171,426 matches
-
közintézmények azért vannak, hogy kiadják őket, főleg hogyha az ember nem a rosszat hirdeti. Kunszentmiklóson kiadják, Örkényen kiadják, például (?) is járunk, ott is van egy kis csoportunk, képzelje el, olyan pozitívan áll a polgármester hozzá, hogy ingyen odaadja a termet, azt mondja, hogy a romák hadd változzanak meg. Mi a jót tanítjuk. Társi István.: - Nem lehetséges, hogy attól félnek, hogy ez egy szekta, mert hát nem nagyon ismerik ott Önöket. Rupa László.: - Nem, nem lehetséges, nem szekták vagyunk, hanem (?), karizmatikus gyülekezet vagyunk, betegekért
MR1 - Közelről [MNSZKorAP/DOC002925/003738]
-
családdal és egy nap nagyon berúgtam, és hajnal két óra fele azon ébredem, hogy a mellkasom szorít, minden részem fáj. Elmentem az orvoshoz és ott már csak a csengőt tudtam megnyomni, mert már összeestem, légszomjam volt. A mentőben mindig csak azt mondtam, hogy Istenem segíts meg, most segíts meg Uram! - és akkor segített is az Úr nem lett komolyabb baj és én onnatól kezdve lemondtam az ilyen rossz dolgokról, nem veszekedek, dolgozom rendesen, szeretek ide jönni. Vizi Dorottya.: - Jászapátin főként a roma lakosság
MR1 - Közelről [MNSZKorAP/DOC002925/003738]
-
2009-05-26 MR1 - 180 perc Bátor kijelentést tett Siófok polgármestere. Az elöljáró azt mondta, hogy a balatoni idegenforgalom összeomlana a romák nélkül. Hozzátette azt is, hogy a romaközösség által elvégzett munkákkal, mindenki elégedett, ráadásul, ha ők nem végeznének el bizonyos munkákat, például a konyhai kisegítő feladatokat, vagy az illemhelyek üzemeltetését, annak a város gazdasága látna
MR1 - 180 perc [MNSZKorAP/DOC002908/000946]
-
egy japán vezető a rendőrség szerint 1995 óta mintegy 20 millió forintot sajátjaként kezelt abból az összegből, amelyet a gyár dolgozói fizettek be a használt autók megvásárlásakor. A pénz időközben megkerült, az összeg a gyár munkásszállójának széfjében volt. A gyanúsítottak azt mondták, hogy ők a pénzt egyféle óvadékként kezelték arra az esetre, ha a dolgozók esetleg visszakérték volna a megvásárolt gépkocsik árának egy részét. Több kistermelő feljelentette a felszámolás alatt álló szolnoki Solami Húsipari Részvénytársaságot, mert gyanítják, hogy az akkor is folytatta az
HÍREK - Kossuth 24.00 II. [MNSZKorAP/DOC002326/000149]
-
kedvesebbek " lesztek:) 2008 óta van vasas flotta 5 db sim kártyát magába foglaló csomagunk. Ezt a csomagot idén okt. 01-én megváltoztattátok, melyről még egy sms-t sem kaptunk, csak mikor megjött a számla akkor vettük észre, hogy jóval többet fizetünk. Az ügyfélszolgálaton azt mondták, hogy az internetről kellett volna tudakozódnunk folyamatosan, én ma több mint egy órát töltöttem azzal, hogy valami nyomát találjam ennek a szerződés módosításnak, de semmi. Bejelentkezem, látom, hogy mennyi az egyenlegem, de a perc díjakat meg a lebeszélhetőségeket nem látom. Szóval
by Hajnalka Kocsis [MNSZKorAP/DOC002150/017351]
-
