171,426 matches
-
úr nyilatkozta már, meghalt valakije és a gyásszal összefüggő depressziója van. Magyarország 15 százaléka legalább szorongással, kezelés alatt áll vagy állhat, alvászavarai vannak, tízezres nagyságrendben embereknek, és ezek mind pszichiátriai kezelés alatt állnak, folyamatosan, gyógyszeres kezelés alatt állnak. Ri. - Tehát azt mondja, hogy felületes az anyag, vagy nem eléggé szorítja meg azt a kategóriát? Dr. Trócsányi Sára: - Ez a norma, nem azt jelenti, amit a kollegina az imént elmondott. Rip: - Bakonyi Ágnes? Bakonyi Ágnes: - A mi olvasatunkban ez olyan személyre vonatkozik, aki pszichiáter
MR1 - Napközben [MNSZKorAP/DOC002897/002589]
-
azt ígéri Magyarország soros EU-elnöksége idején, hogy a szorosabb euróövezeti integrációért fog dolgozni " A lap csütörtöki számában megjelent interjúban a kormányfő közölte: " Fiskális egység nélkül a közös valuta sérülékeny. Meg kell védeni, különben fokozódnak a bizonytalanságok az Unióval kapcsolatban. " Orbán azt mondta, hogy az euróövezet országaiban szigorúbb szabályokra van szükség a közkiadásokban, de nem azokban az országokban, amelyeknek saját valutájuk van, mint például Magyarország. A magyar kormányfő kijelentette: nem reális az euró bevezetése Magyarországon az évtized vége előtt. " Jelenleg jobb nem bent lenni
Orbán: 20 évig vártam erre a pillanatra [MNSZKorAP/DOC002276/000100]
-
előfordul, hogy a gyógyszergyártók úgy támogatnak orvosokat, hogy aztán az orvosok azokat a gyógyszereket írják fel, amit ezek a bizonyos gyógyszergyártók készítenek. Nem hiszem, hogy ezzel nagyon nagy titkokat árulok el, mint ahogy valószínűleg az sem lep meg senkit, hogyha azt mondom, hogy előfordulnak azok az esetek is, amikor például rendszeresen vagy nagy számban utaznak orvosok távoli egzotikusabb helyekre, amik mögött szintén olyan támogatás van, ami nem biztos, hogy a gyógyszer fogyasztók érdekét szolgálja. Molnár Pál: - Lehet, hogy emögött netán politikusi támogatás volt
MR1 - Vasárnapi újság [MNSZKorAP/DOC002946/001921]
-
például rendszeresen vagy nagy számban utaznak orvosok távoli egzotikusabb helyekre, amik mögött szintén olyan támogatás van, ami nem biztos, hogy a gyógyszer fogyasztók érdekét szolgálja. Molnár Pál: - Lehet, hogy emögött netán politikusi támogatás volt vagy van? Nagy Anna: - Én inkább azt mondanám, hogy próbáljunk meg arra koncentrálni, amit biztosan tudunk. Amit biztosan tudunk az az, hogy ezek azok a támogatások, amik nagyon nehéz helyzetbe hozzák azokat a gyógyszergyártókat, amelyek etikusan járnak el. Hiszen egy ilyen helyzetben amikor nem tiszta a verseny, akkor nagyon
MR1 - Vasárnapi újság [MNSZKorAP/DOC002946/001921]
-
