171,426 matches
-
vizsgálat előtt a jogvédő szervezet azt feltételezte, hogy a testület aránytalanul sok munkát fektet olyan tevékenységbe, ami a jelenlegi formájában kevés hasznot hoz. Egyébként a becslések szerint az évi mintegy kétmillió igazoltatás, nagyjából félmilliárd forintba kerül. " Sétáltam a belvárosban, nem azt mondom, hogy elém ugrott, de egyszer csak ott lett. Négyen vagy öten voltak és mindegyik fiatal, két lány volt köztük, erőteljesen neki akartak domborítani, azt hiszem, azok még tanulók voltak, tehát ilyen zászlós, vagy törzszászlós fokozatban, tehát így látszódott, hogy még nem
MR1 - Napközben [MNSZKorAP/DOC002893/002715]
-
rendőrök igazoltatás közben, akik a legkeresettebb bűnözők közé tartoztak. Az egyik a Top10-s, a másik a Top100-as körözési listán szerepel. Rip: - Itt a Napközben, SMS-számunk 06-30-9000-666. Már most jött vagy ötven SMS, két pártra szakadtak a kedves hallgatók. Vannak, akik azt mondják, hogy " Hogy zaklatás. Én éltem már át ilyet. " Ez az egyik csoport. A másik, hogy " Engem kétévente szoktak igazoltatni, értünk vannak. Szegény rendőröknek teljesíteni kell, csak annak zavaró, akinek van takargatnivalója. " Most még egy SMS-t mondtam el egyben. Szóval két csapat
MR1 - Napközben [MNSZKorAP/DOC002893/002715]
-
hallgatjuk tovább, csak annyi SMS van, hogy " Igen, szóval régi Ladákat, Wartburgokat megállítják " - valahogy így írja a hallgató, " DE a lefüggönyözött, meg lesötétített terepjárókat meg nem. " Ez igazolódott? Tóth Balázs: - Érdemben ezzel. Ri.- Ez egy városi legenda. Tóth Balázs: - Nem, azt mondanám, hogy országos adat szintjén ez nem igazolható, volt olyan vizsgálati helyszín, ahol igen, kimutatható volt, meg ahol egyébként maguk a rendőrök sem nagyon tagadták, hogy hajlamosak egyébként így szelektálni. Rip: - Na, az eddigiekhez akkor Horváth Attila van itt a stúdióban, rendőr-alezredes
MR1 - Napközben [MNSZKorAP/DOC002893/002715]
-
fontos eszköz, nagyon fontos eszköze a bűnüldözésnek, a felderítésnek, de a rendészetnek is. Rip: - Nem az az igazoltatás. Nem erre gondol szerintem a hallgató. Sétál az utcán, vagy megy az autóval és teljesen ok nélkül, odalép kettő, négy, hat, és azt mondják, hogy " Jó napot kívánok! " Németh Zsolt: - Erre semmi szükség nincsen. Ez a mostani program azért volt izgalmas, mert a rendőrnek le kellett írnia, hogy miért igazoltatta, az igazoltatás okát. Angliában annyival vannak előrébb, hogy ezt egy kis jegyzőkönyvben rögzítik, amelynek a
MR1 - Napközben [MNSZKorAP/DOC002893/002715]
-
hogy nyugaton már léteznek ilyen fénycsövek, amivel jelezni tudja, hogy meg akar állítani, nem kell szemmagasságban direkt az autóba bevilágítani. És erre elkezdett a szemembe világítani, természetesen tíz centiről azzal az erős lámpával. Rip :- Neki ilyen van rendszeresítve. Telef: - És azt mondta, hogy menjek el szemorvoshoz, mit képzelek én. Pechje volt, mert előtte egy héttel voltam szemorvosnál, én nem látok jól, hogy jövök én ehhez, hogy vezetek, hát teljesen paff voltam. Mondtam, hogy jó, akkor most adja ide a lámpát, belevilágítok az Ön
MR1 - Napközben [MNSZKorAP/DOC002893/002715]
-
2013-11-23 Dorottya Krein A rádióban azt mondták, hogy a metró jár, csak nem áll meg az érintett szakaszon. Imádom ezeket az ellentmondásos híreket! Most akkor mi van?
