171,426 matches
-
megállapodásnak, szerinte ugyanis túl nagy ára volt az egyességnek. Gulyás Attila: - Van ebben a megállapodásban egy olyan pont, ami részünkről vállalhatatlan, be van írva, hogy a szakszervezetek minden bérkövetelésükről lemondanak, tehát gyakorlatilag az idei bértárgyaláson bérigénnyel nem lépnek fel, mi azt mondjuk, hogy ezt bértárgyalás előtt, mi nem tudjuk megtenni. A sztrájkbizottság szóvivője viszont azt mondja, bár nem lesz bérfejlesztés, még így is megmaradnak a korábban kiharcolt juttatások. Nemes Gábor emlékeztetett arra, hogy a menedzsment eredeti ajánlata, havonta körülbelül 16.000 forintot kivett volna
MR1 - Krónika [MNSZKorAP/DOC002918/004010]
-
Aszegényekkel nem foglalkozik a kormány NÉPSZAVA-információ " Baloldali kínálatot " kell nyújtani Magyarországnak, mert kevés azt mondani, hogy nem jó, amit a Fidesz csinál - hangoztatta tegnap a Pallas Páholyban rendezett szakmai vitán Kiss Péter korábbi MSZP-s miniszter. A politikus arról beszélt, hogy a szocialista válaszokat széles körű párbeszéd során kell kialakítani, ezt szolgálta a társadalompolitikai kérdésekkel foglalkozó tanácskozás
Aszegényekkel nem foglalkozik a kormány by NÉPSZAVA-információ [MNSZKorAP/DOC002375/001595]
-
arra, hogy 2012-2013-as időszakban az ENSZ Biztonsági Tanács nem állandó tagja legyen, és hát ezt a kérdést is megvitatták, vagy erről is beszéltek. Mv: - Komoly versenytársunk itt Azerbajdzsán és Szlovénia is. Járay Judit: - Azerbajdzsán és Szlovénia, de itt az ENSZ-ben azt mondják, hogy az Azerbajdzsán a jobban befutó, érdekes volt egyébként, hogy köztársasági elnökünk után egy azerbajdzsáni delegációt fogadott az ENSZ főtitkára. Egyébként a megbeszélés, mármint Schmitt Pál és Ban Ki Mun között elég hosszadalmas volt, itt az előbb egy fél óráig tartott
Kossuth - 180 perc [MNSZKorAP/DOC002940/000088]
-
bent a tegnap reggeli karinthiai buszbaleset után. Nem takarították az érintett útszakaszt. Ez vezethetett a balesethez - közölte rádiónkkal Polacsko Dániel a sítábor vezetője, aki maga is a buszon tartózkodott, amikor az belehuzant az árokba. A bécsi magyar konzul Abrusz Éva azt mondta, hogy a kórházban ápoltak állapota nem olyan súlyos mint korábban hitték.
