171,426 matches
-
ilyen tekintetben. Na most hogy mi volt az, ami hát mondjuk nagy elégedettségre adott okot, hát nagyon kutatni kellene azt hiszem az emlékezetemben. Például most egy kicsit ironikus választ fogok adni, azt gondolom, hogy a miniszterelnök minapi interjúja, amiben ő azt mondta, hogy ő optimista 2009-et tekintve, az engem feltétlen elégedettséggel tölt el. Ha Magyarország miniszterelnöke optimista, és eljutott odáig, hogy a válság elején ugye még azt mondta, hogy ez a válság ez gyakorlatilag nem lesz különösebben olyan, amit megérez a lakosság, most
MR1 - 180 perc [MNSZKorAP/DOC002894/001640]
-
kicsit ironikus választ fogok adni, azt gondolom, hogy a miniszterelnök minapi interjúja, amiben ő azt mondta, hogy ő optimista 2009-et tekintve, az engem feltétlen elégedettséggel tölt el. Ha Magyarország miniszterelnöke optimista, és eljutott odáig, hogy a válság elején ugye még azt mondta, hogy ez a válság ez gyakorlatilag nem lesz különösebben olyan, amit megérez a lakosság, most ott tartunk, hogy a válság legeléjén vagyunk és ezzel együtt ő optimista, erre azt tudom mondani, hogy mondom, némi kis iróniával vagy csipetnyi sóval, hogy ez
MR1 - 180 perc [MNSZKorAP/DOC002894/001640]
-
helyzet. Ha a parlamentben többségben van, akkor ugye tud kormányozni. A mostani utóbbi fél év, háromnegyed év azt mutatja, hogy egy kisebbségi kormány is tud Magyarországon működni, sőt, tovább megyek, én azt gondolom, hogy a Gyurcsány-kormány mióta kisebbségben kormányoz, majdnem azt mondanám, hogy hatékonyabban kormányoz a saját szempontjából, tehát most nem országos szempontokat mondok, hanem olyan szempontból, hogy könnyebben vesz akadályokat, mint amíg a Szabad Demokraták Szövetségével együtt kormányzott. Tehát már nem arról van szó, hogy a kormány megbukik, hanem arról van szó
MR1 - 180 perc [MNSZKorAP/DOC002894/001640]
-
stílusa, és könnyen teremt kapcsolatot az emberekkel. Romneyról ehhez képest az a kép alakult ki, hogy merev, és nem igazán tud mit kezdeni azokkal a helyzetekkel, amikor választókkal találkozik, Short szerint azonban ez csak a " média karikatúrája ". A kommunikációs igazgató azt mondja, hogy ő többször találkozott személyesen a republikánus elnökjelölttel, aki valójában nagyon barátságos és kedves ember. Ha valóban ez jellemzi is Romneyt, az egyre inkább eldurvuló kampányban nem lesz könnyű ezeket a vonásait megmutatni. Short ugyanakkor nem túl meglepő módon azt mondja
Durva lesz a harc Obama legszebb trófeájáért by saling1gergb26 [MNSZKorAP/DOC002517/000085]
-
mondja, hogy ő többször találkozott személyesen a republikánus elnökjelölttel, aki valójában nagyon barátságos és kedves ember. Ha valóban ez jellemzi is Romneyt, az egyre inkább eldurvuló kampányban nem lesz könnyű ezeket a vonásait megmutatni. Short ugyanakkor nem túl meglepő módon azt mondja, hogy szerinte a kampány keménységéért nem a republikánusok okolhatók, hanem a demokraták. " Az elnök nem tud olyan eredményt felmutatni, amellyel kampányolhatna, ezért az a céljuk, hogy szétszedjék Romneyt " - hangzik a sok más republikánustól is hallható érvelés Shorttól, majd hozzáteszi, azért tűnhet