Már 2015-ben megkezdhetik a Lánchíd felújítását Akár már 2015-ben megkezdheti a Lánchíd felújítását a BKK Közút Zrt., miután jövőre döntenek a munkálatokról és azok költségeiről - tudta meg kedden az InfoRádió. A rádiónak Almássy Kornél, a BKK Közút Zrt. vezérigazgatója azt mondta, hogy a Lánchidat kell a leghamarabb felújítani. A munkálatok során ki kell cserélni a pályalemezeket, meg kell újítani a vízelvezető-rendszert, el kell végezni a teljes korrózióvédelmet, továbbá meg kell tisztítani a kőburkolatokat is. Almássy Kornél a felújítás pontos időpontját még nem
Már 2015-ben megkezdhetik a Lánchíd felújítását [MNSZKorAP/DOC002376/002177]
-
intézetének tudományos tanácsadója. Jó napot kívánok. Végvári András: - Jó napot kívánok. Szénási Sándor: - Elég félelmetes képpel kezd egy hetilapban írott cikkével. Pelikán elvtárs úr a gáton nézegeti a koncepciós per anyagát, tanulja és közben jön a folyó és árad. És azt mondja hogy tulajdonképpen ez a mai magyar helyzet, mindenféle ostoba provinciális doktríner mentőcsomaggal próbálkozunk, miközben az élet ugye a Duna egészen másról szól. És itt van egy olyan érve, amely egyébként meglehetősen elterjedt, hogy Magyarországon még mindig ilyen neoliberális megoldásokkal próbálkoznak, miközben
MR1 - Időt kérek [MNSZKorAP/DOC002912/003786]
-
hanem pillanatnyi helyzetek megoldására. Tehát egy rövidtávon szebbnek mutatkozó embert próbálnak ezek a reform törekvések vagy ezek a reform javaslatok. Én nem is nevezném, ezek stabilizációs javaslatok. Nem is biztos hogy ezek a legjobb javaslatok különben a stabilizáció szempontjából. De azt mondanám hogy tulajdonképpen annál azért komolyabb a baj hogy ne gondoljuk végig intézményesen azokat a dolgokat hogy milyen pontokon kellene és volna érdemes beavatkozni ebbe. Szénási Sándor: - Jó, hát akkor próbáljuk végiggondolni. Ön azt mondja hogy strukturális bajok vannak. Ezeket részint elfedik
MR1 - Időt kérek [MNSZKorAP/DOC002912/003786]
-
javaslatok különben a stabilizáció szempontjából. De azt mondanám hogy tulajdonképpen annál azért komolyabb a baj hogy ne gondoljuk végig intézményesen azokat a dolgokat hogy milyen pontokon kellene és volna érdemes beavatkozni ebbe. Szénási Sándor: - Jó, hát akkor próbáljuk végiggondolni. Ön azt mondja hogy strukturális bajok vannak. Ezeket részint elfedik a reformok, részint ha már maradunk a kövér embernél, akkor ugye csak két-három évre fogyasztja le ezt a kövér embert és utána visszatér a betegsége. Mi a baj? Mi az alapvető baj a magyar
MR1 - Időt kérek [MNSZKorAP/DOC002912/003786]
-
globális világhálózatokhoz kapcsolódó nagyon korszerű és nagyon termelékeny feldolgozóipar amelytől nem várható természetesen a magyar foglalkoztatási problémák megoldása, hiszen ezeknek a foglalkoztatási hatása lényegében most az egyenleget illetően nulla null hatású. Pontosan azért mert ezek nagyon termelékenyek. Szénási Sándor: - Tehát azt mondja hogy az volt a probléma, hogy a létező és szervesen úgy értem hogy évtizedek óta működő beágyazott piacokkal rendelkező magyar gazdaság leépült? Végvári András: - Így van. Hát ez probléma. Hát annak idején. Szénási Sándor: - Azt kellett volna csinálni hogy ezeket nem
MR1 - Időt kérek [MNSZKorAP/DOC002912/003786]
-