MR1 - Vasárnapi újság [MNSZKorAP/DOC002893/000828]
-
a mérkőzéseket, a játékokat bárhol. Mv.: - Bujkál bennem a kisördög, bocsánat ezért, de mondjuk doppingellenőrzés is ugyanúgy van és szigorúan ellenőrzik a sportolókat? Sipos János tudósító (Peking): - Természetesen. Épp tegnap este beszélgettünk Gömöri Zsolttal, a Magyar Paralimpiai Bizottság elnökével, aki azt mondta, hogy itt bizony ez nagyon-nagyon komoly sportteljesítmény már. Csak tájékoztatásul, hogy Sors Tamás a 100 méteres pillangóúszásban az épek között a magyar bajnokságon bronzérmes lett volna az idejével. Tehát van ugyanúgy doppingvizsgálat, főleg hát az erőemelőknél, az úszóknál, a kerékpárosoknál ugyanúgy
MR1 - 180 perc [MNSZKorAP/DOC002941/002326]
-
Magyarországon ma kategóriákban gondolkodunk és kategóriákban beszélünk. Az egyik oldal elkönyveli, hogy aki az Újlipótvárosban él és szülei révén mondjuk zsidó, az eleve egy balos, liberális, minden nemzeti értéket tagadó, attól elzárkózó valaki. A másik oldal pedig ennek a pandantja; azt mondja, hogy aki más társadalmi értékrendszerben hisz, az eleve antiszemita, eleve minden magyarországi polgári valós tradíciónak a megrontója. Úgy gondoltuk néhányan, hogy kellene egy olyan helyet csinálni, ahol pártállásra, származásra, életkorra tekintet nélkül az emberek leülnek és egy-egy téma kapcsán beszélgetnek. Ez
Reggeli krónika [MNSZKorAP/DOC002899/002381]
-
a klub ez nem elsősorban a politikát, hanem az érzelmeket, a véleményeket, a közös és közösen alakított történelmet, a közös hétköznapokat szeretné megélhetőbbé tenni, simábbá tenni, problémamentesebbé tenni. Riporter (Lengyel Anna): - Ön mellett Haraszti György történész a másik házigazda, és azt mondta, hogy minden hónapban egyszer összejönnek. Fónagy János, a Fidesz Magyar Polgári Szövetség országgyűlési képviselője: - Nagyon remélem, hogy a most csütörtöki kezdésen lesz olyan érdeklődés, ami lehetőséget ad nekünk, hogy ezt, ahogy terveztük, egy havi gyakoriságú rendezvénnyé alakítsuk. Riporter (Lengyel Anna): - Elsőnek
Reggeli krónika [MNSZKorAP/DOC002899/002381]
-
2013-11-23 Tünde Dudás Tisztelt Invitel, múlt hét kedden befizetük a díjtartozásunkat és még aznap felhívtuk önőket és azt mondták hogy legkésőbb péntekre leveszik a korlátozást, pénteken is korlátozva volt az internet+ a tv felhívtuk ismét önőket és azt mondta a kollégájuk legyünk már még egy kicsit türelemel hétfőn leveszik a korlátozást, hát kedd van de még most is korlátozva vav
by Tünde Dudás [MNSZKorAP/DOC002158/001379]
-
ami végre hajtható. Másrészt viszont, szeretnék, hogyha olyan elmozdulás lenne, ami nem zárná ki ezeket a vendégeket az üzletből, mert azért mégis csak forgalomkiesést jelent, de a legnagyobb gond a kisboltoknál van, ott 60 százalék feletti az a kör, aki azt mondta, hogy nagyon komoly forgalomkieséssel számol ennek kapcsán. Mv: - Azt szokták mondani, hogy a forgalom mindig csökken egy ilyen szigorítás után, az éttermekben is. Na most minden eddigi országban, ahol a szigorítást bevezették valamilyen formában, az derült ki, hogy semmivel nem csökkent
MR1 - 180 perc [MNSZKorAP/DOC002928/003532]
-