Durva lesz a harc Obama legszebb trófeájáért by saling1gergb26 [MNSZKorAP/DOC002517/000085]
-
15:15:00 Ismeretlen HÍREK - Kossuth 15.00 Horvátországban hatpárti kormányt alakít a parlamenti választásokon nyertes szociálliberális-szociáldemokrata koalíció és a harmadik helyen végzett négypárti összefogás. Mindezt Ivica Racsan, a nyertes koalíció miniszterelnök- jelöltje jelentette be. A politikus, aki egyben a Szociáldemokrata Párt elnöke, azt mondta, hogy módosítani szeretnék az alkotmányt, szűkíteni akarják az elnök jogkörét, meg akarják valósítani a parlamenti irányítási rendszert, és ehhez konszenzust szeretnének teremteni a képviselőházban. Ivica Racsan úgy fogalmazott, hogy nem akarnak koalícióra lépni az eddig kormányzó Horvát Demokratikus Közösséggel, de a
HÍREK - Kossuth 15.00 [MNSZKorAP/DOC002324/002409]
-
néztünk, miközben közelebb vont magához. A fedetlen hátamat simogatta ujjaival, míg én hajával játszottam. Pár perc csend telepedett ránk, de ez egyáltalán nem volt kínos. Nem éreztem magam feszélyezve, éppen ellenkezőleg. - Lehet fontos volt. - törtem meg a csendet - Egyszerűbb, ha azt mondod, hogy nem vágysz a társaságomra. - nevetett fel - Nem így értettem. - néztem rá szúrós tekintettel - Tudom baby. - mosolyodott el, és közelebb jött Ajkait finoman helyezte enyéimre. Gyengéd puszikat adott, majd számról arcomra, annak is minden centijére nyomott egy-egy kisebb puszit. Felnevettem a
by Alexandra Szentesi [MNSZKorAP/DOC002171/007950]
-
Beregsurányban - közölte a NAV észak- alföldi regionális bűnügyi igazgatóságának sajtóreferense szombaton. Jánvári-Stefán Regina főhadnagy elmondta: a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei településen egy férfi 50 ezer doboz illegálisan beszerzett cigaretta átpakolásához készülődött családi háza udvarán, amikor lecsaptak rá. A férfi a pénzügyi nyomozóknak azt mondta, hogy százezer forintért vállalta a raktáros szerepét ismeretlen emberek felkérésére. Az őrizetbe vett férfit jelentős értékre elkövetett költségvetési csalás megalapozott gyanúja miatt hallgatták ki. A bíróság elrendelte előzetes letartóztatását. Az ügyben az ismeretlen megbízók felkutatása még tart.© 2004-2013 TAS-11 Kft. Minden
[MNSZKorAP/DOC002177/015769]
-
azt is lehet mondani, hogy de hát ha nem engedtek be volna annyi embert, akkor nem alakul ki ez a tömegnyomor és nem tapossák agyon azt a három lányt. Gellért Balázs: - Amit Ön mond az okozatosságnak ez az alapesete, amikor azt mondjuk, hogy minden feltétel egyenértékű és ezt a végtelenig futó okfolyamatot, valahol el kell vágni, mert ugye tulajdonképpen azt lehet mondani, hogy ez az okfolyamat adott esetben és ezzel nyilván nem viccelni akarok, hanem bemutatni, hogy ez miért fut a végtelenig, a
MR1 - 180 perc [MNSZKorAP/DOC002923/002417]
-
okfolyamatot. Azt, hogy hogy vágjuk el, ez a bűnösségnek a kérdése, magyarul, a tőle elvárható figyelem és körültekintés esetén, láthatta -e, hogy ezeket a sértetteket a tömeg eltapossa őket, nekinyomják -e valaminek? Ez megint nagyon nehéz lesz, mert lehet, hogy azt mondjuk, hogy láthatta volna, hogy tömeg lesz, azt is láthatta volna, hogy a tömegben sérülés esz, de azt is látnia kellett volna, hogy ebből feltétlenül ennek a három embernek a halála bekövetkezik. Tehát már így nagyon nehéz megállapítani a felelősséget. Az már