by Dorottya Krein [MNSZKorAP/DOC002159/000127]
-
Arra a kérdésre, hogy német oldalról társítanak -e politikai elvárásokat bizonyos gazdasági döntésekhez, az államtitkár leszögezte: " ez furcsa lenne ", és elmondta, hogy semmi ilyesmi nem merült fel legutóbbi németországi tárgyalásain. A Miniszterelnökség külügyi és külgazdasági államtitkára a kormányban betöltött szerepéről azt mondta, hogy derül azon, ha " árnyák-külügyminiszternek " nevezik. Mint fogalmazott, a feladata " a keleti nyitás sikerének segítése ", és Martonyi János külügyminisztertől " senki nem akar elvenni egy négyzetcentiméternyi területet sem ".
Szijjártó már várja az azerieket by dull1szabol930 [MNSZKorAP/DOC002484/000409]
-
hogy nekünk hármónknak egy csomó dologban egészen más az ízlésünk. Urbán Balázs: A belterjesség kétségkívül jelenthet olyasmit, hogy bizonyos ízlésnek megfelelő előadások kerülnek be a válogatásba. De ha végignézzük, hogy ki mindenki válogatta a POSZT-ot az utóbbi tíz évben, nehéz azt mondani, hogy hasonló ízlésű emberek lettek volna. Az persze kérdés lehet, hogy a POSZT-nak milyennek kell lennie. Hogy egy kaleidoszkópszerű válogatás legyen, amely azt próbálja bemutatni, hol tart a magyar színjátszás, ami azt jelenti, hogy válogassunk ebből is egy kicsit, abból is
A nézők fasírtot kapnak és forognak - Mi lehet az évad legjobb színielőadása? by domotor1agn000 [MNSZKorAP/DOC002494/000607]
-
érezzük a mát. Gyönyörű szép mese. Szilágyi Lenke: A Nemzeti három előadásából ez tetszett legjobban. Olyan szépen keveredett a meseszerűség a véres eseményekkel. Vekerdy Tamás: Én untam. Élmény volt azonban megtapasztalni, hogy miközben én nem élvezem az előadást, a kollégám azt mondja, hogy az mindenképp kell, és rájövök, hogy így is lehet érteni a dolgot. Ugyanakkor láttam Mohácsi Parasztoperá -ját Pécsett, és azonnal azt gondoltam, ezt feltétlenül be kell válogatni. Tehát ez nem feltétlenül úgy van, hogy Mohácsi, akkor jó, vagy Mohácsi, akkor
A nézők fasírtot kapnak és forognak - Mi lehet az évad legjobb színielőadása? by domotor1agn000 [MNSZKorAP/DOC002494/000607]
-
csak név nélkül. - Félnek a retorzióktól?WPUNCT Nem tudom. Amikor kiképzőtiszt voltam a katonaságnál, és meneteltettem a szakaszt a tócsákban, mindig elöl mentem, pedig tudtam, hogy rám rúgják a vizet. De nagyobb volt a becsületem. Én azt kedvelem, amikor valaki azt mondja, hogy utánam, nem azt, hogy előre. - Bárki megy most ön után?WPUNCT Szerintem igen, de ha nem, az se baj. - Akkor kiszáll?WPUNCT Miért is kéne? Példát kell mutatnunk. A gyerekét is neveli, elmondja huszadszorra, hogy ne nyúljon a konnektorba. - Abból
Egy bátor kereszténydemokrata [MNSZKorAP/DOC002253/000901]
-
kitenni a város nevét, mert ez egy határváros, hanem elsősorban azért, mert majdnem hetven százaléka az itteni lakosoknak, magyar. Jöjjön el a te országod. Szavazásra buzdítja a szerbiai választások előtt a délvidéki magyarokat, Böjte Csaba. A legnagyobb baj az, hogyha azt mondjuk, hogy mi ebből kimaradunk..... Tehát én arra lennék büszke, hogy... És most a részletek. MV: - Ami máshol több nemzetiségű vidékeken természetes, mint a levegő, állampolgári, adófizetői, és fogyasztói jogon az anyanyelvhasználat, az a kétharmad részt magyar lakosságú Révkomárom vasútállomásán, vagy más