államiság ügyében Tóth Józsefet azzal kapcsolatban kereste meg az MTI, hogy Schöpflin György fideszes európai parlamenti (EP) képviselő kedden az EP közel-keleti vitájában azt mondta, a palesztin állam létrejötte immáron politikai ténnyé vált. A magyar néppárti képviselőcsoport közleménye szerint Schöpflin azt mondta, hogy " Palesztina államiságának teljes elismerése valósággá vált, akár elismeri az ENSZ, akár nem. " Szerdán Morvai Krisztina, az EP jobbikos képviselője nyílt levélben fordult Martonyi János külügyminiszterhez, azt tudakolva, Schöpflin György érvelése tekinthető -e a hivatalos magyar álláspontnak a palesztin államiság kérdésében
Nem változott a kormány álláspontja a palesztin államiság ügyében [MNSZKorAP/DOC002383/000749]
-
negatív. " Rip: - Mi történt? " Mondjuk az egyik példa az, hogy délután voltak a plusz óraidők, mert két műszakban dolgoztunk, ablaknál, és hát buta voltam, és tizenöt óra 60 percet írtam, hogy elmentem ugye 16.00 helyett, és felvitt a nagyfőnökhöz és azt mondta, hogy ő most ezért nem fog a papíron javítani, meg hogy jönnek a munkaügyi felügyelőségről, meg hogy mit fognak szólni. De ez csak egy példa. Kaptam után egy írásbelit a nagykönyvbe, ahova mindenki megkapta a saját kis beírását, nem is ez
MR1 - Napközben [MNSZKorAP/DOC002897/000558]
-
pszichés tényezők azonosíthatók be és hozhatók összefüggésbe egy testi betegséggel, egy szomatikus megbetegedésnek a megjelenésével, például különböző szív-érrendszeri megbetegedések, gyomorbetegségek, gyomorfekély. Rip :- Ok-okozati, tetten érhető az ok-okozati összefüggés, kérdezem én egyszerűen. Perczel Forintos Dóra: - Egyszerűen így is fogalmazhatjuk, ma inkább azt mondjuk, hogy van egy sérülékenység, egy szomatikus sérülékenység, tehát nem azt mondjuk, hogy ok-okozat, hanem van egy sérülékenység, és amely stressz hatására, tehát stressz hatására aktiválódik és ténylegesen van szomatikus elváltozás, testi betegség, amit kezelni kell a lábtörést, a szív-érrendszeri megbetegedést, a
MR1 - Napközben [MNSZKorAP/DOC002897/000558]
-
szomatikus megbetegedésnek a megjelenésével, például különböző szív-érrendszeri megbetegedések, gyomorbetegségek, gyomorfekély. Rip :- Ok-okozati, tetten érhető az ok-okozati összefüggés, kérdezem én egyszerűen. Perczel Forintos Dóra: - Egyszerűen így is fogalmazhatjuk, ma inkább azt mondjuk, hogy van egy sérülékenység, egy szomatikus sérülékenység, tehát nem azt mondjuk, hogy ok-okozat, hanem van egy sérülékenység, és amely stressz hatására, tehát stressz hatására aktiválódik és ténylegesen van szomatikus elváltozás, testi betegség, amit kezelni kell a lábtörést, a szív-érrendszeri megbetegedést, a gyomorfekélyt. Rip: - Ezek a klasszikusak? Perczel Forintos Dóra: - Ezek a klasszikus
MR1 - Napközben [MNSZKorAP/DOC002897/000558]
-
egész évek óta felgyülemlett feszültség, és hát rettenetes erővel és kitartással, akarással és érdeklődéssel néztem, hogy hogy lehet ebből kigyógyulni, mert azért az túlzás volt, hogy 27 évesen akkor itt a gyógyszerrel és élete végéig szedje. Rip. - Változtatott azóta? Mert azt mondja, hogy addig nem mondott el semmit, de ez most csak egy rövid kérdés jó, mert érdekelne a professzorasszony véleménye, az, hogy most utána Ön már kibeszélős típus lett? Telef:_ Igen, tehát azóta így nem szégyellem, nem ciki, nem hogy is
MR1 - Napközben [MNSZKorAP/DOC002897/000558]
-