MR1 - 180 perc [MNSZKorAP/DOC002923/002417]
-
2000. 05. 08. 20:59:00 Ismeretlen HÍREK - 22.00 A parlamenti Olajbizottság ülésén hivatalos személy által elkövetett bűnpártolással vádolta Györgyi Kálmán volt legfőbb ügyészt és helyettesét Fábián Jánost az 1992-93-as Hajdú-Bihar megyei olajügyek kapcsán a nyugalmazott megyei főügyész. Szeszák Gyula azt mondta, hogy a Legfőbb Ügyészség és az Országos Rendőr-főkapitányság akkori vezetői tudatosan akadályozták a szükséges vizsgálatok lefolytatását. Budapesten a holland külügyminiszter a nemzetközi ügyekről és a kétoldalú kapcsolatokról tárgyalt magyar kollégájával. A budapesti találkozón Martonyi János javasolta, hogy egyszerűsítsék a hollandiai tartózkodási
HÍREK - 22.00 [MNSZKorAP/DOC002326/004117]
-
pincéjében sérült meg egy nagyméretű gázpalack, amelyet hegesztéshez használtak. A tűzoltók már kihozták a palackot a házból, konténerbe tették és hűtéssel próbálják megakadályozni, hogy felrobbanjon. Közben a rendőrök kiürítették a közeli lakásokat. - nyilatkozta rádiónknak a Fővárosi Tűzoltóság szóvivője. Molnár Péter azt mondta, hogy már a mesterlövészek is a helyszínen vannak. Molnár Péter: - A kiürítést követően a palack kilövését azonnal elvégzik a mesterlövészek és a kilövést követően gyakorlatilag a veszélyhelyzet meg is szűnik, így a lakók azonnal vissza is térhetnek lakásaikba. Molnár Péter hozzátette
MR1 - Krónika [MNSZKorAP/DOC002937/002654]
-
ingatják a szerbiai kormányt. Az ellenzék terjesztette be a bizalmatlansági indítványt. Egy enyhén szólva különleges koalíciós társulás ez, hiszen vannak közöttük radikálisok, szocialisták és még demokraták is. Amikor ezt látom, egy kicsit meginogok, de Churchill szavai jutnak az eszembe, aki azt mondta, hogy még magával az ördöggel is társulni kell, ha fenyegető ellenség legyőzésére törekszünk. Igaz, Churchill egy Hitler leküzdésére társult Sztálinnal, s megnyerte a csatát, nálunk erre talán nem lesz szükség. Az biztos, hogy állami puccsra felszólító pártokkal nincs mit beszélgetnünk, csak
A jövőnk Európa [MNSZKorAP/DOC002643/000315]
-
zenét úgy alakítani, hogy közbe tessen a fiataloknak, de mégis újszerű legyen, hogy bírja el a népzenei elemeket, a magyar népzenét, illetve a Kárpát-medencei népek folklórját, ezt hogy viseli el a közönség. Azt hiszem nem mondok valótlant vagy butaságot, ha azt mondom, hogy ennek a következményeképpen születtek meg a Kőműves Kelemen, az István, a király, az Attila, stb, természetesen már egy nagyon más szinten. Bátran mondhatom azt, hogy ha nincs az Illés, akkor nagyon könnyen lehet, hogy ezek a darabok sincsenek. Riporter :- Ha
Interjú Szörényi Leventével [MNSZKorAP/DOC002326/002828]
-
főleg felelősséget, mert az embernek annakidején nem volt igazán felelősségtudata, ösztönösen csinálta azt, amit csinált, most már nyomasztja az embert az, hogy csinálhat, amit akar. Nem kötelező ez, se az egyik se a másik, tehát a hivatás sem kötelező. Lehet azt mondani, hogy eltolom magamtól, fáradt vagyok, eleget csináltam eddig is, most csak a szőlő érdekel. Vagy fordítva is: nem érdekel ez a szőlő, ez hülyeség, kár volt csinálnom, mert itt tapsot kapok. Nem tehetem meg, és borzasztó jól érzem magam, hogy a
