171,426 matches
-
Egy kis erdő mellett állunk Szigetcsépen Pedric Andrzsejjel, a genetika tanszék docensével és a szél borzolja a leveleket. Itt az erdő mellett viszont van egy kis csemetekert, a jövő nemzedéke. Lehet, hogy a jövő fajtái itt vannak. PA.: Igen, amikor azt mondta, hogy erdő, hirtelen nem tudtam, hogy melyikre gondol, a csemetékre vagy nagy erdőre. Azt kellene mondani, az a kertünknek a hátsó bejárata lenne, mert itt van a vége a tevékenységünknek, tehát a tavaly elvetett, amit éppen láttunk, az a tavaly elvetett
Szombat délelôtt [MNSZKorAP/DOC002900/002310]
-
kajszibarackot sokáig termesztették abban a körzetben, Kecskemét környékén, ott nagyon sok olyan ember él, aki nagyon jól érti a kajszi nyelvét. R.: Az érésidő egy olyan speciális dolog, amit az ember nem is gondolná és éppen gondolkodtam rajta, hogy ha azt mondom, hogy itt érésben lévő sárgabarackokat látunk ősszel, akkor azt mondják, hogy füllentek és tulajdonképpen egy nyári beszélgetés idejét próbálom így elcsűrni-csavarni. Itt az előbb bent a laboratóriumban érő barackokat vett elő a hűtőből. PA.: Az árufajták érési ideje az nem több
Szombat délelôtt [MNSZKorAP/DOC002900/002310]
-
sok olyan ember él, aki nagyon jól érti a kajszi nyelvét. R.: Az érésidő egy olyan speciális dolog, amit az ember nem is gondolná és éppen gondolkodtam rajta, hogy ha azt mondom, hogy itt érésben lévő sárgabarackokat látunk ősszel, akkor azt mondják, hogy füllentek és tulajdonképpen egy nyári beszélgetés idejét próbálom így elcsűrni-csavarni. Itt az előbb bent a laboratóriumban érő barackokat vett elő a hűtőből. PA.: Az árufajták érési ideje az nem több, mint három hét. Ugyanakkor ha megnéznénk a világon rendelkezésünkre álló
Szombat délelôtt [MNSZKorAP/DOC002900/002310]
-
ami szinte már a tél elejét idézi, a másik pedig - lajosmizsei gazdák mondták, hogy a tanszék egyik kísérlete a rendszerváltás után egyéni gazdák kezére került és amikor a Harmat nevű fajtát, ami itt született a tanszéken, kivitték a piacra, akkor azt mondták, hogy ne vicceljenek, hogy ez Lajosmizséről érkezett, mert ez spanyol import - mondták a kereskedők. PA.: Igen, hát ez- valóban ez a másik véglet, tehát nem a későn, hanem koránérők. A Harmat aze gyik képviselője ennek a társaságnak, tehát ezeknek a fajtáknak
Szombat délelôtt [MNSZKorAP/DOC002900/002310]
-
2008-09-09 MR1 - Közelről Mv: - A szakszervezetek szerint kormányon belüli kormány jöhet létre, ha továbbra is úgy működik a Gazdasági Egyeztető Fórum, ahogyan megalakult. Részben ezért fordulnak az Alkotmánybírósághoz az érdekképviseletek. Borsik János, az Autonóm Szakszervezetek Szövetsége elnöke azt mondta, hogy kész helyzet elé állítják az Országos Érdekegyeztető Tanácsot, mert munkáját befolyásolnák azok a döntések, amelyek az új fórumon születnek. A szakszervezetek egyetlen megoldásnak a két hete létrejött fórum megszűntetését látják. Bajnai Gordon gazdasági miniszter már a korábbi kifogásokra is azt
MR1 - Közelről [MNSZKorAP/DOC002910/003385]
-