hogy az izraeli csapatok várhatólag még péntek éjjel behatolnak Libanonba. Közben az izraeli hadsereg pénteken azt közölte, hogy katonái már napok óta Libanonban vannak, bár nagyszabású bevonulás még nem kezdődött el. Egy neve elhallgatásához ragaszkodó forrás az ENSZ megfigyelő erőiből azt mondta, hogy 300-500 izraeli katona van a határ nyugati övezetében, akiket 30 páncélos támogat. Az izraeliek és a Hezbollah gerillái között harcok folynak - erősítette meg. Szárazföldi hadműveletek várhatók Libanonban
Küszöbön áll az izraeli szárazföldi invázió Libanonban by jozsefh [MNSZKorAP/DOC002510/002789]
-
eritreai kormány részéről. Szűcs Tamás: - Hát ezt az Etióp kormány mondja. Mv.: - Mert hogy az afrikai unió csúcsértekezletének színhelye lesz Etióp. Szűcs Tamás: - De mint mondom, ezt az Etióp kormány mondja. Az Etióp kormány az egy vélemény, az eritreai kormány azt mondja, hogy nekik semmi közük ehhez. Mv.: - Milyen viszonyban van a két ország, mit tudunk erről? Szűcs Tamás: - A két ország között 1998 és 2000 között háború dúlt. Eritreai Etiópiából vált ki, és a háború igazság szerint azóta sem zárult le teljesen
Kossuth - 180 perc [MNSZKorAP/DOC002932/003897]
-
április 20-án a Városligetben. A rendezvényen a tervek szerint Gyurcsány Ferenc és Kuncze Gábor is beszédet mond majd. Közös rendezvénnyel zárja a 2006-os választások kampányidőszakát az MSZP és az SZDSZ - nyilatkozta Gál J. Zoltán. A Miniszterelnöki Hivatal politikai államtitkára az MTI-nek azt mondta, hogy a pártok az április 1-jei nagygyűléshez hasonló, " derűs, vidám " kampányzáróra készülnek. A rendezvényen várhatóan beszédet mond Gyurcsány Ferenc miniszterelnök és Kuncze Gábor, az SZDSZ elnöke. A politikusok mellett az MSZP korábbi nagygyűléseihez hasonlóan most is különböző zenekarok, előadók várják majd az
Gyurcsány és Kuncze együtt zárja a kampányt by andraspe [MNSZKorAP/DOC002437/003366]
-
2000. augusztus 06., vasárnap Idén nőtt a kárhányad A biztosítók kárkifizetési hányadára a szakértők azt mondják, hogy mintegy felének kell lennie a díjbevételhez képest. A kockázatot vállaló társaságok azonban nemcsak az adott évben kifizetett összeggel tartoznak az ügyfeleiknek, hanem egy olyan állománnyal is, amelyet a későbbi években folyósítanak. A grafikon a kárkifizetések összegét mutatja a főbb ágazatok
Idén nőtt a kárhányad [MNSZKorAP/DOC002304/001199]
-
az állapota stabil, ezért csütörtökön megpróbálják fokozatosan levenni a létfenntartó gépről. A sérült előreláthatólag még hetekig kórházban marad, de a lábadozás hónapokig is elhúzódhat - tette hozzá az osztályvezető Sulyok Balázs, a Merényi Gusztáv kórház baleseti osztályának helyettes vezetője az MTI-nek azt mondta, hogy egy beteget szerdán hazaengednek, rajta kívül még két sérült fekszik a kórházban, az ő állapotuk egyre javul - tette hozzá. Arról, hogy a két beteg mikor hagyhatja el a kórházat, nem tudott beszámolni a helyettes vezető. A ceglédi Toldy Ferenc Kórházban
Vonatbaleset Monorierdőnél [MNSZKorAP/DOC002367/004198]
-
elkötelezettségű, a keresztény értékrend társadalmi megjelenítését szolgáló pártról van szó. Ez egy jó szövetség, hiszen az egyik a teljes lefedettséget, a másik pedig egyfajta világnézetet képvisel. Mv: - De mint hogyha 2006-ban is erről lett volna szó és a KDNP rendre azt mondja, hogy önálló profilt, vagy önálló arculatot fog kialakítani, mint ha mérsékelten sikerült volna. Most miben lesz más, mondjuk kormányon lesznek, tehát több lehetőségük lesz. Harrach Péter: - Ha megnézzük az elmúlt ciklust azt látjuk, hogy sok olyan előterjesztésünk volt, ami egyértelműen illeszkedik
