171,426 matches
-
a kupés Range Rover LRX-ből készül a gazdaságos kivitel. Októberben, a Párizsi Autószalonon debütál az újdonság, amelynek gyártása 2011 elején indul el. Korábban a Land Rover kizárta annak lehetőségét, hogy a márka értékeire tekintettel elsőkerekes modellt dobjon piacra, most mégis azt mondják, hogy nem hagyhatják figyelmen kívül a kétkerékhajtású szabadidő-autók fokozatos térnyerését. Jövő év elején az összkerékhajtású verziók forgalmazása kezdődik el, a Land Rover közleménye szerint a fronthajtású modell értékesítése " kicsivel később " indul. Várhatóan minden LRX a Freelander módosított hajtásláncát kapja a PSA-eredetű
Jön az első fronthajtású Land Rover by koncz1davidb10 [MNSZKorAP/DOC002415/000010]
-
2011-05-12 MR1 - 180 perc Az önkormányzati államtitkár októberre becsüli, hogy a parlament elé kerülhet a helyhatóságok működéséről szóló új törvényjavaslat. Tállai András azt mondta, hogy a vitaanyagról már meg is kezdődtek az egyeztetések. A tervezett változásokkal törvényességi felügyelet alá kerülnének az önkormányzatok, így erősödne ellenőrzésük, és szigorítanák a testületek hitelfelvételének és kötelezettségvállalásainak szabályozását. A Települési Önkormányzatok Országos Szövetségének elnöke, Schmidt Jenő szerint, egyelőre nem látszik
MR1 - 180 perc [MNSZKorAP/DOC002907/000049]
-
a Magyar Iparszövetség társelnöke: - Nézze, ez borzasztó nehéz. Az, aki belekezd egy vállalkozásba, az biztos, hogy nem azzal a szán..., vagy legalábbis hát a többségről azt lehet feltételezni, hogy nem csalárd szándékkal kezdi, de egyszerűen eljut egy olyan ponthoz, hogy azt mondja, hogy nem tudom tovább csinálni. Nagy Emese riporter: - De mégis csinálja tovább. Vadász György, a Magyar Iparszövetség társelnöke: - Hát pont erről van szó. Most egy nagyberuházóról hallottunk ugye, hogy csődbe ment, nem tudta kifizetni ugye és egy sor vállalatot juttatott csődbe
MR1 - 180 perc [MNSZKorAP/DOC002930/000806]
-
György, a Magyar Iparszövetség társelnöke: - Hát nem egyedi eset. Nagy Emese riporter: - De arra például jó lehet egy ilyen adósjegyzék? Mert hiszen ők vizsgálják a cégbejegyzést, a székhelyet, az alapítókat. Vadász György, a Magyar Iparszövetség társelnöke: - Nézze, tehát önmagában én azt mondom, hogy ma azért az APEH nyilvántartásaiból, a cégbíróságok nyilvántartásaiból írni-olvasni-számolni tudó ember a mérlegadatok ismeretében könnyen tudja azt mondani, hogy ha én elkezdek valakivel együttműködni és a mérlegadatokból azt látom, hogy a jegyzett tőke vagy a saját tőkéhez képest sokkal több
MR1 - 180 perc [MNSZKorAP/DOC002930/000806]
-
adósjegyzék? Mert hiszen ők vizsgálják a cégbejegyzést, a székhelyet, az alapítókat. Vadász György, a Magyar Iparszövetség társelnöke: - Nézze, tehát önmagában én azt mondom, hogy ma azért az APEH nyilvántartásaiból, a cégbíróságok nyilvántartásaiból írni-olvasni-számolni tudó ember a mérlegadatok ismeretében könnyen tudja azt mondani, hogy ha én elkezdek valakivel együttműködni és a mérlegadatokból azt látom, hogy a jegyzett tőke vagy a saját tőkéhez képest sokkal több a kötelezettsége, akkor azzal a vállalkozással nem biztos, hogy érdemes üzletet kötni. De nem jutnak el a vállalkozók, elsődlegesen
MR1 - 180 perc [MNSZKorAP/DOC002930/000806]
-