fabok1balin916 Vizsgálatot indított az NBH Hagyó állítólagos vesztegetése miatt A Nemzetbiztonsági Hivatal (NBH) azonnali vizsgálatot rendelt el, miután a Hír Tv Célpont című műsorában egy öt éve körözött férfi azt mondta, hogy a Főtáv munkatársaként az NBH egyik munkatársának és Hagyó Miklós akkori szocialista főpolgármester-helyettesnek is milliókat juttatott vissza különböző szerződésekért. Hetekig nem játszotta ki Hagyó elleni lapjait a rendőrség Előzetes letartóztatásba került Hagyó Miklós Azonnali vizsgálatot rendelt el Balajti László altábornagy
Vizsgálatot indított az NBH Hagyó állítólagos vesztegetése miatt by fabok1balin916 [MNSZKorAP/DOC002478/002335]
-
milliókat juttatott vissza különböző szerződésekért. Hetekig nem játszotta ki Hagyó elleni lapjait a rendőrség Előzetes letartóztatásba került Hagyó Miklós Azonnali vizsgálatot rendelt el Balajti László altábornagy, a Nemzetbiztonsági Hivatal (NBH) vezetője, miután a Hír Tv egyik pénteki műsorában egy férfi azt mondta, hogy az NBH egyik embere megkereste, hogy világítsa át a fővárosi céget. A műsorban bemutatott, két évvel ezelőtt készült videofelvételen Joó Tibor elmondja, 2007 végén nevezték ki a Főtáv munka- és tűzvédelmi igazgatójává, de saját állítása szerint akkor már öt éve
Vizsgálatot indított az NBH Hagyó állítólagos vesztegetése miatt by fabok1balin916 [MNSZKorAP/DOC002478/002335]
-
mit jegyzetelt ki, mit emelt át egy versébe, a műfordításai hol, melyik, hol szövegszerűen pontos, hol nem szövegszerűen pontos, de ezt az emberi dimenziót, emberi dokumentumot, habitust amit a felesége elénk tár a mikrofilológia nem tudja feltárni. Bihari Ágnes: - Lehet azt mondani, hogy ennek az életrajzi regénynek hullámzó a szinvonala, és ha lehet mondani, akkor melyek a legjobb részei Ön szerint? Szabó B. István: - Nagyon vonzónak találom a gyerekkor bemutatását és a család-gyerekkor és ahogy említettem a korabeli Szabadka aztán a későbbiekben merész
Gondolat-jel [MNSZKorAP/DOC002926/004084]
-
vannak, gondoljunk a XIV. századi Európára, ahol hirtelen a tél néhány száz évre, és elborította hóval Angliát és így tovább. Most más a helyzet, mert Bartus Gábor környezetgazdász - jó napot kívánok! Bartus Gábor környezetgazdász.: - Jó napot kívánok! Szénási Sándor.: - aki azt mondja, hogy a kílma alarmizmus, tehát a klímaváltozással való riogatás, a világvégével, az apokalipszissel való riogatás az lett a mainstream, most ő kisebbségben van, egy olyan józanabb, azt mondja józanabb véleménnyel, hogy nem eszik olyan forrón a kását. Szóval nem kell elhinni
MR1 - Időt kérek [MNSZKorAP/DOC002917/003567]
-
nincs kilátásban, addig a kérdés abszolút érdektelen, nem foglalkozunk vele. Majd amikor a körmünkre ég, akkor hirtelen az ellenkező végletbe esünk, és úgy látjuk, hogy az emberiségnek hamarosan vége lesz, ha az adott problémát nem oldjuk meg. Szénási Sándor.: - Szóval azt mondja, hogy 12 évvel ezelőtt nagy hiba volt azt mondani, hogy nem történik itt semmi különös, miközben mindenki látta, hogy hogy ne történne, hogy ne borulnának föl az évszakok, hogy ne változna meg a légkör, a hőmérséklet. Csak hát ugye most ott
MR1 - Időt kérek [MNSZKorAP/DOC002917/003567]
-