Határok nélkül [MNSZKorAP/DOC002928/001503]
-
zsűri kizárásra javasolta, mivel a pályamunka nem felelt meg a követelményeknek.) Időközben kiderült, hogy Székely Zoltán egyik cége tavaly még ugyanabban a budapesti épületben bérelt irodát, ahol a madocsai pályázat egyik nyertese, a Betonútépítő Rt. központja is található. A cégnél azt mondták, hogy ismerik Székelyt, de soha nem álltak vele üzleti kapcsolatban. A másik nyertes cégnél, a Csőszer Rt.-nél - mint azt Pelles György, a részvénytársaság vezetője tegnap érdeklődésünkre közölte - senki semmilyen kapcsolatban, ismeretségben nem áll Székely Zoltánnal. Kiss József, Bölcske polgármestere úgy véli
Csatornaberuházás kulisszatitkokkal [MNSZKorAP/DOC002348/000777]
-
29000 embert vizsgáltak. A betegek kétszer akkora adag vitamint és ásványi anyagot kaptak, mint amennyit az amerikaiak esetében javasoltak. Vagyis ha a javasolt napi C-vitamin mennyiség 60 mg, akkor a betegek 120 mg-ot kaptak. Alan Paul, egy ismert amerikai orvos, azt mondta, hogy ha el akarjuk kerülni a rákos megbetegedéseket, akkor naponta 10000 mg C-vitamint kell szednünk. Az lett az eredmény, hogy azok az orvosok, akik hevesen vitatkoztak Alan Paullal, már itt hagyták ezt az árnyékvilágot (nyugodjanak békében), ő pedig él és virul
by Ibolya Santa [MNSZKorAP/DOC002202/011289]
-
marad a gazdasági környezet. Két-három év nem számít, de azt látni kell, hogy most nem vagyunk a bankok és befektetők kedvencei. A politikusok általában úgy érvelnek, hogy majd a növekedésből csökkenthető az államadósság. Ez így van? - Egyik politikus sem akarja azt mondani, hogy most kéne kevesebbet ennünk, ne ötévente cseréljük az autót, hanem hétévente, ne együnk étteremben, csak havonta egyszer. Ezt ki tudná felvállalni ma? Az adósságból szerzett pénz itt van. Csak a magyar, az európai és az amerikai állampolgárok is felélték. Olyan
"Hagynám a görögöket a fenébe" - Albrecht Ottó befektetési szakember a válságról by jankovics1s412 [MNSZKorAP/DOC002602/000054]
-
lesz itthon, így lehettek ennek nyertesei és vesztesei, de nem kérdés, hogy idővel majd ez is kiderül. A Krónika kereste a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletét, itt nem kívántak nyilatkozni az ügyben. Az Államadósság Kezelő Központban Borbély László András vezérigazgató-helyettes érdeklődésemre azt mondta, hogy egyelőre kevés részletet tudnak az ügyről ahhoz, hogy számolhassanak. Borbély László, vezérigazgató-helyettes, ÁKK: A magyar államadósság körülbelül 45%-a van devizában, és a devizaadósság 34%-ban változó kamatozás, ebből nem tudjuk megmondani, hogy milyen irányban érintette ennek a 34%-nak a kamatköltségeit. Riporter
Kossuth Rádió - Krónika [MNSZKorAP/DOC002950/000178]
-
szomszédos Ingusföld ellen fordítják, jóllehet még bizonytalan, hogy pontosan milyen nemzetiségűek voltak a terrorista kommandó tagjai. Háborút akartak kirobbantani - nem lesz nyilvános vizsgálat Az egyik elfogott terroristát hétfő este újabb orosz televízió interjúvolta meg. A férfi az RTR (Rosszija) tévében azt mondta, hogy a támadás előtt egy Ezredes álnevű parancsnok igazította el őket egy erdőben. " Azt mondták, hogy el kell foglalnunk egy iskolát Beszlanban. A feladatot (Aszlan) Maszhadov (csecsen szeparatista vezető) és (Samil) Bászájev (iszlám szélsőséges milíciavezér) adta... Ezredes azt mondta, hogy háborút