kis városkámban, Füleken a tévé előtt és láttam őt szavalni, és igen-igen tetszett nekem. Aztán évek teltek el, és a kollégámmá vált egy film erejéig. De abban a pillanatban, amire rákérdeztél, minden megszűnt, és erre már nem is gondoltam. Amikor azt mondják, hogy felvétel, akkor nem Vicaként gondolkodom. Az egy annyira más hely, és egy annyira intim hely. - Másodszorra nézve kevésbé idegesítő a film, mint először. Az első óra könnyen lecsúszik, de amikor elfogy a sztori, onnantól nagyon lassan telnek a percek. Ezzel
Kerekes Vica: A meztelenkedés ugyanolyan feladat, mint a többi by varga1feren610 [MNSZKorAP/DOC002452/001375]
-
százaléka a középrétegbe, 27 százalékuk pedig az " alacsonyabb középrétegbe " tartozónak vallotta magát. Azaz a társadalom nagyobbik részéről van szó esetükben, s a politikusok számára nem lehet mindegy, hogy melyikük élvezi ennek a széles rétegnek a szimpátiáját. " Azok a politikusok, amelyek azt mondják, hogy a középréteget védik, közkedveltek, mivel sokan vallják magukat éppen ebbe a rétegbe tartozónak " - magyarázza az SZTA szociológusa, Zuzana Kusá. A múltban a középréteg védelmezőjeként lépett fel Iveta Radičová miniszterelnök asszony és Ivan Mikloš pénzügyminiszter is. Múlt év márciusában, akkor még
Lecsúszó középréteg by Felvidék.ma [MNSZKorAP/DOC002236/002329]
-
szól az egész történet, hogy hogyan fogadják el a vizipókot, és hazugságba keveredik, mert csodálkoznak, hogy hogy tudsz a víz alatt élni, hát a pókok azok nem tudnak a víz alatt meg a vízben élni, mondja ugye a keresztespók, de azt mondja, hogy légnadrágja van és ő hiába mutatja, mert a légnadrág az csak a víz alatt látszik. Majd amikor lebukik a víz alá, abban a pillanatban megjelennek a légbuborékok és hát elszégyellik magukat a többiek. R. :- A barátságról szól a darab és
MR1 - 180 perc [MNSZKorAP/DOC002895/001147]
-
Az MDF jelszava az volt, hogy szakértelmet visz a politikába, mert ezt hiányolja a legjobban. A szakértelmet képviseli Bokros Lajos, a párt EP-listavezetője, a megállapodásokra törekvést pedig a listán második helyen szereplő Habsburg György - hangsúlyozta. Pártja kampányáról szólva Herényi Károly azt mondta, hogy az " senki ellen nem irányult ", konkrét programmal álltak a választópolgárok elé, és bíznak abban, hogy a " tudatos választók ", ezt " honorálni fogják ". Az MTI érdeklődésére a készülő adótörvényekkel kapcsolatban közölte, mostani formájában a képviselőik bizonyosan nem támogatják a javaslatokat, hiszen elmaradt
Az MDF jelszava [MNSZKorAP/DOC002370/003592]
-
magyarországi leányvállalatát a Banco Popolare. A negyedik legnagyobb olasz bank, a Banco Popolare eladta magyarországi leányvállalatát félmillió euróért a MagNet Banknak - közölte a Reuters kedden. A Banco Popolare volt az első olasz bank, amely elhagyta Magyarországot, mióta Orbán Viktor korábban azt mondta, hogy a magyar bankszektorban a külföldi bankok túlnyomó többségbe kerültek - emlékeztet a Reuters. A Banco Popolare 2007-ben érkezett az országba. Az üzlet után kiadott közleményük szerint a magyar leányvállalatból befolyt pénz nem fog sokat változtatni a pénzügyi helyzetén.