Interjú Szörényi Leventével [MNSZKorAP/DOC002326/002828]
-
Rita. " Karácsony előtt három nappal, az asztalomon találtam egy levelet, hogy ő elment. " Rop. - Nem volt semmiféle előjele? " Abszolút semmi. " Rip. - Mennyi idősek voltak a gyerekek ekkor? " Kilenc volt a lány és tíz a fiú. Nem tudtam nekik mit mondani, azt mondtam, hogy dolgozik az apukájuk és el kellett neki utazni és nem tudom, hogy mikor jön haza. " Rip. - Na, de hát sokáig ezt nem lehetett palástolni? " Nem, karácsony szentestéjén, a férjem két walkmannal megjelent, mint ha nem történt volna semmi, és a
MR1 - Napközben [MNSZKorAP/DOC002895/001009]
-
az apukájuk és el kellett neki utazni és nem tudom, hogy mikor jön haza. " Rip. - Na, de hát sokáig ezt nem lehetett palástolni? " Nem, karácsony szentestéjén, a férjem két walkmannal megjelent, mint ha nem történt volna semmi, és a gyerekeknek azt mondta, hogy úgy gondolta, hogy most nem akar velünk lakni és igazából nem tudja, hogy mi történt, de most apa egy kicsit elköltözik. Akkor a kislányom az nagyon-nagyon apás volt, és dührohamot kapott és nekirontott a karácsonyfának. " Rip. - Még ott volt az
MR1 - Napközben [MNSZKorAP/DOC002895/001009]
-
zsarolni a kislányommal, hogy nekem nincs megélhetésre helyzetem, nincs munkám, ha nem megyek abba bele, amit ő diktál, akkor viszi a lányt, mert ő neki van munkája, és ő megkapja. És hát igazából a lányt nem akartam adni, mert én azt mondtam, hogy mindenképpen velem, tehát, amit ő diktált, amit én azt csináltam. És mondtam, hogy nem érdekel, mindent aláírok, találkoztam vele a két ügyvéd jelenlétében, az ügyvédi irodában, ahol megírtuk a közös megegyezést, tehát annyit diktált, hogy nem a fele pénzét kapom
MR1 - Napközben [MNSZKorAP/DOC002895/001009]
-
el lehet intézni, egyszerűsödik az élet, gondolnám, hogy ez is jó dolog lesz. Dr. Mésznök Krisztina: - Igen, na most, mivel arról beszéltünk, hogy csak közokirat formában lehetett házassági szerződést kötni ugye a nyolcvanas évek elején, 87-ig, azt, amikor feloldották és azt mondták, hogy már ügyvédekkel is lehet az egy pozitív változás volt, mert több ember számára elérhetővé vált. Ez azonban nagyon megkérdőjelezhető változás, mert a közjegyző előtt feltáródnia annak, hogy azt a közös megegyezéses okiratot, amit előhoztak, vagy kérnek tőle, hogy foglalja okiratba
MR1 - Napközben [MNSZKorAP/DOC002895/001009]
-
a bíró egy egyességet csak akkor hagy jóvá, hogyha az a gyerek érdekeinek megfelel és meggyőződött arról, hogy ez a felek érdekeit nyilvánvalóan nem sérti. Na most, a bírói eljárás nem negyedóra, fél óra, egy óra, két óra. Rip: - Szóval azt mondja, hogy gátolni kell a dolgot, lassítani kell a dolgot, hogy az információ beérjen, ugye? Dr. Mésznök Krisztina: - Így van, egyértelműen. Rip. - Valaki praktikus és megkérdezi, hogy mennyibe kerül ma Magyarországon elválni, bírónő? Dr. Márkus Ágnes: - 12.000 forint a bontóperi illeték. Rip
MR1 - Napközben [MNSZKorAP/DOC002895/001009]
-
