. Orbán Árpi bácsi volt, aki az egész szöveget tudta, és gyönyörű szép betlehemes volt ez, indítása után egy pár évvel megkaptuk Kakas Zoltán sepsiszentgyörgyi néprajzostól, régi írást
MR1 - Határok nélkül [MNSZKorAP/DOC002940/002872]
-
írnak az edzõképzésrõl, gyûjtik a különbözõ fennmaradt emlékeket Magyarországon, tehát egy újszerû néprajzi gyûjtés is zajlik itt a háttérben, és van még egy nagyon fontos dolog, hogy folyamatosan tanulniuk kell, zenét, táncot, népszokásokat, ez nem küzdõsport, de még harcmûvészetként is azt mondanám, hogy azt is jóval meghaladó, a magyar ember újjáalkotásának a feladata. A cél az, hogy a végén megszûnjön az, hogy maga a Baranta kifejezés, mert amikor majd mindenki birtokolja azt, amit mondjuk egy barantázótól elvárunk, akkor nagyon szépen helyreáll a népnek
Vasárnapi Újság [MNSZKorAP/DOC002911/001952]
-
szakági elnök: - Hogyha most újból felütötte a fejét valami ilyesmi dolog, akkor nem lehet elavult, mert aminek vannak emberek, akik mögé állnak, akkor az mindig idõszerû, a szabadságnak a tisztelete, ami a magyar emberre jellemzõ volt, az mikor idõszerûtlen? Ha azt mondjuk, hogy egy embernek a sorsa arról kell, hogy szóljon, hogy testi, lelki, szellemi képességeit egyre magasabb szintre fejlessze és kiélje maga emberségét az itt lévõ idõben, amíg itt él, akkor ebben nem lehet semmi idõszerûtlen, mert nem az a magyar ember
Vasárnapi Újság [MNSZKorAP/DOC002911/001952]
-
felé azután, hogy a szövetségi erők egész éjjel heves tüzérségi tüzet zúdítottak a városra. Az orosz hadvezetés képviselői az elmúlt napokban többször is jelezték, hogy hamarosan be kívánják venni a csecsen fővárost. Az orosz kormány csecsenföldi polgári megbízottja, Nyikolaj Kosman azt mondta, hogy Groznij napokon belül elesik. Ugyanakkor Moszkvában azt is hangoztatták, hogy átfogó ostromra nem készülnek, meg akarják óvni a katonák és a polgári lakosság életét. A Honvédelmi Minisztérium közleményben erősítette meg, hogy mindenki védőoltást és antibiotikumos kezelést kapott a Honvédség kalocsai
HÍREK - Kossuth 13.00 [MNSZKorAP/DOC002324/001802]
-
2008-09-14 MR1 - Vasárnapi újság Ma még felszállnak, de holnaptól már bizonytalanná válhat az olasz Alitalia légitársaság gépeinek indulása, mert a cégnek nincs pénze üzemanyagra. Az anyagi gondokkal küszködő légitársaság szakszervezete szerint a céghez kinevezett kormányzati csődbiztos azt mondta, hogy a kassza kiürült és a hitelezők nem fognak több üzemanyagot szállítani. Ha nem születik megállapodás az utolsó pillanatban az Alitalia megmentéséről, hétfőtől megkezdődnek az elbocsátások. Berlusconi miniszterelnök tegnap Bari városából visszasietett Rómába, hogy a kormány kulcsminiszterivel tárgyaljon az Alitalia ügyéről
MR1 - Vasárnapi újság [MNSZKorAP/DOC002895/000117]
-
Mv: - Matolcsi úr, egy kicsit rátérnék a technikai részletekre, ha lehet ezt mondani. Magyarországon szinte megszokhattuk már, hogyha van egy beruházás, vagy egy beruházási összeg, akkor ahhoz, hogy az alvállalkozó alvállalkozójának az alvállalkozója is jó pénzt tudjon keresni, hát nem azt mondom, hogy selejtáruból csinálják meg, de nagyon sokszor tetten érhető az, hogy rossz minőséggel dolgoznak. Önök ezt hogy tudják befolyásolni, hogy lehet ezt ellenőrizni? Matolcsi Károly: - ÉN azt gondolom, hogy ma a piacon teljesen megtalálhatók azok a technológiák és anyagok is, amik
MR1 - 180 perc [MNSZKorAP/DOC002926/004825]
-
Kósa Éva: - Igen, de ez a tévé, tehát a képernyő időt ha nézzük, az sokkal több. A képernyő idő alatt értjük most már az internetet, számítógépet, videót, és dvd-t és az sokkal több. Összemosódnak a határok. Nagyon nehéz ma már azt mondani, hogy tévé, amikor azt már interneten is lehet nézni. Rip: - Majtényi elnökúr, bocsásson meg, Majtényi elnökúr, Ön egy személyes kampányt folytat azért, hogy mondjam csak igyekezzen megóvni a gyerekeket a televíziózás káros hatásaitól? Ezt azért kérdezem, mert nem olyan régen, ha
MR1 - 180 perc [MNSZKorAP/DOC002939/002844]
-
köszönöm külön a tömörséget. A másik kérdés, Ön szerint van -e vagy van -e mérhető hatása a magyar gyerekekre annak, hogy gyakorlatilag magyar nyelvű, eredetileg magyar nyelven készült tévéműsorokat alig-alig látnak? Kósa Éva: - Ha megint rövid választ vár tőlem, akkor azt mondom, hogy van, merthogy az a világ, ami leképeződik és eljut hozzájuk, mondjuk vegyünk egy középiskolát és a középiskolásokról szóló filmek javarészét, az nem az ő világuk.
MR1 - 180 perc [MNSZKorAP/DOC002939/002844]
-
majd haza Dél-Afrikából. Az ország szerényen reménykedik. Az azért is furcsa, mert a szerénység nem kifejezetten egy spanyol alaptulajdonság, mindenki azt gondolja, hogy most igen reális az, hogy az Európa-bajnoki cím után, a világbajnoki címet is megszerezze Spanyolország. FErnando Torres, azt mondta, hogy úgy érezzük már kijár nekünk egy világbajnoki cím, hogy utána ne gondolják az emberek, hogy egy csoda történik akkor, ha a jövőben valamikor Spanyolország címet szerez. Tehát itt egy nagy sorozat tört meg az Európa-bajnoksággal, és a lelkükről, valami hatalmas
MR1 - 180 perc [MNSZKorAP/DOC002939/004350]