MR1 - 180 perc [MNSZKorAP/DOC002901/003002]
-
KDNP egy keresztényszociális pártként működik, olyan elvi kérdések is, ami emberi jogi kérdésekben mutatkozik meg, nyilván a környezetvédelem is fontos kérdésünk. Tehát általában társadalmi, az emberek életminőségét is befolyásoló kérdések. Mv :- még egy nagyon rövid kérdés. A Jobbik egyik képviselője azt mondja, hogy megalázó követelmény a kettős állampolgársághoz előírt magyar nyelvtudás. Ön szerint kell -e valamilyen magyar nyelvtudást előírni, erről Semjén Zsolt az egyik tévéműsorban beszélt, bár csak utalt arra, hogy valamilyen magyar nyelvtudás kell. Harrach Péter: - Én úgy gondolom, ha valaki magyarnak
MR1 - 180 perc [MNSZKorAP/DOC002901/003002]
-
amit én nem értek, hogy együtt élnek a településen, látják, érzik, hogy milyen a helyzet, és mégis csaknem nyolcvan százalék azt mondja, bár ez egy kicsit csökkent ez az arány, de hát ez is borzasztó sok, szóval csaknem nyolcvan százalék azt mondja, hogy az a lényeg, hogy dolgozzanak már végre, hát az ugyanabban a depressziós térségben élő nem cigány az nem látja akár a saját példáján, hogy ez nem kedv kérdése, hanem nincs hol dolgozni, vagy nincs hogyan eljutni arra a helyre, ahol
MR1 - Jelenlét Szombat [MNSZKorAP/DOC002935/004241]
-
hogy olyan feltételeket állítsanak fel, amivel megakadályozzák azt, hogy a gyerekek egy mélyszegénységben, több generáció óta szegénységben élő család esetén ők maguk is szegénnyé váljanak, tehát a szegénység újratermelődését kívánja megtörni, ezt a kört kívánja megtörni egy feltételes készpénztranszfer-program, amelyik azt mondja, hogy adok szociális támogatást, amit költs el így, úgy, amúgy, bár ez pénz lesz, és szabadon felhasználod, de ezt ahhoz a feltételhez kötöm, hogy járj óvodába, iskolába rendszeresen, kevés hiányzással, vegyél részt egészségügyi szűrőprogramon. Ezek a legtöbb esetben gyerekekre fókuszálnak, de
MR1 - Jelenlét Szombat [MNSZKorAP/DOC002935/004241]
-
nap egy faluban élve látják a cigányokat, és vannak olyanok, akik szinte soha nem is találkoznak velük, csak tévében látják, vagy még ott sem, tehát itt ezek a választók keverednek, és még így is az jön ki, hogy a cigányokat azt mondják, hogy szerintük nagyon nagy arányban kapnak szociális segélyt, és a felüknek sem kellene kapni! Merthogy ebben a kérdésben azt tettük fel, azt a kérdést, hogy száz ember közül, akik az alábbi csoportokba tartoznak, ön szerint hány kaphat szociális segélyt, s ön
MR1 - Jelenlét Szombat [MNSZKorAP/DOC002935/004241]
-
ebben az esetben azt mondták, a legnagyobb számot, hogy mennyien kapnak a százból, a cigányok esetén mondták, átlagosan az jött ki, hogy százból hetvenhat cigány kap az emberek szerint szociális segélyt, és hogy hány cigánynak kéne kapni, arra már csak azt mondták, hogy harmincegynek. Műsorvezető: - S egyébként mennyi kap tényleg, arra van adata? Bernát Anikó szociológus, a TÁRKI kutatója: - Ezt nem lehet így pontosan tudni, azért, mert... Műsorvezető: - Hát persze, nem lehet ez nyilvántartva. Bernát Anikó szociológus, a TÁRKI kutatója: -... hiszen a, igen
MR1 - Jelenlét Szombat [MNSZKorAP/DOC002935/004241]