171,426 matches
-
és a klub pénzügyi vezetőjét, Szép Dezsőt felfüggesztették állásából. A döntést azzal indokolták, hogy a klubon belül a gazdasági, pénzügyi vezetés sem működött megfelelően. Benkő László - aki tegnap is lemondott elnöki tisztéről, de döntését nem fogadták el - a játékosok petíciójáról azt mondta, hogy akik profik, pénzért szerződtek a klubhoz, ilyet nem tehetnek. Ha mégis ragaszkodnak elképzelésükhöz, akkor előfordulhat, hogy helyettük az ifjúsági csapat lép majd pályára. Végül Benkő hozzátette: a közgyűlésen kérni fogja, hogy 67 éves korára tekintettel, gondoskodjanak új elnökről. Benkő elköszön
Zajos elnökségi ülés a Kispest-Honvédnál [MNSZKorAP/DOC002300/002540]
-
akkor megkeresem őket, én örülök, hogy odakerültem, mert hogyha én nem oda kerülök, akkor lehet, hogy egyik börtönből a másikba vagy, vagy nincsen szakmám, és hajléktalan lennék. Az intézetbe tulajdonképpen nagyon sok volt a régiség, a műtárgy, s akkor én azt mondtam, hogy én ha innen kimegyek, és szakmát tanulok, akkor világhírű restaurátor szeretnék lenni vagy asztalos. Mv.: - Ezt már akkor tudta gyerekként? Rostás Árpád műbútorasztalos: - Én akkor már a gyalupad mellett voltam, és azt mondtam, hogy igen, én be akarom bizonyítani, hogy
MR1 - Jelenlét Szombat [MNSZKorAP/DOC002922/003739]
-
régiség, a műtárgy, s akkor én azt mondtam, hogy én ha innen kimegyek, és szakmát tanulok, akkor világhírű restaurátor szeretnék lenni vagy asztalos. Mv.: - Ezt már akkor tudta gyerekként? Rostás Árpád műbútorasztalos: - Én akkor már a gyalupad mellett voltam, és azt mondtam, hogy igen, én be akarom bizonyítani, hogy leszek valaki. Én hintókészítő vagy orgonarestaurátor szerettem volna lenni, de akkor az intézetből nem lehetett, hanem azt mondták, hogy asztalos, és akkor mondtam, leszek asztalos, ez egy isteni ajándék nekem. Mv.: - És volt is
MR1 - Jelenlét Szombat [MNSZKorAP/DOC002922/003739]
-
már akkor tudta gyerekként? Rostás Árpád műbútorasztalos: - Én akkor már a gyalupad mellett voltam, és azt mondtam, hogy igen, én be akarom bizonyítani, hogy leszek valaki. Én hintókészítő vagy orgonarestaurátor szerettem volna lenni, de akkor az intézetből nem lehetett, hanem azt mondták, hogy asztalos, és akkor mondtam, leszek asztalos, ez egy isteni ajándék nekem. Mv.: - És volt is a közelben valami olyan ügyeskezű öreg asztalos, akitől meg lehetett tanulni a szakmát? Rostás Árpád műbútorasztalos: - Mikor vége volt az iskolának, tehát a nyári gyakorlat
MR1 - Jelenlét Szombat [MNSZKorAP/DOC002922/003739]
-
hogy természetesen, én is bementem, összekevertem, csodálkozott, hogy milyen jó lett, és a végén megkérdezte tőlem, hogy hogy a fenébe tudtam, s mondom, mester, nézze meg ezt a lukat, én fúrtam oda, itt lestem be, s meg volt lepődve, és azt mondta, hogy nagyon várt valakit, akinek átadja a tudását, s így ajánlt be engem a Papp Imre bácsihoz, akinek az édesapja Franciaországban interziából kiállítás első díjat hozta el, akkor így, így szájról szájra adtak ezek a mesterek, és így kerültem hozzá, meg
MR1 - Jelenlét Szombat [MNSZKorAP/DOC002922/003739]
-