őket támogató nem kormányzati szervek alternatív növények termesztésében látnák a megoldást, de ezeknek felvevőpiac is kellene. Az emberjogi szervezetek máris bírálják a bogotái kormányt, amiért megkezdte a kokaültetvények irtását: panaszkodnak a farmerek is, egy részük azonnal földönfutóvá vált, mások pedig azt mondják, hogy a gyomirtók nemcsak a kokát, hanem minden mást is tönkretesznek. Félő, hogy ezzel csak a gerillák támogatottsága nő, ők ugyanis azt hirdetik: az átállás összes költségét a kábítószer-fogyasztó államokra kell hárítani. Raul Reyes, a FARC béketárgyalója a brit The Economistbanazt
Kolumbia: poros ügyek [MNSZKorAP/DOC002343/000119]
-
önkormányzati nagygyűlést, az akkor az önkormányzati képviselők által megválasztott házbizottság végzi, tehát ő hívja össze. Na most én ellentétben egyes sajtóvélekedésekkel nem tartom az első székelyföldi önkormányzati nagygyűlést kudarcnak azért, mert két napon és két helyszínen zajlott. Sikeresnek tartom és azt mondom, hogy szeptemberben az RMDSZ és a Magyar Polgári Párt is megértette azt, hogy ez szükséges, és hogyha nem is jött össze ez a gyűlés egy teremben, egy fedél alatt, de nem is egy időpontban, hogy megakadályozza az esetleges részvételét a jelenlévőknek
MR1 - Határok nélkül [MNSZKorAP/DOC002938/002091]
-
esetleg megtippelni? Izsák Balázs: - Nem bocsátkoznék ilyen jóslatokba, azért sem, mert van rá nemzetközi példa, hogy volt olyan autonómia, ami fokozatokban, lépésekben valósult meg, egy jellemző példa Korzika, amikor Korzika különleges jogállást kapott, akkor a korzikai autonomisták elégedetlenek voltak és azt mondták, hogy ez nem autonómia. Ez nem az, amit kértünk. Tehát a korzikai nemzetgyűlés kapott bizonyos hatásköröket, de lényegesen kevesebbet és korlátozottabbat, amit a korzikai autonomisták akartak. Én nem tartok kizártnak még Székelyföldön sem egy olyan történést, egy olyan folyamatot, amikor egy
MR1 - Határok nélkül [MNSZKorAP/DOC002938/002091]
-
korlátozottabbat, amit a korzikai autonomisták akartak. Én nem tartok kizártnak még Székelyföldön sem egy olyan történést, egy olyan folyamatot, amikor egy székelyföldi regionális tanács kap többlethatásköröket, de esetleg nem kapja meg mindazokat, amelyeket el szeretnénk érni és akkor lesz, aki azt mondja, hogy most már elértük, tehát ez egy bonyolultabb dolog. A mi feladatunk nem is az, hogy megpróbálni jóslatokba bocsátkozni, hanem felmutatni azokat a célokat, azokat az eszközöket, amellyel közelebb lehet jutni, azokat a kommunikációs stratégiákat, amellyel a többséggel el lehet fogadtatni
MR1 - Határok nélkül [MNSZKorAP/DOC002938/002091]
-
jóslatokba bocsátkozni, hanem felmutatni azokat a célokat, azokat az eszközöket, amellyel közelebb lehet jutni, azokat a kommunikációs stratégiákat, amellyel a többséggel el lehet fogadtatni, hiszen végül is a román parlamenttel akarjuk elfogadtatni Székelyföld autonómiáját, még akkor is, hogyha ma sokan azt mondják, hogy erre nincsen esély, de hát ez már lejátszódott Olaszországban is, amikor hosszú évtizedeken keresztül senki esélyt nem adott volna a dél-tiroli autonómiájának és végül megvalósult.