A Banco Popolare kivonul Magyarországról by hamana1zsolb04 [MNSZKorAP/DOC002460/003551]
-
csak a saját utcánkban összeírni, hogy hol találhatók ezek a... R.: - Esetleg egy fotót készíteni. M.J.: - Digitális fényképet készíteni. Adtunk meg e-mail címet, ahova el lehet ezt küldeni, és ha már tettünk valamit a városért, akkor jobban odafigyelünk. Ha már azt mondják, hogy Európa Kulturális Fővárosa leszünk, a fejekben is tudatosítani kellene. R.: - Kaptak már valakitől bejelentést? M.J.: - Levél még nem érkezhetett, de az e-mail címünkre pontosan meg tudom mondani, hogy 14 jött, az egyik például ez a Citrom utcai városfal felőli részt
MR1 - Közelről [MNSZKorAP/DOC002932/003795]
-
akarunk menni a tudomány szemével mármint hát egy csodaként elképzelt jelenségnek utána akarunk menni a tudomány szemével, akkor azért fel kell kötni a gatyát ugye van egy ilyen módszertani elv hogy a különleges állítások különleges bizonyítékokat igényelnek. Tehát hogyha én azt mondom hogy a kertemben tegnap esett az eső, akkor hát persze hát nyilván így van. Nem? Hogyha azt mondom hogy a kertemben tegnap megjelent Jézus, hát azért egy egészen olyan állítás mint az előző, akkor nyilván neked is felcsillan a szemed hogy
MR1 - Szonda [MNSZKorAP/DOC002938/001405]
-
azért fel kell kötni a gatyát ugye van egy ilyen módszertani elv hogy a különleges állítások különleges bizonyítékokat igényelnek. Tehát hogyha én azt mondom hogy a kertemben tegnap esett az eső, akkor hát persze hát nyilván így van. Nem? Hogyha azt mondom hogy a kertemben tegnap megjelent Jézus, hát azért egy egészen olyan állítás mint az előző, akkor nyilván neked is felcsillan a szemed hogy na ne hülyéskedj már honnan tudjuk ugye? Tehát akkor hirtelen nagyobb a bizonyítási igény az alátámasztási igény. És
MR1 - Szonda [MNSZKorAP/DOC002938/001405]
-
tápláló és azok fölös vizét a Dunába vivő Általért canalis molaris-nak, azaz malomcsatornának nevezte a tervrajzán, mert az malmot hajtott, illetve szélesebbre és mélyebbre ásatta azt, és egy kallómalmot tervezett rá. Ezért úgy gondoljuk: akkor járunk közel az igazsághoz, ha azt mondjuk, hogy voltak olyan " fokok " is, melyeket emberek ástak. Mivel pedig nagy, akár egy egész vármegyét átszelő vízcsatornák ásásáról az uralkodók dicső tetteit megörökítő életrajzok vagy más oklevelek és peres iratok egészen a XVIII. századig hallgatnak, föltesszük, hogy a hajózható vagy folyómeder
"Fokoló" [MNSZKorAP/DOC002705/006193]
-
megszületik, és nem ismerek rá? Talán azt mondom majd a dokinak, hogy " Bocsesz, ez a bébi nekem egyáltalán nem ismerős, kerítse elő az enyémet, de gyorsan "??? A doki meg csak nézne rám értetlenül, ez az anyuka belebuggyant a szülésbe. Tapasztaltak azt mondják, hogy érdemes vinni olyan zenét, amit előtte sokat hallgattattunk a gyerekkel, mert ha egy nap a 24 órából csak egyet alszik, akkor az tutira a vizsgálat idejére esik, de az ismerős zenére felkel, és táncra perdül, aerobik-mozdulatokat végez, esetleg vezényelni kezd
Megismerni a csibészt by beab [MNSZKorAP/DOC002437/002313]
-