lehet megcsinálni, Budapest, a... Mv.: - Hogy nem vállalták? Rostás Árpád műbútorasztalos: - Senki nem vállalta, ezt nem lehet megcsinálni, huszonöt millióért akarták megcsinálni úgy, hogy kidobják, és egy újat tesznek oda. Egyetemről voltak itt lenn professzorok, hogy nem lehet, s én azt mondtam, hogy meg lehet csinálni, s azt mondták, hogy egyszerű cigánygyerek, ez hogy tud ilyent mondani, és én bementem, és megcsin-, szétszedtem, és összeraktam az egész lépcsőt, s innen... Mv.: - Darabokra... Rostás Árpád műbútorasztalos: - Igen. Mv.: -... kellett szedni, vagypedig több részre kellett
MR1 - Jelenlét Szombat [MNSZKorAP/DOC002922/003739]
-
vállalták? Rostás Árpád műbútorasztalos: - Senki nem vállalta, ezt nem lehet megcsinálni, huszonöt millióért akarták megcsinálni úgy, hogy kidobják, és egy újat tesznek oda. Egyetemről voltak itt lenn professzorok, hogy nem lehet, s én azt mondtam, hogy meg lehet csinálni, s azt mondták, hogy egyszerű cigánygyerek, ez hogy tud ilyent mondani, és én bementem, és megcsin-, szétszedtem, és összeraktam az egész lépcsőt, s innen... Mv.: - Darabokra... Rostás Árpád műbútorasztalos: - Igen. Mv.: -... kellett szedni, vagypedig több részre kellett? Rostás Árpád műbútorasztalos: - Nem, ez nem volt
MR1 - Jelenlét Szombat [MNSZKorAP/DOC002922/003739]
-
becsüljétek meg ti is a ti utókorotoknak. Mv.: - Az előbb tettünk a városban egy kört, nem mondom meg, hol láttunk egy mutatós szép régi komódot, én azt hittem volna, hogy ez egy szép politúrozott komód, maga meg legyintett rá, és azt mondta, hogy lakkozott, ez nem politúr, mert mi a politúr? Rostás Árpád műbútorasztalos: - A politúr és a lakk között az a különbség, hogy a lakk nem tükörfényes, a politúrnak meg olyannak kell lenni, mint a tükörnek, tehát selymesnek, átlátszónak, a politúr az
MR1 - Jelenlét Szombat [MNSZKorAP/DOC002922/003739]
-
kezdtük a kórházban, és Budapesten folytatjuk, elmegyünk néhány helyre, ahol Rostás Árpád munkái vannak. Beléptünk a Festetich-palota dísztermébe, itt a plafont csinálta meg, ami leszakadt. Rostás Árpád műbútorasztalos: - Hát életveszélyes volt, és valaki engem ajánlt, lejöttek Marcaliba, s én feljöttem, azt mondtam, hogy meg lehet ezt csinálni, és megcsináltam a mennyezetet, ez tiszta fa. Mindjárt mutatok egy faburkolatot is, ez az eredeti, az a három azt én csináltam, és... Mv.: - Ezeket a sarkokat, ugye? Rostás Árpád műbútorasztalos: - Igen, igen, igen, azt a három
MR1 - Jelenlét Szombat [MNSZKorAP/DOC002922/003739]
-
majd a Kossuth-ajtót is, alul, ami korhad, ott ki kellett pótolni, és vissza lett téve az ajtó, és három éve itt van! Mv.: - Hogyan pótolja ki, az ember lát egy szúette korhadt fát, egy olyan ajtót, amire a legtöbb ember azt mondaná, hogy na ennek a már a szemétben a helye, maga hogyan fog hozzá, megnézi, hogy milyen fából van, ugyanolyannal pótolja ki, mi ennek a módja? Rostás Árpád műbútorasztalos: - Mindig csak azzal a fával szabad pótolni, amilyen az anyag, és olyan időssel
MR1 - Jelenlét Szombat [MNSZKorAP/DOC002922/003739]
-