MR1 - Határok nélkül [MNSZKorAP/DOC002938/002091]
-
nemzetiségi iskolák kisebbségek nyelvén kiadott tankönyveiben a földrajzi nevek kizárólagosan szlovákul való használatára irányulnak. A műsorvezető azon felvetésére, miszerint az MKP politikusai (név szerint említve Csáky Pált és Duray Miklóst) néhány nyilatkozata a kormánykoalíció részéről indulatokat válthat ki, Berényi József azt mondta, hogy azok reakciók a Szlovák Nemzeti Párt politizálására. (on)
Berényi József: Fico struccpolitikát folytat by Unknown [MNSZKorAP/DOC002230/001035]
-
szükség van és fontos, de, ha azt szolgálja, hogy megkerüljük a súlyos kisebbségi, emberjogi kérdéseket, akkor vállalhatatlan " - fejtette ki véleményét Balog Zoltán az interjúban. A rendszeres találkozók fontosságáról azt mondta: " Hol beszéljünk Dunaszerdahelyről, ha nem az emberjogi bizottságban? Megdöbbentő, amikor azt mondják, hogy ez nem tartozik ide, mert ez a belügyminisztérium hatásköre. A belügyi tárca emberjogi felügyelete nem az emberjogi bizottságok feladata? " Megjegyezte, hogy a magyar kormány az Európai Tanács futballhuliganizmust vizsgáló testületéhez fordult, állapítsa meg, mi a futballhuliganizmus és mi a rendőri
Balog Zoltán nyilatkozata by Dunajszky Géza [MNSZKorAP/DOC002232/002074]
-
vesz, és megszólal: - Hmmmm.... Csodálatos illatod van! A nő egy ideig tűri, majd felmegy az igazgatóhoz: - Szeretném beperelni a kollégámat és a céget szexuális zaklatás miatt! - De miért? - kérdi a főnök döbbenten. - A kolléga mindennap odaáll elém, elkezd szimatolni, majd azt mondja, hogy jó illatom van! - És ez miért lenne szexuális zaklatás? - Mert a kolléga egy törpe, és csak a derekamig ér! Egy szőke nő hazaér a munkából, és megdöbbenve látja, hogy kirabolták a lakását. Azonnal hívja a rendőrséget, akik megígérik, hogy hamarosan
Reggelt! 2010. 12. 08. by Gyu [MNSZKorAP/DOC002314/017950]
-
városrészben jogszerűtlenül emelt turulszobornak fennmaradási engedélyt adjanak. Hagyó Miklós (MSZP) főpolgármester-helyettes emlékeztetett rá, hogy az éves költségvetésben 47 milliárd forintnyi portfólió-eladást terveztek. Megjegyezte, hogy az eladásra szánt cégeknél megvárják az osztalékok kifizetését. Bagdy Gábor (KDNP) a 10 százalékos Elmű-részesedésre utalva azt mondta, hogy ilyen stratégiailag fontos cégben lévő önkormányzati tulajdont nem lenne szabad eladni. Egyetértett ezzel Fónagy János (Fidesz) is, aki óvott a vagyonfeléléstől, a " családi ezüst " eladásától. Hagyó Miklós szerint ezekkel a bevételekkel az uniós pályázattal megvalósuló beruházásokhoz szükséges önrészt biztosítanák. Hozzátette
Nem kapott fennmaradási engedélyt a XII. kerületi turul by jozsefh [MNSZKorAP/DOC002473/002418]
-
hogy azokat a pozitív kezdeményezéseket, - melyeket városunk már útjára indított - így például az új Duna-híd és egy esetleges új kikötő építése, a vár felújítása, a Kossuth téri körforgalom vagy egy elkerülő út megépítése - támogatja a kormány. Rossz polgármester lennék, ha azt mondanám, hogy száz százalékosan elégedett vagyok, ám ha megvalósulnak a kormányhatározatban megfogalmazottak, akkor 110 százalékos lesz az elégedettségem, hiszen óriási fejlődés indulhat meg ebben a kistérségben. Sikerként könyvelhetjük el azt is, hogy Hetényen ipari park létesülhet. Az általam kezdeményezett, a polgármesterekkel folytatott
A komáromi kormányülés helyi visszhangja: Több mint 50 millió korona a régiónak by Neszméri Csilla [MNSZKorAP/DOC002231/003931]