Harmadik napja folyamatosan temetnek Beszlanban by vinceb [MNSZKorAP/DOC002508/002066]
-
tévében azt mondta, hogy a támadás előtt egy Ezredes álnevű parancsnok igazította el őket egy erdőben. " Azt mondták, hogy el kell foglalnunk egy iskolát Beszlanban. A feladatot (Aszlan) Maszhadov (csecsen szeparatista vezető) és (Samil) Bászájev (iszlám szélsőséges milíciavezér) adta... Ezredes azt mondta, hogy háborút kell kirobbantanunk az egész Kaukázusban " - mondta. A fiatal férfi szerint társai üzbég, arab és csecsen nemzetiségűek voltak. A nyomozók szerint a terrorista készségesen együttműködött a hatóságokkal, csak egy kérése volt, hogy ne adják át őt az áldozatok hozzátartozóinak. Szergej
Harmadik napja folyamatosan temetnek Beszlanban by vinceb [MNSZKorAP/DOC002508/002066]
-
Frigyinszkij főügyészhelyettes azt mondta az NTV csatornának, hogy az iskolafoglaló kommandó tagjai tíz nemzetiségből kerültek ki. Állítólag még oszét is volt köztük. Korábbi jelentésekben 9 arabot és egy fekete bőrűt is emlegettek a 32 túszejtő között, ugyanakkor számos volt túsz azt mondta, hogy nem látott külföldit közöttük, és a hatóságok be sem mutatták az állítólagos külföldi terroristák holttesteit. Az orosz elnök elutasítja a nyilvános vizsgálatot a beszlani túszdráma ügyében. A The Guardian szerint Vlagyimir Putyin hétfő este Moszkvában azt mondta újságíróknak, hogy belső
Harmadik napja folyamatosan temetnek Beszlanban by vinceb [MNSZKorAP/DOC002508/002066]
-
eltérő szigorral tartják be, hiszen az ország északi részén muszlimok, a déli részén keresztények élnek. Északon a nők fátylakat és bő ruhákat hordanak, délen azonban nem feltétlenül. " Lányok ezrei viselnek nadrágot " Rabie A. Atti, a szudáni kormány szóvivője a törvényről azt mondta, hogy az az emberek védelmét szolgálja. " Van egy törvényünk, amely a nők és férfiak viselkedését szabályozza, hogy az ne bánthasson meg másokat, legyen szó akár illetlen beszédről, akár öltözködésről, akár másról " - mondta. A szóvivő ugyanakkor állította, hogy Husszeint biztosan nem csupán
Korbács helyett börtönt kap a nadrágos szudáni nő by visnovitzp [MNSZKorAP/DOC002513/002978]
-
mindent el fognak követni a népszavazás sikertelenségéért, az aknamunka most is folyik a háttérben. SOk hallgatónk kérdezte, hogy miért nem szólaltattuk meg műsorunkban a Hírtévétől eltávozott kollegáinkat, nos Borókai Gábort, Gulyást Istvént és Kerényi Imrét megkeresni Haeffler András, de ők azt mondták, hogy most nem kívánnal erről beszélni. Buczog Györgyné budapesti hallgatónknak elment a kedve a Hrtévétől mert az az érzése, hogy balra tolódik. Csernisznky Károly szerint Gajdics Ottó saját magával keveredett ellentmondásra, azt mondta az embereket érdeklő kérdésekkel foglalkozni kell, ezen közben
Vasárnapi Újság [MNSZKorAP/DOC002894/000309]
-