vele. Majd amikor a körmünkre ég, akkor hirtelen az ellenkező végletbe esünk, és úgy látjuk, hogy az emberiségnek hamarosan vége lesz, ha az adott problémát nem oldjuk meg. Szénási Sándor.: - Szóval azt mondja, hogy 12 évvel ezelőtt nagy hiba volt azt mondani, hogy nem történik itt semmi különös, miközben mindenki látta, hogy hogy ne történne, hogy ne borulnának föl az évszakok, hogy ne változna meg a légkör, a hőmérséklet. Csak hát ugye most ott tartunk, és Ön idéz egy nagyon alapvető munkát a
MR1 - Időt kérek [MNSZKorAP/DOC002917/003567]
-
mégpedig úgy, hogy visszafogjuk ezeket az emberi tevékenységeket, például a széndioxid-kibocsátást. Szénási Sándor.: - Ugye - csak pillanatra akasztom meg - úton vagyunk a koppenhágai klímatalálkozó felé, és ezért is fontos, mert ott viszont arra készülnek, hogy döntő változásokra van szükség. Ezt Ön azt mondja, hogy nem biztos, elutasítja? Bartus Gábor környezetgazdász.: - Azt, hogy változásokra van szükség, azzal én egyetértek. Az a kérdés, hogy milyen változásokra lesz majd szükség. Hogy az előző gondolatmenetemet befejezzem, a másik lehetőség, másik kimenet, hogy az embernek ugyan van befolyása, de
MR1 - Időt kérek [MNSZKorAP/DOC002917/003567]
-
döntő a klímaváltozásban. Akkor viszont nem elsősorban ugye a mitigációra, a széndioxid és egyéb üvegház gázok kibocsátásának a visszafogására lenne szükség, mintsem arra, hogy felkészüljünk azokra a következményekre, amik ebből a klímaváltozásból adódnak. Szénási Sándor.: - Ha jól értem tehát akkor azt mondja, hogy ha mégsem az emberi tevékenység okozza döntő módon a klímaváltozást, akkor két lehetőség van: vagy föltesszük a kezünket, hiszen nem tudjuk befolyásolni a dolgot, vagy adaptálódunk, alkalmazkodunk. Ez egy érdekes kérdés, hogy mihez? 4 %-al emelkedik a hőmérséklet az elkövetkező 50
MR1 - Időt kérek [MNSZKorAP/DOC002917/003567]
-
politikusok, hogy egyfajta világösszefogásra van szükség, és ugye Koppenhágában is odagyűlik a világ számos országa, hogy a különböző kötelezettségekről beszéljen. Ha megnézzük az adatokat azt látjuk, hogy ha az Európai Uniót most egy országnak tekintem, ugye Unióról van szó, akkor azt mondom, hogy a kibocsátásnak több mint a felét három ország, Kína, az Amerikai Egyesült Államok és az Európai Unió állítja elő. Ha ehhez Szénási Sándor.: - India benne sincs? Bartus Gábor környezetgazdász.: - Ebben nincs. India még eléggé feltörekvő, India az 5. legnagyobb kibocsátó
MR1 - Időt kérek [MNSZKorAP/DOC002917/003567]
-
találunk. Szénási Sándor.: - Maradjunk a 18-nál. Mi következik ebből a számból? Bartus Gábor környezetgazdász.: - Ők fedik le a kibocsátás 88%-át. Tehát gyakorlatilag a kibocsátás visszafogásában a felét tekintve 3, a 88%-át tekintve 18 vagy 23 érintett van. Szénási Sándor.: - Tehát azt mondja, hogy elég ennyi országot megrendszabályozni és akkor a dolog rendben van? Bartus Gábor környezetgazdász.: - Tulajdonképpen azt mondom, hogy ha ezek az országok valamilyen módon megállapodásra tudnának jutni, akkor gyakorlatilag a klímapolitikai vita eldőlne. Hiába vállaljuk például mi a 0,1%-os kibocsátási arányunkkal
MR1 - Időt kérek [MNSZKorAP/DOC002917/003567]
-