vitatott követelést töltenek fel, az könnyen lehet, hogy később valótlannak bizonyul és akkor egészen biztosan felelni fog a feltöltő és adott esetben egyébként az is, aki ezt továbbítja és fenntartja a honlapon, tehát magát a honlapot tartja fenn. Mv.: - De azt mondja, hogy ön is regisztrálta magát, tehát ezzel ön hozzájárult ahhoz, hogy az ön adatait, ha úgy tetszik, cégét ellenőrizzék. Szabó Máté Dániel adatvédelmi szakértő: - Igen, az rendben van, de hát én azért regisztráltam volna, hogy most tudjak esetleg beszélni magáról az
MR1 - 180 perc [MNSZKorAP/DOC002930/000806]
-
növelésére. Technikailag természetesen igen, azonban felmerül a kérdés, hogy ez társadalmilag hasznos -e, jobb lesz -e ettől a nők munkaerő-piaci helyzete, segít -e kilábalni a demográfiai válságból, lesz -e több gyermekintézmény - mondta. Az államtitkár hangsúlyozta: talán igazuk van azoknak, akik azt mondják, hogy a nők alacsony mértékű politikai jelenlétét az idő nem oldja meg, de szerinte az általános körülményeket kell javítani, és azok javulása magával vonja a döntéshozatalbeli változásokat is. Az államtitkári bevezető után első körben a képviselőcsoportok vezérszónokai szólaltak fel 20-20 perces
Vitanap a nők közéleti részvételéről by Szombat Mihály [MNSZKorAP/DOC002618/001709]
-
elzárták a külvilágtól a települést és ezt nemcsak a helyzettel, hanem a túszejtők agresszivitásával is magyarázzák. Moszkvából a legutóbbi helyzet összefoglalását hallják tudósítónktól Nemes Gábor tól. Most először sikerült kapcsolatba lépni néhány tússzal, a terroristák által elfoglalt észak-osztéiai iskolából. Ezek azt mondták, hogy a gyerekek helyzete tűrhető. A hírek azonban továbbra is ellentmondásosak, a belügyi szervek háromszázötvennégy túszról tudnak, az iskola előtt virrasztó szülők legalább négyszáz gyerekről. Ehhez jönnének még a felnőttek. A tegnapi iskolafoglalás áldozatainak száma is változott, most tizenkét halottat és
Déli Krónika [MNSZKorAP/DOC002920/003565]
-
a képviselőjelöltségről, a budapesti listán betöltött helyéről és Fővárosi Közgyűlési mandátumáról, miután az ATV meg nem nevezett rendőrségi forrásokra hivatkozva közölte: Antal Attila korábbi BKV-vezérigazgató és Balogh terhelő vallomást tett Hagyóra. Február elején Balogh ügyvédje, Bárándy György az [origo] -nak azt mondta, hogy vádalkutárgyalások vannak folyamatban Balogh és az ügyészség közt. Bárándy György szombaton az [origo] -nak azt mondta: vádalkut jogi okokból végül nem lehetett kötni. Ügyfele tett a BKV-ügyben egy nyilatkozatot, amely államtitok, ezen kívül két alkalommal - februárban és ezen a héten
Hűtlen kezeléssel gyanúsítják Balogh Zsoltot, a BKV korábbi megbízott vezérigazgatóját by vorak1anitab02 [MNSZKorAP/DOC002478/000394]
-
még időben fordultak a kormányhoz. Így megmenekülhetett 550 ember a munkanélküliségtől. Elmondta a miniszterelnök továbbá, hogy a kormánynak most az egyik legfontosabb feladata az, hogy megtartsák a munkahelyeket, de azt is mondta, hogy ő elégedett, mert tavaly októberben az elemzők azt mondták, hogy márciusra körülbelül százezer ember fogja elveszíteni az állását és ezzel szemben a válságnak köszönhetően csak, mondom ezt idézőjelben csak 25.000-en váltak munkanélkülivé. Aztán elmondta a miniszterelnök úr azt is, hogy vegyük tudomásul mindannyian, hogy vannak és lesznek is áldozatai a
MR1 - Krónika [MNSZKorAP/DOC002926/004548]
-