milyen sztárjai vannak, vagy kik lesznek majd 16 év múlva az esetleges sztárok. Sok minden változik. A lényeg az, hogy amikor egy város eldönti, hogy megpályázza az olimpiát, akkor soha nem akkor szokott ez a döntés bekövetkezni, mikor egy város azt mondja, hogy kész, már nem kell semmit csinálnom, most alkalmas vagyok az olimpiára. Mv: Brazília sem éppen Szalay-Berzeviczy Attila: Hanem pontosan az olimpiát egy hosszú fejlődési folyamat azon részeként építi be a stratégiájába, amikor maga a városnak egy komoly, akár arculatváltástól kezdve
Magyar Rádió - leiratok [MNSZKorAP/DOC002950/000029]
-
olyan dolgot mondani, ami miatt ezt a reális vagy nem reális kérdést vitatni lehet. A lényeg az, hogyha egy nemzet víziókkal rendelkezik, hosszú távú víziókkal, akkor képes lehet megrendezni egy olimpiát. Mv: Vízió kell, de nem kell átcsapni illúzióba, Ön azt mondta, hogy a gáncsoskodást el kell kerülni. Nos, Baráth Etele szavaiból kiderült, hogy gáncsoskodás nem csak a ' 96-os Lágymányosi Kiállítás körül volt, hanem Londonban is, hiszen egész perverz érveket is felhoztak az olimpia ellen. Ki lehet -e fejleszteni olyan csapatot, amely ennek
Magyar Rádió - leiratok [MNSZKorAP/DOC002950/000029]
-
és kiszámítható támogatási feltételek, és a támogatások hosszú távú érvényessége, vagyis a tervezhetőség. Ha Önök visszapörgetik az emlékezetüket, akkor talán felrémlik a régmúltból, hogy az Európai Unió részéről 1991-ben, az osztrák csatlakozás előtt kiadott utolsó értékelés az osztrák gazdaság helyzetéről azt mondta, hogy " Ausztria belépésével a gazdaságilag legszilárdabb országok csoportja gazdagodik majd. " Ez nem kis mértékben - folytatta ez a dokumentum - az 1987-es csatlakozást kimondó osztrák határozat és az elemzés elkészülése, vagyis 1991 előtt eltelt négy esztendőben egész Európa elismerését kiváltó költségvetési és gazdaságpolitikának
Együtt az Európai Unióban: partnerség és verseny by Orbán Viktor [MNSZKorAP/DOC002624/000001]
-
kell gondolkodnunk, hogy az új tagállamokat a régiektől még megkülönböztető korlátozásokat hogyan lehet csökkenteni, hogyan lehet a beilleszkedés idejét lerövidíteni. Elég, ha egyetlen témát említek, ez a munkaerő szabad áramlása, mely érzékeny kérdés Ausztria és Magyarország viszonylatában is. Nem lehet azt mondani, hogy az Európai Uniónak teljes jogú tagjai lennénk, hogyha a nyílt szabadság, amelyre az Unió tagjai közül az egyikben jelentős korlátozások maradnak fenn, és a munkaerő szabad áramlásának a lehetősége bennünket illet meg. Természetesen mi megértjük az osztrák és egyéb nyugat-európai
Együtt az Európai Unióban: partnerség és verseny by Orbán Viktor [MNSZKorAP/DOC002624/000001]
-
gyerekek, esetleg iskolában, már ott van a zsebpénz, mennyi legyen az ideális? Norbert azt írta nekünk, aki azóta is a gyerekével hallgatja a Napközben-t, emlékeznek neki van 11 éves gyereke, aki nem kap pénzt, hanem motiválja, ugye Huckleberry Finnes módszerekkel, azt mondja, hogy heti 500 forint, ha valamire extra igénye van és érvekkel alátámasztja, akkor ezt megkapja, és tisztában van a családi büdzsével. Ezt mondom, Norbert írja 20-ról, szóval, hogy alakítjuk ki a zsebpénzét a gyereknek? Mennyi a sok, mennyi a kevés? Hadrigán
MR1 - Napközben [MNSZKorAP/DOC002898/002769]