a kibocsátás 88%-át. Tehát gyakorlatilag a kibocsátás visszafogásában a felét tekintve 3, a 88%-át tekintve 18 vagy 23 érintett van. Szénási Sándor.: - Tehát azt mondja, hogy elég ennyi országot megrendszabályozni és akkor a dolog rendben van? Bartus Gábor környezetgazdász.: - Tulajdonképpen azt mondom, hogy ha ezek az országok valamilyen módon megállapodásra tudnának jutni, akkor gyakorlatilag a klímapolitikai vita eldőlne. Hiába vállaljuk például mi a 0,1%-os kibocsátási arányunkkal, hogy 10 éven belül egyáltalán nem fogunk széndioxidot kibocsátani, ez a klímaváltozás szempontjából se nem oszt, se
MR1 - Időt kérek [MNSZKorAP/DOC002917/003567]
-
sem ébresztette fel, amikor sokadszorra vonta kétségbe a szavahihetőségét Bérdi. Miszori többször is rázta a fejét, és látványos gesztusokkal fejezte ki ellenvéleményét. Láthatóan az zökkentette ki leginkább, amikor Bérdi a debreceni menekülttáborra leadott lövöldözésről beszélt. Bérdi az egyik szakértőre hivatkozva azt mondta, hogy a lövést egy két méter magas ember adta le, de az ezzel vádolt K. Árpád csak 1,80 méter. Bérdi utalt arra, hogy a vádlottak között Cs. két méter magas, és Csontrabló nicknévvel írt is a debreceni menekülttáborról internetes fórumokba. Hiába
Nem kerestek alibit a cigánygyilkosság fővádlottjának by wirth1zsuzsa31 [MNSZKorAP/DOC002485/001254]
-
egyeztessen, rajtuk kívül mindenkinek el kellett hagyni a termet. Az nem derült ki, hogy miről egyeztettek a bírók. Délután a támadások részletes elemzésével folytatta Bérdi, taktikáját követve a hatóságok slendrián munkavégzését domborította ki, illetve a kisebb ellentmondásokra fókuszált. Beszéde végén azt mondta, hogy védence nem ölt embert, szerinte arra sincs közvetlen bizonyíték, hogy az első három rendű vádlott ölni szeretett volna. A per kedden folytatódik a többi védő perbeszédével. A tanácsvezető újabb tárgyalási napokat tűzött ki júniusban, az elsőfokú ítélet június első hetében
Nem kerestek alibit a cigánygyilkosság fővádlottjának by wirth1zsuzsa31 [MNSZKorAP/DOC002485/001254]
-
benne a játékunkban az, hogy esetleg hozzunk egy bravúrt. Azt nagyon sajnálom, hogy az elődöntőt nem tudtuk+ behúzni+. Szerencsétlenül alakult számunkra a torna vége, de ha az elején megkérdezték volna tőlünk, hogy aláírjuk -e a négy közé kerülést, akkor egyértelműen azt mondjuk, hogy igen. " Nagy László: " Nehéz most bármit is mondani... Az izlandi meccs mindenkiből sokat kivett, jobb lett volna egy kicsit frissebben odaállni a svédek ellen és ma is. Az elődöntős vereség nagyon fáj, de természetesen nem lehetünk elégedetlenek azzal, hogy bekerültünk
Mocsai: óriási siker a negyedik hely [MNSZKorAP/DOC002397/000286]
-
három évre alatt kamatmentesen lehet törleszteni, de az osztalékot a törlesztésre kell fordítani. Az állam másfél évre visszavásárlási garanciát is vállal - ismételte meg Veres János a korábban már ismertetett elképzeléseket. A szerencsejáték-törvénnyel kapcsolatos uniós észrevételekre vonatkozó újságírói kérdésre a miniszter azt mondta, hogy rövid idő alatt rendezni lehet azt a fajta monopolhelyzetet, amelyet az unió kifogásol. Az úgynevezett lex Mollal, a magyar olajcég ellenséges felvásárlását meggátolni hivatott törvénnyel kapcsolatos kérdésre pedig Veres János közölte: hamarosan megoldást találnak az Európai Unió által kifogásolt passzusokra