a szunnita arabok teljes spektrumának képviseletét. Az alkotmányozó bizottság egy kurd tagja, Monzer al-Faddal szerint a szunnita arabokon kívül " a világi személyek, a kurdok és a kommunisták bizonyos körei " is fenntartással élnek szöveggel kapcsolatban. Az aláírási ceremóniát követő sajtótájékoztatón Talabani azt mondta, hogy a " bölcsességéről ismert " iraki nép ítéletére bízzák az alaptörvényt, amely helyett újat írnak, ha az állampolgárok ezt elutasítanák. Az államfő derűlátónak mondta magát a népszavazás kimenetelét illetően, elismerve, hogy " a Koránt kivéve nincs tökéletes könyv, amelyen ne lehetne változtatni ". Humam
A szunniták elutasítják az iraki alkotmány-tervezetet by esztert [MNSZKorAP/DOC002509/002561]
-
kaptak, lakást béreltek, a gyerekeket iskolába járatták, és olyan dolgokat tudtak megengedni maguknak, amiket egyébként korábban soha. Tragikomikus volt mikor beszéltem néhányukkal: mégis arra gyűjtöttek, meg azt tervezték, hogyha lesz egy kicsikét több pénzük, akkor hazamennek Szlovákiába, mert az öregek azt mondták, hogy otthon akarnak meghalni, otthon legyenek eltemetve. Amikor az ember ilyet hall, akkor mellbe vágja a történet: miért kell, hogy így legyen? Miért kellett elhagyniuk a hazájukat? Akárhogy is nézzük nekünk, itthoni romáknak Magyarország a hazánk. Hiába megyünk Kanadába, vagy világgá
Hozzám közel áll a föld by Láng Judit [MNSZKorAP/DOC002375/001789]
-
Beregsurányban - közölte a NAV észak- alföldi regionális bűnügyi igazgatóságának sajtóreferense szombaton. Jánvári-Stefán Regina főhadnagy elmondta: a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei településen egy férfi 50 ezer doboz illegálisan beszerzett cigaretta átpakolásához készülődött családi háza udvarán, amikor lecsaptak rá. A férfi a pénzügyi nyomozóknak azt mondta, hogy százezer forintért vállalta a raktáros szerepét ismeretlen emberek felkérésére. Az őrizetbe vett férfit jelentős értékre elkövetett költségvetési csalás megalapozott gyanúja miatt hallgatták ki. A bíróság elrendelte előzetes letartóztatását. Az ügyben az ismeretlen megbízók felkutatása még tart.© 2004-2013 TAS-11 Kft. Minden
[MNSZKorAP/DOC002185/007455]
-
egyfajta beszélgetéssel, nevezhetjük fókuszcsoportnak is, tehát a gyerekek közül kiválasztott néhány gyerekkel, hangadó gyerekkel való beszélgetéssel, téma alapos áttárgyalásával, további információkkal kiegészítjük, vagy le is ellenőrizzük a kérdőíves adatfelvételnek a tapasztalatait. Rip :- Menjünk vissza az eredeti kiindulási pontunkhoz, amikor is azt mondta, hogy személyre szabottan kellene az embereket meggyőzni arról, hogy nem vezet sehova, semmiféle szerfogyasztás, de ezt hogyan lehet megcsinálni? Felteszem, nincs egy főre egy pszichiáter? Fábián Róbert: - Így van. Az volna a legideálisabb persze, hogyha mindenkivel külön foglalkoznánk, de hát miután
MR1 - Élhető világ [MNSZKorAP/DOC002944/000024]
-
iskolák között nagyon-nagyon erős hierarchia alakult ki, vannak szuperelit iskolák, elit pedagógusokkal, elit körülmények között, angliai nyelvtanulás, Svájcban síelés, számítógép-használat és így tovább, és így tovább, itt persze ragyogó pedagógusok oktatnak és ragyogó gyerekállomány is van. Rip: Ugyanakkor Illényi Éva azt mondja, hogy annyi a különbség, hogy az elit iskolában drágábbat iszik, drágábbat szív, drágább szokás, kokainista, a rosszabb iskolában pedig zacskóból szívja a nem tudom én milyen oldószert, tehát akkor a módszer lehetne ugyanaz, nem? Fábián Róbert: - Nagyon nehéz. ugyanarról a dologról