Árpád kezdett beszélni azokról a receptúrákról, amikkel aztán a faanyagot ő kezeli, és abba lótrágya, pálinka, hagyma, kukoricakeményítő és egyéb ilyen dolgok szerepeltek, akkor, akkor hát az emberbe egy kicsit furcsán, de azt mondom, lehet, hogy neki van igaza, mert azt mondta, hogy ezeknél a lényeg az, hogy a természetes cukrot kell visszapótolni a faanyagba, hogy újra kemény legyen, egyáltalán restaurálhatóvá váljon. Tényleg kotyvasztott, mint egy boszorkánykonyhába, tényleg áztatta őket, babusgatta őket, kivette, kiszáradtak, és tényleg ezek a faelemek minden további nélkül újra
MR1 - Jelenlét Szombat [MNSZKorAP/DOC002922/003739]
-
íróasztal. Mv.: - El kellene innen menni olyan helyre, ahol ha pályázik, akkor fizetnek, ahol szükség van magára! Rostás Árpád műbútorasztalos: - De ezt mindenképpen tervezem, és mindenesetre az a szándékom, hogy Magyarország hírnevét bárhol is legyek, nagy szavak ezek, de inkább azt mondom, hogy, hogy öregbíteni, tehát imádom a szakmámat, én azt mondom, hogy Anglia az, ami még a csúcsa lehet, rengeteg kastély van, tehát azt mondom, hogy szeretnék úgy dolgozni, mint Ték Endre, tehát Ték Endrét elfelejtették, Ték Endre volt Magyarország egyik legnagyobb
MR1 - Jelenlét Szombat [MNSZKorAP/DOC002922/003739]
-
pályázik, akkor fizetnek, ahol szükség van magára! Rostás Árpád műbútorasztalos: - De ezt mindenképpen tervezem, és mindenesetre az a szándékom, hogy Magyarország hírnevét bárhol is legyek, nagy szavak ezek, de inkább azt mondom, hogy, hogy öregbíteni, tehát imádom a szakmámat, én azt mondom, hogy Anglia az, ami még a csúcsa lehet, rengeteg kastély van, tehát azt mondom, hogy szeretnék úgy dolgozni, mint Ték Endre, tehát Ték Endrét elfelejtették, Ték Endre volt Magyarország egyik legnagyobb asztalosa, ő csinálta itt a Károlyi-palotát, ezt a gyönyörű falépcsőt
MR1 - Jelenlét Szombat [MNSZKorAP/DOC002922/003739]
-
és mindenesetre az a szándékom, hogy Magyarország hírnevét bárhol is legyek, nagy szavak ezek, de inkább azt mondom, hogy, hogy öregbíteni, tehát imádom a szakmámat, én azt mondom, hogy Anglia az, ami még a csúcsa lehet, rengeteg kastély van, tehát azt mondom, hogy szeretnék úgy dolgozni, mint Ték Endre, tehát Ték Endrét elfelejtették, Ték Endre volt Magyarország egyik legnagyobb asztalosa, ő csinálta itt a Károlyi-palotát, ezt a gyönyörű falépcsőt, az Országházban a bútorokat, én restauráltam itt a Károlyi-palotába, a mennyezetet én restauráltam, és
MR1 - Jelenlét Szombat [MNSZKorAP/DOC002922/003739]
-
oda és viszem a referenciát, nem adják oda, mert cigány! Mv.: - Úgy érzi, hogy cigányként mindig bizonyítania kellett pluszban, a szakmán túl? Rostás Árpád műbútorasztalos: - Igen, sokszor nem hiszik el, a lányomnak mikor megcsináltam a bölcsőt, királyi bölcsőt csináltam, s azt mondták, hogy ez barokk, hogy ezt nem én csináltam, nem hitték el! Indultam a népművészeti filmesen, s elvittem, és azt mondták, ezt nem hiszik el, hogy én csináltam, s ott mutattam a rajzot, hogy tessék, itt van, tehát hogyha így nézzük, akkor
MR1 - Jelenlét Szombat [MNSZKorAP/DOC002922/003739]
-