-
tart ebből sajátjának és mit tart kötelezőnek az önkormányzatok számára. Mv: - De azt viszont az önkormányzati törvény szabályozza, vagy szabályozni tervezi, hogy legyen következménye annak, hogyha valaki rosszul, felelőtlenül gazdálkodik önkormányzati vezetőként.. Wekler Ferenc: - De ha nincs polgármester egy faluban, azt mondják, hogy ezer fő alatt ne legyen főállású polgármester, akkor nem felel senki érte, hogyha nincs polgármesteri hivatal a kétezer fő alatti településeken, azt mondja a koncepció, nincs hivatal, akkor erről sem kell sem felelnie, mert nincs aki csinálja. Mv: - És mi
MR1 - 180 perc [MNSZKorAP/DOC002907/001966]
-
saját nagy hitelállományukkal. Mv: - Hallottuk az imént is, hogy nagyon sok önkormányzatnak tetemes betétállománya van, persze részben a hitel mellett is több önkormányzatnak. De ez azt jelenti, hogy vannak úgymond nyereségesen működő önkormányzatok? Schmidt Jenő: - Hát nyereségről nem beszélhetek, inkább azt mondanám, hogy szerencsés önkormányzatok, tudnék egy párat felsorolni, mint Paks, Százhalombatta, Győr. Mv: - Tehát, ahol nagycégek vannak. Schmidt Jenő: - Ahol olyan iparűzési adóbevétel van, amit még az elvonás sem tud presszionálni, és ilyen módon van saját szabadforrásuk, de ennek a száma megközelíti
MR1 - 180 perc [MNSZKorAP/DOC002907/001966]
-
2013-12-29 Tiszai Mercédesz A telekomnál tényleg van kerületi kedvezmény meg áramkedvezmény együtt? most keresett meg egy emberke és azt mondta hogy az áram is olcsóbb lesz meg a tv+ internet+ telefon csak írjak alá egy két éves hűségnyilatkozatot!!! help
by Tiszai Mercédesz [MNSZKorAP/DOC002212/008658]
-
fotel más volt és minden fotelon más színű és más zsánerű anyag volt. Persze ízlésesen összeválogatva, hát ezt ugye mondanom sem kell. Az nagyon rossz, amikor az ember belép egy lakásba és azt látom, hogy valaki bement az üzletbe és azt mondta, hogy ezt kérem, ezt kérem és ezt kérem. Minden almazöld és drapp. Vagy minden csak drapp. Szóval valahogy azt nem nagyon tudják az emberek megcsinálni ma a lakásukba, hogyha nem is régről összegyűlt, különböző dolgok lennének, hanem azt az érzést kellene
MR1 - Szombat délelőtt [MNSZKorAP/DOC002898/000460]
-
is a felére csökkent A szabályozás szerint 84 hónap a maximális futamidő, és lízingnél 20, hitelnél 25 százalék a legkisebb induló részlet. A hitelekhez többnyire a Merkantil Bankot ajánlják a Suzuki-kereskedésekben. Ez nem zárja ki más finanszírozás igénybevételét, de többnyire azt mondták, hogy a piacon kis különbségek vannak. Gondolnánk, hogy az azonos vételáron adott ajánlatok havidíja forintra megegyezik - pedig nincs így. Ötszáz forintos többlettel öt év alatt még harmincezret teszünk a kereskedő zsebébe. A bank ugyanis jutalékot fizet, ha a kereskedő finanszírozandó ügyfelet
A Swift már nem adja el önmagát - Suzuki-szalonok inkognitótesztje by nogradi1att708 [MNSZKorAP/DOC002415/002323]
-
Késeltek Karcagon és Budapesten Késsel támadt rá két afgánra egy pakisztáni férfi vasárnap este a Debreceni Befogadó Állomáson; az egyik megtámadott afgán súlyos, életveszélyes sérüléseket szenvedett - közölte a Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság sajtószolgálatának munkatársa kedden az MTI-vel. Kelemen Éva rendőr hadnagy azt mondta, hogy a verekedés indítékairól még semmit nem tudnak, tolmács hiányában pedig csak kedden tudják kihallgatni a pakisztáni férfit. Az elkövetőkkel szemben később indít eljárást a rendőrség. A verekedés után mind a három férfit a debreceni Kenézy Kórházba szállították. Szentgyörgyi János, a