MR1 - Élhető világ [MNSZKorAP/DOC002944/000024]
-
ki, már megint drog, ezért van az, hogy mi már belevesszük a tudatos vásárlást, a reklámok elemzését. Nagyon-nagyon fontos a médiafogyasztás ma már. Azt hiszem, hírekben hallottam, hogy a Reklámtörvényt ma beszélik a parlamentben, igenis meg kell beszélni, mert egyrészt azt mondják, hogy 18 év alatt nem adunk el dohányterméket, és alkoholterméket, ki van írva a közértben, mellette viszont ott van, hogy " A jó cigihez idő kell " milyen kellemes a Pall Mall bocsánat, legújabb mentolos íze. Vagy alkoholtermékek. Visszaszívtam, teljesen mindegy, bocsánat, reklámokról
MR1 - Élhető világ [MNSZKorAP/DOC002944/000024]
-
fordítani. Valamint az, hogy irányítónk, Iveta Bielikova többé-kevésbé képes volt megfékezni a Pécs szívét és eszét, Iványi Dalmát. - Melyik az igazi Sopron, amelyik két hét leforgása alatt otthon kikapott a Diósgyőrtől, vagy amelyik győzött Szolnokon és Pécsett? - Tudja, utólag már azt mondom, hogy jól jött a Diósgyőrtől elszenvedett hidegzuhany, mert kizökkentette apátiájából a csapatot. Legfontosabb feladatom az, hogy stabilizáljam ennek a fiatal csapatnak a formáját. - Kiket emelne ki a Sopronból vasárnapi játéka alapján? - Bielikovát már említettem, mellette - mint mindig - Kovacevic remekelt, de Zakaluzsnaja
A Sopron megszakította a PVSK veretlenségét by palj [MNSZKorAP/DOC002540/000150]
-
Valóban ilyen súlyosak -e ezek a biztonsági aggodalmak, illetve a másik oldalról, hogyha ennyire nem biztonságos, akkor hat éven keresztül az ember, veszélyben volt -e? Érsek M. Zoltán: - Ez érdekes dolog, amikor az Utazó magazin főszerkesztőjeként műrepülőkkel beszélgettem, a pilóták azt mondták, hogy nem akarnak állást foglalni, hiszen az egyik legjobb és legismertebb magyar pilóta is köztük van, tehát nem lenne fair, hogyha ők mondanának valamit, viszont, hogyha olyanokkal beszéltem, akik a szerelmesei ennek a sportnak, akkor bizony az derült ki, hogy jogos
MR1 - 180 perc [MNSZKorAP/DOC002936/001362]
-
Szerinte a tárgyalásokon nem jutottak előrébb, ezért döntöttek a munkabeszűntetés mellett. Azt is hozzátette, tudomásukra jutott, hogy a BKV vezetése a mai fizetésnap előtt bankokkal tárgyalt, hogy meg tudják oldani a dolgozók bérének kifizetését. A metrósok sztrájkbizottságának vezetője Gulyás Attila azt mondta, hogy a metró biztosan járni fog, mert a metrósok úgy érzik, most a tárgyalásnak van itt az ideje, később ők még dönthetnek arról hogy csatlakoznak -e a sztrájkhoz, amennyiben megtartják azt 27-én, kedden. Török Annamária.: - Köszönjük szépen. Az oktatás tárca internetes
MR1 - Közelről [MNSZKorAP/DOC002946/002897]
-
fájdalmait, nem okoz levertséget, inkább jó közérzetet. A szerelmes agy. Brit kutatók szerint a szerelem nemcsak az ember szemén és arcán tükröződik, hanem még agyának bizonyos területein is. Az agyi aktivitást folyamatosan követő berendezéssel 17 olyan egyetemistát vizsgáltak meg, akik azt mondták, hogy szerelmesek, és állításukat a pszichológiai tesztek is igazolták. A kísérleti alanyok agyának más területei aktivizálódtak akkor, ha szerelmük fényképét mutatták meg nekik, mint akkor, ha közömbös barátaikat ábrázoló fotókat nézegettek. A véráramlás élénkülése az agy 6-20 kisebb területén jelzett fokozott
[MNSZKorAP/DOC002705/007401]
-