pontokat, mert ő már semmiképpen sem előzhet meg engem. Az biztos, hogy nagyon szurkolok neki! Szluckaja nem indul Az olimpiai ezüstérmes, világbajnok Irina Szluckaja nem vesz részt a műkorcsolyázók és jégtáncosok idei Grand Prix-sorozatán. Valentyin Piszejev, az orosz szövetség elnöke azt mondta, hogy a klasszis csak a hazai bajnokságon, az Eb-n és a vb-n akar indulni. " Nem szeretné felőrölni magát " - fogalmazott. Szluckaja édesanyja beteg- sége miatt az idei washing- toni világbajnokságot is kihagyta. - Az új pontozásos rendszerrel megbarátkozott? - Vannak hibái és előnyei, de
Sebestyén Júlia bejuthat a GP-döntőbe by laszlopi [MNSZKorAP/DOC002539/001349]
-
a szabály ezt úgy értelmezi, hogy a duplát túlforgattam. Holott egyáltalán nem erről van szó, az a dupla bizony tripla akart lenni, csak egy pici hiányzott belőle. A kűr után egyébként oda jött hozzám Alekszej Misin, ő Pljusenko edzője, s azt mondta, hogy szerinte a tripla Lutzot olyan szépen, magasan ugrom, hogy ez nem a plusz egyes, hanem a plusz hármas kategóriába tartozna. Mivel ő a sportág egyik legnagyobb szaktekintélye, rettentően jól esett a dicsérete.- Párizsból látott valamint, vagy a verseny minden idejét
Sebestyén Júlia bejuthat a GP-döntőbe by laszlopi [MNSZKorAP/DOC002539/001349]
-
kérésére engedély nélkül 50 darab 9 mm-es töltényt szerzett be. Ezeket 2009. április 7-én továbbadta a megrendelőnek - olvasható a közleményben. Rihó Krisztián a Jobbik bicskei elnöke - mondta az [origo] -nak Árgyelán János, a Jobbik Fejér megyei elnöke. Rihó a Fejér megyei elnöknek azt mondta, hogy nincs köze a Magyarok Nyilai néven ismert mozgalomhoz - áll Szabó Gábor, a Jobbik pártigazgatójának közleményében. A Jobbik várja az esetleges bizonyítékokat a gyanúsítással kapcsolatban, szerintük ugyanis eddig többször előfordult, hogy a hatóságok indokolatlanul kevertek bele embereket ebbe az ügybe. " Rihó
Jobbikos a Budaházy-ügy új gyanúsítottja by vinczeb2 [MNSZKorAP/DOC002478/000203]
-
ha úgy tetszik ez a babudzsan szamacs párt, amely az alacsony kasztbéli, egykor érinthetetlenek, csak ezt a kifejezést ma már nem használják, tehát az egykori érinthetetleneknek a pártja, ez kifejezetten az indiai társadalomnak a marginalizált csoportjait képviseli, és hát sokan azt mondják, hogy esélye van arra, hogy jelentős eredményeket érjen el a választáson. " A hindu nacionalizmusnak szerepe lehet abban, hogy baloldaliak vagy esetleg muszlimok megzavarják a választásokat. Ugye rögtön maoista merénylettel kezdődtek a választások. " Nem gondolom, hogy itt a választások kapcsán a hindu-muszlim
MR1 - 180 perc [MNSZKorAP/DOC002935/002637]
-
gazdaságirányítás találmánya, hogy ha az ígéretek nem teljesülnek, nem azt mondják, " elnézést, tévedtünk " vagy " nem így gondoltuk ", hanem újabb és újabb figyelemelterelő, a társadalmat megosztó ötletekkel állnak elő. Ilyen a szövetkezeti törvény módosításának újbóli, hirtelen napirendre tűzése. Sokkal könnyebb ugyanis azt mondani, hogy a szövetkezetben dolgozó tagok és alkalmazottak, a vidéken maradt, a falunak elkötelezett, a szövetkezetekhez, vállalkozásokhoz kötődő agrárértelmiségiek felelnek az agrárgazdaság, a vidék leszakadásáért, mintsem beismerni a hozzá nem értést, a koncepciótlanságot. Nem kell végiggondolni, hogy milyen következményekkel jár a törvénymódosítás
Disputa: nem csodákra, cselekvésre van szükség [MNSZKorAP/DOC002304/002282]