nem akar sokat költeni ": a felmérés során megkérdezettek 26 százaléka válaszolta azt, hogy egyharmaddal költ kevesebbet a karácsonyi ajándékozásra, mint tavaly. Tizenhét százalék kevesebb ajándékot vesz, négy százalék egyáltalán nem ajándékoz semmit. A takarékossági kényszer Dél-Itáliában erősebb, itt 59 százalék azt mondta, hogy " alig lesz pénze ajándékra ". Az olaszok 14 százaléka a spórolást a rokonokon kezdi és a gyerekeknek is kevesebb játékot tesz a fa alá. Tizenegy százalék interneten vásárol ajándékot (tavaly 10 százalék volt), hat százalék pénzt ajándékoz (a hasonló tavalyi felmérésen
Az olaszok több, de olcsóbb karácsonyi ajándékot vásárolnak [MNSZKorAP/DOC002398/000691]
-
kiesett A Manresát erősítő Hanga Ádám csapata legjobbja volt a spanyol kosárlabda-bajnokság hétvégi fordulójában. Hanga - akinek a játékjogát 2011-ben lefoglalta az NBA-s San Antonio Spurs - 19 pontot dobott a vendég Cajasol ellen 92-76-ra elvesztett mérkőzésen. Hanga Ádám a mérkőzés után azt mondta hogy, nagyon elfáradt a végére, mindent kiadott magából. " Remekül éreztem magam a pályán az utolsó hazai mérkőzésünkön, sajnos a győzelem nem sikerült. A jövő hétvégén idegenben zárunk, és mindent elkövetünk, hogy győzelemmel tegyük " - nyilatkozta a 24 éves játékos, akinek sereghajtó együttese
Hanga a legjobb, de csapata kiesett by ujlaky1istv714 [MNSZKorAP/DOC002562/003232]
-
van öt-hat törvényünk a versenytisztaságról, a monopóliumok visszaszorításáról, és minden egyébről szóló törvény, ezeket jó lenne egyszer alkalmazni. A német, és az olasz kormány tudta, hogy, hogy kell megfékezni az áremelkedést, sajnos Magyarországon ez nem következett be. Mv.: - Font Sándor azt mondja, hogy egyrészt az, hogy jó termésátlaggal számolhatunk, még nem következik az, hogy olcsóbbak is lesznek az élelmiszerek, másrészt pedig, az a kérdés, hogy az agrártermékek eladási ára miért sokkal magasabb, mint az alapanyagok ára? G.J.: - Tehát az első kérdést a tények
MR1 - 180 perc [MNSZKorAP/DOC002909/000379]
-
csomagokat indítson, aminek a finanszírozását a fejlődő országok hajtják végre, és így tudjuk élelmiszerhez juttatni a fejletlenebb régiók lakosságát. Mv.: - Miniszter úr az imént említette már a meggytermelőket, illetve a meggy felvásárlási árát. A MAGOSZ reggel, a Hajnal-táj című műsorunkban azt mondta, hogy kartell gyanú lehet a háttérben, és ők ezzel magyarázzák az alacsony felvásárlási árakat, mit szól ehhez? G.J.: - Következő a helyzet. Én nem tudom, hogy van -e kartell, vagy nincs, mert ugye nyilván nem hívnak oda, ahol kartelloznak, vagy megbeszélik az
MR1 - 180 perc [MNSZKorAP/DOC002909/000379]
-
között. Mert aki fel tud emelni egy őszi szőrszálacskát, az még nem nagy erejű; aki látja a napot és holdat, az még nem éles szemű; aki hallja a mennydörgés robaját, az még nem finom hallású. A régi időkben azok, akikről azt mondták, hogy értenek a harchoz, mindig könnyű győzelemmel győztek. Azoknak győzelme tehát, akik igazán értettek a harchoz, nem szerzett hírnevet és nem ismert hőstetteket. Azért győztek a harcban, mert nem követtek el hibát. Aki nem követ el hibát, annak vállalkozásai mindig győzelemhez
A hadviselés törvényei by Szun-ce [MNSZKorAP/DOC002707/000020]