nagyfokú bizonytalanság érzés keletkezik és ez gyakorlatilag ezzel a például heti váltással, amit gyakran kérnek, hogy fele időt itt, fele időt ott töltsön, ez igazából nem működik. A másik oldala, hogy a gyerekek ezzel szeretnek vissza is élni. Rip: - Kijátszani, azt mondja, hogy anyu megengedte, apu megengedte. Dr. Márkus Ágnes: - Persze és ez jellemileg és személyiségfejlődés szempontjából nem előnyös. Singer Magdolna: - Igen, én úgy látom, hogy ez egy vándorélet, ez mindenkinek megterhelő. Ri. - Jó, de nem szakadt el egyik szülőtől sem, most én
MR1 - Napközben [MNSZKorAP/DOC002895/001009]
-
2011-05-02 MR1 - 180 perc Meghalt Osama bin Laden az al-Kaida terrorszervezet vezetője. - jelentette be magyar idő szerint kora reggel Barack Obama, rendkívüli tévébeszédben. Az amerikai elnök azt mondta, hogy katonai tűzharcban Pakisztánban ölték meg a terroristát. Tudósítónk Fehérvári Petra, Washingtonból jelentkezik. Az Al-Kaida vezérét Pakisztán fővárosa, Iszlamabád mellett, egy kúriában, egy célzott támadásban ölte meg amerikai hírszerzők egy kisebb csoportja. Barack Obama elmondta, hogy a terrorista vezért egy tűzpárbajban
MR1 - 180 perc [MNSZKorAP/DOC002943/003210]
-
egy másik hangot bevezetni a dalba. Aztán, hogy ne legyen bántó a visszautasítás, megleptem egy szöveggel. Mire elkészültem az írással, döbbenten láttam, hogy igazi duett született. Hát elénekeltem vele. Melyik lemezed áll a legközelebb a szívedhez? Biztosan van ilyen, ne azt mondd, hogy mindegyik egyformán. [kisjóska22] - Már hogy mondanám? Az Éjszakai üzenet és a Fekete gyöngy. Te nem csak szép vagy, de szépen is énekelsz. Az igényes zenét képviseled. Miért nem emeled fel a szavad a sok rossz zene ellen? [gemmaemma] - Hallottál valaha
Katona Klári: "A jótékonykodás műkedvelés" by bencei [MNSZKorAP/DOC002606/000987]
-
letenni. Nagyon jó, hogy Nagyváradon végre, akkreditált, magyar nyelvű egyetem van. És itt hangsúlyoznám azt is, hogy magyar nyelven folyik az oktatás. Mert állandóan dilemma ez, hogy mennyire jó, egy kisebbség nyelvén végezni, egy egyetemet, vagy, a többség nyelvén. Én azt mondom, hogy mindenképpen, az anyanyelven végzett tanulmányok, a fontosabbak. Mert szerintem, jobban beépülnek. Mindenképpen, mindenkinek fontos az, hogy megtanulja az államnyelvét, hogy azon, tudjon beszélni. De hogyha van egy alaptudásom, amit a saját anyanyelvemen elsajátítottam, szerintem, az már nem gond, hogy lefordítsam
MR1 - Határok nélkül [MNSZKorAP/DOC002939/000862]
-
az igazság. Bár a megoldás még a Jobbikra vár, a politikai döntéshozatalba kerülésig a közbeszédet egy új témára szeretnénk terelni: a politikusbűnözésre " - olvasható Novák Előd pártalelnöknek a Jobbik honlapján 2009 decemberében megjelent bejegyzésében. Ennek ellenére valamennyi általunk megkérdezett jobbikos politikus azt mondta, hogy a problémát ugyanolyan súlyosnak ítélik, mint korábban, amit az is alátámaszthat, hogy a 2009-es és a 2010-es program cigányságról szóló része szinte megegyezik. " Annyira fontos ügy a cigányság problémája, hogy méltatlan lenne ezzel taktikázni " - mondta Pősze Lajos, a Jobbik szakmapolitikai
Félretette a cigánybűnözős gúnyáját a Jobbik by fabok1balin916 [MNSZKorAP/DOC002478/001486]