Egy pakisztáni férfi megkéselt két afgánt Debrecenben by saling1gergb26 [MNSZKorAP/DOC002477/003004]
-
nem tudnak, tolmács hiányában pedig csak kedden tudják kihallgatni a pakisztáni férfit. Az elkövetőkkel szemben később indít eljárást a rendőrség. A verekedés után mind a három férfit a debreceni Kenézy Kórházba szállították. Szentgyörgyi János, a kórház sajtóreferense az MTI érdeklődésére azt mondta, hogy a pakisztáni és az egyik afgán állampolgárt szúrt és ütéstől származó sérülésekkel szállították hozzájuk, de állapotuk nem volt súlyos, így ők elhagyhatták a kórházat. A harmadik, afgán állampolgárságú férfit azonban súlyos, életveszélyes, szúrt mellkasi sérüléssel vitték be. Őt hétfőn átszállították
Egy pakisztáni férfi megkéselt két afgánt Debrecenben by saling1gergb26 [MNSZKorAP/DOC002477/003004]
-
el, amely alapvetően az együttműködésről, a társadalmi gondok őszinte megbeszéléséről szól. A politikus felhívta a figyelmet arra, hogy a veszélyt növeli a szélsőséges erők támogatottságának növekedése. Hozzátette: vannak olyan szélsőjobboldali alakulatok, amelyek nyíltan vállalják antiszemita, homofób, rasszista kijelentéseiket. Kérdésre válaszolva azt mondta, hogy a szélsőjobboldali erők közé sorolja a Jobbikot és a Magyar Gárdát is. A sajtótájékoztatón bemutatták a kampány plakát- és filmterveit is. A kampány, amelynek elemei a tervek szerint elsősorban a köztéri felületeken, az interneten és az írott sajtóban jelennek majd
Aveszélyt növeli a szélsőséges erők támogatottságának növekedése [MNSZKorAP/DOC002369/001355]
-
A kampányfőnök kijelentette, hogy hagyományos kérdésekkel, például a gazdaság vagy az egészségügy ügyeivel is foglalkozni fognak a kampány során. Horn Gábor kérdésre válaszolva közölte: a kampány költsége 15-30 millió forint. Jelmondata: van -e 200.000 +1 szabad, demokrata szavazó? Horn Gábor azt mondta, hogy a kampányban azért beszélnek szavazókról, mert egy párt elsősorban a saját választóit tudja megszólítani.
Aveszélyt növeli a szélsőséges erők támogatottságának növekedése [MNSZKorAP/DOC002369/001355]
-
helyek, ahol először a kislány kezét, meg ahol először. - Hát igen, az is. De leginkább a Gálvölgyi. - Micsoda? - nézek rá elhűlve. A Gálvölgyi? - Igen, a Gálvölgyi. Tudod, milyen rossz, amikor nincs kivel megbeszélni, hogy hallotta -e azt, amikor a Gálvölgyi azt mondta hogy. És hogy mondta! (Az már csak részletkérdés, hogy a repülőtéren persze megkapta a Gálvölgyi-összest kazettán, és hogy ezért úgy nézett rám, mintha toronyórát adtam volna neki, lánccal. Elég mogorva pasi, pedig amúgy). Hát most majd megírom neki, hogy a Gálvölgyi
Gálvölgyi János (még csak most) kapta a Karinthy-gyűrűt [MNSZKorAP/DOC002327/003885]
-
részt veszek. Riporter: - Egy színház lehet, hogy nem hoz akkora sikert, mint egy show vagy egy paródia. Gálvölgyi János :- De hoz. Én azért merem ilyen határozottan a szemedbe mondani, mert bemutattuk márciusban Arthur Miller: Alku című darabját, amire nem lehet azt mondani, hogy ez egy habkönnyű vígjáték és 80-100 darab pótszékkel megy. Szerintem drámát is lehet úgy játszani, hogy annak sikere legyen, meg hogy azt bemenjenek megnézzék. Azt szokták mondani, hogy erre van igény. Arra van igény, amit kap a néző. Riporter: - Bevallom
Gálvölgyi János (még csak most) kapta a Karinthy-gyűrűt [MNSZKorAP/DOC002327/003885]