akarnak valamiféle " közös norma " szerinti nemzeti nyelvet, egy bizonyos " közmagyart " beszélni, mert a mindennapi életben a kontaktusváltozatok segítségével értetik meg magukat. - Milyen viszonyt tart megfelelőnek a honi és a külhoni változat között a lingvisztika művelője? - A határon túli magyar nyelvészek azt mondják, hogy a kontaktusváltozatot legitimnek kell elismerni. A kisebbségiek iskoláiban azonban a magyarországi magyart is tanítani kell. A két változat viszonya additív (kiegészítő) vagy pedig subtraktív (felcserélő) lehet. Én az elsőt tartom jónak, pedagógiailag helyesnek. Amikor a tanító azt mondja a gyerekeknek
Nemzeti nyelvünk sorskérdései [MNSZKorAP/DOC002625/003704]
-
Lokke Rasmussen ekkor már arról beszélt újságíróknak, hogy nagyon gyümölcsöző tárgyalásokat folytattak, amit többen egyfajta áttörésként értelmeztek. A vezetők által kért dokumentum reggel 6-7 órára készült el, és ki is szivárgott, a zavaros állapotokra azonban jellemző, hogy Faragónak más tárgyalók azt mondták, hogy több változat is készült. A vezetők elitklubja reggel 8-9 órától ült össze újra, az Egyesült Államokat ezen először Hillary Clinton külügyminiszter képviselte, de délelőtt megérkezett Barack Obama elnök is, aki a magyar tárgyaló tudomása szerint szintén csatlakozott a csoporthoz. Közben
Egy elitklub tárgyalt a klímáról a célegyenesben by ballai1vinc000 [MNSZKorAP/DOC002477/002147]
-
a beszédekből pedig szintén az derült ki, hogy messze van még a megegyezés. Kora délután tanácstalanság uralkodott a központban, a magyar miniszterelnök környezetében sem tudták, hogy mi lesz a folytatás, illetve hogy érdemes -e még maradni. Faragó egy délutáni háttérbeszélgetésen azt mondta, hogy a reggel elkészült háromoldalas szöveg már biztos nem így néz ki, de mennek még a tárgyalások, és a felek nem adták fel, hogy legyen egy megállapodás a fő vonalakról. " A szavakon fog múlni. Azon, hogy találnak -e olyan angol megfogalmazást
Egy elitklub tárgyalt a klímáról a célegyenesben by ballai1vinc000 [MNSZKorAP/DOC002477/002147]
-
németek vásárolják, meg úgy a németek vásárolják, a hivatal képviselõje csak azt vizsgálhatja, amit a jogszabály elõír, nincs is kompetenciája a hivatalnak arra, hogy körbefutkosson mindent, hogy ki milyen megbízásból jár el, illetve kinek a megbízottja. R.: - Ugyanakkor Szabados Sándor azt mondja, hogy a német urak is részt vettek a licitáláson, ott ültek a lelátón. Váradi Miklós? Váradi Miklós árverezési osztályvezetõ: - Azt az árverés vezetõje, hogy ki ül a nézõtéren, nem vizsgálja, és nem is vizsgálhatja. R.: - A mohácsiak viszont úgy értékelik a
MR1 - Vasárnapi újság [MNSZKorAP/DOC002911/003043]
-
kép 15.10 Fideszes és MSZP-s offshore-lovagok A jobbikos Szilágyi György az NFÜ-s pályázati pénzek offshore cégehez való vándorlásáról kérdezi a fejlesztési tárca képviselőjét. Szerinte fideszes és MSZP-s képviselők is érintettek az offshore-cégekben, amelyek valódi tulajdonosi háttere átláthatatlan. Fónagy János válaszában azt mondta, hogy minden vizsgálatnak állnak elébe, de nem tartják indokoltnak a dupla vagy tripla vizsgálatot az ügyben. Szilágyi György erre azt felelete, hogy " Miért szavaták le akkor a fideszes képviselők a vizsgálatot az ügyben? ". 15.14 Gyászol a Ház - kép 15.23 Gőgös-Budai párbaj
Ézsaiás és II. Tavadrosz a Házban - parlament percről percre by ferenczi1an803 [MNSZKorAP/DOC002485/000565]