Enyhe költségvetési hatása lesz az ÚTP-nak by somaj [MNSZKorAP/DOC002595/003457]
-
településekre gondoltunk elsősorban. Mv: - De mi indokolja, hogy mondjuk az ilyen egy-két pedagógussal működő iskolákat ismét megnyissák? Mert ugye akik a mellett érvelnek, hogy jobbak az ilyen kistérségi iskolák, bár kétségtelen, hogy a gyerekeknek és a tanároknak is utazniuk kell, azt mondják, hogy jobb színvonalú oktatást kapnak ott a gyerekek. Gloviczky Zoltán: - Ez az előbbi riportból is kiderült, és mosolygok is magamban, hogy itt mennyire nem szakmai vitáról van szó, egy félreértésről van szó, ezek a társulások ezek nem azt jelentik, hogy megszűntek
MR1 - 180 perc [MNSZKorAP/DOC002906/000588]
-
úr, a Magyar Tudományos Akadémia elnöke is összevont tanyasi kisiskolában tanult alsó tagozatban, viszonylag jól sikerült adminisztrálnia magát ezután. Mv: - Nyilván attól is függ persze, hogy milyen a pedagógus személye az ilyen egy-két fős iskolákban. Helyettes államtitkár úr, Ön korábban azt mondta, hogy szeptembertől 300 millió forint lesz, hogy néhány helyen ismét megnyissák ezeket a kisiskolákat. Milyen kritériumok alapján választják ki az újranyitandókat. Lehet -e már azt tudni, hogy hol nyílik az első ilyen iskola? Gloviczky Zoltán: - Nem, hiszen mint említettem, nem mi
MR1 - 180 perc [MNSZKorAP/DOC002906/000588]
-
telefonszámon ahol közölték, hogy nincs is ilyen rendelés vagy ha van is azt nem velük kell megbeszélni. Tehát, ha nem csinálok print screent (képernyő fénykép) akkor még meg is magyaráznák, hogy én vagyok a hülye, mert meg se rendeltem. Ráadásul azt mondták, hogy ne őket hívjam, ha nem a webshop.t-mobile.hu-t vagy nekik írjak levelet. (mármint a webshop.t-mobile.hu ra) a baj ez, hogy ha ezen az oldalon rámegyünk a kapcsolat menü pontra akkor bizony a t-mobile.hu navigál minket. (értik, ahol azt mondták, hogy nem
by Altalanos Rendszergazda [MNSZKorAP/DOC002174/021044]
-
Ráadásul azt mondták, hogy ne őket hívjam, ha nem a webshop.t-mobile.hu-t vagy nekik írjak levelet. (mármint a webshop.t-mobile.hu ra) a baj ez, hogy ha ezen az oldalon rámegyünk a kapcsolat menü pontra akkor bizony a t-mobile.hu navigál minket. (értik, ahol azt mondták, hogy nem tudnak segíteni) Az meg pláne felháborító, hogy sem az Arkádban sem pedig a Pólus centerben nem tudtak a részemre dominó kártyás feltöltéssel ilyen telefont eladni, ráadásul ezt, 1 óra várakozás, után tudatták. 2 munka napomat ellopták és teljesen hülyének
by Altalanos Rendszergazda [MNSZKorAP/DOC002174/021044]
-
érthetetlen okokból - és nyilván nem akarok saját ügyekről beszélni, mert az egy kicsit fura lenne, de a saját praxisomban legutoljára éppen tegnap, tehát nagyon friss élményem van, amikor egy úgynevezett hűtlen kezeléses ügyben, amely a vagyon elleni bűncselekményeknél is hát azt mondanám, hogy nem lopás, nem csalás, nem sikkasztás. Lehet rajta vitatkozni, hogy egyáltalán milyen súlyú bűncselekmény, tipikusan szerintem helye lett volna óvadék letétbe helyezés engedélyezésének. Számomra egyelőre megmagyarázhatatlan okból a bíróság elutasította... Mv. :- Az a kérdés persze, hogy ebben az esetben mekkora
MR1 - 180 perc [MNSZKorAP/DOC002945/000354]