-
évben kell számítani ősszel, tavasszal áradásra, árhullámra, árvízre, vagy tavasszal belvízre. " Idén azonban nem kell tartani árvíztől, annak ellenére sem, hogy az elmúlt napokban gyakran esett az eső, véli Sulyán Péter, az Országos Vízügyi Igazgatóság ügyeletese. A szakértő a Krónikának azt mondta, hogy jelenleg csak az ország északi részén a Bodrognál van árhullám, de még ez sem éri el azt a szintet, amelynél készültséget kell elrendelni. Hó sincs az országban, vagyis az olvadás sem okozhat bajt, az eső viszont annál inkább, ha marad
MR1 - Krónika [MNSZKorAP/DOC002934/002174]
-
a tiszteletes úrnak azt, hogy ez a család hogyan adja tovább ezt a gondolatot, ami a közösség szolgálatát jelenti, akkor hogyan határozná meg? H.I.: - Édesapám halála előtt három nappal még sétáltunk egyet, és mikor leültünk, el volt fáradva, és akkor azt mondta, hogy fiaim, ezt a népet szeretni kell a maga gondjaival, a maga bűneivel, a maga sikereivel egyaránt. Mert ez a miénk és ezért kell mindent megtenni, hogy ez a nép mindig öntudatos legyen és vigyázzon arra, hogy amit Isten reánk bízott
MR1 - Határok nélkül [MNSZKorAP/DOC002939/000447]
-
2011-03-30 MR1 - 180 perc A miniszterelnök szerint: az új alkotmány kiáll majd azon értékek mellett, amelyeket az emberek a legfontosabbnak tartanak. Orbán Viktor az MR1 Kossuth rádiónak adott interjúban azt mondta, hogy a most készülő alaptörvény megvédi a nemzeti vagyont és nem engedi eladósodni az országot. Az utolsó pillanatig nyitottak a módosításokra, mert szerinte így lesz erős alaptörvénye az országnak.
MR1 - 180 perc [MNSZKorAP/DOC002917/001658]
-
már biztos, hogy október 18-án hétfőn, amely az EDDSZ által meghirdetett sztrájkhullám harmadik időpontja lesz, a budapesti kórházban nem tartanak munkabeszüntetést. Amennyiben a kormányzat nem reagál a levélre, akkor október 26-án a gyermekkórház dolgozói is csatlakoznak az országos sztrájkhoz - hangsúlyozta. Láposi Árpád azt mondta, hogy a kórházvezetéssel közös kezdeményezés jó lehetőség a belső viszonyok rendezésére, hogy " kihúzzuk a méregfogat ". Álláspontja szerint a kórházigazgató visszaélt a jogállamisággal, amikor a munkaügyi bírósághoz fordult annak megállapítását kérve, hogy jogellenes volt -e az intézmény sztrájkbizottságának múlt heti sztrájkfelhívása. Mint
Még nem dőlt el, hogy sztrájkol-e a Heim Pál Gyermekkórház pénteken by gergelysz [MNSZKorAP/DOC002508/002567]
-
a küldemények feladójaként. Az olasz csendőrség szóvivője közölte, hogy robbanóanyagot tartalmazott a görög nagykövetségen talált csomag. Hozzátette, a tűzszerészek szétszedik a szerkezetet, hogy megállapítsák a múlt hetihez hasonlóról van -e szó, vagy azt más készítette. Athénban Grigorisz Delavekurasz külügyi szóvivő azt mondta, hogy római képviseletükön senki sem sérült meg, mert már korábban emelt szintű biztonsági intézkedéseket foganatosítottak. " A követséget kiürítették, a személyzet az épülettől távolabb gyűlt össze, hogy mindenkit számba vegyenek. A kérdés rendezése most az olasz rendőrök kezében van " - tette hozzá. Korábban
Gyanús küldemények Rómában a görög és a venezuelai nagykövetségen [MNSZKorAP/DOC002276/000866]